SJE főmenü

Selye János születése 110. évfordulójának ünnepe a SJE-en

2017. január 26-án Selye János születésének 110. évfordulója tiszteletére megnyílt egyetemünk  konferencia-központjában a Selye-kiállítás Selye János: A stressz eredete és alapjai címmel. A kiállítás és kísérőrendezvényeinek, amelyek intézményünk névadójának életútját, munkásságát, kutatási területeit mutatják be, legfőbb célja a Selye-hagyomány ápolása, örökségének megőrzése és legszélesebb körben történő megismertetése.

Az állandó jelleggel létrejött kiállítás nagyszabású ünnepség keretén belül, több mint 300 vendég részvétele mellett zajlott. A rendezvény Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a házigazda Selye János Egyetem szervezésében valósult meg. A kiállítóterem előtti ünnepélyes szalagátvágást követően Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete és Tóth János, a SJE rektora köszöntötték a meghívott vendégeket. Ezt követően  Szabó Katalin, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főmuzeológusa-kurátora vezetésével virtuális tárlatvezetés vette kezdetét. A rendezvény miniszimpóziummal fejeződött be, melynek keretén belül 3 előadás hangzott el: Kiss László docens, orvostörténész legújabb kutatási eredményeivel és Selye János szlovákiai kötődéseivel, Daniela Ježová stresszkutató professzor, a Szlovák Tudományos Akadémia elnökségi tagja Selye szellemiségével és a szlovákiai stresszkutatással, Szabó Sándor, az Irvine-i Kaliforniai Egyetem professzora, Selye János 39. doktorandusza pedig Selye János munkásságával ismertette meg a nagyközönséget. A rendezvényen a kiállítás kurátora, Filakovszky János, az egyetem oktatója, neurológus szakorvos kalauzolta a megjelent vendégeket.

Az ünnepségen Juhász György, egyetemünk leendő rektora köszönte meg a leköszönő rektor, Tóth János az egyetem és a szlovákiai magyarság érdekében kifejtett sokéves, átfogó tevékenységét.

A kiállítás Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum támogatásával került megrendezésre. Az egyetem vezetése ezúton is köszöni mindenkinek, aki segítségével hozzájárult a rendezvény sikeres megvalósításához.

Az állandó kiállítás megtekinthető hétköznaponként, kedden és csütörtökön 9:00 és 13:00 között, ill. a +421 35 3260 874 tel. számon vagy a címen történt előzetes egyeztetés és csoportos látogatás esetén más időpontban is.  A tárlat látogatása ingyenes. 

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem