SJE főmenü
Prof. István Pásztori-Kupán, PhD.
Név: Prof. István Pásztori-Kupán, PhD.
Kar: Református Teológiai Kar
Tanszék: Rendszeres és gyakorlati teológiai tanszék
Beosztás: Egyetemi tanár
Iroda: E ***
E-mail:
Telefon: +421 35 32 60 ***
A tanulmányi programért felelős személy:
Missziológia, diakónia és szociális gondoskodás (1. és 2. szint, nappali képzés)

Egyetemi tanulmányok
Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet
Református teológia
1991 - 1996
Edinburghi Egyetem, Teológiai Kar
Keresztyén dogmatörténet (MTh - summa cum laude)
1998 - 1999
Doktori képzés (PhD.)
Edinburghi Egyetem, Teológiai Kar
Dogmatörténet, patrisztika
1999 - 2002
Habilitáció
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Rendszeres teológia
2010
Professzori-inaugurációs folyamat
Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet
Rendszeres teológia
2014

Munkaviszonyok
Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium
középiskolai vallástanár, ifjúsági lelkipásztor
1996 - 1998
Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet
tanársegéd, adjunktus, előadótanár, professzor
1999 - 2021
Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest
egyetemi előadótanár
2015 -
Selye János Egyetem
professzor
2021 -


Kutatási terület Az ókori egyház újszövetségi gyökerei, az apostoli atyák és az ókeresztyén apologéták Az ókeresztyén teológia és a görög filozófia talákozási pontjai Az 5. század krisztológiai vitái, különös tekintettel az Efézusi (431) és a Kalcedoni zsinat (451) közötti időszak antiochiai teológusaira A szír-görög egyházatya, Küroszi Theodórétosz (393–460) élete, munkássága és öröksége Keresztyén diakónia Küroszi Theodórétosz levelezése: The Catholic University of America Press, Library of Early Christianity Ikoniumi Amphilokhiosz monográfia: Routledge Kiadó, Early Church Fathers sorozat Ez az Ikoniumi Amphilokhiosznak, a negyedik századi egyházatyának szentelt új könyv elsősorban a patrisztika, az ókeresztyén teológiai tanítás fejlődése, az ókori egyháztörténet, valamint a fő teológiai viták iránt érdeklődő akadémiai kutatók, tanárok és hallgatók körének szól. Az ókeresztyénség és annak a klasszikus görög kultúrával, költészettel és filozófiával való kölcsönhatása, valamint az ókori retorika és a prédikáció közötti kapcsolat kutatói szintén kapcsolódhatnak e készülő munka egyes aspektusaihoz. A Theodórétosz-kötetemhez hasonlóan Amphilokhiosz fennmaradt műveinek néhány első angol fordítását is tervezem, ami szintén hasznos lehet pl. történészek és más akadémikusok számára: a tanárok az angol nyelven olvasó hallgatóik számára jelenleg nem elérhető alapszövegekhez irányíthatják diákjaikat, így bővítve bibliográfiájukat az ókeresztyénség, egyháztörténet, ókori mediterrán kultúra és retorika stb. alap- és posztgraduális kurzusai keretében. Javasolt munkám, amely a legelső, Amphilokhioszról szóló angol nyelvű monográfia elsődleges célja a kisázsiai egyházatya életének, hatásának és teológiai örökségének bemutatása. A tőle közvetlenül életére vonatkozó adatok szűkössége miatt Amphilokhiosz életrajzát kortársai levelezéséből és az ókori egyháztörténészek munkáiból kell összefércelni: ehhez nemcsak keresztyén vezetők, például Nagy Baszileiosz vagy Nazianzoszi Gergely leveleit, hanem a híres, nem-keresztyén tanító, az antiochiai Libaniosz filozófus írásait is böngészgetni kell. Az életrajzot teológiai hagyatékának értékelése követi, a fennmaradt műveiben tárgyalt témákra korlátozottan. A könyv másik célja, hogy reprezentatív válogatást nyújtson Amphilokhiosz életművéből angol fordításban. Fennmaradt műveinek minden modern kritikai kiadása már a birtokomban van. Elképzeléseinek bemutatását jelentősen korlátozza a fennmaradt szövegek szűkössége, mégis úgy döntöttem, hogy gondolataiból minél többet illusztráljak. Mivel a legtöbb művét még nem fordították le angolra, Amphilokhiosz gyakorlatilag hozzáférhetetlen a modern akadémiai és nem akadémikus olvasóközönség többsége számára, különösen a három híres kappadókiai atyához képest, akik kortársai és legközelebbi barátai voltak, és akiknek munkáit többször is lefordították már. A Theodorétoszról szóló másik Routledge-monográfiámhoz hasonlóan az Amphilokhiosz-kötetnek ez a második része is jelentős mennyiségű, első ízben készült angol fordítást tartalmaz majd.  

Kutatási projektek Küroszi Theodórétosz

 Langham Research Scholarships (John Stott Ministries)
2000 - 2002

Monográfia Theodórétoszról

 Caledonian Research Foundation (Royal Society of Edinburgh)
2004 - 2004

Látógató Kutató-tudós

 Princeton Theological Seminary Research Grant
2008 - 2008

Magyar református hitvallások

 Domus Hungarica Scientiarum et Artium
2010 - 2010

Theodórétosz: A görög betegségek orvoslása

MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíj
2012 - 2015

Küroszi Theodórétosz levelezése (görög-latin-angol kritikai kiadás)

The Catholic University of America Press
2018 - 2025

Ikoniumi Amphilokhiosz monográfia

Routledge The Early Church Fathers Series
2022 - 2025





A1 kategória - Tudományos monográfiaszerű könyv jellegű publikációk (AAA, AAB, ABA, ABB, ABC, ABD)
Bejegyzések száma: 4
AAA Külföldi kiadóknál megjelent tudományos monográfiák (4)

A2 kategória - Egyéb könyv jellegű publikációk (ACA, ACB, BAA, BAB, BCB, BCI, EAI, CAA, CAB, EAJ, FAI)
Bejegyzések száma: 4
ACA Külföldi kiadóknál megjelent főiskolai tankönyvek (1)
CAA Külföldi kiadóknál megjelent művészeti monográfiák, drámák, műfordítások, szerzői katalógusok (3)

B kategória - Nemzetközi adatbázisban jegyzett folyóiratok, szerzői bozonylatok, szabadalmak és felfedezések (ADC, ADD, AEG, AEH, BDC, BDD, CDC, CDD, AGJ)
Bejegyzések száma: 0

C kategória - Egyéb recenzált publikációk (ACC, ACD, ADE, ADF, AEC, AED, AFA, AFB, AFC, AFD, AFE, AFF, AFG, AFH, BBA, BBB, BCK, BDA, BDB, BDE, BDF, BEC, BED, BFA, BFB, BGH, CDE, CDF)
Bejegyzések száma: 32
ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (19)
AEC Külföldi recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák (8)
AFC Külföldi tudományos konferencián publikált cikkek (4)
BDE Egyéb külföldi folyóiratokban megjelent szakmai munkák (1)

N kategória - Egyéb nem recenzált publikációk (ADM, ADN, AEM, AEN, BDM, BDN, CBA, CBB)
Bejegyzések száma: 1
ADM A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett külföldi folyóiratokban megjelent tudományos munkák (1)

D kategória - Egyéb - a SZKOM által meghatározott kategóriákon kívüli publikációk
Bejegyzések száma: 7
BEE Külföldi tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia) (4)
EDI Folyóiratokban és tanulmánykötetekben megjelent recenziók (3)

Bejegyzések száma összesen: 48

Hivatkozások:

[1] Nemzetközi (WoS vagy Scopus) adatbázisban jegyzett külföldi publikációkban megjelent hivatkozások, ill. bírálatok (25)
[3] Nemzetközi adatbázisban nem jegyzett, külföldi publikációkban megjelent hivatkozások (70)
[4] Nemzetközi adatbázisban nem jegyzett, belföldi publikációkban megjelent hivatkozások (1)
[5] Külföldi publikációkban megjelent bírálatok (5)
Összesen 101

Publikációk listája

AAA Külföldi kiadóknál megjelent tudományos monográfiák
Bejegyzések száma: 4


AAA 001 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Követvén a szent atyákat: Az óegyház dogmatörténete 381-ig. 1. vyd. Kolozsvár: Napoca Star Kiadó, 2009. 208 s. ISBN 978-973-647-694-5.

Hivatkozások:
2020  [3] REUSS, A. Az egyetemes vagy ökumenikus hitvallások. Budapest : Luther Kiadó, 2020. ISBN 978-963-380-190-1, p. 342.

2020  [3] ANDRÁS, Sz. A Filioque mint a teológia és a politika konfrontációja Megoldási kísérletek az ökumené szolgálatában. Cluj Napoca : Universitatea Babeş‐Bolyai - Presa Universitară Clujeană, 2020. ISBN 978-606-37-0734-6, p. 49, 55.

2016  [3] PAPP, Gy. Egységes vagy részekre bontott ember? I. rész. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2016, vol. 109, no. 4, p. 407, 408, 414, 417.

2015  [3] PAPP, Gy. Kálvin, Khrüszosztomosz, az anomoiánusok és Isten természetének felfoghatatlansága. In „Kálvini vonások a magyarok lelki arcán”. Debrecen - Nagyvárad : Hatvani István Teológiai Kutatóintézet, Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Partium Kiadó, 2015. ISBN 978-963-88961-5-5, p. 332.

2013  [3] BALOGH, Cs. Az Ószövetség (meghatározó) szerepe a református igehirdetésben, avagy: Kell-e nekünk az Ószövetség, s ha igen, mit kezdjünk vele? In Igehirdető: Az Erdélyi Református Egyházkerület. ISSN 0254-4458, 2013, vol. 24, no. 6, p. 246.

2013  [3] PAPP, Gy. Gnosztikusok és az egyháztant vitató óegyházi teológusok az Institutióban. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2013, vol. 106, no. 6, p. 661.



AAA 002 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Mindnyájan egybehangzóan tanítjuk: Az óegyház dogmatörténete 381-től 451-ig. 1. vyd. Kolozsvár: Napoca Star Kiadó, 2010. 266 s. ISBN 978-973-647-745-4.

Hivatkozások:
2017  [3] PAPP, Gy. Khrüszosztomosz írásainak visszhangja az Institutio 1559-es kiadásában. In Studia Doctorum Theologiae Protestantis a Kolozsvári Protestáns Teológia Kutatóintézetének folyóirata. ISSN 2069-0991, 2017, vol. 8, no. 1, p. 93.

2016  [3] PAPP, Gy. Egységes vagy részekre bontott ember? I. rész. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2016, vol. 109, no. 4, p. 415, 417.

2015  [3] PAPP, Gy. Kálvin, Khrüszosztomosz, az anomoiánusok és Isten természetének felfoghatatlansága. In „Kálvini vonások a magyarok lelki arcán”. Debrecen - Nagyvárad : Hatvani István Teológiai Kutatóintézet, Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Partium Kiadó, 2015. ISBN 978-963-88961-5-5, p. 324.

2013  [3] PAPP, Gy. Gnosztikusok és az egyháztant vitató óegyházi teológusok az Institutióban. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2013, vol. 106, no. 6, p. 658.

2011  [3] BARA, Z.-J. Keresztény társadalomszemlélet Aranyszájú Szent János műveiben. Gyulafehérvár : Editura Aeternitas, 2011. ISBN 978-606-613-008-0, p. 289.

2011  [3] BARA, Z.-J. Aranyszájú Szent János pedagógiája. Gyulafehérvár : Editura Aeternitas, 2011. ISBN 978-606-613-009-7, p. 289.



AAA 003 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Theodoret of Cyrus. 1. vyd. London: Taylor & Francis Group, 2006. 278 s. ISBN 978-0415-30-961-5.

Hivatkozások:
2021  [3] ABRAMOWSKI, L. Neue christologische Untersuchungen. Berlin/Boston : de Gruyter, 2021. ISBN 978-3-11-064492-0, p. 217, 505.

2021  [3] KIM, CH. G. "You are Gods": Theosis Trough a Christic Union in Theodoret of Cyrus. In Saint Vladimir's Theological Quarterly, ISSN 0036-3227, 2021, vol. 65, no. 3-4, p. 126, 131, 134-137, 139.

2021  [3] PAPP, Gy. The Doctrine on Babtism in the Haereticarum Fabularum Compendium of Theodoret of Cyrus. In In Aetatum Confiniis. A Dialogue between Early, Early Modern and Contemporary Church on Various Topics of Christian Doctrine. Szeged : Jate Press, 2021. ISBN 978 963 315 476 2, p. 119, 120, 121, 139, 140.

2020  [3] GOGOLEV, D.A. The settlements called the cities in «Church history» by Theodoret of Cyrus. In Via in tempore. History and political science. ISSN 2687-0967, 2020, vol. 47, no. 1, p. 48.

2020  [3] GLEEDE, B. Theodoret von Kyros, Unterscheidung von Lüge und Wahrheit. Berlin: W. de Gruyter, 2020. ISBN 978-3-11-067136-0, p. 57.

2020  [1] KOKOSZKO, M. - JAGUSIAK, K. - DYBAŁA, J. The monastic diet in the light of medical science theodoret of cyrus and medics on dates and figs. In Studia Ceranea. ISSN 2084-140X, 2020, vol. 10, p. 123-140. WoS ; SCOPUS

2019  [3] DOBOSZ, W. Rozum jako naturalna droga do wiary – zapomniana koncepcja Teodoreta z Cyru. In Vox Patrum. ISSN 2719-3586, 2019, vol. 71, p. 157.

2018  [3] JAZDZEWSKA, K. Indications of Speakers in Ancient Dialogue: A Reappraisal. In The Journal of Hellenic Studies. ISSN 0075-4269, 2018, vol. 138, p. 258.

2018  [1] SHEMESH, A. O. And god gave solomon wisdom: Proficiency in ornithomancy. In HTS Teologiese Studies / Theological Studies. ISSN 0259-9422, 2018, vol. 74, no. 1. SCOPUS

2018  [1] LAMB, G. E. Saint Peter as ‘Sympresbyteros’: Mimetic Desire, Discipleship, and Education. In Christian Education Journal. ISSN 0739-8913, vol. 15, no. 2, p. 189-207. SCOPUS

2017  [1] MIGUÉLEZ-CAVERO, L. Harmonia's Necklace (Nonn. D. 5.135-189): A Set of Jewellery, ekphrasis and a Narrative Node. In Mnemosyne, Supplements. ISSN 0169-8958, 2017, vol. 406, p. 165-220. SCOPUS

2016  [1] ROUBEKAS, N. P. An ancient theory of religion: Euhemerism from antiquity to the present. In An Ancient Theory of Religion: Euhemerism From Antiquity to the Present. London : Taylor and Francis, 2016. ISBN 978-131753530-0. SCOPUS

2016  [1] TAPLIN, M. Patristics and Polemic: Josias Simler's History of Early Church Christological Disputes. In Following Zwingli: Applying the Past in Reformation. Oxford : Routledge, 2016. ISBN 978-131558257-3, p. 41-80. WoS ; SCOPUS

2016  [3] BUGÁR, M. I. A teológia kezdetei a Jánosi tradícióban: A Melitón- és a Hippolütosz–dosszié. In CATENA Monográfiák 16. kötet. Budapest : Kairosz, 2016. ISBN: 978-963-662-847-5, p. 32., 191.

2016  [3] BERZON, T. S. Classifying Christians: Ethnography, Heresiology, and the Limits of Knowledge in Late Antiquity. Oakland : University of California press, 2016. ISBN 9780520383173, p. 145.

2015  [1] NEIL, B. De profundis The letters and archives of Pelagius I of Rome (556-561). In Collecting Early Christian Letters: From the Apostle Paul to Late Antiquity. Cambridge : Cambridge University Press, 2015. ISBN 978-131613565-5, p. 206-220. WoS ; SCOPUS

2015  [3] O'KEEFE, J.J. Theodoret’s Unique Contribution to the Antiochene Exegetical Tradition: Questioning Traditional Scholarly Categories. In The harp of prophecy. Notre Dame : University of Notre Dame Press, 2015. ISBN 978-0-268-07783-9, p. 201.

2015  [3] ANDRIST, P. The Two Faces of Apollinarius: A Glimpse into the Complex Reception of an Uncommon Heretic in Byzantium. In Apollinarius und seine Folgen. Tübingen : Mohr Siebeck, 2015. ISBN 978‐3‐16‐153587‐1, p. 295.

2015  [3] KOKOSZKO, M. - DYBALA, J. - JAGUSIAK, K. - et al. Dieta mnichów syryjskich. Komentarz do terminu artos kachrydias (ἄρτος καχρυδίας) w Historia religiosa Teodoreta z Cyru. [The diet of Syrian monks. A commentary on the term artos kachrydias (ἄρτος καχρυδίας) in Historia religiosa by Theoderet of Cyrus]. In Biblica et Patristica Thoruniensia. ISSN 1689-5150, 2015, vol. 8, no. 3, p. 125.

2015  [1] VRANIC, V. Constancy and Development in the Christology of Theodoret of Cyrrhus. Leiden - Boston : Brill, 2015. ISBN 978-90-04-28995-6, p. 136, 137, 139, 142, 145, 147, 149, 163, 164, 200. WoS

2015  [3] PAPP, Gy. Kálvin, Khrüszosztomosz, az anomoiánusok és Isten természetének felfoghatatlansága. In „Kálvini vonások a magyarok lelki arcán”. Debrecen - Nagyvárad : Hatvani István Teológiai Kutatóintézet, Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Partium Kiadó, 2015. ISBN 978-963-88961-5-5, p. 331.

2015  [3] GUINOT, J.-N. Théodoret de Cyr: La Trinité et l'Incarnation (Da theologia sanctae Trinitatis et de oeconomia) 1. La Trinité Sainte Et Vivifiante. Texte Critique, Introduction, Traduction, Notes et Annexes. Paris : Les Éditions du Cerf, 2015. ISBN 978-2-204-10347-3, p. 206.

2015  [3] GUINOT, J.-N. Théodoret de Cyr: La Trinité et l'Incarnation (Da theologia sanctae Trinitatis et de oeconomia) 1. La Trinité Sainte Et Vivifiante. Texte Critique, Introduction, Traduction, Notes et Annexes. Paris : Les Éditions du Cerf, 2015. ISBN 978-2-204-10347-3, p. 206.

2014  [1] PENTIUC, E. J. The Old Testament in Eastern Orthodox Tradition. In The Old Testament in Eastern Orthodox Tradition. Oxford : Oxford University Press, 2014. ISBN 978-019935838-0. SCOPUS

2014  [3] APOSTOLACHE, I. Hristologie şi mistică ȋn teologia siriană. Craiova : Editura Mitropolia Olteniei, 2014. ISBN 978-973-1794-94-5, p. 226,232,233.

2014  [1] MATZ, B. Patristics and Catholic social thought: Hermeneutical models for a dialogue. In Patristics and Catholic Social Thought: Hermeneutical Models for a Dialogue. Notre Dame : University of Notre Dame, 2014. ISBN 978-026808693-0. SCOPUS

2014  [1] KING, D. St. Cyril of Alexandria: Three christological treatises. In St. Cyril of Alexandria: Three Christological Treatises. Washington : Catholic University of America Press, 2014. ISBN 978-081322706-1. SCOPUS

2014  [1] DALEY, B. E. - KOLBET, P. R. The harp of prophecy: Early christian interpretation of the psalms. In The Harp of Prophecy: Early Christian Interpretation of the Psalms. Notre Dame : University of Notre Dame Press, 2014. ISBN 978-026807783-9. SCOPUS

2014  [1] QUIROGA PUERTAS, A. J. The "Revolt of the statues" in the Ecclesiastical History of Theodoret of Cyrus Historiography, rhetoric and exegesis [La «revuelta de las estatuas» en la Historia Eclesiástica de Teodoreto de Ciro: Historiografía, retórica y exégesis]. In Anuario de Historia de la Iglesia. ISSN 1133-0104, 2014, vol. 23, p. 459-470. WoS ; SCOPUS

2013  [1] BRANDES, W. Gog, Magog und die Hunnen: Anmerkungen zur eschatologischen „Ethnographie“ der Völkerwanderungszeit. In Visions of Community in the Post-Roman World: The West, Byzantium and the Islamic World. Farnham : Ashgate Publishing Ltd, 2013. ISBN 978-140942710-0, p. 477-498. SCOPUS

2012  [3] HOŁASEK, A. The role of the Cyril’s (412-444) pontificate in the process of strengthening the power of the patriarch of Alexandria in the early Byzantine Church. In Vox Patrum. ISSN 2719-3586, 2012, vol. 58, p. 130.

2012  [1] VOULANTO, V. Theodoret. In The Classical Review, New Series. ISSN 0009-840X, 2012, vol. 62, no. 2, p. 470.

2012  [1] MCCANTS, W. F. Founding Gods, Inventing Nations: Conquest and Culture Myths from Antiquity to Islam. In Founding Gods, Inventing Nations: Conquest and Culture Myths from Antiquity to Islam. Princeton : Princeton University Press, 2011. ISBN 978-140084006-9. SCOPUS

2012  [1] LEEMANS, J. - MATZ, B. - VERSTRAETEN, J. Reading patristic texts on social ethics: Issues and challenges for the twenty-first century. In Reading Patristic Texts on Social Ethics: Issues and Challenges for the Twenty-First Century. Washington : Catholic University of America Press, 2012. ISBN 978-081321859-5. WoS ; SCOPUS

2011  [1] HANGMAN, P. The Asceticism of Isaac of Nineveh. Oxford : Oxford University Press, 2011. ISBN 978-019159567-7. SCOPUS

2010  [3] JENKINS, P. Jesus wars: How Four Patriarchs, Three Queens, and Two Emperors Decided What Christians Would Believe for the Next 1,500 Years. London : HarperCollins, 2010. ISBN 978-0-06-198141-8, p. 85.

2009  [3] NEIL, B. Leo the great. Abingdon : Routledge, 2009. ISBN 978-0-415-39480-2, p. 177.

2009  [1] TWOMEY, J. The Pastoral Epistles Through the Centuries. In The Pastoral Epistles Through the Centuries. Hoboken : Wiley-Blackwell, 2009. ISBN 978-140512614-4. SCOPUS

2009  [1] NEIL, B. Leo The Great. London : Routledge Taylor & Francis Group, 2009. ISBN 978-0-203-87490-5. WoS ; SCOPUS

2009  [1] O'KEEFE, J. Theodoret of Cyrus. In Journal of Ecclesiastical History. ISSN 0022-0469, 2009, vol. 60, no. 2, p. 331-332. WoS

2008  [5] SCHAMP, J. István Pásztori-Kupán, Theodoret of Cyrus, 2006. In L'antiquité classique. ISSN 2295-9076, 2008, vol. 77, p. 480-482.

2008  [5] SCHAMP, J. István Pásztori-Kupán, Theodoret of Cyrus, 2006. In L'antiquité classique. ISSN 0770-2817, 2008, vol. 77, p. 480-482.

2008  [3] BOJCOV, M. A. Der Heilige Kranz und der Heilige Pferdezaum des Kaisers Konstantin und des Bischofs Ambrosius. In Frühmittelalterliche Studien:Jahrbuch des Instituts für Frühmittelalterforschung der Universität Münster. Berlin : de Gruyter, 2008. ISBN 78-3-11-019675-7, p. 14.

2008  [3] NORRIS, F. W. Greek Christianities. In The Cambridge History of Christianity. Volume 2. Constantine to c 600. Cambridge : Cambridge University Press, 2008. ISBN 978-0-521-81244-3, p. 89, 93.

2008  [3] SINIOSSOGLOU, N. Plato and Theodoret. Cambridge : Cambridge University Press, 2008. ISBN 978-0-521-88073-2, p. 2, 36.

2008  [3] RAMMELT, C. Ibas von Edessa. Rekonstruktion einer Biographie und dogmatischen Position zwischen den Fronten. Walter de Gruyter : Berlin, 2008. ISBN 978-3-11-020218-2, p. 83, 152, 228.

2008  [1] LOUTH, A. Theodoret of Cyrus. In Heythrop Journal - A Quarterly Review of Philosophy and Theology. ISSN 0018-1196, 2008, vol. 49, no. 2, p. 325-327. WoS

2007  [1] WICKHAM, L. R. Theodoret of Cyrus. In Journal of Theological Studies. ISSN 0022-5185, 2007, vol. 58, p. 389. WoS

2002  [3] FIGIEL, J. Patrystyka w czasopismach 2002 roku. In VOX PATRUM. ISSN 2719-3586, 2002, vol. 22, no. 42-43, p. 709, 719.



AAA 004 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Theodoret of Cyrus ́s Double Treatise: On the Trinity and On the Incarnation: The Antiochene Pathway to Chalcedon. 1. vyd. Kolozsvár: Transylvanian District of the Reformed Church in Romania, 2007. 242 s. ISBN 978-973-7971-36-4.

Hivatkozások:
2015  [1] VRANIC, V. Constancy and Development in the Christology of Theodoret of Cyrrhus. Leiden - Boston : Brill, 2015. ISBN 978-90-04-28995-6, p. 41, 55. WoS

2015  [3] GUINOT, J.-N. Théodoret de Cyr: La Trinité et l'Incarnation (Da theologia sanctae Trinitatis et de oeconomia) 1. La Trinité Sainte Et Vivifiante. Texte Critique, Introduction, Traduction, Notes et Annexes. Paris : Les Éditions du Cerf, 2015. ISBN 978-2-204-10347-3, p. 206.




ACA Külföldi kiadóknál megjelent főiskolai tankönyvek
Bejegyzések száma: 1


ACA 001 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Ókori görög gondolkodók: Filozófiai bevezetés a teológia tanulmányozásához. 1. vyd. Kolozsvár: Protestáns Teológiai Intézet, 2010. 251 s. ISBN 978-973-88799-6-6.


ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 19


ADE 001 PÁSZTORI-KUPÁN, István. A "tulajdonságok közlésének" tana Heinrich Bullinger teológiai gondolkodásában. Református Szemle. Évf. 96, sz. 2 (2003), p. 146-159. ISSN 0254-4458.

ADE 002 PÁSZTORI-KUPÁN, István. A Secular Decree on Interfaith Acceptance Based on the Bible. Annales Universitatis Apulensis. Vol. 14, spec. issue 1 (2010), p. 19-41. ISSN 1453-9314.

ADE 003 PÁSZTORI-KUPÁN, István. A Szentlélek mint a Fiú Anyja? A Héberek szerinti evangélium egyik részletének Origenész és Hieronymus szerinti magyarázata. Református Szemle. Évf. 98, sz. 6 (2005), p. 677-684. ISSN 0254-4458.

Hivatkozások:
2020  [3] ANDRÁS, Sz. A Filioque mint a teológia és a politika konfrontációja Megoldási kísérletek az ökumené szolgálatában. Cluj Napoca : Universitatea Babeş‐Bolyai - Presa Universitară Clujeană, 2020. ISBN 978-606-37-0734-6, p. 91.



ADE 004 PÁSZTORI-KUPÁN, István. A szkíták a Szentírásban. Az út. Évf. 30, sz. 1 (2004), p. 4-19. ISSN 1582-4578.

Hivatkozások:
2016  [3] PAP, L. Egyházi történetírás és vallási propaganda Losteiner Leonárd Chronologiájában (1777). In Irodalomtörténeti Közlemények. ISSN 0021-1486, 2016, vol. 120, no. 5, p. 594.

2014  [3] HALMÁGYI, M. Középkori eredetmondák. Gondolatok magunkról és másokról. Szeged : Belvedere Meridionale, 2014. ISBN ISBN 978-615-5372-12-4, p. 33.



ADE 005 PÁSZTORI-KUPÁN, István. A szkíták a Szentírásban II. Az út. Évf. 30, sz. 2 (2004), p. 71-85. ISSN 1582-4578.

Hivatkozások:
2016  [3] PAP, L. Egyházi történetírás és vallási propaganda Losteiner Leonárd Chronologiájában (1777). In Irodalomtörténeti Közlemények. ISSN 0021-1486, 2016, vol. 120, no. 5, p. 594.

2014  [3] HALMÁGYI, M. Középkori eredetmondák. Gondolatok magunkról és másokról. Szeged : Belvedere Meridionale, 2014. ISBN ISBN 978-615-5372-12-4, p. 36.



ADE 006 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Alexandriai Kürillosz és Küroszi Theodorétosz a Jézus Krisztus megkísértéséről. Református Szemle. Évf. 97, sz. 1 (2004), p. 57-82. ISSN 0254-4458.

ADE 007 PÁSZTORI-KUPÁN, István. An unnoticed title in Theodoret of Cyrus' 'Peri tes toi Kyrioi Enanthropeseos' (Regarding citational scribal error and title omission in late Antiochene fragmentary documents). DOI 10.1093/jts/53.1.102 Journal of Theological Studies. Vol. 53, no. 1 (2002), p. 102-111. ISSN 0022-5185. WoS.

Hivatkozások:
2021  [3] KIM, CH. G. "You are Gods": Theosis Trough a Christic Union in Theodoret of Cyrus. In Saint Vladimir's Theological Quarterly, ISSN 0036-3227, 2021, vol. 65, no. 3-4, p. 133.

2015  [3] GUINOT, J.-N. Théodoret de Cyr: La Trinité et L’Incarnation. Paris : Éditions du Cerf, 2015. ISBN 978-2-204-10347-3, p. 73.

2002  [3] FIGIEL, J. Patrystyka w Czasopismach 2002 Roku. In VOX PATRUM, ISSN 0860-9411, 2002, vol. 22, no. 42-43, p. 719.



ADE 008 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Az emberi lélek és az örök élet Kálvin első teológiai munkájában. Református Szemle. Évf. 102, sz. 9-10 (2009), p. 573-594. ISSN 0254-4458.

Hivatkozások:
2017  [3] LEDÁN M., I. Kálvin tanítása a köztes állapotról, avagy alszanak-e a lelkek a halál után? In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2017, vol. 110, no. 3, p. 270, 271.

2014  [3] MAGYAR, B. D. Jean Calvin contre Anabaptistes. Az újrakeresztelkedők tanításainak cáfolata a reformátor 1534–1536. közötti műveiben, különös tekintettel a politikai teológia kérdéseire. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2014, vol. 107, no. 1, p. 58, 59, 64, 66.

2012  [3] ITTZÉS, G. Üdvképek, szentségek és a szentek közössége. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2012, vol. 105, no. 2, p. 162.



ADE 009 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Az úgynevezett Niceai-Konstantinápolyi Hitvallás dogmatörténeti háttere. Studia Doctorum Theologiae Protestantis. Sz. 1 (2010), p. 195-219. ISSN 2069-0991.

Hivatkozások:
2020  [3] ANDRÁS, Sz. A Filioque mint a teológia és a politika konfrontációja Megoldási kísérletek az ökumené szolgálatában. Cluj Napoca : Universitatea Babeş‐Bolyai - Presa Universitară Clujeană, 2020. ISBN 978-606-37-0734-6, p. 49, 50.



ADE 010 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Emberek vagyunk, nem pedig Isten: Niebuhr és Barth az Egyházak Világtanácsa bölcsőjénél. Református Szemle. Évf. 102, sz. 7-8 (2009), p. 439-454. ISSN 0254-4458.

ADE 011 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Invocation of biblical authority in a secular decision: the theocratic relevance of the Torda Edict (1568). Református Szemle. Évf. 101, sz. 11-12 (2008), p. 677-699. ISSN 0254-4458.

Hivatkozások:
2014  [3] BALÁZS, M. Toleráns ország – félreértett törvények. A 16. századi erdélyi vallási törvények értelmezéséhez. In Szegedi Egyetemi Tudástár 6. Szeged : Szegedi Egyetemi Kiadó, 2014. ISBN 978-963-306-351-4, p. 91.

2013  [3] BALÁZS, M. Tolerant Country - Misunderstood Laws. Interpreting Sixteenth-Century Transylvanian Legislation Concerning Religion. In The Hungarian Historical Review. ISSN 2063-8647, 2013, vol. 2, no. 1, p. 87.

[no_codeYear]  [3] BALÁZS, M. Az új ország és a katolikusok. In „... éltünk mi sokáig ‘két hazában’...” Tanulmányok a 90 éves Kiss András tiszteletére. Debrecen : Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012. ISBN 978-963-318-259-8, p. 39-40.



ADE 012 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Jézus Krisztus személyének "hüposztatikus egysége" az 5. század terminológiai vitáinak tükrében. Református Szemle. Évf. 100, sz. 3 (2007), p. 644-657. ISSN 0254-4458.

ADE 013 PÁSZTORI-KUPÁN, István a Zsuzsanna KUPÁN. Küroszi Theodorétosz: A görög betegségek orvoslása (I. rész). Református Szemle. Évf. 99, sz. 1 (2006), p. 45-67. ISSN 0254-4458.

ADE 014 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Küroszi Theodorétosz: A megelevenítő Szentháromságról. Református Szemle. Évf. 93, sz. 4-5 (2000), p. 310-336. ISSN 0245-4458.

Hivatkozások:
2020  [3] ANDRÁS, Sz. A Filioque mint a teológia és a politika konfrontációja Megoldási kísérletek az ökumené szolgálatában. Cluj Napoca : Universitatea Babeş‐Bolyai - Presa Universitară Clujeană, 2020. ISBN 978-606-37-0734-6, p. 77.

2016  [3] BUGÁR, M. I. A teológia kezdetei a Jánosi tradícióban: A Melitón- és a Hippolütosz–dosszié. In CATENA Monográfiák 16. kötet. Budapest : Kairosz, 2016. ISBN: 978-963-662-847-5, p. 33.

2011  [3] BARA, Z. J. Aranyszájú Szent János pedagiája. Gyulafehérvár : Alba Iulia, 2011. ISBN 978-606-613-009-7, p. 264.

2011  [3] BARA, Z.-J. Aranyszájú Szent János pedagógiája. Gyulafehérvár : Editura Aeternitas, 2011. ISBN 978-606-613-009-7, p. 264.



ADE 015 PÁSZTORI-KUPÁN, István a Zsuzsanna KUPÁN. Küroszi Theodorétosz: Az első alapelvről. Református Szemle. Évf. 102, sz. 3 (2009), p. 306-327. ISSN 0254-4458.

ADE 016 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Quotations of Theodoret`s De sancta et vivifica Trinitate in Euthymius Zigabenus` Panoplia Dogmatica. Augustinianum. Vol. 42, no. 2 (2002), p. 481-488. ISSN 0004-8011.

Hivatkozások:
2020  [4] GLEEDE, B. Theodoret von Kyros, Unterscheidung von Lüge und Wahrheit. Berlin: W. de Gruyter, 2020. ISBN 978-3-11-067136-0, p. 35, 67.

2015  [3] GUINOT, J.-N. Théodoret de Cyr: La Trinité et L'Incarnation (Da theologia sanctae Trinitatis et de oeconomia) 1. La Trinité Sainte Et Vivifiante. Texte Critique, Introduction, Traduction, Notes et Annexes. Paris : Les Éditions du Cerf, 2015. ISBN 978-2-204-10347-3, p. 58, 73.

2014  [3] BOULNOIS, M.-O. Patristique grecque et histoire des dogmes. In Annuaire de l'École pratique des hautes études (EPHE), Section des sciences religieuses. ISSN 0183-7478, 2014, vol. 121, p. 223-232.

2012  [3] GUINOT, J.-N. Théodoret de Cyr exégéte et théologien. Volume II un théologien engagé dans le conflit nestorien (431-451). Paris : Les Éditions du Cerf, 2012. ISBN 978-2-204-09789-5, p. 131, 320.

2007  [3] HILL, R. C. Theodoret of Cyrus. The Questions on the Octateuch. Washington, D.C. : The Catholic University of America Press, 2007. ISBN 978-0-8132-1498-6, p. 88.

2007  [3] GUINOT, J.-N. Un nouveau fragment grec du Pentalogos de Théodoret de Cyr. In Warszawskie Studia Teologiczne. ISSN 0209-3782, 2007, vol. 20,no. 2, p. 119.

2004  [3] GUINOT, J.-N. Sur un prétendu De Trinitate attribué à Théodoret de Cyr. In Ad Contemplandam Sapientiam. Soveria Mannelli : Rubbettino, 2004. ISBN 9788849810646, p. 320.

2002  [3] FIGIEL, J. Patrystyka w Czasopismach 2002 Roku. In VOX PATRUM, ISSN 0860-9411, 2002, vol. 22, no. 42-43, p. 708-709.



ADE 017 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Sfântul Vasile ca autoritate doctrinală şi exemplu spiritual pentru Teodoret de Cir. Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Vol. 58, no. 6 (2013), p. 115-124.

ADE 018 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Teológiai és filozófiai vonatkozások Arius hitvallásában. Studia Doctorum Theologiae Protestantis. Vol. 4, no. 1 (2013), p. 147-166. ISSN 2069-0991.

ADE 019 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Új keresztyén életrend a Római Birodalomban. Református Szemle. Évf. 95, sz. 2-3 (2003), p. 198-206. ISSN 0254-4458.


ADM A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett külföldi folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 1


ADM 001 GUDOR, Botond Kund a István PÁSZTORI-KUPÁN. The teaching concerning the Lord's supper in the 1559 Hungarian reformed confession of Marosvásárhely (Transylvania). Studies in Reformed Theology. Vol. 22 (2012), p. 503-522. ISSN 1571-4799. SCOPUS.


AEC Külföldi recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 8


AEC 001 PÁSZTORI-KUPÁN, István. A far too eloquent silence: Karl Barth's inexplicable reluctance to address or comment the bloody avengement of the Hungarian Freedom Fight in 1956. In: Nationalism, Communism and Christian Identity: Protestant Theological Reflections from Korea and Hungary. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019, P. 163-178. ISBN 978-615-5853-22-7.

Hivatkozások:
2022  [3] LÁNYI, G. J. Hungarian and Koreans in the „Religious Cold War” Political Instrumentalization of the Reformed Church in Hungary’s Ecumenical Activity in the Early 1950s. In Reformed Legacy in Hungary. Seoul, Debrecen : Presbyterian University and Theological Seminary, Debrecen Reformed Theological University, 2022. ISBN 978-89-7369-478-5, p. 193-234.



AEC 002 PÁSZTORI-KUPÁN, István. A Growing Need for a Common Moral Vision: A Cry for Humble Co-operation between Theology and Other Disciplines. In: In Academia for the Church: Eastern and Central European Theological Perspectives. Carlisle, UK: Langham Monographs, 2014, P. 63-75. ISBN 978-1783689460.

AEC 003 PÁSZTORI-KUPÁN, István. A szkíták bibliai értékelése: A szkíták az ismertebb teológiai lexikonokban. In: A szkíta népek hitvilága. Budapest: HUN-Idea, 2010, P. 35-47. ISBN 978-963-7014-46-8.

Hivatkozások:
2011  [5] OBRUSÁNSZKY, B. The Religious Belief System of the Scythian People. In Journal of Eurasian Studies. ISSN 1877-4199, 2011, vol. 3, no. 1, p. 179-181.



AEC 004 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Az óegyházi ökumenikus zsinatok száma és tekintélye a Második Helvét Hitvallásban. In: EGYETEMES ÉS REFORMÁTUS A Második Helvét Hitvallás mai üzenetei: A Második Helvét Hitvallás mai üzenetei. Budapest: Kálvin Kiadó, 2017, P. 38-50. ISBN 978-963-5583-874.

Hivatkozások:
2020  [3] REUSS, A. Az egyetemes vagy ökumenikus hitvallások. Budapest : Luther Kiadó, 2020. ISBN 978-963-380-190-1, p. 34.

2018  [5] FÜSTI-MOLNÁR, Sz. Egyetemes és református. In Confessio. ISSN 0133-8889, 2018, vol. 42, no. 2, p. 38-50.



AEC 005 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Emperor Constantine I. and the Principles of Property Restoration in the Edict of Milan. In: Church and State: Theological Reflection in the Hungarian Reformed Churches and in the Korean Protestant Churches. Debrecen: Debrecen Reformed Theological University, 2019, P. 183-199. ISBN 978-615-5853-18-0.

AEC 006 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Faith as a Prerequisite to the Initiation into the Mysteries in Theodoret of Cyrus. In: Initiation Into the Mysteries: A Collection of Studies in Religion, Philosophy and the Arts. Budapest: L´Harmattan, 2019, P. 81-91.

AEC 007 PÁSZTORI-KUPÁN, István. The Spirit of Religious Tolerance – A Transylvanian ‘extra calvinisticum’?. In: Calvinism on the Peripheries: Religion and Civil Society on the Peripheries of Europe. Budapest: L ́Harmattan, 2009, P. 155-179. ISBN 978-963-2361-8-33.

Hivatkozások:
2014  [1] KOVÁCS, Á. Whose civilization is Europe today?: Encounters between Hungarian reformed faith and secular worldviews. In Studies in Reformed Theology. ISSN 1571-4799, 2014, vol. 28, p. 105-132. SCOPUS



AEC 008 KUND GUDOR, Botond a István PÁSZTORI-KUPÁN. The Teaching Concerning the Lord ́s Supper in the 1559 Hungarian Reformed Confession of Marosvásárhely (Transylvania). In: Strangers and Pilgrims on Earth. Leiden: Brill, 2012, P. 503-522. ISBN 978-90-04-21884-0.

Hivatkozások:
2021  [3] PAKUCS-WILLCOCKS The idea of good marriage at the end of the sixteenth century Transylvania. In Common Man, Society and Religion in the 16th century. Göttingen : Vandenhoeck & Ruprecht GmbH & Co. KG, 2021. ISBN 978-3-525-57100-2, p. 311.




AFC Külföldi tudományos konferencián publikált cikkek
Bejegyzések száma: 4


AFC 001 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Ugyanaz, de nem ugyanolyan: A test feltámadása Ikoniumi Amphilokios értelmezésében. In: Test és társadalom a patrisztikus korban : Válogatás a Magyar Patrisztikai Társaság 14. konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változataiból: Válogatás a Magyar Patrisztikai Társaság 14. konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változataiból. Marianne Sághy, Judit D. Tóth. Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó, 2020, P. 137-147. ISBN 978-963-3188-45-3.

AFC 002 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Az élethosszig tartó ünnep illúziója. In: A szimulákrumok és a beteljesülés ígérete: A 6. Kolozsvári Alkalmazott Etikai Konferencia előadásai. Kolozsvár: Pro Philosophia Kiadó, 2017, P. 169-185. ISBN 978-606-8074-16-0.

AFC 003 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Mérhető tudás vagy mérhetetlen tudálékosság?. In: A szellem korrumpálása?: A 7. Kolozsvári Alkalmazott Etikai Konferencia előadásai. Kolozsvár: Egyetemi Műhely Kiadó, Pro Philosophia, 2018, P. 145-163. ISBN 978-60-6807-421-4.

AFC 004 PÁSZTORI-KUPÁN, István. The Holy Spirit as the Mother of the Son?: Origen ́s Interpretation of a Surviving Fragment from the Gospel According to the Hebrews. In: Origeniana nona: Origen and the religious practice of his time. Leuven, Belgicko: Peeters Publisher, 2009, P. 285-291. ISBN 978-9042922341.

Hivatkozások:
BUGÁR, I. A Synergetic Concept of Autonomy and Personhood. In Identity and self-respect. Debrecen : Debrecen University Press, 2015. ISBN 978-963-318-521-6, p. 31.  [3]




BDE Egyéb külföldi folyóiratokban megjelent szakmai munkák
Bejegyzések száma: 1


BDE 001 PÁSZTORI-KUPÁN, István. A Szent Korona és a magyar protestantizmus. Keresztény Szó. Évf. 21, sz. 5 (2010), p. 19-26. ISSN 1220-630X.


BEE Külföldi tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia)
Bejegyzések száma: 4


BEE 001 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Aki megtagad engem az emberek előtt...: A "legkisebbek" befogadásának és Krisztus megvallásának határkérdéseiről. In: A jóság határútjai. Nánási Sámuel, Sándor Szilárd, Szucher Ervin. Marosvásárhely: Juventus Kiadó, 2021, P. 243-248. ISBN 978-60-680-4541-2.

BEE 002 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Kürosz városának legnevesebb ókori püspökéről. In: A patrisztika műhelyeiből : Sapientia füzetek 38: Sapientia füzetek 38. Perendy László, Vida Márta. Budapest: L ́Harmattan kiadó, 2021, P. 107-119.

BEE 003 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Az óegyházi ökumenikus zsinatok száma és tekintélye a második helvét hitvallásban. In: Az egyházatyák a reformáció és az ellenreformáció korában: Válogatás a Magyar Patrisztikai Társaság 17. konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változataiból. Sárospatak: Hernád Kiadó, 2019, P. 103-114.

Hivatkozások:
2019  [5] PAP, L. D. Tóth Judit – Papp György (szerk.): Az egyházatyák a reformáció és az ellenreformáció korában. Válogatás a Magyar Patrisztikai Társaság XVIII. konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változataiból. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2019, vol. 112, no. 3, p. 283-287.



BEE 004 PÁSZTORI-KUPÁN, István. The Doctrine of `Communicatio Idiomatum` in the Theological Thinking of Heinrich Bullinger. In: Emlékkönyv Tőkés István kilencvenedik születésnapjára. Kolozsvár: A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2006, P. 299-323.


CAA Külföldi kiadóknál megjelent művészeti monográfiák, drámák, műfordítások, szerzői katalógusok
Bejegyzések száma: 3


CAA 001 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Küroszi Theodórétosz: A görög betegségek orvoslása I.. 1. vyd. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2014. 256 s. ISBN 978-963-88961-4-8.

Hivatkozások:
2016  [3] BUGÁR, M. I. A teológia kezdetei a Jánosi tradícióban: A Melitón- és a Hippolütosz–dosszié. In CATENA Monográfiák 16. kötet. Budapest : Kairosz, 2016. ISBN: 978-963-662-847-5, p. 32.



CAA 002 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Küroszi Theodórétosz: A görög betegségek orvoslása II.. 1. vyd. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2015. 203 s. ISBN 978-963-8429-84-1.

Hivatkozások:
2016  [3] BUGÁR, M. I. A teológia kezdetei a Jánosi tradícióban: A Melitón- és a Hippolütosz–dosszié. In CATENA Monográfiák 16. kötet. Budapest : Kairosz, 2016. ISBN: 978-963-662-847-5, p. 32.



CAA 003 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Küroszi Theodórétosz: A görög betegségek orvoslása III.. 1. vyd. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2016. 235 s. ISBN 978-963-88961-6-2.

Hivatkozások:
2016  [3] BUGÁR, M. I. A teológia kezdetei a Jánosi tradícióban: A Melitón- és a Hippolütosz–dosszié. In CATENA Monográfiák 16. kötet. Budapest : Kairosz, 2016. ISBN: 978-963-662-847-5, p. 32.




EDI Folyóiratokban és tanulmánykötetekben megjelent recenziók
Bejegyzések száma: 3


EDI 001 PÁSZTORI-KUPÁN, István. Frenyó Zoltán: Szent Ágoston és az augusztinizmus. Vigilia. Évf. 84, sz. 5 (2019), p. 394-395. ISSN 0042-6024.

EDI 002 PÁSZTORI-KUPÁN, István. The Case against Diodore and Theodore: Texts and their Contexts. DOI 10.1093/jts/fls087 Journal of Theological Studies. Vol. 63, no. 2 (2012), p. 737-739. ISSN 0022-5185. CCC, WoS.

EDI 003 PÁSZTORI-KUPÁN, István. The Christology of Theodoret of Cyrus: Antiochene Christology from the Council of Ephesus (431) to the Council of Chalcedon (451). DOI 10.1017/S0036930610000207 Scottish Journal of Theology. Vol. 64, no. 2 (2011), p. 490-491. ISSN 0036-9306. CCC, WoS.





Počet výstupov spolu: 22


Štatistika ohlasov s kategóriou podľa Vyhlášky č. 397/2020 Z. z: počet ohlasov: 3

Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: počet ohlasov: 3


Štatistika ohlasov s kategóriou podľa Vyhlášky č. 456/2012 Z. z: počet ohlasov: 5

Citácie v zahraničných publikáciách neregistrované v citačných indexoch: počet ohlasov: 3

Recenzie v zahraničných publikáciách: počet ohlasov: 2


Štatistika ohlasov: počet ohlasov: 8



Menný zoznam publikácií:


V2 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka

Počet výstupov: 2


V2_001 Pásztori-Kupán, István. Kyrosi Theodórétos: A Szentháromság teológiájáról: Pásztori-Kupán István fordítása bevezetéssel In: "Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén": az emberi és angyali létezés kérdései az ókeresztény korban. Debrecen: Debreceni Egyetem, 2021, s. 199-230 [online]. ISBN 978-96-33189-35-1. [maďarčina]


V2_002 Pásztori-Kupán, István. Identical, But Not Alike: The Resurrection of the Body According to Amphilochius of Iconium [elektronický dokument]. DOI 10.4324/9781003157779-13 In: Soul, Body, and Gender in Late Antiquity: Essays on Embodiment and Disembodiment. London: Taylor & Francis Group. Routledge, 2024, s. 161-171 [tlačená forma]. ISBN 978-0-367-74427-4. ISBN (online) 978-1-003-15777-9. [angličtina]. - SCO


V3 Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 6


V3_001 Pásztori-Kupán, István. The one veneration belonging to the one Son: The union of worship as the criterion of teaching "the One and the same" during the Monophysite controversy In: Studia Theologica Debrecinensis: A Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológiai szakfolyóirata. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2010, č. 2, s. 77-95. ISSN 2060-3096. [angličtina]


V3_002 Pásztori-Kupán, István. Is there a crown without a cross? Two models describing the duty of Christians in the world In: Plērōma. Bucureşti: Institutul Teologic Penticostal, 2013, Roč. 15, č. 1, s. 159-172. ISSN 1454-7015. [angličtina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Lányi, Gábor János. Hungarians and Koreans in the "Religious Cold War": Political Instrumentalization of the Reformed Church in Hungary's Ecumenical Activity in the Early 1950s In: Reformed Legacy in Korea and Hungary: Religious, Cultural and Theological Approaches. Seoul: Presbyterian University and Theological Seminary, 2022, s. 193-228 [tlačená forma]. ISBN 978-89-7369-478-5. ISBN 978-615-5853-43-2


V3_003 Pásztori-Kupán, István. Cyril and Theodoret on the Temptation of Christ: An Imaginary Dialogue Between Alexandrian and Antiochene Christological Positions [elektronický dokument]. DOI 10.2478/perc-2022-0023 In: Perichoresis: The Theological Journal of Emanuel University. Warsaw: De Gruyter, 2022, Roč. 20, č. 4, s. 103-122 [tlačená forma] [online]. ISSN 1224-984X. ISSN (online) 2284-7308. [angličtina]. - WOS CC ; SCO


V3_004 Pásztori-Kupán, István. Hallgatni: arany-e vagy cinkosság?: Karl Barthnak az 1956-os magyar szabadságharc kapcsán tanúsított "hallgatása" Reinhold Niebuhr értelmezésében In: Református szemle: Az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az Evangélikus-Lutheránus Egyház hivatalos lapja. Kluž: Erdélyi Református Egyházkerület, 2009, Roč. 102, č. 1, s. 103-125 [tlačená forma]. ISSN 0254-4458. [maďarčina]


Ohlasy:

2017 [02/20] P. Farkas, Ilona. Albert Camus, a lázadó ember In: Mozaikok a 18–20. századi magyar és egyetemes történelemből. Eger: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem. Líceum Kiadó, 2017, s. 203-212. ISBN 978-615-5621-60-4. [maďarčina]


2011 [02/20] Ferencz, Árpád. Vassady Béla, Barth hűséges tanítványa? In: Barth és a magyar református teológia. Debrecen: Karl Barth Kutatóintézet, 2011, s. 122-136. ISBN 978-963-8429-67-4. [maďarčina]


V3_005 Pásztori-Kupán, István. A diakónia újszövetségi és óegyházi alapjai In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022, Roč. 16, č. 1, s. 85-101 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


V3_006 Pásztori-Kupán, István. The Number and Authority of the Ecumenical Councils in the Second Helvetic Confession [elektronický dokument]. DOI 10.2478/perc-2023-0021 In: Perichoresis: The Theological Journal of Emanuel University. Warsaw: De Gruyter, 2023, Roč. 21, č. 3, s. 40-54 [tlačená forma] [online]. ISSN 1224-984X. ISSN (online) 2284-7308. [angličtina]. - WOS CC ; SCO


O2 Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka

Počet výstupov: 3


O2_001 Pásztori-Kupán, István. Hérakleitosz és Démokritosz esete Erdély főnixmadarával In: Emlékalbum: 400 éves a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium. Nagyenyed: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., 2022, s. 162-167 [tlačená forma]. [maďarčina]


O2_002 Pásztori-Kupán, István. Amikor a császárlány nem úrvacsorázhat Nestorios és Pulcheria végzetes konfliktusa nyomában In: Az eucharisztia az ókeresztény hagyományban: A Magyar Patrisztikai Társaság 20. konferenciája az ókori kereszténységről. Debrecen: Debreceni Egyetem. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2022, s. 108-124. [maďarčina]


O2_003 Pásztori-Kupán, István. The Hungarian Holy Crown and its Significance for National and Christian Unity In: Reformed Legacy in Korea and Hungary: Religious, Cultural and Theological Approaches. Seoul: Presbyterian University and Theological Seminary, 2022, s. 235-250 [tlačená forma]. ISBN 978-89-7369-478-5. ISBN 978-615-5853-43-2. [angličtina]


O3 Odborný výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 1


O3_001 Pásztori-Kupán, István. Augusto Guida: Teodoro di Mopsuestia, Replica a Giuliano imperatore: Adversus Criminationes in Christianos Iuliani Imperatoris. In appendice testimonianze sulla polemica antigiulianea in altre opere di Teodoro, con nuovi frammenti del `Contro i Galilei` di Giuliano. DOI 10.17104/0017-1417-2022-5-399 In: GNOMON: Kritische Zeitschrift für die Gesamte Klassische. München: C.H. Beck. C.H. Beck - Nakladatelství C.H.Beck, 2022, Roč. 94, č. 5, s. 399-404. ISSN 0017-1417. [angličtina]. - WOS CC ; CCC


ADE Vedecké práce v ostatných zahraničných časopisoch

Počet výstupov: 1


ADE_001 Pásztori-Kupán, István, Kupán, Zsuzsanna. Küroszi Theodorétosz: A görög betegségek orvoslása (I. rész) In: Református szemle: Az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az Evangélikus-Lutheránus Egyház hivatalos lapja. Kluž: Erdélyi Református Egyházkerület, 2006, Roč. 99, č. 1, s. 45-67 [tlačená forma]. ISSN 0254-4458. [maďarčina]


ADM Vedecké práce v zahraničných časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS

Počet výstupov: 1


ADM_001 Gudor, Botond Kund, Pásztori-Kupán, István. The teaching concerning the Lord's supper in the 1559 Hungarian reformed confession of Marosvásárhely (Transylvania) In: Studies in Reformed Theology. Leiden: Brill, 2012, č. 22, s. 503-522. ISSN 1571-4799. [angličtina]. - SCO


AEC Vedecké práce v zahraničných recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách

Počet výstupov: 3


AEC_001 Pásztori-Kupán, István. Emperor Constantine I. and the Principles of Property Restoration in the Edict of Milan In: Church and State: Theological Reflections in the Hungarian Reformed Churches and in the Korean Protestant Churches. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, s. 183-199 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5853-18-0. ISSN 2676-8356. [angličtina]


AEC_002 Pásztori-Kupán, István. A far too eloquent silence: Karl Barth's inexplicable reluctance to address or comment the bloody avengement of the Hungarian Freedom Fight in 1956 In: Nationalism, Communism and Christian Identity: Protestant Theological Reflections from Korea and Hungary. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019, s. 163-178 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5853-22-7. [angličtina]


Ohlasy:

2022 [03/12] Lányi, Gábor János. Hungarians and Koreans in the "Religious Cold War": Political Instrumentalization of the Reformed Church in Hungary's Ecumenical Activity in the Early 1950s In: Reformed Legacy in Korea and Hungary: Religious, Cultural and Theological Approaches. Seoul: Presbyterian University and Theological Seminary, 2022, s. 193-228 [tlačená forma]. ISBN 978-89-7369-478-5. ISBN 978-615-5853-43-2


AEC_003 Pásztori-Kupán, István. Az óegyházi ökumenikus zsinatok száma és tekintélye a Második Helvét Hitvallásban In: Egyetemes és Református: A Második Helvét Hitvallás mai üzenetei. Budapest: Kálvin János Kiadó, 2017, s. 38-50. ISBN 978-963-5583-874. [maďarčina]


Ohlasy:

2020 [03/12] REUSS, A. Az egyetemes vagy ökumenikus hitvallások. Budapest : Luther Kiadó, 2020. ISBN 978-963-380-190-1, p. 34.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2018 [05/12] FÜSTI-MOLNÁR, Sz. Egyetemes és református. In Confessio. ISSN 0133-8889, 2018, vol. 42, no. 2, p. 38-50.. [s.l.] : [s.n.], 2018


AFC Publikované príspevky na zahraničných vedeckých konferenciách

Počet výstupov: 1


AFC_001 Pásztori-Kupán, István. Ugyanaz, de nem ugyanolyan: A test feltámadása Ikoniumi Amphilokios értelmezésében In: Test és társadalom a patrisztikus korban: Válogatás a Magyar Patrisztikai Társaság 14. konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változataiból. Debrecen: Debreceni Egyetem. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2020, s. 137-147 [tlačená forma]. ISBN 978-963-3188-45-3. ISSN 1789-1299. [maďarčina]


BEE Odborné práce v zahraničných zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných)

Počet výstupov: 3


BEE_001 Pásztori-Kupán, István. Aki megtagad engem az emberek előtt...: A "legkisebbek" befogadásának és Krisztus megvallásának határkérdéseiről In: A jóság határútjai. Marosvásárhely: Juventus Kiadó, 2021, s. 243-248 [tlačená forma]. ISBN 978-60-680-4541-2. [maďarčina]


BEE_002 Pásztori-Kupán, István. Kürosz városának legnevesebb ókori püspökéről In: A patrisztika műhelyeiből: Sapientia füzetek 38. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2021, s. 107-119 [tlačená forma]. [maďarčina]


BEE_003 Pásztori-Kupán, István. Az óegyházi ökumenikus zsinatok száma és tekintélye a második helvét hitvallásban In: Az egyházatyák a reformáció és az ellenreformáció korában: Válogatás a Magyar Patrisztikai Társaság 17. konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változataiból. Sárospatak: Hernád Kiadó, 2019, s. 103-114. [maďarčina]


Ohlasy:

2019 [05/12] PAP, L. D. Tóth Judit – Papp György (szerk.): Az egyházatyák a reformáció és az ellenreformáció korában. Válogatás a Magyar Patrisztikai Társaság XVIII. konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változataiból. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2019, vol. 112, no. 3, p. 283-287.. [s.l.] : [s.n.], 2019


CAA Umelecké monografie, dramatické diela, scenáre, umelecké preklady publikácií, autorské katalógy vydané v zahraničných vydavateľstvách

Počet výstupov: 1


CAA_001 Pásztori-Kupán, István. Küroszi Theodórétosz: A görög betegségek orvoslása I.. 1. vyd. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2014. ISBN 978-963-88961-4-8. [maďarčina]


Ohlasy:

2016 [03/12] BUGÁR, M. I. A teológia kezdetei a Jánosi tradícióban: A Melitón- és a Hippolütosz–dosszié. In CATENA Monográfiák 16. kötet. Budapest : Kairosz, 2016. ISBN: 978-963-662-847-5, p. 32.. [s.l.] : [s.n.], 2016



Štatistika záznamov


Štatistika záznamov indexovaných v databázach Current Content Connect, Web of Science Core Collection, Scopus a ich podradených databázach:


Databáza WOS CC. Počet zaznamov spolu: 3

Hlavná databáza WOS CC: 3

Databáza SCO. Počet zaznamov spolu: 4

Hlavná databáza SCO: 4

Databáza CCC. Počet zaznamov spolu: 1

Hlavná databáza CCC: 1


Štatistika záznamov



Podľa kategórie EPC od roku 2022

Počet všetkých záznamov: 12

V2 - Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka: 2

V3 - Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu: 6

O2 - Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka: 3

O3 - Odborný výstup publikačnej činnosti z časopisu: 1


Podľa kategórie EPC do roku 2021

Počet všetkých záznamov: 10

ADE - Vedecké práce v ostatných zahraničných časopisoch: 1

ADM - Vedecké práce v zahraničných časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS: 1

AEC - Vedecké práce v zahraničných recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách: 3

AFC - Publikované príspevky na zahraničných vedeckých konferenciách: 1

BEE - Odborné práce v zahraničných zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných): 3

CAA - Umelecké monografie, dramatické diela, scenáre, umelecké preklady publikácií, autorské katalógy vydané v zahraničných vydavateľstvách: 1


Podľa kategórie ohlasov

Počet ohlasovaných záznamov: 6

Počet jedinečných ohlasov: 8

Počet ohlasov zapísaných do roku 2021: 5

Z toho bez autocitácií: 5

01 - Citácie v zahraničných publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

02 - Citácie v domácich publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

03 - Citácie v zahraničných publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 3

Z toho bez autocitácií: : 3

04 - Citácie v domácich publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

05 - Recenzie v zahraničných publikáciách: 2

Z toho bez autocitácií: : 2

06 - Recenzie v domácich publikáciách: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

Počet ohlasov zapísaných od roku 2022: 3

Z toho bez autocitácií: 3

01 - Citácia v publikácii registrovaná v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

02 - Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: 3

Z toho bez autocitácií: : 3

03 - Recenzia a umelecká kritika v publikácii: 0

Z toho bez autocitácií: : 0


Podľa krajiny vydania

Počet domácich vydaní: 1

Počet zahraničných vydaní: 21

Počet bez krajiny vydania: 0


Podľa krajiny zverejnenia

Počet domácich zverejnení na podujatí: 0

Počet domácich zverejnení v inštitúcii: 0

Počet zahraničných zverejnení na podujatí: 0

Počet zahraničných zverejnení v inštitúcii: 0


Podľa oblasti výskumu

020 Humanitné vedy: 22


Podľa študijného odboru

6171 teológia: 13


Podľa podujatia

Počet všetkých konferenčných publikácií a príspevkov: 6

Z toho na domácich podujatiach: 0

Z toho na zahraničných podujatiach: 6

Počet pozvaných konferenčných príspevkov: 0

Z toho na domácich podujatiach: 0

Z toho na zahraničných podujatiach: 0


Podľa projektov

Počet publikácií s naviazaným projektom: 0


Podľa databáz a citačných indexov

CCC Current Content Connect: 1

CCC Current Content Connect: 1

SCO SCOPUS: 4

SCO SCOPUS: 4

WOS CC Web of Science Core Collection: 3

WOS CC Web of Science Core Collection: 3


Podľa metrík

AIS: 1

CiteScore: 1

IF: 1

SJR: 1

SNIP: 1


Podľa kvartilov

Počet záznamov s kvartilom AIS: 1

Z toho Q4: 1

Religion: 1

Počet záznamov s kvartilom JCI: 1

Z toho Q4: 1

Religion: 1

Počet záznamov s kvartilom Scimago: 1

Z toho Q3: 1

Religious studies: 1



Nyelvismeret

·         Magyar – anyanyelvi, akadémiai szint

·         Román – akadémiai szint

·         Angol – akadémiai szint

·         Német – középhaladó

·         Francia – alapfokú, társalgási szint

Tagság különböző tudományos szervezetekben
A Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének tagja:
https://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=22499
Az Ortodox Egyház és a Református Egyházak Világszövetsége teológiai párbeszédének vegyes bizottsága – tag
A CNATDCU (Consiliul Naţional de Atestare a Titlurilor, Diplomelor si Certificatelor Universitare) Teológiai Bizottságának alelnöke – 2015 és 2020 között
A Library of Early Christianity (Catholic University of America Press, Washington D.C.) szerkesztőbizottsága – folyamatos tagság

Intézményi és tudományos menedzsment és minőségbiztosítási tevékenységek
• 2012–2016: a PTI tudományos feladatokat ellátó rektorhelyettese, a PTI Tudományos Kutatási Tanácsának elnöke
• 2008–2016: a PTI Minőségbiztosítási Bizottságának elnöke
• 2010–2014: a „Pasztorális protestáns teológia” képzési program minőségbiztosításáért felelős személy
• 2006–2020: A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és az ARACIS kapcsolattartója, akkreditációs és minőségbiztosítási feladatokkal
• 2016-tól: a Károli Gáspár Egyetem Erasmus+, CEEPUS és Campus Mundi mobilitási programok Általános Bölcsészettudományi Tanszékén belüli koordinátor
• 2016-tól: a Károli Gáspár Egyetem elsőéves hallgatóinak tudományos mentora

2021-től: A Romániai Minőségbiztosítási Ügynökség (ARACIS) nemzetközi értékelő szakembere

2021-től: A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara diakóniai képzésének szakfelelőse (garansa)


 

Mgr. György Csík, PhD.
Név: Mgr. György Csík, PhD.
Kar: Református Teológiai Kar
Tanszék: Alkalmazott Tudományok Tanszéke
Beosztás: Adjunktus
Iroda: R***
E-mail:
Telefon: +421 35 32 60 ***

Egyetemi tanulmányok
Károly Egyetem Prága, Teológiai Kar
Teológia
1985 - 1991
Doktori képzés (PhD.)
Selye J. Egyetem, Komárom
Teológia
2015 - 2019

Munkaviszonyok
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház
gyülekezeti lalkipásztor
1995 -
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja
igazgató
2006 - 2007
SZRKE - Egyházközség Tany, de Ruyter Napközi Otthon
igazgató
2015 - 2020
Selye J. Egyetem Református Teológiai Kara Komárom
szak asszisztens
2022 -


Kutatási terület Diakónia és szociális munka

Kutatási projektek Tömör magyarázó szójegyzék magyar nyelven, ötnyelvű szójegyzékkel könyv, CD-ROM és Open Access formátumban.
006UJS-4/2021

2021 -





A1 kategória - Tudományos monográfiaszerű könyv jellegű publikációk (AAA, AAB, ABA, ABB, ABC, ABD)
Bejegyzések száma: 0

A2 kategória - Egyéb könyv jellegű publikációk (ACA, ACB, BAA, BAB, BCB, BCI, EAI, CAA, CAB, EAJ, FAI)
Bejegyzések száma: 1
BAB Hazai kiadóknál megjelent könyvjellegű szakmai publikációk (1)

B kategória - Nemzetközi adatbázisban jegyzett folyóiratok, szerzői bozonylatok, szabadalmak és felfedezések (ADC, ADD, AEG, AEH, BDC, BDD, CDC, CDD, AGJ)
Bejegyzések száma: 0

C kategória - Egyéb recenzált publikációk (ACC, ACD, ADE, ADF, AEC, AED, AFA, AFB, AFC, AFD, AFE, AFF, AFG, AFH, BBA, BBB, BCK, BDA, BDB, BDE, BDF, BEC, BED, BFA, BFB, BGH, CDE, CDF)
Bejegyzések száma: 1
ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (1)

N kategória - Egyéb nem recenzált publikációk (ADM, ADN, AEM, AEN, BDM, BDN, CBA, CBB)
Bejegyzések száma: 0

D kategória - Egyéb - a SZKOM által meghatározott kategóriákon kívüli publikációk
Bejegyzések száma: 1
BEF Hazai tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia) (1)

Bejegyzések száma összesen: 3

Publikációk listája

ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 1


ADF 001 CSÍK, György. Tanítás és nevelés egy felvidéki református lelkész szemszögéből. Teológiai Fórum. Évf. 9, sz. 2 (2015), p. 56-63. ISSN 1337-6519.


BAB Hazai kiadóknál megjelent könyvjellegű szakmai publikációk
Bejegyzések száma: 1


BAB 001 CSÍK, György a Alfréd SOMOGYI. Presbiteri kézikönyv: A Pozsonyi egyházmegye presbiterei számára. 1. vyd. Somorja: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Pozsonyi egyházmegye, 2013. 128 s. ISBN 978-80-971392-7-8.


BEF Hazai tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia)
Bejegyzések száma: 1


BEF 001 CSÍK, György. Isten a hagyomány fölött áll. In: Hitből: A Pozsonyi Református Egyházmegye lelkipásztorainak igehirdetései. Apácaszakállas: Pozsonyi Református Egyházmegye, 2017, P. 32-37. ISBN 978-80-972764-7-8.





Počet výstupov spolu: 9


Štatistika ohlasov: počet ohlasov: 0



Menný zoznam publikácií:


V2 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka

Počet výstupov: 4


V2_001 Csík, György. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház diakóniájának története a rendszerváltástól napjainkig In: A "recepta religiók" évszázadai Erdélyben: Egyháztörténeti tanulmányok. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2019, s. 476-484 [tlačená forma]. ISBN 978-606-93498-9-2. [maďarčina]


V2_002 Csík, György. A gyülekezet és az önkéntesség = The Church and Volunteering In: Önkéntesség és a krízis: Tudományos tanulmánykötet. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022, s. 29-40 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-435-5. [maďarčina]


V2_003 Csík, György, Kocsis, Zsófia, Strédl, Terézia. Függőségben élő szenvedélybetegek támogatása In: Diakónia, szociális intézmények és szolgálatai. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 131-152 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-484-3. [maďarčina]


V2_004 Csík, György. A tanyi református egyházközösség De Ruyter Napköziotthon megalapítása: Gyülekezeti küzdelmek és munka egy cél elérése érdekében In: Diakónia, szociális intézmények és szolgálatai. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 62-72 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-484-3. [maďarčina]


V3 Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 1


V3_001 Csík, György. Krisztus-alapú diakónia In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022, Roč. 16, č. 2, s. 60-85 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


O1 Odborný výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 1


O1_001 Szénási, Lilla, Csík, György, Görözdi, Zsolt, Kovács, Ábrahám, Lévai, Attila. A szociális munka rövid fogalomtára ötnyelvű szótárral [textový dokument (print)] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023. ISBN 978-80-8122-469-0. [slovenčina. angličtina. čeština. maďarčina. nemčina]


ADF Vedecké práce v ostatných domácich časopisoch

Počet výstupov: 1


ADF_001 Csík, György. Tanítás és nevelés egy felvidéki református lelkész szemszögéből In: Teológiai Fórum: A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: Vedecký časopis Reformovanej teologickej fakulty Univerzity J. Selyeho a Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2015, Roč. 9, č. 2, s. 56-63 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


BAB Odborné knižné publikácie vydané v domácich vydavateľstvách

Počet výstupov: 1


BAB_001 Csík, György, Somogyi, Alfréd. Presbiteri kézikönyv: A Pozsonyi egyházmegye presbiterei számára. 1. vyd. Somorja: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, 2013. ISBN 978-80-971392-7-8. [maďarčina]


BEF Odborné práce v domácich zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných)

Počet výstupov: 1


BEF_001 Csík, György. Isten a hagyomány fölött áll In: Hitből: A Pozsonyi Református Egyházmegye lelkipásztorainak igehirdetései. Apácaszakállas: Pozsonyi Református Egyházmegye, 2017, s. 32-37. ISBN 978-80-972764-7-8. [maďarčina]



Štatistika záznamov



Podľa kategórie EPC od roku 2022

Počet všetkých záznamov: 6

V2 - Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka: 4

V3 - Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu: 1

O1 - Odborný výstup publikačnej činnosti ako celok: 1


Podľa kategórie EPC do roku 2021

Počet všetkých záznamov: 3

ADF - Vedecké práce v ostatných domácich časopisoch: 1

BAB - Odborné knižné publikácie vydané v domácich vydavateľstvách: 1

BEF - Odborné práce v domácich zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných): 1


Podľa kategórie ohlasov

Počet ohlasovaných záznamov: 0

Počet jedinečných ohlasov: 0

Počet ohlasov zapísaných do roku 2021: 0

Z toho bez autocitácií: 0

01 - Citácie v zahraničných publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

02 - Citácie v domácich publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

03 - Citácie v zahraničných publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

04 - Citácie v domácich publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

05 - Recenzie v zahraničných publikáciách: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

06 - Recenzie v domácich publikáciách: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

Počet ohlasov zapísaných od roku 2022: 0

Z toho bez autocitácií: 0

01 - Citácia v publikácii registrovaná v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

02 - Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

03 - Recenzia a umelecká kritika v publikácii: 0

Z toho bez autocitácií: : 0


Podľa krajiny vydania

Počet domácich vydaní: 8

Počet zahraničných vydaní: 1

Počet bez krajiny vydania: 0


Podľa krajiny zverejnenia

Počet domácich zverejnení na podujatí: 0

Počet domácich zverejnení v inštitúcii: 0

Počet zahraničných zverejnení na podujatí: 0

Počet zahraničných zverejnení v inštitúcii: 0


Podľa oblasti výskumu

010 Pedagogické vedy: 1

020 Humanitné vedy: 8


Podľa študijného odboru

6171 teológia: 5

7605 učiteľstvo a pedagogické vedy: 1


Podľa podujatia

Počet všetkých konferenčných publikácií a príspevkov: 1

Z toho na domácich podujatiach: 0

Z toho na zahraničných podujatiach: 1

Počet pozvaných konferenčných príspevkov: 0

Z toho na domácich podujatiach: 0

Z toho na zahraničných podujatiach: 0


Podľa projektov

Počet publikácií s naviazaným projektom: 1



A Szlovákiai Református Kersztyén Egyház Diakóniai Központjának igazgatója 2006 - 2011

Zsinati tag 2006 - 2015

A Tanyi Református Egyházközség de Ruyter Napközi Otthon igazgatója 2015 - 2020


 

Mgr. Kinga Süll, PhD.
Név: Mgr. Kinga Süll, PhD.
Kar: Református Teológiai Kar
Tanszék: Rendszeres és gyakorlati teológiai tanszék
Beosztás: Adjunktus
Iroda: ***
E-mail:
Telefon: +421 35 32 60 ***

Egyetemi tanulmányok
Selye János Egyetem
Református teológiai kar
1998 - 2004
Evangelische Hochschule für Kirchenmusik/Halle an der Saale
Egyházzene szak
1998 - 2005
Doktori képzés (PhD.)
Selye János Egyetem
Református teológiai kar
2011 - 2014

Munkaviszonyok
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház
Egyházzenéért felelős zsinati tanácsos
2004 -
Selye János Egyetem
adjunktus
2005 -
Művészeti alapiskola, Komárom
zenepedagógus
2004 - 2005


Kutatási terület Gyakorlati teológia, Egyházzene, Zenei nevelés a családban, Korai zenei nevelés - Ringató, Kórusimprovizáció és annak hatásai    Erasmus+ 2023-1-SK01-KA131-HED-000135317 2024.április 8-12. Buadpest, KGRE - HK








Počet výstupov spolu: 11


Štatistika ohlasov: počet ohlasov: 0



Menný zoznam publikácií:


V2 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka

Počet výstupov: 3


V2_001 Süll, Kinga. Bach János passiójának teológiája. DOI 10.36007/3327.2019.163-169 In: 11. International Conference of J. Selye University: Theological Sections. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019, s. 163-169 [online]. ISBN 978-80-8122-332-7. [maďarčina]


V2_002 Süll, Kinga. A hagyomány útja és a megújulás lehetősége a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban - Pálóczi-Czinke István énekeskönyve a Csehszlovákiai Református Egyetemes Egyházban In: "Hiszek, hogy megértsem": Doktoranduszok Országos Szövetsége Hittudományi Osztály Fiatal Kutatók és Doktoranduszok IV. Nemzetközi Teológuskonferenciája. Budapest: Éditions L' Harmattan, 2015, s. 349-352 [tlačená forma]. ISBN 978-963-980-861-4. [maďarčina]


V2_003 Süll, Kinga. Zene a misszió szolgálatában: 120 éve született Csomasz Tóth Kálmán. DOI 10.36007/4485.2023.55 In: 14th International Conference of J. Selye University: Theological Section. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 55-61 [online]. ISBN 978-80-8122-448-5. http://uk.ujs.sk/dl/4485/SULL.pdf. [maďarčina]


O2 Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka

Počet výstupov: 5


O2_001 Süll, Kinga. Az egyéni és közösségi éneklés a református liturgiában: A hagyomány és megújulás lehetősége In: 2. Interdiszciplináris Doktorandusz Konferencia. Pécs: Pécsi Tudományegyetem, 2014, s. 351-355. ISBN 978-963-642-598-2. [maďarčina]


O2_002 Süll, Kinga. Morzsaszedegetés hajdani táborozók tollából... In: Jöjj, amíg ifjú vagy!: Ifjúsági ébredési mozgalom a Felvidéken. Rimavská Sobota: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2022, s. 91-92. ISBN 978-80-89964-26-0. [maďarčina]


O2_003 Süll, Kinga. Egyházi ének és zene a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban In: A Szlovákiai Keresztyén Egyház missziója: Helyzetképek, Kihívások, Kilátások. Rimavská Sobota: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2022, s. 159-174. ISBN 978-80-89964-24-6. [maďarčina]


O2_004 Süll, Kinga. Cirkevná hudba od roku 1989 po súčasnosť In: Sto rokov: Dejiny Reformovanej kresťanskej cirkvi na Slovensku od osamostatnenia po súčasnosť. Michaľany: Ústredie kultúry a osvety Reformovanej kresťanskej cirkvi na Slovensku, 2023, s. 163-170 [tlačená forma]. ISBN 978-80-89964-29-1. [slovenčina]


O2_005 Süll, Kinga. Az egyházzenei élet 1989-től napjainkig In: Száz év: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története az önállósulástól napjainkig. Michaľany: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2023, s. 207-218 [tlačená forma]. ISBN 978-80-89964-29-1. [maďarčina]


O3 Odborný výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 3


O3_001 Süll, Kinga. Felvidék bemutatkozik: Református kántor In: Magyar Egyházzene: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja. Budapest: Magyar Egyházzenei Társaság, 2011, Roč. 19, č. 3, s. [1-1]. ISSN 1217-7768. [maďarčina]


O3_002 Süll, Kinga. Zene mint erőforrás In: Kálvinista Szemle: a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja. Komárno: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2022, Roč. 93, č. május, s. 6-7 [tlačená forma]. ISSN 1335-7298. [maďarčina]


O3_003 Süll, Kinga. Negyedszázadnyi hálaadás: Huszonöt éves a Firesz Cantate Domino kórus In: Kálvinista Szemle: a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja. Komárno: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2022, Roč. 93, č. április, s. 12-13 [tlačená forma]. ISSN 1335-7298. [maďarčina]



Štatistika záznamov



Podľa kategórie EPC od roku 2022

Počet všetkých záznamov: 11

V2 - Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka: 3

O2 - Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka: 5

O3 - Odborný výstup publikačnej činnosti z časopisu: 3


Podľa kategórie ohlasov

Počet ohlasovaných záznamov: 0

Počet jedinečných ohlasov: 0

Počet ohlasov zapísaných do roku 2021: 0

Z toho bez autocitácií: 0

01 - Citácie v zahraničných publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

02 - Citácie v domácich publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

03 - Citácie v zahraničných publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

04 - Citácie v domácich publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

05 - Recenzie v zahraničných publikáciách: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

06 - Recenzie v domácich publikáciách: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

Počet ohlasov zapísaných od roku 2022: 0

Z toho bez autocitácií: 0

01 - Citácia v publikácii registrovaná v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

02 - Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

03 - Recenzia a umelecká kritika v publikácii: 0

Z toho bez autocitácií: : 0


Podľa krajiny vydania

Počet domácich vydaní: 8

Počet zahraničných vydaní: 3

Počet bez krajiny vydania: 0


Podľa krajiny zverejnenia

Počet domácich zverejnení na podujatí: 0

Počet domácich zverejnení v inštitúcii: 0

Počet zahraničných zverejnení na podujatí: 0

Počet zahraničných zverejnení v inštitúcii: 0


Podľa oblasti výskumu

020 Humanitné vedy: 11


Podľa študijného odboru

6171 teológia: 11


Podľa podujatia

Počet všetkých konferenčných publikácií a príspevkov: 4

Z toho na domácich podujatiach: 2

Z toho na zahraničných podujatiach: 2

Počet pozvaných konferenčných príspevkov: 0

Z toho na domácich podujatiach: 0

Z toho na zahraničných podujatiach: 0


Podľa projektov

Počet publikácií s naviazaným projektom: 0



A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztályának vezetője.

Az Európai Protestáns Egyházzenészek Konferenciájának (European Conference for Protestant Church Music) tagja.

A Selye János Egyetem Református Teológiai Kar Akadémiai Szenátusának tagja.

A Doctorok Collégiumának tagja.

A Magyar Örökség díjas Ringató módszer alkalmazója, foglalkozásvezető.


 

prof. Ábrahám Kovács, PhD.
Név: prof. Ábrahám Kovács, PhD.
Tanszékvezető
Kar: Református Teológiai Kar
Tanszék: Történelmi Tudományok Tanszéke
Beosztás: Egyetemi tanár
Iroda:
E-mail:
Telefon: ***
A tanulmányi programért felelős személy:
Református teológiai (összevont 1. és 2. szintű, nappali képzés)
Teológia (3. szint, nappali és levelező képzés)

Egyetemi tanulmányok
Kossuth Lajos Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar
Történelem tanár
1992 - 1997
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Teológia
1990 - 1997
Princeton Teológiai Szeminárium
Teológia és vallástudomány
1997 - 1998
Doktori képzés (PhD.)
Edinburghi Egyetem, UK
Teológia, Vallástudomány, Világkeresztyénség
1999 - 2003
Habilitáció
Evangélikus Hittudományi Egyetem, Magyarország
Rendszeres Teológia
2011
Professzori-inaugurációs folyamat
Partium Keresztyén Egyetem, Romania
Teológia
2017

Munkaviszonyok
Selye János Egyetem
Professzor
2018 -
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Docens
2005 -
Partiumi Keresztyén Egyetem
Professor
2017 - 2018


Kutatási terület Teológusként kiemelten foglalkozik a keresztyén teológián belül a hagyományos és liberális vallástudományi teológia valamint a református teológia és a világvallások teológiájának kapcsolatával. Fő érdeklődési körei közé tartozik a krisztológia, eszkatológia és antropológia. Számos munkát írt a zsidómisszió, a millennializmus és az eszkatológia témakörében. A rendszeres teológiai munkásságában a történészi végzettségét és vallástörténeti szakmai ismereteit kiválóan kamatoztatta ösztöndíjas kutatásai révén. Az Edinburghi Egyetemen rendszeres teológiai, vallástudományi és egyháztörténeti tanszékével számos közös projektben vett részt. A dél-afrikai Stellenbosch, a glasgowi egyetem rendszeres teológiai tanszékével nemzetközi konferenciákat szervez különböző dogmatikai témákban.  

Kutatási projektek A keresztény hit két fő központja: a Princetoni Teológiai Szeminárium és Debrecen Református Hittudományi Egyetem teológiai nézeteinek összehasonlítása
1215205
Fulbright Research Professor Fellowship
2016 - 2016

Lichtenstein György, mnemotechnikus, edinburghi magyar zenész és filozófus szerepe a brit királyi család és skót elit életében
2164/KMIF/2018
Magyar Tudományos Akadémia Balassi Intézet
2017 - 2017

A magyarországi protestantizmus vallásról alkotott felfogása, és annak társadalmi hatásai (1840-1940)
BO/00767/08/2
Bolyai János ösztöndíj, Magyar Tudományos Akadémia
-





A1 kategória - Tudományos monográfiaszerű könyv jellegű publikációk (AAA, AAB, ABA, ABB, ABC, ABD)
Bejegyzések száma: 7
AAA Külföldi kiadóknál megjelent tudományos monográfiák (4)
ABC Külföldi kiadók tudományos monográfiáiban megjelent fejezetek (3)

A2 kategória - Egyéb könyv jellegű publikációk (ACA, ACB, BAA, BAB, BCB, BCI, EAI, CAA, CAB, EAJ, FAI)
Bejegyzések száma: 13
BAA Külföldi kiadóknál megjelent könyvjellegű szakmai publikációk (2)
FAI Könyv jellegű szerkesztői munkák (11)

B kategória - Nemzetközi adatbázisban jegyzett folyóiratok, szerzői bozonylatok, szabadalmak és felfedezések (ADC, ADD, AEG, AEH, BDC, BDD, CDC, CDD, AGJ)
Bejegyzések száma: 3
ADC Külföldi karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (3)

C kategória - Egyéb recenzált publikációk (ACC, ACD, ADE, ADF, AEC, AED, AFA, AFB, AFC, AFD, AFE, AFF, AFG, AFH, BBA, BBB, BCK, BDA, BDB, BDE, BDF, BEC, BED, BFA, BFB, BGH, CDE, CDF)
Bejegyzések száma: 46
ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (26)
ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (1)
AEC Külföldi recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák (15)
AFC Külföldi tudományos konferencián publikált cikkek (3)
BBA Külföldi kiadók szakkönyveiben megjelent fejezetek (1)

N kategória - Egyéb nem recenzált publikációk (ADM, ADN, AEM, AEN, BDM, BDN, CBA, CBB)
Bejegyzések száma: 9
ADM A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett külföldi folyóiratokban megjelent tudományos munkák (8)
ADN A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett hazai folyóiratokban megjelent tudományos munkák (1)

D kategória - Egyéb - a SZKOM által meghatározott kategóriákon kívüli publikációk
Bejegyzések száma: 6
BEE Külföldi tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia) (6)

Bejegyzések száma összesen: 84

Hivatkozások:

[1] Nemzetközi (WoS vagy Scopus) adatbázisban jegyzett külföldi publikációkban megjelent hivatkozások, ill. bírálatok (5)
[3] Nemzetközi adatbázisban nem jegyzett, külföldi publikációkban megjelent hivatkozások (45)
[4] Nemzetközi adatbázisban nem jegyzett, belföldi publikációkban megjelent hivatkozások (2)
[5] Külföldi publikációkban megjelent bírálatok (5)
Összesen 57

Publikációk listája

AAA Külföldi kiadóknál megjelent tudományos monográfiák
Bejegyzések száma: 4


AAA 001 KOVÁCS, Ábrahám. Hitvédelem és egyháziasság: A debreceni új ortodoxia vitája a liberális teológiával. 1. vyd. Budapest: L ́Harmattan, 2010. 229 s. ISBN 978-963-236-306-6.

Hivatkozások:
2022  [3] SOMFALVI, E. Teaching the Catechism from Heidelberg by Todays Methods. In Reformed Legacy in Korea and Hungary : Religious, Cultural and Theological Approaches. Seoul, Debrecen : Presbyterian University and Theological Seminary, Debrecen Reformed Theological University, 2022. ISBN 978-89-7369-478-5 93230, p. 251-263.

2021  [3] BODNÁR, L. Kovács Albert (1838–1904) teológiai szabadelvűségének forrásai. In Református szemle. ISSN 0254-4458, 2021, vo. 114, no. 1, p. 93,98.

2021  [4] GÖRÖZDI, ZS. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárno : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 144.

2020  [3] KULCSÁR, Á. Viszonyítások és viszonyulások. Ravasz László ifjúkori vallástudományi írásai. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2020, vol. 113, no. 6, p. 611.

2019  [3] KOLUMBÁN, V. J. Mítosz és valóság. Huszti András értékelése a 19. században. In A "recepta religiók" évszázadai Erdélyben. Kolozsvár : Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2019. ISBN 978-606-93498-9-2, p. 170.

2019  [3] KOVÁCS, K.Á. A filozófia nyelve a magyar református ébredésben az előző századfordulón.Vita az erdélyi racionalizmusról. In A "recepta religiók" évszázadai Erdélyben. Kolozsvár : Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2019. ISBN 978-606-93498-9-2, p. 257.

2018  [3] PETROV, A. A debreceni újortodoxia második generációja Márk Ferenc teológiai gondolkodása. In Theologiai szemle. ISSN 0133-7599, 2018, vol. 2018, no. 4, p. 213-221.

2018  [3] PÓTOR, Á. Czeglédy Sándor teológiai munkásságának alapvonásai. Debrecen : Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2018. ISBN 978-615-5853-14-2, p. 32.

2017  [3] MISÁK, M. Zsarnay Lajos teológiája. In Studia Universitatis Babeş-Bolyai Theologia Reformata Transylvanica. ISSN 1582-5418, 2017, vol. 62, no. 1, p. 70,71.

2017  [3] GERÉB, M. Egy húsvét Szász Domokossal, avagy: a keresztáldozat és feltámadás kérdése két prédikációban. In Non videri, sed esse: Tanulmányok a 60 éves Buzogány Dezső tiszteletére. Kolozsvár : Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, ISBN 978-606-93498-6-1, p. 199.

2017  [3] KOVÁCS, T. Die Alliierten: Der österreichische reformiertePietismus begegnet der ungarischenNeoorthodoxie. In Reformation in Mitteleuropa. Praha-Prešov : Vydavateľstvo Prešovskej univerzity, 2017. ISBN 9788055519807, p. 153.

2017  [3] SZÁSZ, L. A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában. In Egyháztörténeti Szemle. ISSN 1587-026X, 2017, vol. 18, no. 4, p. 12.

2016  [3] RÁCZ, N. ZS. Adalékok a 19. századi liberalizmus unitárius recepciójához. Simén Domokos és Kozma Ferencz vitája a vallás forrásáról. In Keresztény Magvető. ISSN: 1222-8370, 2016, no. 2, p. 161.

2015  [3] MÁTÉ-TÓTH, A. - SARNYAI, CS.M. The History and Recent Trends of Religionswissenschaft in Hungary. In Studying Religions with the Iron Curtain Closed and Opened: The Academic Study of Religion in Eastern Europe. Leiden : Brill Academic Publishers, 2015. ISBN 9789004283077, p. 122-165.

2015  [3] HEGYI, Á. The Spread of Deism in the Reformed Church in the South Eastern Region of the Kingdom of Hungary at the Turn of the 18th-19th Century. In Philosophy study. ISSN 2159-5321, 2015, vol. 5, no. 4, p. 213-222.

2015  [3] BARÁTH, B. L. Balogh Ferenc (1836-1913). In Hittel és humorral. Debrecen : Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2015. ISBN 978-963-8429-86-5, p. 131-140.

2012  [5] FAZEKAS, CS. Kovács Ábrahám: Hitvédelem és egyháziasság. A debreceni új ortodoxia vitája a liberális teológiával. In Református szemle. ISSN 0254-4458, 2021, vo. 105, no. 2, p. 208-211.

2012  [3] MAGYAR, B. D. "Könyv kell hát, hadd ismerjük meg Kálvin nagy szellemét!" In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2012, vol. 105, no. 2, p. 178.

2012  [5] SZATHMÁRY, S. A hit harca: vallástudomány vagy teológia. In Confessio. ISSN 0133-8889, 2012, vol. 36, no. 2, p. 117-120.

2011  [3] FABINY, T. Igaz tanítás. Van-e ilyen? (Az ortodoxiától a heterodoxiáig és vissza). In A keresztyén igazság. ISSN 0865-2163, 2011, no. 2, p. 8-23.

[no_codeYear]  [3]



AAA 002 KOVÁCS, Ábrahám. Nemzetközi kálvinizmus Európa perifériáin: Magyar és skót protestáns kapcsolatok a 19. században. 1. vyd. Budapest: L´Harmattan, 2016. 204 s.

Hivatkozások:
2018  [5] LÉVAI, CS. Kovács Ábrahám: Nemzetközi kálvinizmus Európa periférián. Magyar és skót protestáns kapcsolatok a 19. században. In Századok. ISSN 0039-8098, 2018, vol. 152, no. 2, p. 457-459.



AAA 003 KOVÁCS, Ábrahám. Stranger at Hand: Antisemitic Prejudices in Post-Communist Hungary. 1. vyd. Leiden, Netherlands: Brill, 2011. 211 s. ISBN 978-90-04-19195-2.

AAA 004 KOVÁCS, Ábrahám. The History of the Free Church of Scotland ́s Mission to the Jews in Budapest and its Impact on the Reformed Church of Hungary (1841-1914). 1. vyd. Frankfurt am Main: Peter Lang, 2006. 435 s. ISBN 3-631-55367-6.

Hivatkozások:
2022  [3] LUCSKI, M. The impact of the reformed youth movements during the first half of the twentieth century on the personal life of church members and Hungarian youth. In Reformed Legacy in Korea and Hungary : Religious, Cultural and Theological Approaches. Seoul, Debrecen : Presbyterian University and Theological Seminary, Debrecen Reformed Theological University, 2022. ISBN 978-89-7369-478-5 93230, p.143-158.

2020  [3] ELINGTON, J. Reformed Theology in Modern Europe (Nineteenth and Twentieth Centuries). In The Oxford handbook of reformed theology. Oxford : Oxford University Press, 2020. ISBN 978-0-19-872391-2, p. 147.

2020  [3] KULCSÁR, Á. Élő hit, élő misszió. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2020, vol. 113, no. 1, p. 36,40.

2019  [3] KRIJGER, T.-E. The Eclipse of Liberal Protestantism in the Netherlands Religious, Social, and International Perspectives on the Dutch Modernist Movement (1870-1940). Leiden : BRILL, 2019. ISBN 978-90-04-41007-7, p. 518,519,549.

2015  [3] KONRÁD, M. Zsidóságon innen és túl. Budapest : Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2015. ISBN 978-963-9627-85-7, p. 258, 313, 629.

2015  [3] BARÁTH, B. L. Balogh Ferenc (1836-1913). In Hittel és humorral. Debrecen : Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2015. ISBN 978-963-8429-86-5, p. 131-140.

2013  [1] HARINCK, G. Groen ́s and Kuyper ́s scottish relations: Not beyond chalmers. In Dutch crossing-journal of low countries studies. ISSN 0309-6564, 2013, vol. 37, no. 2, p. 155-162. WoS

2013  [1] KOOL, A. M. The history of the free church of Scotland ́s Mission to the Jews in Budapest and its impact on the reformed church of Hungary 1841-1914. In Scottish journal of theology. ISSN 0036-9306, 2013, vol. 66, no. 2, p. 248-250. WoS

2011  [3] KISH, G.A. The Origins of the Baptist Movement Among the Hungarians: A History of the Baptists in the Kingdom of Hungary From 1846 to 1893. Leiden : BRILL, 2011. ISBN 9789004211360, p. 24, 67, 68, 99, 100, 103, 120, 214, 440.

2009  [1] MURDOCK, G. The history of the free church of Scotland ́s Mission to the Jews in Budapest and its impact on the reformed church of Hungary 1841-1914. In Journal of ecclesiastical history. ISSN 0022-0469, 2009, vol. 60, no. 1, p. 199-200. WoS

2009  [1] BROWN, S. J. The history of the free church of Scotland ́s Mission to the Jews in Budapest and its impact on the reformed church of Hungary 1841-1914. In Studies in world christianity. ISSN 1354-9901, 2009, vol. 15, p. 196-197. WoS

2008  [3] MISHKIN, D. The Wisdom of Alfred Edersheim: Gleanings from a 19th Century Jewish Christian Scholar. Eugene : Wipf and Stock, 2008. ISBN 9781556359392, p. 3.

2008  [3] GONDA, L. The service of evangelism, the evangelism of service. Utrecht : Hollandia, 2008. ISBN 978-90-239-2384-8, p. 84.




ABC Külföldi kiadók tudományos monográfiáiban megjelent fejezetek
Bejegyzések száma: 3


ABC 001 KOVÁCS, Ábrahám. A debreceni új ortodoxia második generációjának vezéregyénisége: Csiky Lajos szerepe az ébredésben és az ő misszióteológiai felfogása. In: Világnézetek kihívásai és a protestáns teológia. Budapest: L´Harmattan, 2016, P. 189-212. ISBN 978-963-414-129-7.

ABC 002 KOVÁCS, Ábrahám. A liberális teológia és a vallástudomány: Kovács Ödön vallásbölcsészeti kézikönyve. In: Tanulmányok a magyar vallástudomány történetéről. Budapest: L ́Harmattan, 2009, P. 101-126. ISBN 978-963-236-229-8.

Hivatkozások:
2021  [3] BODNÁR, L. Kovács Albert (1838–1904) teológiai szabadelvűségének forrásai. In Református szemle. ISSN 0254-4458, 2021, vo. 114, no. 1, p. 91.

2020  [3] KULCSÁR, Á. Viszonyítások és viszonyulások. Ravasz László ifjúkori vallástudományi írásai. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2020, vol. 113, no. 6, p. 591.



ABC 003 KOVÁCS, Ábrahám. The First Hungarian Handbook on Comparative Religion: Liberal Theology, Science of Religion and the Issue of Classification. In: New Trends and Recurring Issues in the Study of Religion. Budapest: L´Harmattan, 2014, P. 52-93. ISBN 978-963-236-850-4.


ADC Külföldi karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 3


ADC 001 KOVÁCS, Ábrahám. The Rise of the Science of Religion and Its Separation from Traditional Protestant Theology in Hungary The Impact of Scholten, Tiele, and Pfleiderer on the Scholarly Work of Odon Kovacs. DOI 10.1163/15685276-12341496 Numen : international review for the history of religions. Vol. 65, no. 2-3 (2018), p. 232-255. ISSN 0029-5973. CCC, WoS, SCOPUS.

ADC 002 KOVÁCS, Ábrahám. Attempting to bring the Gospel home. Scottish missions to Palestine, 1839-1917. Journal of Ecclesiastical History. Vol. 60, no. 1 (2009), p. 196-199. ISSN 0022-0469. CCC, WoS.

ADC 003 KOVÁCS, Ábrahám. Faith and its Critics: A Conversation. DOI 10.3366/E1354990110000912 Studies in World Christianity. Vol. 16, part 2 (2010), p. 199-202. ISSN 1354-9901. CCC, WoS.


ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 26


ADE 001 KOVÁCS, Ábrahám. Természeti racionalista vagy bibliás magyar református tradicionális teológus?. Egyháztörténeti Szemle. Évf. 20, sz. 2 (2019), p. 39-60. ISSN 1585-7476.

ADE 002 KOVÁCS, Ábrahám. British Evangelicals and German Pietists Promoting Revival through the Work of the Bible and Tract Societies in Hungary. DOI 10.3366/sch.2020.0031 Scottish Church History. Vol. 49, no. 2 (2020), p. 100-122. ISSN 2516-6298.

ADE 003 KOVÁCS, Ábrahám. Erőss Lajos, Karl Barth és az összehasonlító vallásteológia. A buddhizmus és a keresztyénség viszonya = Erőss Lajos, Karl Barth’s Approach to Comparative Theology. Two Attempts to Reflection the Relationship between Buddhism and Christianity Especially in regard to Salvation. Református szemle = Reformed Review : Az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az Evangélikus-Lutheránus Egyház hivatalos lapja. = Reformed Review Évf. 114, sz. 1 (2021), p. 56-88 [print]. ISSN 0254-4458.

ADE 004 KOVÁCS, Ábrahám. A vallástudomány és a protestáns teológia határkérdései és mai relevenciája Kovács Ödön rendszeralkotása kapcsán. Vallástudományi Szemle. Évf. 11, sz. 2 (2015), p. 105-121. ISSN 1786-4062.

ADE 005 KOVÁCS, Ábrahám. A budapesti református belmisszió központja. A Németajkú Ev. Ref. Leányegyház rövid története (1859-1912). Egyháztörténeti Szemle. Évf. 17, sz. 3 (2016), p. 3-24. ISSN 1585-7476.

ADE 006 KOVÁCS, Ábrahám a Richárd HÖRCSIK. A debreceni diákok egyetemjárása Skóciában. Confessio. Évf. 38, sz. 1 (2014), p. 56-78. ISSN 0133-8889.

ADE 007 KOVÁCS, Ábrahám. A Debreceni Hitvallás (1875) mint a liberális teológia ́dogmatikájának ́görbe tükre. STUDIA Debreceni Teológiai Tanulmányok. Sz. 1 (2015), p. 43-49. ISSN 2415-9735.

Hivatkozások:
2021  [4] GÖRÖZDI, ZS. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárno : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 143.



ADE 008 KOVÁCS, Ábrahám. A Debreceni Református Kollégium teológiai oktatásának története 1850-1912: A Teológiai Akadémia a kollégium oktatási rendszerében. Gerundium. Vol. 8, no. 4 (2017), p. 30-51. ISSN 2061-5132.

ADE 009 KOVÁCS, Ábrahám. A debreceni szellemiség és a nevelés a Debreceni Református Kollégiumban a 19. században. Debreceni Szemle. Évf. 21, sz. 4 (2013), p. 166-173. ISSN 1218-022X.

ADE 010 KOVÁCS, Ábrahám. A debreceni új ortodoxia tovább élése: Csiky Lajos belmisszió-teológiai elképzelései. Mediárium: Kommunikáció, Média, Társadalom. Évf. 6, sz. 1-2 (2012), p. 75-99. ISSN 1789-0357.

ADE 011 KOVÁCS, Ábrahám. A keresztyénség viszonya más világvallásokhoz és a posztliberális teológia = The Relation of Christianity to Other World Religions and the Post-Liberal Theology. Református Szemle. Évf. 108, sz. 4 (2015), p. 387-403. ISSN 0254-4458.

ADE 012 KOVÁCS, Ábrahám. A liberális teológia ekkléziológiája: világmegváltó szabadság?. Collegium Doctorum - Magyar református teológia. Évf. 11 (2015), p. 28-38. ISSN 1787-128X.

ADE 013 KOVÁCS, Ábrahám. A pesti skót misszionáriusok tudósításai és beszámolói a magyar egyházakról és a politikáról a reformkori Pesten. Confessio. Évf. 39, sz. 3-4 (2015), p. 109-121. ISSN 0133-8889.

ADE 014 KOVÁCS, Ábrahám. A Syriac Christology and Polemics Against the Jews a Theology of Aphranat. Református Szemle. Évf. 102, sz. 2 (2009), p. 214-221. ISSN 0254-4458.

ADE 015 KOVÁCS, Ábrahám. Angol és skót hatások Felméri Lajos pedagógiai professzor gondolkodásában. Neveléstörténet. Évf. 10, sz. 1-2 (2013), p. 42-60. ISSN 1785-5519.

ADE 016 KOVÁCS, Ábrahám. Angolszász és német hatások az első magyarországi protestáns kórház, a Bethesda megalapításában. Egyháztörténeti Szemle. Évf. 6, sz. 1 (2005), p. 79-94. ISSN 1585-7476.

ADE 017 KOVÁCS, Ábrahám. Az egyházias kálvinizmus, mint az új ortodoxia folytatása a debreceni teológiai tanárok hitvalló munkásságában. Theologiai Szemle. Új folyam 57, sz. 2 (2014), p. 77-85. ISSN 0133-7599.

ADE 018 KOVÁCS, Ábrahám. Ballagi Mór és a Skót Misszió: megtérés, áttérés vagy kitérés?: Egy liberális protestáns zsidó életútjának kezdete. Confessio. Évf. 34, sz. 3 (2007), p. 109-125. ISSN 0133-8889.

Hivatkozások:
2021  [3] BODNÁR, L. Kovács Albert (1838–1904) teológiai szabadelvűségének forrásai. In Református szemle. ISSN 0254-4458, 2021, vo. 114, no. 1, p. 95,99.

2015  [3] MISLOVICS, E. A magyarországi zsidóság áttérési gyakorlata Buda, Óbuda, Pest településeken és Bécsben 1746 és 1850 között. In AETES . ISSN 0237-7934, 2015, vol. 30, no. 1, p. 53.

2015  [3] KONRÁD, M. Zsidóságon innen és túl. Budapest : Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2015. ISBN 978-963-9627-85-7, p. 13, 629.

2013  [3] TÖRÖK, Zs. A Wohl nővérek keresztvíz alatt* Két protestáns zsidó írói életpálya kezdete. In Századvég. ISSN 0237-5206, 2013, vol. 2, no. 68, p. 55.



ADE 019 KOVÁCS, Ábrahám. Darwin első kapcsolata Debrecennel: Egy debreceni szabadelvű protestáns diák, Dapsy László szerepe a brit természettudományi eredmények közvetítésében. Debreceni Szemle. Évf. 15, sz. 3 (2007), p. 393-403. ISSN 1218-022X.

Hivatkozások:
2009  [3] PALLÓ, G. Darwin utazása Magyarországon. In Magyar tudomány. ISSN 0025 0325, 2009, no. 6, p. 714-725.



ADE 020 KOVÁCS, Ábrahám. Die Antwort der Debrecener neuen Orthodoxie auf den theologischen Liberalismus in Ungarn. Journal for the History of Modern Theology. = Zeitschrift für neuere Theologiegeschichte Vol. 21, no. 1-2 (2014), p. 51-71. ISSN 0943-7592.

Hivatkozások:
2020  [3] ELINGTON, J. Reformed Theology in Modern Europe (Nineteenth and Twentieth Centuries). In The Oxford handbook of reformed theology. Oxford : Oxford University Press, 2020. ISBN 978-0-19-872391-2, p. 151.



ADE 021 KOVÁCS, Ábrahám. Egy református unitárius?: Dogmatikai reflexió Ballagi Mór teológiai gondolkodásáról. Credo. Évf. 22, sz. 1 (2016), p. 7-14. ISSN 1219-6800.

ADE 022 KOVÁCS, Ábrahám. Evolúció, evangelikalizmus és liberális teológia: Henry Drummond "Természeti törvény a szellemi világban" című könyvének hazai protestáns fogadtatása. Theologiai Szemle. Új folyam 59, sz. 2 (2016), p. 77-88. ISSN 0133-7599.

ADE 023 KOVÁCS, Ábrahám. Karl Barth és a vallási pluralizmus: Vallás, hit és hitetlenség. Theologiai Szemle. Új folyam 55, sz. 4 (2012), p. 202-213. ISSN 0133-7599.

ADE 024 KOVÁCS, Ábrahám. Népnevelés, művelődés, filozófia és nemzeti liberalizmus: Baráth Ferenc munkásságának szerepe az angol és skót hatások közvetítésében. Sárospataki Füzetek. Évf. 20, sz. 1 (2016), p. 81-96. ISSN 1416-9878.

ADE 025 KOVÁCS, Ábrahám. Protestáns Biblia - és iratterjesztés kezdetei Magyarországon: 1811-1851. Református Egyház. Évf. 61, sz. 2 (2009), p. 37-41. ISSN 0324-475X.

ADE 026 KOVÁCS, Ábrahám. Vallási tolerancia, fundamentalizmus és politika Amerikában. Collegium Doctorum. Évf. 4, sz. 1 (2008), p. 74-81. ISSN 1787-128X.


ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 1


ADF 001 KOVÁCS, Ábrahám. A koreai keresztyénség vallási és kulturális kontextusa, a protestantizmus, nacionalizmus és az inkulturáció a Hajnalpír országában. Teológiai Fórum: A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata. Évf. 12, sz. 2 (2018), p. 67-84. ISSN 1337-6519.


ADM A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett külföldi folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 8


ADM 001 KOVÁCS, Ábrahám. Dogma and Creed: Ecclesia semper reformari or transformari debet? A Response from the New Orthodoxy of Debrecen to Hungarian Liberal Theology. DOI 10.1515/znth-2019-0001 Zeitschrift für neuere Theologiegeschichte = Journal for the history of modern theology = ZNThG = JHMTh. = Journal for the history of modern theology Vol. 26, no. 1 (2019), ú. 1-19. ISSN 0943-7592. WoS, SCOPUS.

ADM 002 KOVÁCS, Ábrahám. Is Christ Proclaimed to Christians? The Impact of Scottish Evangelicalism on Hungarian Theology, Piety, and Praxis (1841-1945). DOI 10.2478/perc-2019-0031 Perichoresis : The Theological Journal of Emanuel University. Vol. 17, no. 4 (2020), p. 111-131. ISSN 2284-7308. SCOPUS.

Q Scopus=Q3

ADM 003 KOVÁCS, Ábrahám. A Scottish Millennial Mission to Jews The Conversion, Work, Theological views, and Hungarian Connections of Adolph Saphir (1831-91). DOI 10.1111/irom.12335 International review of mission. Vol. 109, no. 2 (2020), p. 297-312. ISSN 0020-8582. WoS, SCOPUS.

Q Scopus=Q2

ADM 004 KOVÁCS, Ábrahám. A liberális teológia kritikája. A Debreceni Hitvallás (1875) és az új ortodoxia krisztológiája a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás tükrében = A Critique of Liberal Theology. The Christology of the Confession of Debrecen (1875) in the Light of Heidelberg Catechism and the II. Helvetic Confession. DOI 10.24193/subbtref.66.2.02 Studia Universitatis Babeş-Bolyai : Theologia Reformata Transylvanica. Vol. 66, no. 2 (2021), p. 31-58. ISSN 1582-5418. SCOPUS.

ADM 005 KOVÁCS, Ábrahám. Revivalism, Bible Societies, and Tract Societies in the Kingdom of Hungary: A Multi-Ethnic, Multi-Cultural, and Multi-Denominational Work for Spreading the Good News of Jesus Christ. Perichoresis : The Theological Journal of Emanuel University. Vol. 19, no. 1 (2021), p. 17-37. ISSN 2284-7308. WoS, SCOPUS.

Q Scopus=Q3

ADM 006 KOVÁCS, Ábrahám. Critical Remarks on the State of Religions and Religious Studies in Hungary. Religion and Culture. Vol. 26 (2014), p. 123-149. ISSN 1976-7900. WoS.

ADM 007 KOVÁCS, Ábrahám. The response of Debrecen new orthodoxy to liberal theology in Hungary = Die Antwort der Debrecener neuen Orthodoxie auf den theologischen Liberalismus in Ungarn. DOI 10.1515/znth-2015-0003 Journal for the History of Modern Theology. Vol. 21, no. 1-2 (2014), p. 47-68. ISSN 0943-7592. WoS, SCOPUS. SNIP (2017): 0,312.

ADM 008 KOVÁCS, Ábrahám. Whose civilization is Europe today?: Encounters between Hungarian reformed faith and secular worldviews. DOI 10.1163/9789004281844_007 Studies in Reformed Theology. Vol. 28 (2014), p. 105-132. ISSN 1571-4799. SCOPUS.

Hivatkozások:
2020  [3] ELINGTON, J. Reformed Theology in Modern Europe (Nineteenth and Twentieth Centuries). In The Oxford handbook of reformed theology. Oxford : Oxford University Press, 2020. ISBN 978-0-19-872391-2, p. 148.




ADN A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett hazai folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 1


ADN 001 KOVÁCS, Ábrahám. Újreformáció Debrecenben? Méliusz Juhász Péter kései utódjának, Balogh Ferencnek egyház-megújító munkássága (A Debreceni újortodoxia mint újreformáció) = New reformation in Debrecen? church-reviving activity of the peter juhász méliusz' later follower - Ferenc balogh (Debrecen's new orthodoxy as a new reformation). Historia Ecclesiastica : časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Roč. 9, č. 2 (2018), s. 105-118. ISSN 1338-4341. SCOPUS.


AEC Külföldi recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 15


AEC 001 KOVÁCS, Ábrahám. Egy erdélyi diák tragikusan rövid karrierje a Debreceni Református Kollégiumban. Bethlendi Endre ószövetségi és vallásbölcseleti professzor élete és munkássága. In: Acta Universitatis Debreceniensis - Series Historica 64. : Történeti tanulmányok 26.: Történeti tanulmányok 26.. Bárány Attila, Novák Ádám, Szakács János. Debrecen: Debreceni Egyetem, 2018, P. 137-153.

AEC 002 KOVÁCS, Ábrahám. A teológiai oktatás és nevelés a Debreceni Református Kollégiumban 1850-1912. In: Őrállóvá tettelek : műhelytanulmányok a debreceni teológiai oktatás és református lelkészképzés 1850 - 2000 közötti történetéhez: műhelytanulmányok a debreceni teológiai oktatás és református lelkészképzés 1850 - 2000 közötti történetéhez. rec. Dénes Dienes, János L. Győri. Debrecen: Tiszántúli Református Egyházkerület, 2019, P. 17-60. ISBN 978-615-5909-02-3.

AEC 003 KOVÁCS, Ábrahám. Interchangeable kingdoms of God(s)?: A Critical Theological Reflection on Conversions or Journeys from Christianity to Communism. In: Nationalsm, Communism, and Christian Identity : Protestant Theological Reflections from Korea and Hungary: Protestant Theological Reflections from Korea and Hungary. Shin Jaeshik, Kovács Ábrahám. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019, P. 141-162. ISBN 978-615-5853-22-7.

AEC 004 KOVÁCS, Ábrahám. István Török ́s and Ahn Byung Mu ́s Reformed Responses to the Challenges Posed by Totalitarian and Dictatorial Regimes in Hungary and South Korea. In: Church and State : Theological Reflections in the Hungarian Reformed Churches and in the Korean Protestant Churches: Theological Reflections in the Hungarian Reformed Churches and in the Korean Protestant Churches. Kovács Ábrahám, Jaeshik Shin. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019, P. 149-175. ISBN 978-615-5853-18-0.

AEC 005 KOVÁCS, Ábrahám. Revivalism in the Multi-ethnic and Multi-denominational Central Europe. In: Revival, Renewal and Awakenings in Central European Protestant Churches. Kovács Ábrahám. Budapest: L ́Harmattan kiadó, 2021, P. 7-13. ISBN 978-963-414-767-1.

AEC 006 KOVÁCS, Ábrahám. ´Intellectual Treasures of Humankind´: Religion, Society and László Dapsy´s Translation of On the Origin of Species. In: Calvinism on the Peripheries: Religion and Civil Society in Europe. Budapest: L´Harmattan, 2009, P. 78-88. ISBN 978-963-236-183-3.

AEC 007 PUSKÁS, Julianna a Ábrahám KOVÁCS. A magyarországi bevándorlók sajátos társadalmi helyzete és a letelepedés kérdései. In: Amerikai magyar református lelkészek életútja adattári rendszerben 1891-2000. Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó, 2017, P. 13-26. ISBN 978-963-318-280-2.

AEC 008 KOVÁCS, Ábrahám. A Scottish Presbyterian Desire to revive the Hungarian Reformed Church: The Commencement of Hungarian-Bohemian Bursary Programme: The First Steps of Towards Establishing a Bursary. In: Reformed Churches Working Unity in Diversity: Global historical, theological and ethical perspectives. Budapest: L´Harmattan, 2016, P. 82-87. ISBN 978-2-343-09794-7.

AEC 009 KOVÁCS, Ábrahám. Dogma és hitvallás: Ecclesia Semper Reformari vagy Transformari Debet?: A debreceni ortodoxia válasza a liberális teológiára. In: Krisztusért járva követségben... Teológia - igehirdetés - egyházkormányzás: Tanulmánykötet a 60 éves Bölcskei Gusztáv születésnapjára. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2012, P. 187-209. ISBN 978-963-8429-72-8.

AEC 010 KOVÁCS, Ábrahám. Edinburghi napló és annak kegyesség- és teológiatörténeti tanulságai. In: Balogh Ferenc professzor edinburghi naplója: Egy ifjú magán esti jegyzetei a nagy református városban. Budapest: L´Harmattan, 2016, P. 13-16. ISBN 978-963-414-124-2.

AEC 011 KOVÁCS, Ábrahám. Karl Barth és a vallási pluralizmus - vallás, hit és hitetlenség. In: Vallási pluralizmus, vallási párbeszéd és kortárs ideológiák: Magyar protestáns teológiai kitekintések. Budapest: Kálvin Kiadó, 2013, P. 35-68. ISBN 978-963-558-233-4.

AEC 012 KOVÁCS, Ábrahám. Megkérdőjelezett krisztológia: A feltámadás vita a magyar református teológiában a 19. században. In: Kezdetben volt az Ige: Tanulmánykötet Lenkeyné Semsey Klára tiszteletére 80. születésnapja alkalmából. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2011, P. 365-371. ISBN 978-963-8429-65-0.

AEC 013 KOVÁCS, Ábrahám. Millennial Escathology, Revival and Mission to the Jews in the Hungarian Kingdom. In: Mission in Central and Eastern Europe: Realities, Perspectives, Trends. Oxford: Oxford Centre for Mission Studies, 2017, P. 423-438. ISBN 978-1-911372-17-2.

AEC 014 KOVÁCS, Ábrahám. The Challenge of the Post-Christendom Era: The Relation of Christian Theology to World Religions. In: World Christianity in Local Context: Essays in Memory of David A. Kerr. London: Continuum, 2009, P. 3-23. ISBN 978-1-84706-510-0.

AEC 015 KOVÁCS, Ábrahám. Whose Civilization is Europe Today?: Encounters between Hungarian Reformed Faith and Secular Worldviews. In: The Law of God: Exploring God and Civilization. Leiden: Brill, 2014, P. 105-132. ISBN 978-900-428-18-37.


AFC Külföldi tudományos konferencián publikált cikkek
Bejegyzések száma: 3


AFC 001 KOVÁCS, Ábrahám. Krisztus vagy Buddha?: Az összehasonlító vallásteológia két református dogmatikus, Erőss Lajos és Karl Barth munkásságában. In: Válság és kegyelem : Karl Barth teológiájának hatása és jelentősége ma: Karl Barth teológiájának hatása és jelentősége ma. Fazekas Sándor. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2021, P. 139-174. ISBN 978-615-5853-36-4.

AFC 002 KOVÁCS, Ábrahám. A Hatvani István Teológiai Kutatóközpont 2007/2008-as tanévéről. In: Az ember mint lélek: 8. Tudomány és Teológia Konferencia Debrecenben. Debrecen: Hatvani István Teológiai Kutatóközpont, 2009, P. 109-112. ISBN 978-963-06-6445-5.

AFC 003 KOVÁCS, Ábrahám. Skót kálvinizmus lelki vonásai a magyar református teológián és kegyességen. In: Kálvini vonások a magyarok lelki arcán. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2015, P. 232-254. ISBN 978-963-88961-5-5.


BAA Külföldi kiadóknál megjelent könyvjellegű szakmai publikációk
Bejegyzések száma: 2


BAA 001 KOVÁCS, Ábrahám. A Budapesti Ev. Ref. Németajkú Leányegyház eredete és története, 1858-1869 = The history of the German-speaking Reformed Affiliated Church of Budapest, 1858-1869. 1. vyd. Debrecen: D. Dr. Harsányi András Alapítvány, 2004. 180 s. ISSN 1587-2424.

Hivatkozások:
2020  [3] KULCSÁR, Á. Élő hit, élő misszió. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2020, vol. 113, no. 1, p. 36,37.

2012  [3] RAJKI, Z. - SZIGETI, J. Szabadegyházak története Magyarországon 1989-ig. Budapest : Gondolat Kiadó, 2012. ISBN 978-963-693-421-7, p. 56.

2008  [3] GONDA, L. The service of evangelism, the evangelism of service. Utrecht : Hollandia, 2008. ISBN 978-90-239-2384-8, p. 5,36,83.

2008  [3] SÍPOS ETE, Á. "Kérjétek az aratásnak Urát!". Budapest : KRE-KMTI-HARMAT Kiadó, 2008. ISBN 978-963-9564-99-2, p. 31, 165.

2005  [3] SZIGETI, J. 19. századi magyarországi bibliaárusok. In Egyháztörténeti Szemle. ISSN 1585-7476, 2005, vol. VI, no. 1, p. 105.



BAA 002 KOVÁCS, Ábrahám. The Origin of Scottish-Hungarian Church Relations: The Settlement and the First Years of the Scottish Mission in the 1840s: (Magyar nyelvű előszóval és összefoglalással). 1. vyd. Debrecen: D. Dr. Harsányi András Alapítván Kuratóriuma, 2001. 70 s. ISBN 963-00-8839-8.

Hivatkozások:
2020  [3] KULCSÁR, Á. Élő hit, élő misszió. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2020, vol. 113, no. 1, p. 36.

2008  [3] SÍPOS ETE, Á. "Kérjétek az aratásnak Urát!". Budapest : KRE-KMTI-HARMAT Kiadó, 2008. ISBN 978-963-9564-99-2, p. 194.




BBA Külföldi kiadók szakkönyveiben megjelent fejezetek
Bejegyzések száma: 1


BBA 001 KOVÁCS, Ábrahám. A skót protestánsok véleménye a magyar egyházakról és a politikáról a reformkori Pesten. In: Egyházak és egyházpolitika Magyarországon és Erdélyben a 18-19. században: A Carolina Resolutiótól az 1848. évi XX. törvénycikkig. Debrecen: Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények, 2016, P. 211-222. ISBN 978-615-80158-4-4.

Hivatkozások:
2017  [3] BERECZKI, L. Egyházak és egyházpolitika Magyarországon és Erdélyben a 18-19. században. In Theologiai szemle. ISSN 0133-7599, 2017, vol. 2017, no. 4, p. 329-332.

2016  [3] KOVÁCS, K. Á. A politikai protestantizmus mint interakció a századfordulón. In Egyháztörténeti Szemle. ISSN 1585-7476, 2016, vol. 17, no. 4, p. 5.




BEE Külföldi tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia)
Bejegyzések száma: 6


BEE 001 KOVÁCS, Ábrahám. A Heidelbergi Káté útján vagy arról letérve?: Újorthodox és liberális református antropológiák a Biblia fényében. In: Ösztönző lelkiség : Tanulmányok Bodó Sára 60. születésnapja alkalmából: Tanulmányok Bodó Sára 60. születésnapja alkalmából. Baráth Béla Levente, Fekete Károly, Kis Klára. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019, s. 213-221. ISBN 978-615-5853-15-9.

BEE 002 KOVÁCS, Ábrahám. Kijelentés, Szentírás és a dogma a 19. századi magyar teológiai vitákban. In: "Hiszek az ige diadalmas erejében!" : Tanulmányok Fekete Károly 60. születésnapja alkalmából: Tanulmányok Fekete Károly 60. születésnapja alkalmából. Bodó Sára, Horsai Ede. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019, P. 159-177. ISBN 978-615-5853-23-4.

BEE 003 KOVÁCS, Ábrahám. A skót népi vallásosság és a humor szerepe Baráth Ferenc munkáiban. In: Diptichon: Tanulmányok Bartha Elek tiszteletére. Debrecen: Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 2016, P. 449-470. ISBN 978-963-473-927-2.

BEE 004 KOVÁCS, Ábrahám. Egy elfelejtett útjelző tábla: a vallástudomány és a keresztyén teológia elágazása. In: Világügyelő: Tanulmányok Hoppál Mihály 70. születésnapjára. Budapest: Magyar Vallástudományi Társaság, 2012, P. 317-333. ISBN 978-963-87696-3-3.

BEE 005 KOVÁCS, Ábrahám. És ti kinek mondotok engemet?: Eltérő szótériológiák a magyar református teológiában. In: Újszövetség és eszkatológia: Tanulmánykötet Peres Imre tiszteletére, 60. születésnapja alkalmából. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2013, P. 289-295. ISBN 978-963-8429-76-6.

BEE 006 KOVÁCS, Ábrahám. Krisztus követése és a zsidómentés: A Jó Pásztor Bizottság hitvalló munkája a magyar református egyházban. In: Hittel és humorral: Tanulmánykötet a 60 éves Hörcsik Richárd születésnapjára. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2015, P. 157-165. ISBN 978-963-8429-86-5.


FAI Könyv jellegű szerkesztői munkák
Bejegyzések száma: 11


FAI 001 Ábrahám KOVÁCS a Shin JAESHIK. Church and State: Theological Reflections in the Hungarian Reformed Churches and in the Korean Protestant Churches. 1. vyd. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019. 210 s. ISBN 978-615-5853-18-0. ISSN 2676-8356.

FAI 002 Jaeshik SHIN a Ábrahám KOVÁCS. Nationalism, Communism, and Christian Identity: Protestant Theological Reflections from Korea and Hungary. 1. vyd. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019. 180 s. ISBN 978-615-5853-22-7.

FAI 003 KOVÁCS, Ábrahám. Revival, Renewal and Awakenings in Central European Protestant Churches. 1. vyd. Budapest: L ́Harmattan kiadó, 2021. 112 s. ISBN 978-963-414-767-1.

FAI 004 PUSKÁS, Julianna a Ábrahám KOVÁCS. Amerikai magyar református lelkészek életútja adattári rendszerben 1891-2000. 1. vyd. Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó, 2017. 293 s. ISBN 978-963-318-280-2. ISSN 2060-4084.

Hivatkozások:
2018  [5] ÖTVÖS, L. Puskás Julianna és Kovács Ábrahám : Amerikai magyar református lelkészek életútja adattári rendszerben 1891-2000. In Theologiai Szemle. ISSN 0133-7599, 2018, vol. 2018, no. 3, p.188-189.



FAI 005 FEKETE, Károly, Zoltán KUSTÁR a Ábrahám KOVÁCS. Átjárható határok: Ünnepi kötet dr. Gaál Botond professzor 65. születésnapjára. 1. vyd. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2011. 555 s.

FAI 006 KOVÁCS, Ábrahám. Balogh Ferenc professzor edinburghi naplója: Egy ifjú magán esti jegyzetei a nagy református városban. 1. vyd. Budapest: L´Harmattan, 2016. 325 s. ISBN 978-963-414-124-2. ISSN 2498-6941.

FAI 007 KOVÁCS, Ábrahám a Zoltán SCHWÁB. In Academia for the Church: Eastern and Central European Theological Perspectives. 1. vyd. London: Langham, 2014. 168 s. ISBN 978-1-78368-946-0.

Hivatkozások:
2015  [1] CRONSHAW, D. In Academia for the Church: Eastern and Central European Theological Perspectives. In Journal of adult theological education. ISSN 1740-7141, 2015, vol. 12, no. 2. WoS



FAI 008 KOVÁCS, Ábrahám a James L. COX. New Trends and Recurring Issues in the Study of Religion. 1. vyd. Budapest: L´Harmattan, 2014. 255 s. ISBN 978-963-236-850-4.

FAI 009 KOVÁCS, Ábrahám. Reformed Churches Working Unity in Diversity: Global historical, theological and ethical perspectives. 1. vyd. Budapest: L´Harmattan, 2016. 256 s. ISBN 978-2-343-09794-7.

FAI 010 KOVÁCS, Ábrahám. Vallási pluralizmus, vallásközi párbeszéd és kortárs ideológiák: Magyar protestáns teológiai kitekintések. 1. vyd. Budapest: Kálvin Kiadó, 2013. 267 s. ISBN 978-963-558-233-4.

Hivatkozások:
2015  [5] VEREBICS, I. A párbeszéd lehetőségei. In Creedo. ISSN 1219-6800, 2015, vol. XXI, no. 2, p. 68-72.



FAI 011 KOVÁCS, Ábrahám. Világnézetek kihívásai és a protestáns teológia. 1. vyd. Budapest: L´Harmattan, 2016. 228 s. ISBN 978-963-414-129-7.





Počet výstupov spolu: 97


Štatistika ohlasov s kategóriou podľa Vyhlášky č. 397/2020 Z. z: počet ohlasov: 28

Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: počet ohlasov: 27

Recenzia a umelecká kritika v publikácii: počet ohlasov: 1


Štatistika ohlasov s kategóriou podľa Vyhlášky č. 456/2012 Z. z: počet ohlasov: 53

Citácie v zahraničných publikáciách neregistrované v citačných indexoch: počet ohlasov: 44

Recenzie v zahraničných publikáciách: počet ohlasov: 3

Citácie v domácich publikáciách neregistrované v citačných indexoch: počet ohlasov: 2

Citácie v zahraničných publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: počet ohlasov: 4


Štatistika ohlasov: počet ohlasov: 81



Menný zoznam publikácií:


V2 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka

Počet výstupov: 1


V2_001 Kovács, Ábrahám. A Debreceni Újortodoxia teológiai látásmódja. DOI 10.36007/4102.2022.65 In: 13th International Conference of J. Selye University - Theological Section. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022, s. 65-72 [online]. ISBN 978-80-8122-410-2. [maďarčina]


V3 Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 4


V3_001 Kovács, Ábrahám. Die Entstehung der ungarischen traditionellen Theologie [elektronický dokument]. DOI 10.1515/znth-2022-0002 In: Zeitschrift für neuere Theologiegeschichte. Berlín: De Gruyter, 2022, Roč. 29, č. 1, s. 23-44 [tlačená forma]. ISSN 0943-7592. ISSN (online) 1612-9776. [nemčina]. - WOS CC ; SCO


V3_002 Kovács, Ábrahám, Szilágyi, Ferenc. Identity, Ethnicity, and Religious Changes in Bihor County, Romania. Reflections on the Changes of Romanian and Hungarian Christian Denominations in Bihor County during the 20<sup>th</sup>Century. The Case of Érselénd/Şilindru [elektronický dokument]. DOI 10.24193/subbtref.67.1.09 In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2022, Roč. 67, č. 1, s. 159-184 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [angličtina]. - SCO


V3_003 Kovács, Ábrahám. A brit evangelikalizmus hatása a mai magyar protestantizmus hitvallására és kegyességére In: Lelkipásztor: evangélikus lelkészi szakfolyóirat. Budapešť: Magyarországi Evangélikus Egyház, 2021, Roč. 96, č. 9, s. 286-294 [tlačená forma]. ISSN 0133-2821. [maďarčina]


V3_004 Kovács, Ábrahám, Szabó, László. A Concise Assessment of Dutch Ecclesiastical and Theological Impacts on Jenő Sebestyén’s Thinking [elektronický dokument]. DOI 10.24193/subbtref.68.11.07 In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2023, Roč. 68, č. 2, s. 89-115 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [angličtina]. - SCO


O1 Odborný výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 3


O1_001 Gyeung, Su Park, Kovács, Ábrahám. Reformed Legacy in Korea and Hungary: Religious, Cultural and Theological Approaches. 1. vyd. Seoul: Presbyterian University and Theological Seminary, 2022. Studies in Hungarian and Korean Protestant Theology, Volume 3. ISBN 978-89-7369-478-5. ISBN 978-615-5853-43-2. [angličtina]


O1_002 Szénási, Lilla, Csík, György, Görözdi, Zsolt, Kovács, Ábrahám, Lévai, Attila. A szociális munka rövid fogalomtára ötnyelvű szótárral [textový dokument (print)] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023. ISBN 978-80-8122-469-0. [slovenčina. angličtina. čeština. maďarčina. nemčina]


O1_003 Kovács, Ábrahám. A hitvalló Balogh Ferenc Teológiai Professzor Debreceni naplója 1866-1871 [textový dokument (print)] . 1. vyd. Budapest: Európai Tudományos Oktatási és Kutató Intézet, 2023. ISBN 978-615-01-9655-8. [maďarčina]


O2 Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka

Počet výstupov: 4


O2_001 Kovács, Ábrahám. The Reformed Legacy of American and British Evangelicalism on the Life of the Hungarian and South Korean Churches In: Reformed Legacy in Korea and Hungary: Religious, Cultural and Theological Approaches. Seoul: Presbyterian University and Theological Seminary, 2022, s. 125-143 [tlačená forma]. ISBN 978-89-7369-478-5. ISBN 978-615-5853-43-2. [angličtina]


O2_002 Kovács, Ábrahám. Szakrális helyeink, a magyar református templomok, mint a közösség kifejeződésének értékes szimbólumai In: Magyar református templomok az Amerikai Egyesült Államokban. Debrecen: Debreceni Egyetem. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2022, s. 11-16 [tlačená forma]. ISBN 978-963-615-013-6. ISSN 2060-4084. [maďarčina]


O2_003 Szilágyi, Ferenc, Kovács, Ábrahám. Színfoltok Bihar vallási, etnikai és nyelvi térképén - Érselénd település esettanulmánya In: A 360 éves Váradi Biblia: A Váradi Biblia története, hatása a nyelv mint létformáló hatalom. Nagyvárad: Partiumi Kiadó, 2022, s. 91-97. ISBN 978-606-9673-34-8. [maďarčina]


O2_004 Kovács, Ábrahám. A halál mint az öröklét öröme egy pesti zsidó-keresztyén életében In: Vallástudományi Tanulmányok: A vallás formái. Budapest: Magyar Vallástudományi Társaság, 2007, s. 37-49. ISBN 978-963-87696-0-2. ISSN 1418-8449. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Kovács, Teofil. Svájci és magyar teológiai kapcsolatok: Magyar diákok a YMCA 1878-s genfi világgyűlésén In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2023, Roč. 14, č. 2, s. 294-309 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]


O3 Odborný výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 1


O3_001 Kovács, Ábrahám. A skót peregrináció művelődéstörténeti hatása: Darwintól az angolszász pedagógiáig In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2021, Roč. 12, č. 2, s. 284-294 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


AAA Vedecké monografie vydané v zahraničných vydavateľstvách

Počet výstupov: 4


AAA_001 Kovács, Ábrahám. Nemzetközi kálvinizmus Európa perifériáin: Magyar és skót protestáns kapcsolatok a 19. században. 1. vyd. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2016. ISBN 978-963-414-238-6. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Hörcsik, Richárd. Scottish Influences on the Life of the Nineteenth-century Hungarian Reformed Church [elektronický dokument]: A Brief Historical Overview of the Important Role of the Church of Scotland in the Renewal of the Hungarian Reformed Church in the Second Half of the 19th Century In: Praeceptor historiae ecclesiasticae: tanulmányok Buzogány Dezső 65. születésnapjára. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2022, s. 284-292. ISBN 978-606-94847-7-7. ISBN (online) 978-606-8886-80-0. [angličtina]


2018 [05/12] LÉVAI, CS. Kovács Ábrahám: Nemzetközi kálvinizmus Európa periférián. Magyar és skót protestáns kapcsolatok a 19. században. In Századok. ISSN 0039-8098, 2018, vol. 152, no. 2, p. 457-459.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2017 [03/20] Kovács, Teofil. KOVÁCS, Ábrahám. Nemzetközi kálvinizmus Európa perifériáin: Magyar és skót protestáns kapcsolatok a 19. században. budapest, Nagyvárad : L’Harmattan Kiadó, 2016. 204 s. ISbN 978-963-414-236-6. ISSN 2498-6941. In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2017, Roč. 8, č. 2, s. 200-203 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]


AAA_002 Kovács, Ábrahám. Hitvédelem és egyháziasság: A debreceni új ortodoxia vitája a liberális teológiával. 1. vyd. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2010. ISBN 978-963-236-306-6. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [03/12] SOMFALVI, E. Teaching the Catechism from Heidelberg by Todays Methods. In Reformed Legacy in Korea and Hungary : Religious, Cultural and Theological Approaches. Seoul, Debrecen : Presbyterian University and Theological Seminary, Debrecen Reformed Theological University, 2022. ISBN 978-89-7369-478-5 93230, p. 251-263.. [s.l.] : [s.n.], 2022


2021 [04/12] GÖRÖZDI, ZS. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárno : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 144.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [03/12] BODNÁR, L. Kovács Albert (1838–1904) teológiai szabadelvűségének forrásai. In Református szemle. ISSN 0254-4458, 2021, vo. 114, no. 1, p. 93,98.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2020 [03/12] KULCSÁR, Á. Viszonyítások és viszonyulások. Ravasz László ifjúkori vallástudományi írásai. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2020, vol. 113, no. 6, p. 611.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2019 [03/12] KOVÁCS, K.Á. A filozófia nyelve a magyar református ébredésben az előző századfordulón.Vita az erdélyi racionalizmusról. In A "recepta religiók" évszázadai Erdélyben. Kolozsvár : Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2019. ISBN 978-606-93498-9-2, p. 257.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2019 [03/12] KOLUMBÁN, V. J. Mítosz és valóság. Huszti András értékelése a 19. században. In A "recepta religiók" évszázadai Erdélyben. Kolozsvár : Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2019. ISBN 978-606-93498-9-2, p. 170.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2018 [03/12] PETROV, A. A debreceni újortodoxia második generációja Márk Ferenc teológiai gondolkodása. In Theologiai szemle. ISSN 0133-7599, 2018, vol. 2018, no. 4, p. 213-221.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2018 [03/12] PÓTOR, Á. Czeglédy Sándor teológiai munkásságának alapvonásai. Debrecen : Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2018. ISBN 978-615-5853-14-2, p. 32.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2017 [03/12] MISÁK, M. Zsarnay Lajos teológiája. In Studia Universitatis Babeş-Bolyai Theologia Reformata Transylvanica. ISSN 1582-5418, 2017, vol. 62, no. 1, p. 70,71.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [03/12] SZÁSZ, L. A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában. In Egyháztörténeti Szemle. ISSN 1587-026X, 2017, vol. 18, no. 4, p. 12.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [03/12] KOVÁCS, T. Die Alliierten: Der österreichische reformiertePietismus begegnet der ungarischenNeoorthodoxie. In Reformation in Mitteleuropa. Praha-Prešov : Vydavateľstvo Prešovskej univerzity, 2017. ISBN 9788055519807, p. 153.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [03/12] GERÉB, M. Egy húsvét Szász Domokossal, avagy: a keresztáldozat és feltámadás kérdése két prédikációban. In Non videri, sed esse: Tanulmányok a 60 éves Buzogány Dezső tiszteletére. Kolozsvár : Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, ISBN 978-606-93498-6-1, p. 199.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2016 [03/12] RÁCZ, N. ZS. Adalékok a 19. századi liberalizmus unitárius recepciójához. Simén Domokos és Kozma Ferencz vitája a vallás forrásáról. In Keresztény Magvető. ISSN: 1222-8370, 2016, no. 2, p. 161.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2015 [03/12] BARÁTH, B. L. Balogh Ferenc (1836-1913). In Hittel és humorral. Debrecen : Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2015. ISBN 978-963-8429-86-5, p. 131-140.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2015 [03/12] MÁTÉ-TÓTH, A. - SARNYAI, CS.M. The History and Recent Trends of Religionswissenschaft in Hungary. In Studying Religions with the Iron Curtain Closed and Opened: The Academic Study of Religion in Eastern Europe. Leiden : Brill Academic Publishers, 2015. ISBN 9789004283077, p. 122-165.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2015 [03/12] HEGYI, Á. The Spread of Deism in the Reformed Church in the South Eastern Region of the Kingdom of Hungary at the Turn of the 18th-19th Century. In Philosophy study. ISSN 2159-5321, 2015, vol. 5, no. 4, p. 213-222.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2012 [05/12] FAZEKAS, CS. Kovács Ábrahám: Hitvédelem és egyháziasság. A debreceni új ortodoxia vitája a liberális teológiával. In Református szemle. ISSN 0254-4458, 2021, vo. 105, no. 2, p. 208-211.. [s.l.] : [s.n.], 2012


2012 [05/12] SZATHMÁRY, S. A hit harca: vallástudomány vagy teológia. In Confessio. ISSN 0133-8889, 2012, vol. 36, no. 2, p. 117-120.. [s.l.] : [s.n.], 2012


2012 [03/12] MAGYAR, B. D. "Könyv kell hát, hadd ismerjük meg Kálvin nagy szellemét!" In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2012, vol. 105, no. 2, p. 178.. [s.l.] : [s.n.], 2012


2011 [03/12] FABINY, T. Igaz tanítás. Van-e ilyen? (Az ortodoxiától a heterodoxiáig és vissza). In A keresztyén igazság. ISSN 0865-2163, 2011, no. 2, p. 8-23.. [s.l.] : [s.n.], 2011


AAA_003 Kovács, Ábrahám. The History of the Free Church of Scotland’s Mission to the Jews in Budapest and its impact on the Reformed Church of Hungary. 1. vyd. Frankfurt am Main: Peter Lang, 2006. ISBN 3-631-55367-6. [angličtina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Brandt, Juliane. Mentalitás és vallás összekapcsolódásának aspektusai és lehetséges modelljei [elektronický dokument]. DOI 10.54231/ETSZEMLE.2023.1.2 In: Egyháztörténeti Szemle. Miskolc: Amesius Alapítvány Sárospatak : Sárospataki Református Kollégium, 2023, Roč. 24, č. 1, [tlačená forma] [online]. ISSN 1585-7476. ISSN (online) 1587-026X. [maďarčina]


2023 [02/20] Kovács, Teofil. Svájci és magyar teológiai kapcsolatok: Magyar diákok a YMCA 1878-s genfi világgyűlésén In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2023, Roč. 14, č. 2, s. 294-309 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]


2022 [03/12] LUCSKI, M. The impact of the reformed youth movements during the first half of the twentieth century on the personal life of church members and Hungarian youth. In Reformed Legacy in Korea and Hungary : Religious, Cultural and Theological Approaches. Seoul, Debrecen : Presbyterian University and Theological Seminary, Debrecen Reformed Theological University, 2022. ISBN 978-89-7369-478-5 93230, p.143-158.. [s.l.] : [s.n.], 2022


2022 [02/20] Hörcsik, Richárd. Scottish Influences on the Life of the Nineteenth-century Hungarian Reformed Church [elektronický dokument]: A Brief Historical Overview of the Important Role of the Church of Scotland in the Renewal of the Hungarian Reformed Church in the Second Half of the 19th Century In: Praeceptor historiae ecclesiasticae: tanulmányok Buzogány Dezső 65. születésnapjára. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2022, s. 284-292. ISBN 978-606-94847-7-7. ISBN (online) 978-606-8886-80-0. [angličtina]


2020 [03/12] KULCSÁR, Á. Élő hit, élő misszió. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2020, vol. 113, no. 1, p. 36,40.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2020 [03/12] ELINGTON, J. Reformed Theology in Modern Europe (Nineteenth and Twentieth Centuries). In The Oxford handbook of reformed theology. Oxford : Oxford University Press, 2020. ISBN 978-0-19-872391-2, p. 147.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2019 [03/12] KRIJGER, T.-E. The Eclipse of Liberal Protestantism in the Netherlands Religious, Social, and International Perspectives on the Dutch Modernist Movement (1870-1940). Leiden : BRILL, 2019. ISBN 978-90-04-41007-7, p. 518,519,549.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2015 [03/12] BARÁTH, B. L. Balogh Ferenc (1836-1913). In Hittel és humorral. Debrecen : Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2015. ISBN 978-963-8429-86-5, p. 131-140.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2015 [03/12] KONRÁD, M. Zsidóságon innen és túl. Budapest : Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2015. ISBN 978-963-9627-85-7, p. 258, 313, 629.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2013 [01/12] KOOL, A. M. The history of the free church of Scotland ́s Mission to the Jews in Budapest and its impact on the reformed church of Hungary 1841-1914. In Scottish journal of theology. ISSN 0036-9306, 2013, vol. 66, no. 2, p. 248-250.. [s.l.] : [s.n.], 2013


2013 [01/12] HARINCK, G. Groen ́s and Kuyper ́s scottish relations: Not beyond chalmers. In Dutch crossing-journal of low countries studies. ISSN 0309-6564, 2013, vol. 37, no. 2, p. 155-162.. [s.l.] : [s.n.], 2013


2011 [03/12] KISH, G.A. The Origins of the Baptist Movement Among the Hungarians: A History of the Baptists in the Kingdom of Hungary From 1846 to 1893. Leiden : BRILL, 2011. ISBN 9789004211360, p. 24, 67, 68, 99, 100, 103, 120, 214, 440.. [s.l.] : [s.n.], 2011


2009 [01/12] BROWN, S. J. The history of the free church of Scotland ́s Mission to the Jews in Budapest and its impact on the reformed church of Hungary 1841-1914. In Studies in world christianity. ISSN 1354-9901, 2009, vol. 15, p. 196-197.. [s.l.] : [s.n.], 2009


2009 [01/12] MURDOCK, G. The history of the free church of Scotland ́s Mission to the Jews in Budapest and its impact on the reformed church of Hungary 1841-1914. In Journal of ecclesiastical history. ISSN 0022-0469, 2009, vol. 60, no. 1, p. 199-200.. [s.l.] : [s.n.], 2009


2008 [03/12] GONDA, L. The service of evangelism, the evangelism of service. Utrecht : Hollandia, 2008. ISBN 978-90-239-2384-8, p. 84.. [s.l.] : [s.n.], 2008


2008 [03/12] MISHKIN, D. The Wisdom of Alfred Edersheim: Gleanings from a 19th Century Jewish Christian Scholar. Eugene : Wipf and Stock, 2008. ISBN 9781556359392, p. 3.. [s.l.] : [s.n.], 2008


AAA_004 Kovács, Ábrahám. Stranger at Hand: Antisemitic Prejudices in Post-Communist Hungary. 1. vyd. Leiden, Netherlands: Brill, 2011. ISBN 978-90-04-19195-2. Poznámka: Book Series: Jewish Identities in a Changing World, Vol. 15. [angličtina]


ABC Kapitoly vo vedeckých monografiách v zahraničných vydavateľstvách

Počet výstupov: 1


ABC_001 Kovács, Ábrahám. The First Hungarian Handbook on Comparative Religion: Liberal Theology, Science of Religion and the Issue of Classification In: New Trends and Recurring Issues in the Study of Religion. Budapest: L'Harmattan kiadó, s. 52-93. ISBN 978-963-236-850-4. [angličtina]


ADC Vedecké práce v zahraničných karentovaných časopisoch

Počet výstupov: 3


ADC_001 Kovács, Ábrahám. The Rise of the Science of Religion and Its Separation from Traditional Protestant Theology in Hungary The Impact of Scholten, Tiele, and Pfleiderer on the Scholarly Work of Odon Kovacs [elektronický dokument]. DOI 10.1163/15685276-12341496 In: Numen: international review for the history of religions. Leiden: Brill, 2018, Roč. 65, č. 2-3, s. 232-255 [tlačená forma] [online]. ISSN 0029-5973. ISSN (online) 1568-5276. [angličtina]. - WOS CC ; SCO ; CCC


Ohlasy:

2022 [02/20] Hörcsik, Richárd. Scottish Influences on the Life of the Nineteenth-century Hungarian Reformed Church [elektronický dokument]: A Brief Historical Overview of the Important Role of the Church of Scotland in the Renewal of the Hungarian Reformed Church in the Second Half of the 19th Century In: Praeceptor historiae ecclesiasticae: tanulmányok Buzogány Dezső 65. születésnapjára. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2022, s. 284-292. ISBN 978-606-94847-7-7. ISBN (online) 978-606-8886-80-0. [angličtina]


2021 [02/20] Bodnár, Lajos. Kovács Albert (1838–1904) teológiai szabadelvűségének forrásai In: Református szemle: Az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az Evangélikus-Lutheránus Egyház hivatalos lapja. Kluž: Erdélyi Református Egyházkerület, 2021, Roč. 114, č. 1, [tlačená forma]. ISSN 0254-4458


ADC_002 Kovács, Ábrahám. Faith and its Critics: A Conversation. DOI 10.3366/E1354990110000912 In: Studies in World Christianity. Edinburgh: University of Edinburgh, 2010, č. 16, s. 199-202. ISSN 1354-9901. [angličtina]. - WOS CC ; CCC


ADC_003 Kovács, Ábrahám. Attempting to bring the Gospel home. Scottish missions to Palestine, 1839-1917 [elektronický dokument] In: Journal of ecclesiastical history, 2009, Roč. 60, č. 1, s. 196-199 [tlačená forma]. ISSN 0022-0469. ISSN (online) 1469-7637. [angličtina]. - WOS CC ; CCC


ADE Vedecké práce v ostatných zahraničných časopisoch

Počet výstupov: 28


ADE_001 Kovács, Ábrahám. Természeti racionalista vagy bibliás magyar református tradicionális teológus? [elektronický dokument] In: Egyháztörténeti Szemle. Miskolc: Amesius Alapítvány Sárospatak : Sárospataki Református Kollégium, 2019, Roč. 20, č. 2, s. 39-60 [tlačená forma] [online]. ISSN 1585-7476. ISSN (online) 1587-026X. [maďarčina]


ADE_002 Kovács, Ábrahám. Erőss Lajos, Karl Barth és az összehasonlító vallásteológia. A buddhizmus és a keresztyénség viszonya In: Református szemle: Az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az Evangélikus-Lutheránus Egyház hivatalos lapja. Kluž: Erdélyi Református Egyházkerület, 2021, Roč. 114, č. 1, s. 56-88 [tlačená forma]. ISSN 0254-4458. [maďarčina]


ADE_003 Kovács, Ábrahám. British Evangelicals and German Pietists Promoting Revival through the Work of the Bible and Tract Societies in Hungary [elektronický dokument]. DOI 10.3366/sch.2020.0031 In: Scottish Church History. Edinburgh: Edinburgh University Press, 2020, Roč. 49, č. 2, s. 100-122 [tlačená forma] [online]. ISSN 2516-6298. ISSN (online) 2516-6301. https://euppublishing.com/doi/reader/10.3366/sch.2020.0031?role=tab. [angličtina]


ADE_004 Kovács, Ábrahám. Whose civilization is Europe today?: Encounters between Hungarian reformed faith and secular worldviews. DOI 10.1163/9789004281844_007 In: Studies in Reformed Theology. Leiden: Brill, 2014, č. 28, s. 105-132. ISSN 1571-4799. [angličtina]


Ohlasy:

2020 [03/12] ELINGTON, J. Reformed Theology in Modern Europe (Nineteenth and Twentieth Centuries). In The Oxford handbook of reformed theology. Oxford : Oxford University Press, 2020. ISBN 978-0-19-872391-2, p. 148.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2019 [02/20] Pásztori-Kupán, István. Emperor Constantine I. and the Principles of Property Restoration in the Edict of Milan In: Church and State: Theological Reflections in the Hungarian Reformed Churches and in the Korean Protestant Churches. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, s. 183-199 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5853-18-0. ISSN 2676-8356. [angličtina]


2013 [02/20] Pásztori-Kupán, István. Is there a crown without a cross? Two models describing the duty of Christians in the world In: Plērōma. Bucureşti: Institutul Teologic Penticostal, 2013, Roč. 15, č. 1, s. 159-172. ISSN 1454-7015. [angličtina]


ADE_005 Kovács, Ábrahám. Evolúció, evangelikalizmus és liberális teológia: Henry Drummond "Természeti törvény a szellemi világban" című könyvének hazai protestáns fogadtatása In: Theologiai szemle: a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának folyóirata. Budapešť: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, 2016, č. 2, s. 77-88 [tlačená forma]. ISSN 0133-7599. [maďarčina]


ADE_006 Kovács, Ábrahám. A budapesti református belmisszió központja. A Németajkú Ev. Ref. Leányegyház rövid története (1859-1912) [elektronický dokument] In: Egyháztörténeti Szemle. Miskolc: Amesius Alapítvány Sárospatak : Sárospataki Református Kollégium, 2016, Roč. 17, č. 3, s. 3-24 [tlačená forma] [online]. ISSN 1585-7476. ISSN (online) 1587-026X. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Hörcsik, Richárd. Scottish Influences on the Life of the Nineteenth-century Hungarian Reformed Church [elektronický dokument]: A Brief Historical Overview of the Important Role of the Church of Scotland in the Renewal of the Hungarian Reformed Church in the Second Half of the 19th Century In: Praeceptor historiae ecclesiasticae: tanulmányok Buzogány Dezső 65. születésnapjára. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2022, s. 284-292. ISBN 978-606-94847-7-7. ISBN (online) 978-606-8886-80-0. [angličtina]


ADE_007 Kovács, Ábrahám. Egy református unitárius?: Dogmatikai reflexió Ballagi Mór teológiai gondolkodásáról In: Credo: Evangélikus folyóirat. Budapešť: Luther Kiadó, 2016, Roč. 22, č. 1, s. 7-14 [tlačená forma]. ISSN 1219-6800. [maďarčina]


ADE_008 Kovács, Ábrahám. A vallástudomány és a protestáns teológia határkérdései és mai relevanciájuk Kovács Ödön rendszeralkotása kapcsán In: Vallástudományi Szemle: Vallástudományi Folyóirat. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem, 2015, Roč. 11, č. 2, s. 105-121 [tlačená forma]. ISSN 1786-4062. [maďarčina]


ADE_009 Kovács, Ábrahám. A keresztyénség viszonya más világvallásokhoz és a posztliberális teológia In: Református szemle: Az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az Evangélikus-Lutheránus Egyház hivatalos lapja. Kluž: Erdélyi Református Egyházkerület, 2015, Roč. 108, č. 4, s. 387-403 [tlačená forma]. ISSN 0254-4458. [maďarčina]


ADE_010 Kovács, Ábrahám. A Debreceni Hitvallás (1875) mint a liberális teológia ́dogmatikájának ́görbe tükre In: STUDIA Debreceni Teológiai Tanulmányok: A Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológiai szakfolyóirata. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2015, č. 1, s. 43-49 [tlačená forma]. ISSN 2415-9735. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [04/12] GÖRÖZDI, ZS. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárno : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 143.. [s.l.] : [s.n.], 2021


ADE_011 Kovács, Ábrahám. A liberális teológia ekkléziológiája: világmegváltó szabadság? In: Collegium Doctorum: Magyar Református Teológia. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, 2015, Roč. 11, s. 28-38 [tlačená forma]. ISSN 1787-128X. [maďarčina]


ADE_012 Kovács, Ábrahám. A pesti skót misszionáriusok tudósításai és beszámolói a magyar egyházakról és a politikáról a reformkori Pesten In: Confessio: a Magyarországi Református Egyház figyelője. Budapešť: Kálvin János Kiadó, 2015, Roč. 39, č. 3, s. 109-121 [tlačená forma]. ISSN 0133-8889. [maďarčina]


ADE_013 Kovács, Ábrahám. Die Antwort der Debrecener neuen Orthodoxie auf den theologischen Liberalismus in Ungarn [elektronický dokument] In: Zeitschrift für neuere Theologiegeschichte. Berlín: De Gruyter, 2014, Roč. 21, č. 1, s. 51-71 [tlačená forma]. ISSN 0943-7592. ISSN (online) 1612-9776. [nemčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Kovács, Teofil. Svájci és magyar teológiai kapcsolatok: Magyar diákok a YMCA 1878-s genfi világgyűlésén In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2023, Roč. 14, č. 2, s. 294-309 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]


2020 [03/12] ELINGTON, J. Reformed Theology in Modern Europe (Nineteenth and Twentieth Centuries). In The Oxford handbook of reformed theology. Oxford : Oxford University Press, 2020. ISBN 978-0-19-872391-2, p. 151.. [s.l.] : [s.n.], 2020


ADE_014 Kovács, Ábrahám, Hörcsik, Richárd. A debreceni diákok egyetemjárása Skóciában In: Confessio: a Magyarországi Református Egyház figyelője. Budapešť: Kálvin János Kiadó, 2014, Roč. 38, č. 1, s. 56-78 [tlačená forma]. ISSN 0133-8889. [maďarčina]


ADE_015 Kovács, Ábrahám. Az egyházias kálvinizmus, mint az új ortodoxia folytatása a debreceni teológiai tanárok hitvalló munkásságában In: Theologiai szemle: a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának folyóirata. Budapešť: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, 2014, č. 2, s. 77-85 [tlačená forma]. ISSN 0133-7599. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Hörcsik, Richárd. Scottish Influences on the Life of the Nineteenth-century Hungarian Reformed Church [elektronický dokument]: A Brief Historical Overview of the Important Role of the Church of Scotland in the Renewal of the Hungarian Reformed Church in the Second Half of the 19th Century In: Praeceptor historiae ecclesiasticae: tanulmányok Buzogány Dezső 65. születésnapjára. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2022, s. 284-292. ISBN 978-606-94847-7-7. ISBN (online) 978-606-8886-80-0. [angličtina]


ADE_016 Kovács, Ábrahám. A debreceni szellemiség és a nevelés a Debreceni Református Kollégiumban a 19. században In: Debreceni szemle: tudományos folyóirat. Debrecín: Debreceni Szemle Alapítvány, 2013, Roč. 21, č. 4, s. 166-173 [tlačená forma]. ISSN 1218-022X. ISSN (zrušené) 0230-4988. [maďarčina]


ADE_017 Kovács, Ábrahám. Angol és skót hatások Felméri Lajos pedagógiai professzor gondolkodásában In: Neveléstörténet: a Székesfehérvári Kodolányi János Főiskola folyóirata. Stoličný Belehrad: Kodolányi János Főiskola, 2013, Roč. 10, č. 1, s. 42-60 [tlačená forma]. ISSN 1785-5519. [maďarčina]


ADE_018 Kovács, Ábrahám. Karl Barth és a vallási pluralizmus: Vallás, hit és hitetlenség In: Theologiai szemle: a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának folyóirata. Budapešť: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, 2012, č. 4, s. 202-213 [tlačená forma]. ISSN 0133-7599. [maďarčina]


ADE_019 Kovács, Ábrahám. A debreceni új ortodoxia tovább élése: Csiky Lajos belmisszió-teológiai elképzelései In: Mediárium : társadalom - egyház - kommunikáció. Debrecen: Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, 2012, Roč. 6, č. 1, s. 75-99. ISSN 1789-0357. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Hörcsik, Richárd. Scottish Influences on the Life of the Nineteenth-century Hungarian Reformed Church [elektronický dokument]: A Brief Historical Overview of the Important Role of the Church of Scotland in the Renewal of the Hungarian Reformed Church in the Second Half of the 19th Century In: Praeceptor historiae ecclesiasticae: tanulmányok Buzogány Dezső 65. születésnapjára. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2022, s. 284-292. ISBN 978-606-94847-7-7. ISBN (online) 978-606-8886-80-0. [angličtina]


ADE_020 Kovács, Ábrahám. A Debreceni Református Kollégium teológiai oktatásának története 1850-1912 [elektronický dokument]: A Teológiai Akadémia a kollégium oktatási rendszerében In: Gerundium: egyetemtörténeti közlemények, 2017, Roč. 8, č. 4, s. 30-51 [tlačená forma]. ISSN 2061-5132. ISSN (online) 2061-7097. [maďarčina]


ADE_021 Kovács, Ábrahám. Népnevelés, művelődés, filozófia és nemzeti liberalizmus: Baráth Ferenc munkásságának szerepe az angol és skót hatások közvetítésében In: Sárospataki Füzetek, 2016, Roč. 20, č. 1, s. 81-96 [tlačená forma]. ISSN 1416-9878. [maďarčina]


ADE_022 Kovács, Ábrahám. A Syriac Christology and Polemics Against the Jews a Theology of Aphranat In: Református szemle: Az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az Evangélikus-Lutheránus Egyház hivatalos lapja. Kluž: Erdélyi Református Egyházkerület, 2009, Roč. 102, č. 2, s. 214-221 [tlačená forma]. ISSN 0254-4458. [angličtina]


ADE_023 Kovács, Ábrahám. Protestáns Biblia - és iratterjesztés kezdetei Magyarországon: 1811-1851 In: Református Egyház: a Magyarországi Református Egyház hivatalos közlönye. Budapešť: Református Egyetemes Konvent, 2009, Roč. 61, č. 2, s. 37-41 [tlačená forma]. ISSN 0324-475X. [maďarčina]


ADE_024 Kovács, Ábrahám. Vallási tolerancia, fundamentalizmus és politika Amerikában In: Collegium Doctorum: Magyar Református Teológia. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, 2008, Roč. 4, č. 1, s. 74-81 [tlačená forma]. ISSN 1787-128X. [maďarčina]


ADE_025 Kovács, Ábrahám. Ballagi Mór és a Skót Misszió: megtérés, áttérés vagy kitérés?: Egy liberális protestáns zsidó életútjának kezdete In: Confessio: a Magyarországi Református Egyház figyelője. Budapešť: Kálvin János Kiadó, 2007, Roč. 34, č. 3, s. 109-125 [tlačená forma]. ISSN 0133-8889. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [03/12] BODNÁR, L. Kovács Albert (1838–1904) teológiai szabadelvűségének forrásai. In Református szemle. ISSN 0254-4458, 2021, vo. 114, no. 1, p. 95,99.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2015 [03/12] KONRÁD, M. Zsidóságon innen és túl. Budapest : Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2015. ISBN 978-963-9627-85-7, p. 13, 629.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2015 [03/12] MISLOVICS, E. A magyarországi zsidóság áttérési gyakorlata Buda, Óbuda, Pest településeken és Bécsben 1746 és 1850 között. In AETES . ISSN 0237-7934, 2015, vol. 30, no. 1, p. 53.. [s.l.] : [s.n.], 2015


2013 [03/12] TÖRÖK, Zs. A Wohl nővérek keresztvíz alatt* Két protestáns zsidó írói életpálya kezdete. In Századvég. ISSN 0237-5206, 2013, vol. 2, no. 68, p. 55.. [s.l.] : [s.n.], 2013


ADE_026 Kovács, Ábrahám. Angolszász és német hatások az első magyarországi protestáns kórház, a Bethesda megalapításában [elektronický dokument] In: Egyháztörténeti Szemle. Miskolc: Amesius Alapítvány Sárospatak : Sárospataki Református Kollégium, 2005, Roč. 6, č. 1, s. 79-94 [tlačená forma] [online]. ISSN 1585-7476. ISSN (online) 1587-026X. [maďarčina]


ADE_027 Kovács, Ábrahám. Darwin első kapcsolata Debrecennel: Egy debreceni szabadelvű protestáns diák, Dapsy László szerepe a brit természettudományi eredmények közvetítésében In: Debreceni szemle: tudományos folyóirat. Debrecín: Debreceni Szemle Alapítvány, 2007, Roč. 15, č. 3, s. 393-403 [tlačená forma]. ISSN 1218-022X. ISSN (zrušené) 0230-4988. [maďarčina]


Ohlasy:

2009 [03/12] PALLÓ, G. Darwin utazása Magyarországon. In Magyar tudomány. ISSN 0025 0325, 2009, no. 6, p. 714-725.. [s.l.] : [s.n.], 2009


ADE_028 Kovács, Ábrahám. Critical Remarks on the State of Religions and Religious Studies in Hungary In: Religion and Culture. Soul: Seoul National University Institute of Religious Studies, 2014, č. 26, s. 123-149. ISSN 1976-7900. [angličtina]


ADF Vedecké práce v ostatných domácich časopisoch

Počet výstupov: 1


ADF_001 Kovács, Ábrahám. A koreai keresztyénség vallási és kulturális kontextusa, a protestantizmus, nacionalizmus és az inkulturáció a Hajnalpír országában In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2018, Roč. 12, č. 2, s. 67-84 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


ADM Vedecké práce v zahraničných časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS

Počet výstupov: 6


ADM_001 Kovács, Ábrahám. Dogma and Creed: Ecclesia semper reformari or transformari debet? A Response from the New Orthodoxy of Debrecen to Hungarian Liberal Theology [elektronický dokument]. DOI 10.1515/znth-2019-0001 In: Zeitschrift für neuere Theologiegeschichte. Berlín: De Gruyter, 2019, Roč. 26, č. 1, s. 1-19 [tlačená forma]. ISSN 0943-7592. ISSN (online) 1612-9776. https://www.webofscience.com/wos/woscc/full-record/WOS:000496445200001. https://www.scopus.com/record/display.uri?eid=2-s2.0-85075128504&origin=resultslist. [angličtina]. - WOS CC ; SCO


Ohlasy:

2023 [02/20] Kovács, Teofil. Svájci és magyar teológiai kapcsolatok: Magyar diákok a YMCA 1878-s genfi világgyűlésén In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2023, Roč. 14, č. 2, s. 294-309 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]


ADM_002 Kovács, Ábrahám. Is Christ Proclaimed to Christians? The Impact of Scottish Evangelicalism on Hungarian Theology, Piety, and Praxis (1841-1945) [elektronický dokument]. DOI 10.2478/perc-2019-0031 In: Perichoresis: The Theological Journal of Emanuel University. Warsaw: De Gruyter, 2020, Roč. 17, č. 4, s. 111-131 [tlačená forma] [online]. ISSN 1224-984X. ISSN (online) 2284-7308. https://doi.org/10.2478/perc-2019-0031. [angličtina]. - SCO


Ohlasy:

2023 [02/20] Kovács, Teofil. Svájci és magyar teológiai kapcsolatok: Magyar diákok a YMCA 1878-s genfi világgyűlésén In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2023, Roč. 14, č. 2, s. 294-309 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]


ADM_003 Kovács, Ábrahám. A Scottish Millennial Mission to Jews The Conversion, Work, Theological views, and Hungarian Connections of Adolph Saphir (1831-91). DOI 10.1111/irom.12335 In: International review of mission. Oxford: John Wiley & Sons, 2020, Roč. 109, č. 2, s. 297-312 [tlačená forma]. ISSN 0020-8582. [angličtina]. - WOS CC ; SCO


Ohlasy:

2023 [02/20] Kovács, Teofil. Svájci és magyar teológiai kapcsolatok: Magyar diákok a YMCA 1878-s genfi világgyűlésén In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2023, Roč. 14, č. 2, s. 294-309 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]


2022 [02/20] Lucski, Márta. The impact of the reformed youth movements during the first half of the twentieth century on the personal life of church members and Hungarian youth In: Reformed Legacy in Korea and Hungary: Religious, Cultural and Theological Approaches. Seoul: Presbyterian University and Theological Seminary, 2022, s. 143-158 [tlačená forma]. ISBN 978-89-7369-478-5. ISBN 978-615-5853-43-2


2022 [02/20] Hörcsik, Richárd. Scottish Influences on the Life of the Nineteenth-century Hungarian Reformed Church [elektronický dokument]: A Brief Historical Overview of the Important Role of the Church of Scotland in the Renewal of the Hungarian Reformed Church in the Second Half of the 19th Century In: Praeceptor historiae ecclesiasticae: tanulmányok Buzogány Dezső 65. születésnapjára. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2022, s. 284-292. ISBN 978-606-94847-7-7. ISBN (online) 978-606-8886-80-0. [angličtina]


ADM_004 Kovács, Ábrahám. Revivalism, Bible Societies and Tract Societies in the Kingdom of Hungary [elektronický dokument]: A Multi-Ethnic, Multi-Cultural, and Multi-Denominational Work for Spreading the Good News of Jesus Christ In: Perichoresis: The Theological Journal of Emanuel University. Warsaw: De Gruyter, 2021, Roč. 19, č. 1, s. 17-37 [tlačená forma] [online]. ISSN 1224-984X. ISSN (online) 2284-7308. https://mail.ujs.sk/service/home/~/?auth=co&loc=hu&id=94805&part=2. https://www.webofscience.com/wos/woscc/full-record/WOS:000645564900002. https://www.scopus.com/record/display.uri?eid=2-s2.0-85105326711&origin=resultslist. [angličtina]. - WOS CC ; SCO


Ohlasy:

2023 [02/20] Kovács, Teofil. Svájci és magyar teológiai kapcsolatok: Magyar diákok a YMCA 1878-s genfi világgyűlésén In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2023, Roč. 14, č. 2, s. 294-309 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]


ADM_005 Kovács, Ábrahám. A Critique of Liberal Theology. The Christology of the Confession of Debrecen (1875) in the Light of Heidelberg Catechism and the II. Helvetic Confession [elektronický dokument]. DOI 10.24193/subbtref.66.2.02 In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2021, Roč. 66, č. 2, 31-58 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [angličtina]. - SCO


ADM_006 Kovács, Ábrahám. The response of Debrecen new orthodoxy to liberal theology in Hungary [elektronický dokument]. DOI 10.1515/znth-2015-0003 In: Zeitschrift für neuere Theologiegeschichte. Berlín: De Gruyter, 2014, Roč. 21, č. 1, s. 47-68 [tlačená forma]. ISSN 0943-7592. ISSN (online) 1612-9776. [angličtina]. - WOS CC


ADN Vedecké práce v domácich časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS

Počet výstupov: 1


ADN_001 Kovács, Ábrahám. Újreformáció Debrecenben? Méliusz Juhász Péter kései utódjának, Balogh Ferencnek egyház-megújító munkássága (A Debreceni újortodoxia mint újreformáció) In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2018, Roč. 9, č. 2, s. 105-118 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [angličtina]. - SCO


Ohlasy:

2022 [02/20] Hörcsik, Richárd. Scottish Influences on the Life of the Nineteenth-century Hungarian Reformed Church [elektronický dokument]: A Brief Historical Overview of the Important Role of the Church of Scotland in the Renewal of the Hungarian Reformed Church in the Second Half of the 19th Century In: Praeceptor historiae ecclesiasticae: tanulmányok Buzogány Dezső 65. születésnapjára. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2022, s. 284-292. ISBN 978-606-94847-7-7. ISBN (online) 978-606-8886-80-0. [angličtina]


AEC Vedecké práce v zahraničných recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách

Počet výstupov: 17


AEC_001 Kovács, Ábrahám. István Török's and Ahn Byung Mu's Reformed Responses to the Challenges Posed by Totalitarian and Dictatorial Regimes in Hungary and South Korea In: Church and State: Theological Reflections in the Hungarian Reformed Churches and in the Korean Protestant Churches. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, s. 149-175 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5853-18-0. ISSN 2676-8356. [angličtina]


AEC_002 Kovács, Ábrahám. A teológiai oktatás és nevelés a Debreceni Református Kollégiumban 1850-1912 In: Őrállóvá tettelek: műhelytanulmányok a debreceni teológiai oktatás és református lelkészképzés 1850 - 2000 közötti történetéhez. Debrecen: Tiszántúli Református Egyházkerület, 2019, s. 17-60 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5909-02-3. [maďarčina]


AEC_003 Kovács, Ábrahám. Interchangeable kingdoms of God(s)?: A Critical Theological Reflection on Conversions or Journeys from Christianity to Communism In: Nationalism, Communism and Christian Identity: Protestant Theological Reflections from Korea and Hungary. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019, s. 141-162 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5853-22-7. [maďarčina]


AEC_004 Kovács, Ábrahám. Revivalism in the Multi-ethnic and Multi-denominational Central Europe In: Revival, Renewal and Awakenings in Central European Protestant Churches. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2021, s. 7-13 [tlačená forma]. ISBN 978-963-414-767-1. [angličtina]


AEC_005 Kovács, Ábrahám. Egy erdélyi diák tragikusan rövid karrierje a Debreceni Református Kollégiumban. Bethlendi Endre ószövetségi és vallásbölcseleti professzor élete és munkássága In: Acta Universitatis Debreceniensis - Series Historica 64.: Történeti tanulmányok 26.. Debrecen: Debreceni Egyetem, 2018, s. 137-153 [tlačená forma]. ISSN 0418-4556. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Kovács, Teofil. Svájci és magyar teológiai kapcsolatok: Magyar diákok a YMCA 1878-s genfi világgyűlésén In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2023, Roč. 14, č. 2, s. 294-309 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]


2022 [02/20] Hörcsik, Richárd. Scottish Influences on the Life of the Nineteenth-century Hungarian Reformed Church [elektronický dokument]: A Brief Historical Overview of the Important Role of the Church of Scotland in the Renewal of the Hungarian Reformed Church in the Second Half of the 19th Century In: Praeceptor historiae ecclesiasticae: tanulmányok Buzogány Dezső 65. születésnapjára. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2022, s. 284-292. ISBN 978-606-94847-7-7. ISBN (online) 978-606-8886-80-0. [angličtina]


AEC_006 Kovács, Ábrahám. Whose Civilization is Europe Today?: Encounters between Hungarian Reformed Faith and Secular Worldviews In: The Law of God: Exploring God and Civilization. Leiden: Brill, 2014, s. 105-132. ISBN 978-900-428-18-37. [angličtina]


AEC_007 Kovács, Ábrahám. Karl Barth és a vallási pluralizmus - vallás, hit és hitetlenség In: Vallási pluralizmus, vallásközi párbeszéd és kortárs ideológiák: magyar protestáns teológiai kitekintések. Budapest: Kálvin János Kiadó, 2013, s. 35-68. ISBN 978-963-558-233-4. [maďarčina]


AEC_008 Kovács, Ábrahám. Dogma és hitvallás: Ecclesia Semper Reformari vagy Transformari Debet?: A debreceni ortodoxia válasza a liberális teológiára In: "Krisztusért járva követségben...": Teológia - igehirdetés - egyházkormányzás. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2012, s. 187-209. ISBN 978-963-8429-72-8. [maďarčina]


AEC_009 Kovács, Ábrahám. Megkérdőjelezett krisztológia: A feltámadás vita a magyar református teológiában a 19. században In: Kezdetben volt az ige: Tanulmánykötet Lenkeyné Semsey Klára tiszteletére, 80. születésnapja alkalmából. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2011, s. 365-371. ISBN 978-963-8429-65-0. [maďarčina]


AEC_010 Kovács, Ábrahám. Millennial Escathology, Revival and Mission to the Jews in the Hungarian Kingdom In: Mission in Central and Eastern Europe: Realities, Perspectives, Trends. Oxford: Oxford Centre for Mission Studies, 2017, s. 423-438. ISBN 978-1-911372-17-2. [angličtina]


AEC_011 Puskás, Julianna, Kovács, Ábrahám. A magyarországi bevándorlók sajátos társadalmi helyzete és a letelepedés kérdései In: Amerikai magyar református lelkészek életútja adattári rendszerben 1891-2000. Debrecen: Debreceni Egyetem. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2017, s. 13-26. ISBN 978-963-318-280-2. [maďarčina]


AEC_012 Kovács, Ábrahám. A Scottish Presbyterian Desire to revive the Hungarian Reformed Church: The Commencement of Hungarian-Bohemian Bursary Programme: The First Steps of Towards Establishing a Bursary In: Reformed Churches Working Unity in Diversity: Global historical, theological and ethical perspectives . Budapest: L'Harmattan kiadó, 2016, s. 82-87. ISBN 978-2-343-09794-7. [angličtina]


AEC_013 Kovács, Ábrahám. A debreceni új ortodoxia második generációjának vezéregyénisége: Csiky Lajos szerepe az ébredésben és az ő misszióteológiai felfogása In: Világnézetek kihívásai és a protestáns teológia. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2016, s. 189-212. ISBN 978-963-414-129-7. [maďarčina]


AEC_014 Kovács, Ábrahám. Edinburghi napló és annak kegyesség- és teológiatörténeti tanulságai In: Balogh Ferenc professzor edinburghi naplója: Egy ifjú magán esti jegyzetei a nagy református városban. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2016, s. 13-16. ISBN 978-963-414-124-2. [maďarčina]


AEC_015 Kovács, Ábrahám. Intellectual Treasures of Humankind: Religion, Society and László Dapsy’s Translation of On the Origin of Species In: Calvinism on the Peripheries: Religion and Civil Society in Europe. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2009, s. 78-88. ISBN 978-963-236-183-3. [angličtina]


AEC_016 Kovács, Ábrahám. The Challenge of the Post-Christendom Era: The Relation of Christian Theology to World Religions In: World Christianity in Local Context: Essays in Memory of David A. Kerr. London: Bloomsbury Publishing. Bloomsbury Continuum, 2009, s. 3-23. ISBN 978-1-84706-510-0. [angličtina]


AEC_017 Kovács, Ábrahám. A liberális teológia és a vallástudomány: Kovács Ödön vallásbölcsészeti kézikönyve In: Tanulmányok a magyar vallástudomány történetéről. Budapest: L'Harmattan kiadó, s. 101-126. ISBN 978-963-236-229-8. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [03/12] BODNÁR, L. Kovács Albert (1838–1904) teológiai szabadelvűségének forrásai. In Református szemle. ISSN 0254-4458, 2021, vo. 114, no. 1, p. 91.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2020 [03/12] KULCSÁR, Á. Viszonyítások és viszonyulások. Ravasz László ifjúkori vallástudományi írásai. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2020, vol. 113, no. 6, p. 591.. [s.l.] : [s.n.], 2020


AFC Publikované príspevky na zahraničných vedeckých konferenciách

Počet výstupov: 2


AFC_001 Kovács, Ábrahám. Skót kálvinizmus lelki vonásai a magyar református teológián és kegyességen In: Kálvini vonások a magyarok lelki arcán. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2015, s. 232-254. ISBN 978-963-88961-5-5. [maďarčina]


AFC_002 Kovács, Ábrahám. A Hatvani István Teológiai Kutatóközpont 2007/2008-as tanévéről In: Az ember mint lélek: 8. Tudomány és Teológia Konferencia Debrecenben. Debrecen: Hatvani István Teológiai Kutatóközpont, 2009, s. 109-112. ISBN 978-963-06-6445-5. [maďarčina]


BAA Odborné knižné publikácie vydané v zahraničných vydavateľstvách

Počet výstupov: 2


BAA_001 Kovács, Ábrahám. The Origin of Scottish-Hungarian Church Relations: The Settlement and the First Years of the Scottish Mission in the 1840s: (Magyar nyelvű előszóval és összefoglalással). 1. vyd. Debrecen: D. Dr. Harsányi András Alapítvány, 2001. ISBN 963-00-8839-8. [angličtina]


Ohlasy:

2020 [03/12] KULCSÁR, Á. Élő hit, élő misszió. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2020, vol. 113, no. 1, p. 36.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2008 [03/12] SÍPOS ETE, Á. "Kérjétek az aratásnak Urát!". Budapest : KRE-KMTI-HARMAT Kiadó, 2008. ISBN 978-963-9564-99-2, p. 194.. [s.l.] : [s.n.], 2008


BAA_002 Kovács, Ábrahám. A Budapesti Ev. Ref. Németajkú Leányegyház eredete és története, 1858-1869. 1. vyd. Debrecen: D. Dr. Harsányi András Alapítvány, 2004. ISSN 1587-2424. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Hörcsik, Richárd. Scottish Influences on the Life of the Nineteenth-century Hungarian Reformed Church [elektronický dokument]: A Brief Historical Overview of the Important Role of the Church of Scotland in the Renewal of the Hungarian Reformed Church in the Second Half of the 19th Century In: Praeceptor historiae ecclesiasticae: tanulmányok Buzogány Dezső 65. születésnapjára. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2022, s. 284-292. ISBN 978-606-94847-7-7. ISBN (online) 978-606-8886-80-0. [angličtina]


2020 [03/12] KULCSÁR, Á. Élő hit, élő misszió. In Református Szemle. ISSN 0254-4458, 2020, vol. 113, no. 1, p. 36,37.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2012 [03/12] RAJKI, Z. - SZIGETI, J. Szabadegyházak története Magyarországon 1989-ig. Budapest : Gondolat Kiadó, 2012. ISBN 978-963-693-421-7, p. 56.. [s.l.] : [s.n.], 2012


2008 [03/12] SÍPOS ETE, Á. "Kérjétek az aratásnak Urát!". Budapest : KRE-KMTI-HARMAT Kiadó, 2008. ISBN 978-963-9564-99-2, p. 31, 165.. [s.l.] : [s.n.], 2008


2008 [03/12] GONDA, L. The service of evangelism, the evangelism of service. Utrecht : Hollandia, 2008. ISBN 978-90-239-2384-8, p. 5,36,83.. [s.l.] : [s.n.], 2008


2005 [03/12] SZIGETI, J. 19. századi magyarországi bibliaárusok. In Egyháztörténeti Szemle. ISSN 1585-7476, 2005, vol. VI, no. 1, p. 105.. [s.l.] : [s.n.], 2005


BBA Kapitoly v odborných knižných publikáciách vydané v zahraničných vydavateľstvách

Počet výstupov: 1


BBA_001 Kovács, Ábrahám. A skót protestánsok véleménye a magyar egyházakról és a politikáról a reformkori Pesten In: Egyházak és egyházpolitika Magyarországon és Erdélyben a 18-19. században: A Carolina Resolutiótól az 1848. évi XX. törvénycikkig. Debrecen: Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények, s. 211-232. ISBN 978-615-80158-4-4. ISSN 2064-6909. [maďarčina]


Ohlasy:

2017 [03/12] BERECZKI, L. Egyházak és egyházpolitika Magyarországon és Erdélyben a 18-19. században. In Theologiai szemle. ISSN 0133-7599, 2017, vol. 2017, no. 4, p. 329-332.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2016 [03/12] KOVÁCS, K. Á. A politikai protestantizmus mint interakció a századfordulón. In Egyháztörténeti Szemle. ISSN 1585-7476, 2016, vol. 17, no. 4, p. 5.. [s.l.] : [s.n.], 2016


BEE Odborné práce v zahraničných zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných)

Počet výstupov: 7


BEE_001 Kovács, Ábrahám. A Heidelbergi Káté útján vagy arról letérve?: Újorthodox és liberális református antropológiák a Biblia fényében In: Ösztönző lelkiség: Tanulmányok Bodó Sára 60. születésnapja alkalmából. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019, s. 213-221. ISBN 978-615-5853-15-9. ISSN 2416-3570. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Görözdi, Zsolt. A konfirmációs előkészítő tanmenete. DOI 10.36007/4102.2022.23 In: 13th International Conference of J. Selye University - Theological Section. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022, s. 23-41 [online]. ISBN 978-80-8122-410-2. [maďarčina]


2021 [02/20] Görözdi, Zsolt. A konfirmáció elmélete és gyakorlata [textový dokument (print)] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3. ISBN (online) 978-80-8122-399-0. https://www.ujs.sk/documents/A%20konfirm%C3%A1ci%C3%B3%20elm%C3%A9lete%20%C3%A9s%20gyakorlata_Online-PDF%20final.pdf. [maďarčina]


BEE_002 Kovács, Ábrahám. Kijelentés, Szentírás és a dogma a 19. századi magyar teológiai vitákban In: "Hiszek az ige diadalmas erejében!": Tanulmányok Fekete Károly 60. születésnapja alkalmából. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019, s. 159-177. ISBN 978-615-5853-23-4. ISSN 2416-3570. [maďarčina]


BEE_003 Kovács, Ábrahám. Krisztus vagy Buddha?: Az összehasonlító vallásteológia két református dogmatikus, Erőss Lajos és Karl Barth munkásságában In: Válság és kegyelem: Karl Barth teológiájának hatása és jelentősége ma. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2021, s. 139-174 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5853-36-4. [maďarčina]


BEE_004 Kovács, Ábrahám. A skót népi vallásosság és a humor szerepe Baráth Ferenc munkáiban In: Diptichon: Tanulmányok Bartha Elek tiszteletére. Debrecen: Debreceni Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Néprajzi Tanszék, s. 449-470. ISBN 978-963-473-927-2. ISSN 0138-9882. [maďarčina]


BEE_005 Kovács, Ábrahám. Krisztus követése és a zsidómentés: A Jó Pásztor Bizottság hitvalló munkája a magyar református egyházban In: Hittel és humorral: Tanulmánykötet a 60 éves Hörcsik Richárd születésnapjára. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2015, s. 157-165. ISBN 978-963-8429-86-5. ISSN 2416-3570. [maďarčina]


BEE_006 Kovács, Ábrahám. És ti kinek mondotok engemet?: Eltérő szótériológiák a magyar református teológiában In: Újszövetség és eszkatológia: Tanulmánykötet Peres Imre tiszteletére, 60. születésnapja alkalmából. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2013, s. 289-295 [tlačená forma]. ISBN 978-963-8429-76-6. [maďarčina]


BEE_007 Kovács, Ábrahám. Egy elfelejtett útjelző tábla: a vallástudomány és a keresztyén teológia elágazása In: Világügyelő: Tanulmányok Hoppál Mihály 70. születésnapjára. Budapest: Magyar Vallástudományi Társaság, 2012, s. 317-333. ISBN 978-963-87696-3-3. [maďarčina]


FAI Zostavovateľské práce knižného charakteru (bibliografie, encyklopédie, katalógy, slovníky, zborníky, atlasy...)

Počet výstupov: 11


FAI_001 Kovács, Ábrahám, Jaeshik, Shin. Church and State: Theological Reflections in the Hungarian Reformed Churches and in the Korean Protestant Churches. 1. vyd. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019. Studies in Hungarian and Korean Protestant Theology. ISBN 978-615-5853-18-0. ISSN 2676-8356. [angličtina]


FAI_002 Shin, Jaeshik, Kovács, Ábrahám. Nationalism, Communism and Christian Identity: Protestant Theological Reflections from Korea and Hungary. 1. vyd. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019. ISBN 978-615-5853-22-7. [angličtina]


FAI_003 Kovács, Ábrahám. Revival, Renewal and Awakenings in Central European Protestant Churches [textový dokument (print)] . 1. vyd. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2021. ISBN 978-963-414-767-1. [angličtina]


FAI_004 Kovács, Ábrahám. Vallási pluralizmus, vallásközi párbeszéd és kortárs ideológiák: magyar protestáns teológiai kitekintések. 1. vyd. Budapest: Kálvin János Kiadó, 2013. ISBN 978-963-558-233-4. [maďarčina]


FAI_005 Kovács, Ábrahám, Cox, James L. New Trends and Recurring Issues in the Study of Religion. 1 vyd. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2014. ISBN 978-963-236-850-4. Poznámka: Do vydavateľských údajov bol pridaný príznak 1. vydanie. [angličtina]


FAI_006 Kovács, Ábrahám, Baráth, Béla Levente. Calvinism on the Peripheries: Religion and Civil Society in Europe. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2009. ISBN 978-963-236-183-3


FAI_007 Kovács, Ábrahám. Világnézetek kihívásai és a protestáns teológia. 1. vyd. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2016. ISBN 978-963-414-129-7. [maďarčina]


FAI_008 Puskás, Julianna, Kovács, Ábrahám. Amerikai magyar református lelkészek életútja adattári rendszerben 1891-2000. 1. vyd. Debrecen: Debreceni Egyetem. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2017. ISBN 978-963-318-280-2. [maďarčina]


FAI_009 Kovács, Ábrahám. Reformed Churches Working Unity in Diversity: Global historical, theological and ethical perspectives . 1. vyd. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2016. ISBN 978-2-343-09794-7. [angličtina]


FAI_010 Kovács, Ábrahám. Balogh Ferenc professzor edinburghi naplója: Egy ifjú magán esti jegyzetei a nagy református városban. 1. vyd. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2016. ISBN 978-963-414-124-2. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Kovács, Teofil. Svájci és magyar teológiai kapcsolatok: Magyar diákok a YMCA 1878-s genfi világgyűlésén In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2023, Roč. 14, č. 2, s. 294-309 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]


FAI_011 Gaál, Botond, Kovács, Ábrahám. Kálvin kútjából merítve: Debreceni teológus hallgatók értelmezési kísérletei. 1. vyd. Debrecen: Hatvani István Teológiai Kutatóközpont, 2009. ISBN 978-963-8429-59-9. [maďarčina]


Ohlasy:

2018 [02/20] Tóth, Zsombor. Protestáns biográfia és hosszú reformáció: Kálvin János latin nyelvű életrajzának 18. századi ismeretlen magyar fordításáról (előtanulmány) In: A reformáció emlékezete: Protestáns és katolikus értelmezések a 16–18. században. Debrecen: Debreceni Egyetem. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2018, s. 136-155. ISBN 978-963-318-751-7. ISSN 2064-549X. [maďarčina]



Štatistika záznamov


Štatistika záznamov indexovaných v databázach Current Content Connect, Web of Science Core Collection, Scopus a ich podradených databázach:


Databáza WOS CC. Počet zaznamov spolu: 8

Hlavná databáza WOS CC: 8

Databáza SCO. Počet zaznamov spolu: 11

Hlavná databáza SCO: 11

Databáza CCC. Počet zaznamov spolu: 3

Hlavná databáza CCC: 3


Štatistika záznamov



Podľa kategórie EPC od roku 2022

Počet všetkých záznamov: 13

V2 - Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka: 1

V3 - Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu: 4

O1 - Odborný výstup publikačnej činnosti ako celok: 3

O2 - Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka: 4

O3 - Odborný výstup publikačnej činnosti z časopisu: 1


Podľa kategórie EPC do roku 2021

Počet všetkých záznamov: 84

AAA - Vedecké monografie vydané v zahraničných vydavateľstvách: 4

ABC - Kapitoly vo vedeckých monografiách v zahraničných vydavateľstvách: 1

ADC - Vedecké práce v zahraničných karentovaných časopisoch: 3

ADE - Vedecké práce v ostatných zahraničných časopisoch: 28

ADF - Vedecké práce v ostatných domácich časopisoch: 1

ADM - Vedecké práce v zahraničných časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS: 6

ADN - Vedecké práce v domácich časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS: 1

AEC - Vedecké práce v zahraničných recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách: 17

AFC - Publikované príspevky na zahraničných vedeckých konferenciách: 2

BAA - Odborné knižné publikácie vydané v zahraničných vydavateľstvách: 2

BBA - Kapitoly v odborných knižných publikáciách vydané v zahraničných vydavateľstvách: 1

BEE - Odborné práce v zahraničných zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných): 7

FAI - Zostavovateľské práce knižného charakteru (bibliografie, encyklopédie, katalógy, slovníky, zborníky, atlasy...): 11


Podľa kategórie ohlasov

Počet ohlasovaných záznamov: 26

Počet jedinečných ohlasov: 81

Počet ohlasov zapísaných do roku 2021: 53

Z toho bez autocitácií: 53

01 - Citácie v zahraničných publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 4

Z toho bez autocitácií: : 4

02 - Citácie v domácich publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

03 - Citácie v zahraničných publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 44

Z toho bez autocitácií: : 44

04 - Citácie v domácich publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 2

Z toho bez autocitácií: : 2

05 - Recenzie v zahraničných publikáciách: 3

Z toho bez autocitácií: : 3

06 - Recenzie v domácich publikáciách: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

Počet ohlasov zapísaných od roku 2022: 28

Z toho bez autocitácií: 28

01 - Citácia v publikácii registrovaná v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

02 - Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: 27

Z toho bez autocitácií: : 27

03 - Recenzia a umelecká kritika v publikácii: 1

Z toho bez autocitácií: : 1


Podľa krajiny vydania

Počet domácich vydaní: 5

Počet zahraničných vydaní: 89

Počet bez krajiny vydania: 3


Podľa krajiny zverejnenia

Počet domácich zverejnení na podujatí: 0

Počet domácich zverejnení v inštitúcii: 0

Počet zahraničných zverejnení na podujatí: 0

Počet zahraničných zverejnení v inštitúcii: 0


Podľa oblasti výskumu

020 Humanitné vedy: 96


Podľa študijného odboru

6171 teológia: 13


Podľa podujatia

Počet všetkých konferenčných publikácií a príspevkov: 4

Z toho na domácich podujatiach: 1

Z toho na zahraničných podujatiach: 3

Počet pozvaných konferenčných príspevkov: 0

Z toho na domácich podujatiach: 0

Z toho na zahraničných podujatiach: 0


Podľa projektov

Počet publikácií s naviazaným projektom: 1


Podľa databáz a citačných indexov

CCC Current Content Connect: 3

CCC Current Content Connect: 3

SCO SCOPUS: 11

SCO SCOPUS: 11

WOS CC Web of Science Core Collection: 8

WOS CC Web of Science Core Collection: 8

Ostatné: Ostatné: 1


Podľa metrík

AIS: 4

CiteScore: 9

IF: 1

SJR: 11

SNIP: 7


Podľa kvartilov

Počet záznamov s kvartilom AIS: 4

Z toho Q1: 1

Religion: 1

Z toho Q2: 2

Religion: 2

Z toho Q3: 1

Religion: 1

Počet záznamov s kvartilom JCI: 1

Z toho Q4: 1

Religion: 1

Počet záznamov s kvartilom Scimago: 9

Z toho Q1: 1

History: 1

Religious studies: 1

Z toho Q2: 3

History: 1

Religious studies: 3

Z toho Q3: 1

Religious studies: 1

Z toho Q4: 4

History: 3

Philosophy: 2

Religious studies: 4



Főszerkesztői munka könyvsorozatokban

A Hatvani István Teológiai Kutatóközpont sorozatainak (Tudomány és Teológia, Kálvinizmus és teológia) szerkesztésében részt vesz.

Elindítója, és főszerkesztője Prof. Dr. Baráth L. Béla egyetemi tanárral a Magyar Protestáns Teológiai Könyvtár sorozatnak, amely éves konferenciákat szervez 2014-től kezdődően.

Kezdeményezője és sorozat szerkesztője Prof. Dr. Bölcskei Gusztáv ny. püspökkel a Koreai Kortárs Teológia sorozatnak 2015-től.

A Hun-Han Theological Forum (magyar-koreai rendszeres teológiai fórum) létrehozója, fő társszervezője 2015-től. A Studies in Hungarian and Korean Protestant Theology társ-főszerkesztője

A Magyarországi Református Egyház, Doktorok Kollégiuma, Vallástudományi szekció elnöke és számos vallásteológiai konferencia, valamint munka szervezője.

Több angol  nyelvű nemzetközi konferencia főszervezője (2008 (DRHE), 2011 és 2013 (Langham), 2015  (DRHE), 2011 (EASR Budapesten az Európai Vallástudományi Társaság éves konferenciája).  Továbbá a HHTF, azaz Hun-Han Theological Forum (magyar és dél-koreai) (2015 (DRHE), 2016 (Gwangju-Seoul, South Korea), 2018 (SRTA), 2020 (Seoul-South Korea), Revival, Social Reform and Spiritual Reform (PKE, 2018 Nagyvárad-Oradea, Románia) főszervezője.

 

Hosszabb ideig tartó külföldi meghívások vendégtanárként (az Erasmus mobilitások itt nincsenek feltüntetve):

2020 - Protestáns Teológiai Intézet, vendégprofesszor

2019 - Pretoria University, Dél-Afrika, vendégprofesszor

2018 - Sogang University, Dél-Korea, vendégprofesszor

2018 - Selye János Egyetem, professzor, rendszeres teológia

2017 - Yonsei University, Dél-Korea, vendégprofesszor (féléves kurzus doktoranduszoknak)

2015 - Partiumi Keresztyén Egyetem, professzor, teológia és vallástudomány

2015 - Edinburgh University, Glasgow University vendégelőadás

2014 - PUTS, Dél-Korea, vendégprofesszor (féléves kurzus mester szakos diákoknak)

2014 - Seoul National University, vendégoktató

2012 - Kolozsvár, Protestáns Teológiai Intézet, Románia, Erdély, vendégoktató

2011 - Vienna University, Austria, vendégoktató

2010 - University of Edinburgh, vendégelőadó

2010 - Yale-Edinburgh konferencia, Edinburgh, Skócia, előadás

2009 - Protestáns Teológiai Intézet, Románia, Kolozsvár vendégoktató

2008 - Yale University, USA, vendégelőadó

2008 - Austin Presbyterian Theological Seminary, Austin USA, vendégelőadó

2008 - Vienna University, Austria, vendégoktató

2007 - Osijek-Eszék, Evangelical Theological Seminary, Horvátország, vendégoktató

2005 - Edinburgh University, Skócia, vendégelőadó

2003 - AAR, Atlanta, USA

2003 - EASR, Bergen, Norvégia

2002 - EASR, Párizs, Franciaország

2001 - EASR, Cambridge, Egyesült Királyság

1999 - Wroclaw, Lengyelország


 

 


 

PaedDr. Attila Petheő, PhD.
Név: PaedDr. Attila Petheő, PhD.
Kar: Református Teológiai Kar
Tanszék: Történelmi Tudományok Tanszéke
Beosztás: Tudományos munkatárs
Iroda: **
E-mail:
Telefon: +421 35 32 60 871

Egyetemi tanulmányok
Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
történelem-tanár, bölcsész
2000 - 2005
Rigorózus eljárás
Selye János Egyetem
38. Pedagógusképzés és pedagógiai tudományok
2020 - 2021
Doktori képzés (PhD.)
Selye János Egyetem
Teológia
2018 - 2021

Munkaviszonyok
Selye János Egyetem, RTK
tudományos munkatárs
2022 -
Selye János Egyetem
PR referens
2017 -


Kutatási terület A református egyház 20. századi története Csehszlovákiában. Református gyülekezetek története Szlovákiában.





A1 kategória - Tudományos monográfiaszerű könyv jellegű publikációk (AAA, AAB, ABA, ABB, ABC, ABD)
Bejegyzések száma: 0

A2 kategória - Egyéb könyv jellegű publikációk (ACA, ACB, BAA, BAB, BCB, BCI, EAI, CAA, CAB, EAJ, FAI)
Bejegyzések száma: 0

B kategória - Nemzetközi adatbázisban jegyzett folyóiratok, szerzői bozonylatok, szabadalmak és felfedezések (ADC, ADD, AEG, AEH, BDC, BDD, CDC, CDD, AGJ)
Bejegyzések száma: 0

C kategória - Egyéb recenzált publikációk (ACC, ACD, ADE, ADF, AEC, AED, AFA, AFB, AFC, AFD, AFE, AFF, AFG, AFH, BBA, BBB, BCK, BDA, BDB, BDE, BDF, BEC, BED, BFA, BFB, BGH, CDE, CDF)
Bejegyzések száma: 9
ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (1)
ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (3)
AEC Külföldi recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák (1)
AFC Külföldi tudományos konferencián publikált cikkek (1)
AFD Hazai tudományos konferencián publikált cikkek (1)
AFG Külföldi tudományos konferenciacikkek absztraktjai (2)

N kategória - Egyéb nem recenzált publikációk (ADM, ADN, AEM, AEN, BDM, BDN, CBA, CBB)
Bejegyzések száma: 1
ADN A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett hazai folyóiratokban megjelent tudományos munkák (1)

D kategória - Egyéb - a SZKOM által meghatározott kategóriákon kívüli publikációk
Bejegyzések száma: 0

Bejegyzések száma összesen: 10

Publikációk listája

ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 1


ADE 001 PETHEŐ, Attila. A délvidéki magyarság helyzetéről a Prágai Magyar Hírlap Trianon utáni számaiban. Délvidéki Szemle : Történettudományi folyóirat. Évf. 5, sz. 2 (2018), p. 53-62. ISSN 2416-223X.


ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 3


ADF 001 PETHEŐ, Attila. A magyarországi politika folytonossága az első világháború utáni Csehszlovákiában. Teológiai Fórum : A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata. Évf. 12, sz. 2 (2018), p. 113-132. ISSN 1337-6519.

ADF 002 PETHEŐ, Attila. A csehszlovákiai magyar közösség helyzete az 1918-1924 között megjelenő magyarországi református lapokban. Teológiai Fórum : Vedecký časopis Reformovanej teologickej fakulty Univerzity J. Selyeho a Teologického inštitútu J. Calvína : A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata. Évf. 13, sz. 2 (2019), p. 172-183. ISSN 1337-6519.

ADF 003 PETHEŐ, Attila. Gyalókay László a közösség szolgálatában. Teológiai Fórum : Vedecký časopis Reformovanej teologickej fakulty Univerzity J. Selyeho a Teologického inštitútu J. Calvína : A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata. Évf. 15, sz. 1 (2021), p. 158-174. ISSN 1337-6519.


ADN A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett hazai folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 1


ADN 001 PETHEŐ, Attila. Magyar református oktatásügy helyzete a Trianon utáni Csehszlovákiában = The situation of education of the Hungarian Reformed Church community in Czechoslovakia after Trianon Treaty. Historia Ecclesiastica : časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Roč. 10, č. 2 (2019), s. 133-142. ISSN 1338-4341. SCOPUS.


AEC Külföldi recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 1


AEC 001 PETHEŐ, Attila. Magyar református és állami iskolák helyzete Csehszlovákiában a losonci teológiai szeminárium megnyitásáig. In: Középszintű állami és felekezeti iskolák, tanítóképzők és árvaházak 1869-1949 : A magyarság megtartó ereje 3.: A magyarság megtartó ereje 3.. Kováts-Németh Mária. Győr: Palatia Nyomda és Kiadó, 2019, P. 117-127. ISBN 978-615-5904-18-9.


AFC Külföldi tudományos konferencián publikált cikkek
Bejegyzések száma: 1


AFC 001 PETHEŐ, Attila. Református felsőoktatás a Trianon utáni Szlovenszkón. In: Fiatal kutatók és doktoranduszok 10. nemzetközi jubileumi teológus-konferenciájának tanulmánykötete = Volume of the 10. Jubilee Conference of Junior Theologians and Doctoral Students. Kiss Gábor. = Volume of the 10. Jubilee Conference of Junior Theologians and Doctoral Students Budapest: Doktoranduszok Országos Szövetsége, 2020, P. 464-481. ISBN 978-615-5586-78-1.


AFD Hazai tudományos konferencián publikált cikkek
Bejegyzések száma: 1


AFD 001 PETHEŐ, Attila. A református iskolaügyben tapasztalt sérelmek a Trianon utáni Csehszlovákiában. DOI 10.36007/3327.2019.103-114 In: 11. International Conference of J. Selye University : Theological Sections: Theological Sections. Bukor József, Lévai Attila. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019, online, s. 103-114. ISBN 978-80-8122-332-7.


AFG Külföldi tudományos konferenciacikkek absztraktjai
Bejegyzések száma: 2


AFG 001 PETHEŐ, Attila. A csehszlovákiai magyar közösség helyzete az 1918-1923 között megjelenő magyarországi református lapokban. In: Ütközéspontok 6. : doktorandusz konferencia: doktorandusz konferencia. Ruszkai Szilvia Éva, Szabados Bettina. Budapest: Doktoranduszok Országos Szövetsége, 2019, P. [42]. ISBN 978-615-5586-44-6.

AFG 002 PETHEŐ, Attila. Református felsőoktatás a Trianon utáni Szlovenszkóban. In: Fiatal kutatók és doktoranduszok 10. nemzetközi jubileumi teológuskonferenciájának rezümékötete = Abstracts of the 10th Jubilee Conference of Junior Theologians and Doctoral Students. Gábor Kiss. = Abstracts of the 10th Jubilee Conference of Junior Theologians and Doctoral Students Budapest: Doktoranduszok Országos Szövetsége, 2020, P. 129-130. ISBN 978-615-5586-55-2.





Počet výstupov spolu: 25


Štatistika ohlasov s kategóriou podľa Vyhlášky č. 397/2020 Z. z: počet ohlasov: 2

Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: počet ohlasov: 2


Štatistika ohlasov: počet ohlasov: 2



Menný zoznam publikácií:


V1 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 2


V1_001 Petheő, Attila, Tömösközi, František, Somogyi, Alfréd, Lévai, Attila. Tárnok Gyula szürke könyve [textový dokument (print)] : Adattár az 1918-1938 években cseh megszállás alatt élő felvidéki református egyház történetének megírásához. 1. vyd. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022. ISBN 978-80-89899-10-4. ISBN (online) 978-80-89899-11-1. [maďarčina]


V1_002 Petheő, Attila, Tömösközi, František, Somogyi, Alfréd, Lévai, Attila. "Kik a Krisztusban hunytak el, mind boldogok" [textový dokument (print)] : Hitvalló egyház magyar mártírjai. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022. ISBN 978-80-8122-440-9. [maďarčina]


V2 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka

Počet výstupov: 1


V2_001 Petheő, Attila. A református tanítókat ért sérelmek a Trianon utáni Csehszlovákiában. DOI 10.36007/4102.2022.113 In: 13th International Conference of J. Selye University - Theological Section. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022, s. 113-119 [online]. ISBN 978-80-8122-410-2. [maďarčina]


V3 Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 2


V3_001 Petheő, Attila. Antal Gyula egyházi és társadalmi helytállása a két világháború közötti Léván In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022, Roč. 16, č. 2, s. 166-180 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


V3_002 Petheő, Attila. Csekes Béla, az Amerikából hazatért felvidéki lelkész [elektronický dokument]. DOI 10.19090/tm.2022.2.99-113 In: Tanulmányok: Az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékének kiadványa. Nový Sad: Univerzitet u Novom Sadu. Filozofski fakultet. Katedra za mađarski jezik i književnost, 2022, Roč. 8, č. 2, s. 99-113 [tlačená forma] [online]. ISSN 0354-9690. ISSN (online) 2466-4545. [maďarčina]


O1 Odborný výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 3


O1_001 Petheő, Attila. Lévai nemzetmegtartó lelkészek a XX. század elején: Birtha József és Antal Gyula életútja. 1. vyd. Komárno: Občianske združenie Coexistencia, 2022. ISBN 978-80-974485-0-9. ISBN (online) 978-80-974485-1-6. [maďarčina]


O1_002 Petheő, Attila, Tömösközi, František, Pető, Bálint. Hitvalló egyház magyar mártírjai 2. [textový dokument (print)] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023. ISBN 978-80-8122-487-4. [maďarčina]


O1_003 Petheő, Attila, Tömösközi, František, Pető, Bálint. Hungarian martyrs of the Church of the Faith 2. [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023. ISBN 978-80-8122-493-5. [angličtina]


O2 Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka

Počet výstupov: 5


O2_001 Petheő, Attila. Komáromi református tanítóképzés a két világháború között In: Határtalanul a határok között: Egyháztörténeti tanulmányok. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2020, s. 209-221 [tlačená forma]. ISBN 978-606-94847-2-2. [maďarčina]


O2_002 Petheő, Attila. Párhuzamos utak a Trianon utáni felvidéki református és világi oktatásban In: Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról: Egyháztörténeti tanulmányok. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2022, s. 364-374. ISBN 978-606-94847-9-1. [maďarčina]


O2_003 Lévai, Attila, Petheő, Attila. Egyházi közoktatás a rendszerváltástól napjainkig In: Száz év: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története az önállósulástól napjainkig. Michaľany: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2023, s. 201-206 [tlačená forma]. ISBN 978-80-89964-29-1. [maďarčina]


O2_004 Lévai, Attila, Petheő, Attila. Református teológusképzés Felvidéken In: Száz év: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története az önállósulástól napjainkig. Michaľany: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2023, s. 194-200 [tlačená forma]. ISBN 978-80-89964-29-1. [maďarčina]


O2_005 Petheő, Attila, Tömösközi, František. Az oktatási rendszer a két világháború közötti időszakban In: Száz év: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története az önállósulástól napjainkig. Michaľany: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2023, s. 82-92 [tlačená forma]. ISBN 978-80-89964-29-1. [maďarčina]


O3 Odborný výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 1


O3_001 Petheő, Attila. Az Ige erejével: Lelkészi életrajzok és adattár Gömörtől a keleti határig In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2022, Roč. 13, č. 1, s. 305-306 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]


U1 Umelecký výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 1


U1_001 Lévai, Attila, Petheő, Attila, Somogyi, Alfréd, Tömösközi, František. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház képes története [textový dokument (print)] : Fénnyel írott történetünk a lévai zsinattól a lévai zsinatig. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023. ISBN 978-80-8122-483-6. [slovenčina. maďarčina]


ADE Vedecké práce v ostatných zahraničných časopisoch

Počet výstupov: 1


ADE_001 Petheő, Attila. A délvidéki magyarság helyzetéről a Prágai Magyar Hírlap Trianon utáni számaiban In: Délvidéki Szemle: Történettudományi folyóirat. Szeged: Délvidék Kutatóközpont Alapítvány, 2018, Roč. 5, č. 2, s. 53-62. ISSN 2416-223X. [maďarčina]


ADF Vedecké práce v ostatných domácich časopisoch

Počet výstupov: 3


ADF_001 Petheő, Attila. A magyarországi politika folytonossága az első világháború utáni Csehszlovákiában In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2018, Roč. 12, č. 2, s. 113-132 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


ADF_002 Petheő, Attila. A csehszlovákiai magyar közösség helyzete az 1918-1924 között megjelenő magyarországi református lapokban In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2019, Roč. 13, č. 2, s. 172-183 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Buza, Zsolt. Miért éppen Vaján?: Egy százéves történet margójára.... 1. vyd. Rimavská Sobota: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2022. ISBN 978-80-89964-25-3. [maďarčina]


ADF_003 Petheő, Attila. Gyalókay László a közösség szolgálatában In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2021, Roč. 15, č. 1, s. 158-174 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


ADN Vedecké práce v domácich časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS

Počet výstupov: 1


ADN_001 Petheő, Attila. Magyar református oktatásügy helyzete a Trianon utáni Csehszlovákiában In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2019, Roč. 10, č. 2, s. 133-142 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. https://www.scopus.com/record/display.uri?eid=2-s2.0-85079636407&origin=resultslist. [maďarčina]. - SCO


AEC Vedecké práce v zahraničných recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách

Počet výstupov: 1


AEC_001 Petheő, Attila. Magyar református és állami iskolák helyzete Csehszlovákiában a losonci teológiai szeminárium megnyitásáig In: Középszintű állami és felekezeti iskolák, tanítóképzők és árvaházak 1869-1949: A magyarság megtartó ereje 3.. Győr: Palatia Nyomda és Kiadó, 2019, s. 117-127 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5904-18-9. [maďarčina]


AFD Publikované príspevky na domácich vedeckých konferenciách

Počet výstupov: 1


AFD_001 Petheő, Attila. A református iskolaügyben tapasztalt sérelmek a Trianon utáni Csehszlovákiában. DOI 10.36007/3327.2019.103-114 In: 11. International Conference of J. Selye University: Theological Sections. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019, s. 103-114 [online]. ISBN 978-80-8122-332-7. http://uk.ujs.sk/dl/3327/Petheo.html. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Somogyi, Alfréd. Száz év: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története az önállósulástól napjainkig. 1. vyd. Michaľany: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2023. ISBN 978-80-89964-29-1. https://www.academia.edu/103548220/Sz%C3%A1z_%C3%A9v_A_Szlov%C3%A1kiai_Reform%C3%A1tus_Kereszty%C3%A9n_Egyh%C3%A1z_t%C3%B6rt%C3%A9nete_az_%C3%B6n%C3%A1ll%C3%B3sul%C3%A1st%C3%B3l_napjainkig?f_ri=73287. [maďarčina]


AFG Abstrakty príspevkov zo zahraničných vedeckých konferencií

Počet výstupov: 2


AFG_001 Petheő, Attila. A csehszlovákiai magyar közösség helyzete az 1918-1923 között megjelenő magyarországi református lapokban In: Ütközéspontok 6.: doktorandusz konferencia. Budapest: Doktoranduszok Országos Szövetsége, 2019, s. 42-42 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5586-44-6. [maďarčina]


AFG_002 Petheő, Attila. Református felsőoktatás a Trianon utáni Szlovenszkóban In: Fiatal kutatók és doktoranduszok 10. nemzetközi jubileumi teológuskonferenciájának rezümékötete. Budapest: Doktoranduszok Országos Szövetsége, 2020, s. 129-130 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5586-55-2. [maďarčina]


BEE Odborné práce v zahraničných zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných)

Počet výstupov: 1


BEE_001 Petheő, Attila. Református felsőoktatás a Trianon utáni Szlovenszkón In: Fiatal kutatók és doktoranduszok 10. nemzetközi jubileumi teológus-konferenciájának tanulmánykötete. Budapest: Doktoranduszok Országos Szövetsége, 2020, s. 464-481 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5586-78-1. [maďarčina]



Štatistika záznamov


Štatistika záznamov indexovaných v databázach Current Content Connect, Web of Science Core Collection, Scopus a ich podradených databázach:


Databáza SCO. Počet zaznamov spolu: 1

Hlavná databáza SCO: 1


Štatistika záznamov



Podľa kategórie EPC od roku 2022

Počet všetkých záznamov: 15

V1 - Vedecký výstup publikačnej činnosti ako celok: 2

V2 - Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka: 1

V3 - Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu: 2

O1 - Odborný výstup publikačnej činnosti ako celok: 3

O2 - Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka: 5

O3 - Odborný výstup publikačnej činnosti z časopisu: 1

U1 - Umelecký výstup publikačnej činnosti ako celok: 1


Podľa kategórie EPC do roku 2021

Počet všetkých záznamov: 10

ADE - Vedecké práce v ostatných zahraničných časopisoch: 1

ADF - Vedecké práce v ostatných domácich časopisoch: 3

ADN - Vedecké práce v domácich časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS: 1

AEC - Vedecké práce v zahraničných recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách: 1

AFD - Publikované príspevky na domácich vedeckých konferenciách: 1

AFG - Abstrakty príspevkov zo zahraničných vedeckých konferencií: 2

BEE - Odborné práce v zahraničných zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných): 1


Podľa kategórie ohlasov

Počet ohlasovaných záznamov: 2

Počet jedinečných ohlasov: 2

Počet ohlasov zapísaných do roku 2021: 0

Z toho bez autocitácií: 0

01 - Citácie v zahraničných publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

02 - Citácie v domácich publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

03 - Citácie v zahraničných publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

04 - Citácie v domácich publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

05 - Recenzie v zahraničných publikáciách: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

06 - Recenzie v domácich publikáciách: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

Počet ohlasov zapísaných od roku 2022: 2

Z toho bez autocitácií: 2

01 - Citácia v publikácii registrovaná v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

02 - Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: 2

Z toho bez autocitácií: : 2

03 - Recenzia a umelecká kritika v publikácii: 0

Z toho bez autocitácií: : 0


Podľa krajiny vydania

Počet domácich vydaní: 17

Počet zahraničných vydaní: 8

Počet bez krajiny vydania: 0


Podľa krajiny zverejnenia

Počet domácich zverejnení na podujatí: 0

Počet domácich zverejnení v inštitúcii: 0

Počet zahraničných zverejnení na podujatí: 0

Počet zahraničných zverejnení v inštitúcii: 0


Podľa oblasti výskumu

020 Humanitné vedy: 25


Podľa študijného odboru

6171 teológia: 15


Podľa podujatia

Počet všetkých konferenčných publikácií a príspevkov: 6

Z toho na domácich podujatiach: 2

Z toho na zahraničných podujatiach: 4

Počet pozvaných konferenčných príspevkov: 0

Z toho na domácich podujatiach: 0

Z toho na zahraničných podujatiach: 0


Podľa projektov

Počet publikácií s naviazaným projektom: 3


Podľa databáz a citačných indexov

SCO SCOPUS: 1

SCO SCOPUS: 1


Podľa metrík

CiteScore: 2

SJR: 2

SNIP: 2


Podľa kvartilov

Počet záznamov s kvartilom Scimago: 2

Z toho Q1: 1

History: 1

Religious studies: 1

Z toho Q3: 1

History: 1

Religious studies: 1



Csemadok komáromi járási elnöke (2006- )

Nyitra Megye önkormányzati képviselője (2013-2017)

Észak-Komárom város önkormányzati képviselője (2002-2010)


 

ThDr. Lilla Szénási, PhD.
Név: ThDr. Lilla Szénási, PhD.
Dékánhelyettes
Kar: Református Teológiai Kar
Tanszék: Alkalmazott Tudományok Tanszéke
Beosztás: Adjunktus
Iroda: ***
E-mail:
Telefon: ***
A tanulmányi program profiltantárgyáért felelős személy:
Missziológia, diakónia és szociális gondoskodás (1. szint, nappali képzés)
Missziológia, diakónia és szociális gondoskodás (2. szint, nappali képzés)

Egyetemi tanulmányok
Calvin János Teológiai Akadémia
teológia
1995 - 2000
Selye János Egyetem
teológia
2004 - 2006
Rigorózus eljárás
Selye János Egyetem
teológia
2010 - 2011
Doktori képzés (PhD.)
Selye János Egyetem
teológia
2014 - 2017

Munkaviszonyok
Selye János Egyetem
adjunktus
2017 -
Szlovákia Református Keresztyén Egyház
lelkész
2000 -


Kutatási terület  hitoktatás, valláspedagógia, katechetika történet Az önkéntesség megerősítése és elismerése a felsőoktatás tanterveiben és a munkaerőpiacon Kelet-Európában. Rövid magyarázó fogalomtár magyar nyelven ötnyelvű szakszótárral könyv-, CD-ROM- és Open Acces formában. Kétnyelvű e-learning kurzusok etikáról és etikai kérdésekről a főiskolák és egyetemek protestáns teológiai karain.    

Kutatási projektek Bevezetés az ugariti kultúrába
003UJS-4/2018
KEGA
2018 - 2020

Rövid magyarázó fogalomtár magyar nyelven ötnyelvű szakszótárral könyv-, CD-ROM- és Open Acces formában
006UJS-4/2021
KEGA
2021 - 2023

VOLEE - Az önkéntesség megerősítése és elismerése a felsőoktatás tanterveiben és a munkaerőpiacon Kelet-Európában
2020-1-RO01-KA203-079899
Erasmus+
2020 - 2022

Kétnyelvű e-learning kurzusok etikáról és etikai kérdésekről a főiskolák és egyetemek protestáns teológiai karain
005UJS-4/2022
KEGA
2022 - 2023





A1 kategória - Tudományos monográfiaszerű könyv jellegű publikációk (AAA, AAB, ABA, ABB, ABC, ABD)
Bejegyzések száma: 0

A2 kategória - Egyéb könyv jellegű publikációk (ACA, ACB, BAA, BAB, BCB, BCI, EAI, CAA, CAB, EAJ, FAI)
Bejegyzések száma: 5
BAB Hazai kiadóknál megjelent könyvjellegű szakmai publikációk (2)
BCB Általános- és középiskolai tankönyvek (3)

B kategória - Nemzetközi adatbázisban jegyzett folyóiratok, szerzői bozonylatok, szabadalmak és felfedezések (ADC, ADD, AEG, AEH, BDC, BDD, CDC, CDD, AGJ)
Bejegyzések száma: 0

C kategória - Egyéb recenzált publikációk (ACC, ACD, ADE, ADF, AEC, AED, AFA, AFB, AFC, AFD, AFE, AFF, AFG, AFH, BBA, BBB, BCK, BDA, BDB, BDE, BDF, BEC, BED, BFA, BFB, BGH, CDE, CDF)
Bejegyzések száma: 13
ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (1)
ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (3)
AFA Külföldi meghívásos tudományos konferencián publikált cikkek (1)
AFC Külföldi tudományos konferencián publikált cikkek (1)
AFD Hazai tudományos konferencián publikált cikkek (4)
BDF Egyéb hazai folyóiratokban megjelent szakmai munkák (3)

N kategória - Egyéb nem recenzált publikációk (ADM, ADN, AEM, AEN, BDM, BDN, CBA, CBB)
Bejegyzések száma: 0

D kategória - Egyéb - a SZKOM által meghatározott kategóriákon kívüli publikációk
Bejegyzések száma: 4
BEE Külföldi tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia) (3)
BEF Hazai tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia) (1)

Bejegyzések száma összesen: 22

Hivatkozások:

[3] Nemzetközi adatbázisban nem jegyzett, külföldi publikációkban megjelent hivatkozások (2)
[4] Nemzetközi adatbázisban nem jegyzett, belföldi publikációkban megjelent hivatkozások (12)
Összesen 14

Publikációk listája

ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 1


ADE 001 SZÉNÁSI, Lilla. Szempontok a Z generáció katechéziséhez. Magyar Református Nevelés. Sz. 4 (2017), p. 15-29.

Hivatkozások:
2021  [4] SZÁSZI, A. Újragondolt katechézis: Szempontok és tapasztalatok a pandémia után. In 13th International Conference of J. Selye University:Theological Section. Komárno : Univerzita J. Selyeho, 2022. ISBN 978-80-8122-410-2, p. 137.

2021  [4] GÖRÖZDI, ZS. A konfirmációs előkészítő tanmenete. In 13th International Conference of J. Selye University:Theological Section. Komárno : Univerzita J. Selyeho, 2022. ISBN 978-80-8122-410-2, p. 24.

2021  [4] GÖRÖZDI, Zs. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárom : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 62.

2021  [4] GÖRÖZDI, Zs. A konfirmációs munka anyaga. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2021, vol. 15, no. 1, p. 41.




ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 3


ADF 001 SZÉNÁSI, Lilla. Differenciálás a Z generáció hitoktatásában a többszörös intelligencia elmélet segítségével. Teológiai Fórum. Évf. 9, sz. 2 (2015), p. 38-55. ISSN 1337-6519.

ADF 002 SZÉNÁSI, Lilla. Kihívások és lehetőségek a Digitális generáció oktatásban. Teológiai Fórum. Évf. 9, sz. 1 (2015), p. 17-27. ISSN 1337-6519.

Hivatkozások:
2021  [4] GÖRÖZDI, ZS. A konfirmációs előkészítő tanmenete. In 13th International Conference of J. Selye University:Theological Section. Komárno : Univerzita J. Selyeho, 2022. ISBN 978-80-8122-410-2, p. 41.

2021  [4] GÖRÖZDI, Zs. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárom : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 148.

2021  [4] GÖRÖZDI, Zs. A konfirmációs munka anyaga. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2021, vol. 15, no. 1, p. 41.

2017  [3] JUHÁSZ, E. "Egy nyelven beszélünk...?" Különbség helyett közösség. In Könyvtári Figyelő. ISSN 0023-3773, 2017, vol. 27, no. Különszám, p. 39-46.



ADF 003 SZÉNÁSI, Lilla. Új hittankönyvek a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház használatában. Teológiai Fórum : Vedecký časopis Reformovanej teologickej fakulty Univerzity J. Selyeho a Teologického inštitútu J. Calvína : A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata. Évf. 12, sz. 2 (2018), p. 57-67. ISSN 1337-6519.


AFA Külföldi meghívásos tudományos konferencián publikált cikkek
Bejegyzések száma: 1


AFA 001 SZÉNÁSI, Lilla. Digitális tartalmak az 5. és 7. évfolyam református katechézisében, különös tekintettel a Z generációra. In: IDK 2015. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzat, 2015, P. 301-315. ISBN 978-963-642-830-3.


AFC Külföldi tudományos konferencián publikált cikkek
Bejegyzések száma: 1


AFC 001 SZÉNÁSI, Lilla. A digitális kor kognitív következményei a Z generáció tagjainál, és a református katechézis azokra adható válaszai. In: Uram, hogy lássak!. Budapest: Hittudományi Osztály, 2016, P. 104-119. ISBN 978-615-5586-05-7.


AFD Hazai tudományos konferencián publikált cikkek
Bejegyzések száma: 4


AFD 001 SZÉNÁSI, Lilla. Differenciálás a többszörös intelligencia segítségével, mint a katechézis egyik lehetséges válasza a Z generáció kihívásaira. In: A Selye János Egyetem Nemzetközi Doktorandusz Konferenciája: Tanulmánykötet. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2017, P. 601-612. ISBN 978-80-8122-206-1.

AFD 002 SZÉNÁSI, Lilla. A gamifikáció lehetséges formái az iskolai katechézisben. DOI 10.36007/3327.2019.171-178 In: 11. International Conference of J. Selye University : Theological Sections: Theological Sections. Bukor József, Lévai Attila. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019, online, s. 171-178. ISBN 978-80-8122-332-7.

Hivatkozások:
2021  [3] BŐSZE, B. - DEVOSA, I. A digitális játékok oktatásban történő alkalmazásának lehetőségei. In Gradus. ISSN 2064-8014, 2021, vol. 8, no. 1, p. 85.



AFD 003 SZÉNÁSI, Lilla. Trianon hatása az oktatásra és az iskolai katechézisre a Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyházban. DOI 10.36007/3747.2020.59 In: 12th International Conference of J. Selye University : Theological Sections: Theological Sections. Somogyi Alfréd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020, online, s. 59-68. ISBN 978-80-8122-374-7.

AFD 004 SZÉNÁSI, Lilla. "Mert kell egy hely, egy vonzás, melyhez tartozunk" a serdülők egyházi életbe való bevonásának lehetőségeiről. In: Zborník 10. medzinárodnej vedeckej konferencie Univerzity J. Selyeho - 2018: Sekcia teologických vied. = A Selye János Egyetem 2018-as 10. Nemzetközi Tudományos Konferenciájának tanulmánykötete: Teológiai szekció Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018, CD-ROM, s. 20-26. ISBN 978-80-8122-254-2.

Hivatkozások:
2021  [4] GÖRÖZDI, ZS. A konfirmációs előkészítő tanmenete. In 13th International Conference of J. Selye University:Theological Section. Komárno : Univerzita J. Selyeho, 2022. ISBN 978-80-8122-410-2, p. 29.

2021  [4] GÖRÖZDI, Zs. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárom : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 74.

2021  [4] GÖRÖZDI, Zs. A konfirmációs munka anyaga. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2021, vol. 15, no. 1, p. 41.

2020  [4] HORNYÁK, E. A serdülők identitásának alakulása a konfirmációs oktatás ideje alatt. In 12th International Conference of J. Selye University. Pedagogical Sections. Conference Proceedings . Komárno : J. Selye University, 2020. ISBN 978-80-8122-373-0, p. 14.




BAB Hazai kiadóknál megjelent könyvjellegű szakmai publikációk
Bejegyzések száma: 2


BAB 001 BALÁZS, Lilla, Gabriella BLANÁR, Tímea CZINKE, Miklós KISS, Éva MOLNÁR a Lilla SZÉNÁSI. HŰ ha...: Vezetők kézikönyve. 1. vyd. Komárno: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, 2017. 109 s. ISBN 978-80-89269-44-0.

BAB 002 BALÁZS, Lilla, Gabriella BLANÁR, Zsolt BUZA, Aranka BUZA BODNÁR, Éva MOLNÁR a Lilla SZÉNÁSI. Légy hű mindhalálig...: Játékos foglalkozások a felvidéki református hithősök életéből. 1. vyd. Komárno: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, 2017. 94 s. ISBN 978-80-89269-45-7.


BCB Általános- és középiskolai tankönyvek
Bejegyzések száma: 3


BCB 001 BÖLCSFÖLDINÉ TÜRK, Emese, Lilla SZÉNÁSI a Andrea JAKAB-SZÁSZI. Isten tenyerén: református hit- és erkölcstan munkafüzet 1. osztályos tanulók részére. 1. vyd. Budapest: Református Pedagógiai Intézet, 2014. 72 s. ISBN 978-963-5582-518.

BCB 002 BÖLCSFÖLDINÉ TÜRK, Emese, Lilla SZÉNÁSI a Andrea JAKAB-SZÁSZI. Isten tenyerén: református hit- és erkölcstan tankönyv 1. osztályosok részére. 1. vyd. Budapest: Református Pedagógiai Intézet, 2014. 80 s. ISBN 978-963-5582-501.

BCB 003 SZÉNÁSI, Lilla. Isten tenyerén: Református hit- és erkölcstan tankönyv egyházi iskolák 1. osztályos tanulói számára. 1. vyd. Budapest: Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, 2018. 143 s. ISBN 978-96-35583-95-9.


BDF Egyéb hazai folyóiratokban megjelent szakmai munkák
Bejegyzések száma: 3


BDF 001 SZÉNÁSI, Lilla. Hozz egy jó döntést!. Kálvinista Szemle. Évf. 85, sz. 9 (2014), p. [10]. ISSN 1335-7298.

BDF 002 SZÉNÁSI, Lilla. Reformáció: hogy minden a helyére kerüljön. Kálvinista Szemle. Évf. 85, sz. 10 (2014), p. [10]. ISSN 1335-7298.

BDF 003 SZÉNÁSI, Lilla. Ne a bizonytalanba kapaszkodj!. Kálvinista Szemle. Évf. 86, sz. 1 (2015), p. [10]. ISSN 1335-7298.


BEE Külföldi tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia)
Bejegyzések száma: 3


BEE 001 SZÉNÁSI, Lilla. Digitális generáció: Kihívások és lehetőségek az oktatásukban. In: "A mi tendenciáink...": Szakkolégiumí tanulmányok 3.. Debrecen: Hatvani István Szakkolégium, 2015, P. 49-59.

BEE 002 SZÉNÁSI, Lilla. Differenciálás a Z generáció hitoktatásában a többszörös intelligencia elmélet segítségével. In: "A mi tendenciáink...": Szakkolégiumi Tanulmányok, 4.. Debrecen: Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma, 2016, P. 23-39.

BEE 003 MIKLYÁNÉ LUZSÁNYI, Mónika a Lilla SZÉNÁSI. Kamaszokkal az iskolában és a gyülekezetben. In: Együtt a hit útján : Gyülekezetpedagógiai kézikönyv: Gyülekezetpedagógiai kézikönyv. Siba Balázs, Szabóné László Lilla, Pángyánszky Ágnes. Budapest: A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, 2019, P. 245-271. ISBN 978-963-558-421-5.

Hivatkozások:
2021  [4] GÖRÖZDI, Zs. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárom : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 23.




BEF Hazai tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia)
Bejegyzések száma: 1


BEF 001 SZÉNÁSI, Lilla. Május. In: Bibliaolvasó kalauz a 2017. évre: a reformáció 500. jubileumi esztendejének minden napjára. Komárno: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, 2016, P. 65-78. ISBN 978-80-89269-43-3.





Počet výstupov spolu: 35


Štatistika ohlasov s kategóriou podľa Vyhlášky č. 397/2020 Z. z: počet ohlasov: 14

Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: počet ohlasov: 12

Citácia v publikácii registrovaná v citačných indexoch: počet ohlasov: 2


Štatistika ohlasov s kategóriou podľa Vyhlášky č. 456/2012 Z. z: počet ohlasov: 12

Citácie v zahraničných publikáciách neregistrované v citačných indexoch: počet ohlasov: 1

Citácie v domácich publikáciách neregistrované v citačných indexoch: počet ohlasov: 11


Štatistika ohlasov: počet ohlasov: 26



Menný zoznam publikácií:


V1 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 1


V1_001 Szénási, Lilla. "A neki megfelelő módon": Hittankönyvek a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hittanoktatásában a rendszerváltást követő évtizedben. 1. vyd. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022. ISBN 978-80-89899-12-8. [maďarčina]


V2 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka

Počet výstupov: 4


V2_001 Szénási, Lilla. "Mert ahol KETTen vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.". DOI 10.36007/4102.2022.147 In: 13th International Conference of J. Selye University - Theological Section. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022, s. 147-156 [online]. ISBN 978-80-8122-410-2. [maďarčina]


V2_002 Szénási, Lilla. Az önkéntesség megjelenése a hittankönyvekben = The Emergence of Volunteering in Faith Books In: Önkéntesség és a krízis: Tudományos tanulmánykötet. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022, s. 7-18 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-435-5. [maďarčina]


V2_003 Szénási, Lilla. Közös hit, közös hittankönyv In: A magyarság megtartó ereje 5.: Tudomány - művészet - hit - erkölcs a Kárpát-medencében. Győr: Palatia Nyomda és Kiadó, 2022, s. 255-260. ISBN 978-615-5904-50-9. [maďarčina]


V2_004 Strédl, Terézia, Szénási, Lilla. Szociális munka mentális betegekkel In: Diakónia, szociális intézmények és szolgálatai. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 106-130 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-484-3. [maďarčina]


V3 Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 5


V3_001 Szénási, Lilla. A gardneri többszörös intelligencia és Franz Kett pedagógiájának metszéspontjai [elektronický dokument]. DOI 10.24193/subbtref.67.1.01 In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2022, Roč. 67, č. 1, s. 10-29 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [maďarčina]. - SCO


Ohlasy:

2023 [02/20] Horváth, András, Kövecsesné Gősi, Viktória, Pongrácz, Attila. Emkognia – az együttértés képessége In: Új irányok és lehetőségek a nevelés- humán- és társadalomtudományok területén: 26. Apáczai-napok Tudományos Konferencia tanulmánykötete. Győr: Széchenyi István Egyetem, 2023, s. 340-352 [tlačená forma]. ISBN 978-615-6443-22-9. [angličtina]


2023 [02/20] Hadisi, La, Qomariyah, Erni. Sinergi Manajemen Dan Pendidikan [elektronický dokument]: Model Pembelajaran yang Menunjang Potensi Siswa. DOI 10.35817/publicuho.v6i4.311 In: Journal Publicuho. Kendari: Universitas Halu Oleo, 2023, Roč. 6, č. 4, s. 1570-1583. ISSN 2621-1351. ISSN (online) 2685-0729. [indonézsky jazyk]


V3_002 Szénási, Lilla. Az önismeret helye a szociális gondoskodásban In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022, Roč. 16, č. 2, s. 106-114 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


V3_003 Szénási, Lilla. Mit tanítottak az egyház életéről a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban a rendszerváltást követően használt hittankönyvek? In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022, Roč. 16, č. 2, s. 36-47 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


V3_004 Szénási, Lilla. Hittanversenyek innen és túl: A Komáromi Református Egyházmegye bibliaismereti versenye In: Magyar Református Nevelés: Református pedagógiai folyóirat. Budapest: Református Pedagógiai Intézet, 2023, Roč. 1, č. 1, s. 65-72. ISSN 1585-7565. [maďarčina]


V3_005 Szénási, Lilla, Szénási, Levente. Gamifikáció a hitoktatásban [elektronický dokument]. DOI 10.24193/subbtref.68.11.13 In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2023, Roč. 68, č. 2, s. 206-220 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [maďarčina]


O1 Odborný výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 1


O1_001 Szénási, Lilla, Csík, György, Görözdi, Zsolt, Kovács, Ábrahám, Lévai, Attila. A szociális munka rövid fogalomtára ötnyelvű szótárral [textový dokument (print)] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023. ISBN 978-80-8122-469-0. [slovenčina. angličtina. čeština. maďarčina. nemčina]


O2 Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka

Počet výstupov: 1


O2_001 Szénási, Lilla. "Ezeket hirdessed és tanítsad!": A felvidéki református hitoktatás száz éve, különös tekintettel a hittankönyvekre In: Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról: Egyháztörténeti tanulmányok. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2022, s. 375-382. ISBN 978-606-94847-9-1. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [01/20] Somogyi, Alfréd. Egyházi iskolák különbségei és azonosságai Erdélyben és Felvidéken a 19. és 20. század fordulóján In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2023, Roč. 14, č. 2, s. 78-89 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. http://www.historiaecclesiastica.sk/historia-ecclesiastica/archiv/46855/. [maďarčina]. - SCO


ADE Vedecké práce v ostatných zahraničných časopisoch

Počet výstupov: 1


ADE_001 Szénási, Lilla. Szempontok a Z generáció katechéziséhez In: Magyar Református Nevelés: Református pedagógiai folyóirat. Budapest: Református Pedagógiai Intézet, 2017, č. 4, s. 15-29 [online]. ISSN 1585-7565. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [04/12] GÖRÖZDI, Zs. A konfirmációs munka anyaga. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2021, vol. 15, no. 1, p. 41.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [04/12] GÖRÖZDI, Zs. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárom : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 62.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [04/12] GÖRÖZDI, ZS. A konfirmációs előkészítő tanmenete. In 13th International Conference of J. Selye University:Theological Section. Komárno : Univerzita J. Selyeho, 2022. ISBN 978-80-8122-410-2, p. 24.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [04/12] SZÁSZI, A. Újragondolt katechézis: Szempontok és tapasztalatok a pandémia után. In 13th International Conference of J. Selye University:Theological Section. Komárno : Univerzita J. Selyeho, 2022. ISBN 978-80-8122-410-2, p. 137.. [s.l.] : [s.n.], 2021


ADF Vedecké práce v ostatných domácich časopisoch

Počet výstupov: 3


ADF_001 Szénási, Lilla. Új hittankönyvek a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház használatában In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2018, Roč. 12, č. 2, s. 57-67 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


ADF_002 Szénási, Lilla. Kihívások és lehetőségek a Digitális generáció oktatásban In: Teológiai Fórum: A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: Vedecký časopis Reformovanej teologickej fakulty Univerzity J. Selyeho a Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2015, Roč. 9, č. 1, s. 17-27 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [04/12] GÖRÖZDI, Zs. A konfirmációs munka anyaga. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2021, vol. 15, no. 1, p. 41.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [04/12] GÖRÖZDI, Zs. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárom : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 148.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [04/12] GÖRÖZDI, ZS. A konfirmációs előkészítő tanmenete. In 13th International Conference of J. Selye University:Theological Section. Komárno : Univerzita J. Selyeho, 2022. ISBN 978-80-8122-410-2, p. 41.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2017 [03/12] JUHÁSZ, E. "Egy nyelven beszélünk...?" Különbség helyett közösség. In Könyvtári Figyelő. ISSN 0023-3773, 2017, vol. 27, no. Különszám, p. 39-46.. [s.l.] : [s.n.], 2017


ADF_003 Szénási, Lilla. Differenciálás a Z generáció hitoktatásában a többszörös intelligencia elmélet segítségével In: Teológiai Fórum: A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: Vedecký časopis Reformovanej teologickej fakulty Univerzity J. Selyeho a Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2015, Roč. 9, č. 2, s. 38-55 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Pólya, Katarína. A bibliai héber nyelv oktatásának egyes aspektusai In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022, Roč. 16, č. 1, s. 63-75 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


AFA Publikované pozvané príspevky na zahraničných vedeckých konferenciách

Počet výstupov: 1


AFA_001 Szénási, Lilla. Digitális tartalmak az 5. és 7. évfolyam református katechézisében, különös tekintettel a Z generációra In: IDK 2015. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzat, 2015, s. 301-315. ISBN 978-963-642-830-3. [maďarčina]


AFC Publikované príspevky na zahraničných vedeckých konferenciách

Počet výstupov: 1


AFC_001 Szénási, Lilla. A digitális kor kognitív következményei a Z generáció tagjainál, és a református katechézis azokra adható válaszai In: Uram, hogy lássak!. Budapest: Hittudományi Osztály, 2016, s. 104-119. ISBN 978-615-5586-05-7. [maďarčina]


AFD Publikované príspevky na domácich vedeckých konferenciách

Počet výstupov: 4


AFD_001 Szénási, Lilla. A gamifikáció lehetséges formái az iskolai katechézisben. DOI 10.36007/3327.2019.171-178 In: 11. International Conference of J. Selye University: Theological Sections. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019, s. 171-178 [online]. ISBN 978-80-8122-332-7. http://uk.ujs.sk/dl/3327/Szenasi.html/. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Bencéné Fekete, Anikó, Bence-Kiss, Krisztina. Tanító szakos hallgatók ismeretei a gamifikációról [elektronický dokument]. DOI 10.14232/kapocs.2023.1.148-159 In: Közösségi Kapcsolódások - tanulmányok kultúráról és oktatásról. Szeged: Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, 2023, Roč. 3, č. 1, s. 148-159 [online]. ISSN (online) 2786-3484. [maďarčina]


2023 [02/20] Szilágyi, Beatrix, Kocsis, Zsófia. Az első lépések a Chem on! Mi a reakciód? – Saját készítésű társasjáték tesztelésének első eredményei. DOI 10.15170/KSZ.2023.05.04.09 In: Kultúratudományi Szemle. Pécs: Pécsi Tudományegyetem, 2023, Roč. 5, [tlačená forma]. ISSN 2676-9158. [maďarčina]


2023 [02/20] Sógor, Csilla, Pap, Barbara. Játékosítás a kémia oktatásban. DOI 10.24193/PedActa.13.2.5 In: PedActa, 2023, Roč. 13, č. 2, s. 47-58. ISSN 2248-3527. [maďarčina]


2022 [02/20] Milu, Ildikó, Balogh, Bence, Nagy, Dávid, Kocsis, Zsófia. A kreatív tanulás és tanítás szolgálatában [elektronický dokument]: Gamifikációs értékelés a saját fejlesztésű MotivApp applikációval. DOI 10.17165/TP.2022.1-2.10 In: Képzés és gyakorlat: neveléstudományi folyóirat. Kaposvár: Kaposvári Egyetem. Pedagógiai kar, 2022, Roč. 19, č. 1-2, s. 110-121 [tlačená forma] [online]. ISSN 1589-519X. ISSN (online) 2064-4027. [maďarčina]


2021 [02/20] Bősze, Brigitta, Devosa, Iván. A digitális játékok oktatásban történő alkalmazásának lehetőségei [elektronický dokument]. DOI 10.47833/2021.1.ART.005 In: Gradus. Kecskemét: Kecskemét College, 2021, Roč. 8, č. 1, s. 80-89 [online]. ISSN (online) 2064-8014. [maďarčina]


AFD_002 Szénási, Lilla. A többszörös intelligencia elméleti alkalmazása a hitoktatásban In: Zborník medzinárodnej vedeckej konferencie Univerzity J. Selyeho - 2016: "Súčasné aspekty vedy a vzdelávania" - Sekcie pedagogických vied. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2016, s. 205-218 [CD-ROM]. ISBN 978-80-8122-187-3. [maďarčina]


AFD_003 Szénási, Lilla. Differenciálás a többszörös intelligencia segítségével, mint a katechézis egyik lehetséges válasza a Z generáció kihívásaira In: A Selye János Egyetem Nemzetközi Doktorandusz Konferenciája (2016): Tanulmánykötet. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2017, s. 601-612. ISBN 978-80-8122-206-1. [maďarčina]


AFD_004 Szénási, Lilla. "Mert kell egy hely, egy vonzás, melyhez tartozunk" a serdülők egyházi életbe való bevonásának lehetőségeiről In: Zborník 10. medzinárodnej vedeckej konferencie Univerzity J. Selyeho - 2018: Sekcia teologických vied. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018, s. 20-26 [CD-ROM]. ISBN 978-80-8122-254-2. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [04/12] GÖRÖZDI, Zs. A konfirmációs munka anyaga. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2021, vol. 15, no. 1, p. 41.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [04/12] GÖRÖZDI, Zs. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárom : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 74.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2021 [04/12] GÖRÖZDI, ZS. A konfirmációs előkészítő tanmenete. In 13th International Conference of J. Selye University:Theological Section. Komárno : Univerzita J. Selyeho, 2022. ISBN 978-80-8122-410-2, p. 29.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2020 [04/12] HORNYÁK, E. A serdülők identitásának alakulása a konfirmációs oktatás ideje alatt. In 12th International Conference of J. Selye University. Pedagogical Sections. Conference Proceedings . Komárno : J. Selye University, 2020. ISBN 978-80-8122-373-0, p. 14.. [s.l.] : [s.n.], 2020


BAB Odborné knižné publikácie vydané v domácich vydavateľstvách

Počet výstupov: 2


BAB_001 Balázs, Lilla, Blanár, Gabriella, Czinke, Tímea, Kiss, Miklós, Molnár, Éva, Szénási, Lilla. HŰ ha...: Vezetők kézikönyve. 1. vyd. Komárno: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, 2017. ISBN 978-80-89269-44-0. [maďarčina]


BAB_002 Balázs, Lilla, Blanár, Gabriella, Buza, Zsolt, Buza Bodnár, Aranka, Molnár, Éva, Szénási, Lilla. Légy hű mindhalálig...: Játékos foglalkozások a felvidéki református hithősök életéből. 1. vyd. Komárno: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, 2017. ISBN 978-80-89269-45-7. [maďarčina]


BCB Učebnice pre stredné a základné školy

Počet výstupov: 3


BCB_001 Szénási, Lilla. Isten tenyerén [textový dokument (print)] : Református hit- és erkölcstan tankönyv egyházi iskolák 1. osztályos tanulói számára. 1. vyd. Budapest: Kálvin János Kiadó, 2018. ISBN 978-96-35583-95-9. [maďarčina]


BCB_002 Bölcsföldiné Türk, Emese, Szénási, Lilla, Jakab-Szászi, Andrea. Isten tenyerén: református hit- és erkölcstan munkafüzet 1. osztályos tanulók részére. 1. vyd. Budapest: Református Pedagógiai Intézet, 2014. ISBN 978-963-5582-518. [maďarčina]


BCB_003 Bölcsföldiné Türk, Emese, Szénási, Lilla, Jakab-Szászi, Andrea. Isten tenyerén: református hit- és erkölcstan tankönyv 1. osztályosok részére. 1. vyd. Budapest: Református Pedagógiai Intézet, 2014. ISBN 978-963-5582-501. [maďarčina]


BDF Odborné práce v ostatných domácich časopisoch

Počet výstupov: 3


BDF_001 Szénási, Lilla. Hozz egy jó döntést! In: Kálvinista Szemle: a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja. Komárno: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2014, Roč. 85, č. 9, s. 10-10 [tlačená forma]. ISSN 1335-7298. [maďarčina]


BDF_002 Szénási, Lilla. Reformáció: hogy minden a helyére kerüljön In: Kálvinista Szemle: a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja. Komárno: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2014, Roč. 85, č. 10, s. 10-10 [tlačená forma]. ISSN 1335-7298. [maďarčina]


BDF_003 Szénási, Lilla. Ne a bizonytalanba kapaszkodj! In: Kálvinista Szemle: a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja. Komárno: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2015, Roč. 86, č. 1, s. 10-10 [tlačená forma]. ISSN 1335-7298. [maďarčina]


BEE Odborné práce v zahraničných zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných)

Počet výstupov: 3


BEE_001 Miklyáné Luzsányi, Mónika, Szénási, Lilla. Kamaszokkal az iskolában és a gyülekezetben In: Együtt a hit útján: Gyülekezetpedagógiai kézikönyv. Budapest: Kálvin János Kiadó, 2019, s. 245-271 [tlačená forma]. ISBN 978-963-558-421-5. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Görözdi, Zsolt. A konfirmáció elmélete és gyakorlata [textový dokument (print)] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3. ISBN (online) 978-80-8122-399-0. https://www.ujs.sk/documents/A%20konfirm%C3%A1ci%C3%B3%20elm%C3%A9lete%20%C3%A9s%20gyakorlata_Online-PDF%20final.pdf. [maďarčina]


2021 [02/20] Hodossi, Sándor. Siba Balázs, Szabóné László Lilla, Pángyánszki Ágnes (szerk.): Együtt a hit útján (gyülekezetpedagógiai kézikönyv), Kálvin Kiadó, Budapest, 2019. ISBN 978-963-558-428-4, 399 oldal [elektronický dokument] In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2021, Roč. 66, č. 2, s. 339-344 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [maďarčina]


BEE_002 Szénási, Lilla. Digitális generáció: Kihívások és lehetőségek az oktatásukban In: "A mi tendenciáink...": Szakkolégiumí tanulmányok 3.. Debrecen: Hatvani István Szakkolégium, s. 49-59. ISSN 2063-6059. [maďarčina]


BEE_003 Szénási, Lilla. Differenciálás a Z generáció hitoktatásában a többszörös intelligencia elmélet segítségével In: "A mi tendenciáink...": Szakkolégiumi Tanulmányok, 4.. Debrecen: Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma, s. 23-39. ISSN 2063-6059. [maďarčina]


BEF Odborné práce v domácich zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných)

Počet výstupov: 2


BEF_001 Szénási, Lilla. Trianon hatása az oktatásra és az iskolai katechézisre a Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyházban. DOI 10.36007/3747.2020.59 In: 12th International Conference of J. Selye University: Theological Sections. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020, s. 59-68 [online]. ISBN 978-80-8122-374-7. http://uk.ujs.sk/dl/3747/Szenasi.html. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [01/20] Somogyi, Alfréd. Egyházi iskolák különbségei és azonosságai Erdélyben és Felvidéken a 19. és 20. század fordulóján In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2023, Roč. 14, č. 2, s. 78-89 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. http://www.historiaecclesiastica.sk/historia-ecclesiastica/archiv/46855/. [maďarčina]. - SCO


2022 [02/20] Petheő, Attila. A református tanítókat ért sérelmek a Trianon utáni Csehszlovákiában. DOI 10.36007/4102.2022.113 In: 13th International Conference of J. Selye University - Theological Section. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022, s. 113-119 [online]. ISBN 978-80-8122-410-2. [maďarčina]


2021 [02/20] Czinke, Zsolt. Református Egyház és Iskola 1921-1938. 1. vyd. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2021. ISBN 978-80-89899-08-1. [maďarčina]


BEF_002 Szénási, Lilla. Május In: Bibliaolvasó kalauz a 2017. évre: a reformáció 500. jubileumi esztendejének minden napjára. Komárno: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, 2016, s. 65-78. ISBN 978-80-89269-43-3. [maďarčina]



Štatistika záznamov


Štatistika záznamov indexovaných v databázach Current Content Connect, Web of Science Core Collection, Scopus a ich podradených databázach:


Databáza SCO. Počet zaznamov spolu: 1

Hlavná databáza SCO: 1


Štatistika záznamov



Podľa kategórie EPC od roku 2022

Počet všetkých záznamov: 12

V1 - Vedecký výstup publikačnej činnosti ako celok: 1

V2 - Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka: 4

V3 - Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu: 5

O1 - Odborný výstup publikačnej činnosti ako celok: 1

O2 - Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka: 1


Podľa kategórie EPC do roku 2021

Počet všetkých záznamov: 23

ADE - Vedecké práce v ostatných zahraničných časopisoch: 1

ADF - Vedecké práce v ostatných domácich časopisoch: 3

AFA - Publikované pozvané príspevky na zahraničných vedeckých konferenciách: 1

AFC - Publikované príspevky na zahraničných vedeckých konferenciách: 1

AFD - Publikované príspevky na domácich vedeckých konferenciách: 4

BAB - Odborné knižné publikácie vydané v domácich vydavateľstvách: 2

BCB - Učebnice pre stredné a základné školy: 3

BDF - Odborné práce v ostatných domácich časopisoch: 3

BEE - Odborné práce v zahraničných zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných): 3

BEF - Odborné práce v domácich zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných): 2


Podľa kategórie ohlasov

Počet ohlasovaných záznamov: 9

Počet jedinečných ohlasov: 26

Počet ohlasov zapísaných do roku 2021: 12

Z toho bez autocitácií: 12

01 - Citácie v zahraničných publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

02 - Citácie v domácich publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

03 - Citácie v zahraničných publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 1

Z toho bez autocitácií: : 1

04 - Citácie v domácich publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 11

Z toho bez autocitácií: : 11

05 - Recenzie v zahraničných publikáciách: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

06 - Recenzie v domácich publikáciách: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

Počet ohlasov zapísaných od roku 2022: 14

Z toho bez autocitácií: 14

01 - Citácia v publikácii registrovaná v citačných indexoch: 2

Z toho bez autocitácií: : 2

02 - Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: 12

Z toho bez autocitácií: : 12

03 - Recenzia a umelecká kritika v publikácii: 0

Z toho bez autocitácií: : 0


Podľa krajiny vydania

Počet domácich vydaní: 21

Počet zahraničných vydaní: 10

Počet bez krajiny vydania: 4


Podľa krajiny zverejnenia

Počet domácich zverejnení na podujatí: 0

Počet domácich zverejnení v inštitúcii: 0

Počet zahraničných zverejnení na podujatí: 0

Počet zahraničných zverejnení v inštitúcii: 0


Podľa oblasti výskumu

020 Humanitné vedy: 34

240 Matematika a štatistika: 1


Podľa študijného odboru

1113 matematika: 1

6171 teológia: 11


Podľa podujatia

Počet všetkých konferenčných publikácií a príspevkov: 8

Z toho na domácich podujatiach: 5

Z toho na zahraničných podujatiach: 3

Počet pozvaných konferenčných príspevkov: 0

Z toho na domácich podujatiach: 0

Z toho na zahraničných podujatiach: 0


Podľa projektov

Počet publikácií s naviazaným projektom: 1


Podľa databáz a citačných indexov

SCO SCOPUS: 1

SCO SCOPUS: 1


Podľa metrík

CiteScore: 1

SJR: 1

SNIP: 1


Podľa kvartilov

Počet záznamov s kvartilom Scimago: 1

Z toho Q2: 1

Religious studies: 1



A Teológiai Fórum című tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának tagja;
A Nagyszombati Egyetem Teologický časopis Fórum pre kresťanský dialóg tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának tagja.A Magyar Református Nevelés című oktatási folyóirat szerkesztőbizottságának tagja;
A Szempontok a Z generáci katechéziséhez című tanulmánya  In: Magyar Református Nevelés. Református Pedagógiai Folyóirat 4, 15-29 p. ajánlott irodalomként szerepel a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben: https://www.proteo.cj.edu.ro/hu/oktatas/tantargyak/mp90;
Az Isten tenyerén című kittanoktatási tankönyve arra törekszik, hogy segítsen megváltoztatni azt a perspektívát, amelybe az információs és digitális korszak a vallásoktatást helyezte. A bibliaiságon kívül figyelembe veszi a gyermek sajátosságait, és segít differenciálni a vallásoktatásban.;
A Kamaszokkal az iskolában és a gyülekezetben című tanulmánya az Együtt a hit útján című gyülekezetpedagógiai kézikönyv egyik fejezete, amely kötelező olvasmány a magyarországi lelkészek és katekéták protestáns teológiai képzéséhez és a romániai református teológusképzásben.;
Nevéhez fűződik a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hittanoktatási tankönyveinek adaptációja.
 
 
 

 

JUDr. Marta Kamonczová
Név: JUDr. Marta Kamonczová
Kar:
Tanszék: Ellenőrzési és jogi szakosztály
Beosztás: jogász / ellenőr / doktorandusz
Iroda: 20
E-mail:
Telefon: +421 35 32 60 620

 

Dr. habil. Viktor Kókai-Nagy, PhD.
Név: Dr. habil. Viktor Kókai-Nagy, PhD.
Kar: Református Teológiai Kar
Tanszék: Ó – és Újszövetségi tudományok tanszéke
Beosztás: Egyetemi docens
Iroda:
E-mail:
Telefon: +421 35 32 60 ***
A tanulmányi program profiltantárgyáért felelős személy:
Református teológia (összevont 1. és 2. szint, nappali képzés)
Teológia (3. szint, nappali és levelező képzés)

Egyetemi tanulmányok
Károli Gáspár Református Egyetem
teológia
1991 - 1998
Rigorózus eljárás
PhD
teológia
2004 - 2004
Doktori képzés (PhD.)
Károli Gáspár Református Egyetem
teológia
1999 - 2002
Habilitáció
Károli Gáspár Református Egyetem
teológia
2014

Munkaviszonyok
Selye János Egyetem Komárom
docens
2015 -
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
docens
2015 -
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
adjunktus
2007 - 2015


Kutatási terület Újszövetségi teológia, Corpus Paulinum, Újszövetslgi kortörténet, Josephus

Kutatási projektek Eskü a társadalomban - Az eskü fogalmának vizsgálata az egyházban és a társadalomban
VEGA 1/0246/21

2021 - 2023





A1 kategória - Tudományos monográfiaszerű könyv jellegű publikációk (AAA, AAB, ABA, ABB, ABC, ABD)
Bejegyzések száma: 1
AAA Külföldi kiadóknál megjelent tudományos monográfiák (1)

A2 kategória - Egyéb könyv jellegű publikációk (ACA, ACB, BAA, BAB, BCB, BCI, EAI, CAA, CAB, EAJ, FAI)
Bejegyzések száma: 6
BAA Külföldi kiadóknál megjelent könyvjellegű szakmai publikációk (1)
FAI Könyv jellegű szerkesztői munkák (5)

B kategória - Nemzetközi adatbázisban jegyzett folyóiratok, szerzői bozonylatok, szabadalmak és felfedezések (ADC, ADD, AEG, AEH, BDC, BDD, CDC, CDD, AGJ)
Bejegyzések száma: 0

C kategória - Egyéb recenzált publikációk (ACC, ACD, ADE, ADF, AEC, AED, AFA, AFB, AFC, AFD, AFE, AFF, AFG, AFH, BBA, BBB, BCK, BDA, BDB, BDE, BDF, BEC, BED, BFA, BFB, BGH, CDE, CDF)
Bejegyzések száma: 49
ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (29)
ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (3)
AEC Külföldi recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák (7)
AED Hazai recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák (1)
AFC Külföldi tudományos konferencián publikált cikkek (6)
AFD Hazai tudományos konferencián publikált cikkek (1)
BDE Egyéb külföldi folyóiratokban megjelent szakmai munkák (2)

N kategória - Egyéb nem recenzált publikációk (ADM, ADN, AEM, AEN, BDM, BDN, CBA, CBB)
Bejegyzések száma: 4
ADM A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett külföldi folyóiratokban megjelent tudományos munkák (4)

D kategória - Egyéb - a SZKOM által meghatározott kategóriákon kívüli publikációk
Bejegyzések száma: 16
BEE Külföldi tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia) (6)
BEF Hazai tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia) (3)
EDI Folyóiratokban és tanulmánykötetekben megjelent recenziók (7)

Bejegyzések száma összesen: 76

Hivatkozások:

[1] Nemzetközi (WoS vagy Scopus) adatbázisban jegyzett külföldi publikációkban megjelent hivatkozások, ill. bírálatok (3)
[3] Nemzetközi adatbázisban nem jegyzett, külföldi publikációkban megjelent hivatkozások (31)
[4] Nemzetközi adatbázisban nem jegyzett, belföldi publikációkban megjelent hivatkozások (7)
[5] Külföldi publikációkban megjelent bírálatok (12)
Összesen 53

Publikációk listája

AAA Külföldi kiadóknál megjelent tudományos monográfiák
Bejegyzések száma: 1


AAA 001 KÓKAI NAGY, Viktor. Hegyi beszéd: A hegyi beszéd értelmezése a nagyobb igazság tükrében. 1. vyd. Budapest: L ́Harmattan, 2007. 346 s. ISBN 978 963 236 006 5.

Hivatkozások:
2021  [4] GÖRÖZDI, ZS. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárno : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 73,77.

2020  [3] PETHŐ, J. Ami két úrvacsoravétel között történik velünk. Bibliaórai sorozat a Hegyi beszéd alapján. In Egy asztalnál – szeretetközösségben. Budapest : Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztálya, 2020. ISBN 978-615-00-8720-7, p. 50-87.

2020  [3] DOMOKOS, T. Szuverén Európa. In Studia Iurisprudentiae Doctorandorum Miskolciensium. ISSN 1588-7901 , 2020, no.1, p. 55.

2019  [3] LÁSZLÓ, V. Ami nyilvános, és ami nem. A nyilvánosság és az elrejtettség aspektusai Jézus működésében és tanításában a szinoptikus és a jánosi hagyományok fényében. In Teológia és nyilvánosság. Budapest : Evangélikus Hittudományi Egyetem - Luther Kiadó, 2019. ISBN ISBN 978-963-380-155-0, p. 68.

2018  [3] HEIDL, GY. - XERAVITS, G. „Sebeiben van gyógyulásunk”. Budapest : Kairosz Kiadó, 2018. ISBN 978 963 662 990 8, p. 33., 34.

2018  [3] BODÓ, S. Imádság a zaj korában. In Szavak és hallgatások az imádságban. Budapest : Luther Kiadó, 2018. ISBN 978-963-380-135-2, p. 64.

2017  [3] BENYIK, Gy. „You will love your neighbour and hate your enemy” (Mt 5:43). In Christian-Jewish Theological Year Book 2017. ISSN 1785-9581, 2017, p. 7-20.

2016  [3] PRÉM, A. Társadalmi ügy a keresztyénségben Lukács evangéliuma és a latin-amerikai felszabadításteológia alapján. In Studia. ISSN 2415-9735, 2016, no. 2, p. 40-49.

2015  [3] BÖLCSKEI, G. A szeretett ellenség. Textus: Máté 5,38-48. In Igazság és Élet. ISSN 1788-8174, 2015, no. 4, p. 536.

2014  [3] HORVÁTH, E. Der Begriff der Armut in der Lehre der Perokope Mt 6,24-34. In The Bible and Economics. Szeged : JATEPress, 2014. ISBN 978-963-315-189-1, p. 143-155.

2014  [4] KIS J. Az eskü Mt 5,33-37 szerint. In Új szempontok az újszövetségi krisztológiában. Komárno : SJE Református Teológiai Kar, Calvin J. Teológiai Akadémia, 2014. ISBN 978-80-968727-5-6, p. 156, 157.

2013  [1] STEINER, J. A missziói parancs vizsgálata a pogány népek felé való tudatos misszionálásra nézve, In Szolgatárs. ISSN 1218-425X, 2013, vol. 22, no. 2, p. 8-19.

2013  [3] SIMON, T. L. Rejtek és ragyogás. In Pannonhalmi szemle. ISSN 1216-9188, 2013, vol. 21, no. 4, p. 14.

2011  [3] KUSTÁR, Z. Az igazság fogalmának ószövetségi aspektusai. In Az igazságról. Budapest : Virgilia Kiadó, 2011. ISBN 978 963 9920 20 0, p. 8.

2011  [3] KUSTÁR, Z. Az igazság/igazságosság fogalma az Ószövetségben. In Átjárható határok. Ünnepi kötet dr. Gaál Botond 65. születésnapjára. Debrecen : Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2011. ISBN 978-963-8429667, p. 131-144.

2010  [3] KOMESZ, M. Bibliafordítás az üzenetcentrikus bibliai elemzés alapján. In A te könyvedbe mind ezek beleírattattak. Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, 2010. ISBN 978-963-86804-5-7, p. 229-237.

2010  [3] XERAVITS, G. A próféták élete. Budapest : L'Harmattan, 2010. ISBN 978-963-236-321-9, p. 97.

2009  [3] BÖLCSKEI, G. A boldog Jézus boldog tanítványainak az útja. Textus: Máté 5,1-12. In Igazság és élet. ISSN 1788-8174, 2009, no. 4, p. 499.




ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 29


ADE 001 KÓKAI NAGY, Viktor. "Guter Baum - gute Früchte" - ist es prädestinatorisch? = "Good tree - Good fruit" - Is it predestinational?. Biblische Notizen. Neue Folge. No. 160 (2014), p. 3-17. ISSN 0178-2967. SCOPUS.

Hivatkozások:
2021  [3] MOFFITT, D. M. - MORALES, I. A. A Scribe Trained for the Kingdom of Heaven. Essays on Christology and Ethics in Honor of Richard B. Hays. London : Lexington Books/Fortress Academic, 2021. ISBN 9781978713116, p. 49.

2020  [3] EUBANK, N. Merit and Anti-Judaism in Matthew’s Parables since Jülicher. In Matthew within Judaism: Israel and the Nations in the first Gospel. Atlanta : SBL Press, 2020. ISBN 978-1-62837-277-9, p. 439.



ADE 002 KÓKAI NAGY, Viktor. "Meg vagyok keresztelve!": Textus: 1Péter 3,18-22. Igazság és Élet. Évf. 10, sz. 2 (2016), p. 278-295. ISSN 1788-8174.

ADE 003 KÓKAI NAGY, Viktor. A hatalomról: Textus: Róma 13,1-7. Igazság és élet. Évf. 10, sz. 4 (2016), p. 551-560. ISSN 1788-8174.

Hivatkozások:
2021  [4] GÖRÖZDI, ZS. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárno : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 90.

2019  [4] GÖRÖZDI, Zs. A Jelenések könyve mennyei liturgiájának homiletikai jelentősége. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2019, vol. 13, no. 2, p. 94-103.



ADE 004 KÓKAI NAGY, Viktor. Hitvallás hit nélkül?: textus: Márk 14,53-65. Igazság és Élet. Évf. 9, sz. 3 (2015), p. 454-462. ISSN 1788-8174.

ADE 005 KÓKAI NAGY, Viktor. In memoriam Umberto Eco. Confessio. Évf. 4, sz. 2 (2016), p. 47-50. ISSN 0133-8889.

ADE 006 KÓKAI NAGY, Viktor. Próféták az Újszövetségben. Collegium Doctorum. Évf. 12, sz. 1 (2016), p. 29-44. ISSN 1787-128X.

Hivatkozások:
2020  [3] HOMOKI, Gy. Montanizmus: a gyökerek kutatása. Prófécia, ihletettség és tekintély az apostoli atyák írásaiban. In Fiatal kutatók és doktoranduszok X. nemzetközi jubileumi teológus-konferenciájának tanulmánykötete. Budapest : Doktoranduszok Országos Szövetsége, 2020. ISBN 978 615 5586 78 1, p. 213.

2019  [4] GÖRÖZDI, Zs. A Jelenések könyve mennyei liturgiájának homiletikai jelentősége. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2019, vol. 13, no. 2, p. 94-103.



ADE 007 KÓKAI NAGY, Viktor. A bálványok hatalma az 1. Korinthusi levélben: Kálvin értelmezésének összevetése a mai álláspontokkal. Collegium Doctorum. Évf. 13, sz. 1 (2017), p. 62-75. ISSN 1787-128X.

ADE 008 KÓKAI NAGY, Viktor. A szabadság fogalma Pálnál. Lelkipásztor. Évf. 92, sz. 1 (2017), p. 9-14. ISSN 0133-2821.

ADE 009 KÓKAI NAGY, Viktor. Képmeditációk: Szalay Lajos: A tékozló fiú hazatérése. Igazság és Élet. Évf. 11, sz. 4 (2017), p. 810-815. ISSN 1788-8174.

ADE 010 KÓKAI NAGY, Viktor. Képmeditációk: Szalay Lajos: Az angyal - Dávid és Betsabé. Igazság és Élet. Évf. 11, sz. 3 (2017), p. 554-559. ISSN 1788-8174.

ADE 011 KÓKAI NAGY, Viktor. Két kísértés - egy esély: Textus: Példabeszédek 2,(11-15)16-22. Igazság és Élet. Évf. 11, sz. 3 (2017), p. 459-467. ISSN 1788-8174.

ADE 012 KÓKAI NAGY, Viktor. Szentháromság után 10. vasárnap: Két kísértés - egy esély. Igazság és Élet. Évf. 11, sz. 3 (2017), p. 459-467. ISSN 1788-8174.

ADE 013 KÓKAI NAGY, Viktor. Nagycsütörtök: Közösség és nem közönyösség. Igazság és Élet : Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Roč. 12, č. 1 (2018), s. 137-147 [print]. ISSN 1788-8174.

ADE 014 KÓKAI NAGY, Viktor. Szakadások vagy viták? Mi a megoldás?: Az 1Kor 1,10-31 értelmezése. STUDIA Debreceni Teológiai Tanulmányok = Theological Journal of the Debrecen Reformed Theological University : A Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológiai szakfolyóirata. = Theological Journal of the Debrecen Reformed Theological University Évf. 9, sz. 2 (2017), p. 30-46. ISSN 2415-9735.

ADE 015 KÓKAI NAGY, Viktor. Szentháromság után 10. vasárnap: Róma 9,1-5.31-10,4 - Az egészséges önkép. Igazság és Élet : Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Évf. 12, sz. 3 (2018), p. 426-433. ISSN 1788-8174.

ADE 016 KÓKAI NAGY, Viktor. Az egyház és a Lélek szerinti kontroll: Textus: János 14,15-27. Igazság és Élet : Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Évf. 13, sz. 2 (2019), p. 308-317. ISSN 1788-8174.

ADE 017 KÓKAI NAGY, Viktor. Az útkészítő útja. Igazság és Élet : Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Évf. 13, sz. 4 (2019), p. 729-737. ISSN 1788-8174.

ADE 018 KÓKAI NAGY, Viktor. A kiválasztottság "elviselhetetlen könnyűsége": Textus: Róma 11,25-32. Igazság és Élet : Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Évf. 14, sz. 3 (2020), p. 504-513. ISSN 1788-8174.

ADE 019 KÓKAI NAGY, Viktor. A szabadság Epiktétosznál és Pálnál. Vallástudományi Szemle : Vallástudományi Folyóirat. Évf. 15, sz. 4 (2019), p. 9-33. ISSN 1786-4062.

ADE 020 KÓKAI NAGY, Viktor. Mi torzszülöttek - 1kor 15, (12-18) 19-28. Igazság és Élet : Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Vol. 14, no. 2 (2020), p. 233-244. ISSN 1788-8174.

ADE 021 KÓKAI NAGY, Viktor. Szentháromság után 22. vasárnap: Béke és biztonság - Textus: 1Thesszalonika 5,5-6(7-11). Igazság és Élet : Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Évf. 14, sz. 4 (2020), p. 662-672. ISSN 1788-8174.

ADE 022 KÓKAI NAGY, Viktor. Szentháromság után 9. vasárnap: Ok. De én nem vagyok Pál ... Textus: Filippi 3,4b - 14. Igazság és Élet : Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Évf. 13, sz. 3 (2019), p. 487-495. ISSN 1788-8174.

ADE 023 KÓKAI NAGY, Viktor. Az ember istenképűsége Alexandriai Philónnál. STUDIA Debreceni Teológiai Tanulmányok = Theological Journal of the Debrecen Reformed Theological University : A Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológiai szakfolyóirata. = Theological Journal of the Debrecen Reformed Theological University Évf. 11, sz. 1-2 (2020), p. 22-33. ISSN 2415-9735.

ADE 024 KÓKAI NAGY, Viktor. Profetikus közösség: 1kor 14,1-12 (23-25). Igazság és Élet : Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Évf. 15, sz. 2 (2021), p. 370-381. ISSN 1788-8174.

ADE 025 KÓKAI NAGY, Viktor. Ülésrend: János 13,21-30. Igazság és Élet : Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Évf. 15, sz. 1 (2021), p. 84-93. ISSN 1788-8174.

ADE 026 KÓKAI NAGY, Viktor. "Mindent szabad nekem...": Textus: 1Korinthus 6,9-14.18-20. Igazság és Élet. Évf. 6, sz. 3 (2012), p. 407-413. ISSN 1788-8174.

Hivatkozások:
2018  [3] SZABÓ, A. A test felértékelése. Textus: 1Korinthus 6,9-14.18-20. In – 1Kor 6,9-14.18-20, In Igazság és Élet. ISSN 1788-8174, 2018, no. 3, p. 417.



ADE 027 KÓKAI NAGY, Viktor. Jézus és a bulvársajtó. Studia Biblica Athanasiana 11.. Vol. 11 (2010), p. 33-42. ISSN 1219-9915.

ADE 028 KÓKAI NAGY, Viktor. Kitartani, de meddig?: A 2Thesz 2,1-12 elemzése. Studia Biblica Athanasiana 13.. Vol. 13 (2012), p. 175-187. ISSN 1219-9915.

ADE 029 KÓKAI NAGY, Viktor. Pál apostol a hatalomról: Biblikus megfontolások a Róm 13,1-7 alapján. Egyházfórum. Évf. 32, sz. 3 (2017), p. 41-52. ISSN 1215-0630.

Hivatkozások:
2018  [3] CSEPREGI, A. „Engedelmeskedjetek a felettes hatalmaknak” – nekünk is szól? In Egyházfórum. ISSN 1215-0630, 2018, vol. 33, no. 1, p. 2-4, 6, 13.




ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 3


ADF 001 KÓKAI NAGY, Viktor. Jézus, Sirák fia asztala. Teológiai Fórum : Vedecký časopis Reformovanej teologickej fakulty Univerzity J. Selyeho a Teologického inštitútu J. Calvína : A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata. Évf. 14, sz. 1 (2020), p. 100-110. ISSN 1337-6519.

ADF 002 KÓKAI NAGY, Viktor. Simon Mágus. Teológiai Fórum : Vedecký časopis Reformovanej teologickej fakulty Univerzity J. Selyeho a Teologického inštitútu J. Calvína : A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata. Évf. 13, sz. 2 (2019), p. 80-94. ISSN 1337-6519.

ADF 003 KÓKAI NAGY, Viktor. A kezdettől fogva tevékenykedő ördög. Teológiai Fórum : Vedecký časopis Reformovanej teologickej fakulty Univerzity J. Selyeho a Teologického inštitútu J. Calvína : A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata. Évf. 15, sz. 1 (2021), p. 5-20. ISSN 1337-6519.


ADM A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett külföldi folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 4


ADM 001 KÓKAI NAGY, Viktor. The Speech of Josephus at the Walls of Jerusalem. Biblische Notizen. Neue Folge. No. 161 (2014), p. 141-168. ISSN 0178-2967. SCOPUS.

Hivatkozások:
2016  [3] SCHELL, V. H. Die Areopagrede des Paulus und Reden bei Josephus : Eine vergleichende Studie zu Apg 17 und dem historiographischen Werk des Josephus. Tübingen : Mohr Siebeck, 2016. ISBN 978-3-16-154226-8, p. 155, 156, 181, 275, 295, 315.

2015  [5] DE VOS, J. C. - CZAJKOWSKI, K. Survey of articles. In Jorunal for the study of judaism. ISSN 0047-2212, 2015, no. 46, p. 283-302.



ADM 002 KÓKAI NAGY, Viktor. Diaconia in the New Testament = Diakónia az Újszövetségben. Studia Universitatis Babeş-Bolyai : Theologia Reformata Transylvanica. Vol. 64, no. 1 (2019), p. 221-234. ISSN 1582-5418. SCOPUS.

ADM 003 KÓKAI NAGY, Viktor. Reconciliation in the Pauline Epistles = A megbékélés fogalma Pálnál. DOI 10.24193/subbtref.65.1.04 Studia Universitatis Babeş-Bolyai : Theologia Reformata Transylvanica. Évf. 65, sz. 1 (2020), p. 61-82. ISSN 1582-5418. SCOPUS.

ADM 004 KÓKAI NAGY, Viktor. Die zuverlässigen Schriften bei Josephus in Contra Apionem = The Reliable Sources of Josephus in Contra Apionem. DOI 10.24193/subbtref.66.2.11 Studia Universitatis Babeş-Bolyai : Theologia Reformata Transylvanica. Vol. 66, no. 2 (2021), p. 207-226. ISSN 1582-5418. SCOPUS.


AEC Külföldi recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 7


AEC 001 KÓKAI NAGY, Viktor. Creed and Nation in the Teaching of Paul. In: Studia Caroliensia: Confessionality and University in the modern World - 20th anniversary of "Károli" University. Budapest: L ́Harmattan, 2014, P. 219-226.

AEC 002 KÓKAI NAGY, Viktor. Die Propheten und die religiösen Gemeinschaften bei Josephus. In: Propheten der Epochen: Festschrift für István Karasszon zum 60. Geburtstag. Münster: Ugarit, 2015, P. 233-252. ISBN 978-3-86835-167-5.

Hivatkozások:
2019  [5] ZEHNDER, M. Viktor Kókai Nagy and László Sándor Egeresi, eds. Propheten der Epochen / Prophets during the Epochs: Festschrift für István Karasszon zum 60. Geburtstag / Studies in Honour of István Karasszon für his 60th Birthday. ISSN 1224-5984, 2019, no. 3.

2018  [3] AVIOZ, M. Jeremiah and His Book in Josephus’s Writings. In The Book of Jeremiah. Composition, Reception, and Interpretation. Boston : Brill, Leiden, 2018. ISBN: 978-90-04-37326-6, p. 388.

2017  [5] NÉMETH, Á. Kókai Nagy, V. – Egeresi L. S (szerk.): Propheten der Epochen / Prophets during the Epochs. In Collegum Doctorum. ISSN 1787-128X, 2017, no. 1, p. 129-133.

2017  [5] KOVÁCS, E. H. Kókai Nagy Viktor–Egeresi László Sándor (Hg./Ed.): Propheten der Epochen/ Prophets during the Epochs. In Studia. Debreceni Teológiai Tanulmányok. ISSN 2415-9735, 2017, no. 1, p. 81.



AEC 003 KÓKAI NAGY, Viktor. Az írás alkalmazása Pál leveleiben. In: Szólító szavak: Tanulmányok Fabiny Tibor hatvanadik születésnapjára: Papers in Honor of Tibor Fabiny ́s Sixtieth Birthday. = The Power of Words Budapest: L`Harmattan, 2015, P. 83-92. ISBN 978 963 414 019 1.

AEC 004 KÓKAI NAGY, Viktor. A nő helyzete, szerepe és feladata a házasságban: Két megközelítés: Jézus és Pál. In: Studia Biblica Athanasiana. Xeravits Géza György, Szabó Miklós Xavér. Budapest: L ́Harmattan kiadó, 2018, P. 131-146.

AEC 005 KÓKAI NAGY, Viktor. "Főpap Melkisédek rendje szerint". In: A nagy zarándok végleg célhoz ért : Tanulmányok Xeravits Géza emlékére 50. születésnapja alkalmából: Tanulmányok Xeravits Géza emlékére 50. születésnapja alkalmából. József Zsengellér. Budapest: Magyar Hebraisztikai Társaság, 2021, P. 173-194. ISBN 978-963-414-834-0.

AEC 006 KÓKAI NAGY, Viktor. Jézus tanításának homiletikuma. In: Igehirdetők kézikönyve. Fekete Károly, Literáty Zoltán, Steinbach József. Budapest: A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, 2021, P. 297-303. ISBN 978-963-558-472-7.

AEC 007 KÓKAI NAGY, Viktor. Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen. In: A tíz ige: Tanulmánykötet Marjovszky Tibor tiszteletére, 60. születésnapja alkalmából. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2013, P. 133-151. ISBN 978-963-8429-77-3.


AED Hazai recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 1


AED 001 KÓKAI NAGY, Viktor. Öszvérhajcsárból császár, avagy az uralkodó istensége mint a politikai propaganda része. In: Adalékok Izrael történetéhez : Ünnepi kötet Karasszon István 65. születésnapja alkalmából: Ünnepi kötet Karasszon István 65. születésnapja alkalmából. Egeresi László, Kókai Nagy Viktor. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020, P. 247-263. ISBN 978-80-8122-365-5.


AFC Külföldi tudományos konferencián publikált cikkek
Bejegyzések száma: 6


AFC 001 KÓKAI NAGY, Viktor. Die Beziehung der Makkabäer zu fremden Nationen - die Bündnisse mit Rom und Sparta. In: The Stranger in Ancient and Mediaeval Jewish Tradition. Berlin: De Gruyter, 2010, P. 108-117. ISBN 978-3-11-022203-6.

Hivatkozások:
2019  [1] XERAVITS, G. Abraham in the Old Testament Apocrypha. In Abraham in Jewish and Early Christian Literature. London : T & T Clark, 2019. ISBN 978-0-5676-7553-8, p. 37. WoS

2018  [3] TROIANI, L. - BALZARETTI, C. 1-2 Maccabei. Milano : PAOLINE Editoriale Libri, 2018. ISBN 978-88-315-5075-8, p. 214.

2018  [3] TROIANI, L. - BALZARETTI, C. 1-2 maccabei. Milano : Paoline Editoriale Libri, 2018. ISBN 978-88-315-5075-8, p. 214.

2017  [1] ZOLLSCHAN, L. Rome and Judaea: International law relations, 162-100 bce. Oxon, New York : Routledge, 2017. ISBN 978-1-138-93291-3, p. 308. SCOPUS

2013  [3] KUSTÁR, Z. „Imádság háza” – no de minden népnek? Izrael és a pogány népek viszonya a Makkabeusok első könyvében. In Keresztyén-Zsidó Teológiai Évkönyv 2013. ISSN 1785-9581, 2013, vol. 13, p. 74-84.

2011  [5] WEEKS, S. D. E. Book List 9. Apocrypha and Postbiblical Studies. XERAVITS, GÉZA G. a nd JAN DUŠEK (eds.), The Stranger in Ancient and Mediaeval Jewish Tradition In Journal for the Study of the Old Testament. ISSN 0309-0892, 2011, vol. 35, no. 5, p. 199.

2011  [5] LANGE, A. - DAVIDOWICZ, K. - LANGER, G. The Stranger in Ancient and Medieval Jewish Tradition: Papers Read at the First Meeting of the JBSCE. In Journal of Ancient Judaism. ISSN 1869-3296, 2011, vol. 2, p. 144-145.

2011  [3] KUSTÁR, Z. „Imádság háza” – minden nép számára? In Kezdetben volt az Ige. Debrecen : Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2011. ISBN 978-963-8429-65-0, p. 296., 306.



AFC 002 KÓKAI NAGY, Viktor. Erwählung und Verwerfung im Römberbrief Literatur. In: Interpretation of the Letter to the Romans : in Orthodox Theology, during the Renaissa during the Reformation period and in today ́s Biblical Studies: in Orthodox Theology, during the Renaissa during the Reformation period and in today ́s Biblical Studies. György Benyik. Szeged: JATE Press, 2018, s. 135-148 [print]. ISBN 978-963-315-372-7.

AFC 003 KÓKAI NAGY, Viktor. Freiheit: Hellenistisches Wort mit Christlichen Inhalt. In: The Hellenistic and Judaic Background to the New Testament. György Benyik. Szeged: JATE Press, 2019, P. 199-216. ISBN 978-963-315-400-7.

AFC 004 KÓKAI NAGY, Viktor. Macht haben und Macht ausüben - über Röm 13,1-7 nachdenken. In: Virtue or Obligation. Benyik György. Szeged: JATE Press, 2020, P. 141-153. ISBN 978-963-315-436-6.

AFC 005 KÓKAI NAGY, Viktor. Tischgemeinschaft in dem 1. Korintherbrief. In: Sacrifice and Ritual from Abraham to Christ. György Benyik. Szeged: JATE Press, 2021, P. 155-173. ISBN 978-963-315-475-5.

AFC 006 KÓKAI NAGY, Viktor. Az igazság fogalma az Újszövetségben. In: Az igazságról: Sapientia Füzetek 19., P. 20-39.

Hivatkozások:
2012  [5] FERENCZ, Á. Az igazságról. In Igazság és Élet. ISSN 1788-8174, 2012, no. 1, p. 133-134.




AFD Hazai tudományos konferencián publikált cikkek
Bejegyzések száma: 1


AFD 001 KÓKAI NAGY, Viktor. Was bedeutet der Mammon - eine wirkungsgeschichtliche Untersuchung. In: Explikácia - aplikácia - aktualizácia: zborník z medzinárodného sympózia. Bratislava: Evanjelická bohoslovecká fakulta UK, 2005, P. 75-80. ISBN 80-8070-528-3.


BAA Külföldi kiadóknál megjelent könyvjellegű szakmai publikációk
Bejegyzések száma: 1


BAA 001 KÓKAI NAGY, Viktor. Josephus és a próféták. 1. vyd. Szentendre: Tillinger Péter, 2017. 139 s. ISBN 978-963-12-9739-3.

Hivatkozások:
2020  [4] PECSUK, O. Josephus Flavius és a szinoptikus apokalpiszis Márk evangéliumában. In A sokoldalú Josephus. Komárom : Selye János Egyetem, 2020. ISBN 978-80-8122-358-7, p. 120, 122.

2020  [4] KARASSZON, I. A bibliai kánon Josephus Flavius Contra Apionem és 4Ezsd felfogásában. In A sokoldalú Josephus. Komárom : Selye János Egyetem, 2020. ISBN 978-80-8122-358-7, p. 62, 65.

2019  [5] KARASSZON, I. Az újszövetségi kor történésze. Kókai Nagy Viktor: Josephus és a próféták. In Confessio [online]. 2019, vol. 43, no. 4 [cit.] Dostupné na internete: http://confessio.reformatus.hu/v/600/#page1. ISSN 2631-1097

2018  [3] NÉMETH, Á. Prófétai tisztünk. Textus: Jeremiás 23,16–29. In Igazság és Élet. ISSN 1788-8174, 2018, no. 2, p. 306.

2018  [5] DICSŐ, M. Kókai Nagy Viktor: Josephus és a próféták. In Orando et laborando. ISSN 1786-3112, 2018, p. 115-116.

2017  [3] BUZÁSI, G. Hazudik-e Isten? Prófétai kommunikáció és igazságfogalom Mikeás történetében (1Kir 22). In Ókor. ISSN 1589-2700, no. 4, p. 3-15.




BDE Egyéb külföldi folyóiratokban megjelent szakmai munkák
Bejegyzések száma: 2


BDE 001 KÓKAI NAGY, Viktor. Találkozhatott-e Josephus személyesen prófétával?. Ókor. Évf. 13, sz. 2 (2014), p. 38-44. ISSN 1589-2700.

BDE 002 KÓKAI NAGY, Viktor. Az eucharistia és az áldozat összefüggése Júdás evangéliumában. Studia Theologica Debrecinensis. Sz. 1-2 (2012), p. 63-74. ISSN 2060-3096.


BEE Külföldi tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia)
Bejegyzések száma: 6


BEE 001 KÓKAI NAGY, Viktor. A zsidó "vallás" Jézus korában. In: Újszövetség és eszkatológia: Tanulmánykötet Peres Imre tiszteletére, 60. születésnapja alkalmából. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2013, P. 119-144. ISBN 978-963-8429-76-6.

BEE 002 KÓKAI NAGY, Viktor. A vízenjáró = He who walks on water. In: A Biblia nem mindenkié: Reformáció 500. = The Bible is not for everyone Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2017, P. 120-126. ISBN 978-963-8429-97-1.

BEE 003 KÓKAI NAGY, Viktor. Hatalom és gyülekezet: Gondolatok a Róm 13,1-7 alapján. In: Bibliaértelmezés. Korok, módszerek, kontextusok. : Írások Benyik György tiszteletére 68. születésnapja alkalmából: Írások Benyik György tiszteletére 68. születésnapja alkalmából. Szőnyi Etelka. Szeged: JATE Press, 2020, P. 683-694. ISBN 978-96-33154-46-5.

BEE 004 KÓKAI NAGY, Viktor. Pál tanítása az úrvacsoráról az 1. Korinthusi levél alapján. In: "Hiszek az ige diadalmas erejében!" : Tanulmányok Fekete Károly 60. születésnapja alkalmából: Tanulmányok Fekete Károly 60. születésnapja alkalmából. Bodó Sára, Horsai Ede. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019, P. 147-158. ISBN 978-615-5853-23-4.

BEE 005 KÓKAI NAGY, Viktor. Isten országa hit Jézusnál. In: Kezdetben volt az ige: Tanulmánykötet Lenkeyné Semsey Klára tiszteletére, 80. születésnapja alkalmából. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2011, P. 49-60. ISBN 978-963-8429-65-0.

Hivatkozások:
2016  [3] PRÉM, A. Társadalmi ügy a keresztyénségben Lukács evangéliuma és a latin-amerikai felszabadításteológia alapján. In Studia. ISSN 2415-9735, 2016, no. 2, p. 40-49.

2013  [3] LENKEYNÉ SEMSEY, K. Aki eljött, eljövendő. Eszkatológia a szinoptikus evangéliumok szerint. In Újszövetség és Eszkatológia. Tanulmánykötet Peres Imre tiszteletére 60. születésnapja alkalmából. Debrecen : Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2013. ISBN 978-963-8429-76-6, p. 197.



BEE 006 KÓKAI NAGY, Viktor. Pneumatikus egyházvezetés. In: "Krisztusért járva követségben...": Teológia - igehirdetés - egyházkormányzás: Tanulmánykötet a 60 éves Bölcskei Gusztáv születésnapjára. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2012, P. 377-395. ISBN 978-963-8429-72-8.

Hivatkozások:
2013  [5] MAGYAR, B. D. „Krisztusért járva követségben…” Teológia – igehirdetés – egyházkormányzás. Tanulmánykötet a 60 éves Bölcskei Gusztáv születésnapjára. In Studia Theologica Debrecinensis, ISSN 2060-3096, 2013, no. 1, p. 127.




BEF Hazai tanulmánykötetekben megjelent szakmai munkák (konferencia és nem konferencia)
Bejegyzések száma: 3


BEF 001 KÓKAI NAGY, Viktor. Körülmetélkedés és krisztológia Pálnál. In: Új szempontok az újszövetségi krisztológiában: A SJE Református Teológiai Kara Újszövetségi Tanszéke nemzetközi tudományos szimpóziumának előadásai. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2014, P. 7-21. ISBN 978-80-968727-5-6.

Hivatkozások:
2018  [3] JENEI, P. „Azután körülmetélte Ábrahám a fiát…” Körülmetélkedés az ókori Közel-Keleten és az óizráeli kultúrában. In Keresztyén Magvető. ISSN 1222-8370, 2018, vol. 124, no. 2, p. 265.



BEF 002 KÓKAI NAGY, Viktor. A farizeusok "sorsa" Josephus ábrázolásában. In: A sokoldalú Josephus. Kókai Nagy Viktor. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020, P. 81-97. ISBN 978-80-8122-358-7.

Hivatkozások:
2020  [5] SZŐKE, N. A sokoldalú Josephus. In Teológiai Szemle. ISSN 0133-7599, 2020, vol. 63, no. 4, p. 254-255.



BEF 003 KÓKAI NAGY, Viktor. A megbízható írások Josephus Apión ellen írt művében. In: Josephus tanulmányok. Kókai Nagy Viktor. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2021, P. 53-70. ISBN 978-80-8122-392-1.


EDI Folyóiratokban és tanulmánykötetekben megjelent recenziók
Bejegyzések száma: 7


EDI 001 KÓKAI NAGY, Viktor. Simon T. László: A kezdetek varázsa és lendülete. Közelítések a Lukács evangéliumához és az Apostolok Cselekedeteihez. Studia Theologica Debrecinensis. Sz. 2 (2013), p. 99-102. ISSN 2060-3096.

EDI 002 KÓKAI NAGY, Viktor. Klaus Haacker: Stephanus. Verleumdet, verehrt, verkannt. Studia - Debreceni Teológiai Tanulmányok. Sz. 2 (2015), p. 103-107. ISSN 2415-9735.

EDI 003 KÓKAI NAGY, Viktor. Udo Schnelle: Die ersten 100 Jahre des Christentums. Studia Theologica Debrecinensis. P. 95-102. ISSN 2060-3096.

EDI 004 KÓKAI NAGY, Viktor. Hanula Gergely: Chrysostomos Szentírás-magyarázata - A Szentírás értelmezése a János evangéliumáról elmondott homíliákban. Collegium Doctorum : Magyar Református Teológia. Évf. 14, sz. 2 (2018), p. 195-199. ISSN 1787-128X.

EDI 005 KÓKAI NAGY, Viktor. Tom Wright: Az én evangéliumom szerint - Mit mondott Pál apostol valójában?. Collegium Doctorum : Magyar Református Teológia. Évf. 14, sz. 2 (2018), p. 187-194. ISSN 1787-128X.

EDI 006 KÓKAI NAGY, Viktor. Die getrennten Wege von Römern, Juden und Christen, Religionspolitik im 1. Jahrhundert n. Chr. Collegium Doctorum : Magyar Református Teológia. Évf. 16, sz. 1 (2020), p. 199-210. ISSN 1787-128X.

EDI 007 KÓKAI NAGY, Viktor. Karasszon István: Az ószövetségi teológia történetéhez. Ókor = Ancient Times : folyóirat az antik kultúrákról : the Journal on the Antique Cultures. = Ancient Times Évf. 20, sz. 2 (2021), p. 95-97. ISSN 1589-2700.


FAI Könyv jellegű szerkesztői munkák
Bejegyzések száma: 5


FAI 001 KÓKAI NAGY, Viktor a László Sándor EGERESI. Propheten der Epochen: Festschrift für István Karasszon zum 60. Geburtstag. 1. vyd. Münster: Ugarit, 2015. 262 s. ISBN 978-3-86835-167-5.

FAI 002 KÓKAI NAGY, Viktor. A Biblia nem mindenkié = The Bible is not for everyone: Reformáció 500. 1. vyd. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2017. 170 s. ISBN 978-963-8429-97-1.

FAI 003 KÓKAI NAGY, Viktor. A sokoldalú Josephus. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020. 126 s. ISBN 978-80-8122-358-7.

FAI 004 EGERESI, László a Viktor KÓKAI NAGY. Adalékok Izrael történetéhez: Ünnepi kötet Karasszon István 65. születésnapja alkalmából. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020. 342 s. ISBN 978-80-8122-365-5.

Hivatkozások:
2021  [5] HANULA, G. Egeresi László Sándor – Kókai-Nagy Viktor (szerk.): Adalékok Izrael történetéhez – Ünnepi kötet Karasszon István 65. születénapja alkalmából. In Confessio. ISSN 0133-8889, 2021, no. 1, p. 114-116.



FAI 005 KÓKAI NAGY, Viktor. Josephus tanulmányok. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2021. 131 s. [print]. ISBN 978-80-8122-392-1.





Počet výstupov spolu: 106


Štatistika ohlasov s kategóriou podľa Vyhlášky č. 397/2020 Z. z: počet ohlasov: 18

Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: počet ohlasov: 12

Recenzia a umelecká kritika v publikácii: počet ohlasov: 6


Štatistika ohlasov s kategóriou podľa Vyhlášky č. 456/2012 Z. z: počet ohlasov: 18

Citácie v zahraničných publikáciách neregistrované v citačných indexoch: počet ohlasov: 7

Citácie v domácich publikáciách neregistrované v citačných indexoch: počet ohlasov: 5

Recenzie v zahraničných publikáciách: počet ohlasov: 6


Štatistika ohlasov: počet ohlasov: 36



Menný zoznam publikácií:


V1 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 2


V1_001 Kókai Nagy, Viktor. Karizmatikus gyülekezetvezetés az Újszövetség korában [textový dokument (print)] : Próféták a páli gyülekezetekben. 1. vyd. Budapest: Kálvin Kiadó, 2022. ISBN 978-963-558-528-1. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [03/20] Kiss, Jenő. Kókai-Nagy Viktor: Karizmatikus gyülekezetvezetés az Újszövetség korában In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2023, Roč. 17, č. 4, s. 796-798 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


2023 [03/20] Kiss, Jenő. Kókai-Nagy Viktor: Karizmatikus gyülekezetvezetés az Újszövetség korában. Próféták a páli gyülekezetekben. Kálvin Kiadó, Budapest, 2022, 192 oldal, ISBN: 9789635585281 [elektronický dokument] In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2023, Roč. 68, č. 1, s. 266-269 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [maďarčina]


2023 [03/20] Hack, Márta. Kókai-Nagy Viktor, Karizmatikus gyülekezetvezetés az Újszövetség korában. Próféták a páli gyülekezetekben Budapest: Kálvin Kiadó, 2022, 191 old. ISBN: 9789635585281 In: Bibliai Tanulmányok. Budapest: Szent Pál Akadémia, 2023, Roč. 5, č. 1, s. 181-189. ISSN 2676-9166. [maďarčina]


2023 [03/20] Karasszon, István. Kókai-Nagy Viktor: Karizmatikus gyülekezetvezetés az Újszövetség korában: Próféták a páli gyülekezetekben In: Confessio: a Magyarországi Református Egyház figyelője. Budapešť: Kálvin János Kiadó, 2023, Roč. 47, č. 3, s. 125-127 [tlačená forma]. ISSN 0133-8889. [maďarčina]


2023 [02/20] Regőczi, Szabolcs. Az egyházak társadalmi szerepvállalása, és annak gyakorlati aspektusai In: Egyházak szociális szolgálatának vallási és etikai dimenziói. Budapest: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Szociáletikai Bizottsága, 2023, s. 24-27. ISBN 978-615-81844-3-4. [maďarčina]


V1_002 Kókai Nagy, Viktor, Vér, Ádám. Peace and War in Josephus. 1. vyd. Berlin: De Gruyter, 2023. ISBN 978-3-11-114603-4. ISBN (online) 978-3-11-114659-1. DOI 10.1515/9783111146591. [angličtina. nemčina]


V2 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka

Počet výstupov: 8


V2_001 Kókai Nagy, Viktor. A hellenizmus In: Isten háza küszöbén: Tanulmányok a Bibliamúzeum állandó kiállításához. Budapest: Dunamelléki Református Egyházkerület, 2022, s. 114-123. ISBN 978-963-8299-19-2. [maďarčina]


V2_002 Kókai Nagy, Viktor. Az írás alkalmazása Pál leveleiben In: Szólító szavak: Tanulmányok Fabiny Tibor hatvanadik születésnapjára = Papers in Honor of Tibor Fabiny ́s Sixtieth Birthday. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2015, s. 83-92 [tlačená forma]. ISBN 978-963-414-019-1. [maďarčina]


V2_003 Kókai Nagy, Viktor. Jézus hagyomány?: Biblikus megfontolások a Róm 13, 1-7 alapján In: A szent hely. Komárno: Univerzita J. Selyeho. Reformovaná teologická fakulta, 2007, s. 136-145. ISBN 978-80-89234-39-4. [maďarčina]


V2_004 Kókai Nagy, Viktor. Der Begriff ἐλευθερία im Bellum Judaicum [elektronický dokument]. DOI 10.1515/9783111146591-012 In: Peace and War in Josephus. Berlin: De Gruyter, 2023, s. 195-215 [tlačená forma]. ISBN 978-3-11-114603-4. ISBN (online) 978-3-11-114659-1. [nemčina]


V2_005 Kókai Nagy, Viktor. Josephus über das "Schicksal" der Pharisäer In: Hermeneutik oder Versionen der Biblischen Interpretation von Texten. Szeged: Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Alapítvány, 2023, s. 149-165. ISBN 978-615-6646-00-2. [nemčina]


V2_006 Kókai Nagy, Viktor. Eskü az athéni mindennapokban a Kr.e. 5-3. században In: Hitelképes beszéd a társadalomban: Az eskü fogalmának vizsgálata egyházban és társadalomban. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022, s. 40-52 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-438-6. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Karasszon, István, Kocsev, Miklós, Hanula, Gergely. Hiteles beszéd [textový dokument (print)] : Kutatási beszámoló a VEGA 1/0246/21. sz. projektről. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023. ISBN 978-80-8122-477-5. [maďarčina]


V2_007 Kókai Nagy, Viktor. Gemeindeautorität bei Paulus In: Autorität und autoritäre Strukturen: Reflexionen aus reformiert-theologischer Perspektive. Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2024, s. 61-74. ISBN 978-35255-003-3-0. https://mail.ujs.sk/service/home/~/?auth=co&loc=hu&id=15271&part=2. [nemčina]


V2_008 Kókai Nagy, Viktor. A hiteles beszéd In: Hitelképes beszéd a társadalomban 2.: Az eskü fogalmának vizsgálata egyházban és társadalomban . Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 17-26 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-476-8. [maďarčina]


V3 Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 11


V3_001 Kókai Nagy, Viktor. Nerva törvénymódosítása és annak hatása In: Collegium Doctorum: Magyar Református Teológia. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, 2022, Roč. 18, č. 1, s. 103-112 [tlačená forma]. ISSN 1787-128X. [maďarčina]


V3_002 Kókai Nagy, Viktor. Az eskü tiltása az Újszövetségben In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2021, Roč. 15, č. 2, s. 25-41 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Karasszon, István, Kocsev, Miklós, Hanula, Gergely. Hiteles beszéd [textový dokument (print)] : Kutatási beszámoló a VEGA 1/0246/21. sz. projektről. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023. ISBN 978-80-8122-477-5. [maďarčina]


V3_003 Kókai Nagy, Viktor. Εἰκών bei Paulus [elektronický dokument]. DOI 10.24193/subbtref.67.2.01 In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2022, Roč. 67, č. 2, s. 7-28 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [nemčina]. - SCO


V3_004 Kókai Nagy, Viktor. "A te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik...": Textus: Máté 5,27-32 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2014, Roč. 8, č. 1, s. 14-20 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


V3_005 Kókai Nagy, Viktor. Merjünk kicsik lenni!: Textus: János 3,22-30 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2015, Roč. 9, č. 1, s. 5-11 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


V3_006 Kókai Nagy, Viktor. Megigazulás hit által: Textus: Róma 3,21-31 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2014, Roč. 8, č. 2, s. 284-290 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


V3_007 Kókai Nagy, Viktor. Mi történhetett valójában?: Textus: Apostolok Cselekedetei 7.44-53 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2017, Roč. 11, č. 2, s. 244-251 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


V3_008 Kókai Nagy, Viktor. Ábrahám próbatétele értelmezésének szövete és annak megjelenése az Újszövetségben In: Collegium Doctorum: Magyar Református Teológia. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, 2023, Roč. 19, č. 1, s. 44-54 [tlačená forma]. ISSN 1787-128X. [maďarčina]


V3_009 Kókai Nagy, Viktor. Wie hat Paulus die Schrift verwendet - am Beispiel von 1 Kor 1,26-31 [elektronický dokument]. DOI 10.24193/subbtref.68.11.04 In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2023, Roč. 68, č. 2, s. 48-64 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [nemčina]


V3_010 Kókai Nagy, Viktor. Josephus` Kaingeschichte In: Biblische Notizen. Salzburg: ISDCL-Publ., 2023, č. 199, s. 35-61 [tlačená forma]. ISSN 0178-2967. [nemčina]


V3_011 Kókai Nagy, Viktor. A szinoptikus evangéliumok keletkezésének kérdése: Egy a hagyományostól eltérő álláspont bemutatása In: Collegium Doctorum: Magyar Református Teológia. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, 2023, Roč. 19, č. 2, s. 316-323 [tlačená forma]. ISSN 1787-128X. [maďarčina]


O1 Odborný výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 2


O1_001 Kókai Nagy, Viktor. Heródes: Konferenciakötet. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022. ISBN 978-80-8122-436-2. [maďarčina]


O1_002 Kókai Nagy, Viktor. Morfondír [textový dokument (print)] . 1. vyd. Budapest: Kálvin János Kiadó, 2009. ISBN 978-963-5581-11-5. [maďarčina]


O2 Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka

Počet výstupov: 7


O2_001 Kókai Nagy, Viktor. Alexandriai Philón a prófétákról In: Az írás bűvöletében: Tanulmányok Adorjáni Zoltán 65. születésnapjára. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2021, s. 379-395 [tlačená forma]. ISBN 978-606-94847-4-6. [maďarčina]


O2_002 Kókai Nagy, Viktor. A keresztyénség és a zsidóság szétválásának folyamata In: Utaidat, Uram ismertesd meg velem: Tanulmányok a 70 éves Vladár Gábor tiszteletére. Pápa: Pápai Református Teológiai Akadémia, 2021, s. 188-198 [tlačená forma]. ISBN 978-963-9779-28-0. ISSN 1419-8363. [maďarčina]


O2_003 Kókai Nagy, Viktor. Heródes és Octavianus békéje In: Heródes: Konferenciakötet. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022, s. 113-130 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-436-2. [maďarčina]


O2_004 Kókai Nagy, Viktor. IX. parancsolat: Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen In: A tíz ige: Tanulmánykötet Majorovszky Tibor tiszteletére, 60. születésnapja alkalmából. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2013, s. 133-149. ISBN 978-963-8429-77-3. [maďarčina]


O2_005 Kókai Nagy, Viktor. Kiválasztás és elvettetés - egzegtikai megközelítés a Római levél alapján In: Coram Deo: Tanulmányok a 60 éves Németh Tamás tiszteletére. Pápa: Pápai Református Teológiai Akadémia, 2018, s. 126-135 [tlačená forma]. ISBN 978-963-9779-25-9. [maďarčina]


O2_006 Kókai Nagy, Viktor. A keresztyén közösségek üldöztetése az Újszövetség irataiban In: Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv 2023. Budapest: Keresztény-Zsidó Társaság, 2023, s. 137-144 [tlačená forma]. ISSN 1785-9581. [maďarčina]


O2_007 Kókai Nagy, Viktor. Pál szabadságfogalmának sajátossága a mai politikai szabadságfogalom tükrében In: A szabadság dimenziói vallás és politika összefüggéseiben. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2022, s. 57-69. ISBN 978-615-5853-49-4. ISSN 1785-6027. [maďarčina]


O3 Odborný výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 16


O3_001 Kókai Nagy, Viktor. Hatalomgyakorlás a Római levél szerint In: Lelkipásztor: evangélikus lelkészi szakfolyóirat. Budapešť: Magyarországi Evangélikus Egyház, 2022, Roč. 97, č. 1, s. 7-13 [tlačená forma]. ISSN 0133-2821. [maďarčina]


O3_002 Kókai Nagy, Viktor. Friis, Martin. Image and Imagination: Josaphus` Antiquities 1-11 and Greco-Roman Historograpy In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2021, Roč. 12, č. 2, s. 295-302 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [angličtina]


O3_003 Kókai Nagy, Viktor. Adventi ajándékkészítés: Textus: Jelenések 3,14-22 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2022, Roč. 16, č. 4, s. 687-693 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


O3_004 Kókai Nagy, Viktor. Rendhagyó rend - 1Mózes 1,1-5: Házasságkötés In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2022, Roč. 16, č. 3, s. 553-555 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


O3_005 Kókai Nagy, Viktor. Tenni vagy mit tenni - ez itt a kérdés: Máté 25,14-30 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2022, Roč. 16, č. 3, s. 480-488 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


O3_006 Kókai Nagy, Viktor. Diakónia tettel és szóval In: Református Tiszántúl: a Tiszántúli Református Egyházkerület lapja. Budapest: Tiszántúli Református Egyházkerület, 2022, Roč. 30, č. 4, s. 6-7 [tlačená forma]. ISSN 1216-9870. [maďarčina]


O3_007 Kókai Nagy, Viktor. Mit tesz egy tartalmas beszélgetés?: 1Kor 13 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2023, Roč. 17, č. 1, s. 76-83 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


O3_008 Kókai Nagy, Viktor. Fazekas Sándor, Ferencz Árpád: Barth és a magyar református teológia In: Studia Theologica Debrecinensis: A Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológiai szakfolyóirata. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2013, č. 1, s. 117-118. ISSN 2060-3096. [maďarčina]


O3_009 Kókai Nagy, Viktor. Egy csipetnyi Barth In: Ökumné: Ökumenikus negyedéves folyóirat. Budapest: Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság, 2012, Roč. 74, č. 2, s. 1-12. ISSN 1218-795X. [maďarčina]


O3_010 Kókai Nagy, Viktor. Stephen L. Cook: On the Question of the "Cessation of Prophecy" in Ancient Judaism In: Studia Biblica Athanasiana. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2013, č. 14, s. 220-222. ISSN 1419-5224. [maďarčina]


O3_011 Kókai Nagy, Viktor. James D. G. Dunn: Kezdetben volt az evangélium. Jézus, Pál és az evangéliumok. In: Studia Biblica Athanasiana. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2015, č. 16, s. 197-199. ISSN 1419-5224. [maďarčina]


O3_012 Kókai Nagy, Viktor. Sándor Fazekas - Georg Plasger (Hg.): Geschichte erinnern als Aufgabe der Versohnung In: Zeitschrift für evangelische Ethik: Kommentare, Studien, Berichte, Dokumentationen, Diskussionen, Rezensionen, Bibliographie. Gütersloh: Gütersloher Verlagshaus Mohn, 2017, Roč. 61, č. 2, s. 151-153 [tlačená forma]. ISSN 0044-2674. [nemčina]


O3_013 Kókai Nagy, Viktor. Friedrich Wilhelm Graf: Ernst Troeltsch. Theologe im Welthorizont. München: C. H. Beck 2022, 638 S. In: Zeitschrift für evangelische Ethik: Kommentare, Studien, Berichte, Dokumentationen, Diskussionen, Rezensionen, Bibliographie. Gütersloh: Gütersloher Verlagshaus Mohn, 2023, Roč. 67, s. 148-157 [tlačená forma]. ISSN 0044-2674. [nemčina]


O3_014 Kókai Nagy, Viktor. Matthias Konradt: Ethik im Neuen Testament In: Collegium Doctorum: Magyar Református Teológia. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, 2023, Roč. 19, č. 1, s. 121-129 [tlačená forma]. ISSN 1787-128X. [maďarčina]


O3_015 Kókai Nagy, Viktor. Róma 8,18-25 - Remény és ítélet In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2023, Roč. 17, č. 4, s. 645-653 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


O3_016 Kókai Nagy, Viktor. Fabiny Tamás: Júdás, az elveszett tanítvány In: Vigilia. Budapešť: Vigilia Kiadó, 2024, Roč. 89, č. 1, s. 280-281 [tlačená forma]. ISSN 0042-6024. [maďarčina]


ADE Vedecké práce v ostatných zahraničných časopisoch

Počet výstupov: 25


ADE_001 Kókai Nagy, Viktor. Nagycsütörtök: Közösség és nem közönyösség In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2018, Roč. 12, č. 1, s. 137-147 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_002 Kókai Nagy, Viktor. Szakadások vagy viták? Mi a megoldás?: Az 1Kor 1,10-31 értelmezése In: STUDIA Debreceni Teológiai Tanulmányok: A Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológiai szakfolyóirata. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2017, Roč. 9, č. 2, s. 30-46 [tlačená forma]. ISSN 2415-9735. [maďarčina]


ADE_003 Kókai Nagy, Viktor. Szentháromság után 10. vasárnap: Róma 9,1-5.31-10,4 - Az egészséges önkép In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2018, Roč. 12, č. 3, s. 426-433 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [angličtina]


ADE_004 Kókai Nagy, Viktor. Az egyház és a Lélek szerinti kontroll: Textus: János 14,15-27 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2019, Roč. 13, č. 2, s. 308-317 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_005 Kókai Nagy, Viktor. Az útkészítő útja In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2019, Roč. 13, č. 4, s. 729-737 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_006 Kókai Nagy, Viktor. A szabadság Epiktétosznál és Pálnál In: Vallástudományi Szemle: Vallástudományi Folyóirat. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem, 2019, Roč. 15, č. 4, s. 9-33 [tlačená forma]. ISSN 1786-4062. https://epa.oszk.hu/03100/03161/00021/pdf/EPA03161_vallastudomanyi_szemle_2019_4_009-032.pdf. [maďarčina]


ADE_007 Kókai Nagy, Viktor. Ok. De én nem vagyok Pál ...: Textus: Filippi 3,4b - 14 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2019, Roč. 13, č. 3, s. 487-495 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_008 Kókai Nagy, Viktor. Mi torzszülöttek - 1kor 15, (12-18) 19-28 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2020, Roč. 14, č. 2, s. 233-244 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_009 Kókai Nagy, Viktor. A kiválasztottság "elviselhetetlen könnyűsége": Textus: Róma 11,25-32 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2020, Roč. 14, č. 3, s. 504-513 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_010 Kókai Nagy, Viktor. Szentháromság után 22. vasárnap: Béke és biztonság - Textus: 1Thesszalonika 5,5-6(7-11) In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2020, Roč. 14, č. 4, s. 662-672 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_011 Kókai Nagy, Viktor. Ülésrend: János 13,21-30 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2021, Roč. 15, č. 1, s. 84-93 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_012 Kókai Nagy, Viktor. Az ember istenképűsége Alexandriai Philónnál In: STUDIA Debreceni Teológiai Tanulmányok: A Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológiai szakfolyóirata. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2020, Roč. 11, č. 1-2, s. 22-33 [tlačená forma]. ISSN 2415-9735. [maďarčina]


ADE_013 Kókai Nagy, Viktor. Profetikus közösség: 1kor 14,1-12 (23-25) In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2021, Roč. 15, č. 2, s. 370-381 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_014 Kókai Nagy, Viktor. "Guter Baum - gute Früchte" - ist es prädestinatorisch? In: Biblische Notizen. Salzburg: ISDCL-Publ., 2014, č. 160, s. 3-17 [tlačená forma]. ISSN 0178-2967. [nemčina]


Ohlasy:

2021 [03/12] MOFFITT, D. M. - MORALES, I. A. A Scribe Trained for the Kingdom of Heaven. Essays on Christology and Ethics in Honor of Richard B. Hays. London : Lexington Books/Fortress Academic, 2021. ISBN 9781978713116, p. 49.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2020 [03/12] EUBANK, N. Merit and Anti-Judaism in Matthew’s Parables since Jülicher. In Matthew within Judaism: Israel and the Nations in the first Gospel. Atlanta : SBL Press, 2020. ISBN 978-1-62837-277-9, p. 439.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2014 [02/20] Ασπρούλns, Νικόλαοs. Περιοδικὰ Ἀνάλεκτα In: ΘΕΟΛΟΓΙΑ, 2014, č. 2, s. 377-390. [gréčtina, súčasná (1453 - )]


ADE_015 Kókai Nagy, Viktor. Hitvallás hit nélkül?: textus: Márk 14,53-65 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2015, Roč. 9, č. 3, s. 454-462 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_016 Kókai Nagy, Viktor. "Meg vagyok keresztelve!": Textus: 1Péter 3,18-22 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2016, Roč. 10, č. 2, s. 278-295 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_017 Kókai Nagy, Viktor. A hatalomról: Textus: Róma 13,1-7 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2016, Roč. 10, č. 4, s. 551-560 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [04/12] GÖRÖZDI, ZS. A konfirmáció elmélete és gyakorlata. Komárno : Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, 2021. ISBN 978-80-8122-398-3, p. 90.. [s.l.] : [s.n.], 2021


2019 [04/12] GÖRÖZDI, Zs. A Jelenések könyve mennyei liturgiájának homiletikai jelentősége. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2019, vol. 13, no. 2, p. 94-103.. [s.l.] : [s.n.], 2019


ADE_018 Kókai Nagy, Viktor. Próféták az Újszövetségben In: Collegium Doctorum: Magyar Református Teológia. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, 2016, Roč. 12, č. 1, s. 29-44 [tlačená forma]. ISSN 1787-128X. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Homoki, Gyula. Igaz és hamis prófécia: Dilemmák az ősegyházban In: Sárospataki Füzetek, 2022, č. 4, s. 47-70 [tlačená forma]. ISSN 1416-9878. [maďarčina]


2020 [03/12] HOMOKI, Gy. Montanizmus: a gyökerek kutatása. Prófécia, ihletettség és tekintély az apostoli atyák írásaiban. In Fiatal kutatók és doktoranduszok X. nemzetközi jubileumi teológus-konferenciájának tanulmánykötete. Budapest : Doktoranduszok Országos Szövetsége, 2020. ISBN 978 615 5586 78 1, p. 213.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2019 [04/12] GÖRÖZDI, Zs. A Jelenések könyve mennyei liturgiájának homiletikai jelentősége. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2019, vol. 13, no. 2, p. 94-103.. [s.l.] : [s.n.], 2019


ADE_019 Kókai Nagy, Viktor. In memoriam Umberto Eco In: Confessio: a Magyarországi Református Egyház figyelője. Budapešť: Kálvin János Kiadó, 2016, Roč. 4, č. 2, s. 47-50 [tlačená forma]. ISSN 0133-8889. [maďarčina]


ADE_020 Kókai Nagy, Viktor. A szabadság fogalma Pálnál In: Lelkipásztor: evangélikus lelkészi szakfolyóirat. Budapešť: Magyarországi Evangélikus Egyház, 2017, Roč. 92, č. 1, s. 9-14 [tlačená forma]. ISSN 0133-2821. [maďarčina]


ADE_021 Kókai Nagy, Viktor. Képmeditációk: Szalay Lajos: Az angyal - Dávid és Betsabé In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2017, Roč. 11, č. 3, s. 554-559 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_022 Kókai Nagy, Viktor. Két kísértés - egy esély: Textus: Példabeszédek 2,(11-15)16-22 In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2017, Roč. 11, č. 3, s. 459-467 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_023 Kókai Nagy, Viktor. A bálványok hatalma az 1. Korinthusi levélben: Kálvin értelmezésének összevetése a mai álláspontokkal In: Collegium Doctorum: Magyar Református Teológia. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, 2017, Roč. 13, č. 1, s. 62-75 [tlačená forma]. ISSN 1787-128X. [maďarčina]


ADE_024 Kókai Nagy, Viktor. Szentháromság után 10. vasárnap: Két kísértés - egy esély In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2017, Roč. 11, č. 3, s. 459-467 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADE_025 Kókai Nagy, Viktor. Képmeditációk: Szalay Lajos: A tékozló fiú hazatérése In: Igazság és Élet: Folyóirat a lelkipásztori és nevelői munka számára. Debrecín: Református Továbbképző Intézet, 2017, Roč. 11, č. 4, s. 810-815 [tlačená forma]. ISSN 1788-8174. [maďarčina]


ADF Vedecké práce v ostatných domácich časopisoch

Počet výstupov: 3


ADF_001 Kókai Nagy, Viktor. Simon Mágus In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2019, Roč. 13, č. 2, s. 80-94 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


ADF_002 Kókai Nagy, Viktor. Jézus, Sirák fia asztala In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2020, Roč. 14, č. 1, s. 100-110 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


ADF_003 Kókai Nagy, Viktor. A kezdettől fogva tevékenykedő ördög In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2021, Roč. 15, č. 1, s. 5-20 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


ADM Vedecké práce v zahraničných časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS

Počet výstupov: 4


ADM_001 Kókai Nagy, Viktor. Diakónia az Újszövetségben [elektronický dokument] In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2019, Roč. 64, č. 1, s. 221-234 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. https://www.scopus.com/record/display.uri?eid=2-s2.0-85096516036&origin=resultslist. [maďarčina]. - SCO


Ohlasy:

2022 [02/20] Kondor, Boglárka. Variációk egy társadalom- és egyháztörténeti témájú disszertáció anyagának gyakorlati interpretálására: Evangélikus diakonisszák Magyarországon a 20. század első felében In: ABsolute: Alkalmazott bölcsészeti konferencia. Budapest: Doktoranduszok Országos Szövetsége, 2022, s. 164-184. ISBN 978-615-6457-12-7. [maďarčina]


ADM_002 Kókai Nagy, Viktor. A megbékélés fogalma Pálnál [elektronický dokument]. DOI 10.24193/subbtref.65.1.04 In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2020, Roč. 65, č. 1, s. 61-82 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [maďarčina]. - SCO


Ohlasy:

2022 [02/20] Czentnár, Simon. A békéltetés szolgálata az emberi kapcsolatok különböző szintjein In: Boldogok a békességet szerzők: Az együttélés kényszerétől a béketeremtés lelkülete felé. Budapest: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Szociáletikai Bizottsága, 2022, s. 41-47. ISBN 978-615-81844-2-7. [maďarčina]


ADM_003 Kókai Nagy, Viktor. Die zuverlässigen Schriften bei Josephus in Contra Apionem [elektronický dokument]. DOI 10.24193/subbtref.66.2.11 In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2021, Roč. 66, č. 2, 207-226 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [nemčina]. - SCO


ADM_004 Kókai Nagy, Viktor. The Speech of Josephus at the Walls of Jerusalem In: Biblische Notizen. Salzburg: ISDCL-Publ., 2014, č. 161, s. 141-168 [tlačená forma]. ISSN 0178-2967. [angličtina]. - SCO


Ohlasy:

2016 [03/12] SCHELL, V. H. Die Areopagrede des Paulus und Reden bei Josephus : Eine vergleichende Studie zu Apg 17 und dem historiographischen Werk des Josephus. Tübingen : Mohr Siebeck, 2016. ISBN 978-3-16-154226-8, p. 155, 156, 181, 275, 295, 315.. [s.l.] : [s.n.], 2016


2015 [05/12] DE VOS, J. C. - CZAJKOWSKI, K. Survey of articles. In Jorunal for the study of judaism. ISSN 0047-2212, 2015, no. 46, p. 283-302.. [s.l.] : [s.n.], 2015


AEC Vedecké práce v zahraničných recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách

Počet výstupov: 4


AEC_001 Kókai Nagy, Viktor. A nő helyzete, szerepe és feladata a házasságban: Két megközelítés: Jézus és Pál In: Studia Biblica Athanasiana. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2018, s. 131-146 [tlačená forma]. ISSN 1419-5224. [maďarčina]


AEC_002 Kókai Nagy, Viktor. Creed and Nation in the Teaching of Paul In: Studia Caroliensia: Confessionality and University in the modern World - 20th anniversary of "Károli" University. Budapest: L'Harmattan kiadó, 2014, s. 219-226 [tlačená forma]. ISSN 1419-1334. [angličtina]


AEC_003 Kókai Nagy, Viktor. Die Propheten und die religiösen Gemeinschaften bei Josephus In: Propheten der Epochen: Festschrift für István Karasszon zum 60. Geburtstag. Münster: Ugarit, 2015, s. 233-252. ISBN 978-3-86835-167-5. [nemčina]


Ohlasy:

2019 [05/12] ZEHNDER, M. Viktor Kókai Nagy and László Sándor Egeresi, eds. Propheten der Epochen / Prophets during the Epochs: Festschrift für István Karasszon zum 60. Geburtstag / Studies in Honour of István Karasszon für his 60th Birthday. ISSN 1224-5984, 2019, no. 3.. [s.l.] : [s.n.], 2019


2018 [03/12] AVIOZ, M. Jeremiah and His Book in Josephus’s Writings. In The Book of Jeremiah. Composition, Reception, and Interpretation. Boston : Brill, Leiden, 2018. ISBN: 978-90-04-37326-6, p. 388.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2017 [05/12] KOVÁCS, E. H. Kókai Nagy Viktor–Egeresi László Sándor (Hg./Ed.): Propheten der Epochen/ Prophets during the Epochs. In Studia. Debreceni Teológiai Tanulmányok. ISSN 2415-9735, 2017, no. 1, p. 81.. [s.l.] : [s.n.], 2017


2017 [05/12] NÉMETH, Á. Kókai Nagy, V. – Egeresi L. S (szerk.): Propheten der Epochen / Prophets during the Epochs. In Collegum Doctorum. ISSN 1787-128X, 2017, no. 1, p. 129-133.. [s.l.] : [s.n.], 2017


AEC_004 Kókai Nagy, Viktor. "Főpap Melkisédek rendje szerint" In: A nagy zarándok végleg célhoz ért: Tanulmányok Xeravits Géza emlékére 50. születésnapja alkalmából. Budapest: Magyar Hebraisztikai Társaság, 2021, s. 173-194 [tlačená forma]. ISBN 978-963-414-834-0. ISSN 2061-1781. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Paczári, András. Zsengellér József (szerk.), A nagy zarándok végleg célhoz ért In: Collegium Doctorum: Magyar Református Teológia. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, 2021, Roč. 17, č. 2, s. 286-289 [tlačená forma]. ISSN 1787-128X. [maďarčina]


AED Vedecké práce v domácich recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách

Počet výstupov: 1


AED_001 Kókai Nagy, Viktor. Öszvérhajcsárból császár, avagy az uralkodó istensége mint a politikai propaganda része In: Adalékok Izrael történetéhez: Ünnepi kötet Karasszon István 65. születésnapja alkalmából. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020, s. 247-263 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-365-5. [maďarčina]


AFC Publikované príspevky na zahraničných vedeckých konferenciách

Počet výstupov: 2


AFC_001 Kókai Nagy, Viktor. Freiheit: Hellenistisches Wort mit Christlichen Inhalt In: The Hellenistic and Judaic Background to the New Testament. Szeged: JATE Press, 2019, s. 199-216 [tlačená forma]. ISBN 978-963-315-400-7. [nemčina]


AFC_002 Kókai Nagy, Viktor. Erwählung und Verwerfung im Römberbrief Literatur In: Interpretation of the Letter to the Romans: in Orthodox Theology, during the Renaissa during the Reformation period and in today ́s Biblical Studies. Szeged: JATE Press, 2018, s. 135-148 [tlačená forma]. ISBN 978-963-315-372-7. [nemčina]


BAA Odborné knižné publikácie vydané v zahraničných vydavateľstvách

Počet výstupov: 1


BAA_001 Kókai Nagy, Viktor. Josephus és a próféták. 1. vyd. Szentendre: Tillinger Péter Műhelye, 2017. ISBN 978-963-12-9739-3. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Homoki, Gyula. Igaz és hamis prófécia: Dilemmák az ősegyházban In: Sárospataki Füzetek, 2022, č. 4, s. 47-70 [tlačená forma]. ISSN 1416-9878. [maďarčina]


2020 [04/12] KARASSZON, I. A bibliai kánon Josephus Flavius Contra Apionem és 4Ezsd felfogásában. In A sokoldalú Josephus. Komárom : Selye János Egyetem, 2020. ISBN 978-80-8122-358-7, p. 62, 65.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2020 [04/12] PECSUK, O. Josephus Flavius és a szinoptikus apokalpiszis Márk evangéliumában. In A sokoldalú Josephus. Komárom : Selye János Egyetem, 2020. ISBN 978-80-8122-358-7, p. 120, 122.. [s.l.] : [s.n.], 2020


2019 [05/12] KARASSZON, I. Az újszövetségi kor történésze. Kókai Nagy Viktor: Josephus és a próféták. In Confessio [online]. 2019, vol. 43, no. 4 [cit.] Dostupné na internete: http://confessio.reformatus.hu/v/600/#page1. ISSN 2631-1097. [s.l.] : [s.n.], 2019


2018 [03/12] NÉMETH, Á. Prófétai tisztünk. Textus: Jeremiás 23,16–29. In Igazság és Élet. ISSN 1788-8174, 2018, no. 2, p. 306.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2018 [05/12] DICSŐ, M. Kókai Nagy Viktor: Josephus és a próféták. In Orando et laborando. ISSN 1786-3112, 2018, p. 115-116.. [s.l.] : [s.n.], 2018


2017 [02/20] Buzási, Gábor. Hazudik-e Isten?: Prófétai kommunikáció és igazságfogalom Mikeás történetében (1Kir 22) In: Ókor: folyóirat az antik kultúrákról: the Journal on the Antique Cultures. Budapešť: Gondolat Kiadó, 2017, Roč. 16, č. 4, s. 3-15 [tlačená forma]. ISSN 1589-2700. [maďarčina]


2017 [03/12] BUZÁSI, G. Hazudik-e Isten? Prófétai kommunikáció és igazságfogalom Mikeás történetében (1Kir 22). In Ókor. ISSN 1589-2700, no. 4, p. 3-15.. [s.l.] : [s.n.], 2017


BDE Odborné práce v ostatných zahraničných časopisoch

Počet výstupov: 1


BDE_001 Kókai Nagy, Viktor. Találkozhatott-e Josephus személyesen prófétával? In: Ókor: folyóirat az antik kultúrákról: the Journal on the Antique Cultures. Budapešť: Gondolat Kiadó, 2014, Roč. 13, č. 2, s. 38-44 [tlačená forma]. ISSN 1589-2700. [maďarčina]


BEE Odborné práce v zahraničných zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných)

Počet výstupov: 6


BEE_001 Kókai Nagy, Viktor. Pál tanítása az úrvacsoráról az 1. Korinthusi levél alapján In: "Hiszek az ige diadalmas erejében!": Tanulmányok Fekete Károly 60. születésnapja alkalmából. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2019, s. 147-158. ISBN 978-615-5853-23-4. ISSN 2416-3570. [maďarčina]


BEE_002 Kókai Nagy, Viktor. Hatalom és gyülekezet: Gondolatok a Róm 13,1-7 alapján In: Bibliaértelmezés. Korok, módszerek, kontextusok.: Írások Benyik György tiszteletére 68. születésnapja alkalmából. Szeged: JATE Press, 2020, s. 683-694 [tlačená forma]. ISBN 978-96-33154-46-5. [maďarčina]


BEE_003 Kókai Nagy, Viktor. Macht haben und Macht ausüben - über Röm 13,1-7 nachdenken In: Virtue or Obligation. Szeged: JATE Press, 2020, s. 141-153 [tlačená forma]. ISBN 978-963-315-436-6. [maďarčina]


BEE_004 Kókai Nagy, Viktor. Tischgemeinschaft in dem 1. Korintherbrief In: Sacrifice and Ritual from Abraham to Christ. Szeged: JATE Press, 2021, s. 155-173 [tlačená forma]. ISBN 978-963-315-475-5. [nemčina]


BEE_005 Kókai Nagy, Viktor. Jézus tanításának homiletikuma In: Igehirdetők kézikönyve. Budapest: Kálvin János Kiadó, 2021, s. 297-303 [tlačená forma]. ISBN 978-963-558-472-7. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Tikász, Ábel. Fekete Károly – Literáty Zoltán – Steinbach József (szerk.), Igehirdetők kézikönyve In: Collegium Doctorum: Magyar Református Teológia. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, 2021, Roč. 17, č. 2, s. 282-285 [tlačená forma]. ISSN 1787-128X. [maďarčina]


BEE_006 Kókai Nagy, Viktor. A vízenjáró = He who walks on water In: A Biblia nem mindenkié: Reformáció 500. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2017, s. 120-126. ISBN 978-963-8429-97-1. [viaceré jazyky/mnohojazyčný]


BEF Odborné práce v domácich zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných)

Počet výstupov: 2


BEF_001 Kókai Nagy, Viktor. A farizeusok "sorsa" Josephus ábrázolásában In: A sokoldalú Josephus. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020, s. 81-97 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-358-7. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Grüll, Tibor. Róma eszkhatológiai szerepe Tertullianusnál In: Bibliai Tanulmányok. Budapest: Szent Pál Akadémia, 2022, Roč. 4, č. 1. ISSN 2676-9166. [maďarčina]


BEF_002 Kókai Nagy, Viktor. A megbízható írások Josephus Apión ellen írt művében In: Josephus tanulmányok. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2021, s. 53-70 [tlačená forma]. ISBN 978-80-8122-392-1. [maďarčina]


EDI Recenzie v časopisoch a zborníkoch

Počet výstupov: 6


EDI_001 Kókai Nagy, Viktor. Hanula Gergely: Chrysostomos Szentírás-magyarázata - A Szentírás értelmezése a János evangéliumáról elmondott homíliákban In: Collegium Doctorum: Magyar Református Teológia. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, 2018, Roč. 14, č. 2, s. 195-199 [tlačená forma]. ISSN 1787-128X. [maďarčina]


EDI_002 Kókai Nagy, Viktor. Tom Wright: Az én evangéliumom szerint - Mit mondott Pál apostol valójában? In: Collegium Doctorum: Magyar Református Teológia. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, 2018, Roč. 14, č. 2, s. 187-194 [tlačená forma]. ISSN 1787-128X. [maďarčina]


EDI_003 Kókai Nagy, Viktor. Die getrennten Wege von Römern, Juden und Christen, Religionspolitik im 1. Jahrhundert n. Chr. In: Collegium Doctorum: Magyar Református Teológia. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, 2020, Roč. 16, č. 1, s. 199-210 [tlačená forma]. ISSN 1787-128X. [nemčina]


EDI_004 Kókai Nagy, Viktor. Karasszon István: Az ószövetségi teológia történetéhez In: Ókor: folyóirat az antik kultúrákról: the Journal on the Antique Cultures. Budapešť: Gondolat Kiadó, 2021, Roč. 20, č. 2, s. 95-97 [tlačená forma]. ISSN 1589-2700. [maďarčina]


EDI_005 Kókai Nagy, Viktor. Klaus Haacker: Stephanus. Verleumdet, verehrt, verkannt In: STUDIA Debreceni Teológiai Tanulmányok: A Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológiai szakfolyóirata. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2015, č. 2, s. 103-107 [tlačená forma]. ISSN 2415-9735. [maďarčina]


EDI_006 Kókai Nagy, Viktor. Udo Schnelle: Die ersten 100 Jahre des Christentums In: Studia Theologica Debrecinensis, 2016, s. 95-102. ISSN 2060-3096. [maďarčina]


FAI Zostavovateľské práce knižného charakteru (bibliografie, encyklopédie, katalógy, slovníky, zborníky, atlasy...)

Počet výstupov: 5


FAI_001 Kókai Nagy, Viktor. A sokoldalú Josephus [textový dokument (print)] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020. ISBN 978-80-8122-358-7. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [03/20] Kozma, Norbert. Kókai-Nagy Viktor (szerk.) A sokoldalú Josephus In: Orando et laborando: A Debreceni Református Hittudományi Egyetem évkönyve a 483. tanévről. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2021, Roč. 483. ISSN 1786-3112


FAI_002 Egeresi, László, Kókai Nagy, Viktor, Fazekas, István, Somogyi, Alfréd. Adalékok Izrael történetéhez [textový dokument (print)] : Ünnepi kötet Karasszon István 65. születésnapja alkalmából. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020. ISBN 978-80-8122-365-5. [maďarčina]


Ohlasy:

2020 [03/20] Hanula, Gergely. Egeresi László Sándor – Kókai-Nagy Viktor (szerk.): Adalékok Izrael történetéhez: Ünnepi kötet Karasszon István 65. születénapja alkalmából. Komárom, 2020 In: Confessio: a Magyarországi Református Egyház figyelője. Budapešť: Kálvin János Kiadó, 2020, Roč. 44, č. 1, s. 114-115 [tlačená forma]. ISSN 0133-8889. [maďarčina]


FAI_003 Kókai Nagy, Viktor, Egeresi, László Sándor. Propheten der Epochen: Festschrift für István Karasszon zum 60. Geburtstag. 1. vyd. Münster: Ugarit, 2015. ISBN 978-3-86835-167-5. [nemčina]


FAI_004 Kókai Nagy, Viktor. A Biblia nem mindenkié: Reformáció 500. 1. vyd. Debrecen: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2017. ISBN 978-963-8429-97-1. [viaceré jazyky/mnohojazyčný]


FAI_005 Kókai Nagy, Viktor. Josephus tanulmányok [textový dokument (print)] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2021. ISBN 978-80-8122-392-1. [maďarčina]



Štatistika záznamov


Štatistika záznamov indexovaných v databázach Current Content Connect, Web of Science Core Collection, Scopus a ich podradených databázach:


Databáza SCO. Počet zaznamov spolu: 5

Hlavná databáza SCO: 5


Štatistika záznamov



Podľa kategórie EPC od roku 2022

Počet všetkých záznamov: 46

V1 - Vedecký výstup publikačnej činnosti ako celok: 2

V2 - Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka: 8

V3 - Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu: 11

O1 - Odborný výstup publikačnej činnosti ako celok: 2

O2 - Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka: 7

O3 - Odborný výstup publikačnej činnosti z časopisu: 16


Podľa kategórie EPC do roku 2021

Počet všetkých záznamov: 60

ADE - Vedecké práce v ostatných zahraničných časopisoch: 25

ADF - Vedecké práce v ostatných domácich časopisoch: 3

ADM - Vedecké práce v zahraničných časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS: 4

AEC - Vedecké práce v zahraničných recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách: 4

AED - Vedecké práce v domácich recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách: 1

AFC - Publikované príspevky na zahraničných vedeckých konferenciách: 2

BAA - Odborné knižné publikácie vydané v zahraničných vydavateľstvách: 1

BDE - Odborné práce v ostatných zahraničných časopisoch: 1

BEE - Odborné práce v zahraničných zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných): 6

BEF - Odborné práce v domácich zborníkoch (konferenčných aj nekonferenčných): 2

EDI - Recenzie v časopisoch a zborníkoch: 6

FAI - Zostavovateľské práce knižného charakteru (bibliografie, encyklopédie, katalógy, slovníky, zborníky, atlasy...): 5


Podľa kategórie ohlasov

Počet ohlasovaných záznamov: 16

Počet jedinečných ohlasov: 36

Počet ohlasov zapísaných do roku 2021: 18

Z toho bez autocitácií: 18

01 - Citácie v zahraničných publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

02 - Citácie v domácich publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

03 - Citácie v zahraničných publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 7

Z toho bez autocitácií: : 7

04 - Citácie v domácich publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 5

Z toho bez autocitácií: : 5

05 - Recenzie v zahraničných publikáciách: 6

Z toho bez autocitácií: : 6

06 - Recenzie v domácich publikáciách: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

Počet ohlasov zapísaných od roku 2022: 18

Z toho bez autocitácií: 18

01 - Citácia v publikácii registrovaná v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

02 - Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: 12

Z toho bez autocitácií: : 12

03 - Recenzia a umelecká kritika v publikácii: 6

Z toho bez autocitácií: : 6


Podľa krajiny vydania

Počet domácich vydaní: 14

Počet zahraničných vydaní: 89

Počet bez krajiny vydania: 4


Podľa krajiny zverejnenia

Počet domácich zverejnení na podujatí: 0

Počet domácich zverejnení v inštitúcii: 0

Počet zahraničných zverejnení na podujatí: 0

Počet zahraničných zverejnení v inštitúcii: 0


Podľa oblasti výskumu

020 Humanitné vedy: 106


Podľa študijného odboru

6107 filozofia: 1

6171 teológia: 43

7320 filológia /v kombinácii dvoch jazykov/: 2


Podľa podujatia

Počet všetkých konferenčných publikácií a príspevkov: 10

Z toho na domácich podujatiach: 3

Z toho na zahraničných podujatiach: 7

Počet pozvaných konferenčných príspevkov: 0

Z toho na domácich podujatiach: 0

Z toho na zahraničných podujatiach: 0


Podľa projektov

Počet publikácií s naviazaným projektom: 2


Podľa databáz a citačných indexov

SCO SCOPUS: 5

SCO SCOPUS: 5


Podľa metrík

CiteScore: 3

SJR: 7

SNIP: 2


Podľa kvartilov

Počet záznamov s kvartilom Scimago: 4

Z toho Q2: 2

History: 1

Religious studies: 2

Z toho Q4: 2

Religious studies: 2



Josephus Kutatóintézet alapítója és vezetője - Selye János Egyetem, Református HIttudományi Kar

Doctorok Kollégiuma Újszövetségi Szekció titkára

Interfilm vezetőségének tagja


 

Mgr. František Tömösközi, PhD.
Név: Mgr. František Tömösközi, PhD.
Kar: Református Teológiai Kar
Tanszék: Történelmi Tudományok Tanszéke
Beosztás: Adjunktus
Iroda:
E-mail:
Telefon: +421 35 32 60 ***

Egyetemi tanulmányok
Selye János Egyetem, TKK
törénelem, kateketika
2006 - 2011
Doktori képzés (PhD.)
Selye János Egyetem, Református Teológiai Kar
Egyháztörténet
2011 - 2015

Munkaviszonyok
Selye János Egyetem, Egyetemi Könyvtár
Adminisztratív munkatárs
2015 - 2017
Selye János Egyetem, Református Teológiai Kar
Kutató
2017 - 2021
Selye János Egyetem, Református Teológiai Kar
Adjunktus
2021 -


Kutatási terület A református egyház története Csehszlovákiában. Református gyülekezetek története Szlovákiában.

Kutatási projektek A Református Keresztyén Egyház Szlovákiában 1918-1952
1/0528/16
VEGA
2016 - 2019

A Református Keresztyén Egyház Szlovákiában a szocilaizmus éveiben 1948–1989
1/0083/20
VEGA
2020 - 2023





A1 kategória - Tudományos monográfiaszerű könyv jellegű publikációk (AAA, AAB, ABA, ABB, ABC, ABD)
Bejegyzések száma: 1
AAB Hazai kiadóknál megjelent tudományos monográfiák (1)

A2 kategória - Egyéb könyv jellegű publikációk (ACA, ACB, BAA, BAB, BCB, BCI, EAI, CAA, CAB, EAJ, FAI)
Bejegyzések száma: 18
FAI Könyv jellegű szerkesztői munkák (18)

B kategória - Nemzetközi adatbázisban jegyzett folyóiratok, szerzői bozonylatok, szabadalmak és felfedezések (ADC, ADD, AEG, AEH, BDC, BDD, CDC, CDD, AGJ)
Bejegyzések száma: 0

C kategória - Egyéb recenzált publikációk (ACC, ACD, ADE, ADF, AEC, AED, AFA, AFB, AFC, AFD, AFE, AFF, AFG, AFH, BBA, BBB, BCK, BDA, BDB, BDE, BDF, BEC, BED, BFA, BFB, BGH, CDE, CDF)
Bejegyzések száma: 6
ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (2)
ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák (1)
AEC Külföldi recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák (1)
AFD Hazai tudományos konferencián publikált cikkek (2)

N kategória - Egyéb nem recenzált publikációk (ADM, ADN, AEM, AEN, BDM, BDN, CBA, CBB)
Bejegyzések száma: 3
ADM A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett külföldi folyóiratokban megjelent tudományos munkák (1)
ADN A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett hazai folyóiratokban megjelent tudományos munkák (2)

D kategória - Egyéb - a SZKOM által meghatározott kategóriákon kívüli publikációk
Bejegyzések száma: 0

Bejegyzések száma összesen: 28

Hivatkozások:

[2] Nemzetközi (WoS vagy Scopus) adatbázisban jegyzett belföldi publikációkban megjelent hivatkozások, ill. bírálatok (1)
[3] Nemzetközi adatbázisban nem jegyzett, külföldi publikációkban megjelent hivatkozások (4)
[4] Nemzetközi adatbázisban nem jegyzett, belföldi publikációkban megjelent hivatkozások (2)
Összesen 7

Publikációk listája

AAB Hazai kiadóknál megjelent tudományos monográfiák
Bejegyzések száma: 1


AAB 001 LÉVAI, Attila, Attila SIMON, Alfréd SOMOGYI, László SZARKA a František TÖMÖSKÖZI. Az első húsz év = Prvých dvadsať rokov. Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1918-1938: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 1918-1938 között. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. 126 s. ISBN 978-80-8122-338-9.

Hivatkozások:
2021  [4] SZÉNÁSI, L. Trianon hatása az oktatásra és az iskolai katechézisre a szlovenszkói és kárpátaljai református egyházban. In 12th International Conference of J. Selye University. Theological Section. Komárno : J. Selye University, 2021. ISBN 978-80-8122-374-7, p. 60.




ADE Külföldi nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 2


ADE 001 TÖMÖSKÖZI, František. A református egyház önszerveződésének folyamata Csehszlovákiában 1918-1923 között. Múltunk = Our Past : Politikatörténeti folyóirat : a Politikatörténeti Intézet folyóirata. = Our Past Évf. 65, sz. 2 (2020), p. 101-136. ISSN 0864-960X.

ADE 002 TÖMÖSKÖZI, František. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház önszerveződésének rövid története. Pro Minoritate. Sz. Tavasz (2017), p. 124-145. ISSN 1216-9927.


ADF Hazai nem karentált folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 1


ADF 001 TÖMÖSKÖZI, František. A Szlovenszkói Dunántúli Református Egyházkerület peregrinus lelkészei. Teológiai Fórum : Vedecký časopis Reformovanej teologickej fakulty Univerzity J. Selyeho a Teologického inštitútu J. Calvína : A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata. Évf. 14, sz. 2 (2020), p. 116-146. ISSN 1337-6519.


ADM A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett külföldi folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 1


ADM 001 TÖMÖSKÖZI, František. The situation of the Reformed elementary schools in the Reformed Diocese of Komárom in the 1920s-1930s = A református elemi iskolák helyzete a Komáromi Református Egyházmegyében, az 1920-30-as években. DOI 10.24193/subbtref.66.2.15 Studia Universitatis Babeş-Bolyai : Theologia Reformata Transylvanica. Vol. 66, no. 2 (2021), p. 305-338. ISSN 1582-5418. SCOPUS.


ADN A Web of Science vagy SCOPUS adatbázisban jegyzett hazai folyóiratokban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 2


ADN 001 TÖMÖSKÖZI, František. Attempt of Joseph Burg - Roman Catholic parish priest of the village Vlčany to the conversion of the reformed faith = Burg József farkasdi római katolikus plébános áttérésének kísérlete a református hitre. Historia Ecclesiastica : časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Roč. 10, č. 1 (2019), s. 84-100. ISSN 1338-4341. SCOPUS.

Q Scopus=Q1

ADN 002 TÖMÖSKÖZI, František. Adalékok az 1921-es püspökválasztás történetéhez = Addings to the first episcopal election of 1921. Historia Ecclesiastica : časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Roč. 11, č. 1 (2020), s. 151-165. ISSN 1338-4341. SCOPUS.

Q Scopus=Q1


AEC Külföldi recenzált tudományos tanulmánykötetekben, monográfiákban megjelent tudományos munkák
Bejegyzések száma: 1


AEC 001 TÖMÖSKÖZI, František. Fejezetek a kiskoszmályi mozgalom és árvaház történetéhez 1945-ig. In: Középszintű állami és felekezeti iskolák, tanítóképzők és árvaházak 1869-1949 : A magyarság megtartó ereje 3.: A magyarság megtartó ereje 3.. Kováts-Németh Mária. Győr: Palatia Nyomda és Kiadó, 2019, P. 372-383. ISBN 978-615-5904-18-9.


AFD Hazai tudományos konferencián publikált cikkek
Bejegyzések száma: 2


AFD 001 TÖMÖSKÖZI, František. A Komáromi Református Koedukált Tanítóképző felállításának rövid története. In: A magyarság megtartó ereje a Kárpát-medencében. Kováts-Németh Mária. Győr: Palatia Nyomda és Kiadó, 2018, P. 105-131. ISBN 978-615-5904-10-3.

Hivatkozások:
2020  [3] PETHEŐ, A. Komáromi református tanítóképzés a két világháború között. In Határtalanul a határok között. Kolozsvár : Kolozsvári Prostestáns Teológiai Intézet, 2020. ISBN 978-606-94847-2-2, p. 213, 217.

2020  [3] PETHEŐ, A. Komáromi református tanítóképzés a két világháború között. In Határtalanul a határok között. Kolozsvár : Kolozsvári Prostestáns Teológiai Intézet, 2020. ISBN 978-606-94847-2-2, p. 213, 217.

2020  [3] DONÁTH, P. Pedagógusok az 1918-1919. évi politikai forgószélben. Budapest : Trezor Kiadó, 2020. ISBN 978-963-8144-53-9, p. 113, 559.



AFD 002 TÖMÖSKÖZI, František. Galambos Zoltán élete és szolgálata. In: A hit és a közösség szolgálatában : Életutak a szlovákiai református keresztyén egyházban: Életutak a szlovákiai református keresztyén egyházban. Tömösközi Ferenc. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018, P. 92-110. ISBN 978-80-8122-273-3.

Hivatkozások:
2019  [2] PETHEŐ, A. Magyar református oktatásügy helyzete a Trianon utáni Csehszlovákiában. In Historia ecclesiastica. ISSN 1338-4341, 2019, vol. 10, no. 2, p. 133-142. SCOPUS




FAI Könyv jellegű szerkesztői munkák
Bejegyzések száma: 18


FAI 001 A hit és a közösség szolgálatában: Életutak a szlovákiai református keresztyén egyházban. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. 186 s. ISBN 978-80-8122-273-3.

Hivatkozások:
2019  [4] PETHEŐ, A. A csehszlovákiai magyar közösség helyzete az 1918-1924 között megjelenő magyarországi református lapokban. In Teológiai Fórum. ISSN 1337-6519, 2019, vol. XIII., no. 2, p. 172-183.



FAI 002 František TÖMÖSKÖZI. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 1. kötet (1-5. doboz, 1920-1923/2.) = Zoznam vybraných dokumentov Preddunajského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1938) a Generálneho Konventu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku uskladnených v meste Pápa. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. 347 s. [online, CD-ROM]. ISBN 978-80-8122-257-3 (online).

FAI 003 František TÖMÖSKÖZI. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 2. kötet (6-10. doboz, 1924/1-1926/1.) = Zoznam vybraných dokumentov Preddunajského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1938) a Generálneho Konventu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku uskladnených v meste Pápa. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. 382 s. [online, CD-ROM]. ISBN 978-80-8122-260-3.

FAI 004 František TÖMÖSKÖZI. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 3. kötet (11-15. doboz, 1926/2-1928/2.) = Zoznam vybraných dokumentov Preddunajského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1938) a Generálneho Konventu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku uskladnených v meste Pápa. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. 450 s. [online, CD-ROM]. ISBN 978-80-8122-262-7.

FAI 005 František TÖMÖSKÖZI. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 4. kötet (16-20. doboz, 1928/3-1930/1.) = Zoznam vybraných dokumentov Preddunajského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1938) a Generálneho Konventu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku uskladnených v meste Pápa. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. 299 s. [online, CD-ROM]. ISBN 978-80-8122-264-1.

FAI 006 František TÖMÖSKÖZI. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 5. kötet (21-25. doboz, 1930/2-1931/3.) = Zoznam vybraných dokumentov Preddunajského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1938) a Generálneho Konventu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku uskladnených v meste Pápa. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. 223 s. [online, CD-ROM]. ISBN 978-80-8122-266-5.

FAI 007 František TÖMÖSKÖZI. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 6. kötet (26 - 30. doboz, 1932/1-1933/2.) = Zoznam vybraných dokumentov Preddunajského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1938) a Generálneho Konventu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku uskladnených v meste Pápa. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. 261 s. [online, CD-ROM]. ISBN 978-80-8122-268-9.

FAI 008 František TÖMÖSKÖZI. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 7. kötet (31-35. doboz, 1933/3-1935/1) = Zoznam vybraných dokumentov Preddunajského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1938) a Generálneho Konventu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku uskladnených v meste Pápa. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. 214 s. [online, CD-ROM]. ISBN 978-80-8122-270-2.

FAI 009 A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 8. kötet (36-42. doboz, 1935/2-1938/2) = Zoznam vybraných dokumentov Preddunajského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1938) a Generálneho Konventu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku uskladnených v meste Pápa. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. 269 s. [online, CD-ROM]. ISBN 978-80-8122-272-6.

FAI 010 TÖMÖSKÖZI, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 1. kötet (1-6. doboz) = Zoznam vybraných dokumentov Predtiského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1939) uskladnených v meste Sárospatak. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. 545 s. [CD-ROM]. ISBN 978-80-81223-14-3.

FAI 011 TÖMÖSKÖZI, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 4. kötet (19-24. doboz) = Zoznam vybraných dokumentov Predtiského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1939) uskladnených v meste Sárospatak. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. 319 s. [CD-ROM]. ISBN 978-80-81223-20-4.

FAI 012 TÖMÖSKÖZI, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 5. kötet (25-30.doboz) = Zoznam vybraných dokumentov Predtiského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1939) uskladnených v meste Sárospatak. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. 337 s. [CD-ROM]. ISBN 978-80-81223-22-8.

FAI 013 TÖMÖSKÖZI, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 6. kötet (31-36. doboz) = Zoznam vybraných dokumentov Predtiského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1939) uskladnených v meste Sárospatak. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. 633 s. [CD-ROM]. ISBN 978-80-81223-24-2.

FAI 014 TÖMÖSKÖZI, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 7. kötet (37-42. doboz) = Zoznam vybraných dokumentov Predtiského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1939) uskladnených v meste Sárospatak. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. 335 s. [CD-ROM]. ISBN 978-80-81223-26-6.

FAI 015 TÖMÖSKÖZI, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 8. kötet (43-46., 48, 50, 58. doboz) = Zoznam vybraných dokumentov Predtiského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1939) uskladnených v meste Sárospatak. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. 313 s. [CD-ROM]. ISBN 978-80-81223-28-0.

FAI 016 TÖMÖSKÖZI, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegzyéke 1920-1939 között - 3. kötet (13-18.doboz) = Zoznam vybraných dokumentov Predtiského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1939) uskladnených v meste Sárospatak. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. 407 s. [CD-ROM]. ISBN 978-80-81223-18-1.

FAI 017 TÖMÖSKÖZI, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Keresztyén Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 2. kötet (7-12. doboz) = Zoznam vybraných dokumentov Predtiského Dištriktu Reformovanej Kresťanskej Cirkvi na Slovensku (1920-1939) uskladnených v meste Sárospatak. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. 530 s. [CD-ROM]. ISBN 978-80-81223-16-7.

FAI 018 Attila SIMON a František TÖMÖSKÖZI. Válogatott források a szlovákiai református egyház történetéhez (1918-1938) = Selected Sources to the History of the Reformed Church in Slovakia (1918-1938). 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. 568 s. ISBN 978-80-8122-313-6.

Hivatkozások:
2020  [3] PETHEŐ, A. Komáromi református tanítóképzés a két világháború között. In Határtalanul a határok között. Kolozsvár : Kolozsvári Prostestáns Teológiai Intézet, 2020. ISBN 978-606-94847-2-2, p. 212.







Počet výstupov spolu: 67


Štatistika ohlasov s kategóriou podľa Vyhlášky č. 397/2020 Z. z: počet ohlasov: 36

Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: počet ohlasov: 32

Recenzia a umelecká kritika v publikácii: počet ohlasov: 3

Citácia v publikácii registrovaná v citačných indexoch: počet ohlasov: 1


Štatistika ohlasov s kategóriou podľa Vyhlášky č. 456/2012 Z. z: počet ohlasov: 1

Citácie v zahraničných publikáciách neregistrované v citačných indexoch: počet ohlasov: 1


Štatistika ohlasov: počet ohlasov: 37



Menný zoznam publikácií:


V1 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 3


V1_001 Tömösközi, František. Az Ige erejével [textový dokument (print)] : Lelkészi életrajzok és adattár Gömörtől a keleti határig. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022. ISBN 978-80-8122-426-3. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Ablonczy, Balázs. „A palástot nem hozhattam magammal”: A református egyház és a menekültkérdés Trianon után. DOI 10.61376/hit.2022.ablonczy.12 In: Hagyomány – Identitás – Történelem 2022. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem, 2023, s. 163-173 [online]. [maďarčina]


2022 [02/20] Máté, György. Kinek hol a helye?: Templomi székviták és más esetek mikrotörténeti tanulságai egy feledi református jegyzőkönyv alapján In: Fórum Társadalomtudományi Szemle. Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 2022, Roč. 24, č. 4, s. 103-121 [tlačená forma]. ISSN 1335-4361. [maďarčina]


2022 [02/20] Buza, Zsolt. Miért éppen Vaján?: Egy százéves történet margójára.... 1. vyd. Rimavská Sobota: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2022. ISBN 978-80-89964-25-3. [maďarčina]


2022 [03/20] Somogyi, Alfréd. Vagyunk...: Tömösközi Ferenc (szerk.), Az Ige erejével. Lelkészi életrajzok és adattár Gömörtől a keleti határig. Komárom, Selye János Egyetem Református Teológiai Kar, 2022, 561 lap In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022, Roč. 16, č. 1, s. 185-187 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


2022 [03/20] Petheő, Attila. Tömösközi Ferenc (szerk.), Az Ige erejével. Lelkészi életrajzok és adattár Gömörtől a keletei határig. Komárom, Selye János Egyetem Református Teológiai Kar, 2022, 561 old. [elektronický dokument] In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2022, Roč. 67, č. 2, s. 326-328 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [maďarčina]


2022 [03/20] Petheő, Attila. Az Ige erejével: Lelkészi életrajzok és adattár Gömörtől a keleti határig In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2022, Roč. 13, č. 1, s. 305-306 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]


V1_002 Petheő, Attila, Tömösközi, František, Somogyi, Alfréd, Lévai, Attila. Tárnok Gyula szürke könyve [textový dokument (print)] : Adattár az 1918-1938 években cseh megszállás alatt élő felvidéki református egyház történetének megírásához. 1. vyd. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022. ISBN 978-80-89899-10-4. ISBN (online) 978-80-89899-11-1. [maďarčina]


V1_003 Petheő, Attila, Tömösközi, František, Somogyi, Alfréd, Lévai, Attila. "Kik a Krisztusban hunytak el, mind boldogok" [textový dokument (print)] : Hitvalló egyház magyar mártírjai. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022. ISBN 978-80-8122-440-9. [maďarčina]


V2 Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka

Počet výstupov: 2


V2_001 Tömösközi, František. Kóczán Mór református lelkész az FTC olimpikon atlétája. DOI 10.36007/4102.2022.157 In: 13th International Conference of J. Selye University - Theological Section. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2022, s. 157-163 [online]. ISBN 978-80-8122-410-2. [maďarčina]


V2_002 Tömösközi, František. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyház levéltári iratanyagainak feltárása és kutatása In: Az egyháztörténet-írás története Magyarországon. Miskolc: Miskolci Egyetem, 2022, s. 300-309. ISBN 978-963-358-267-1. ISBN 978-963-358-268-8. [maďarčina]


V3 Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 4


V3_001 Tömösközi, František. Fejezetek a Komáromi Református Egyházközség történetéből 1790-ig In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2021, Roč. 12, č. 1, s. 213-236 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


V3_002 Tömösközi, František. Rekviem egy református gyülekezetért In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2021, Roč. 15, č. 1, s. 139-157 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


V3_003 Tömösközi, František, Haris, Szilárd. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház diakóniai szolgálatának erőforrásai In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022, Roč. 16, č. 1, s. 137-157 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


V3_004 Tömösközi, František. Református diakónia és szociális munka a komáromi református gyülekezetben In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2022, Roč. 13, č. 1, s. 113-129 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


O1 Odborný výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 2


O1_001 Petheő, Attila, Tömösközi, František, Pető, Bálint. Hitvalló egyház magyar mártírjai 2. [textový dokument (print)] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023. ISBN 978-80-8122-487-4. [maďarčina]


O1_002 Petheő, Attila, Tömösközi, František, Pető, Bálint. Hungarian martyrs of the Church of the Faith 2. [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023. ISBN 978-80-8122-493-5. [angličtina]


O2 Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka

Počet výstupov: 1


O2_001 Petheő, Attila, Tömösközi, František. Az oktatási rendszer a két világháború közötti időszakban In: Száz év: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története az önállósulástól napjainkig. Michaľany: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2023, s. 82-92 [tlačená forma]. ISBN 978-80-89964-29-1. [maďarčina]


O3 Odborný výstup publikačnej činnosti z časopisu

Počet výstupov: 1


O3_001 Tömösközi, František. Adalékok az Érsekújvári Református Egyházközség történetéhez In: Credo: Evangélikus folyóirat. Budapešť: Luther Kiadó, 2022, Roč. 28, č. 3, s. 104-111 [tlačená forma]. ISSN 1219-6800. [maďarčina]


U1 Umelecký výstup publikačnej činnosti ako celok

Počet výstupov: 1


U1_001 Lévai, Attila, Petheő, Attila, Somogyi, Alfréd, Tömösközi, František. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház képes története [textový dokument (print)] : Fénnyel írott történetünk a lévai zsinattól a lévai zsinatig. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023. ISBN 978-80-8122-483-6. [slovenčina. maďarčina]


AAB Vedecké monografie vydané v domácich vydavateľstvách

Počet výstupov: 1


AAB_001 Lévai, Attila, Simon, Attila, Somogyi, Alfréd, Szarka, László, Tömösközi, František. Az első húsz év [textový dokument (print)] : A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 1918-1938 között. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-8122-338-9. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Vásárhelyi, Bálint. A református egyház és az állam kapcsolata 1848 és 1920 között. DOI 10.36007/4485.2023.77 In: 14th International Conference of J. Selye University: Theological Section. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 77-92 [online]. ISBN 978-80-8122-448-5. [maďarčina]


2022 [02/20] Petheő, Attila. Lévai nemzetmegtartó lelkészek a XX. század elején: Birtha József és Antal Gyula életútja. 1. vyd. Komárno: Občianske združenie Coexistencia, 2022. ISBN 978-80-974485-0-9. ISBN (online) 978-80-974485-1-6. [maďarčina]


2020 [02/20] Szénási, Lilla. Trianon hatása az oktatásra és az iskolai katechézisre a Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyházban. DOI 10.36007/3747.2020.59 In: 12th International Conference of J. Selye University: Theological Sections. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020, s. 59-68 [online]. ISBN 978-80-8122-374-7. http://uk.ujs.sk/dl/3747/Szenasi.html. [maďarčina]


ADE Vedecké práce v ostatných zahraničných časopisoch

Počet výstupov: 3


ADE_001 Tömösközi, František. A református egyház önszerveződésének folyamata Csehszlovákiában 1918-1923 között In: Múltunk: Politikatörténeti folyóirat: a Politikatörténeti Intézet folyóirata. Budapešť: Napvilág Kiadó, 2020, Roč. 65, č. 2, s. 101-136 [tlačená forma]. ISSN 0864-960X. [maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Vásárhelyi, Bálint. A református egyház és az állam kapcsolata 1848 és 1920 között. DOI 10.36007/4485.2023.77 In: 14th International Conference of J. Selye University: Theological Section. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2023, s. 77-92 [online]. ISBN 978-80-8122-448-5. [maďarčina]


ADE_002 Tömösközi, František. A református egyház önszerveződésének folyamata Csehszlovákiában 1918-1923 között In: Múltunk: Politikatörténeti folyóirat: a Politikatörténeti Intézet folyóirata. Budapešť: Napvilág Kiadó, 2020, Roč. 65, č. 2, s. 101-136 [tlačená forma]. ISSN 0864-960X. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch socializmu (1948-1989). [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Ferkov, Klaudiia-Stefania. УТВОРЕННЯ РЕФОРМАТСЬКОГО ЦЕРКОВНОГО ОКРУГУ В МЕЖАХ ПІДКАРПАТСЬКОЇ РУСІ. DOI 10.24144/2523-4498.1(44).2021.232463 In: Naukovij visnik Užgorodskogo universitetu: Seria Istorija. Uzhhorod: Užhorodskyj nacionaľnyj universytet, 2021, Roč. 44, č. 1, s. 119-127 [tlačená forma]. ISSN 2523-4498. [ukrajinčina]


ADE_003 Tömösközi, František. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház önszerveződésének rövid története In: Pro Minoritate: a határokat túlélő kisebbségek lapja: a Fidesz Közép-európai és Kisebbségi Csoportjának tájékoztatója. Budapešť: FIDESZ Közép-európai és Kisebbségi Titkársága, 2017, s. 124-145 [tlačená forma]. ISSN 1216-9927. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] 박성곤, 박성곤. The History and Missiological Tasks of the Reformed Christian Church in Slovakia. DOI 10.17778/MAT.2021.02.53.127 In: Mission and Theology. [s.l.]: Presbyterian University and Theological Seminary, 2021, č. 53, s. 127-165. ISSN 1229-2133. [kórejčina]


2021 [02/20] Molnár, István, Dobos, Sándor, Rácz, Béla. Kárpátalja története: Örökség és kihívások. 1. vyd. Berehovo: Ferenc Rakoczi II Transcarpathian Hungarian College of Higher Education, 2021. ISBN 978-617-8046-21-7. [maďarčina]


2020 [02/20] Szabó, Előd. A Trianon-trauma és a Dunántúli Református Egyházkerület. DOI 10.55954/AP.2020.3-4.213 In: Acta Papensia. Pápa: Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei, 2020, Roč. 20, č. 3-4, s. 213-240. ISSN 1587-6292. [maďarčina]


ADF Vedecké práce v ostatných domácich časopisoch

Počet výstupov: 2


ADF_001 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunántúli Református Egyházkerület peregrinus lelkészei In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2020, Roč. 14, č. 2, s. 116-146 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


ADF_002 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunántúli Református Egyházkerület peregrinus lelkészei In: Teológiai Fórum: A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: Vedecký časopis Reformovanej teologickej fakulty Univerzity J. Selyeho a Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020, Roč. 14, č. 2, s. 116-146 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


ADM Vedecké práce v zahraničných časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS

Počet výstupov: 2


ADM_001 Tömösközi, František. The situation of the Reformed elementary schools in the Reformed Diocese of Komárom in the 1920s-1930s [elektronický dokument]. DOI 10.24193/subbtref.66.2.15 In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2021, Roč. 66, č. 2, 305-338 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [maďarčina]. - SCO


ADM_002 Tömösközi, František. The situation of the Reformed elementary schools in the Reformed Diocese of Komárom in the 1920s-1930s [elektronický dokument]. DOI 10.24193/subbtref.66.2.15 In: Studia Universitatis Babeş-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica. Cluj-Napoca: Universitatea Babes-Bolyai, 2021, Roč. 66, č. 2, s. 305-338 [tlačená forma] [online]. ISSN 1582-5418. ISSN (online) 2065-9482. [maďarčina]. - SCO


ADN Vedecké práce v domácich časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS

Počet výstupov: 6


ADN_001 Tömösközi, František. Ekeli Száki János református lelkész vértanúságának rövid története In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2018, Roč. 9, č. 1, s. 22-30 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


ADN_002 Tömösközi, František. Attempt of Joseph Burg - Roman Catholic parish priest of the village Vlčany to the conversion of the reformed faith In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2019, Roč. 10, č. 1, s. 84-100 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


ADN_003 Tömösközi, František. Adalékok az 1921-es püspökválasztás történetéhez In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2020, Roč. 11, č. 1, s. 151-165 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


ADN_004 Tömösközi, František. Ekeli Száki János református lelkész vértanúságának rövid története In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2018, Roč. 9, č. 1, s. 22-30 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


ADN_005 Tömösközi, František. Attempt of Joseph Burg - Roman Catholic parish priest of the village Vlčany to the conversion of the reformed faith In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2019, Roč. 10, č. 1, s. 84-100 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


ADN_006 Tömösközi, František. Adalékok az 1921-es püspökválasztás történetéhez In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2020, Roč. 11, č. 1, s. 151-165 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch socializmu (1948-1989). [maďarčina]. - SCO


AEC Vedecké práce v zahraničných recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách

Počet výstupov: 2


AEC_001 Tömösközi, František. Fejezetek a kiskoszmályi mozgalom és árvaház történetéhez 1945-ig In: Középszintű állami és felekezeti iskolák, tanítóképzők és árvaházak 1869-1949: A magyarság megtartó ereje 3.. Győr: Palatia Nyomda és Kiadó, 2019, s. 372-383 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5904-18-9. [maďarčina]


AEC_002 Tömösközi, František. Fejezetek a kiskoszmályi mozgalom és árvaház történetéhez 1945-ig In: Középszintű állami és felekezeti iskolák, tanítóképzők és árvaházak 1869-1949: A magyarság megtartó ereje 3.. Győr: Palatia Nyomda és Kiadó, 2019, s. 372-383 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5904-18-9. [maďarčina]


AFD Publikované príspevky na domácich vedeckých konferenciách

Počet výstupov: 2


AFD_001 Tömösközi, František. A Komáromi Református Koedukált Tanítóképző felállításának rövid története In: A magyarság megtartó ereje a Kárpát-medencében. Győr: Palatia Nyomda és Kiadó, 2018, s. 105-131 [tlačená forma]. ISBN 978-615-5904-10-3. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Petheő, Attila. Antal Gyula egyházi és társadalmi helytállása a két világháború közötti Léván In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022, Roč. 16, č. 2, s. 166-180 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


2020 [02/20] Donáth, Péter. Pedagógusok az 1918-1919. évi politikai forgószélben. 1. vyd. Budapest: Trezor Kiadó, 2020. ISBN 978-963-8144-53-9. [maďarčina]


2020 [02/20] Petheő, Attila. Komáromi református tanítóképzés a két világháború között In: Határtalanul a határok között: Egyháztörténeti tanulmányok. Kolozsvár: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2020, s. 209-221 [tlačená forma]. ISBN 978-606-94847-2-2. [maďarčina]


2020 [02/20] Szénási, Lilla. Trianon hatása az oktatásra és az iskolai katechézisre a Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyházban. DOI 10.36007/3747.2020.59 In: 12th International Conference of J. Selye University: Theological Sections. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020, s. 59-68 [online]. ISBN 978-80-8122-374-7. http://uk.ujs.sk/dl/3747/Szenasi.html. [maďarčina]


AFD_002 Tömösközi, František. Galambos Zoltán élete és szolgálata In: A hit és a közösség szolgálatában: Életutak a szlovákiai református keresztyén egyházban. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018, s. 92-110. ISBN 978-80-8122-273-3. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Galo, Vilmos. A komáromi Református Timótheus Árvaház története (1937–1948) In: Iuxta Danubium. Komárno: Podunajské múzeum v Komárne, 2021, s. 176-214 [tlačená forma]. ISBN 978-80-971781-5-4


2021 [02/20] Bajcsi, Ildikó. „Ezeknek ki kell kerülni a nemzet vérkeringéséből”: A komáromi és környékbeli zsidóság jogfosztása (1938–1944). 1. vyd. Budapest: Clio Intézet, 2021. ISBN 978-615-6231-05-5. [maďarčina]


2019 [01/20] Petheő, Attila. Magyar református oktatásügy helyzete a Trianon utáni Csehszlovákiában In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2019, Roč. 10, č. 2, s. 133-142 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. https://www.scopus.com/record/display.uri?eid=2-s2.0-85079636407&origin=resultslist. [maďarčina]. - SCO


FAI Zostavovateľské práce knižného charakteru (bibliografie, encyklopédie, katalógy, slovníky, zborníky, atlasy...)

Počet výstupov: 35


FAI_001 Tömösközi, František, Popély, Árpád, Lévai, Attila. A hit és a közösség szolgálatában: Életutak a szlovákiai református keresztyén egyházban. 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-273-3. [maďarčina]


Ohlasy:

2019 [02/20] Petheő, Attila. A csehszlovákiai magyar közösség helyzete az 1918-1924 között megjelenő magyarországi református lapokban In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2019, Roč. 13, č. 2, s. 172-183 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


FAI_002 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 1. kötet (1-5. doboz, 1920-1923/2.) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-258-0. ISBN (online) 978-80-8122-257-3. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Strédl, Terézia. Oktatásszervezés az első Csehszlovák Köztársasági egyetlen magyar főiskoláján In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2021, Roč. 12, č. 1, s. 173-183 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


FAI_003 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 2. kötet (6-10. doboz, 1924/1-1926/1.) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-260-3. ISBN (online) 978-80-8122-259-7. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Strédl, Terézia. Oktatásszervezés az első Csehszlovák Köztársasági egyetlen magyar főiskoláján In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2021, Roč. 12, č. 1, s. 173-183 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


FAI_004 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 3. kötet (11-15. doboz, 1926/2-1928/2.) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-262-7. ISBN (online) 978-80-8122-261-0. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Strédl, Terézia. Oktatásszervezés az első Csehszlovák Köztársasági egyetlen magyar főiskoláján In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2021, Roč. 12, č. 1, s. 173-183 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


FAI_005 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 4. kötet (16-20. doboz, 1928/3-1930/1.) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-264-1. ISBN (online) 978-80-8122-263-4. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Strédl, Terézia. Oktatásszervezés az első Csehszlovák Köztársasági egyetlen magyar főiskoláján In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2021, Roč. 12, č. 1, s. 173-183 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


FAI_006 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 5. kötet (21-25. doboz, 1930/2-1931/3.) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-266-5. ISBN (online) 978-80-8122-265-8. [maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Strédl, Terézia. Oktatásszervezés az első Csehszlovák Köztársasági egyetlen magyar főiskoláján In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2021, Roč. 12, č. 1, s. 173-183 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


FAI_007 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 6. kötet (26 - 30. doboz, 1932/1-1933/2.) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-268-9. ISBN (online) 978-80-8122-267-2. [slovenčina. maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Strédl, Terézia. Oktatásszervezés az első Csehszlovák Köztársasági egyetlen magyar főiskoláján In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2021, Roč. 12, č. 1, s. 173-183 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


FAI_008 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 7. kötet (31-35. doboz, 1933/3-1935/1) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-270-2. ISBN (online) 978-80-8122-269-6. [slovenčina. maďarčina]


Ohlasy:

2021 [02/20] Strédl, Terézia. Oktatásszervezés az első Csehszlovák Köztársasági egyetlen magyar főiskoláján In: Historia Ecclesiastica: časopis pre dejiny cirkví a náboženstiev v Strednej Európe. Prešov: Prešovská univerzita v Prešove, 2021, Roč. 12, č. 1, s. 173-183 [tlačená forma]. ISSN 1338-4341. [maďarčina]. - SCO


FAI_009 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 8. kötet (36-42. doboz, 1935/2-1938/2) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-272-6. ISBN (online) 978-80-8122-271-9. [slovenčina. maďarčina]


FAI_010 Simon, Attila, Tömösközi, František. Válogatott források a szlovákiai református egyház történetéhez (1918-1938). 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-8122-313-6. [angličtina. maďarčina]


Ohlasy:

2023 [02/20] Ablonczy, Balázs. „A palástot nem hozhattam magammal”: A református egyház és a menekültkérdés Trianon után. DOI 10.61376/hit.2022.ablonczy.12 In: Hagyomány – Identitás – Történelem 2022. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem, 2023, s. 163-173 [online]. [maďarčina]


2021 [02/20] Varga, Szilárd. Följegyezve: Adatok az Apáczaszakállasi Református Egyházközség történetéből, a vélt kezdetektől 1945-ig. 1. vyd. Apáczaszakállas: Apáczaszakállasi Református Egyházközség, 2021. ISBN 978-80-570-3417-9. [maďarčina]


2020 [02/20] Szénási, Lilla. Trianon hatása az oktatásra és az iskolai katechézisre a Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyházban. DOI 10.36007/3747.2020.59 In: 12th International Conference of J. Selye University: Theological Sections. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2020, s. 59-68 [online]. ISBN 978-80-8122-374-7. http://uk.ujs.sk/dl/3747/Szenasi.html. [maďarčina]


FAI_011 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 1. kötet (1-6. doboz) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-14-3. ISBN (online) 978-80-81223-15-0. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Buza, Zsolt. Miért éppen Vaján?: Egy százéves történet margójára.... 1. vyd. Rimavská Sobota: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2022. ISBN 978-80-89964-25-3. [maďarčina]


2022 [02/20] Buza, Zsolt. Miért éppen Vaján? In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022, Roč. 16, č. 2, s. 151-165 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


FAI_012 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Keresztyén Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 2. kötet (7-12. doboz) [textový dokument (print)] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-16-7. ISBN (online) 978-80-81223-17-4. [maďarčina]


FAI_013 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegzyéke 1920-1939 között - 3. kötet (13-18.doboz) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-18-1. ISBN (online) 978-80-81223-19-8. [maďarčina]


FAI_014 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 4. kötet (19-24. doboz) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-20-4. ISBN (online) 978-80-81223-21-1. [maďarčina]


FAI_015 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 5. kötet (25-30.doboz) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-22-8. ISBN (online) 978-80-81223-23-5. [maďarčina]


Ohlasy:

2022 [02/20] Buza, Zsolt. Miért éppen Vaján?: Egy százéves történet margójára.... 1. vyd. Rimavská Sobota: Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, 2022. ISBN 978-80-89964-25-3. [maďarčina]


2022 [02/20] Buza, Zsolt. Miért éppen Vaján? In: Teológiai Fórum: a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata: vedecký časopis Teologického inštitútu J. Calvína. Komárno: Calvin J. Teológiai Akadémia, 2022, Roč. 16, č. 2, s. 151-165 [tlačená forma]. ISSN 1337-6519. [maďarčina]


FAI_016 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 6. kötet (31-36. doboz) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-24-2. ISBN (online) 978-80-81223-25-9. [maďarčina]


FAI_017 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 7. kötet (37-42. doboz) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-26-6. ISBN (online) 978-80-81223-27-3. [maďarčina]


FAI_018 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 8. kötet (43-46., 48, 50, 58. doboz) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-28-0. ISBN (online) 978-80-81223-29-7. [maďarčina]


FAI_019 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 1. kötet (1-5. doboz, 1920-1923/2.) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-258-0. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952. [maďarčina. maďarčina]


FAI_020 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 2. kötet (6-10. doboz, 1924/1-1926/1.) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-260-3. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952. [maďarčina]


FAI_021 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 3. kötet (11-15. doboz, 1926/2-1928/2.) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-262-7. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952 1/0528/16. [maďarčina]


FAI_022 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 4. kötet (16-20. doboz, 1928/3-1930/1.) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-264-1. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952 1/0528/16. [maďarčina]


FAI_023 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 5. kötet (21-25. doboz, 1930/2-1931/3.) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-266-5. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952. [maďarčina]


FAI_024 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 6. kötet (26 - 30. doboz, 1932/1-1933/2.) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-268-9. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952. [slovenčina. maďarčina]


FAI_025 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 7. kötet (31-35. doboz, 1933/3-1935/1) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-270-2. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952 1/0528/16. [slovenčina. maďarčina]


FAI_026 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Dunáninneni Református Egyházkerület és a Szlovenszkói Református Egyetemes Egyház Konventjének Pápán őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1938 között - 8. kötet (36-42. doboz, 1935/2-1938/2) [elektronický dokument] . 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2018. ISBN 978-80-8122-272-6. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952 1/0528/16. [slovenčina. maďarčina]


FAI_027 Simon, Attila, Tömösközi, František. Válogatott források a szlovákiai református egyház történetéhez (1918-1938). 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-8122-313-6. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952. [angličtina. maďarčina]


Ohlasy:

2020 [03/12] PETHEŐ, A. Komáromi református tanítóképzés a két világháború között. In Határtalanul a határok között. Kolozsvár : Kolozsvári Prostestáns Teológiai Intézet, 2020. ISBN 978-606-94847-2-2, p. 212.. [s.l.] : [s.n.], 2020


FAI_028 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 1. kötet (1-6. doboz). 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-14-3. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952 1/0528/16. [maďarčina]


FAI_029 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Keresztyén Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 2. kötet (7-12. doboz). 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-16-7. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952 1/0528/16. [maďarčina]


FAI_030 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegzyéke 1920-1939 között - 3. kötet (13-18.doboz). 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-18-1. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952 1/0528/16. [maďarčina]


FAI_031 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 4. kötet (19-24. doboz). 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-20-4. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952 1/0528/16. [maďarčina]


FAI_032 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 5. kötet (25-30.doboz). 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-22-8. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952 1/0528/16. [maďarčina]


FAI_033 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 6. kötet (31-36. doboz). 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-24-2. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952 1/0528/16. [maďarčina]


FAI_034 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 7. kötet (37-42. doboz). 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-26-6. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952 1/0528/16. [maďarčina]


FAI_035 Tömösközi, František. A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Sárospatakon őrzött iratainak válogatott jegyzéke 1920-1939 között - 8. kötet (43-46., 48, 50, 58. doboz). 1. vyd. Komárno: Univerzita J. Selyeho, 2019. ISBN 978-80-81223-28-0. Poznámka: Reformovaná kresťanská cirkev na Slovensku v rokoch 1919–1952 1/0528/16. [maďarčina]



Štatistika záznamov


Štatistika záznamov indexovaných v databázach Current Content Connect, Web of Science Core Collection, Scopus a ich podradených databázach:


Databáza SCO. Počet zaznamov spolu: 10

Hlavná databáza SCO: 10


Štatistika záznamov



Podľa kategórie EPC od roku 2022

Počet všetkých záznamov: 14

V1 - Vedecký výstup publikačnej činnosti ako celok: 3

V2 - Vedecký výstup publikačnej činnosti ako časť editovanej knihy alebo zborníka: 2

V3 - Vedecký výstup publikačnej činnosti z časopisu: 4

O1 - Odborný výstup publikačnej činnosti ako celok: 2

O2 - Odborný výstup publikačnej činnosti ako časť knižnej publikácie alebo zborníka: 1

O3 - Odborný výstup publikačnej činnosti z časopisu: 1

U1 - Umelecký výstup publikačnej činnosti ako celok: 1


Podľa kategórie EPC do roku 2021

Počet všetkých záznamov: 53

AAB - Vedecké monografie vydané v domácich vydavateľstvách: 1

ADE - Vedecké práce v ostatných zahraničných časopisoch: 3

ADF - Vedecké práce v ostatných domácich časopisoch: 2

ADM - Vedecké práce v zahraničných časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS: 2

ADN - Vedecké práce v domácich časopisoch registrovaných v databázach Web of Science alebo SCOPUS: 6

AEC - Vedecké práce v zahraničných recenzovaných vedeckých zborníkoch, monografiách: 2

AFD - Publikované príspevky na domácich vedeckých konferenciách: 2

FAI - Zostavovateľské práce knižného charakteru (bibliografie, encyklopédie, katalógy, slovníky, zborníky, atlasy...): 35


Podľa kategórie ohlasov

Počet ohlasovaných záznamov: 19

Počet jedinečných ohlasov: 37

Počet ohlasov zapísaných do roku 2021: 1

Z toho bez autocitácií: 1

01 - Citácie v zahraničných publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

02 - Citácie v domácich publikáciách registrované v citačných indexoch Web of Science a v databáze SCOPUS: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

03 - Citácie v zahraničných publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 1

Z toho bez autocitácií: : 1

04 - Citácie v domácich publikáciách neregistrované v citačných indexoch: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

05 - Recenzie v zahraničných publikáciách: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

06 - Recenzie v domácich publikáciách: 0

Z toho bez autocitácií: : 0

Počet ohlasov zapísaných od roku 2022: 36

Z toho bez autocitácií: 36

01 - Citácia v publikácii registrovaná v citačných indexoch: 1

Z toho bez autocitácií: : 1

02 - Citácia v publikácii vrátane citácie v publikácii registrovanej v iných databázach okrem citačných indexov: 32

Z toho bez autocitácií: : 32

03 - Recenzia a umelecká kritika v publikácii: 3

Z toho bez autocitácií: : 3


Podľa krajiny vydania

Počet domácich vydaní: 56

Počet zahraničných vydaní: 10

Počet bez krajiny vydania: 1


Podľa krajiny zverejnenia

Počet domácich zverejnení na podujatí: 0

Počet domácich zverejnení v inštitúcii: 0

Počet zahraničných zverejnení na podujatí: 0

Počet zahraničných zverejnení v inštitúcii: 0


Podľa oblasti výskumu

020 Humanitné vedy: 64

030 Historické vedy a etnológia: 4


Podľa študijného odboru

6171 teológia: 14


Podľa podujatia

Počet všetkých konferenčných publikácií a príspevkov: 4

Z toho na domácich podujatiach: 3

Z toho na zahraničných podujatiach: 1

Počet pozvaných konferenčných príspevkov: 0

Z toho na domácich podujatiach: 0

Z toho na zahraničných podujatiach: 0


Podľa projektov

Počet publikácií s naviazaným projektom: 26


Podľa databáz a citačných indexov

SCO SCOPUS: 10

SCO SCOPUS: 10


Podľa metrík

CiteScore: 6

SJR: 10

SNIP: 6


Podľa kvartilov

Počet záznamov s kvartilom Scimago: 10

Z toho Q1: 4

History: 2

Religious studies: 4

Z toho Q2: 3

History: 3

Religious studies: 1

Z toho Q3: 1

History: 1

Religious studies: 1

Z toho Q4: 4

History: 2

Religious studies: 4



A Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének külső tagja (2016-tól)

Az MRE Doktorok Kollégiumának tagja (2017-től)

 


 

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem