Logo

Lezajlottak a diplomaátadó ünnepségek a Selye János Egyetemen

Június és július hónap folyamán ismét örömteli, ünnepélyes események helyszíne volt a Selye János Egyetem, hiszen ez idő tájt zajlottak a diplomaátadó ünnepségek. Az Akadémiai Információs Rendszer összetett fejlesztésének köszönhetően az idei akadémiai évben hallgatóink a szlovák és az angol kétnyelvű diploma mellett első ízben vehették át a szlovák és magyar kétnyelvű, tanulmányaik befejezését igazoló oklevelet is.  A hallgatói kérelmek alapján összesen 148 szlovák és magyar kétnyelvű diploma került átadásra végzőseinknek.

Elsőként a Református Teológiai Kar végzett hallgatói vehették kezükbe sokéves munkájuk gyümölcsét. Az istentisztelettel egybekötött, ünnepi diplomaosztó és doktoravató közgyűlésre június 19-én, a Komáromi Református Templomban került sort. Az ünnepségen 19 hallgató vehette át oklevelét (5-en Teológia PhD. doktori, 8-an Református teológia mesterszintű, 5-en Missziológia, diakónia és szociális gondoskodás alapszintű tanulmányi programban, 1 végzős pedig rigorózus képzésen belül szerezte meg a ThDr. fokozatot).

Egyetemünk Gazdaságtudományi Karán július 7-és és 8-án zajlottak a diplomaosztó ünnepségek, melyek helyszínéül intézményünk konferencia-központjának díszterme szolgált. A kar dékánja a két nap folyamán összesen 187 hallgatónak nyújtotta át a sikeres tanulmányaik befejezését igazoló oklevelet (mesterképzésben Közgazdaságtan és vállalati menedzsment tanulmányi programban 68 végzősnek, Vállalatirányítás szakon 26 hallgatónak, alapképzésben Közgazdaságtan és vállalati menedzsment tanulmányi programban 76 hallgatónak, Alkalmazott informatika szakon 14 hallgatónak, 3 hallgató pedig a rigorózus eljárás sikeres résztvevőjeként szerzett diplomát s vált jogosulttá a PhDr. akadémiai cím használatára).

A Tanárképző Kar végzett hallgatói – szám szerint 261-en – július 13-án és 14-én vehették át diplomájukat egyetemünk dísztermében. Mesterképzésben 135-en végeztek (közülük 79 hallgató különféle szakpárosításban Tanárképzésben, 56 hallgató pedig Tanítói szakon), alapképzésben 106 hallgató diplomázott (41-en Tanárképzésben - szakpárosításban, 65 abszolvens pedig Óvodai és elemi pedagógia szakon). Rigorózus eljárás keretén belül 18 hallgató szerzett PaedDr. „kisdoktori” címet. Magyar nyelv és irodalom doktori képzésben 2 hallgató tette le sikeresen a disszertációs vizsgát és szerzett PhD. akadémiai fokozatot, további 4 doktorandusz-hallgató pedig augusztusban fogja védeni disszertációs munkáját.

A Selye János Egyetemen a fennállása óta 6621 diploma került átadásra. Intézményünk a küldetésnyilatkozatához híven, ily módon járul hozzá a szlovákiai magyarság iskolázottsági szintjének növeléséhez, elősegítve a magyar értelmiségi réteg kialakulását, amely a jövőben nemzeti közösségünk tartópillérévé válhat. Egyetemünk élen járva, vállalva az úttörő szerepet, a Szlovákiában magyar nyelvű képzést folytató felsőoktatási intézmények közül egyedüliként biztosította, hogy végzős hallgatói tanulmányaik befejeztével magyar nyelven is átvehessék diplomájukat. 

Univerzita J. Selyeho - Selye János Egyetem - J. Selye University

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.