SJE főmenü

Több mint félezer látogató a Selye János Egyetem Nyílt Napján

Idén is több százan vettek részt a Selye János Egyetem Nyílt Napján, ahol az intézmény mindhárom kara bemutatkozott az érdeklődőknek.

A program az egyetem rektorának, Juhász Györgynek a köszöntőjével vette kezdetét. A szervező SJE Karrier-tanácsadó Központjának nevében Milány Kincső üdvözölte a megjelenteket. Reggel bemutatkozott Gazdaságtudományi Kar, a Református Teológiai Kar, majd a Tanárképző Kar, akik a nap folyamán saját standjaikon mutatták be tanulmányi programjaika. Itt tanároktól és diákoktól kérdezhettek a résztvevők.

Ebben az évben is a leglátványosabbak közé tartozott az informatikusok pultja, ahol több robot és modern technikai eszköz is helyet kapott, de a Kémia Tanszék kísérletei is szembetűnőek voltak, a biológusok által elrejtett madarat egy játék keretén belül távcsővel kellett megtalálniuk az érettségizőknek. Nagy sikere volt az Óvó- és Tanítóképző Tanszék asztalának is, ahol már a kézműves foglalkozások gyakorlásába is belekóstolhattak a jövő óvónői.

A távolabbról érkezők a kollégium standjánál szerezhettek információkat, a messzebbre vágyók pedig a mobilitás programok koordinátoraitól kérdezhettek. Szintén népszerű volt a hallgatói önkormányzat állomása is, akik a diákéletről és az egyéb szabadidős lehetőségekről adtak tájékoztatást.

Az egyetem épületei és Komárom városa iránt érdeklődőket ingyenes kisvonat szállítottakörbe.

Jól jársz, ha ide jársz!” szlogen alatt ismét megmutatta a Selye János Egyetem, hogy az új tanulmányi programokkal, kiemelkedő tudományos munkával, a kulturált körülményekkel és a bővülő kollégiumi férőhelyekkel méltó célpontja lehet minden egyetemre vágyónak.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem