SJE főmenü
Dr. habil. Mgr. Árpád Popély, PhD.
Név: Dr. habil. Mgr. Árpád Popély, PhD.
Kar: Tanárképző Kar
Tanszék: Történelem Tanszék
Beosztás: Egyetemi docens
Iroda: T206
E-mail:
Telefon: +421 35 32 60 885
A tanulmányi program profiltantárgyáért felelős személy:
Történelemdidaktika (3. szint, nappali és levelező képzés)

Egyetemi tanulmányok
Comenius Egyetem, Bölcsészettudományi Kar
magyar nyelv és irodalom - történelem
1988 - 1993
Doktori képzés (PhD.)
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
történelem
1996 - 2003
Habilitáció
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
történelem
2016

Munkaviszonyok
Selye János Egyetem, Komárom
adjunktus
2010 -
Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja
tudományos munkatárs
2002 -
Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Pozsony
tanár
1997 - 2002


Kutatási terület A csehszlovák állam kisebbségpolitikája és a csehszlovákiai magyarság 1945 utáni történelme

Kutatási projektek A Csehszlovák Köztársaság és a szlovákiai magyar kisebbség (1930-1938)
2/0023/12
VEGA
2012 - 2015

A politikai-mediális propaganda formái Közép-Európában, Csehszlovákiában és Magyarországon (1938-196
1/0158/14
VEGA
2014 - 2017

A szabadság különböző formái a totális államban – politikai élet, vallás, turizmus és média (Cseh)Szlovákiában, Magyarországon és Kelet-Európában 1938–1968
1/0163/19:
VEGA
2019 -

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház a szocializmus éveiben (1948-1989)
1/0083/20
VEGA
2020 -





A1 kategória - Tudományos monográfiaszerű könyv jellegű publikációk (AAA, AAB, ABA, ABB, ABC, ABD)
Bejegyzések száma: 3
AAB Hazai kiadóknál megjelent tudományos monográfiák (3)

A2 kategória - Egyéb könyv jellegű publikációk (ACA, ACB, BAA, BAB, BCB, BCI, EAI, CAA, CAB, EAJ, FAI)
Bejegyzések száma: 6
BAB Hazai kiadóknál megjelent könyvjellegű szakmai publikációk (1)
BCI Egyetemi jegyzetek és tansegédletek (1)
FAI Könyv jellegű szerkesztői munkák (4)

B kategória - Nemzetközi adatbázisban jegyzett folyóiratok, szerzői bozonylatok, szabadalmak és felfedezések (ADC, ADD, AEG, AEH, BDC, BDD, CDC, CDD, AGJ)
Bejegyzések száma: 0

C kategória - Egyéb recenzált publikációk (ACC, ACD, ADE, ADF, AEC, AED, AFA, AFB, AFC, AFD, AFE, AFF, AFG, AFH, BBA, BBB, BCK, BDA, BDB, BDE, BDF, BEC, BED, BFA, BFB, BGH, CDE, CDF)
Bejegyzések száma: 55
ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (6)
ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (24)
AEC Külföldi recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák (11)
AED Hazai recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák (5)
AFA Külföldi meghívásos tudományos konferencián publikált cikkek (2)
AFB Hazai meghívásos tudományos konferencián publikált cikkek (1)
AFD Hazai tudományos konferencián publikált cikkek (2)
BDE Egyéb külföldi folyóiratokban megjelent szakmai munkák (1)
BDF Egyéb hazai folyóiratokban megjelent szakmai munkák (2)
BEC Külföldi recenzált tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia) (1)

N kategória - Egyéb nem recenzált publikációk (ADM, ADN, AEM, AEN, BDM, BDN, CBA, CBB)
Bejegyzések száma: 0

D kategória - Egyéb - a SZKOM által meghatározott kategóriákon kívüli publikációk
Bejegyzések száma: 15
AEF Hazai, nem recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák (2)
BEE Külföldi tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia) (2)
BEF Hazai tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia) (2)
EDI Folyóiratokban és tanulmánykötetekben megjelent recenziók (2)
GII Különféle publikációk és dokumentumok, melyek az előbbi kategóriák egyikébe sem sorolhatók (7)

Bejegyzések száma összesen: 79

Hivatkozások:

[2] Nemzetközi (WoS vagy Scopus) adatbázisban jegyzett belföldi publikációkban megjelent hivatkozások, ill. bírálatok (1)
[3] Nemzetközi adatbázisban nem jegyzett, külföldi publikációkban megjelent hivatkozások (143)
[4] Nemzetközi adatbázisban nem jegyzett, belföldi publikációkban megjelent hivatkozások (145)
[5] Külföldi publikációkban megjelent bírálatok (3)
[6] Belföldi publikációkban megjelent bírálatok (3)
Összesen 295

Publikációk listája

AAB Hazai kiadóknál megjelent tudományos monográfiák
Bejegyzések száma: 3


AAB 001 POPÉLY, Árpád. A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992. 1. vyd. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2006. ISBN 80-89249-03-5.

Hivatkozások:
2021  [3] MOLNÁR, I. Eszterházy János sorsa és szenvedése. In GUPVI, GULAG - magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45-2019/20. Miskolc : Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, 2021. ISBN 978-615-01-23333-2, p. 233, 242

2021  [4] MOLNÁR, K. - SZENDI, T. Kacskaringós élettörténetek. Sorsok és narratívák a Zobor-vidékről. Komárom : Tandem, 2021. ISBN 978-80-973524-1-7, p. 29, 49, 58.

2021  [4] CZÁBOCZKY, SZ. Kék a sátram, recece... Fejezetek a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom történtéből (1948-1992). Pozsony : Phoenix Library, 2021. ISBN 978-80-89748-52-5, p. 220.

2021  [4] MISKEI, F. A prágai tavasz eltiprása és a Nagykürtösi járás. In Eruditio - Educatio. ISSN 1336-8893, 2021, vol. 16, no. 3, p. 62-63.

2020  [4] HORBULÁK, ZS. Dél-Szlovákia gazdasága a normalizációs időszakban (1969-1989). Komárom : Selye János Egyetem, 2020. ISBN 978-80-8122-359-4, p.17, 72, 159, 169, 175, 187.

2020  [3] GAÁL, V. Az ifjúsági klubmozgalom szerepe és a Magyar Ifjúsági Szövetség kísérlete az 1968-as csehszlovákiai demokratizálódási folyamatban. In Doktoranduszok VII. és VIII. konferenciájának tanulmányai. Eger : Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kiadó, 2020. ISBN 978-963-496-143-7, p. 240.

2020  [3] LÉVAI, A. A majdani megbékélés reménye – avagy a felvidéki kitelepítések és lakosságcsere le nem zárt traumája. In Studia Universitatis Babes Bolyai Theologia Reformata Transylvanica. ISSN 1582-5418, 2020, vol. 65, no. 1, p. 44.

2020  [4] POPÉLY, Gy. A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1914–1945. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2020. ISBN 978-80-89978-12-0, p. 394.

2019  [4] MOLNÁR, K. - SZENDI, T. Életmesék. Élő történelem-mozaikok a Zobor-vidékről. Komárom : Tandem, 2019. ISBN 978-80-971851-9-0, p. 91, 93, 96.

2019  [3] IZSÁK, L. A felvidéki magyarság jogfosztásának kezdetei (1944-1945). In Az Eiffel-torony árnyékában. Budapest : ELTE BTK, 2019. ISBN 978-963-489-167-3, p. 317-330.

2019  [4] ANGYAL, B. Adatok a szlovákiai magyarok csehországi deportálásának történetéhez, 1946-1949. In Fórum : Társadalomtudományi Szemle. ISSN 1335-4361, 2019, vol. XXI, no. 4, p. 124.

2019  [4] VAJDA, B. Fort Komárno: vast, closed, and abandoned. In Eruditio - Educatio. ISSN 1336-8893, vol. 14, no. 3, p. 5-20.

2019  [4] CSANDA, G. Dokumentumok Dobos László kéziratos hagytékábol. In Fórum. ISSN 1335-4361, 2019, vol. XXI, no. 3, p. 115, 116, 149.

2019  [3] SOMOGYI, A. Reformátusok az elmúlt 100 év kihívásaiban, különös tekintettel a Felvidék és Dunántúl összefüggéseire. In A "recepta religiók" évszázadai Erdélyben. Kolozsvár : Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2019. ISBN 978-606-93498-9-2, p. 337.

2019  [3] CSAPODY, M. A Magyar PEN Club a rendszerváltozás után. In Iskolakultúra. ISSN 1215-5233, 2019, vol. XXIX, no. 1, p. 88, 101.

2019  [3] SOMOGYI, A. Reformátusok az elmúlt 100év kihívásaiban, különös tekintettel a Felvidék és Dunántúl összefüggéseire. In A "Recepta Religiók" évszázadai Erdélyben. Kolozsvár : Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2019. ISBN 978-606-93498-9-2, p. 337.

2018  [4] HORVÁTH, L. - KOTIERS, M. - KOVÁCS, L. - et al. Somorja évszázadai. Az alapiskolák felső tagozata és a középiskolák számára, továbbá mindazoknak, akik érdeklődnek városunk történelme iránt. Érsekújvár : Wanted Design, 2018. ISBN 978-80-89287-07-9, p. 53.

2018  [3] HANGÁCSI, Zs. "egyszerre »szövegszerű« és »világszerű«" – A Tőzsér Árpád-féle Irodalmi Szemle négy éve a folyóirat hatvan évének fényében. In Kortárs. ISSN 0023-415X, 2018, no. 4, p. 63.

2018  [3] DUDOK, F. A kelet-közép-európai térség országai oktatási rendszerének összehasonlítása. In Magyar Pedagógia. ISSN 0025-0260, 2018, vol. 118, no. 4, p. 365.

2018  [4] TÓTH, Á. Dokumentumok a magyarországi németek történetéhez 1944-1953. Budapest : Argumentum, 2018. ISBN 978-963-446-805-9, p. 39, 93, 165.

2018  [4] L. JUHÁSZ, I. Komárom emlékjelei az államfordulatok és rendszerváltások tükrében. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2018. ISBN 978-80-89979-05-2, p. 150, 207.

2018  [4] VAJDA, B. Ateizmus és vallásosság Dunaszerdahelyen. In A hit és a közösség szolgálatában. Komárno : Selye János Egyetem, 2018. ISBN 978-80-8122-273-3, p. 45-58.

2018  [3] GAÁL, V. Kisebbségi jogvita az 1968. évi föderációs átalakítás árnyékában. In Világtörténet. ISSN 0083-6265, 2018, vol. 8, no.3, p. 471-500.

2017  [3] GAUCSÍK, I. Háború, összeomlás, jogfosztás. A csehszlovákiai magyarok 1944-1945-ben. In Remény és realitás Magyarország 1945. Budapest : Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017. ISBN 978 615 5656 118, p. 312.

2017  [3] MOLNÁR, I. Esterházy János Gulágra való elhurcolása, majd Csehszlovákiába való hazahozatala. In Emberek az embertelenség világában : A Gulág és a Gupvi. Budapest : Gulágkutatók Nemzetközi Társasága, 2017. ISBN 978-963-662-899-4, p. 266-294.

2017  [4] VAJDA, B. A csehszlovákiai ideológiai harc természetéről (1948-1989). Komárom : Univerzita J. Selyeho, 2017, 210 s. ISBN 978-80-8122-226-9.

2017  [4] VAJDA, B. A Cold War Border Zone - Komárom / Komárno. In Eruditio - Educatio. ISSN 1336-8893, 2017, vol. 3, no. 12, p. 39-53.

2017  [4] SIMON, A. „Malenkij robot” a plány o československom národnom štáte. In Cena víťazstva : Odvlečenie obyvateľov z územia Československa, Maďarska a Poľska do Sovietskeho zväzu v rokoch 1944 - 1945. Šamorín : Fórum, 2017. ISBN 978-80-89249-93-0, p. 77, 78.

2017  [3] FARKAS, O. Keserves nászút : Élet írta történetek. Budapest : Beszélő múlt könyvek, 2017. ISBN 978-80-971947-4-1, p. 241.

2017  [3] SIMON, A. "Malenkaya rabota " and Czechoslovakian ethnonational state plans. In Gulag-Gupvi : The Soviet Captivity in Europe. Budapest : Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017. ISBN 978-615-5656-03-3, p. 180, 182.

2017  [3] SIMON, A. Málenkij robot ás a Csehszlovák nemzetállam. In Gulag-Gupvi : A szovjet fogság Európában. Budapest : Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017. ISBN 978-615-5656-02-6, p. 177, 179.

2016  [3] BÍRÓ-LUKOVICS, A. Az államilag propagált migráció, mint a nemzetállamiság kiépítésének eszköze Csehszlovákiában 1945 után. In Menekültek, migránsok, új házat keresők. Debrecen : Debreceni Egyetem Történelmi Intézet, 2016. ISBN 978-963-473-942-5, p. 152, 155, 160, 167, 168.

2016  [4] CSIKMÁK, I. Erről, arról. azokról. Pozsony : Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, 2016. ISBN 978-80-89001-71-2, s. 286.

2016  [3] BUKOVSZKY, L. A Csehszlovákiai Magyar Demoktarikus Népi szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója. Nemzeti Emlékezet Bizottsága - Fórum Kisebbségkutató Intézet : Budapest - Somorja, 2016, ISBN 978-615-5656-00-2, p. 24, 27, 30, 31, 273.

2016  [4] SZARKA, L. A multietnikus nemzetállam 1918-1992 : Kísérletek, kudarcok és kompromisszumok Csehszlovákia nemzetiségi politikájában. Bratislava : Kalligram, 2016. ISBN 978-80-8101-926-5, p. 279, 335.

2015  [4] VAJDA, B. Dunaszerdahely mint a kommunista regionális politika kedvezményezettje és áldozata. In Várostörténeti fejezetek a csehszlovák szocializmus korából. Komárno : Univerzita J. Selyeho, 2015. 239 s. ISBN 978-80-8122-158-3.

2015  [3] BAJCSI, I. Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről. In Regio. ISSN 2415-959X, 2015, 23. évf., 2. sz., 280-288. old.

2015  [3] GALO, V. ,,Jézus Krisztus együgyű szolgája“ : Tóth Kálmán református lelkész élete és munkássága (1904-1956). In A Felvidék krónikása : Tanulmányok a 70 éves Popély Gyula tiszteletére. Budapest : Károli Gáspár Református Egyetem, 2015. ISBN 978 963 414 054 2, p. 226, 227, 229.

2015  [3] IZSÁK, L. A magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezmény (1946: XV. TC.) becikkelyezése. In A Felvidék krónikása : Tanulmányok a 70 éves Popély Gyula tiszteletére. Budapest : Károli Gáspár Református Egyetem, 2015. ISBN 978 963 414 054 2, p. 132, 134.

2014  [3] BALASSA, Z. A cenzúra története Csehszlovákiában 1918-1992 : A magyar sajtószabadság lehetőségei. In A határon túli magyar sajtó Trianontól a XX. század végéig : Fejezetek a magyar sajtószabadság történetéből. Budapest : Médiatudományi Intézet, 2014. ISBN 978-615-5302-10-7, p. 34, 35, 38, 41, 46, 48, 49, 55.

2014  [3] BOTTONI, S. A várva várt Nyugat : Kelet-Európa története 1944-től napjainkig. Budapest : MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2014. 364 s. ISBN 978-963-9627-79-6.

2014  [3] SZŰCS, K. Magyar iskolák (Cseh)Szlovákiában 1944-től napjainkig, a kulturális élet fontosabb vonatkozásaival. Pilisvörösvár : Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, 2014. 122 s. ISBN 978-615-5026-45-4.

2014  [4] VAJDA, B. A hivatalos ateizmus évei Dunaszerdahelyen. In Eruditio-Educatio. ISSN 1336-8893, 2014, 9. évf., 1. sz., p. 30-38.

2014  [4] TÓTH, L. Hontalanok : Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság történetéhez 1945-1948/49. Emlékiratok, naplók, levelek, versek, novellák, egyéb írások. Bratislava : Kalligram, 2014. p. 651. ISBN 978-80-8101-654-7.

2013  [3] MITROVITS, M. Husák és Kádár : A csehszlovák-magyar viszony kibékülés és konfliktus között (1968-1989). In Világtörténet. ISSN 0083-6265, 2013, 3. (35.) évf., 4. sz., p. 544, 548.

2013  [4] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 29, 292. ISBN 978-80-8101-621-9.

2013  [4] SZTYAHULA, L. A csehszlovákiai magyar katolikus egyház története 1918-1950. Kéménd : ÁSZ STUDIO, 2013. p. 139, 177. ISBN 978-80-971017-7-0.

2012  [4] HORONY, Á. - OROSZ, Ö. - SZALAY, Z. A hely nevei, a nyelv helyei : A kisebbségi nyelvi jogok története Szlovákiában 1918-2012. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2012. p. 163. ISBN 978-80-89249-62-6.

2012  [4] LACZA, T. Sziget a szárazföldön : A prágai Ady Endre Diákkör története 1957-2011. Pozsony : Kalligram, 2012. p. 33, 65, 175, 228, 234, 436. ISBN 978-82-8101-584-7.

2012  [4] MOLNÁR, I. Život a martýrska smrť Jánosa Esterházyho. [Šamorín] : Méry Ratio, 2012. p. 367, 370, 371, 430. ISBN 978-80-89286-50-8.

2011  [4] VAJDA, B. Hidegháború és szomszédságkép Dél-Komáromban egy 2008-as oral history kutatás alapján. In VAJDA, B. (szerk.) : Államhatár és identitás – Komárom/Komárno. Komárom : Selye János Egyetem Tanárképző Kara, 2011. p. 207-243. ISBN 978-80-8122-013-5.

2011  [3] BÁRDI, N. Ungaria şi maghiarii de dincolo de graniţă (1948-1989). In Studia Universitatis Cibiniensis : Series Historica. ISSN 1584-3165, 2011, vol. 8, no. 1, p. 87, 94.

2011  [3] BÁRDI, N. - FEDINEC, Cs. - SZARKA, L. (ed.) Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. New York : Columbia University Press, 2011. p. 787. ISBN 978-0-88033-677-2.

2011  [3] BÁRDI, N. Hungary and the Hungarians Beyond its Borders. In BÁRDI, N. - FEDINEC, Cs. - SZARKA, L. (ed.) Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. New York: Columbia University Press, 2011. p. 353. ISBN 978-0-88033-677-2.

2011  [3] BÁRDI, N. - LÁSZLÓ, M. Collectivization and Rural Change. In BÁRDI, N. - FEDINEC, C. - SZARKA, L. (eds.) Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. Boulder – Highland Lakes : Social Science Monographs – Atlantic Research and Publications, Inc., 2011. p. 377. ISBN 978-0-88033-677-2.

2011  [4] BOTTONI, S. Komárom-Komárno : Határmenti mindennapok és párhuzamos életek a szocializmus korszakában. In VAJDA, B. (szerk.) : Államhatár és identitás – Komárom/Komárno. Komárom : Selye János Egyetem Tanárképző Kara , 2011. p. 140, 143, 148, 154, 166, 178, 180. ISBN 978-80-8122-013-5.

2011  [3] BOTTONI, S. - NOVÁK, Z. The Models for Communist Minority Policy. In BÁRDI, N. - FEDINEC, Cs. - SZARKA, L. (ed.) Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. New York : Columbia University Press, 2011. p. 336. ISBN 978-0-88033-677-2.

2011  [4] BUKOVSZKY, L. A szlovákiai magyar kisebbség és az állambiztonság (1948-1963). In HUSHEGYI, G. (összeáll.) Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948-1963. Bratislava : Občianske združenie Tradície a hodnoty, SNM - Múzeum kultúry Maďarov na Slovensku, 2011. s. 69, 73, 74, 78. ISBN 978-80-970-580-5-0.

2011  [4] JAKAB, A. Az egyházak és a sztálinizmus. In HUSHEGYI, G. (összeáll.) Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948-1963. Pozsony : Hagyományok és Értékek Polgári Társulás - SZNM - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, 2011. p. 57-61, 64-65, 67. ISBN 978-80-970-580-5-0.

2011  [4] KISS, J. A kisebbségi magyarság szlovákiai és országos feltételrendszerben (1949-1963). In HUSHEGYI, G. (összeáll.) : Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948-1963. Bratislava : Hagyományok és Értékek Polgári Társulás – SZNM–A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, 2011. p. 15, 18, 24, 25. ISBN 978-80-970-580-5-0.

2011  [3] LACZA, T. A prágai Ady Endre Diákkör története : A hetvenes évek – valami megmozdult. In Prágai Tükör. ISSN 1210-3853, 2011, XIX. évf., 2. sz., p. 27.

2011  [3] LACZA, T. Az AED története : Egy korszak vége. In Prágai Tükör. ISSN 1210-3853, 2011, XIX. évf., 4. sz., p. 20.

2011  [4] LACZA, T. Minerva kalitkába zárt baglya : A magyar nyelvű ismeretterjesztés lehetőségei a kommunista Csehszlovákiában. In Irodalmi Szemle. ISSN 1336-5088, 2011, LIV. évf., 1. sz., p. 67.

2011  [4] MOLNÁR, I. The Life and Martyrdom of János Esterházy. [Somorja] : Méry Ratio, 2011. p. 404.

2011  [4] OROS, L. A felsőszeli ágostai hitvallású evangélikus egyház története. Felsőszeli : [k.n.], 2011. p. 249, 359.

2011  [3] SCHMIDT, M. - HALMY, K. (szerk.) Magyar tragédia 1944-1947 : a Terror Háza Múzeumban. Budapest : XX. Század Intézet, 2011. p. 283. ISBN 978-6-15511-800-5.

2011  [3] SZARKA, L. Hungarian Minorities and the Change of System, 1989—1991. In BÁRDI, N. - FEDINEC, C. - SZARKA, L. (eds.) : Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. Boulder – Highland Lakes : Social Science Monographs – Atlantic Research and Publications, Inc., 2011. p. 453. ISBN 978-0-88033-677-2.

2011  [3] SZARKA, L. (ed). Atlantic Studies on Society in Change 141 : East-European Monographs DCCLXXXVII : A Multiethnic Region and Nation-State in East-Central Europe : Studies in the History of Upper Hungary and Slovakia from the 1600s to the Present. New York : Columbia University Press, 2011. p. 468. ISBN 978-0-88033-690-1.

2011  [3] VAJDA, B. Az emlékezés helye: a Május 1. tér. In Pro Minoritate. ISSN 1216-9927, 2011, 4. sz., p. 67.

2010  [3] VAJDA, B. Dunaszerdahely: egy csehszlovákiai város fejlődésének egyes aspektusai az 1950-1960-as években. In Urbs : Magyar várostörténeti évkönyv V. Budapest : Budapest Főváros Levéltára, 2010. p. 212, 226.

2010  [4] VAJDA, B. Levéltári adatok Dunaszerdahely várostörténetéhez: a DAC-stadion építése, a városi csatornázás és a járási kórház építése. Eruditio – Educatio. ISSN 1336-8893, 2010, 5. évf., 1-2. sz., p. 41-55.

2010  [4] VERESOVÁ, T. Migrácie obyvateľstva po druhej svetovej vojne v maďarskej historiografii. In: SÁPOSOVÁ, Z. - ŠUTAJ, Š. (eds.) : Povojnové migrácie a výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom. Prešov : Universum, 2010. p. 125-132. ISBN 978-80-89046-64-5.

2010  [3] BOTTONI, S. Komárom/Komárno : Cezhraničné vzťahy v dvoch stredoeurópskych sesterských mestách (1960-1985). In Soudobé dějiny. ISSN 1210-7050, 2010, 17. roč., 3. č., p. 375, 380, 383, 385, 390.

2010  [2] GÁGYOR, J. Hűség a küldetéshez : A Csemadok Tallósi Alapszervezetének 60 éve. [Tallós] : Tallós Község Önkormányzata, 2010. p. 227.

2010  [4] LISZKA, J. Populáris kultúra. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2010. p. 481.

2010  [4] MOLNÁR, I. Esterházy János élete és mártírhalála. [Somorja] : Méry Ratio, 2010. p. 373, 376, 377, 436.

2010  [3] VAJDA, B. Csehszlovákiai események az 1956-os magyar forradalom hatása alatt. In ZOMBORI, I. (szerk.) : Az 1956-os forradalom hatása a környező országok egyházaira. Budapest : Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség – Historica Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, 2010. p. 90. ISBN 978-963-9662-42-1.

2009  [3] VAJDA, B. Events in Czechoslovakia under the Influence of the 1956 Hungarian Revolution. In ZOMBORI, I. (ed.) : The Impact of the 1956 Hungarian Revolution on Religious Life in Eastern Europe. Budapest : Society for Church History in Hungary – Historica Ecclesiastica Hungarica Foundation, 2009. p. 87-94. ISBN 978-963-9662-42-1.

2009  [3] JAKAB, A. Vergődésben : Magyar kisebbségek „történelmi” egyházai az átalakuló Európában : Problématár. Budapest : Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, 2009. p. 14, 108, 110, 112, 114, 115, 116, 147, 150, 153, 186, 237. ISBN 978-963-87999-5-1.

2009  [4] PETŐCZ, K. (ed.). National Populism and Slovak-Hungarian Relations in Slovakia 2006-2009. Šamorín – Somorja : Forum Minority Research Institute, 2009. p. 350. ISBN 978-80-89249-37-4.

2009  [4] PETŐCZ, K. (ed.). Národný populizmus na Slovensku a slovensko-maďarské vzťahy 2006-2009. Šamorín : Fórum inštitút pre výskum menšín, 2009. p. 374. ISBN 978-80-89249-38-1.

2009  [3] SZÉKELY, T. "Minden szervezetben minden hónapban egy rendezvény" : A Csemadok hatvan éve. In KÖTÉL, E. - SZARKA, L. (szerk.) Határhelyzetek II. Kultúra - oktatás - nyelv - politika. Budapest : Balassi Intézet Mártin Áron Szakkollgéium, 2009. p. 132, 147. ISBN 978-963-87866-6-1.

2008  [3] KUN, M. A "prágai tavasz" alkonya. In Valóság. ISSN 0324-7228, 2008, vol. 51, no. 8, p. 11.



AAB 002 POPÉLY, Árpád. Fél évszázad kisebbségben: fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. 1. vyd. Somorja: Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2014. 327 s. ISBN 978-80-89249-73-2.

Hivatkozások:
2021  [4] CZÁBOCZKY, SZ. Kék a sátram, recece... Fejezetek a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom történetéből (1948-1992). Pozsony : Phoenix Library, 2021. ISBN 978-80-89748-52-5, p. 225.

2021  [3] KELEMEN, T. - OLÁH, K. Kitaszítottak. Komárno : Lehár Ferenc Polgári Társulás, Égisz Pszichológiai Műhely, 2021. ISBN 978-615-01-2969-3, p. 232.

2020  [4] JANEK, I. Činnosť maďarského kardinála Józsefa Mindszentyho v záujme pozastavenia Benešových dekrétov v rokoch 1945-1947. In Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, Filozofická fakulta, 2020. ISBN 978-80-8152-926-9, p. 210.

2019  [4] ANGYAL, B. Adatok a szlovákiai magyarok csehországi deportálásának történetéhez, 1946-1949. In Fórum : Társadalomtudományi Szemle. ISSN 1335-4361, 2019, vol. XXI, no. 4, p. 124-125.

2018  [3] BANAC, I. - BOTTONI, S. - CUSCO, A. -et al. National movements, regionalism, minorities. In The handbook of courage. Budapest : Hungarian Academy of Sciences, 2018. ISBN 978-963-416-142-4, p. 523-548.

2018  [3] GAÁL, V. Kisebbségi jogvita az 1968. évi föderációs átalakítás árnyékában. In Világtörténet. ISSN 0083-6265, 2018, vol. 8, no.3, p. 471-500.

2018  [3] BENCSIK, P. - MITROVITS, M. "A Szovjetúnióval örök időkre és soha máshogy!" Budapest : MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2018. ISBN 978-963-416-102--8.

2017  [4] JANEK, I. Diplomatické rokovania medzi Československom a Maďarskom o výmene obyvateľstva 1945-1946 a ich následky. In 1946 : Rok po vojne. Banská Bystrica : Múzeum SNP v Banskej Bystrici, 2017. ISBN 978-80-89514-44-1, p. 300.

2017  [5] JUHÁSZ, T. Nagyvonalas történet. In Agria. ISSN 1789-4379, 2017, vol. 2017, no. nyár, p. 286-287.

2017  [3] BENCSIK, P. Csehszlovákia és Magyarország 1956-ban, illetve a CSKP reakciói a magyar forradalomra. In Belvedere Meridionale. ISSN 2064-5929, 2017, vol. 29, no. 1, p. 83, 88, 92.

2017  [3] JANEK, I. Czechoslovakia and the Hungarian Revolution in 1956. In West Bohemian Historical Review. ISSN 1804-5480, 2017, vol. VII, no. 1, p. 188, 210.

2017  [3] JANEK, I. Esterházy János felvidéki magyar politikus munkássága, elítélése és a Szovjetunióbeli gulágon eltöltött évei. In Hadifogság, málenkij robot, gulág : Kárpát-medencei magyarok és németek elhurcolása a Szovjetunió hadifogoly- és kényszermunkatáboraiba (1944-1953). Ungvár : "RIK-U" Kiadó, 2017. ISBN 978-617-7404-36-0, p. 138, 148.

2016  [4] CSIKMÁK, I. Erről, arról. azokról. Pozsony : Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, 2016. ISBN 978-80-89001-71-2, s. 286.

2016  [3] BUKOVSZKY, L. A Csehszlovákiai Magyar Demoktarikus Népi szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója. Nemzeti Emlékezet Bizottsága - Fórum Kisebbségkutató Intézet : Budapest - Somorja, 2016, ISBN 978-615-5656-00-2, p. 8, 85, 90, 273.

2016  [6] BAJCSI, I. Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. (Jedno polstoročie v menšine. Kapitoly dejín maďarskej menšiny na Slovensku po roku 1945). In Fórum. ISSN 1335-4361, 2016, 20. výročie vzniku Fórum inštitútu, s. 147-151.

2016  [3] BÍRÓ-LUKOVICS, A. Az államilag propagált migráció, mint a nemzetállamiság kiépítésének eszköze Csehszlovákiában 1945 után. In Menekültek, migránsok, új házat keresők. Debrecen : Debreceni Egyetem Történelmi Intézet, 2016. ISBN 978-963-473-942-5, p. 152, 153, 155, 156, 157, 165, 166, 167.

2015  [6] KORPÁS, Á. Lépés egy kisebbségtörténeti szintézis felé. In Új Szó Szalon. ISSN 1335-7050, 2015, 9. évf., 37. sz. 21. old.

2015  [5] BAJCSI, I. Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről. In Regio. ISSN 2415-959X, 2015, 23. évf., 2. sz., 280-288. old.



AAB 003 POPÉLY, Árpád. Két választás Csehszlovákiában: A szlovák országgyűlés és a kárpátukrán szojm megválasztása 1938-1939. 1. vyd. Bratislava: Kalligram, 2019. 264 s. ISBN 978-80-8101-978-4.

Hivatkozások:
2019  [6] GODZSÁK, A. Popély Árpád: Két választás Csehszlovákiában. A szlovák országgyűlés és a kárpátukrán szojm megválasztása 1938-1939. In Fórum : Társadalomtudományi Szemle. ISSN 1335-4361, 2019, vol. XXI, no. 4, p. 166-170.

2019  [5] BAJCSI, I. Autonóm parlamentek és totalitárius államépítés. In Regio. ISSN 2415-959X, 2019, vol. 27, no. 1, p. 347-355.




ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 6


ADE 001 POPÉLY, Árpád. Lakosságcsere és reszlovakizáció. Demográfia. roč. 45, č. 4 (2002), s. 468-491. ISSN 0011-8249.

Hivatkozások:
2021  [3] PÁL, H. A bukovinai székelyek által is lakott magyarországi települések lélekszámának alakulása. In Területi Statisztika. ISSN 0018-7828, 2021, vol. 61, no. 4, p. 533.

2020  [4] SÁPOSOVÁ, Z. - GALLOVÁ, M. Presídlenie obyvateľov slovenskej národnosti z Maďarska v rámci výmeny obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom (so zteteľom na sťažnosti presídlencov). In Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, Filozofická fakulta, 2020. ISBN 978-80-8152-926-9, p. 256.

2016  [3] BENCZE, D. Csehszlovákiai magyar katolikus lelkészek helyzete és szerepe a jogfosztottság éveiben. In Ingenia Hungarica II. Budapest : ELTE, 2016. ISBN 978-615-5371-53-0, p. 115-156.

2015  [4] KULCSÁR SZ., ZS. Adalékok Nemesócsa történetéhez II. Vámbér : Vámbéry Polgári Társulás, 2015. ISBN 978-80-971979-2, p. 233, 394.

2011  [4] KOCSIS, A. Magyar faluk és magyar falusiak a szlovák fővárosban : Városiasodás és etnicitás a 20. századi Pozsony szélén. Pozsony : Kalligram, 2011. p. 82-83, 139. ISBN 978-80-8101-564-9.

2010  [4] SZARKA, L. A magyar "etnikai tér" változásai a Mátyusföldön. In SZARKA, L. - TÓTH, K. (szerk.) Alsó- és Felsőszeli a 20. században I. : Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában. Somorja - Komárom : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2010. s. 119, 123. ISBN 978-80-89249-47-3.

2010  [4] BUZA, Z. A Csehszlovákiai Református Egyház és a reszlovakizáció. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2010, IV. évf., 1. sz., s. 74, 88.

2008  [3] VIDA, CS. Szlovákia államiságának kialakulása és annak katonai vonatkozásai, valamint a szlovák haderőreform folyamata - II. In Felderítő Szemle. ISSN 1588-242X, 2008, vol. 7, no. 4, p. 83.



ADE 002 POPÉLY, Árpád. A Lévai járás etnikai arculata a csehszlovák telepítési politika és a reszlovakizáció tükrében. In: Kisebbségkutatás. Budapest: Lucidus Kiadó, 2003, roč. 12, č. 1 (2003), s. 69-122.

Hivatkozások:
2021  [3] KOLOH, G. The number of Trianon refugees. In Regional Statistics. ISSN 2063-9538, 2021, vol. 11, no. 4, p. 178, 179.

2013  [4] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 29, 292. ISBN 978-80-8101-621-9.

2010  [4] SZARKA, L. A magyar "etnikai tér" változásai a Mátyusföldön. In SZARKA, L. - TÓTH, K. (szerk.) Alsó- és Felsőszeli a 20. században I. : Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában. Somorja - Komárom : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2010. s. 123. ISBN 978-80-89249-47-3.



ADE 003 POPÉLY, Árpád. A magyar lakosság felemás integrációja Csehszlovákiában (1948-1950). Pro Minoritate. Nyár (2016), p. 94-107. ISSN 1216-9927.

ADE 004 POPÉLY, Árpád. Szojmválasztás Kárpátalján 1939 februárjában: Adalékok a kárpátukrán szojm megválasztásának történetéhez. Acta Academiae Beregsasiensis. Évf. 16 (2017), p. 21-41. ISSN 2310-1954.

ADE 005 POPÉLY, Árpád. Etnikai átrendeződések a Felvidéken 1945 előtt. Studia Caroliensia. roč. 3, č. 1-2 (2002), s. 125-151. ISSN 1419-1334.

Hivatkozások:
2009  [4] SALLAI, G. "A határ megindul..." : A csehszlovákiai magyar kisebbség és Magyarország kapcsolatai az 1938-1939. évi államhatár-változások tükrében. Pozsony : Kalligram, 2009. s. 265. ISBN 978-80-8101-210-5.



ADE 006 POPÉLY, Árpád. Trianon etnikai következményei a Felvidéken, különös tekintettel a magyar nyelvterület szláv kolonizálására. Studia Caroliensia. roč. 4, č. 1-2 (2003), s. 43-60. ISSN 1419-1334.

Hivatkozások:
2018  [3] UDVARHELYI, N. Száz év mérlege II. In Trianoni Szemle. ISSN 2060-2502, 2018, vol. 10, p. 200.

2009  [4] HALÁSZ, M. A kárpátaljai lakosság mindennapjai a korabeli magyar sajtó anyagai alapján az 1920-as években. In Fórum Társadalomtudományi Szemle. ISSN 1335-4361, 2009, XI. évf., 3. sz., s. 101.




ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 24


ADF 001 POPÉLY, Árpád. A szlovák pártvezetés és az 1956-os magyar forradalom. In: Maďarská revolúcia roku 1956 a Slovensko. = Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2006, P. 57-74. ISBN 978-80-89249-08-4.

Hivatkozások:
2021  [3] PÁLINKÁS, B. A hatágú sípon megszólaló '56. In Sorsok és horizontok. Budapest : Retörk, 2021, ISBN 9786158131155, p. 298-299.

2019  [3] IRMANOVÁ, E. Československo a revoluce v Maďarsku v roce 1956. In Moderní dějiny. ISSN 1210-6860, 2019, vol. 27, no. 1, p. 217-277.

2018  [3] BENCSIK, P. - MITROVITS, M. "A Szovjetúnióval örök időkre és soha máshogy!" Budapest : MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2018. ISBN 978-963-416-102--8.

2018  [3] BAJCSI, I. Az 1956-os forradalom megítélése Komáromban és a Komáromi járásban, különös tekintettel a (cseh)szlovákiai magyarságra. In Az 1956-os forradalom visszhangja Csehszlovákiában. Budapest : Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2018. ISBN 978-615-5656-17-0, p. 164, 167, 170, 172, 174, 176, 177.

2018  [3] GAUCSÍK, I. Elfelejtett dél-szlovákiai élettörténetek 1956-1957-ből. In Az 1956-os forradalom visszhangja Csehszlovákiában. Budapest : Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2018. ISBN 978-615-5656-17-0, p. 139.

2018  [3] BUKOVSZKY, L. A csehszlovák politikai rendőrség "bábáskodása" az 1956-os forradalom kapcsán. In Az 1956-os forradalom visszhangja Csehszlovákiában. Budapest : Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2018. ISBN 978-615-5656-17-0, p. 85, 88, 92.

2017  [3] JANEK, I. Czechoslovakia and the Hungarian Revolution in 1956. In West Bohemian Historical Review. ISSN 1804-5480, 2017, vol. VII, no. 1, p. 209.

2017  [4] BUKOVSZKY, L. Asistencia československej štátnej bezpečnosti pri maďarskej revloúcii r. 1956. In Revolúcia v susedstve : Maďarská revolúcia v roku 1956 a Slovensko. Šamorín : Fórum inštitút pre výskum menšín, 2017. ISBN 978-80-89249-97-8, p.71-90.

2017  [4] BAJCSI, I. Posúdenie maďarskej revolúcie roku 1956 v Komárne a v okrese Komárno, hlavne so zreteľom na Maďarov v Československu. In Revolúcia v susedstve : Maďarská revolúcia v roku 1956 a Slovensko. Šamorín : Fórum inštitút pre výskum menšín, 2017. ISBN 978-80-89249-97-8, p.135-150.



ADF 002 POPÉLY, Árpád. A csehszlovák-magyar lakosságcsere és az áttelepítésre kijelölt szlovákiai magyarok névjegyzékei. Fórum Társadalomtudományi Szemle. Évf. 10, sz. 1 (2008), p. 125-144. ISSN 1335-4361.

Hivatkozások:
2016  [3] BENCZE, D. Csehszlovákiai magyar katolikus lelkészek helyzete és szerepe a jogfosztottság éveiben. In Ingenia Hungarica II. Budapest : ELTE, 2016. ISBN 978-615-5371-53-0, p. 115-156.

2013  [4] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 29, 293. ISBN 978-80-8101-621-9.

2010  [4] ŠUTAJ, Š. Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom - migrácie a Slovensko - výskum a výsledky. In SÁPOSOVÁ, Z. - ŠUTAJ, Š. (eds.) 2010. Povojnové migárcie a výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom. Prešov, Universum, 2010. s. 16. ISBN 978-80-89046-64-5.

2010  [4] SÁPOSOVÁ, Z. Sťažnosti Slovákov k výmene obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom. In SÁPOSOVÁ, Z. - ŠUTAJ, Š. (eds.) 2010. Povojnové migárcie a výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom. Prešov, Universum, 2010. s. 192. ISBN 978-80-89046-64-5.

2010  [4] KUGLER, J. A szlovákiai (felvidéki)magyarság második világháború utáni jogfosztásának kérdése, illetve a lakosságcsere az elmúlt félévszázad magyar (magyarországi) történetírásában, emlékezetében. In SÁPOSOVÁ, Z. - ŠUTAJ, Š. (eds.) 2010. Povojnové migárcie a výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom. Prešov, Universum, 2010. s. 117. ISBN 978-80-89046-64-5.



ADF 003 POPÉLY, Árpád. A csehszlovákiai magyarság és a rendszerváltás éve Budapestről nézve. Fórum Társadalomtudományi Szemle. roč. XII., č. 3. (2010), s. 3-28. ISSN 1335-4361.

ADF 004 POPÉLY, Árpád. Maďarská menšina počas pražskej jari a v prvých rokoch normalizácie. Studia Politica Slovaca. roč. III., č. 2. (2010), s. 105-116. ISSN 1337-8163.

Hivatkozások:
2021  [4] ŠUTAJOVÁ, J. Government Council of the SSR for Nationalities and Elaboration of the Act on the Status of Nationalities in the Slovak Socialist Republic in 1969-1970. In Človek a spoločnosť. ISSN 1335-3608, 2021, vol. 24, no. 2, p. 61, 62, 64, 65.

2019  [4] ŠUTAJOVÁ, J. Zákon o národnostiach a Rada vlády Slovenskej socialistickej republiky pre národnosti (predstavy a realita). Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2019. ISBN 978-80-8152-716-6, p. 28, 30, 31, 33, 34, 36-40, 43-46, 60, 66, 68, 76, 141, 142, 147, 148, 154.

2017  [4] ŠUTAJOVÁ, J. Ethnic Relations and their Presentation in Selected Political Journals in Slovakia. In Current Issues of Research on Nationality Policy and Nationality Relations in Slovakia in the 20th and the 21th Centuries. Prešov : Universum, 2017. ISBN 978-80-89946-01-3, p. 36-48.

2017  [4] ŠUTAJOVÁ J. Etnické vzťahy a ich prezentovanie vo vybraných politologických časopisoch na Slovensku. In Aktuálne otázky výskumu národnostnej politiky a národnostných vzťahov na Slovensku v 20. a 21. storočí. Prešov : Universum, 2017. ISBN 978-80-89946-00-6, p.36-48.



ADF 005 POPÉLY, Árpád. A magyar diplomácia és a csehszlovákiai magyarság (1948-1956). Fórum Társadalomtudományi Szemle. (2012), s. 55-82. ISSN 1335-4361.

Hivatkozások:
2017  [4] JANEK, I. Mediation activities of János Esterházy between the Slovak and Hungarian government in the period of 1939-1942 with particular emphasis on jewish question. In Unwanted hero. Somorja : Élő zoboralja, 2017. ISBN 978-90-972692-0-3, p. 119-120.

2016  [4] JANEK, I. Esterházy János közvetítő tevékenysége a szlovák és a magyar kormány között 1939-42-ben, különös tekintettel a zsidókérdésre. In Esterházy Jánosról a közép-európai dialógus jegyében. Dunaszerdahely : Lilium Aurum, 2016. ISBN 978-80-972053-5-5, p. 131, 132, 139, 140.



ADF 006 POPÉLY, Árpád. Maďarská diplomacia a maďarská menšina v Československu v rokoch 1948-1956. Fórum. S. 157-182. ISSN 1335-4361.

ADF 007 POPÉLY, Árpád. Az első szlovák országgyűlés megválasztása 1938 decemberében (1. rész). Fórum Társadalomtudományi Szemle. Évf. 16, sz. 2 (2014), p. 39-69. ISSN 1335-4361.

Hivatkozások:
2016  [4] SZEGHY-GAYER, V. Felvidékből Szlovenszkó : Magyar értelmiségi útkeresések Eperjesen és Kassán a két világháború között. Pozsony : Kalligram, 2016, ISBN 978-80-8101-945-6, s. 86, 252.



ADF 008 POPÉLY, Árpád. Az első szlovák országgyűlés megválasztása 1938 decemberében (2. rész). Fórum Társadalomtudományi Szemle. Évf. 16, sz. 3 (2014), p. 95-121. ISSN 1335-4361.

ADF 009 POPÉLY, Árpád. A pozsonyi Új Szó és az 1956-os magyar forradalom: A forradalommal szembeni propaganda a szlovákiai magyar pártlapban. Fórum. Évf. 18, sz. 4 (2016), p. 11-31. ISSN 1335-4361.

Hivatkozások:
2018  [3] BENCSIK, P. - MITROVITS, M. "A Szovjetúnióval örök időkre és soha máshogy!" Budapest : MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2018. ISBN 978-963-416-102--8.

2017  [3] BENCSIK, P. Csehszlovákia és Magyarország 1956-ban, illetve a CSKP reakciói a magyar forradalomra. In Belvedere Meridionale. ISSN 2064-5929, 2017, vol. 29, no. 1, p. 88, 92.



ADF 010 POPÉLY, Árpád. Az Új Szó szerepvállalása az 1956-os magyar forradalom idején. Eruditio - Educatio. Évf. 11, sz. 4 (2016), p. 5-18. ISSN 1336-8893.

Hivatkozások:
2018  [3] BENCSIK, P. - MITROVITS, M. "A Szovjetúnióval örök időkre és soha máshogy!" Budapest : MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2018. ISBN 978-963-416-102--8.

2017  [3] BENCSIK, P. Csehszlovákia és Magyarország 1956-ban, illetve a CSKP reakciói a magyar forradalomra. In Belvedere Meridionale. ISSN 2064-5929, 2017, vol. 29, no. 1, p. 88, 92.



ADF 011 POPÉLY, Árpád. A kárpátukrán szojm megválasztása 1939 februárjában (1. rész). Fórum. Évf. 19, sz. 3 (2017), p. 15-43. ISSN 1335-4361.

ADF 012 POPÉLY, Árpád. A kárpátukrán szojm megválasztása 1939 februárjában (2. rész). Fórum. Évf. 19, sz. 4 (2017), p. 31-63. ISSN 1335-4361.

ADF 013 POPÉLY, Árpád. Bratislavské Új Szó a maďarská revolúcia roku 1956: Protirevolučná propaganda v maďarskom denníku ÚV KSS. Fórum. Č. 4 (2016), s. 81-100. ISSN 1335-4361.

ADF 014 POPÉLY, Árpád. Kárpáti Ukrajna az "egynapos köztársaság". Eruditio - Educatio : Vedecký časopis Pedagogickej fakulty Univerzity J. Selyeho v Komárne : a Selye János Egyetem Tanárképző Karának tudományos folyóirata : Research Journal of the Faculty of Education of J. Selye University. Évf. 14, sz. 3 (2019), p. 21-33. ISSN 1336-8893.

ADF 015 POPÉLY, Árpád. "Szégyentelen és igazolhatatlan": Adalékok a szláv korridor történetéhez. Fórum társadalomtudományi szemle = Fórum spoločenskovedná revue. = Fórum spoločenskovedná revue Évf. 22, sz. 4 (2020), p. 3-30. ISSN 1335-4361.

ADF 016 POPÉLY, Árpád. „Népünk dicső győzelme“. Adalékok az 1954. évi csehszlovákiai parlamenti választások történetéhez. DOI 10.36007/eruedu.2021.4.18-30 Eruditio - Educatio : vedecký časopis Pedagogickej fakulty Univerzity J. Selyeho v Komárne : A Selye János Egyetem Tanárképző Kara tudományos folyóirata : Research Journal of the Faculty of education of J. Selye university. Évf. 16, sz. 4 (2021), p. 18-30. ISSN 1336-8893.

ADF 017 POPÉLY, Árpád. A jogfosztottságtól a parlamenti képviseletig: Az első magyar nemzetiségű képviselők a prágai és a pozsonyi parlamentben. Fórum társadalomtudományi szemle = Fórum spoločenskovedná revue. = Fórum spoločenskovedná revue Évf. 23, sz. 4 (2021), p. 51-86. ISSN 1335-4361.

ADF 018 POPÉLY, Árpád. A csehszlovákiai magyar kisebbség történeti kronológiája (1947-1949). Fórum Társadalomtudományi Szemle. Roč. 3, č. 2 (2001), s. 133-162. ISSN 1335-4361.

ADF 019 POPÉLY, Árpád. A csehszlovákiai magyar kisebbség történeti kronológiája (1950-1964). Fórum. Évf. 4, sz. 1 (2002), p. 157-198. ISSN 1335-4361.

ADF 020 POPÉLY, Árpád. A kolonizáció területi vonatkozásai és etnikai következményei. Fórum Társadalomtudományi Szemle. Roč. 5, č. 2 (2003), s. 83-102. ISSN 1335-4361.

Hivatkozások:
2017  [4] SZENTANDRÁSI, T. Národnoštátne záujmy SR a maďarská menšina v postintegračnom období. In Národnoštátne záujmy v postintegračnom období. Nitra : Univerzita Konštantína Filozofa, 2017. ISBN 978-80-558-1246-5, p.210-227.

2012  [3] KUGLER, J. A békés-csanádi szlovák parasztcsaládok csehszlovákiai kitelepítése a lakosságcsere keretében (1945-1948). In Közép-Európai Közlemények. ISSN 1789-6339, 2012, vol. V., no. 2, p. 16-29.

2011  [3] SZARKA, L. (ed.) A Multiethnic Region and Nation-State in East-Central Europe : Studies in the History of Upper Hungary and Slovakia from the 1600s to the Present. New York : Columbia University Press, 2011. p. 480. ISBN 978-0-88033-690-1.

2011  [3] SIMON, A. The Colonization of Southern Slovakia as a Means of Constructing a Czechoslovak Nation-State. In SZARKA, L. (ed.) A Multiethnic Region and Nation-State in East-Central Europe : Studies in the History of Upper Hungary and Slovakia from the 1600s to the Present. New York : Columbia University Press, 2011. p. 251. ISBN 978-0-88033-690-1.

2011  [4] MANNOVÁ, E. Dél-Szlovákia mint képzelt terület. In VAJDA, B. (szerk.) Államhatár és identitás - Komárom/Komárno : Monographiae Comaromiensis 3.. Komárno : Selye János Egyetem Tanárképző Kara, 2011. s. 13.

2011  [4] JAKAB, A. Az egyházak és a sztálinizmus. In HUSHEGYI, G. (összeáll.) Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948-1963. Pozsony : Hagyományok és Értékek Polgári Társulás - SZNM - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, 2011. p. 57. ISBN 978-80-970-580-5-0.

2010  [4] PUKKAI, L. A földreformok árnyékában Mátyusföldön (1919-1949). Galánta : Pelikán, 2010. s. 91. ISBN 978-80-89497-15-7.

2009  [4] SALLAI, G. "A határ megindul..." : A csehszlovákiai magyar kisebbség és Magyarország kapcsolatai az 1938-1939. évi államhatár-változások tükrében. Pozsony : Kalligram, 2009. s. 265. ISBN 978-80-8101-210-5.

2009  [3] JAKAB, A. Vergődésben : Magyar kisebbségek "történelmi" egyházai az átalakuló Európában. Budapest : EÖKK, 2009. p. 108. ISBN 978-963-87999-5-1.



ADF 021 POPÉLY, Árpád. A Magyar Bizottság szerepvállalása az Új Szó és a Csemadok megalapításában. Fórum Társadalomtudományi Szemle. roč. 8, č. 4 (2006), s. 83-105. ISSN 1335-4361.

Hivatkozások:
2020  [4] VATAŠČIN, P. "A mintagazdaságok tanítják, nevelik a falvak népét". A kollektivizáció témája az Új Szó első évfolyamaiban. In Acta Ethnologica Danubiana. Komárom–Somorja, 2020. ISBN 978-80-89978-16-8, p. 183.

2018  [3] GAÁL, V. Kisebbségi jogvita az 1968. évi föderációs átalakítás árnyékában. In Világtörténet. ISSN 0083-6265, 2018, vol. 8, no.3, p. 471-500.

2015  [3] KOUDELA, P. Nemzeti és etnikai konfliktuskezelési módszerek és eszközök a 19-20. században a Kárpát-medencében. In Történelmi traumáink kezelési lehetőségei lélektani megközelítésben. Székesfehérvár : KJF, 2015. ISBN 978-615-5075-261, 328 p.

2014  [3] BAJCSI, I. A pártállami magyar kultúrális elit rekrutációja Csehszlovákiában. A Csemadok-alapítók nemzedéke (1949-1960). InKözösség és identitás a Kárpát-medencében. Budapest : Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium, 2014. ISBN 978-615-5389-39-9, p. 104, 105, 128.

2011  [4] KISS, J. A kisebbségi magyarság szlovákiai és országos feltételrendszerben (1949-1963). In HUSHEGYI, G. Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948-1963. Bratislava : Občianske združenie Tradície a hodnoty, SNM - Múzeum kultúry Maďarov na Slovensku, 2011. s. 12-14. ISBN 978-80-970-580-5-0.



ADF 022 POPÉLY, Árpád. A második világháború utáni belső telepítések Dél-Szlovákiában. Fórum Társadalomtudományi Szemle. Roč. 4, č. 3 (2002), s. 29-50. ISSN 1335-4361.

Hivatkozások:
2021  [4] SÁPOSOVÁ, Z. - GALLOVÁ, M. Presídlenie a vývoj etnickej štruktúry obyvateľstva na juhu Slovenska v rokoch 1945-1948 (na príklade konkrétnych obcí). In Verejná správa a spoločnosť. ISSN 1335-7182, 2021, vol. XXII, no. 2, p. 74.

2016  [3] BÍRÓ-LUKOVICS, A. Az államilag propagált migráció, mint a nemzetállamiság kiépítésének eszköze Csehszlovákiában 1945 után. In Menekültek, migránsok, új házat keresők. Debrecen : Debreceni Egyetem Történelmi Intézet, 2016. ISBN 978-963-473-942-5, p. 153, 161, 166, 172.

2011  [4] JAKAB, A. Az egyházak és a sztálinizmus. In HUSHEGYI, G. (összeáll.) Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948-1963. Pozsony : Hagyományok és Értékek Polgári Társulás - SZNM - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, 2011. p. 58. ISBN 978-80-970-580-5-0.

2010  [4] PUKKAI, L. A földreformok árnyékában Mátyusföldön (1919-1949). Galánta : Pelikán, 2010. s. 120, 217. ISBN 978-80-89497-15-7.

2009  [3] JAKAB, A. Vergődésben : Magyar kisebbségek "történelmi" egyházai az átalakuló Európában. Budapest : EÖKK, 2009. p. 108. ISBN 978-963-87999-5-1.



ADF 023 POPÉLY, Árpád. Adalékok a szlovákiai magyarság csehországi deportálásának történetéhez. Fórum Társadalomtudományi Szemle. roč. 6, č. 2 (2004), s. 99-125. ISSN 1335-4361.

Hivatkozások:
2021  [4] MOLNÁR, K. - SZENDI, T. Kacskaringós élettörténetek. Sorsok és narratívák a Zobor-vidékről. Komárom : Tandem, 2021. ISBN 978-80-973524-1-7, p. 146.

2021  [3] KELEMEN, T. - OLÁH, K. Kitaszítottak. Komárno : Lehár Ferenc Polgári Társulás, Égisz Pszichológiai Műhely, 2021. ISBN 978-615-01-2969-3, p. 232.

2019  [4] MOLNÁR, K. - SZENDI, T. Életmesék. Élő történelem-mozaikok a Zobor-vidékről. Komárom : Tandem, 2019. ISBN 978-80-971851-9-0, p. 83.

2019  [3] SIMÁNDI, I. Mielőtt a vonatok elindultak... In Múltunk. ISSN 0864-960X, 2019, no. 3, p. 24.

2019  [4] ANGYAL, B. Adatok a szlovákiai magyarok csehországi deportálásának történetéhez, 1946-1949. In Fórum : Társadalomtudományi Szemle. ISSN 1335-4361, 2019, vol. XXI, no. 4, p. 124.

2014  [4] ŠUTAJ, Š. Parížska konferencia 1946 a mierová zmluva s Maďarskom. Prešov : UNIVERSUM-EU, 2014. 402 s. ISBN 978-80-89046-85-0.

2014  [4] TÓTH, L. Hontalanok : Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság történetéhez 1945-1948/49. Emlékiratok, naplók, levelek, versek, novellák, egyéb írások. Bratislava : Kalligram, 2014. p. 590, 656. ISBN 978-80-8101-654-7.

2013  [4] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 211-212, 292. ISBN 978-80-8101-621-9.

2012  [3] BÍRÓ LUKOVICS, A. Jó barát, egy propaganda hetilap története. In Hallgatói műhelytanulmányok 1. Debrecen : Nemzeti Tehtség Program, 2012. ISSN 2063-6024, p. 243.

2012  [4] ŠUTAJ, Š. Maďarská menšina na Slovensku v 20. storočí. Bratislava : Kalligram, 2012. s. 150, 377. ISBN 978-80-8101-638-7.

2011  [3] JAKAB, A. Az egyházak és a sztálinizmus. In HUSHEGYI, G. (összeáll.) Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948-1963. Pozsony : Hagyományok és Értékek Polgári Társulás - SZNM - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, 2011. p. 57.

2011  [4] GAUCSIK, I. Az első köztársaságtól a rendszerváltásig. In IZSÁK, L. (szerk.) Negyed története. Negyed: [k. n.], 2011. s. 194, 196.

2010  [4] PUKKAI, L. A földreformok árnyékában Mátyusföldön (1919-1949). Galánta : Pelikán, 2010. s. 152, 217. ISBN 978-80-89497-15-7.

2009  [3] JAKAB, A. Vergődésben : Magyar kisebbségek "történelmi" egyházai az átalakuló Európában. Budapest : EÖKK, 2009. p. 108. ISBN 978-963-87999-5-1.



ADF 024 POPÉLY, Árpád. Területi szempontok érvényesítése a csehszlovák-magyar lakosságcsere során. Pont. Roč. 3, č. 1 (2004), s. 96-116. ISSN 1336-135X.

Hivatkozások:
2013  [4] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 29, 292. ISBN 978-80-8101-621-9.




AEC Külföldi recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 11


AEC 001 POPÉLY, Árpád. A csehszlovákiai magyar kérdés "belső rendezésének" eszközei. In: Beneš-dekrétumok és a magyar kérdés 1945-1948: Történeti háttér, dokumentumok és jogszabályok. Máriabesnyő - Gödöllő: Attraktor, 2007, P. 49-55. ISBN 978-963-958-099-2.

Hivatkozások:
2016  [3] ORGOVÁNYI, I. A magyar határőrizeti és határvédelmi szervek jelentései a csehszlovákiai magyarság kitelepítéséről 1946-1947. In Betekintő. ISSN 1788-7569, 2016, vol. 10, no. 1, p. 1-15.

2011  [3] NAGY, M. Z. The Losses of Hungarian Minorities. In BÁRDI, N. - FEDINEC, Cs. - SZARKA, L. (eds) Minority Hungarian Comunities in the Twentieth Century. New York: Columbia University Press, 2011. p. 287-294. ISBN 978-0-88033-677-2.



AEC 002 POPÉLY, Árpád. A csehszlovákiai magyar kisebbség jogfosztása: deportálás, lakosságcsere és reszlovakizáció. In: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest: Gondolat Kiadó, 2008, P. 210-215. ISBN 978 963 693 082 0.

Hivatkozások:
2021  [4] MOLNÁR, K. - SZENDI, T. Kacskaringós élettörténetek. Sorsok és narratívák a Zobor-vidékről. Komárom : Tandem, 2021. ISBN 978-80-973524-1-7, p. 55, 106, 113.

2019  [4] MOLNÁR, K. - SZENDI, T. Életmesék. Élő történelem-mozaikok a Zobor-vidékről. Komárom : Tandem, 2019. ISBN 978-80-971851-9-0, p. 80, 83-84, 86.

2018  [3] ERDŐS, Z. A baranyai reformáció történetei. Pécs : Csorba Győző Könyvtár, 2018. ISBN 978-963-9043-55-8, p. 130, 131.

2016  [3] BENCZE, D. Csehszlovákiai magyar katolikus lelkészek helyzete és szerepe a jogfosztottság éveiben. In Ingenia Hungarica II. Budapest : ELTE, 2016. ISBN 978-615-5371-53-0, p. 115-156.

2014  [3] BAJCSI, I. A pártállami magyar kultúrális elit rekrutációja Csehszlovákiában. A Csemadok-alapítók nemzedéke (1949-1960). InKözösség és identitás a Kárpát-medencében. Budapest : Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium, 2014. ISBN 978-615-5389-39-9, p. 102, 128.

2013  [3] BARTHA, Á. Falukutatás a kiépülő diktatúra árnyékában. A sárospataki faluszeminárium 1945 és 1951 között. In Valóság. ISSN 0324-7228, 2013, vol. 56, no. 3, p. 68.

2013  [3] BARTHA, Á. Falukutatás és társadalmi önismeret. A Sárospataki Református Kollégium faluszemináriumának (1931-1951) történeti kontextusai. Sárospatak : Hernád Kiadó, 2013. ISBN 978-963-88029-8-9, p. 166.

2012  [3] BARTHA, Á. "Interdiszciplináris régiókutatás" 1945 után. A sárospataki faluszeminárium példája. In Interdiszciplinaritás a régiókutatásban II. Elektronikus tanulmánykötet. [CD-ROM]. Debrecen : A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára, 2012. ISBN 978-963-7238-49-9, p. 49.

2010  [4] BUZA, Z. A Csehszlovákiai Református Egyház és a reszlovakizáció. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2010, IV. évf., 1. sz., s. 73, 88.



AEC 003 POPÉLY, Árpád. A lakosságcsere területi szempontjai és etnikai következményei. "Vonatok északnak és délnek". (2010), s. 66-93.

Hivatkozások:
2020  [3] BAGYINSZKY, M. A csehszlovák-magyar lakosságcsere integrációs következményei Medgyesegyházán és Gútán. In HÍV AZ ANYAFÖLD? A Csehszlovákia és Magyarország közti lakosságcsere 1946-1948. Békéscsaba : Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete, 2020. ISBN 978-615-5330-14-8, p. 252 .

2019  [4] SÁPOSOVÁ, Z. Presídlenie Slovákov z Maďarska do Československa (propagačná činnosť Československej presídľovacej komisie a sťažnosti slovenských presídlencov počas výmeny obyvateľstva). In Človek a spoločnosť. ISSN 1335-3608, 2019, vol.22, no.1, p. 77, 91.

2018  [3] BAGYINSZKY, M. Integračné následky československého-maďarskej výmeny obyvateľstva v Medeši (Medgyesegyháza) a Kolárove (Guta). In "Mať volá"? Výmena obyvateľstva medzi Česnkoslovenskom a Maďarskom v rokoch 1946-1948. Békešská Čaba : Výskumný ústav Slovákov v Maďarsku, 2018. ISBN 978-615-5330-13-1, p. 235.

2016  [3] BAGYINSZKY, M. A csehszlovák-magyar lakosságcsere mikrotörténeti vonatkozásai. In Emlékeztető. ISSN 2498-6577, 2016, 3-4. sz., p. 82.

2015  [3] DEÁK, L. Deportation und gemeinnützige Zwangsarbeit der oberungarischen nationalen Minderheit nach Tschechien und Mähren, 1945-1949. In "Hier war die Endstation". Pécs : Gulág PVI Emlékbizottság, 2015. ISBN 978-963-88716-7-1, p. 261.

2013  [4] TAMÁSKA, M. Kassa-vidék településképei. Pozsony : Kalligram, 2013. ISBN 978-80-8101-620-2, p. 222.



AEC 004 POPÉLY, Árpád. The Czech Deportation of Hungarians in Slovakia. In: Memories and Reflections of the Dispossessed: A collection of memoirs for the 60th anniversary of the Czechoslovak-Hungarian populationexchange. Komárom: Hungarian Academy of Science - Research Institute of Ethnic and National Minorites, (2010), s. 51-69. ISBN 978-963-06-2513-5.

AEC 005 POPÉLY, Árpád. Slovakia/Czechoslovakia. Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. (2011), s. 261-264, s. 299-304, s. 403-407.

AEC 006 POPÉLY, Árpád. The Prague Spring and the Hungarian Minority in Czechoslovakia An Attempt to Reform Communist Nationality Policy in 1968. In: A Multiethnic Region and Nation-State in East-Central Europe: Studies in the History of Upper Hungary and Slovakia from the 1600s to the Present. Boulder - Highland Lakes: Social Science Monographs, (2011), s. 367-404. ISBN 978-0-88033-690-1.

AEC 007 POPÉLY, Árpád. A szlovák országgyűlés megválasztása és az Egyesült Magyar Párt. In: A Felvidék krónikása: Tanulmányok a 70 éves Popély Gyula tiszteletére. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem, 2015, P. 105-119. ISBN 978 963 414 054 2.

Hivatkozások:
2017  [3] POPÉLY, GY. Felvidék 1929-1939 : A második évtized csehszlovák uralom alatt. Budapest : Magyar Napló, 2017. ISBN 978-615-80001-8-5, p. 696, 697, 698, 699, 837.



AEC 008 POPÉLY, Árpád. A magyar forradalommal szembeni propaganda a pozsonyi Új Szóban. In: Az 1956-os forradalom visszhangja Csehszlovákiában. Simon Attila. Budapest: Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2018, P. 117-137. ISBN 978-615-5656-17-0.

Hivatkozások:
2021  [3] PÁLINKÁS, B. A hatágú sípon megszólaló '56. In Sorsok és horizontok. Budapest : Retörk, 2021, ISBN 9786158131155, p. 300.



AEC 009 POPÉLY, Árpád. Prága, Pozsony és az 1956-os magyar forradalom. In: Az 1956-os forradalom visszhangja Csehszlovákiában. Simon Attila. Budapest: Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2018, P. 17-44. ISBN 978-615-5656-17-0.

Hivatkozások:
2020  [3] DUPKA, Gy. "Jön még egy új világ...". A magyar '56 kárpátaljai kézikönyve (A forradalom visszhangja a "megrengett Szovjetföldön", 1956–1959). Ungvár–Budapest : Intermix Kiadó, 2020. ISBN 978-615-5757-21-1, p. 65.



AEC 010 POPÉLY, Árpád. A nemzetállam építésének eszközei Csehszlovákiában a II. világháború után: telepítések és reszlovakizáció. Folyamatok a változásban. (2005), s. 179-203.

Hivatkozások:
2013  [4] STARK, T. Magyar sors Csehszlovákiában a második világháború utáni közvetlen időszakban. In FEDINEC, C. - ILLYÉS, Z. - SIMON, A. - VIZI B. (szerk.) A közép-európaiság dicsérete és kritikája. Pozsony : Kalligram, 2013. s. 649-650. ISBN 978-80-8101-730-8.

2012  [4] HORONY, Á. - OROSZ, Ö. - SZALAY, Z. A hely nevei, a nyelv helyei : A kisebbségi nyelvi jogok története Szlovákiában 1918-2012. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2012. p. 163. ISBN 978-80-89249-62-6.



AEC 011 POPÉLY, Árpád. A szlovákiai magyarság csehországi deportálása. Otthontalan emlékezet. (2007), s. 48-66.

Hivatkozások:
2020  [3] PÁLINKÁS, B. Konspirált könyvkiadás. Janics Kálmán levelei Bíró Friderikának A hontalanság évei megjelenésével kapcsolatban. In Lymbus. ISSN 0865-0632, 2020, vol 18, p. 951.

2016  [3] BENCZE, D. Csehszlovákiai magyar katolikus lelkészek helyzete és szerepe a jogfosztottság éveiben. In Ingenia Hungarica II. Budapest : ELTE, 2016. ISBN 978-615-5371-53-0, p. 115-156.

2016  [3] BUKOVSZKY, L. A Csehszlovákiai Magyar Demoktarikus Népi szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója. Nemzeti Emlékezet Bizottsága - Fórum Kisebbségkutató Intézet : Budapest - Somorja, 2016, ISBN 978-615-5656-00-2, p. 103, 139, 272.

2015  [4] KULCSÁR SZ., ZS. Adalékok Nemesócsa történetéhez II. Vámbér : Vámbéry Polgári Társulás, 2015. ISBN 978-80-971979-2, p. 239, 394.

2014  [4] TÓTH, L. Hontalanok : Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság történetéhez 1945-1948/49. Emlékiratok, naplók, levelek, versek, novellák, egyéb írások. Bratislava : Kalligram, 2014. p. 657. ISBN 978-80-8101-654-7.

2013  [4] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 293. ISBN 978-80-8101-621-9.

2011  [4] KOCSIS, A. Magyar faluk és magyar falusiak a szlovák fővárosban : Városiasodás és etnicitás a 20. századi Pozsony szélén. Pozsony : Kalligram, 2011. p. 82, 139. ISBN 978-80-8101-564-9.




AED Hazai recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 5


AED 001 POPÉLY, Árpád. A kelet-szlovákiai ruszinok és a szlovák országgyűlés megválasztása 1938 decemberében. In: Változó világban: A magyar kisebbség a harmincas évek Csehszlovákiájában. = V premenlivom svete. Maďarská menšina v Československu v tridsiatych rokoch Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2015, P. 98-109. ISBN 978-80-8122-168-2.

Hivatkozások:
2017  [3] POPÉLY, GY. Felvidék 1929-1939 : A második évtized csehszlovák uralom alatt. Budapest : Magyar Napló, 2017. ISBN 978-615-80001-8-5, p. 696, 837.



AED 002 POPÉLY, Árpád. The Bratislava Új Szó and the Hungarian Revolution of 1956: The Anti-revolutionary Propaganda in the Hungarian-language Daily of the Communist Party of Slovakia. In: Forms of Political and Media Propaganda in Central Europe, Czecho-Slovakia and Hungary (1938-1968). = Formy politicko-mediálnej propagandy v strednej Európe, Česko-Slovensku a Maďarsku (1938-1968) Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2016, P. 73-96. ISBN 978-80-8122-176-7.

Hivatkozások:
2018  [3] BENCSIK, P. - MITROVITS, M. "A Szovjetúnióval örök időkre és soha máshogy!" Budapest : MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2018. ISBN 978-963-416-102--8.

2017  [3] BENCSIK, P. Csehszlovákia és Magyarország 1956-ban, illetve a CSKP reakciói a magyar forradalomra. In Belvedere Meridionale. ISSN 2064-5929, 2017, vol. 29, no. 1, p. 88, 92.

2017  [3] VAJDA, B. 1956 Csehszlovákia és a csehszlovákiai magyarok szempontjából. In Forradalom közelnézetből : Az 1956-os forradalom és szabadságharc vidéki eseményei. Hódmezővásárhely : Emlékpont, 2017. ISBN 978-963-7379-44-4, p. 214, 223.

2016  [3] VAJDA, B. Az 1956-os forradalom visszhangja a szlovákiai magyarok körében. In Debreceni Szemle : Tudomány és Kultúra. ISSN 1218-022X, 2016, XXIV. évf., 2016. III. negyedév, p. 290, 294.



AED 003 POPÉLY, Árpád. Praha, Bratislava a maďarská revolúcia roku 1956. In: Revolúcia v susedstve: Maďarská revolúcia v roku 1956 a Slovensko. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2017, P. 53-70. ISBN 978-80-89249-97-8.

AED 004 POPÉLY, Árpád. Národnostné aspekty volieb do Snemu Slovenskej krajiny v decembri 1938. In: Fórum spoločenskovedná revue 2018 : Zborník štúdií výskumníkov a výskumníčok Fórum inštitútu pre výskum menšín: Zborník štúdií výskumníkov a výskumníčok Fórum inštitútu pre výskum menšín. Lampl Zsuzsanna. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2018, S. 125-148. ISBN 978-80-89978-02-1.

AED 005 POPÉLY, Árpád. Národnostné aspekty volieb do snemu Karpatskej Ukrajiny vo februári 1939. In: Fórum spoločenskovedná revue 2019 : súbor štúdií výskumníkov a výskumníčok Fórum inštitút pre výskum menšín: súbor štúdií výskumníkov a výskumníčok Fórum inštitút pre výskum menšín. Zuzana Lamplová. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2019, P. 115-143. ISBN 978-80-89978-10-6.


AEF Hazai, nem recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 2


AEF 001 POPÉLY, Árpád. A Csemadok megalakulása a magyar konzuli jelentések tükrében. In: Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Šamorín: Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2006, P. 421-432. ISBN 80-89249-00-0.

Hivatkozások:
2014  [3] BAJCSI, I. A pártállami magyar kultúrális elit rekrutációja Csehszlovákiában. A Csemadok-alapítók nemzedéke (1949-1960). InKözösség és identitás a Kárpát-medencében. Budapest : Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium, 2014. ISBN 978-615-5389-39-9, p. 104, 107, 128.

2011  [4] KISS, J. A kisebbségi magyarság szlovákiai és országos feltételrendszerben (1949-1963). In HUSHEGYI, G. Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948-1963. Bratislava : Občianske združenie TRadície a hodnoty, SNM - Múzeum kultúry Maďarov na Slovensku, 2011. s. 13. ISBN 978-80-970-580-5-0.

2009  [3] SZÉKELY, T. "Minden szervezetben minden hónapban egy rendezvény" : A Csemadok hatvan éve. In KÖTÉL, E: - SZARKA, L. (szerk.) Határhelyzetek II. Kultúra - oktatás - nyelv - politika. Budapest : Balassi Intézet Mártin Áron Szakkollgéium, 2009. p. 147. ISBN 978-963-87866-6-1.



AEF 002 POPÉLY, Árpád. A reszlovakizáció területi vetülete: Adalékok a II. világháború utáni reszlovakizáció történetéhez. Társadalom - tudomány. (2002), s. 38-60.

Hivatkozások:
2020  [4] JANEK, I. Činnosť maďarského kardinála Józsefa Mindszentyho v záujme pozastavenia Benešových dekrétov v rokoch 1945-1947. In Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, Filozofická fakulta, 2020. ISBN 978-80-8152-926-9, p. 209.

2017  [4] JANEK, I. Diplomatické rokovania medzi Československom a Maďarskom o výmene obyvateľstva 1945-1946 a ich následky. In 1946 : Rok po vojne. Banská Bystrica : Múzeum SNP v Banskej Bystrici, 2017. ISBN 978-80-89514-44-1, p. 297.

2012  [4] HORONY, Á. - OROSZ, Ö. - SZALAY, Z. A hely nevei, a nyelv helyei : A kisebbségi nyelvi jogok története Szlovákiában 1918-2012. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2012. p. 163. ISBN 978-80-89249-62-6.

2011  [4] GAUCSIK, I. Az első köztársaságtól a rendszerváltásig. In IZSÁK, L. (szerk.) Negyed története. Negyed: [k. n.], 2011. s. 198.

2009  [3] JAKAB, A. Vergődésben : Magyar kisebbségek "történelmi" egyházai az átalakuló Európában. Budapest : EÖKK, 2009. p. 237. ISBN 978-963-87999-5-1.




AFA Külföldi meghívásos tudományos konferencián publikált cikkek
Bejegyzések száma: 2


AFA 001 POPÉLY, Árpád. A csehszlovák nemzetállami törekvések és a magyar kisebbség (1945-1948). In: Az elfelejtett béke : Tanulmánykötet a párizsi magyar békeszerződés életbelépésének 70. évfordulójára: Tanulmánykötet a párizsi magyar békeszerződés életbelépésének 70. évfordulójára. Mihály Fülöp. Budapest: Dialóg Campus Kiadó, 2018, S. 161-173 [print]. ISBN 978-615-5845-63-5.

AFA 002 POPÉLY, Árpád. Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom a maďarská menšina na Slovensku. In: "MAŤ VOLÁ“? Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom v rokoch 1946 – 1948. Mária Žiláková, József Demmel. Békešská Čaba: Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete, 2018, P. 67-97. ISBN 978-615-5330-13-1.


AFB Hazai meghívásos tudományos konferencián publikált cikkek
Bejegyzések száma: 1


AFB 001 POPÉLY, Árpád. Maďarská menšina na Slovensku po roku 1945 a jej postoj k výmene obyvateľstva. In: Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne. Štefan Šutaj ; rec. Michal Šmigeľ, Maroš Melichárek. Košice: Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2020, P. 17-44. ISBN 978-80-8152-926-9.


AFD Hazai tudományos konferencián publikált cikkek
Bejegyzések száma: 2


AFD 001 POPÉLY, Árpád. Az 1938. decemberi szlovák országgyűlési választások és a szlovákiai nemzetiségek. In: Prístupy k riešeniu národnostnej otázky v medzivojnovom Československu. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2014, P. 187-199. ISBN 978-80-8122-109-5.

AFD 002 POPÉLY, Árpád. Magyar nyelvhasználat a második világháború utáni Csehszlovákiában. In: Kétnyelvűség térben és időben. Bratislava: Szenczi Molnár Albert Egyesület, 2017, P. 23-38. ISBN 978-80-971983-3-6.


BAB Hazai kiadóknál megjelent könyvjellegű szakmai publikációk
Bejegyzések száma: 1


BAB 001 BAKA, Patrik. Históriák: Tanulmányok és kritikák a távoli és közelebbi múltról. 1. vyd. Dunajská Streda: NAP Kiadó, 2020. 208 s. ISBN 978-80-8104-087-0.


BCI Egyetemi jegyzetek és tansegédletek
Bejegyzések száma: 1


BCI 001 POPÉLY, Árpád a Attila SIMON. Szöveggyűjtemény a szlovákiai magyarok történetéhez: Oktatási anyag az egyetemi hallgatók számára. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2021. online, 328 s. ISBN 978-80-570-3595-4.


BDE Egyéb külföldi folyóiratokban megjelent szakmai munkák
Bejegyzések száma: 1


BDE 001 POPÉLY, Árpád. Felvidéki magyar tragédia: Deportálás Csehországba. Rubicon. Roč. 18, č. 1-2 (2007), s. 84-87. ISSN 0865-6347.

Hivatkozások:
2011  [3] SCHMIDT, M - HALMY, K. Magyar tragédia 1944-1947. Budapest : XX. század Intézet, 2011. ISBN 978-615-5-11800-5, p. 280.




BDF Egyéb hazai folyóiratokban megjelent szakmai munkák
Bejegyzések száma: 2


BDF 001 POPÉLY, Árpád. Plány na vysídlenie maďarského obyvateľstva v rámci výmeny obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom. Fórum. (2009), s. 47-67. ISSN 1335-4361.

Hivatkozások:
2020  [3] ŠUTAJ, Š. A csehszlovák-magyar lakosságcsere a hárború utáni Európa kialakulásának kontextusában. In HÍV AZ ANYAFÖLD? A Csehszlovákia és Magyarország közti lakosságcsere 1946-1948. Békéscsaba : Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete, 2020. ISBN 978-615-5330-14-8, p. 32.

2020  [4] TVRDOŇOVÁ, D. Osídľovací úrad pre Slovensko, jeho vznik, činnosť a hlavné úlohy z pohľladu archívnych prameňov. In Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, Filozofická fakulta, 2020. ISBN 978-80-8152-926-9, p. 164, 171.

2020  [3] KACEROVÁ, B. Vybrané problémy výmeny obyvaľstva na rokovaniach Československo-maďarskej zmiešanej komisie pre výmenu obyvateľstva po druhej svetovej vojne. In Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, Filozofická fakulta, 2020. ISBN 978-80-8152-926-9, p. 249.

2020  [4] HELDÁKOVÁ, L. Mať volá! Propaganda výmeny obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom – teoretické a historické aspekty. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2020. ISBN 978-80-8152-909-2, p. 21.

2018  [3] JUHÁSZOVÁ, T. The troubled pasts of Hungarian and German minorities in Slovakia and their representation in museums. In Journal of Nationalism, Memory & Language Politics. ISSN 2570-5857, 2018, vol. 12, no. 1, p. 62, 63, 70.

2018  [3] HELDÁKOVÁ, L. - KOHOUTOVÁ, K. ¡Mi abuelo no era un húngaro! El estigma de los retornados a Checoslovaquia desde el punto de vista de la segunda y tercera generación. In Internacional de Historia Oral. Palabras y Silencios Septiembre de 2018 "Memoria y narración" [online]. 2018 [cit. 2021-11-22]. Dostupné na internete: . ISSN 2222-4181.

2018  [3] ŠUTAJ, Š. Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom v kontexte formovania povojnovej Európy. In "Mať volá"? Výmena obyvateľstva medzi Česnkoslovenskom a Maďarskom v rokoch 1946-1948. Békešská Čaba : Výskumný ústav Slovákov v Maďarsku, 2018. ISBN 978-615-5330-13-1, p. 31, 47.

2017  [4] PURGAT, J. Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom v rokoch 1946-1949 ako súčasť povojnovej obnovy demokratickej štátnosti. Bratislava : Vydavateľstvo SAV, 2017 343 s. ISBN 978-80-224-1604-7.

2015  [3] ŠUTAJ, Š. Transfer of Hungarians from Slovakia in Czechoslovak Politics before Paris Peace Conference 1946. In Central european Papers. ISSN 2336-3312, 2015, vol. 3, no. 1, p. 63-87.

2015  [4] ŠUTAJ, Š. Maďarská menšina na Slovensku po roku 1945. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2015. 183 s. ISBN 978-80-8152-269-7

2015  [4] MICHELA, M. A holokauszt komáromi történetéhez. In Fórum : Társadalomtudományi Szemle. ISSN 1335-4361, 2015, XVII. évf., 2. sz., p. 29, 30.

2014  [4] CSUTHY, A. Nagycétény történetének rövid áttekintése. In A nagycétényi hegykönyv 1807-1922. Budapest : Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., 2014. ISBN 978-963-12-1584-7, p. 10-75.

2014  [4] ŠUTAJ, Š. Parížska konferencia 1946 a mierová zmluva s Maďarskom. Prešov : UNIVERSUM-EU, 2014. 402 s. ISBN 978-80-89046-85-0.

2012  [4] NAGY, A. - NAGY, I. - NOVÁK, V. - SIMON, A. - VAJDA, B. Dunaszerdahely. Dunaszerdahely: Csallóközi Barátok Társulása, 2012. ISBN 978-80-971118-2-3, p. 128.

2011  [4] ŠUTAJ, Š. Slovakia and the Hungarian minority between 1945 and 1948. In Key Issues of Slovak and Hungarian History. Prešov : Universum, 2011. ISBN 978-80-89046-66-9, p. 233.

2011  [4] MICHELA, M. Maďari v Bratislave 1918-1948. In NIŽŇANSKÝ, E. - BÚTORA, I. a kol. Stratené mesto : Bratislava - Pozsony - Pressburg. Bratsilava: Marenčin PT, 2011. ISBN 978-80-8114-100-3, p. 193-210.



BDF 002 POPÉLY, Árpád. Šanca na zmenu: Pražská jar 1968 a maďarská menšina na Slovensku. Historická revue : vedecko-populárny mesačník o dejinách. Roč. 31, č. 4 (2020), s. 64-69. ISSN 1335-6550.


BEC Külföldi recenzált tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia)
Bejegyzések száma: 1


BEC 001 POPÉLY, Árpád. Chronology of the Czechoslovak - Hungarian Population Exchange. Memories and Reflections of the Dispossessed. (2010), s. 219-228.


BEE Külföldi tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia)
Bejegyzések száma: 2


BEE 001 POPÉLY, Árpád. A csehszlovákiai magyar kisebbség jogfosztottságának évei (kronológiai áttekintés). In: "Maďari za Dunaj": Felvidéki magyarok kitelepítése és deportálása 1945-1948 között - szöveggyűjtemény a korszak tanulmányozásához. Komárno: Kecskés László Társaság, 2014, P. 116-145. ISBN 978-963-88929-2-8.

BEE 002 POPÉLY, Árpád. Штрихи до історії виборів Сойму Карпатської України в лютому 1939 року = Szojmválasztás Kárpátalján 1939 februárjában. Adalékok a kárpátukrán szojm megválasztásának történetéhez. In: LIMES = Науковий вісник Закарпатського угорського інституту ім. Ференца Ракоці ІІ : Scientific Bulletin of Ferenc Rákóczi II Transcarpathian Hungarian College of Higher Education: Scientific Bulletin of Ferenc Rákóczi II Transcarpathian Hungarian College of Higher Education. Ildikó Orosz. = Науковий вісник Закарпатського угорського інституту ім. Ференца Ракоці ІІ Užhorod: Ferenc Rákóczi II Transcarpathian Hungarian College of Higher Education, 2020, P. 59-81.


BEF Hazai tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia)
Bejegyzések száma: 2


BEF 001 POPÉLY, Árpád. A prágai és pozsonyi magyar külképviselet és a csehszlovákiai magyarság (1948-1956). In: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez II: Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből. Somorja: Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2012, S. 17-90. ISBN 978-80-89249-65-7.

BEF 002 POPÉLY, Árpád. A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben. In: Értékeink : Százéves a szlovákiai magyar közösség. Hetvenéves a CSEMADOK: Százéves a szlovákiai magyar közösség. Hetvenéves a CSEMADOK. Csáky Pál. s.l.: Pro Futuro Hungarica, 2018, P. 36-68. ISBN 978-80-971922-8-0.


EDI Folyóiratokban és tanulmánykötetekben megjelent recenziók
Bejegyzések száma: 2


EDI 001 POPÉLY, Árpád. Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között. Fórum. (2009), s. 255-259. ISSN 1335-4361.

EDI 002 POPÉLY, Árpád. Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között. Somorja. Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2008, 286 p. Fórum Társadalomtudományi Szemle. Évf. 11, sz. 2 (2009), p. 153-157. ISSN 1335-4361.


FAI Könyv jellegű szerkesztői munkák
Bejegyzések száma: 4


FAI 001 POPÉLY, Árpád, Štefan ŠUTAJ a László SZARKA. Beneš-dekrétumok és a magyar kérdés 1945–48. 1. vyd. Máriabesnyő-Gödöllő: Attraktor, 2007. 362 s. ISBN 978 963 958 099 2.

Hivatkozások:
2021  [3] KELEMEN, T. - OLÁH, K. Kitaszítottak. Komárno : Lehár Ferenc Polgári Társulás, Égisz Pszichológiai Műhely, 2021. ISBN 978-615-01-2969-3, p. 232.

2020  [3] BOTLIK, J. Nemzetünket szolgálták. A visszacsatolt területek felsőházi és képviselőházi tagjai a Magyar Országgyűlésben (1938-1944). Budapest : Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány, 2020. ISBN 978-615-80348-0-7, p. 630, 631,

2020  [4] DEMMEL, J. Výmena obyvateľstva v školských laviciach. Obraz rokov 1947 – 1948 v školských matrikách, triednych knihách a v iných školských dokumentoch. In Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, Filozofická fakulta, 2020. ISBN 978-80-8152-926-9, p. 274.

2020  [3] SZALAI, G. Korábbi, államilag szervezett lakosságcserék hatása a csehszlovák–magyar egyezmény megszületésére. In Közép-Európai Közlemények. ISSN 1789-6339, 2020, vol. 13, no. 1, p. 315.

2019  [3] MITÁČ, J. Administratívno-mocenské opatrenia československej štátnej moci na južnom Slovensku po roku 1945 (príklad novozámockého okresu). In Pamäť národa. ISSN 1336-6297, 2013, vol. IX, no. 2, p. 3-21.

2019  [3] HORVÁTH, A. A Beneš-dekrétumok és a hozzá kapcsolódó magyarellenes intézkedések (1945-1949). In Kisebbségvédelem. ISSN 2676-8992, 2019, no. 1, p. 150.

2019  [3] LUKÁCS, D. A Beneš-dekrétumok és az 503/2003-as szlovák kárpótlási törvény az Európai Unió jogának tükrében. In Kisebbségvédelem. ISSN 2676-8992, 2019, no,1, p. 242, 245, 246, 247, 249, 255.

2016  [3] BENCZE, D. Csehszlovákiai magyar katolikus lelkészek helyzete és szerepe a jogfosztottság éveiben. In Ingenia Hungarica II. Budapest : ELTE, 2016. ISBN 978-615-5371-53-0, p. 115-156.

2016  [3] BUKOVSZKY, L. A Csehszlovákiai Magyar Demoktarikus Népi szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója. Nemzeti Emlékezet Bizottsága - Fórum Kisebbségkutató Intézet : Budapest - Somorja, 2016, ISBN 978-615-5656-00-2, p. 8, 273.

2016  [3] BENCSIK, P. Csehszlovákia története dokumentumokban. Budapest : Napvilág Kiadó, 2016. ISBN 978 963 338 331 5, p. 33.

2016  [4] SZARKA, L. A multietnikus nemzetállam 1918-1992 : Kísérletek, kudarcok és kompromisszumok Csehszlovákia nemzetiségi politikájában. Bratislava : Kalligram, 2016. ISBN 978-80-8101-926-5, p. 333.

2015  [3] DEÁK, L. Deportation und gemeinnützige Zwangsarbeit der oberungarischen nationalen Minderheit nach Tschechien und Mähren, 1945-1949. In "Hier war die Endstation". Pécs : Gulág PVI Emlékbizottság, 2015. ISBN 978-963-88716-7-1, p. 258, 386.

2015  [4] ŠUTAJ, Š. Maďarská menšina na Slovensku po roku 1945. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2015. 183 s. ISBN 978-80-8152-269-7.

2015  [4] PETRÁS, É. Menšiny v hľadáčiku národnostnej politiky maďarskej komunistickej strany po 2. svetovej vojne : Príklad nemeckej a slovenskej menšiny. In Pamäť národa. ISSN 1336-6297, 2015, roč. XI, č. 2, s. 3-8.

2014  [3] HORVÁTH, A. A Beneš-dekrétumok és a hozzá kapcsolódó diszkriminatív intézkedések Csehszlovákiában 1945 és 1948 között. In A Beneš-dekrétumok az európai parlamentben. Budapest : Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2014. ISBN 978-615-5491-10-8, p. 21.

2014  [4] ŠUTAJ, Š. Parížska konferencia 1946 a mierová zmluva s Maďarskom. Prešov : UNIVERSUM-EU, 2014. 402 s. ISBN 978-80-89046-85-0.

2014  [4] TÓTH, L. Hontalanok : Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság történetéhez 1945-1948/49. Emlékiratok, naplók, levelek, versek, novellák, egyéb írások. Bratislava : Kalligram, 2014. p. 644, 652. ISBN 978-80-8101-654-7.

2013  [3] HORVÁTH, A. A Beneš-dekrétumok és a hozzá kapcsolódó diszkriminatív intézkedések Csehszlovákiában 1945 és 1948 között : Jogtörténeti aspektusok. In Acta Congres : Sui Generis vagy politikai megfontolások? Budapest : Kisebbségi Jogvédő Intézet, 2013. ISBN 978-963-08-6783-2, 42. old.

2013  [4] SZALAY, Z. Kisebbségi nyelvi jogok Szlovákiában az 1918-1968 köz=otti időszakban. In TÓTH, K. (szerk.) Nyelvi Jogok : A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2013. p. 40. ISBN 978-80-89249-70-1.

2013  [4] SZALAY, Z. Jazykové práva menšín na Slovensku v období od roku 1918 do roku 1968. In Fórum spoločenskovedná revue. ISSN 1335-4361, 2013, p. 105.

2013  [4] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 293. ISBN 978-80-8101-621-9.

2013  [4] JANEK, I. Hungarians in Košice Soon After WWII. In GAYER, V. - OTČENÁŠOVÁ, S. - ZAHORÁN, C. (ed.) Remember the City : Guide Through the Past of Košice. Budapest - Košice : Terra Recognita Foundation - Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2013. p. 143. ISBN 978-963-89185-2-9.

2012  [4] HORONY, Á. - OROSZ, Ö. - SZALAY, Z. A hely nevei, a nyelv helyei : A kisebbségi nyelvi jogok története Szlovákiában 1918-2012. Somorja: Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2012. p. 163.

2012  [3] KUGLER, J. A békés-csanádi szlovák parasztcsaládok csehszlovákiai kitelepítése a lakosságcsere keretében (1945-1948). In Közép-Európai Közlemények : Történészek, geográfusok és regionalisták folyóirata. ISSN 1789-6339, 2012, vol. V., no. 2, p. 7-16.

2011  [4] SZALAY, Z. Kisebbségi nyelvi jogok Szlovákiában az 1918-1968 közötti időszakban. In Fórum Társadalomtudományi Szemle. ISSN 1335-4361, 2011, XIII. évf., 3. sz., p. 81-96.

2011  [4] SZALAY, Z. Jazykové práva menšín na Slovensku v období od roku 1918 do roku 1968. In Fórum spoločenskovedná revue. ISSN 1335-4361, 2011. s. 91-106.

2011  [3] NAGY, M. Z. The Losses of Hungarian Minorities. In BÁRDI, N. - FEDINEC, Cs. - SZARKA, L. (eds) Minority Hungarian Comunities in the Twentieth Century. New York: Columbia University Press, 2011. p. 287-294.

2011  [4] JAKAB, A. Az egyházak és a sztálinizmus. In HUSHEGYI, G. (összeáll.) Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948-1963. Pozsony: Hagyományok és Értékek Polgári Társulás - SZNM - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, 2011. p. 57-68.

2011  [3] KISTELEKI, K. Changes in the Hungarian Regulation of Citizenship and the Hungarian Concept of Nation. In Acta Juridica Hungarica. ISSN 1216-2574, 2011, vol. 52, no. 2, p. 133-145.

2011  [4] HETÉNYI, M. (Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939-1945. Nitra: Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre, 2011. s. 161, 241.

2011  [3] BÉKÉS, C. Hungarian Foreign Policy in the Bipolar World, 1945-1991. In Foreign Policy Review. ISSN 1587-9089, 2011, 1. sz., p. 89, 96.

2011  [3] BÉKÉS, C. Magyar külpolitika a bipoláros világban, 1945-1991. In Külügyi Szemle. ISSN 1587-9089, 2011, 4. sz., p. 119-120, 125.

2011  [3] BÁRDI, N. - FEDINEC, Cs. - SZARKA, L. (ed.) Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. New York: Columbia University Press, 2011. ISBN 978-0-88033-677-2, p. 787.

2010  [4] KUGLER, J. A szlovákiai (felvidéki) magyarság második világháború utáni jogfosztásának kérdése, illetve a lakosságcsere az elmúlt félévszázad magyar (magyarországi) történetírásában, emlékezetében. In SÁPOSOVÁ, Z. - ŠUTAJ, Š. (eds.) Povojnové migrácie a výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom. Prešov: Universum, 2010. p. 107-124.

2010  [3] NAGY, M. Z. Internarea elitei politice maghiare din Transilvania de Sud şi influenţa ei asupra organizării vieţii politice a maghiarimii în toamna anului 1944. In Partide politice şi minorităţi naţionale din România în secolul XX. Sibiu : Techno Media, 2010. ISBN 978-973-739-261-9, p. 265.

2010  [3] KOLLÁR, K. A csehszlovákiai kisebbségek jogfosztása a II. világháború után. In Az állam és jog alapvető értékei I. Győr : Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2010. ISBN 978-963-7175-61-9, p. 203-204.

2010  [3] ROMSICS, I. Magyarország története a XX. században. Budapest : Osiris, 2010. p. 650. ISBN 978-963-276-179-4.

2009  [3] JAKAB, A. Vergődésben : Magyar ksiebbségek "történelmi" egyházai az átalakuló Európában. Budapest: EÖKK, 2009. p. 108.



FAI 002 POPÉLY, Árpád a Attila SIMON. A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992). 1. vyd. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2009. 839 s. ISBN 978-80-89249-28-2.

Hivatkozások:
2021  [4] CZÁBOCZKY, SZ. Kék a sátram, recece... Fejezetek a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom történtéből (1948-1992). Pozsony : Phoenix Library, 2021. ISBN 978-80-89748-52-5, p. 220.

2018  [3] KAMBARA, Y. Minorities and democratic values: Affinity and contradictions for the Hungarian Minority in Slovakia Post. ISSN 1348-6497, 2018, no. 47, p. 65-80.

2018  [3] SZARKA, L. A (cseh)szlovákiai magyar pártrendszer. In Etnikai pártok Kelet-Közép-Európában 1989-2014. Budapest : Gondolat Kiadó, 2018. ISBN 978 963 693 819 2, p. 247.

2016  [4] SZARKA, L. A multietnikus nemzetállam 1918-1992 : Kísérletek, kudarcok és kompromisszumok Csehszlovákia nemzetiségi politikájában. Bratislava : Kalligram, 2016. ISBN 978-80-8101-926-5, p. 306, 333.

2015  [4] VAJDA, B. Hungarian – Czechoslovak Border Relations int he Cold War. In Eruditio – Educatio. ISSN 1336-8893, 2015, roč. 10, č. 3, s. 21-31.

2014  [4] KOPASZ, L. Maďarská inteligencia na Slovensku na sklonku normalizácie. In Pamäť národa. ISSN 1336-6297, X. roč., 3. č., s. 10-11.

2011  [3] BÁRDI, N. - FEDINEC, Cs. - SZARKA, L. (ed.) Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. New York : Columbia University Press, 2011. p. 787. ISBN 978-0-88033-677-2.

2011  [3] SZARKA, L. Hungarian Minorities and the Change of System, 1989—1991. In Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. Boulder – Highland Lakes : Social Science Monographs – Atlantic Research and Publications, Inc., 2011. ISBN 978-0-88033-677-2, p. 453.



FAI 003 POPÉLY, Árpád. Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez II. 1. vyd. Šamorín: Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2012. 575 s. ISBN 978-80-89249-65-7.

Hivatkozások:
2016  [3] BUKOVSZKY, L. A Csehszlovákiai Magyar Demoktarikus Népi szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója. Nemzeti Emlékezet Bizottsága - Fórum Kisebbségkutató Intézet : Budapest - Somorja, 2016, ISBN 978-615-5656-00-2, p. 8, 273.

2015  [4] VAJDA, B. Dunaszerdahely mint a kommunista regionális politika kedvezményezettje és áldozata. In Várostörténeti fejezetek a csehszlovák szocializmus korából. Komárno : Univerzita J. Selyeho, 2015. 239 s. ISBN 978-80-8122-158-3.

2015  [3] BAJCSI, I. Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről. In Regio. ISSN 2415-959X, 2015, 23. évf., 2. sz., 280-288. old.



FAI 004 POPÉLY, Árpád a Attila SIMON. "Akaratunk ellenére...": Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-1992. 1. vyd. Šamorín: Fórum kisebbségkutató intézet, 2020. 456 s. ISBN 978-80-89978-13-7.


GII Különféle publikációk és dokumentumok, melyek az előbbi kategóriák egyikébe sem sorolhatók
Bejegyzések száma: 7


GII 001 POPÉLY, Árpád. A csehszlovákiai magyar kisebbség jogfosztottságának évei: kronológiai áttekintés. In: Jogfosztó jogszabályok Csehszlovákiában 1944-1949: Elnöki dekrétumok, törvények, rendeletek, szerződések. Komárom: MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2005, S. 261-293. ISBN 963 508 478 1.

Hivatkozások:
2013  [4] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 29, 292. ISBN 978-80-8101-621-9.



GII 002 POPÉLY, Árpád. A csehszlovák-magyar lakosságcsere kronológiája. In: Otthontalan emlékezet: Emlékkönyv a csehszlovák-magyar lakosságcsere 60. évfordulójára. Komárom: MTA Kisebbségkutató Intézet, 2007, S. 217-226. ISBN 978-963-06-2513-5.

Hivatkozások:
2014  [4] TÓTH, L. Hontalanok : Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság történetéhez 1945-1948/49. Emlékiratok, naplók, levelek, versek, novellák, egyéb írások. Bratislava : Kalligram, 2014. p. 651. ISBN 978-80-8101-654-7.

2013  [4] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 292-293. ISBN 978-80-8101-621-9.



GII 003 POPÉLY, Árpád. Záverečná správa o reslovakizačnej akcii. Fórum. (2009), s. 185-186. ISSN 1335-4361.

Hivatkozások:
2020  [4] HELDÁKOVÁ, L. Mať volá! Propaganda výmeny obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom – teoretické a historické aspekty. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2020. ISBN 978-80-8152-909-2, p. 69.

2018  [4] SIMON, A. Maďarská (politická) elita v medzivojnovom Československu - náčrt témy. In Forum Historiae. ISSN 1337-6861, 2018, vol. 12, no. 1, p. 114-128.

2017  [4] PURGAT, J. Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom v rokoch 1946-1949 ako súčasť povojnovej obnovy demokratickej štátnosti. Bratislava : Vydavateľstvo SAV, 2017 343 s. ISBN 978-80-224-1604-7.

2013  [4] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 29, 293. ISBN 978-80-8101-621-9.

2012  [4] NAGY, A. - NAGY, I. - NOVÁK, V. - SIMON, A. - VAJDA, B. Dunaszerdahely. Dunaszerdahely: Csallóközi Barátok Társulása, 2012. ISBN 978-80-971118-2-3, p. 128.

2011  [4] MICHELA, M. Maďari v Bratislave 1918-1948. In NIŽŇANSKÝ, E. - BÚTORA, I. a kol. Stratené mesto : Bratislava - Pozsony - Pressburg. Bratsilava: Marenčin PT, 2011. ISBN 978-80-8114-100-3, p. 193-210.

2011  [4] KOCSIS, A. Magyar faluk és magyar falusiak a szlovák fővárosban : Városiasodás és etnicitás a 20. századi Pozsony szélén. Pozsony: Kalligram, 2011. p. 82-83, 139.



GII 004 POPÉLY, Árpád. Komárom szobrai. ÚJ SZÓ. roč. 65, č. 162 (2012), s. 19. ISSN 1335-7050.

Hivatkozások:
2018  [4] L. JUHÁSZ, I. Komárom emlékjelei az államfordulatok és rendszerváltások tükrében. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2018. ISBN 978-80-89978-05-2, p. 131, 176.



GII 005 POPÉLY, Árpád. Válogatás a prágai és a pozsonyi külképviselet jelentéseiből (1948-1956). Fórum Társadalomtudományi Szemle. (2012), s. 83-130. ISSN 1335-4361.

GII 006 POPÉLY, Árpád. Maďarská revolúcia roku 1956 a Československo: (výberová bibliografia). In: Revolúcia v susedstve: Maďarská revolúcia v roku 1956 a Slovensko. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2017, P. 151-160. ISBN 978-80-89249-97-8.

GII 007 POPÉLY, Árpád. Az 1956-os magyar forradalom és Csehszlovákia - válogatott bibliográfia. In: Az 1956-os forradalom visszhangja Csehszlovákiában. Simon Attila. Budapest: Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2018, P. 185-192. ISBN 978-615-5656-17-0.





Menný zoznam publikácií:


V1 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 1


V1_001 Popély, Árpád, Simon, Attila, Gaucsík, István, Szarka, László. "Akaratunk ellenére..." [textový dokument (print)] : Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-1992. 2. vyd. Šamorín: Forum Minority Research Institute, 2022. ISBN 978-80-89978-29-8. [maďarčina]


V2 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka

Počet výstupov: 7


V2_001 Popély, Árpád. A Csehszlovákia és Magyarország közti lakosságcsere és a szlovákiai magyar kisebbség In: Hív az anyaföld? A Csehszlovákia és Magyarország közti lakosságcsere 1946–1948.. Békéscsaba: Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete, 2020, s. 74-105 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5330-14-8. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Petro, Krisztina. Megpróbáltatás és öröm a lakosságcsere során kitelepített nagymegyeriek emlékezetében In: Családok a kitelepítések árnyékában. Budapest: ELTE BTK, 2022, s. 306-320 [tlačená forma]. ISBN 978-963-489-492-6. [maďarčina]


V2_002 Popély, Árpád. A magyarság helyzete Csehszlovákiában a második világháború után (1945-1948) In: Családok a kitelepítések árnyékában. Budapest: ELTE BTK, 2022, s. 262-275 [tlačená forma]. ISBN 978-963-489-492-6. [maďarčina]


V2_003 Popély, Árpád. A csehszlovák nemzetállami törekvések és a magyar kisebbség (1945-1948) [elektronický dokument] In: Második Trianon?: Tanulmányok a párizsi magyar békeszerződés aláírásának 75. évfordulójára. Budapest: Ludovika University Press, 2022, s. 157-169 [tlačená forma]. ISBN 978-963-531-676-2. ISBN (online) 978-963-531-678-6. [maďarčina]


V2_004 Popély, Árpád. A csehszlovák kisebbségpolitika, a magyar közösség újjászerveződése. A Csemadok szerepvállalása. Az 1968–69-es reformfolyamat és a Husák-korszak In: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest: Gondolat Kiadó, 2008, s. 262-267 [tlačená forma]. ISBN 978-963-693-082-0. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Czáboczky, Szabolcs. Kék a sátram, recece...: Fejezetek a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom történetéből (1948-1992). 1. vyd. Bratislava: Phoenix, 2021. ISBN 978-80-89748-52-5. [maďarčina]


2020 [02/20] Gaál, Veronika. Az ifjúsági klubmozgalom szerepe és a Magyar Ifjúsági Szövetség kísérlete az 1968-as csehszlovákiai demokratizálódási folyamatban In: Doktoranduszok VII. és VIII. konferenciájának tanulmányai. Eger: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem. Líceum Kiadó, 2020, s. 227-240. ISBN 978-963-496-143-7. [maďarčina]


V2_005 Popély, Árpád. A Szlovák Köztársaságban maradt magyar kisebbség helyzete és önszerveződése In: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest: Gondolat Kiadó, 2008, s. 168-171 [tlačená forma]. ISBN 978-963-693-082-0. [maďarčina]


V2_006 Popély, Árpád. "Ha még egyszer merek magyarul prédikálni...": A pozsonyi református egyházközség és a szlovákiai református egyház (1945-1953) In: Nemzeti és ideológiai béklyóban: Reformátusok és a református egyház a második világháború utáni Csehszlovákiában. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 96-112 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-465-2. [maďarčina]


V2_007 Popély, Árpád. Voľby do snemu Karpatskej Ukrajiny vo februári 1939 z pohľadu národnostných menšín In: Čtvrtstoletí spolu: Československo a Podkarpatská Rus. Praha: Národní archiv, 2023, s. 348-361 [tlačená forma]. ISBN 978-80-7469-108-9. [slovenčina]


V3 Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 6


V3_001 Popély, Árpád. A nyugat-magyarországi szláv korridor In: Soproni Szemle: A Soproni Városszépítő Egyesület helytörténeti folyóirata. Sopron: Kisalföld Betéti Társaság, 2021, Roč. 75, č. 4, s. 410-436 [tlačená forma] [CD-ROM]. ISSN 0133-0748. ISSN 1786-9749. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Vargová, Kristína. Hazatérés [textový dokument (print)] : Visszatekintés a komáromi tárgyalásokra és az első bécsi döntésre. 1. vyd. Štúrovo: Pro Culture Parkan, 2022. ISBN 978-80-972321-5-3. [maďarčina]


V3_002 Popély, Árpád. A prágai tavasz és a csehszlovákiai magyarság [elektronický dokument] In: Kisebbségkutatás: Minority Studies. Budapešť: Lucidus Kiadó, 2008, Roč. 17, č. 4, s. 642-661 [tlačená forma] [online]. ISSN 1215-2684. ISSN (online) 1588-0893. [maďarčina]


Ohlasy:

2018 [02/20] Farkas, Gyöngyi. Kortárs reakciók Csehszlovákia 1968-as megszállásával kapcsolatban [elektronický dokument] In: Aetas: történettudományi folyóirat: Journal of history and related disciplines. Segedín: AETAS Könyv- és Lapkiadó Egyesület, 2018, Roč. 33, č. 2, s. 99-114 [tlačená forma] [online]. ISSN 0237-7934. ISSN (online) 1587-1258. [maďarčina]


V3_003 Popély, Árpád. Fejezetek a szlovákiai magyarság csehországi deportálásának történetéből In: Studia Caroliensia: a Károli Gáspár Református Egyetem folyóirata. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem, 2003, Roč. 4, č. 3-4, s. 110-138 [tlačená forma]. ISSN 1419-1334. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Strba, Sándor. Érsekújvár III.: A második világháború befejezésétől a független Szlovák Köztársaság megalakulásáig, 1945. május 8. - 1993. január 1.. 1. vyd. Nové Zámky: Strba Sándor, 2021. ISBN 978-80-570-3293-9. [maďarčina]


V3_004 Popély, Árpád. A magyar kisebbség a második világháború utáni Csehszlovákiában, 1945-1948 [elektronický dokument] In: Rendszerváltó Szemle: A rendszerváltás történetét kutató intézet és levéltár folyóirata. Budapest: Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet, 2022, Roč. 7, č. 3-4, s. 26-38. ISSN 2732-379X. ISSN (online) 2939-5496. [maďarčina]


V3_005 Popély, Árpád. Nemzetiségi képviseleti szerv, vagy egyszerű parlamenti bizottság?: A Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Bizottságának létrehozása 1968-ban In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2023, Roč. 25, č. 3, s. 91-124 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


V3_006 Popély, Árpád. "Létezik, bár keveset hallat magáról...": A Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Bizottsága (1968-1971) In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2023, Roč. 25, č. 4, s. 37-82 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


O1 Odborný výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 1


O1_001 Popély, Árpád, Simon, Attila. A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok II. (1989-1992) [textový dokument (print)] : Elbeszélt történelem 2.. 1. vyd. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2010. ISBN 978-80-89249-50-3. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Mészárosová, Zuzana. The emergence of the first post-november system of hungarian political parties in Slovakia [elektronický dokument]. DOI 10.31577/SPS.2022-1.2 In: Studia Politica Slovaca: časopis pre politické vedy, najnovšie politické dejiny a medzinárodné vzťahy. Bratislava: Slovenská akadémia vied, 2022, Roč. 15, č. 1, s. 14-27 [tlačená forma] [online]. ISSN 1337-8163. ISSN (online) 2585-8459. [angličtina]


2021 [02/20] Lamplová, Zuzana. Začiatky polarizácie. 1. vyd. Bratislava: Slovenská akadémia vied. Veda, vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied, 2021. ISBN 9788022419291


2021 [02/20] Strba, Sándor. Érsekújvár III.: A második világháború befejezésétől a független Szlovák Köztársaság megalakulásáig, 1945. május 8. - 1993. január 1.. 1. vyd. Nové Zámky: Strba Sándor, 2021. ISBN 978-80-570-3293-9. [maďarčina]


2021 [02/20] Czáboczky, Szabolcs. Kék a sátram, recece...: Fejezetek a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom történetéből (1948-1992). 1. vyd. Bratislava: Phoenix, 2021. ISBN 978-80-89748-52-5. [maďarčina]


2020 [02/20] Lamplová, Zuzana. A szlovákiai magyarok politikai identitása 1989-1990-ben. 1. vyd. Somorja: Fórum kisebbségkutató intézet, 2020. ISBN 978-80-89978-15-1. [maďarčina]


O2 Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka

Počet výstupov: 4


O2_001 Popély, Árpád. Magyar képviselők a prágai és a pozsonyi parlamentben (1954-1989) In: Nemzetiségi parlamenti képviselet: Nemzetiségi képviselet Magyarországon és az utódállamok parlamentjeiben (1869-1918/1920-1990). Budapest: Országház Könyvkiadó, 2022, s. 291-330 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5948-82-4. [maďarčina]


O2_002 Popély, Árpád. Kisebbségi magyar törekvések a prágai tavasz idején In: Gyönyör József emlékkötet: "Lesz-e végre igazi hazánk?". Budapest: Méry Ratio Kiadó, 2022, s. 35-55 [tlačená forma]. ISBN 978-615-6284-25-9. [maďarčina]


O2_003 Popély, Árpád. "Ezért a hazáért lüktet a mi szívünk is": A prágai és a pozsonyi parlament magyar nemzetiségű képviselői az 1950-es években In: Palimpszesztus: Írások Bárdi Nándor 60. születésnapjára. Budapest: Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet, 2022, s. 329-350 [tlačená forma]. ISBN 978-963-468-358-2. [maďarčina]


O2_004 Popély, Árpád. A magyar kisebbség a pártállami évek Csehszlovákiájában 1948-1989 In: A magyar kisebbségek 100 éve: A Magyar Tudományos Akadémia II. Filozófiai és történettudományok osztályának 2022.szeptember 22-23-ai konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változata. Kolozsvár: Komp-Press, 2023, s. 181-189 [tlačená forma]. ISBN 978-606-773-035-7. [maďarčina]


O3 Odborný výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 2


O3_001 Popély, Árpád. A jogfosztottság évei: A csehszlovák nemzetállami törekvések és a magyar kisebbség, 1945-1948 In: Rubicon: történelmi magazin. Budapešť: Kulturprofil Kisszövetkezet, 2022, Roč. 33, č. 1, s. 52-62 [tlačená forma]. ISSN 0865-6347. [maďarčina]


O3_002 Popély, Árpád. Csehszlovákia – 1989: A rendszerváltás éve a magyar diplomáciai jelentések tükrében In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2009, Roč. 11, č. 4, s. 109-140 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Miklós, Dániel. Sugár András Dubček-interjúja és a könyvkiadás helyzetének változása 1989-ben. DOI 10.56944/multunk.2023.1.7 In: Múltunk: Politikatörténeti folyóirat: a Politikatörténeti Intézet folyóirata. Budapešť: Napvilág Kiadó, 2023, Roč. 68, č. 1, s. 180-204 [tlačená forma]. ISSN 0864-960X. [maďarčina]


AAB Vedecké monografie vydané v domácich vydavateľstvách

Počet výstupov: 3


AAB_001 Popély, Árpád. Két választás Csehszlovákiában [textový dokument (print)] : A szlovák országgyűlés és a kárpátukrán szojm megválasztása 1938-1939. 1. vyd. Bratislava: Kalligram, 2019. ISBN 978-80-8101-978-4. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Simon, Attila. Magyar parlamenti képviselet az első Csehszlovák Köztársaságban In: Nemzetiségi parlamenti képviselet: Nemzetiségi képviselet Magyarországon és az utódállamok parlamentjeiben (1869-1918/1920-1990). Budapest: Országház Könyvkiadó, 2022, s. 77-106 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5948-82-4. [maďarčina]


2021 [02/20] Simon, Attila. Szlovákia története 1918-1945 [elektronický dokument] [textový dokument (print)] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2021. ISBN 978-80-8122-397-6. http://tkk.ujs.sk/documents/books/04_2021_Simon_Szlov%C3%A1kia_tortenete_NYOMDAKESZ.pdf. [maďarčina]


AAB_002 Popély, Árpád. Fél évszázad kisebbségben: fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. 1. vyd. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2014. ISBN 978-80-89249-73-2. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Vargová, Kristína. "Szülőföldön hontalanul" - A hontalanság éveinek megjelenése a csehszlovákiai és a szlovákiai történelemtankönyvek lapjain In: Történelem mint tudomány és mint iskolai tantárgy I.. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 135-156 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-443-0. [maďarčina]


2023 [02/20] Simon, Attila. Népbírósági eljárások szlovákiai magyar református papok ellen a második világháború utáni években In: Nemzeti és ideológiai béklyóban: Reformátusok és a református egyház a második világháború utáni Csehszlovákiában. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 33-59 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-465-2. [maďarčina]


2022 [02/20] Bárdi, Nándor. Szétfejlődő nemzet?: Korreferátum a határzónából In: A szovjet típusú rendszer időszakának vitatott kérdései. Pécs: Kronosz, 2022, s. 228-242. ISBN 978-615-6339-43-0. [maďarčina]


2022 [02/20] Petro, Krisztina. Megpróbáltatás és öröm a lakosságcsere során kitelepített nagymegyeriek emlékezetében In: Családok a kitelepítések árnyékában. Budapest: ELTE BTK, 2022, s. 306-320 [tlačená forma]. ISBN 978-963-489-492-6. [maďarčina]


2022 [02/20] Czábóczky, Szabolcs. „Legyetek és maradjatok példaadón emberek az emberségben és nyelvetekben hű magyarok!” [elektronický dokument] In: Rendszerváltó Szemle: A rendszerváltás történetét kutató intézet és levéltár folyóirata. Budapest: Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet, 2022, Roč. 7, č. 1-2, s. 152-157. ISSN 2732-379X. ISSN (online) 2939-5496. [maďarčina]


2022 [02/20] Vargová, Kristína. A felvidéki magyarság második világháborút követő kálváriája: A hontalanság évei témakör megjelenése a magyarországi történelemtankönyvekben In: Pedagógiai változások - a változás pedagógiája. Budapest: Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2022, s. 421-428 [tlačená forma]. ISBN 978-963-575-099-3. [maďarčina]


2022 [02/20] Halász, Ivan. A nemzetiségi kérdés alkotmányjogi szabályozása Csehszlovákiában és utódállamaiban In: Gyönyör József emlékkötet: "Lesz-e végre igazi hazánk?". Budapest: Méry Ratio Kiadó, 2022, s. 75-106 [tlačená forma]. ISBN 978-615-6284-25-9. [maďarčina]


2022 [02/20] Bukovszky, László. A közigazgatás szerepe a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítésében In: Gyönyör József emlékkötet: "Lesz-e végre igazi hazánk?". Budapest: Méry Ratio Kiadó, 2022, s. 107-136 [tlačená forma]. ISBN 978-615-6284-25-9. [maďarčina]


2022 [02/20] Szarka, László. Feledésbe merült évek. Kisebbségi magyar pokoljárás a Husák-korszakban In: Gyönyör József emlékkötet: "Lesz-e végre igazi hazánk?". Budapest: Méry Ratio Kiadó, 2022, s. 56-71 [tlačená forma]. ISBN 978-615-6284-25-9. [maďarčina]


2021 [02/20] Strba, Sándor. Érsekújvár III.: A második világháború befejezésétől a független Szlovák Köztársaság megalakulásáig, 1945. május 8. - 1993. január 1.. 1. vyd. Nové Zámky: Strba Sándor, 2021. ISBN 978-80-570-3293-9. [maďarčina]


2021 [02/20] Bencsik, Péter, Mitrovits, Miklós. A magyar-csehszlovák kapcsolatok, 1945-1992 In: Magyarország külkapcsolatai (1945-1990). Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2021, s. 241-270. ISBN 978-963-416-285-8. [maďarčina]


2021 [03/12] KELEMEN, T. - OLÁH, K. Kitaszítottak. Komárno : Lehár Ferenc Polgári Társulás, Égisz Pszichológiai Műhely, 2021. ISBN 978-615-01-2969-3, p. 232.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [04/12] CZÁBOCZKY, SZ. Kék a sátram, recece... Fejezetek a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom történetéből (1948-1992). Pozsony : Phoenix Library, 2021. ISBN 978-80-89748-52-5, p. 225.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2020 [04/12] JANEK, I. Činnosť maďarského kardinála Józsefa Mindszentyho v záujme pozastavenia Benešových dekrétov v rokoch 1945-1947. In Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, Filozofická fakulta, 2020. ISBN 978-80-8152-926-9, p. 210.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2020 [02/20] Horbulák, Zsolt. Dél-Szlovákia gazdasága a normalizációs időszakban (1969-1989) [textový dokument (print)] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020. ISBN 978-80-8122-359-4. [slovenčina. maďarčina]


2019 [04/12] ANGYAL, B. Adatok a szlovákiai magyarok csehországi deportálásának történetéhez, 1946-1949. In Fórum : Társadalomtudományi Szemle. ISSN 1335-4361, 2019, vol. XXI, no. 4, p. 124-125.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2018 [03/12] BENCSIK, P. - MITROVITS, M. "A Szovjetúnióval örök időkre és soha máshogy!" Budapest : MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2018. ISBN 978-963-416-102--8.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2018 [03/12] GAÁL, V. Kisebbségi jogvita az 1968. évi föderációs átalakítás árnyékában. In Világtörténet. ISSN 0083-6265, 2018, vol. 8, no.3, p. 471-500.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2018 [03/12] BANAC, I. - BOTTONI, S. - CUSCO, A. -et al. National movements, regionalism, minorities. In The handbook of courage. Budapest : Hungarian Academy of Sciences, 2018. ISBN 978-963-416-142-4, p. 523-548.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2017 [02/20] Bíró Lukovics, Anikó. A Csehországba deportált magyarok kárpótlása 1950 és 1952 között In: Kölcsönös átszövődések: A Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiuma 2016. évi PhD-konferenciájának tanulmányaiból. Budapest: Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017, s. 312-328. ISBN 978-615-5389-62-7. [maďarčina]


2017 [03/12] JANEK, I. Czechoslovakia and the Hungarian Revolution in 1956. In West Bohemian Historical Review. ISSN 1804-5480, 2017, vol. VII, no. 1, p. 188, 210.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [03/12] BENCSIK, P. Csehszlovákia és Magyarország 1956-ban, illetve a CSKP reakciói a magyar forradalomra. In Belvedere Meridionale. ISSN 2064-5929, 2017, vol. 29, no. 1, p. 83, 88, 92.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [05/12] JUHÁSZ, T. Nagyvonalas történet. In Agria. ISSN 1789-4379, 2017, vol. 2017, no. nyár, p. 286-287.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [04/12] JANEK, I. Diplomatické rokovania medzi Československom a Maďarskom o výmene obyvateľstva 1945-1946 a ich následky. In 1946 : Rok po vojne. Banská Bystrica : Múzeum SNP v Banskej Bystrici, 2017. ISBN 978-80-89514-44-1, p. 300.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [03/12] JANEK, I. Esterházy János felvidéki magyar politikus munkássága, elítélése és a Szovjetunióbeli gulágon eltöltött évei. In Hadifogság, málenkij robot, gulág : Kárpát-medencei magyarok és németek elhurcolása a Szovjetunió hadifogoly- és kényszermunkatáboraiba (1944-1953). Ungvár : "RIK-U" Kiadó, 2017. ISBN 978-617-7404-36-0, p. 138, 148.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2016 [03/12] BÍRÓ-LUKOVICS, A. Az államilag propagált migráció, mint a nemzetállamiság kiépítésének eszköze Csehszlovákiában 1945 után. In Menekültek, migránsok, új házat keresők. Debrecen : Debreceni Egyetem Történelmi Intézet, 2016. ISBN 978-963-473-942-5, p. 152, 153, 155, 156, 157, 165, 166, 167.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2016 [06/12] BAJCSI, I. Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. (Jedno polstoročie v menšine. Kapitoly dejín maďarskej menšiny na Slovensku po roku 1945). In Fórum. ISSN 1335-4361, 2016, 20. výročie vzniku Fórum inštitútu, s. 147-151.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2016 [03/12] BUKOVSZKY, L. A Csehszlovákiai Magyar Demoktarikus Népi szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója. Nemzeti Emlékezet Bizottsága - Fórum Kisebbségkutató Intézet : Budapest - Somorja, 2016, ISBN 978-615-5656-00-2, p. 8, 85, 90, 273.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2016 [04/12] CSIKMÁK, I. Erről, arról. azokról. Pozsony : Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, 2016. ISBN 978-80-89001-71-2, s. 286.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2015 [05/12] BAJCSI, I. Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről. In Regio. ISSN 2415-959X, 2015, 23. évf., 2. sz., 280-288. old.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2015 [06/12] KORPÁS, Á. Lépés egy kisebbségtörténeti szintézis felé. In Új Szó Szalon. ISSN 1335-7050, 2015, 9. évf., 37. sz. 21. old.. [s.l.] : [s.n.], 2015


AAB_003 Popély, Árpád. A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992. 1. vyd. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2006. ISBN 80-89249-03-5. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Gaucsík, István. A szlovákiai magyar történetírás eredményei és feladatai (avagy folyamatosság és megszakítottság erezetei) In: A magyar kisebbségek 100 éve: A Magyar Tudományos Akadémia II. Filozófiai és történettudományok osztályának 2022.szeptember 22-23-ai konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változata. Kolozsvár: Komp-Press, 2023, s. 287-296 [tlačená forma]. ISBN 978-606-773-035-7. [maďarčina]


2023 [02/20] Simon, Attila. Hancsovszky. Egy ellentmondásos történet rekonstrukciója. DOI 10.25834/BET.2023.1.2 In: Betekintő. Budapest: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2023, Roč. 17, č. 1, s. 35-59. ISSN 1788-7569. [maďarčina]


2023 [02/20] Gaál, Lajos. A cserkészliliom peremvidéki szirmai: A 110 éves rimaszombati cserkészet krónikája. 1. vyd. Dunajská Streda: Vámbéry Polgári Társulás, 2023. ISBN 978-80-89955-61-9. [maďarčina]


2023 [02/20] Somogyi, Alfréd. A Szervező Bizottság 1939-1951 In: Nemzeti és ideológiai béklyóban: Reformátusok és a református egyház a második világháború utáni Csehszlovákiában. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 60-95 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-465-2. [maďarčina]


2023 [02/20] Lévai, Attila. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház felsőoktatás-története a második világháborútól 1990-ig In: Nemzeti és ideológiai béklyóban: Reformátusok és a református egyház a második világháború utáni Csehszlovákiában. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 172-194 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-465-2. [maďarčina]


2023 [02/20] Misadová, Katarína. Sas Andor oktatói tevékenységének állomásai In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2023, Roč. 25, č. 2, s. 105-112 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


2022 [02/20] Bárdi, Nándor. Szétfejlődő nemzet?: Korreferátum a határzónából In: A szovjet típusú rendszer időszakának vitatott kérdései. Pécs: Kronosz, 2022, s. 228-242. ISBN 978-615-6339-43-0. [maďarčina]


2022 [02/20] Bukovszky, László. A népi szövetség mártír katolikus papjai In: "Kik a Krisztusban hunytak el, mind boldogok": Hitvalló egyház magyar mártírjai. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022, s. 74-90 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-440-9. [maďarčina]


2021 [04/12] MISKEI, F. A prágai tavasz eltiprása és a Nagykürtösi járás. In Eruditio - Educatio. ISSN 1336-8893, 2021, vol. 16, no. 3, p. 62-63.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [04/12] CZÁBOCZKY, SZ. Kék a sátram, recece... Fejezetek a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom történtéből (1948-1992). Pozsony : Phoenix Library, 2021. ISBN 978-80-89748-52-5, p. 220.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [04/12] MOLNÁR, K. - SZENDI, T. Kacskaringós élettörténetek. Sorsok és narratívák a Zobor-vidékről. Komárom : Tandem, 2021. ISBN 978-80-973524-1-7, p. 29, 49, 58.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [03/12] MOLNÁR, I. Eszterházy János sorsa és szenvedése. In GUPVI, GULAG - magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45-2019/20. Miskolc : Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, 2021. ISBN 978-615-01-23333-2, p. 233, 242. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [02/20] Strba, Sándor. Érsekújvár III.: A második világháború befejezésétől a független Szlovák Köztársaság megalakulásáig, 1945. május 8. - 1993. január 1.. 1. vyd. Nové Zámky: Strba Sándor, 2021. ISBN 978-80-570-3293-9. [maďarčina]


2020 [02/20] Csehy, Zoltán. Hatvan év - [kétszer] hatvan könyv: Tudomány, ismeretterjesztés, művészet és műfordítás a pozsonyi magyar tanszéken és környékén In: Monumenta Posoniensia: Tanulmánykötet az önálló pozsonyi magyar tanszék megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. Bratislava: Szenczi Molnár Albert Egyesület, 2020, s. 93-136. ISBN 978-80-973425-1-7. [maďarčina]


2020 [02/20] Csanda, Gábor. A tanszék publikációs tevékenysége In: Monumenta Posoniensia: Tanulmánykötet az önálló pozsonyi magyar tanszék megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. Bratislava: Szenczi Molnár Albert Egyesület, 2020, s. 54-92. ISBN 978-80-973425-1-7. [maďarčina]


2020 [02/20] Misadová, Katarína. Nyelvtudomány 60 év tükrében: Kitekintés a pozsonyi magyar tanszék nyelvészeti kutatásaira In: Monumenta Posoniensia: Tanulmánykötet az önálló pozsonyi magyar tanszék megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. Bratislava: Szenczi Molnár Albert Egyesület, 2020, s. 12-33. ISBN 978-80-973425-1-7. [maďarčina]


2020 [03/12] GAÁL, V. Az ifjúsági klubmozgalom szerepe és a Magyar Ifjúsági Szövetség kísérlete az 1968-as csehszlovákiai demokratizálódási folyamatban. In Doktoranduszok VII. és VIII. konferenciájának tanulmányai. Eger : Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kiadó, 2020. ISBN 978-963-496-143-7, p. 240.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2020 [04/12] HORBULÁK, ZS. Dél-Szlovákia gazdasága a normalizációs időszakban (1969-1989). Komárom : Selye János Egyetem, 2020. ISBN 978-80-8122-359-4, p.17, 72, 159, 169, 175, 187.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2020 [04/12] POPÉLY, Gy. A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1914–1945. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2020. ISBN 978-80-89978-12-0, p. 394.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2020 [03/12] LÉVAI, A. A majdani megbékélés reménye – avagy a felvidéki kitelepítések és lakosságcsere le nem zárt traumája. In Studia Universitatis Babes Bolyai Theologia Reformata Transylvanica. ISSN 1582-5418, 2020, vol. 65, no. 1, p. 44.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2019 [03/12] SOMOGYI, A. Reformátusok az elmúlt 100év kihívásaiban, különös tekintettel a Felvidék és Dunántúl összefüggéseire. In A "Recepta Religiók" évszázadai Erdélyben. Kolozsvár : Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2019. ISBN 978-606-93498-9-2, p. 337.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2019 [03/12] CSAPODY, M. A Magyar PEN Club a rendszerváltozás után. In Iskolakultúra. ISSN 1215-5233, 2019, vol. XXIX, no. 1, p. 88, 101.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2019 [03/12] SOMOGYI, A. Reformátusok az elmúlt 100 év kihívásaiban, különös tekintettel a Felvidék és Dunántúl összefüggéseire. In A "recepta religiók" évszázadai Erdélyben. Kolozsvár : Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2019. ISBN 978-606-93498-9-2, p. 337.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2019 [04/12] CSANDA, G. Dokumentumok Dobos László kéziratos hagytékábol. In Fórum. ISSN 1335-4361, 2019, vol. XXI, no. 3, p. 115, 116, 149.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2019 [04/12] VAJDA, B. Fort Komárno: vast, closed, and abandoned. In Eruditio - Educatio. ISSN 1336-8893, vol. 14, no. 3, p. 5-20.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2019 [04/12] ANGYAL, B. Adatok a szlovákiai magyarok csehországi deportálásának történetéhez, 1946-1949. In Fórum : Társadalomtudományi Szemle. ISSN 1335-4361, 2019, vol. XXI, no. 4, p. 124.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2019 [03/12] IZSÁK, L. A felvidéki magyarság jogfosztásának kezdetei (1944-1945). In Az Eiffel-torony árnyékában. Budapest : ELTE BTK, 2019. ISBN 978-963-489-167-3, p. 317-330.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2019 [04/12] MOLNÁR, K. - SZENDI, T. Életmesék. Élő történelem-mozaikok a Zobor-vidékről. Komárom : Tandem, 2019. ISBN 978-80-971851-9-0, p. 91, 93, 96.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2018 [03/12] GAÁL, V. Kisebbségi jogvita az 1968. évi föderációs átalakítás árnyékában. In Világtörténet. ISSN 0083-6265, 2018, vol. 8, no.3, p. 471-500.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2018 [04/12] VAJDA, B. Ateizmus és vallásosság Dunaszerdahelyen. In A hit és a közösség szolgálatában. Komárno : Selye János Egyetem, 2018. ISBN 978-80-8122-273-3, p. 45-58.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2018 [04/12] L. JUHÁSZ, I. Komárom emlékjelei az államfordulatok és rendszerváltások tükrében. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2018. ISBN 978-80-89979-05-2, p. 150, 207.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2018 [04/12] TÓTH, Á. Dokumentumok a magyarországi németek történetéhez 1944-1953. Budapest : Argumentum, 2018. ISBN 978-963-446-805-9, p. 39, 93, 165.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2018 [04/12] HORVÁTH, L. - KOTIERS, M. - KOVÁCS, L. - et al. Somorja évszázadai. Az alapiskolák felső tagozata és a középiskolák számára, továbbá mindazoknak, akik érdeklődnek városunk történelme iránt. Érsekújvár : Wanted Design, 2018. ISBN 978-80-89287-07-9, p. 53.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2018 [03/12] DUDOK, F. A kelet-közép-európai térség országai oktatási rendszerének összehasonlítása. In Magyar Pedagógia. ISSN 0025-0260, 2018, vol. 118, no. 4, p. 365.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2018 [03/12] HANGÁCSI, Zs. "egyszerre »szövegszerű« és »világszerű«" – A Tőzsér Árpád-féle Irodalmi Szemle négy éve a folyóirat hatvan évének fényében. In Kortárs. ISSN 0023-415X, 2018, no. 4, p. 63.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2017 [03/12] SIMON, A. Málenkij robot ás a Csehszlovák nemzetállam. In Gulag-Gupvi : A szovjet fogság Európában. Budapest : Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017. ISBN 978-615-5656-02-6, p. 177, 179.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [03/12] SIMON, A. "Malenkaya rabota " and Czechoslovakian ethnonational state plans. In Gulag-Gupvi : The Soviet Captivity in Europe. Budapest : Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017. ISBN 978-615-5656-03-3, p. 180, 182.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [03/12] FARKAS, O. Keserves nászút : Élet írta történetek. Budapest : Beszélő múlt könyvek, 2017. ISBN 978-80-971947-4-1, p. 241.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [04/12] SIMON, A. „Malenkij robot” a plány o československom národnom štáte. In Cena víťazstva : Odvlečenie obyvateľov z územia Československa, Maďarska a Poľska do Sovietskeho zväzu v rokoch 1944 - 1945. Šamorín : Fórum, 2017. ISBN 978-80-89249-93-0, p. 77, 78.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [04/12] VAJDA, B. A Cold War Border Zone - Komárom / Komárno. In Eruditio - Educatio. ISSN 1336-8893, 2017, vol. 3, no. 12, p. 39-53.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [04/12] VAJDA, B. A csehszlovákiai ideológiai harc természetéről (1948-1989). Komárom : Univerzita J. Selyeho, 2017, 210 s. ISBN 978-80-8122-226-9.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [03/12] MOLNÁR, I. Esterházy János Gulágra való elhurcolása, majd Csehszlovákiába való hazahozatala. In Emberek az embertelenség világában : A Gulág és a Gupvi. Budapest : Gulágkutatók Nemzetközi Társasága, 2017. ISBN 978-963-662-899-4, p. 266-294.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [03/12] GAUCSÍK, I. Háború, összeomlás, jogfosztás. A csehszlovákiai magyarok 1944-1945-ben. In Remény és realitás Magyarország 1945. Budapest : Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017. ISBN 978 615 5656 118, p. 312.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [02/20] Bíró Lukovics, Anikó. A Csehországba deportált magyarok kárpótlása 1950 és 1952 között In: Kölcsönös átszövődések: A Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiuma 2016. évi PhD-konferenciájának tanulmányaiból. Budapest: Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017, s. 312-328. ISBN 978-615-5389-62-7. [maďarčina]


2016 [04/12] SZARKA, L. A multietnikus nemzetállam 1918-1992 : Kísérletek, kudarcok és kompromisszumok Csehszlovákia nemzetiségi politikájában. Bratislava : Kalligram, 2016. ISBN 978-80-8101-926-5, p. 279, 335.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2016 [03/12] BUKOVSZKY, L. A Csehszlovákiai Magyar Demoktarikus Népi szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója. Nemzeti Emlékezet Bizottsága - Fórum Kisebbségkutató Intézet : Budapest - Somorja, 2016, ISBN 978-615-5656-00-2, p. 24, 27, 30, 31, 273.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2016 [04/12] CSIKMÁK, I. Erről, arról. azokról. Pozsony : Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, 2016. ISBN 978-80-89001-71-2, s. 286.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2016 [03/12] BÍRÓ-LUKOVICS, A. Az államilag propagált migráció, mint a nemzetállamiság kiépítésének eszköze Csehszlovákiában 1945 után. In Menekültek, migránsok, új házat keresők. Debrecen : Debreceni Egyetem Történelmi Intézet, 2016. ISBN 978-963-473-942-5, p. 152, 155, 160, 167, 168.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2015 [03/12] BAJCSI, I. Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről. In Regio. ISSN 2415-959X, 2015, 23. évf., 2. sz., 280-288. old.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2015 [04/12] VAJDA, B. Dunaszerdahely mint a kommunista regionális politika kedvezményezettje és áldozata. In Várostörténeti fejezetek a csehszlovák szocializmus korából. Komárno : Univerzita J. Selyeho, 2015. 239 s. ISBN 978-80-8122-158-3.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2015 [03/12] IZSÁK, L. A magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezmény (1946: XV. TC.) becikkelyezése. In A Felvidék krónikása : Tanulmányok a 70 éves Popély Gyula tiszteletére. Budapest : Károli Gáspár Református Egyetem, 2015. ISBN 978 963 414 054 2, p. 132, 134.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2015 [03/12] GALO, V. ,,Jézus Krisztus együgyű szolgája“ : Tóth Kálmán református lelkész élete és munkássága (1904-1956). In A Felvidék krónikása : Tanulmányok a 70 éves Popély Gyula tiszteletére. Budapest : Károli Gáspár Református Egyetem, 2015. ISBN 978 963 414 054 2, p. 226, 227, 229.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2014 [03/12] SZŰCS, K. Magyar iskolák (Cseh)Szlovákiában 1944-től napjainkig, a kulturális élet fontosabb vonatkozásaival. Pilisvörösvár : Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, 2014. 122 s. ISBN 978-615-5026-45-4.. [s.l.] : [s.n.], 2014


2014 [03/12] BOTTONI, S. A várva várt Nyugat : Kelet-Európa története 1944-től napjainkig. Budapest : MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2014. 364 s. ISBN 978-963-9627-79-6.. [s.l.] : [s.n.], 2014


2014 [03/12] BALASSA, Z. A cenzúra története Csehszlovákiában 1918-1992 : A magyar sajtószabadság lehetőségei. In A határon túli magyar sajtó Trianontól a XX. század végéig : Fejezetek a magyar sajtószabadság történetéből. Budapest : Médiatudományi Intézet, 2014. ISBN 978-615-5302-10-7, p. 34, 35, 38, 41, 46, 48, 49, 55.. [s.l.] : [s.n.], 2014


2014 [04/12] TÓTH, L. Hontalanok : Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság történetéhez 1945-1948/49. Emlékiratok, naplók, levelek, versek, novellák, egyéb írások. Bratislava : Kalligram, 2014. p. 651. ISBN 978-80-8101-654-7.. [s.l.] : [s.n.], 2014


2014 [04/12] VAJDA, B. A hivatalos ateizmus évei Dunaszerdahelyen. In Eruditio-Educatio. ISSN 1336-8893, 2014, 9. évf., 1. sz., p. 30-38.. [s.l.] : [s.n.], 2014


2013 [04/12] SZTYAHULA, L. A csehszlovákiai magyar katolikus egyház története 1918-1950. Kéménd : ÁSZ STUDIO, 2013. p. 139, 177. ISBN 978-80-971017-7-0.. [s.l.] : [s.n.], 2013


2013 [04/12] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 29, 292. ISBN 978-80-8101-621-9.. [s.l.] : [s.n.], 2013


2013 [03/12] MITROVITS, M. Husák és Kádár : A csehszlovák-magyar viszony kibékülés és konfliktus között (1968-1989). In Világtörténet. ISSN 0083-6265, 2013, 3. (35.) évf., 4. sz., p. 544, 548.. [s.l.] : [s.n.], 2013


2012 [04/12] MOLNÁR, I. Život a martýrska smrť Jánosa Esterházyho. [Šamorín] : Méry Ratio, 2012. p. 367, 370, 371, 430. ISBN 978-80-89286-50-8.. [s.l.] : [s.n.], 2012


2012 [04/12] HORONY, Á. - OROSZ, Ö. - SZALAY, Z. A hely nevei, a nyelv helyei : A kisebbségi nyelvi jogok története Szlovákiában 1918-2012. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2012. p. 163. ISBN 978-80-89249-62-6.. [s.l.] : [s.n.], 2012


2012 [04/12] LACZA, T. Sziget a szárazföldön : A prágai Ady Endre Diákkör története 1957-2011. Pozsony : Kalligram, 2012. p. 33, 65, 175, 228, 234, 436. ISBN 978-82-8101-584-7.. [s.l.] : [s.n.], 2012


2011 [04/12] LACZA, T. Minerva kalitkába zárt baglya : A magyar nyelvű ismeretterjesztés lehetőségei a kommunista Csehszlovákiában. In Irodalmi Szemle. ISSN 1336-5088, 2011, LIV. évf., 1. sz., p. 67.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] LACZA, T. Az AED története : Egy korszak vége. In Prágai Tükör. ISSN 1210-3853, 2011, XIX. évf., 4. sz., p. 20.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] LACZA, T. A prágai Ady Endre Diákkör története : A hetvenes évek – valami megmozdult. In Prágai Tükör. ISSN 1210-3853, 2011, XIX. évf., 2. sz., p. 27.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [04/12] KISS, J. A kisebbségi magyarság szlovákiai és országos feltételrendszerben (1949-1963). In HUSHEGYI, G. (összeáll.) : Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948-1963. Bratislava : Hagyományok és Értékek Polgári Társulás – SZNM–A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, 2011. p. 15, 18, 24, 25. ISBN 978-80-970-580-5-0.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] VAJDA, B. Az emlékezés helye: a Május 1. tér. In Pro Minoritate. ISSN 1216-9927, 2011, 4. sz., p. 67.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [04/12] OROS, L. A felsőszeli ágostai hitvallású evangélikus egyház története. Felsőszeli : [k.n.], 2011. p. 249, 359.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [04/12] JAKAB, A. Az egyházak és a sztálinizmus. In HUSHEGYI, G. (összeáll.) Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948-1963. Pozsony : Hagyományok és Értékek Polgári Társulás - SZNM - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, 2011. p. 57-61, 64-65, 67. ISBN 978-80-970-580-5-0.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [04/12] BUKOVSZKY, L. A szlovákiai magyar kisebbség és az állambiztonság (1948-1963). In HUSHEGYI, G. (összeáll.) Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948-1963. Bratislava : Občianske združenie Tradície a hodnoty, SNM - Múzeum kultúry Maďarov na Slovensku, 2011. s. 69, 73, 74, 78. ISBN 978-80-970-580-5-0.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] BOTTONI, S. - NOVÁK, Z. The Models for Communist Minority Policy. In BÁRDI, N. - FEDINEC, Cs. - SZARKA, L. (ed.) Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. New York : Columbia University Press, 2011. p. 336. ISBN 978-0-88033-677-2.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [04/12] BOTTONI, S. Komárom-Komárno : Határmenti mindennapok és párhuzamos életek a szocializmus korszakában. In VAJDA, B. (szerk.) : Államhatár és identitás – Komárom/Komárno. Komárom : Selye János Egyetem Tanárképző Kara , 2011. p. 140, 143, 148, 154, 166, 178, 180. ISBN 978-80-8122-013-5.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] BÁRDI, N. - LÁSZLÓ, M. Collectivization and Rural Change. In BÁRDI, N. - FEDINEC, C. - SZARKA, L. (eds.) Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. Boulder – Highland Lakes : Social Science Monographs – Atlantic Research and Publications, Inc., 2011. p. 377. ISBN 978-0-88033-677-2.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] BÁRDI, N. Hungary and the Hungarians Beyond its Borders. In BÁRDI, N. - FEDINEC, Cs. - SZARKA, L. (ed.) Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. New York: Columbia University Press, 2011. p. 353. ISBN 978-0-88033-677-2.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] BÁRDI, N. - FEDINEC, Cs. - SZARKA, L. (ed.) Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. New York : Columbia University Press, 2011. p. 787. ISBN 978-0-88033-677-2.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [04/12] MOLNÁR, I. The Life and Martyrdom of János Esterházy. [Somorja] : Méry Ratio, 2011. p. 404.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] SZARKA, L. (ed). Atlantic Studies on Society in Change 141 : East-European Monographs DCCLXXXVII : A Multiethnic Region and Nation-State in East-Central Europe : Studies in the History of Upper Hungary and Slovakia from the 1600s to the Present. New York : Columbia University Press, 2011. p. 468. ISBN 978-0-88033-690-1.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] SZARKA, L. Hungarian Minorities and the Change of System, 1989—1991. In BÁRDI, N. - FEDINEC, C. - SZARKA, L. (eds.) : Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. Boulder – Highland Lakes : Social Science Monographs – Atlantic Research and Publications, Inc., 2011. p. 453. ISBN 978-0-88033-677-2.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] SCHMIDT, M. - HALMY, K. (szerk.) Magyar tragédia 1944-1947 : a Terror Háza Múzeumban. Budapest : XX. Század Intézet, 2011. p. 283. ISBN 978-6-15511-800-5.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] BÁRDI, N. Ungaria şi maghiarii de dincolo de graniţă (1948-1989). In Studia Universitatis Cibiniensis : Series Historica. ISSN 1584-3165, 2011, vol. 8, no. 1, p. 87, 94.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [04/12] VAJDA, B. Hidegháború és szomszédságkép Dél-Komáromban egy 2008-as oral history kutatás alapján. In VAJDA, B. (szerk.) : Államhatár és identitás – Komárom/Komárno. Komárom : Selye János Egyetem Tanárképző Kara, 2011. p. 207-243. ISBN 978-80-8122-013-5.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2010 [03/12] VAJDA, B. Dunaszerdahely: egy csehszlovákiai város fejlődésének egyes aspektusai az 1950-1960-as években. In Urbs : Magyar várostörténeti évkönyv V. Budapest : Budapest Főváros Levéltára, 2010. p. 212, 226.. [s.l.] : [s.n.], 2010


2010 [03/12] VAJDA, B. Csehszlovákiai események az 1956-os magyar forradalom hatása alatt. In ZOMBORI, I. (szerk.) : Az 1956-os forradalom hatása a környező országok egyházaira. Budapest : Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség – Historica Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, 2010. p. 90. ISBN 978-963-9662-42-1.. [s.l.] : [s.n.], 2010


2010 [04/12] VERESOVÁ, T. Migrácie obyvateľstva po druhej svetovej vojne v maďarskej historiografii. In: SÁPOSOVÁ, Z. - ŠUTAJ, Š. (eds.) : Povojnové migrácie a výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom. Prešov : Universum, 2010. p. 125-132. ISBN 978-80-89046-64-5.. [s.l.] : [s.n.], 2010


2010 [04/12] VAJDA, B. Levéltári adatok Dunaszerdahely várostörténetéhez: a DAC-stadion építése, a városi csatornázás és a járási kórház építése. Eruditio – Educatio. ISSN 1336-8893, 2010, 5. évf., 1-2. sz., p. 41-55.. [s.l.] : [s.n.], 2010


2010 [04/12] MOLNÁR, I. Esterházy János élete és mártírhalála. [Somorja] : Méry Ratio, 2010. p. 373, 376, 377, 436.. [s.l.] : [s.n.], 2010


2010 [04/12] LISZKA, J. Populáris kultúra. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2010. p. 481.. [s.l.] : [s.n.], 2010


2010 [02/12] GÁGYOR, J. Hűség a küldetéshez : A Csemadok Tallósi Alapszervezetének 60 éve. [Tallós] : Tallós Község Önkormányzata, 2010. p. 227.. [s.l.] : [s.n.], 2010


2010 [03/12] BOTTONI, S. Komárom/Komárno : Cezhraničné vzťahy v dvoch stredoeurópskych sesterských mestách (1960-1985). In Soudobé dějiny. ISSN 1210-7050, 2010, 17. roč., 3. č., p. 375, 380, 383, 385, 390.. [s.l.] : [s.n.], 2010


2009 [03/12] SZÉKELY, T. "Minden szervezetben minden hónapban egy rendezvény" : A Csemadok hatvan éve. In KÖTÉL, E. - SZARKA, L. (szerk.) Határhelyzetek II. Kultúra - oktatás - nyelv - politika. Budapest : Balassi Intézet Mártin Áron Szakkollgéium, 2009. p. 132, 147. ISBN 978-963-87866-6-1.. [s.l.] : [s.n.], 2009


2009 [03/12] JAKAB, A. Vergődésben : Magyar kisebbségek „történelmi” egyházai az átalakuló Európában : Problématár. Budapest : Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, 2009. p. 14, 108, 110, 112, 114, 115, 116, 147, 150, 153, 186, 237. ISBN 978-963-87999-5-1.. [s.l.] : [s.n.], 2009


2009 [04/12] PETŐCZ, K. (ed.). Národný populizmus na Slovensku a slovensko-maďarské vzťahy 2006-2009. Šamorín : Fórum inštitút pre výskum menšín, 2009. p. 374. ISBN 978-80-89249-38-1.. [s.l.] : [s.n.], 2009


2009 [04/12] PETŐCZ, K. (ed.). National Populism and Slovak-Hungarian Relations in Slovakia 2006-2009. Šamorín – Somorja : Forum Minority Research Institute, 2009. p. 350. ISBN 978-80-89249-37-4.. [s.l.] : [s.n.], 2009


2009 [03/12] VAJDA, B. Events in Czechoslovakia under the Influence of the 1956 Hungarian Revolution. In ZOMBORI, I. (ed.) : The Impact of the 1956 Hungarian Revolution on Religious Life in Eastern Europe. Budapest : Society for Church History in Hungary – Historica Ecclesiastica Hungarica Foundation, 2009. p. 87-94. ISBN 978-963-9662-42-1.. [s.l.] : [s.n.], 2009


2008 [03/12] KUN, M. A "prágai tavasz" alkonya. In Valóság. ISSN 0324-7228, 2008, vol. 51, no. 8, p. 11.. [s.l.] : [s.n.], 2008


ADE Vedecké práce v ostatných zahraničných časopisoch

Počet výstupov: 3


ADE_001 Popély, Árpád. A magyar lakosság felemás integrációja Csehszlovákiában (1948-1950) In: Pro Minoritate: a határokat túlélő kisebbségek lapja: a Fidesz Közép-európai és Kisebbségi Csoportjának tájékoztatója. Budapešť: FIDESZ Közép-európai és Kisebbségi Titkársága, 2016, s. 94-107 [tlačená forma]. ISSN 1216-9927. [maďarčina]


ADE_002 Popély, Árpád. Szojmválasztás Kárpátalján 1939 februárjában: Adalékok a kárpátukrán szojm megválasztásának történetéhez In: Acta Academiae Beregsasiensis. Economics. Beregovo: Zakarpatsʹkij ugorsʹkij ìnstitut im. Ferenca Rakoci 2, 2017, Roč. 16, s. 21-41. ISSN 2310-1954. [maďarčina]


ADE_003 Popély, Árpád. Trianon etnikai következményei a Felvidéken, különös tekintettel a magyar nyelvterület szláv kolonizálására In: Studia Caroliensia: a Károli Gáspár Református Egyetem folyóirata. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem, 2003, Roč. 4, č. 1, s. 43-60 [tlačená forma]. ISSN 1419-1334. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Horbulák, Zsolt, Demeter, Gábor. A szlovákiai magyar közösség létszáma és területi mintázata a 2021. évi népszámlálás alapján [elektronický dokument]. DOI 10.15196/TS630204 In: Teruleti Statisztika. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal, 2023, Roč. 63, č. 2, s. 207-233 [tlačená forma] [online]. ISSN 0018-7828. ISSN (online) 2064-8251. [maďarčina]


2021 [02/20] Rombai, Tibor. Ungvár nemzetiségi és vallási változásai 1914 és 1944 között, az Ungvári Kir. Görög Katolikus Líceum és Kántor-tanítóképző Intézet példáján [elektronický dokument]. DOI 10.15196/TS610505 In: Teruleti Statisztika. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal, 2021, Roč. 61, č. 5, s. 661-673 [tlačená forma] [online]. ISSN 0018-7828. ISSN (online) 2064-8251. [maďarčina]


2018 [03/12] UDVARHELYI, N. Száz év mérlege II. In Trianoni Szemle. ISSN 2060-2502, 2018, vol. 10, p. 200.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2009 [04/12] HALÁSZ, M. A kárpátaljai lakosság mindennapjai a korabeli magyar sajtó anyagai alapján az 1920-as években. In Fórum Társadalomtudományi Szemle. ISSN 1335-4361, 2009, XI. évf., 3. sz., s. 101.. [s.l.] : [s.n.], 2009


ADF Vedecké práce v ostatných domácich časopisoch

Počet výstupov: 15


ADF_001 Popély, Árpád. Kárpáti Ukrajna az "egynapos köztársaság" In: Eruditio - Educatio: vedecký časopis Pedagogickej fakulty Univerzity J. Selyeho v Komárne: A Selye János Egyetem Tanárképző Kara tudományos folyóirata: Research Journal of the Faculty of Education of J. Selye University. Komárno: Univerzita J. Selyeho. Pedagogická fakulta, 2019, Roč. 14, č. 3, s. 21-33 [tlačená forma]. ISSN 1336-8893. [maďarčina]


ADF_002 Popély, Árpád. "Szégyentelen és igazolhatatlan": Adalékok a szláv korridor történetéhez In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2020, Roč. 22, č. 4, s. 3-30 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


ADF_003 Popély, Árpád. A jogfosztottságtól a parlamenti képviseletig: Az első magyar nemzetiségű képviselők a prágai és a pozsonyi parlamentben In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2021, Roč. 23, č. 4, s. 51-86 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


ADF_004 Popély, Árpád. „Népünk dicső győzelme“. Adalékok az 1954. évi csehszlovákiai parlamenti választások történetéhez. DOI 10.36007/eruedu.2021.4.18-30 In: Eruditio - Educatio: vedecký časopis Pedagogickej fakulty Univerzity J. Selyeho v Komárne: A Selye János Egyetem Tanárképző Kara tudományos folyóirata: Research Journal of the Faculty of Education of J. Selye University. Komárno: Univerzita J. Selyeho. Pedagogická fakulta, 2021, Roč. 16, č. 4, s. 18-30 [tlačená forma]. ISSN 1336-8893. [maďarčina]


ADF_005 Popély, Árpád. Az első szlovák országgyűlés megválasztása 1938 decemberében (1. rész) In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2014, Roč. 16, č. 2, s. 39-69 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Gaucsík, István. A szlovákiai magyar történetírás eredményei és feladatai (avagy folyamatosság és megszakítottság erezetei) In: A magyar kisebbségek 100 éve: A Magyar Tudományos Akadémia II. Filozófiai és történettudományok osztályának 2022.szeptember 22-23-ai konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változata. Kolozsvár: Komp-Press, 2023, s. 287-296 [tlačená forma]. ISBN 978-606-773-035-7. [maďarčina]


2022 [02/20] Lang, Tamás. A kettős kereszt árnyékában: Zsidóellenes törvénykezés és zsidóüldözés Szlovákiában (1938-1945). 1. vyd. Somorja: Fórum kisebbségkutató intézet, 2022. ISBN 9788089978304. [maďarčina]


2016 [04/12] SZEGHY-GAYER, V. Felvidékből Szlovenszkó : Magyar értelmiségi útkeresések Eperjesen és Kassán a két világháború között. Pozsony : Kalligram, 2016, ISBN 978-80-8101-945-6, s. 86, 252.. [s.l.] : [s.n.], 2016


ADF_006 Popély, Árpád. A csehszlovákiai magyarság és a rendszerváltás éve Budapestről nézve In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2010, s. 3-28 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Miklós, Dániel. Sugár András Dubček-interjúja és a könyvkiadás helyzetének változása 1989-ben. DOI 10.56944/multunk.2023.1.7 In: Múltunk: Politikatörténeti folyóirat: a Politikatörténeti Intézet folyóirata. Budapešť: Napvilág Kiadó, 2023, Roč. 68, č. 1, s. 180-204 [tlačená forma]. ISSN 0864-960X. [maďarčina]


ADF_007 Popély, Árpád. Maďarská menšina počas pražskej jari a v prvých rokoch normalizácie [elektronický dokument] In: Studia Politica Slovaca: časopis pre politické vedy, najnovšie politické dejiny a medzinárodné vzťahy. Bratislava: Slovenská akadémia vied, 2010, s. 105-116 [tlačená forma] [online]. ISSN 1337-8163. ISSN (online) 2585-8459. [slovenčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Šutaj, Štefan. Národnostné menšiny na Slovensku v reformách 1968-1969: (Úvahy – koncepcie – zlyhania). sign UPJS FSEP 012761 In: Menšinové práva a ich legislatívna úprava: Príspevky z konferencie Úradu vlády Slovenskej republiky pre národnostné menšiny. Bratislava: Úrad vlády Slovenskej republiky, 2023, s. 28-49 [1,5 AH] [online]. ISBN 978-80-8259-006-0. [slovenčina]


2021 [04/12] ŠUTAJOVÁ, J. Government Council of the SSR for Nationalities and Elaboration of the Act on the Status of Nationalities in the Slovak Socialist Republic in 1969-1970. In Človek a spoločnosť. ISSN 1335-3608, 2021, vol. 24, no. 2, p. 61, 62, 64, 65.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2019 [04/12] ŠUTAJOVÁ, J. Zákon o národnostiach a Rada vlády Slovenskej socialistickej republiky pre národnosti (predstavy a realita). Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2019. ISBN 978-80-8152-716-6, p. 28, 30, 31, 33, 34, 36-40, 43-46, 60, 66, 68, 76, 141, 142, 147, 148, 154.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2017 [04/12] ŠUTAJOVÁ J. Etnické vzťahy a ich prezentovanie vo vybraných politologických časopisoch na Slovensku. In Aktuálne otázky výskumu národnostnej politiky a národnostných vzťahov na Slovensku v 20. a 21. storočí. Prešov : Universum, 2017. ISBN 978-80-89946-00-6, p.36-48.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [04/12] ŠUTAJOVÁ, J. Ethnic Relations and their Presentation in Selected Political Journals in Slovakia. In Current Issues of Research on Nationality Policy and Nationality Relations in Slovakia in the 20th and the 21th Centuries. Prešov : Universum, 2017. ISBN 978-80-89946-01-3, p. 36-48.. [s.l.] : [s.n.], 2017


ADF_008 Popély, Árpád. A magyar diplomácia és a csehszlovákiai magyarság (1948-1956) In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2012, s. 55-82 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


Ohlasy:

2017 [04/12] JANEK, I. Mediation activities of János Esterházy between the Slovak and Hungarian government in the period of 1939-1942 with particular emphasis on jewish question. In Unwanted hero. Somorja : Élő zoboralja, 2017. ISBN 978-90-972692-0-3, p. 119-120.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2016 [04/12] JANEK, I. Esterházy János közvetítő tevékenysége a szlovák és a magyar kormány között 1939-42-ben, különös tekintettel a zsidókérdésre. In Esterházy Jánosról a közép-európai dialógus jegyében. Dunaszerdahely : Lilium Aurum, 2016. ISBN 978-80-972053-5-5, p. 131, 132, 139, 140.. [s.l.] : [s.n.], 2016


ADF_009 Popély, Árpád. Maďarská diplomacia a maďarská menšina v Československu v rokoch 1948-1956 In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2013, s. 157-182 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [slovenčina]


ADF_010 Popély, Árpád. Az első szlovák országgyűlés megválasztása 1938 decemberében (2. rész) In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2014, Roč. 16, č. 3, s. 95-121 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Gaucsík, István. A szlovákiai magyar történetírás eredményei és feladatai (avagy folyamatosság és megszakítottság erezetei) In: A magyar kisebbségek 100 éve: A Magyar Tudományos Akadémia II. Filozófiai és történettudományok osztályának 2022.szeptember 22-23-ai konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változata. Kolozsvár: Komp-Press, 2023, s. 287-296 [tlačená forma]. ISBN 978-606-773-035-7. [maďarčina]


ADF_011 Popély, Árpád. Az Új Szó szerepvállalása az 1956-os magyar forradalom idején In: Eruditio - Educatio: vedecký časopis Pedagogickej fakulty Univerzity J. Selyeho v Komárne: A Selye János Egyetem Tanárképző Kara tudományos folyóirata: Research Journal of the Faculty of Education of J. Selye University. Komárno: Univerzita J. Selyeho. Pedagogická fakulta, 2016, Roč. 11, č. 4, s. 5-18 [tlačená forma]. ISSN 1336-8893. [maďarčina]


Ohlasy:

2018 [03/12] BENCSIK, P. - MITROVITS, M. "A Szovjetúnióval örök időkre és soha máshogy!" Budapest : MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2018. ISBN 978-963-416-102--8.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2017 [03/12] BENCSIK, P. Csehszlovákia és Magyarország 1956-ban, illetve a CSKP reakciói a magyar forradalomra. In Belvedere Meridionale. ISSN 2064-5929, 2017, vol. 29, no. 1, p. 88, 92.. [s.l.] : [s.n.], 2017


ADF_012 Popély, Árpád. A pozsonyi Új Szó és az 1956-os magyar forradalom: A forradalommal szembeni propaganda a szlovákiai magyar pártlapban In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2016, Roč. 18, č. 4, s. 11-31 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


Ohlasy:

2018 [03/12] BENCSIK, P. - MITROVITS, M. "A Szovjetúnióval örök időkre és soha máshogy!" Budapest : MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2018. ISBN 978-963-416-102--8.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2017 [03/12] BENCSIK, P. Csehszlovákia és Magyarország 1956-ban, illetve a CSKP reakciói a magyar forradalomra. In Belvedere Meridionale. ISSN 2064-5929, 2017, vol. 29, no. 1, p. 88, 92.. [s.l.] : [s.n.], 2017


ADF_013 Popély, Árpád. A kárpátukrán szojm megválasztása 1939 februárjában (1. rész) In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2017, Roč. 19, č. 3, s. 15-43 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


ADF_014 Popély, Árpád. Bratislavské Új Szó a maďarská revolúcia roku 1956: Protirevolučná propaganda v maďarskom denníku ÚV KSS In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2016, s. 81-100 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [slovenčina]


ADF_015 Popély, Árpád. A kárpátukrán szojm megválasztása 1939 februárjában (2. rész) In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2017, Roč. 19, č. 4, s. 31-63 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


AEC Vedecké práce v zahraničných recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách

Počet výstupov: 9


AEC_001 Popély, Árpád. Prága, Pozsony és az 1956-os magyar forradalom In: Az 1956-os forradalom visszhangja Csehszlovákiában. Budapest: Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2018, s. 17-44. ISBN 978-615-5656-17-0. [maďarčina]


AEC_002 Popély, Árpád. A magyar forradalommal szembeni propaganda a pozsonyi Új Szóban In: Az 1956-os forradalom visszhangja Csehszlovákiában. Budapest: Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2018, s. 117-137. ISBN 978-615-5656-17-0. [maďarčina]


AEC_003 Popély, Árpád. Slovakia/Czechoslovakia In: Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. New York: Columbia University. Columbia University Press, 2011, s. 261-264 [tlačená forma]. ISBN 978-0-88033-677-2. [angličtina]


AEC_004 Popély, Árpád. The Prague Spring and the Hungarian Minority in Czechoslovakia An Attempt to Reform Communist Nationality Policy in 1968 In: A Multiethnic Region and Nation-State in East-Central Europe: Studies in the History of Upper Hungary and Slovakia from the 1600s to the Present. New York: Columbia University. Columbia University Press, 2011, s. 367-404 [tlačená forma]. ISBN 978-0-88033-690-1. [angličtina]


AEC_005 Popély, Árpád. A szlovák országgyűlés megválasztása és az Egyesült Magyar Párt In: A Felvidék krónikása: Tanulmányok a 70 éves Popély Gyula tiszeteletére. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem, 2015, s. 105-119 [tlačená forma]. ISBN 978-963-414-054-2. [maďarčina]


Ohlasy:

2017 [03/12] POPÉLY, GY. Felvidék 1929-1939 : A második évtized csehszlovák uralom alatt. Budapest : Magyar Napló, 2017. ISBN 978-615-80001-8-5, p. 696, 697, 698, 699, 837.. [s.l.] : [s.n.], 2017


AEC_006 Popély, Árpád. A lakosságcsere területi szempontjai és etnikai következményei In: "Vonatok északnak és délnek": A második világháborút követő szlovák-magyar lakosságcsere története és következményei. Salgótarján: Nógrád megyei Levéltár, 2010, s. 66-93. ISBN 978-963-7243-73-8. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Somogyi, Alfréd. Száz év: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története az önállósulástól napjainkig. 1. vyd. Michaľany: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2023. ISBN 978-80-89964-29-1. https://www.academia.edu/103548220/Sz%C3%A1z_%C3%A9v_A_Szlov%C3%A1kiai_Reform%C3%A1tus_Kereszty%C3%A9n_Egyh%C3%A1z_t%C3%B6rt%C3%A9nete_az_%C3%B6n%C3%A1ll%C3%B3sul%C3%A1st%C3%B3l_napjainkig?f_ri=73287. [maďarčina]


2022 [02/20] Petro, Krisztina. Megpróbáltatás és öröm a lakosságcsere során kitelepített nagymegyeriek emlékezetében In: Családok a kitelepítések árnyékában. Budapest: ELTE BTK, 2022, s. 306-320 [tlačená forma]. ISBN 978-963-489-492-6. [maďarčina]


2020 [03/12] BAGYINSZKY, M. A csehszlovák-magyar lakosságcsere integrációs következményei Medgyesegyházán és Gútán. In HÍV AZ ANYAFÖLD? A Csehszlovákia és Magyarország közti lakosságcsere 1946-1948. Békéscsaba : Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete, 2020. ISBN 978-615-5330-14-8, p. 252 .. [s.l.] : [s.n.], 2020


2018 [03/12] BAGYINSZKY, M. Integračné následky československého-maďarskej výmeny obyvateľstva v Medeši (Medgyesegyháza) a Kolárove (Guta). In "Mať volá"? Výmena obyvateľstva medzi Česnkoslovenskom a Maďarskom v rokoch 1946-1948. Békešská Čaba : Výskumný ústav Slovákov v Maďarsku, 2018. ISBN 978-615-5330-13-1, p. 235.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2016 [03/12] BAGYINSZKY, M. A csehszlovák-magyar lakosságcsere mikrotörténeti vonatkozásai. In Emlékeztető. ISSN 2498-6577, 2016, 3-4. sz., p. 82.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2015 [03/12] DEÁK, L. Deportation und gemeinnützige Zwangsarbeit der oberungarischen nationalen Minderheit nach Tschechien und Mähren, 1945-1949. In "Hier war die Endstation". Pécs : Gulág PVI Emlékbizottság, 2015. ISBN 978-963-88716-7-1, p. 261.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2013 [04/12] TAMÁSKA, M. Kassa-vidék településképei. Pozsony : Kalligram, 2013. ISBN 978-80-8101-620-2, p. 222.. [s.l.] : [s.n.], 2013


AEC_007 Popély, Árpád. The Czech Deportation of Hungarians in Slovakia In: Memories and Reflections of the Dispossessed: A collection of memoirs for the 60th anniversary of the Czechoslovak-Hungarian populationexchange. Komárom: Hungarian Academy of Science - Research Institute of Ethnic and National Minorites, s. 51-69. ISBN 978-963-06-2513-5. [angličtina]


AEC_008 Popély, Árpád. A csehszlovákiai magyar kisebbség jogfosztása: deportálás, lakosságcsere és reszlovakizáció In: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest: Gondolat Kiadó, 2008, s. 210-215 [tlačená forma]. ISBN 978-963-693-082-0. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [04/12] MOLNÁR, K. - SZENDI, T. Kacskaringós élettörténetek. Sorsok és narratívák a Zobor-vidékről. Komárom : Tandem, 2021. ISBN 978-80-973524-1-7, p. 55, 106, 113.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2019 [04/12] MOLNÁR, K. - SZENDI, T. Életmesék. Élő történelem-mozaikok a Zobor-vidékről. Komárom : Tandem, 2019. ISBN 978-80-971851-9-0, p. 80, 83-84, 86.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2018 [03/12] ERDŐS, Z. A baranyai reformáció történetei. Pécs : Csorba Győző Könyvtár, 2018. ISBN 978-963-9043-55-8, p. 130, 131.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2016 [03/12] BENCZE, D. Csehszlovákiai magyar katolikus lelkészek helyzete és szerepe a jogfosztottság éveiben. In Ingenia Hungarica II. Budapest : ELTE, 2016. ISBN 978-615-5371-53-0, p. 115-156.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2014 [03/12] BAJCSI, I. A pártállami magyar kultúrális elit rekrutációja Csehszlovákiában. A Csemadok-alapítók nemzedéke (1949-1960). InKözösség és identitás a Kárpát-medencében. Budapest : Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium, 2014. ISBN 978-615-5389-39-9, p. 102, 128.. [s.l.] : [s.n.], 2014


2013 [03/12] BARTHA, Á. Falukutatás és társadalmi önismeret. A Sárospataki Református Kollégium faluszemináriumának (1931-1951) történeti kontextusai. Sárospatak : Hernád Kiadó, 2013. ISBN 978-963-88029-8-9, p. 166.. [s.l.] : [s.n.], 2013


2013 [03/12] BARTHA, Á. Falukutatás a kiépülő diktatúra árnyékában. A sárospataki faluszeminárium 1945 és 1951 között. In Valóság. ISSN 0324-7228, 2013, vol. 56, no. 3, p. 68.. [s.l.] : [s.n.], 2013


2012 [03/12] BARTHA, Á. "Interdiszciplináris régiókutatás" 1945 után. A sárospataki faluszeminárium példája. In Interdiszciplinaritás a régiókutatásban II. Elektronikus tanulmánykötet. [CD-ROM]. Debrecen : A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára, 2012. ISBN 978-963-7238-49-9, p. 49.. [s.l.] : [s.n.], 2012


2010 [04/12] BUZA, Z. A Csehszlovákiai Református Egyház és a reszlovakizáció. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2010, IV. évf., 1. sz., s. 73, 88.. [s.l.] : [s.n.], 2010


AEC_009 Popély, Árpád. A szlovákiai magyarság csehországi deportálása In: Otthontalan emlékezet. Emlékkönyv a csehszlovák-magyar lakosságcsere 60. évfordulójára. Komárom: Kecskés László Társaság, 2007, s. 48-66. ISBN 978-963-06-2513-5. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Nagy, Peter. Elhurcolás, kitelepítések, szökések: Az abafalvi családok viszontagságos élete az 1940-es évek második felében In: Családok a kitelepítések árnyékában. Budapest: ELTE BTK, 2022, s. 276-288 [tlačená forma]. ISBN 978-963-489-492-6. [maďarčina]


2020 [02/20] Varga, Ferenc. Kismácséd története 3: Kismácséd Beneš árnyékában. 1. vyd. Malá Mača: Varga Ferenc, 2020. ISBN 978-80-973731-0-8


2020 [03/12] PÁLINKÁS, B. Konspirált könyvkiadás. Janics Kálmán levelei Bíró Friderikának A hontalanság évei megjelenésével kapcsolatban. In Lymbus. ISSN 0865-0632, 2020, vol 18, p. 951.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2016 [03/12] BENCZE, D. Csehszlovákiai magyar katolikus lelkészek helyzete és szerepe a jogfosztottság éveiben. In Ingenia Hungarica II. Budapest : ELTE, 2016. ISBN 978-615-5371-53-0, p. 115-156.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2016 [03/12] BUKOVSZKY, L. A Csehszlovákiai Magyar Demoktarikus Népi szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója. Nemzeti Emlékezet Bizottsága - Fórum Kisebbségkutató Intézet : Budapest - Somorja, 2016, ISBN 978-615-5656-00-2, p. 103, 139, 272.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2015 [04/12] KULCSÁR SZ., ZS. Adalékok Nemesócsa történetéhez II. Vámbér : Vámbéry Polgári Társulás, 2015. ISBN 978-80-971979-2, p. 239, 394.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2014 [04/12] TÓTH, L. Hontalanok : Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság történetéhez 1945-1948/49. Emlékiratok, naplók, levelek, versek, novellák, egyéb írások. Bratislava : Kalligram, 2014. p. 657. ISBN 978-80-8101-654-7.. [s.l.] : [s.n.], 2014


2013 [04/12] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 293. ISBN 978-80-8101-621-9.. [s.l.] : [s.n.], 2013


2011 [04/12] KOCSIS, A. Magyar faluk és magyar falusiak a szlovák fővárosban : Városiasodás és etnicitás a 20. századi Pozsony szélén. Pozsony : Kalligram, 2011. p. 82, 139. ISBN 978-80-8101-564-9.. [s.l.] : [s.n.], 2011


AED Vedecké práce v domácich recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách

Počet výstupov: 5


AED_001 Popély, Árpád. Národnostné aspekty volieb do Snemu Slovenskej krajiny v decembri 1938 In: Fórum spoločenskovedná revue 2018: Zborník štúdií výskumníkov a výskumníčok Fórum inštitútu pre výskum menšín. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2018, s. 125-148 [tlačená forma]. ISBN 978-80-89978-02-1. [slovenčina]


AED_002 Popély, Árpád. Národnostné aspekty volieb do snemu Karpatskej Ukrajiny vo februári 1939 In: Fórum spoločenskovedná revue 2019: súbor štúdií výskumníkov a výskumníčok Fórum inštitút pre výskum menšín. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2019, s. 115-143 [tlačená forma]. ISBN 978-80-89978-10-6. [slovenčina]


AED_003 Popély, Árpád. The Bratislava Új Szó and the Hungarian Revolution of 1956: The Anti-revolutionary Propaganda in the Hungarian-language Daily of the Communist Party of Slovakia In: Forms of Political and Media Propaganda in Central Europe, Czecho-Slovakia and Hungary (1938-1968). Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2016, s. 73-96 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-176-7. [angličtina]


Ohlasy:

2020 [02/20] Marušiak, Juraj. Príliš skoré predjarie...: Slovenskí študenti v roku 1956. Bratislava: Slovenská akadémia vied. Veda, vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied, 2020. ISBN 978-80-224-1842-3


2018 [03/12] BENCSIK, P. - MITROVITS, M. "A Szovjetúnióval örök időkre és soha máshogy!" Budapest : MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2018. ISBN 978-963-416-102--8.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2017 [03/12] VAJDA, B. 1956 Csehszlovákia és a csehszlovákiai magyarok szempontjából. In Forradalom közelnézetből : Az 1956-os forradalom és szabadságharc vidéki eseményei. Hódmezővásárhely : Emlékpont, 2017. ISBN 978-963-7379-44-4, p. 214, 223.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [03/12] BENCSIK, P. Csehszlovákia és Magyarország 1956-ban, illetve a CSKP reakciói a magyar forradalomra. In Belvedere Meridionale. ISSN 2064-5929, 2017, vol. 29, no. 1, p. 88, 92.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2016 [03/12] VAJDA, B. Az 1956-os forradalom visszhangja a szlovákiai magyarok körében. In Debreceni Szemle : Tudomány és Kultúra. ISSN 1218-022X, 2016, XXIV. évf., 2016. III. negyedév, p. 290, 294.. [s.l.] : [s.n.], 2016


AED_004 Popély, Árpád. A kelet-szlovákiai ruszinok és a szlovák országgyűlés megválasztása 1938 decemberében In: Változó világban: A magyar kisebbség a harmincas évek Csehszlovákiájában. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2015, s. 98-109 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-168-2. [maďarčina]


Ohlasy:

2017 [03/12] POPÉLY, GY. Felvidék 1929-1939 : A második évtized csehszlovák uralom alatt. Budapest : Magyar Napló, 2017. ISBN 978-615-80001-8-5, p. 696, 837.. [s.l.] : [s.n.], 2017


AED_005 Popély, Árpád. Praha, Bratislava a maďarská revolúcia roku 1956 In: Revolúcia v susedstve: Maďarská revolúcia v roku 1956 a Slovensko. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2017, s. 53-70. ISBN 978-80-89249-97-8. [slovenčina]


Ohlasy:

2020 [02/20] Marušiak, Juraj. Príliš skoré predjarie...: Slovenskí študenti v roku 1956. Bratislava: Slovenská akadémia vied. Veda, vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied, 2020. ISBN 978-80-224-1842-3


AFA Publikované pozvané príspevky na zahraničných vedeckých konferenciách

Počet výstupov: 2


AFA_001 Popély, Árpád. A csehszlovák nemzetállami törekvések és a magyar kisebbség (1945-1948) [elektronický dokument] In: Az elfelejtett béke: Tanulmánykötet a párizsi magyar békeszerződés életbelépésének 70. évfordulójára. Budapest: Dialóg Campus Kiadó, 2018, s. 161-173 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5845-63-5. ISBN (online) 978-615-5845-64-2. [maďarčina]


AFA_002 Popély, Árpád. Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom a maďarská menšina na Slovensku In: "MAŤ VOLÁ“? Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom v rokoch 1946–1948. Békešská Čaba: Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete, 2018, s. 67-97 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5330-13-1. [slovenčina]


AFB Publikované pozvané príspevky na domácich vedeckých konferenciách

Počet výstupov: 1


AFB_001 Popély, Árpád. Maďarská menšina na Slovensku po roku 1945 a jej postoj k výmene obyvateľstva In: Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne. Košice: Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2020, s. 17-44 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8152-926-9. [slovenčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Šutaj, Štefan, Šutajová, Jana. Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom (v rokovaniach Československo-maďarskej zmiešanej komisie) [textový dokument (print)] [elektronický dokument] . 1. vyd. Košice: Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach. Celouniverzitné pracovisko UPJŠ. Vydavateľstvo ŠafárikPress UPJŠ, 2022. ISBN 978-80-574-0164-3. ISBN (online) 978-80-574-0165-0. DOI 10.33542/VOM-0165-0. sign UPJS FSEP 012503. SAF F 142698. [slovenčina]


AFD Publikované príspevky na domácich vedeckých konferenciách

Počet výstupov: 2


AFD_001 Popély, Árpád. Az 1938. decemberi szlovák országgyűlési választások és a szlovákiai nemzetiségek In: Prístupy k riešeniu národnostnej otázky v medzivojnovom Československu. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2014, s. 187-199 [CD-ROM]. ISBN 978-80-8122-109-5. [maďarčina]


AFD_002 Popély, Árpád. Magyar nyelvhasználat a második világháború utáni Csehszlovákiában In: Kétnyelvűség térben és időben. Bratislava: Združenie A. Molnára Szencziho, 2017, s. 23-38 [tlačená forma]. ISBN 978-80-971983-3-6. [maďarčina]


BAB Odborné knižné publikácie vydané v domácich vydavateľstvách

Počet výstupov: 1


BAB_001 Popély, Árpád. 1968 és a csehszlovákiai magyarság. 1. vyd. Somorja: Fórum kisebbségkutató intézet, 2008. ISBN 978-80-89249-20-6. ISBN 978-615-5586-52-1. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Gaál, Veronika. A nemzetiségi jogegyenlőségért folytatott küzdelmek 1968-1969-ben In: Gyönyör József emlékkötet: "Lesz-e végre igazi hazánk?". Budapest: Méry Ratio Kiadó, 2022, s. 15-34 [tlačená forma]. ISBN 978-615-6284-25-9. [maďarčina]


2021 [02/20] Strba, Sándor. Érsekújvár III.: A második világháború befejezésétől a független Szlovák Köztársaság megalakulásáig, 1945. május 8. - 1993. január 1.. 1. vyd. Nové Zámky: Strba Sándor, 2021. ISBN 978-80-570-3293-9. [maďarčina]


2020 [02/20] Gaál, Veronika. Az 1968-as év egy kisebbségi magyar alkotmányjogász megközelítésében In: Doktorandusz hallgatók IX. konferenciájának tanlumányai. Eger: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem. Líceum Kiadó, 2020, s. 53-84. ISBN 978-963-496-172-7. [maďarčina]


2020 [02/20] Gaál, Veronika. Etnikai konfliktusok a demokratizálódó Csehszlovákiában: Szlovák-magyar viszály In: Tavaszi Szél - Spring Wind 2019. Budapest: Doktoranduszok Országos Szövetsége, 2020, s. 692-698. ISBN 978-615-5586-62-0. [maďarčina]


2018 [02/20] Farkas, Gyöngyi. Kortárs reakciók Csehszlovákia 1968-as megszállásával kapcsolatban [elektronický dokument] In: Aetas: történettudományi folyóirat: Journal of history and related disciplines. Segedín: AETAS Könyv- és Lapkiadó Egyesület, 2018, Roč. 33, č. 2, s. 99-114 [tlačená forma] [online]. ISSN 0237-7934. ISSN (online) 1587-1258. [maďarčina]


BCI Skriptá a učebné texty

Počet výstupov: 1


BCI_001 Popély, Árpád, Simon, Attila. Szöveggyűjtemény a szlovákiai magyarok történetéhez: Oktatási anyag az egyetemi hallgatók számára. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2021. ISBN 978-80-570-3595-4. https://mail.ujs.sk/service/home/~/?auth=co&loc=hu&id=105392&part=2. [maďarčina]


BDF Odborné práce v ostatných domácich časopisoch

Počet výstupov: 2


BDF_001 Popély, Árpád. Šanca na zmenu: Pražská jar 1968 a maďarská menšina na Slovensku In: Historická revue: vedecko-populárny mesačník o dejinách. Bratislava: Slovenský archeologický a historický inštitút, 2020, Roč. 31, č. 4, s. 64-69 [tlačená forma]. ISSN 1335-6550. [slovenčina]


BDF_002 Popély, Árpád. Plány na vysídlenie maďarského obyvateľstva v rámci výmeny obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2009, s. 47-67 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [slovenčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Šutaj, Štefan, Šutajová, Jana. Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom (v rokovaniach Československo-maďarskej zmiešanej komisie) [textový dokument (print)] [elektronický dokument] . 1. vyd. Košice: Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach. Celouniverzitné pracovisko UPJŠ. Vydavateľstvo ŠafárikPress UPJŠ, 2022. ISBN 978-80-574-0164-3. ISBN (online) 978-80-574-0165-0. DOI 10.33542/VOM-0165-0. sign UPJS FSEP 012503. SAF F 142698. [slovenčina]


2020 [04/12] HELDÁKOVÁ, L. Mať volá! Propaganda výmeny obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom – teoretické a historické aspekty. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2020. ISBN 978-80-8152-909-2, p. 21.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2020 [03/12] KACEROVÁ, B. Vybrané problémy výmeny obyvaľstva na rokovaniach Československo-maďarskej zmiešanej komisie pre výmenu obyvateľstva po druhej svetovej vojne. In Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, Filozofická fakulta, 2020. ISBN 978-80-8152-926-9, p. 249.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2020 [04/12] TVRDOŇOVÁ, D. Osídľovací úrad pre Slovensko, jeho vznik, činnosť a hlavné úlohy z pohľladu archívnych prameňov. In Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, Filozofická fakulta, 2020. ISBN 978-80-8152-926-9, p. 164, 171.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2020 [03/12] ŠUTAJ, Š. A csehszlovák-magyar lakosságcsere a hárború utáni Európa kialakulásának kontextusában. In HÍV AZ ANYAFÖLD? A Csehszlovákia és Magyarország közti lakosságcsere 1946-1948. Békéscsaba : Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete, 2020. ISBN 978-615-5330-14-8, p. 32.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2018 [03/12] HELDÁKOVÁ, L. - KOHOUTOVÁ, K. ¡Mi abuelo no era un húngaro! El estigma de los retornados a Checoslovaquia desde el punto de vista de la segunda y tercera generación. In Internacional de Historia Oral. Palabras y Silencios Septiembre de 2018 "Memoria y narración" [online]. 2018 [cit. 2021-11-22]. Dostupné na internete: . ISSN 2222-4181.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2018 [03/12] JUHÁSZOVÁ, T. The troubled pasts of Hungarian and German minorities in Slovakia and their representation in museums. In Journal of Nationalism, Memory & Language Politics. ISSN 2570-5857, 2018, vol. 12, no. 1, p. 62, 63, 70.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2018 [03/12] ŠUTAJ, Š. Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom v kontexte formovania povojnovej Európy. In "Mať volá"? Výmena obyvateľstva medzi Česnkoslovenskom a Maďarskom v rokoch 1946-1948. Békešská Čaba : Výskumný ústav Slovákov v Maďarsku, 2018. ISBN 978-615-5330-13-1, p. 31, 47.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2017 [04/12] PURGAT, J. Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom v rokoch 1946-1949 ako súčasť povojnovej obnovy demokratickej štátnosti. Bratislava : Vydavateľstvo SAV, 2017 343 s. ISBN 978-80-224-1604-7.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2015 [04/12] ŠUTAJ, Š. Maďarská menšina na Slovensku po roku 1945. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2015. 183 s. ISBN 978-80-8152-269-7. [s.l.] : [s.n.], 2015


2015 [03/12] ŠUTAJ, Š. Transfer of Hungarians from Slovakia in Czechoslovak Politics before Paris Peace Conference 1946. In Central european Papers. ISSN 2336-3312, 2015, vol. 3, no. 1, p. 63-87.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2015 [04/12] MICHELA, M. A holokauszt komáromi történetéhez. In Fórum : Társadalomtudományi Szemle. ISSN 1335-4361, 2015, XVII. évf., 2. sz., p. 29, 30.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2014 [04/12] ŠUTAJ, Š. Parížska konferencia 1946 a mierová zmluva s Maďarskom. Prešov : UNIVERSUM-EU, 2014. 402 s. ISBN 978-80-89046-85-0.. [s.l.] : [s.n.], 2014


2014 [04/12] CSUTHY, A. Nagycétény történetének rövid áttekintése. In A nagycétényi hegykönyv 1807-1922. Budapest : Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., 2014. ISBN 978-963-12-1584-7, p. 10-75.. [s.l.] : [s.n.], 2014


2012 [04/12] NAGY, A. - NAGY, I. - NOVÁK, V. - SIMON, A. - VAJDA, B. Dunaszerdahely. Dunaszerdahely: Csallóközi Barátok Társulása, 2012. ISBN 978-80-971118-2-3, p. 128.. [s.l.] : [s.n.], 2012


2011 [04/12] MICHELA, M. Maďari v Bratislave 1918-1948. In NIŽŇANSKÝ, E. - BÚTORA, I. a kol. Stratené mesto : Bratislava - Pozsony - Pressburg. Bratsilava: Marenčin PT, 2011. ISBN 978-80-8114-100-3, p. 193-210.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [04/12] ŠUTAJ, Š. Slovakia and the Hungarian minority between 1945 and 1948. In Key Issues of Slovak and Hungarian History. Prešov : Universum, 2011. ISBN 978-80-89046-66-9, p. 233.. [s.l.] : [s.n.], 2011


BEC Odborné práce v recenzovaných zahraničných zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných) (kategória zrušená)

Počet výstupov: 1


BEC_001 Popély, Árpád. Chronology of the Czechoslovak - Hungarian Population Exchange In: Memories and Reflections of the Dispossessed: A collection of memoirs for the 60th anniversary of the Czechoslovak-Hungarian population exchange. Komárom: MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2010, s. 219-228. ISBN 978-963-06-2513-5. [angličtina]


BEE Odborné práce v zahraničných zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných)

Počet výstupov: 2


BEE_001 Popély, Árpád. Štrihi do ìstorìï viborìv Sojmu Karpatsʹkoï Ukraïni v lûtomu 1939 roku = Szojmválasztás Kárpátalján 1939 februárjában. Adalékok a kárpátukrán szojm megválasztásának történetéhez In: LIMES: Scientific Bulletin of Ferenc Rákóczi II Transcarpathian Hungarian College of Higher Education. Užhorod: Ferenc Rakoczi II Transcarpathian Hungarian College of Higher Education, 2020, s. 59-81 [tlačená forma]. ISSN 2411-4081. [ukrajinčina]


BEE_002 Popély, Árpád. A csehszlovákiai magyar kisebbség jogfosztottságának évei (kronológiai áttekintés) In: "Maďari za Dunaj": Felvidéki magyarok kitelepítése és deportálása 1945-1948 között - szöveggyűjtemény a korszak tanulmányozásához. Komárom: Kecskés László Társaság, s. 116-145 [tlačená forma]. ISBN 978-963-88929-2-8. [maďarčina]


BEF Odborné práce v domácich zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných)

Počet výstupov: 2


BEF_001 Popély, Árpád. A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben In: Értékeink: Százéves a szlovákiai magyar közösség. Hetvenéves a CSEMADOK. s.l.: Pro Futuro Hungarica, 2018, s. 36-68. ISBN 978-80-971922-8-0. [maďarčina]


BEF_002 Popély, Árpád. A prágai és pozsonyi magyar külképviselet és a csehszlovákiai magyarság (1948-1956) In: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez II. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2012, s. 17-90 [tlačená forma]. ISBN 978-80-89249-65-7. [maďarčina]


EDI Recenzie v časopisoch a zborníkoch

Počet výstupov: 2


EDI_001 Popély, Árpád. Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között. Somorja. Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2008, 286 p. In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2009, Roč. 11, č. 2, s. 153-157 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


EDI_002 Popély, Árpád. Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2009, s. 255-259 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [slovenčina]


FAI Zostavovateľské práce knižného charakteru (bibliografie, encyklopédie, katalógy, slovníky, zborníky, atlasy...)

Počet výstupov: 5


FAI_001 Popély, Árpád. Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez II. 1. vyd. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2012. ISBN 978-80-89249-65-7. [maďarčina]


Ohlasy:

2017 [02/20] Bíró Lukovics, Anikó. A Csehországba deportált magyarok kárpótlása 1950 és 1952 között In: Kölcsönös átszövődések: A Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiuma 2016. évi PhD-konferenciájának tanulmányaiból. Budapest: Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017, s. 312-328. ISBN 978-615-5389-62-7. [maďarčina]


2016 [03/12] BUKOVSZKY, L. A Csehszlovákiai Magyar Demoktarikus Népi szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója. Nemzeti Emlékezet Bizottsága - Fórum Kisebbségkutató Intézet : Budapest - Somorja, 2016, ISBN 978-615-5656-00-2, p. 8, 273.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2015 [03/12] BAJCSI, I. Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről. In Regio. ISSN 2415-959X, 2015, 23. évf., 2. sz., 280-288. old.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2015 [04/12] VAJDA, B. Dunaszerdahely mint a kommunista regionális politika kedvezményezettje és áldozata. In Várostörténeti fejezetek a csehszlovák szocializmus korából. Komárno : Univerzita J. Selyeho, 2015. 239 s. ISBN 978-80-8122-158-3.. [s.l.] : [s.n.], 2015


FAI_002 Popély, Árpád, Simon, Attila, Gaucsík, István, Szarka, László. "Akaratunk ellenére..." [textový dokument (print)] : Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-1992. 1. vyd. Šamorín: Fórum kisebbségkutató intézet, 2020. ISBN 978-80-89978-13-7. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Vargová, Kristína. Hazatérés [textový dokument (print)] : Visszatekintés a komáromi tárgyalásokra és az első bécsi döntésre. 1. vyd. Štúrovo: Pro Culture Parkan, 2022. ISBN 978-80-972321-5-3. [maďarčina]


FAI_003 Popély, Árpád. Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez I.. 1. vyd. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2008. ISBN 978-80-89249-23-7. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Bukovszky, László. A közigazgatás szerepe a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítésében In: Gyönyör József emlékkötet: "Lesz-e végre igazi hazánk?". Budapest: Méry Ratio Kiadó, 2022, s. 107-136 [tlačená forma]. ISBN 978-615-6284-25-9. [maďarčina]


2017 [02/20] Bíró Lukovics, Anikó. A Csehországba deportált magyarok kárpótlása 1950 és 1952 között In: Kölcsönös átszövődések: A Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiuma 2016. évi PhD-konferenciájának tanulmányaiból. Budapest: Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017, s. 312-328. ISBN 978-615-5389-62-7. [maďarčina]


FAI_004 Popély, Árpád, Šutaj, Štefan, Szarka, László. Beneš-dekrétumok és a magyar kérdés 1945–48. 1. vyd. Máriabesnyő-Gödöllő: Attraktor, 2007. ISBN 978 963 958 099 2. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Vargová, Kristína. "Szülőföldön hontalanul" - A hontalanság éveinek megjelenése a csehszlovákiai és a szlovákiai történelemtankönyvek lapjain In: Történelem mint tudomány és mint iskolai tantárgy I.. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 135-156 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-443-0. [maďarčina]


2021 [03/12] KELEMEN, T. - OLÁH, K. Kitaszítottak. Komárno : Lehár Ferenc Polgári Társulás, Égisz Pszichológiai Műhely, 2021. ISBN 978-615-01-2969-3, p. 232.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2020 [03/12] BOTLIK, J. Nemzetünket szolgálták. A visszacsatolt területek felsőházi és képviselőházi tagjai a Magyar Országgyűlésben (1938-1944). Budapest : Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány, 2020. ISBN 978-615-80348-0-7, p. 630, 631,. [s.l.] : [s.n.], 2020


2020 [03/12] SZALAI, G. Korábbi, államilag szervezett lakosságcserék hatása a csehszlovák–magyar egyezmény megszületésére. In Közép-Európai Közlemények. ISSN 1789-6339, 2020, vol. 13, no. 1, p. 315.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2020 [04/12] DEMMEL, J. Výmena obyvateľstva v školských laviciach. Obraz rokov 1947 – 1948 v školských matrikách, triednych knihách a v iných školských dokumentoch. In Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, Filozofická fakulta, 2020. ISBN 978-80-8152-926-9, p. 274.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2019 [03/12] LUKÁCS, D. A Beneš-dekrétumok és az 503/2003-as szlovák kárpótlási törvény az Európai Unió jogának tükrében. In Kisebbségvédelem. ISSN 2676-8992, 2019, no,1, p. 242, 245, 246, 247, 249, 255.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2019 [03/12] HORVÁTH, A. A Beneš-dekrétumok és a hozzá kapcsolódó magyarellenes intézkedések (1945-1949). In Kisebbségvédelem. ISSN 2676-8992, 2019, no. 1, p. 150.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2019 [03/12] MITÁČ, J. Administratívno-mocenské opatrenia československej štátnej moci na južnom Slovensku po roku 1945 (príklad novozámockého okresu). In Pamäť národa. ISSN 1336-6297, 2013, vol. IX, no. 2, p. 3-21.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2017 [02/20] Bíró Lukovics, Anikó. A Csehországba deportált magyarok kárpótlása 1950 és 1952 között In: Kölcsönös átszövődések: A Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiuma 2016. évi PhD-konferenciájának tanulmányaiból. Budapest: Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017, s. 312-328. ISBN 978-615-5389-62-7. [maďarčina]


2016 [02/20] Szigeti, Magdolna. A németek kitelepítése a jogszabályok tükrében In: Jogtörténeti Szemle: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének közleményei, 2016, č. 4, s. 42-47 [tlačená forma]. ISSN 0237-7284. [maďarčina]


2016 [04/12] SZARKA, L. A multietnikus nemzetállam 1918-1992 : Kísérletek, kudarcok és kompromisszumok Csehszlovákia nemzetiségi politikájában. Bratislava : Kalligram, 2016. ISBN 978-80-8101-926-5, p. 333.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2016 [03/12] BENCZE, D. Csehszlovákiai magyar katolikus lelkészek helyzete és szerepe a jogfosztottság éveiben. In Ingenia Hungarica II. Budapest : ELTE, 2016. ISBN 978-615-5371-53-0, p. 115-156.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2016 [03/12] BENCSIK, P. Csehszlovákia története dokumentumokban. Budapest : Napvilág Kiadó, 2016. ISBN 978 963 338 331 5, p. 33.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2016 [03/12] BUKOVSZKY, L. A Csehszlovákiai Magyar Demoktarikus Népi szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója. Nemzeti Emlékezet Bizottsága - Fórum Kisebbségkutató Intézet : Budapest - Somorja, 2016, ISBN 978-615-5656-00-2, p. 8, 273.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2015 [04/12] PETRÁS, É. Menšiny v hľadáčiku národnostnej politiky maďarskej komunistickej strany po 2. svetovej vojne : Príklad nemeckej a slovenskej menšiny. In Pamäť národa. ISSN 1336-6297, 2015, roč. XI, č. 2, s. 3-8.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2015 [04/12] ŠUTAJ, Š. Maďarská menšina na Slovensku po roku 1945. Košice : Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2015. 183 s. ISBN 978-80-8152-269-7.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2015 [03/12] DEÁK, L. Deportation und gemeinnützige Zwangsarbeit der oberungarischen nationalen Minderheit nach Tschechien und Mähren, 1945-1949. In "Hier war die Endstation". Pécs : Gulág PVI Emlékbizottság, 2015. ISBN 978-963-88716-7-1, p. 258, 386.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2014 [03/12] HORVÁTH, A. A Beneš-dekrétumok és a hozzá kapcsolódó diszkriminatív intézkedések Csehszlovákiában 1945 és 1948 között. In A Beneš-dekrétumok az európai parlamentben. Budapest : Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2014. ISBN 978-615-5491-10-8, p. 21.. [s.l.] : [s.n.], 2014


2014 [04/12] ŠUTAJ, Š. Parížska konferencia 1946 a mierová zmluva s Maďarskom. Prešov : UNIVERSUM-EU, 2014. 402 s. ISBN 978-80-89046-85-0.. [s.l.] : [s.n.], 2014


2014 [04/12] TÓTH, L. Hontalanok : Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság történetéhez 1945-1948/49. Emlékiratok, naplók, levelek, versek, novellák, egyéb írások. Bratislava : Kalligram, 2014. p. 644, 652. ISBN 978-80-8101-654-7.. [s.l.] : [s.n.], 2014


2013 [04/12] JANEK, I. Hungarians in Košice Soon After WWII. In GAYER, V. - OTČENÁŠOVÁ, S. - ZAHORÁN, C. (ed.) Remember the City : Guide Through the Past of Košice. Budapest - Košice : Terra Recognita Foundation - Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2013. p. 143. ISBN 978-963-89185-2-9.. [s.l.] : [s.n.], 2013


2013 [04/12] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 293. ISBN 978-80-8101-621-9.. [s.l.] : [s.n.], 2013


2013 [04/12] SZALAY, Z. Jazykové práva menšín na Slovensku v období od roku 1918 do roku 1968. In Fórum spoločenskovedná revue. ISSN 1335-4361, 2013, p. 105.. [s.l.] : [s.n.], 2013


2013 [04/12] SZALAY, Z. Kisebbségi nyelvi jogok Szlovákiában az 1918-1968 köz=otti időszakban. In TÓTH, K. (szerk.) Nyelvi Jogok : A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2013. p. 40. ISBN 978-80-89249-70-1.. [s.l.] : [s.n.], 2013


2013 [03/12] HORVÁTH, A. A Beneš-dekrétumok és a hozzá kapcsolódó diszkriminatív intézkedések Csehszlovákiában 1945 és 1948 között : Jogtörténeti aspektusok. In Acta Congres : Sui Generis vagy politikai megfontolások? Budapest : Kisebbségi Jogvédő Intézet, 2013. ISBN 978-963-08-6783-2, 42. old.. [s.l.] : [s.n.], 2013


2012 [03/12] KUGLER, J. A békés-csanádi szlovák parasztcsaládok csehszlovákiai kitelepítése a lakosságcsere keretében (1945-1948). In Közép-Európai Közlemények : Történészek, geográfusok és regionalisták folyóirata. ISSN 1789-6339, 2012, vol. V., no. 2, p. 7-16.. [s.l.] : [s.n.], 2012


2012 [04/12] HORONY, Á. - OROSZ, Ö. - SZALAY, Z. A hely nevei, a nyelv helyei : A kisebbségi nyelvi jogok története Szlovákiában 1918-2012. Somorja: Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2012. p. 163.. [s.l.] : [s.n.], 2012


2011 [04/12] JAKAB, A. Az egyházak és a sztálinizmus. In HUSHEGYI, G. (összeáll.) Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948-1963. Pozsony: Hagyományok és Értékek Polgári Társulás - SZNM - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, 2011. p. 57-68.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] BÁRDI, N. - FEDINEC, Cs. - SZARKA, L. (ed.) Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. New York: Columbia University Press, 2011. ISBN 978-0-88033-677-2, p. 787.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [04/12] HETÉNYI, M. (Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939-1945. Nitra: Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre, 2011. s. 161, 241.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] NAGY, M. Z. The Losses of Hungarian Minorities. In BÁRDI, N. - FEDINEC, Cs. - SZARKA, L. (eds) Minority Hungarian Comunities in the Twentieth Century. New York: Columbia University Press, 2011. p. 287-294.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [04/12] SZALAY, Z. Jazykové práva menšín na Slovensku v období od roku 1918 do roku 1968. In Fórum spoločenskovedná revue. ISSN 1335-4361, 2011. s. 91-106.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [04/12] SZALAY, Z. Kisebbségi nyelvi jogok Szlovákiában az 1918-1968 közötti időszakban. In Fórum Társadalomtudományi Szemle. ISSN 1335-4361, 2011, XIII. évf., 3. sz., p. 81-96.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] BÉKÉS, C. Magyar külpolitika a bipoláros világban, 1945-1991. In Külügyi Szemle. ISSN 1587-9089, 2011, 4. sz., p. 119-120, 125.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] BÉKÉS, C. Hungarian Foreign Policy in the Bipolar World, 1945-1991. In Foreign Policy Review. ISSN 1587-9089, 2011, 1. sz., p. 89, 96.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] KISTELEKI, K. Changes in the Hungarian Regulation of Citizenship and the Hungarian Concept of Nation. In Acta Juridica Hungarica. ISSN 1216-2574, 2011, vol. 52, no. 2, p. 133-145.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2010 [03/12] NAGY, M. Z. Internarea elitei politice maghiare din Transilvania de Sud şi influenţa ei asupra organizării vieţii politice a maghiarimii în toamna anului 1944. In Partide politice şi minorităţi naţionale din România în secolul XX. Sibiu : Techno Media, 2010. ISBN 978-973-739-261-9, p. 265.. [s.l.] : [s.n.], 2010


2010 [04/12] KUGLER, J. A szlovákiai (felvidéki) magyarság második világháború utáni jogfosztásának kérdése, illetve a lakosságcsere az elmúlt félévszázad magyar (magyarországi) történetírásában, emlékezetében. In SÁPOSOVÁ, Z. - ŠUTAJ, Š. (eds.) Povojnové migrácie a výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom. Prešov: Universum, 2010. p. 107-124.. [s.l.] : [s.n.], 2010


2010 [03/12] KOLLÁR, K. A csehszlovákiai kisebbségek jogfosztása a II. világháború után. In Az állam és jog alapvető értékei I. Győr : Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2010. ISBN 978-963-7175-61-9, p. 203-204.. [s.l.] : [s.n.], 2010


2010 [03/12] ROMSICS, I. Magyarország története a XX. században. Budapest : Osiris, 2010. p. 650. ISBN 978-963-276-179-4.. [s.l.] : [s.n.], 2010


2009 [03/12] JAKAB, A. Vergődésben : Magyar ksiebbségek "történelmi" egyházai az átalakuló Európában. Budapest: EÖKK, 2009. p. 108.. [s.l.] : [s.n.], 2009


FAI_005 Popély, Árpád, Simon, Attila. A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992). 1. vyd. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2009. ISBN 978-80-89249-28-2. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Öllös, László. Magyar stratégiák 1989 után Pozsonytól Kassáig In: A magyar kisebbségek 100 éve: A Magyar Tudományos Akadémia II. Filozófiai és történettudományok osztályának 2022.szeptember 22-23-ai konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változata. Kolozsvár: Komp-Press, 2023, s. 237-244 [tlačená forma]. ISBN 978-606-773-035-7. [maďarčina]


2023 [02/20] Liszka, József. Kísérletek [textový dokument (print)] : Kritikák, vitairatok (és egyéb úri huncutságok) a néprajzi tudományok köréből. 1. vyd. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2023. ISBN 978-80-89978-33-5. [maďarčina]


2022 [02/20] Mészárosová, Zuzana. The emergence of the first post-november system of hungarian political parties in Slovakia [elektronický dokument]. DOI 10.31577/SPS.2022-1.2 In: Studia Politica Slovaca: časopis pre politické vedy, najnovšie politické dejiny a medzinárodné vzťahy. Bratislava: Slovenská akadémia vied, 2022, Roč. 15, č. 1, s. 14-27 [tlačená forma] [online]. ISSN 1337-8163. ISSN (online) 2585-8459. [angličtina]


2021 [04/12] CZÁBOCZKY, SZ. Kék a sátram, recece... Fejezetek a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom történtéből (1948-1992). Pozsony : Phoenix Library, 2021. ISBN 978-80-89748-52-5, p. 220.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [02/20] Lamplová, Zuzana. Začiatky polarizácie. 1. vyd. Bratislava: Slovenská akadémia vied. Veda, vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied, 2021. ISBN 9788022419291


2021 [02/20] Strba, Sándor. Érsekújvár III.: A második világháború befejezésétől a független Szlovák Köztársaság megalakulásáig, 1945. május 8. - 1993. január 1.. 1. vyd. Nové Zámky: Strba Sándor, 2021. ISBN 978-80-570-3293-9. [maďarčina]


2018 [03/12] SZARKA, L. A (cseh)szlovákiai magyar pártrendszer. In Etnikai pártok Kelet-Közép-Európában 1989-2014. Budapest : Gondolat Kiadó, 2018. ISBN 978 963 693 819 2, p. 247.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2018 [03/12] KAMBARA, Y. Minorities and democratic values: Affinity and contradictions for the Hungarian Minority in Slovakia Post. ISSN 1348-6497, 2018, no. 47, p. 65-80.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2016 [04/12] SZARKA, L. A multietnikus nemzetállam 1918-1992 : Kísérletek, kudarcok és kompromisszumok Csehszlovákia nemzetiségi politikájában. Bratislava : Kalligram, 2016. ISBN 978-80-8101-926-5, p. 306, 333.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2015 [04/12] VAJDA, B. Hungarian – Czechoslovak Border Relations int he Cold War. In Eruditio – Educatio. ISSN 1336-8893, 2015, roč. 10, č. 3, s. 21-31.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2014 [04/12] KOPASZ, L. Maďarská inteligencia na Slovensku na sklonku normalizácie. In Pamäť národa. ISSN 1336-6297, X. roč., 3. č., s. 10-11.. [s.l.] : [s.n.], 2014


2011 [03/12] SZARKA, L. Hungarian Minorities and the Change of System, 1989—1991. In Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. Boulder – Highland Lakes : Social Science Monographs – Atlantic Research and Publications, Inc., 2011. ISBN 978-0-88033-677-2, p. 453.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2011 [03/12] BÁRDI, N. - FEDINEC, Cs. - SZARKA, L. (ed.) Minority Hungarian Communities in the Twentieth Century. New York : Columbia University Press, 2011. p. 787. ISBN 978-0-88033-677-2.. [s.l.] : [s.n.], 2011


GII Rôzne publikácie a dokumenty, ktoré nemožno zaradiť do žiadnej z predchádzajúcich kategórií

Počet výstupov: 5


GII_001 Izsák, Lajos, Vajda, Barnabás, Popély, Árpád. Az 1956-os magyar forradalom és Csehszlovákia - válogatott bibliográfia In: Az 1956-os forradalom visszhangja Csehszlovákiában. Budapest: Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2018, s. 185-192. ISBN 978-615-5656-17-0. [maďarčina]


GII_002 Vajda, Barnabás, Manák, Marián, Popély, Árpád. Maďarská revolúcia roku 1956 a Československo: (výberová bibliografia) In: Revolúcia v susedstve: Maďarská revolúcia v roku 1956 a Slovensko. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2017, s. 151-160. ISBN 978-80-89249-97-8. [slovenčina]


GII_003 Popély, Árpád. Komárom szobrai [elektronický dokument] In: Új Szó: szlovákiai magyar napilap: Szalon. Bratislava: Duel-Press, 2012, Roč. 65, č. 162, s. 19-19 [tlačená forma] [online]. ISSN 1335-7050. ISSN (online) 1336-2119. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Orosz, Örs. Szoborsorsaink. 1. vyd. Šamorín: Méry Ratio Kiadó, 2022. ISBN 978-615-6284-28-0. [maďarčina]


2018 [04/12] L. JUHÁSZ, I. Komárom emlékjelei az államfordulatok és rendszerváltások tükrében. Somorja : Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2018. ISBN 978-80-89978-05-2, p. 131, 176.. [s.l.] : [s.n.], 2018


GII_004 Popély, Árpád. Válogatás a prágai és a pozsonyi külképviselet jelentéseiből (1948-1956) In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2012, s. 83-130 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Simon, Attila. Népbírósági eljárások szlovákiai magyar református papok ellen a második világháború utáni években In: Nemzeti és ideológiai béklyóban: Reformátusok és a református egyház a második világháború utáni Csehszlovákiában. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 33-59 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-465-2. [maďarčina]


2022 [02/20] Orosz, Örs. Szoborsorsaink. 1. vyd. Šamorín: Méry Ratio Kiadó, 2022. ISBN 978-615-6284-28-0. [maďarčina]


GII_005 Popély, Árpád. A csehszlovákiai magyar kisebbség jogfosztottságának évei: kronológiai áttekintés In: Jogfosztó jogszabályok Csehszlovákiában 1944-1949: Elnöki dekrétumok, törvények, rendeletek, szerződések. Komárom: MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2005, s. 261-293. ISBN 963 508 478 1. [maďarčina]


Ohlasy:

2013 [04/12] GAUCSIK, I. Lemorzsolódó kisebbség : A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere. Pozsony : Kalligram, 2013. p. 29, 292. ISBN 978-80-8101-621-9.. [s.l.] : [s.n.], 2013




A Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja.

A Selye János Egyetem Tanárképző Kara Akadémiai Szenátusának tagja.

A Selye János Egyetem Történelemdidaktikai PhD. iskolája Doktori szakbizottságának tagja.

A Selye János Egyetem Minőségbiztosítási Tanácsának tagja.


 

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem