SJE főmenü

2020. augusztus 27. - Újabb intézkedések az SJE-n

Az SJE rektora a koronavírus terjedésével kapcsolatban a 15/2020 sz. rektori rendelkezésben az alábbi intézkedéseket foganatosítja:

I.

Továbbra is hatályosak az érvényben lévő higiéniai intézkedések, az előző rektori rendelkezésekben előírt óvintézkedések, továbbá a jelentkezők és hallgatók 2020/2021-es akadémiai évre történő beiratkozásával kapcsolatos alábbi rendkívüli intézkedések:

1. A hallgatók 1. évfolyamokba történő beiratkozása az egyes karokon jelenléti formában, a következő óvintézkedések betartása mellett valósul meg:

- a beiratkozás előre meghatározott időben, max. 50 fős hallgatói csoportok jelenlétében zajlik; a beiratkozásra szolgáló teremben biztosított az egymástól való min. 2 m távolság betartásának feltétele,
- az épületbe való belépés és az ott-tartózkodás kizárólag a felső légutak eltakarásával lehetséges,
- a beiratkozás helyszínéül szolgáló épület bejáratánál, jól látható helyre, az alábbi információkat tartalmazó értesítést szükséges kifüggeszteni:

- a beiratkozás helye és ideje,
- akut légzőszervi betegség esetén (pl. láz, köhögés, nátha, légszomj) az érintett személy otthoni elkülönítésének fontossága,
- akut légzőszervi betegség esetén az érintett személy köteles telefonon értesíteni a kezelőorvosát és elhagyni az SJE épületeit,
- rendszeres kézfertőtlenítés, szappannal és meleg vízzel történő kézmosás, szárításhoz egyhasználatos papírtörlő alkalmazása,
- közvetlen fizikai érintkezés kizárása - a kézfogást is beleértve,
- a beiratkozás helyszínéül szolgáló épület és termek bejáratánál szükséges a kézfertőtlenítés lehetőségének biztosítása,
- a beiratkozás helyszínéül szolgáló épület bejáratánál szükséges a jelentkezők testhőmérséklete mérésének biztosítása.

2. A hallgatók magasabb évfolyamokba való beiratkozása elektronikus formában, a hallgatók fizikai jelenléte nélkül történik.

3. Az SJE-re jelentkezők és az SJE hallgatói az egyes karok által megkövetelt dokumentumokon kívül, legkésőbb a beiratkozáskor, kötelesek benyújtani a rendelet 1. sz. mellékletében található nyilatkozatot. Az adatgyűjtést és az adatok archiválását a karok tanulmányi osztályai végzik, a begyűjtött adatokat a gyűjtéstől számított legalább egy hónapig kötelesek megőrizni.

Felelős személyek: a karok dékánjai és az SJE kvesztora 

II.

Az SJE hallgatóinak az SJE Diákotthonában a 2020/2021-es akadémiai évben történő elszállásolása kapcsán továbbra is hatályosak az érvényben lévő higiéniai intézkedések, az előző rektori rendelkezésekben előírt óvintézkedések, továbbá az alábbi rendkívüli intézkedések:

  1. A hallgatók elszállásolása az SJE Diákotthonában a következő óvintézkedések betartása mellett valósul meg:

1.1.       a kollégiumi bejelentkezésre és beiratkozásra szolgáló teremben szükséges biztosítani az egymástól való min. 2 m távolság betartásának feltételét,

1.2.      az épületbe való belépés és a beiratkozásra szolgáló termekben való tartózkodás kizárólag a felső légutak eltakarásával, a testhőmérséklet mérését követően engedélyezett,

1.3.       a diákotthon épületébe csak az ott elszállásolt hallgató léphet be; a beköltözésnél a feltétlenül szükséges időre legfeljebb egy, a beiratkozást és a személyes tárgyak elhelyezését segítő személy kísérheti a hallgatót (továbbiakban csak „kísérő személy“); a portán feljegyzésre kerül a kísérő személy teljes neve, állandó lakhelye, telefonszáma, valamint az általa kísért hallgató teljes neve és szobaszáma,

1.4.        a diákotthon épületébe való belépéskor biztosítani kell a kézfertőtlenítés lehetőségét,

1.5.        a diákotthon épületének bejáratánál, jól látható helyre, az alábbi információkat tartalmazó értesítést szükséges kifüggeszteni:

- a diákotthon épületébe és a beiratkozás helyszínéül szolgáló termekbe való belépés és az ott-tartózkodás kizárólag a felső légutak eltakarásával, az egymástól való min. 2 m távolság betartása mellett lehetséges,

- fizikai érintkezés kizárása - a kézfogást is beleértve,

- rendszeres kézfertőtlenítés, szappannal és meleg vízzel történő kézmosás, szárításhoz egyhasználatos papírtörlő alkalmazása,

- a diákotthonból való érkezéskor és távozáskor kézfertőtlenítést végezni.

´      2.    Az elszállásolt hallgatók az elszállásoláshoz szükséges dokumentumokon kívül kötelesek benyújtani a rendelet 2. sz. mellékletében található nyilatkozatot. Az adatgyűjtést és az adatok archiválását az SJE Diákotthona végzi, a begyűjtött adatokat a gyűjtéstől számított legalább egy hónapig köteles megőrizni.

Felelős személyek: az SJE Diákotthon igazgatója és az SJE kvesztora  

III.

Záró rendelkezések

Ezen intézkedések nem érintik az egyes karok és a kari alkalmazottak, az SJE Diákotthon vezetőségének és alkalmazottainak jogait és kötelességeit, valamint az SJE további alkalmazottainak kötelességeit.

  1. A jelen rektori rendelkezésben elrendelt és végrehajtott intézkedésekről, valamint a lehetséges változásokról a jelentkezők a hallgatók által megadott e-mail címen, valamint az SJE weboldalán kapnak tájékoztatást.
  2. A rendelet intézkedéseit az SJE Rektori Kollégiuma a 2020. 8. 26-i ülésén fogadta el.
  3. A rendeletben feltüntetett intézkedésekhez az SzK Oktatási, Tudományos és Kutatási Minisztériumának az iskolákra és az iskolai létesítményekre vonatkozó 2020. 8. 26-i kézikönyve ajánlásai szolgáltattak alapot.
  4. Jelen intézkedések kapcsolódnak a korábbi rektori rendelkezésekben közzétett intézkedésekhez, kiegészítik, vagy eltérés esetén helyettesítik azokat.
  5. Jelen rendelet az aláírás napján lép hatályba.

Komárom, 2020. 8. 27.

Dr. habil. PaedDr. Juhász György, PhD.  

rektor

15/2020 sz. rektori rendelkezés – 1. sz. melléklet (a magyar változat tájékoztató jellegű)

Egészségügyi kérdőív és nyilatkozat

jelentkezők és hallgatók számára

Selye János Egyetem, 2020/2021 akadémiai év

(A SARS-CoV-2 koronavírus okozta COVID – 19 megbetegedés)

Teljes név:

 

Lakcím:

 

Telefonszám:

 

E-mail:

 

A kérdőív felhasználásának célja:

A kérdőív a 2020/2021-es akadémia év kezdetén a Selye János Egyetemre (a továbbiakban „SJE“) jelentkezők és az SJE hallgatói egészségi állapotának felmérését szolgálja aSARS-CoV-2 koronavírus által okozott Covid-19 járvány idején. Célja, hogy az SJE biztonságot nyújtson, ne jelentsen egészségügyi kockázatot a hallgatói és alkalmazottai számára.

A kérdőív kitöltése kötelező minden jelentkező és hallgató számára a 2020/2021-es akadémiai évre való beiratkozást megelőzően!

Kijelentem, hogy az elmúlt 14 nap során (a ……………….-tól ……………….-ig tartó időszakban) utaztam a Szlovák Köztársaság területén kívüli országba:

IGEN

NEM

Kijelentem, hogy az elmúlt 14 nap során (a ………………-tól ………………….-ig tartó időszakban) részt vettem tömegrendezvényen*

IGEN

NEM

Kinyilvánítom továbbá, hogy nem jelentkeztek nálam semmilyen akut betegség tünetei, hogy sem az SzK Regionális Közegészségügyi Hivatala, sem az általános orvos nem rendelt el számomra karantént, fokozott egészségügyi vagy orvosi felügyeletet. Nincs tudomásom arról, hogy én, a családom, vagy más, velem közös háztartásban élő, ill. hozzám közel álló személy az elmúlt időszakban kapcsolatba került volna fertőző betegségben szenvedő (pld. COVID-19, hasmenés, vírusos májgyulladás, agyhártyagyulladás, kiütésekkel járó lázas megbetegedés) személlyel.

Aláírás:

 


Megjegyzés:

Amennyiben Ön valamelyik kérdésre „IGEN“ választ adott, köteles fokozottan odafigyelni az egyészségi állapotára, az Önnel közös háztartásban élő, az Önhöz közeli, az Önnel személyes kapcsolatban álló személyek egészségi állapotára.

Ha az alábbi tüneteket - nátha, köhögés, 37°C fölötti testhőmérséklet, szagló- és ízlelőképesség romlása, hasmenés, fejfájás - észleli magán vagy az Önnel közös háztartásban élő, az Önhöz közeli, az Önnel személyes kapcsolatban álló személyeknél, köteles maradéktalanul kapcsolatba lépni az általános orvossal, követni az utasításait és az orvos által meghatározott időpontig kerülni az iskola látogatását.

*tömegrendezvény alatt főleg az alábbi eseményeket értjük: gyermektábor, sportrendezvény - edzőtábor, koncert, esküvő, családi ünnepség

15/2020 sz. rektori rendelkezés – 2. sz. melléklet (a magyar változat tájékoztató jellegű)

 

Becsületbeli nyilatkozat

(kollégiumi elszállásoláshoz)

Alulírott............................................................................................................................................................................................................................................................................................

(név, születési dátum, állandó lakhely, telefonszám)

 

k i j e l e n t e m, hogy

 

  1. az elmúlt 14 nap során nem jelentkeztek nálam semmilyen vírusos fertőző betegség tünetei (pl. láz, köhögés, légzési nehézség, izomfájdalom, fejfájás, fáradtság, rossz közérzet, a szagló- és ízlelőképesség hirtelen romlása, stb.),
  2. nincs tudomásom arról, hogy kapcsolatba kerültem olyan személlyel, akinél COVID-19 megbetegedést állapítottak meg vagy akinél felmerült annak gyanúja, hogy COVID-19 megbetegedésben szenvedett az elmúlt 14 nap során,
  3. az elmúlt 14 nap során nem jártam olyan országban, amelyet az SzK Országos Közegészségügyi Hivatala jelenleg kockázatosnak ítél,
  4. az elmúlt 14 nap során nem vettem részt 100 főt meghaladó tömegrendezvényen vagy nemzetközi részvétellel lebonyolított rendezvényen,
  5. nincs és az elmúlt 14 nap során sem volt számomra házi karantén elrendelve.

Kinyilvánítom továbbá, hogy a közegészség fenntartása érdekében az elkövetkező időszakban felelősségteljesen fogok viselkedni, tartózkodom a kockázatos tevékenységektől, a lehető legnagyobb mértékben korlátozom az utazást (még az SzK területén belül is), és figyelemmel kísérem az egyetem működésével kapcsolatos intézkedéseket, amelyek az egyetem és  szervezeti egységei honlapján és/vagy az intézmény létesítményeiben kerülnek közzétételre.

 

Az adatok valótlansága esetén várható jogi következményekkel tisztában vagyok.

Kelt......................................., dátum.............................

............................................ aláírás

 

 

 

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem