SJE főmenü

Diplomaosztó ünnepségek a Selye János Egyetemen

Örömteli pillanatoknak adott teret júniusban és júliusban a Selye János Egyetem díszterme, valamint a Komáromi Református Templom.

A végzett hallgatók kezükbe vehették munkájuk gyümölcsét, az egyetemi tanulmányokat igazoló okleveleiket. Egyetemünk Tanárképző Karán összesen 259 hallgató vehette át idén diplomáját. 125 tanár és óvópedagógus örülhetett az alapképzésen szerzett oklevélnek, míg a mesterszintű tanulmányaikat 124-en zárták sikerrel (65 hallgató végzett tanári szakon ─ különböző szakpárosításban és 59 hallgató tanítóképzésben). A sikeres rigorózus eljárásban szerzett kisdoktori címnek (PaedDr.) ezentúl 10 abszolvensünk lesz büszke birtokosa.

A Gazdaságtudományi Kar hallgatói is sikeres akadémiai évet tudhatnak maguk mögött. Diplomát idén 282 hallgató vehetett át – közülük az alapképzésben 119-en végeztek idén (vállalati gazdaságtan és menedzsment szakon 93 végzett hallgatója volt a karnak, míg alkalmazott informatika szakon 26 hallgató vehetett át diplomát). Mesterszinten 158 hallgató teljesítette a diplomaszerzés kritériumait és kapott oklevelet közgazdaságtan és vállalati  menedzsment szakon. Rigorózus eljárásban 5 hallgató szerzett diplomát és vált jogosulttá a PhDr. akadémiai fokozat használatára.

A Református Teológiai Karnak 18 végzett hallgatója volt a 2014/15-ös akadémiai évben. Alapképzésén, missziológia, diakónia és szociális gondoskodás szakon 6 hallgató végzett, míg a református teológia tanulmányi program mesterképzésén 9. A rigorózus folyamat eredményeként 1 hallgató szerzett ThDr. címet, míg teológia doktori képzésben ketten szereztek PhD. fokozatot.

A Selye János Egyetem 11-éves fennállása során 6049 diplomát adott át a tanulmányait sikeresen befejező abszolvenseknek. Egyetemünk vezetősége sok sikert kíván végzett hallgatóinak! Kérdéseikkel és kéréseikkel pedig a továbbiakban is visszavár minden öregdiákot az egyetem Karrier-tanácsadó Központja, melynek munkatársai személyre szabott tanácsadást és információs szervizt biztosítanak a Selye János Egyetem volt és jelenlegi hallgatóinak.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem