Slovenčina (Slovenská republika)
   
Kezdőoldal Kollégium
Kollégiumok PDFNyomtatásE-mail
Írta: Gubien Ildikó   

siraly_kollegium

A Sirály és a Danubius Kollégiumok a Selye János Egyetem célintézményei, amelyek feladata:

 

  • szállás biztosítása a nappali képzésben résztvevő hallgatók számára,
  • az önálló tanuláshoz és pihenéshez szükséges feltételek megteremtése a hallgatók számára
  • az etikai elvekkel összhangban támogatni a diákok társas- és sporttevékenységét.

 

A diákotthon sérthetetlen akadémiai közegnek minősül, amely alól kivételt képeznek az életre, egészségre és vagyonra veszélyt jelentő esetek.

Szálláslehetőség diákok részére

A Sirály Kollégium épülete hétszintes. Minden emeleten található konyha és tanulóhelyiség. A konyhák felszereltsége: villanytűzhely, mosogató, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény.

A diákotthonban való elszállásolás a szállást igénylő kérvény alapján történik, melyet a hallgató meghatározott időn belül eljuttat a Sirály Kollégium igazgatóságához. A kérvény elbírálását az erre a célra létrehozott bizottság végzi előre kidolgozott alapelvek szerint.

A szálláslehetőségek a következők:

3 ágyas

szoba

4 ágyas

szoba

5 ágyas

szoba

6 ágyas

szoba

Apartma-

nok

IEgyéb

1. emelet

10

10

0

0

0

Irodák, raktárak

2. emelet

12

12

1

0

0

-

3. emelet

12

12

1

0

0

-

4. emelet

2

22

1

0

0

-

5. emelet

2

14

0

1

4

-

6. emelet

4

12

1

0

4

-

A szobák berendezése:

  • fekvőhely/minden elszállásoltnak
  • étkező vagy íróasztal
  • szék/minden elszállásoltnak
  • szekrény vagy kétrészes szekrény/minden elszállásoltnak
  • szeméttároló

Egyéb személyek elszállásolása a kidolgozott szabályok szerint történik, amelyek betartása szigorúan ellenőrzött.

A Danubiu Kollégium épülete 3 emeletből áll. Minden emeleten található konyha és tanulóhelyiség. A konyhák felszereltsége: villanytűzhely, mosogató, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény.

A szálláslehetőségek a következők:

2 ágyas

szoba

3 ágyas

szoba

Apartmanok

IEgyéb

1. emelet

17

5

1

Irodák, raktárak

2. emelet

19

5

1

Irodák, raktárak

Az I. és a II. emeleten található szobák esetében két szobánként közös a tusoló és WC.

Az apartmanok a vendégek számára vannak fenntartva.

A szobák berendezése:

  • fekvőhely/minden elszállásoltnak
  • étkező vagy íróasztal
  • szék/minden elszállásoltnak
  • szekrény vagy kétrészes szekrény/minden elszállásoltnak
  • szeméttároló

Egyéb személyek elszállásolása a kidolgozott szabályok szerint történik, amelyek betartása szigorúan ellenőrzött.

Üzemeltetés

A Sirály és Danubius Kollégium a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal által 2004. október 15-én a 251/2004 szám alatt jóváhagyott üzemeltetési szabályzat alapján működik.

Az elszállásolás valamennyi feltétele jóváhagyott:

  • a szálláshelyiség működtetőjének azonosító száma
  • a szállással kapcsolatos szolgáltatások fajtája és módja
  • az üzemeltetés feltételei, valamint az elszállásolt vendégek és alkalmazottak egészségvédelmi előírásoknak való megfelelése
  • az ágynemű raktározásának, azzal való manipulálásának és cseréjének gyakorisága
  • az általános és nagytakarítás módja és gyakorisága
  • a személyi tisztálkodással kapcsolatos helyiségek fertőtlenítése és annak gyakorisága
  • a szilárd állapotú szemét elszállításának módja, a szeméttároló edények ürítésének, tisztításának és fertőtlenítésének gyakorisága

Ugyancsak megfelel a külföldiekről (idegenekről) szóló törvény 24. és 50.§-ának .

Az intézmény állandó működésének céljából kidolgozásra került a munkarend - a szolgálatok beosztásának időbeli szétírása, egyes részek üzemeltetése (tanulószoba, fitneszközpont, számítógépes terem, étkező, konyhák stb.).

A diákotthon tevékenységét a következő irányelvek szabályozzák: Az SJE diákotthonának házirendje 1/2007, Az SJE diákotthonaiban és szerződéses egységeiben való elszállásolás alapelvei 2/2007, Az SJE szállásegységeinek elszállásolási díja 3/2007, Fegyelmi Rend.

 

 

Módosítás dátuma: 2012. január 25. szerda, 10:49
 


A SJE karai
Elektronikus jelentkezés

 

 

Elektronikus jelentkezés a 2013/2014-es tanévre

Helpdesk

ais_helpdesk_logo

ecdl

isic_karta_mala

Eseménynaptár
Közérdekű információk
Jelentkezőink, leendő elsőseink figyelmébe!

Az elektronikus visszajelzéssel kapcsolatos segítséget a következő linken találják:
Kérjük, figyelmesen olvassák el az információkat, probléma esetén a szaszs@selyeuni.sk címre jelezzenek.

Page generated in 0.0078 seconds.