SJE főmenü

Tanévnyitó az SJE-n

2023. szeptember 8-án zajlott a Selye János Egyetemen a 2023/2024-es akadémiai év ünnepélyes megnyitója. Az ünnepségen az akadémiai vendégek mellett részt vettek a diplomácia, a közélet, az oktatási-nevelési és a kulturális élet jeles képviselői is. Juhász György rektor tanévnyitó beszédében ismertette az elmúlt időszak legfontosabb egyetemi történéseit, a lezajlott és a folyamatban levő fejlesztéseket és a legújabb hallgatói létszámokat. Keszegh Béla, Komárom város polgármestere üdvözölte az elsőéves hallgatókat, akiket biztosított a város támogatásáról a tanulmányaik során. Mészáros János, a Hallgatói Önkormányzat elnöke a gólyatábor résztvevőihez intézett buzdító szavakat. Az ünnepélyes tanévnyitón a kiemelt publikációs tevékenységet folytató oktatók és tudományos munkatársak számára átadásra kerültek a Rektori Díjak, a nyugdíjba vonult munkatársakat emléklappal jutalmazta az intézmény. A rendezvény további részében az egyetem köszöntötte Albert Sándor alapító rektort, aki az idén ünnepelte kerek életjubileumát. Az alapító rektor nem tudott megjelenni a rendezvényen, így a távollétében felolvasott rövid köszöntő formájában üdvözölte az ünnepi közösséget. Az egyetem rektora külön köszöntötte Patasi Ilonát, az igazgatótanács alelnökét, akit a szlovák agrárminiszter miniszteri díjjal jutalmazott.

 

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem