SJE főmenü

Hallgatói rendezvények

HALLGATÓI RENDEZVÉNYEK

Gólyatábor

Az elsősöknek a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) szervezésében valósul meg első és egyetemi éveik egyik legmeghatározóbb eseménye, a Gilice Gólyatábor. (Képgaléria) A rendezvény az elsőéves hallgatók (gólyák) beilleszkedését segíti az egyetemi környezetbe, ezen kívül pedig elsősorban szórakoztató módon segíti a leendő évfolyamtársak megismerését.

További rendezvények a teljesség igénye nélkül, melyek minden évben megrendezésre kerülnek a HÖK jóvoltából:

Egyetemi Bál - képgaléria

Novemberben elmaradhatatlan az egyetemisták életében a hallgatói bál. Az eseményen több száz egyetemista is szórakozhat az alkalomhoz illő öltözetben és az oda illő zenére. A bálon rendszerint értékes tomboladíjak is gazdára találnak, az előző években 109 cm-es Smart TV, irodai szék, számos utalvány Komárom szerte fellelhető szórakozó vagy éppen kikapcsolódást nyújtó helyekre, valamint laptop és egyéb elektronikai cikkek is a fődíjak között voltak, 2017-ben például egy romantikus hétvégi utazás volt a legszerencsésebbek jutalma.

Kari Napok - képgaléria

A téli szemeszterben egyetemünk három karának közös szervezésében kerül megrendezésre a Kari napok, amely egy 5 napos rendezvénysorozat, amikor is a szakmai programok mellett sport és szórakoztató programokat is szerveznek. Természetesen a művészlelkű hallgatóink is megmutathatják ekkor a tehetségüket a Művészetek Éjszakáján, ahol a 2019-es évben közel 20 diák több, mint 80 műve került kiállításra. A rendezvénysorozat szabadon látogatható és a szórakozás biztosított számos esti program által.

Játékok Éjszakája

A népszerű rendezvényt évente kétszer a Komáromi Egyetemi Napok és a Kari Napok keretén belül, a hét közepén rendezik meg. Ilyenkor a legkülönbözőbb társasjátékokat begyűjtik és közösen eltöltenek egy éjszakát annak jegyében, amikor újra kicsit gyermekek lehetnek. Monopoly, Gazdálkodj okosan, Človeče és egyéb társasjátékok, Póker és egyéb kártyajátékok, óriás sakk, Beer Pong, evő verseny, egyperces játékok, Beugró, és még sok más játék várja a kikapcsolódni vágyókat.

Kocsmatúra

A második szemeszter első rendezvénye a februárban megrendezett Kocsmatúra. A diákok végigjárják Komárom vendéglátó ipari egységeit, így megismerkednek a várossal. A legmerészebbek pedig különböző feladatok elvégzése után értékes díjakat is nyerhetnek.

Komáromi Egyetemi Napok (KEN) - képgaléria

A nyári szemeszter legnagyobb hallgatói rendezvénye a Komáromi Egyetemi Napok. Az egy hétig tartó programok első napjai a szakmaiságról szólnak, majd pedig a kikapcsolódásé és a szórakozásé a főszerep, ezek közül a legkedveltebb a már lassan hagyományosan megrendezésre kerülő Kutyasétáltatás, melyen a hallgatók egy kis vonat segítségével ellátogatnak egy állat menhelyre, ahol is egy délutánt tölthetnek el és szerezhetnek örömet az ott lakó kutyusoknak és cicáknak. Az előző években előadott egyetemünkön Zacher Gábor, Bodrogi Gyula, Kemény Dénes, Gundel Takács Gábor, Gerendai Károly, Matolcsi György, Világi Oszkár. A hét záró rendezvénye a Futás a jövőért, melyen Komárom magyarul tanuló egyetemistái, közép- és alapiskolásai és óvodásai közösen futnak be a Klapka térre, ezzel szimbolizálva, hogy a Felvidéken az óvodától az egyetemig lehet magyarul, az anyanyelvünkön tanulni.

Egyetemi Bulik - képgaléria

A hallgatók által szervezett, különböző stílusú bulik kéthetente szolgálják a diákok szórakozását. A félév rendszerint a szemeszternyitó bulival indul, majd a szemeszterzáróval végződik, közben a Halloween party, a Mikulás buli, a Black and White party és sok más buli várja a szórakozni vágyókat.

TD Est

Az egyetemisták által legjobban várt rendezvények közé tartoznak a Tanár-Diák estek, melyek a Kari Napok és a KEN rendezvénysorozatok alatt kerülnek megrendezésre, ahol közelebbről is meg lehet ismerkedni az egyes oktatókkal. Az egyetem falain kívül tartott beszélgetéseken egy-egy tanár avatja be a diákokat az oktatáson túli életébe. A hallgatók kérdései rendszerint a tanárok szabadidejével és fiatalkori csínytevéseivel függenek össze, melyek megválaszolásával kiderül, hogy a tanár is ember.

Quiz Night-képgaléria

Az utóbbi években nagy érdeklődésnek örvend egy újabb rendezvényük a Quiz Night, ahol is 5-6 fős csapatok mérik össze tudásukat különféle témákban, legyen szó filmekről, történelemről, zenékről, irodalom témákról és még egyéb más témakörökről. A legvégén az a csapat, aki a legtöbb pontot szerzi nyereményekben részesül.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.