SJE főmenü

 Missziológia, diakónia és szociális gondoskodás (Bc.)

Alapinfók

Képzési forma/Tagozat: nappali
Akadémiai cím: bakalár (Bc.)
Standard időtartam: 3 tanév/6 szemeszter
A képzés nyelve: magyar, szlovák
Tervezett létszám: 40

Tandíj: A tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén évente tandíjat kell fizetni. További információk itt.

Miért

A Missziológia, diakónia és szociális gondoskodás tanulmányi program alapképzésének végzőse ismeri szakmájának teológiai, filozófiai, pedagógiai, pszichológiai és szociológiai alapjait és azokat a gyakorlatban is tudja foganatosítani. Ismeretekkel rendelkezik ahhoz, hogy egyházi, állami és önkormányzati intézményekben töltsön be állást, illetve képes egyéb szociális segítségnyújtásra, mint pl. krízisintervencióra, terepmunkára, reszocializációs segítség nyújtására, a kliensek érdekében történő tárgyalások lebonyolítására.

A tanulmányi program szerkezete megegyezik a környező országok és Európa hasonló tanulmányi programjaival, így kellő átjárhatóságot biztosít.

Követelmények

- Sikeres érettségi vizsga/Teljes középfokú végzettség. Az érettségi bizonyítvány hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni.

- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek itt. Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.

- A külföldön megszerzett középfokú végzettséget igazoló okiratot (érettségi bizonyítványt) honosítani kell. Bővebb információ itt.

- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.

Felvételi eljárás

A felvételi eljárás része:

- a határidőn belül elküldött jelentkezési lap
- írásbeli felvételi vizsga (empátia teszt)
- szóbeli felvételi vizsga (motivációs beszélgetés)

Jelentkezési határidő: 2025. 05. 31.

A felvételi időpontja: 2025. 07. 04.

A felvételi feltételekről bővebben itt.

.

Ajánlások

- Ajánlott, de nem elvárt érettségi vizsgát tenni humán tudományokból: nyelvi társadalomtudományi, történelmi tárgyakból,
- hasznosak a zenei, egyházzenei: ének illetve hangszeres kompetenciák,

Kedvcsináló

 Missziológia, diakónia és szociális gondoskodás (Mgr.)

Alapinfók

Képzési forma/Tagozat: nappali
Akadémiai cím: Mgr.
Standard időtartam: 2 tanév/4 szemeszter
A képzés nyelve: magyar, szlovák
Tervezett létszám: 25

Tandíj: A tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén évente tandíjat kell fizetni. További információk itt.

Miért

A Missziológia, diakónia és szociális gondoskodás tanulmányi program mesterképzésének végzőse rendelkezik mindazzal az elméleti és gyakorlati képességgel, ami egy team vagy intézmény vezetéséhez, menedzseléséhez elengedhetetlen. Képes célirányosan, a jogi előírásokkal összhangban eljárni. A szociális tudomány szintjén önálló kutatásra, problémamegoldásra képes.A tanulmányi program szerkezete megegyezik a környező országok és Európa hasonló tanulmányi programjaival, így kellő átjárhatóságot biztosít.

Követelmények

- A választott szakiránynak megfelelő alapszintű felsőfokú végzettség (Bc.). Az alapszintű felsőfokú végzettség megszerzését igazoló okirat közjegyzővel hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni

- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek itt. Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.

- A külföldön megszerzett alapszintű felsőfokú végzettséget igazoló okiratot (diploma) honosítani kell. Bővebb információ itt.

- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.

Felvételi eljárás

A felvételi eljárás része:

- a határidőn belül elküldött jelentkezési lap ellenőrzése, tartalmi vizsgálata,

- írásbeli teszt - a tanulmányi program alapképzésben megszerezhető ismereteinek és készségeinek felmérése (az SJE RTK MDSSdb tanulmányi program végzettjei számára nincs külön felvételi vizsga)

- szóbeli felvételi vizsga (moticációs beszélgetés)

Jelentkezési határidő: 2025. 05. 31.

A felvételi időpontja: 2025. 07. 04.

A felvételi feltételekről bővebben itt.

Ajánlások

- Hasznosak, de nem elvártak az idegen nyelvi, számítástechnikai és zenei kompetenciák

Kedvcsináló

 

A végzős hallgató profilja

SK: Ciele vzdelávania a uplatnenie sa absolventa:

Absolvent má vedomosti z teórií sociálnej práce v kontexte ich historického vývoja, v prepojení na súčasnú sociálnu prácu a ich aplikovateľnosti v jednotlivých poliach sociálnej práce a k jednotlivým skupinám klientov. Má rozsiahle vedomosti z metód a foriem sociálnej práce, z prevencii závislosti a základov adiktológie, mládežníckej problematiky, z aplikovanej sociálnej politiky, z teórií sociálno-psychologickej problematiky, zo sociálno-ekonomickej oblasti, zo spoločensko-vedných oblastí, z ekonomických základov sociálneho manažmentu, z psychológii osobnosti, z terapeutických prístupov ku klientovi, zo základov personálneho manažmentu, z metodológii výskumu orientovanú na sociálnu prácu. Disponuje odbornými teoretickými vedomosťami z oblasti supervízie, manažmentu a projektovania v sociálnej práci doplnenými praktickými zručnosťami získanými odbornou praxou. Vie odporučiť aktuálny prístup k riešeniu vzniknutých problémov v praxi ako aj vo výskume sociálnej práce a zaujať kritické stanovisko k činnostiam a procesom uskutočňovaným v sociálnej práci. Absolvent je schopný vyhľadať, osloviť, nadviazať rozhovor a zvoliť účinné prístupy k motivovaniu na spoluprácu.
Vzdelávanie umožní absolventom získať vzdelanie, ktoré je plne kompatibilné s podobnými študijnými odbormi vo svete, ich zručnosti a kompetencie budú vhodné pre prípadné zamestnanie v uvedených oblastiach a krajinách EÚ alebo v iných častiach sveta.
Na základe Slovenského kvalifikačného rámca v Európskom priestore vysokoškolského vzdelávania, absolventi daného študijného programu patria do 7. úrovne, lebo dostanú vysokoškolský diplom, vysvedčenie o štátnej skúške a dodatok k diplomu. Jednotlivec má všeobecné vedomosti na úrovni hodnotenia. Odborné vedomosti: metodologické vedomosti z viacerých oblastí odboru i praxe, slúžiace ako základ pre inovácie a originalitu v praxi a výskume. Kognitívne zručnosti: navrhovať a hodnotiť riešenia metodických, odborných, praktických a vedeckých problémov z viacerých oblastí odboru i praxe. Vie formulovať odporúčania pre rozvoj danej vednej a pracovnej oblasti. Dokáže stanovovať vedecké alebo praktické predpoklady riešenia problémov. Praktické zručnosti: absolvent dokáže realizovať a hodnotiť riešenia metodických, odborných, praktických a vedeckých problémov z viacerých oblastí odboru i praxe. Je schopný vytvárať návody, projekty realizácie a hodnotiace postupy k činnostiam z odboru. Kompetencie: absolvent sa vyznačuje vysokým stupňom samostatnosti a predvídavosti v známom aj neznámom prostredí. Vyznačuje sa iniciatívnosťou a zodpovednosťou za riadenia práce pracovného tímu, inovatívnym a tvorivým myslením, odbornou prezentáciou výsledkov vlastného štúdia alebo praxe. Má schopnosť reagovať na sociálne a spoločenské problémy na základe Písma a kresťanských hodnôt sociálne a spoločenské problémy a ponúknuť ich ostatným. Schopnosť ponúknuť pomoc na základe kresťanských hodnôt. Schopnosť viesť facilitatívne rozhovory, riešiť konflikty a problémy na základe Písma a kresťanských hodnôt. Schopnosť formulovať Písmo a kresťanské hodnoty a primerane ich sprostredkovať v rozhovore.

Uplatnenie sa absolventa:
Absolvent študijného programu Misiológia, diakónia a sociálna starostlivosť môže nájsť uplatnenie ako: opatrovateľ, osobný asistent, konzultant v komunitnom centre v oblasti sociálnej starostlivosti, sociálny pracovník v cirkevných službách.
Absolventi spĺňajú kvalifikačný predpoklad na výkon odbornej činnosti asistenta sociálnej práce (Zákon o sociálnej práci 219/2014 Z.z., § 5, ods. 1, písm. b).
Absolventi študijného programu pri posudzovaní ich uplatniteľnosti na trhu práce, mohli byť zaradení do kategórie "0929 sociálne zabezpečenie inde neklasifikované", lebo misiológia a diakonia je taká špecifická oblasť v službe cirkvi, ktorá nie je presne zaradená do ISCED-FoET 2013. Naši absolventi sú schopní na sociálnu starostlivosť o starých, o postihnutých, o odkázaných, ako aj o detí. Z tohoto hľadiska by patrili do kategórie "092 Sociálne zabezpečenie", ale študijný program sa realizuje v študijnom oblasti 37. teológia. Povolanie misiológov a diakónov je taká špecifická a úzka parketa, že nie je možné jednoznačne zaradiť do vytvorených skupín odborov. Pokiaľ ošetrovateľ alebo sociálny pracovník je schopný pomáhať odkázaným na úrovni fyzickej a telesnej, diakón a misiológ pritom sa zaoberá aj s dušou daného odkázaného človeka.


HU: A képzés célja és a végzett hallgató érvényesülése:

A végzősök ismerik a szociális munka elméleti és történeti hátterét, fejlődésének összefüggéseit. Az egyes szociális területeken képesek a jelen kihívásainak megfelelően alkalmazni a szociális gondoskodás eszközeit, a szociális szolgáltatásra vagy ellátásra szoruló kliensek igényének megfelelően. Széleskörű ismeretekkel rendelkeznek a szociális munka módszereiről és formáiról, a szenvedélybetegségek megelőzéséről és a szenvedélybetegségek lényegéről, az ifjúsági kérdésekről, az alkalmazott szociálpolitikáról, a szociálpszichológiai kérdésekről, a szociális-gazdasági területről, a társadalomtudományi területekről, a szociális menedzsment gazdasági alapjairól, a személyiség pszichológiájáról, a kliensek terápiás megközelítésének kérdéséről, a humánpolitika alapjairól, a szociális munkához igazodó kutatásmódszertanról. Szakmai és elméleti ismeretekkel rendelkeznek a szociális munka felügyelete, irányítása és tervezése terén, amelyeket a szakmai gyakorlat során szerzett gyakorlati ismeretek egészítenek ki. Képesek a gyakorlatban, valamint a szociális munka kutatásában felmerülő problémák megoldásának aktuális megközelítéseit javasolni, és kritikusan állást foglalni a szociális munkában végzett tevékenységekkel és folyamatokkal kapcsolatban. Az végzősök képesek felmérni, megszólítani, beszélgetéssel motiválni a szükséges együttműködést.
A képzés olyan ismeretet ad a hallgatónak, amely teljes mértékben kompatibilis a világ bármely pontján tanulható, hasonló képzéssel; készségeik és kompetenciáik egyformán alkalmasak arra, hogy az EU országaiban vagy a világ más részein tudjanak munkát vállalni.
Az Európai Felsőoktatási Térség szlovákiai képesítési keretrendszere alapján a tanulmányi program végzősei a 7. szinthez tartoznak, mivel egyetemi diplomát, államvizsga-bizonyítványt és oklevélmellékletet kapnak. Az egyén általános ismeretekkel rendelkezik az értékelés szintjén. Szakmai ismeretek: módszertani ismeretek a szakterület és a gyakorlat több területén, amelyek az innováció és az eredetiség alapjául szolgálnak a gyakorlatban és a kutatásban. Kognitív készségek: módszertani, szakmai, gyakorlati és tudományos javaslattétel problémák megoldására és helyzetértékelés több tudományág és gyakorlati terület vonatkozásában. Képes ajánlásokat megfogalmazni egy adott tudományos és szakmai terület fejlesztésére. Képes tudományos vagy gyakorlati feltevéseket tenni a problémamegoldással kapcsolatban. Gyakorlati készségek: a végzett szakember képes módszertani, szakmai, gyakorlati és tudományos problémák megoldásainak megvalósítására és értékelésére a diszciplína és a gyakorlat számos területén. A hallgató képes a szakterületen végzett tevékenységekhez irányelveket, megvalósítási projekteket és értékelési eljárásokat kidolgozni. Kompetenciák: a végzett személyt nagyfokú önállóság és előrelátás jellemzi ismerős és ismeretlen környezetben egyaránt. Jellemző rá a kezdeményezőkészség és a munkacsoport munkájának irányításáért való felelősségvállalás, az innovatív és kreatív gondolkodás, a saját tanulmányos vagy gyakorlati eredményeinek szakszerű bemutatása. Képes a Szentírás és a keresztény értékek alapján, társadalmi és szociális problémákra reagálni és azokat mások előtt is érthetővé tenni. Képes a keresztény értékek alapján segítséget nyújtani. Képes a Szentírás és a keresztény értékek alapján segítő beszélgetéseket folytatni, konfliktusokat és problémákat megoldani. Képesség a Szentírás és a keresztény értékek megfogalmazására és megfelelő közvetítésére a beszélgetések során.

A végzett hallgató érvényesülése:
A missziológia, diakónia és szociális gondoskodás szakon végzettek elhelyezkedhetnek: gondozó, személyi asszisztens, tanácsadó egy közösségi központban a szociális gondozás területén, szociális munkás az egyházi szolgálatoknál és szolgáltatóknál.
A végzettek megfelelnek a szociális asszisztensi szakmai tevékenységhez szükséges képesítési feltételnek (a szociális munkáról szóló 219/2014. sz. törvény 5. § (1) bekezdés b) pontja).
A szakon végzettek a munkaerő-piaci foglalkoztathatóságuk megítélésekor a „0929 máshova nem sorolható szociális gondoskodás” kategóriába sorolhatók, mivel a missziológia és diakónia olyan sajátos terület az egyházi szolgálatban, amely az ISCED-FoET 2013-ban nem pontosan besorolható. Végzett hallgatóink képesek az idősek, a fogyatékkal élők, a rászorulók, valamint a gyermekek szociális gondozására. Ebből a szempontból a „092 Szociális gondozás” kategóriába tartoznának, de a tanulmányi program a „37. teológia” tanulmányi területen valósul meg. A missziológusok és diakónusok hivatása annyira sajátos és szűk körű, hogy nem lehet őket egyértelműen besorolni a tudományágak kialakult csoportjaiba. Ha egy ápoló vagy egy szociális munkás fizikai és testi szinten képes segíteni a rászorulókon, a diakónus és a missziológus eközben az adott rászoruló lelkével is foglalkozik.


EN: Learning objectives and graduate employment:

The graduate has knowledge of theories of social work in the context of their historical development, in relation to contemporary social work and their applicability in individual fields of social work and to individual groups of clients. He has extensive knowledge of methods and forms of social work, prevention of addiction and the basics of addiction, youth issues, applied social policy, theories of social-psychological issues, socio-economic field, social science fields, economic foundations of social management, psychology of personality, therapeutic approaches to the client, the basics of personnel management, research methodology oriented to social work. He has professional theoretical knowledge in the field of supervision, management and design in social work, supplemented by practical skills acquired through professional practice. Can recommend current approaches to solving problems arising in practice as well as in social work research and take a critical stance on the activities and processes undertaken in social work. The graduate is able to research, approach, interview and choose effective approaches to motivate collaboration.
The training will enable graduates to receive an education that is fully compatible with similar fields of study around the world; their skills and competences will be suitable for eventual employment in these fields and in EU countries or in other parts of the world.
On the basis of the Slovak Qualifications Framework in the European Higher Education Area, graduates of the study programme in question belong to level 7, as they will receive a university diploma, a certificate of state examination and a supplement to the diploma. The individual has general knowledge at assessment level. Professional knowledge: methodological knowledge in several areas of the field and practice, serving as a basis for innovation and originality in practice and research. Cognitive skills: to propose and evaluate solutions to methodological, professional, practical and scientific problems in a range of disciplinary and practice areas. Can formulate recommendations for the development of a given scientific and professional field. Can make scientific or practical assumptions about problem solving. Practical skills: the graduate can implement and evaluate solutions to methodological, professional, practical and scientific problems in several areas of the discipline and practice. The student is able to develop guidelines, implementation projects and evaluation procedures for activities in the field. Competences: the graduate is characterised by a high degree of independence and foresight in both familiar and unfamiliar environments. He/she is characterised by initiative and responsibility for managing the work of a work team, innovative and creative thinking, and professional presentation of the results of his/her own studies or practice. Has the ability to respond to social and societal problems based on Scripture and Christian values social and societal problems and offer them to others. Ability to offer help based on Christian values. Ability to have facilitative conversations, resolve conflicts and problems based on Scripture and Christian values. Ability to articulate Scripture and Christian values and appropriately convey them in conversation.

Graduate employment:
Graduates of the study programme in Missiology, Diaconal Care and Social Care can find employment as: a carer, a personal assistant, a consultant in a community centre in the field of social care, a social worker in church services.
Graduates meet the qualification prerequisite for the professional activity of a social work assistant (Act on Social Work 219/2014 Coll., § 5, paragraph 1, letter b).
Graduates of the study programme, when assessing their employability on the labour market, could be classified in the category "0929 social welfare not elsewhere classified", because missiology and diakonia is such a specific field in the ministry of the church, which is not exactly classified in ISCED-FoET 2013. Our graduates are able to social care for the aged, the disabled, the needy, as well as for children. In this respect, they would belong to the category "092 Social Welfare", but the study programme is implemented in the study area 37 Theology. The vocation of missiologists and deacons is so specific and narrow that it is not possible to clearly classify them in the established groups of disciplines. If a nurse or social worker is able to help the needy on the physical and bodily level, the deacon and missiologist, in doing so, deals with the soul of the needy person in question.

A tanulmányi program felelősei

Zodpovedná osoba za študijný program:
Tanulmányi program felelős személye:
Responsible person for the study programme:

Prof. Pásztori-Kupán István, PhD.

Zodpovedné osoby pre profilové predmety:
Profiltárgyakért felelős személyek:
Responsible persons for profile courses:

PaedDr. Strédl Terézia, PhD.
Mgr. Görözdi Zsolt, Th.D.
Hegedűs Rita, PhD.
ThDr. Szénási Lilla, PhD.

Učitelia predmetov študijného programu:
A tanulmányi program oktatói:
Teachers of subjects of the study programme:

Mgr. Görözdi Zsolt, Th.D.
Mgr. Süll Kinga, PhD.
Doc. ThDr. Lévai Attila, PhD.
Doc. ThDr. Somogyi Alfréd, PhD.
ThDr. Szénási Lilla, PhD.
Hegedűs Rita, PhD.
PaedDr. Strédl Terézia, PhD.
PhDr. Kahler Korcsmáros Enikő, PhD.
PhDr. Tóbiás Kossár Szilvia, PhD.
Dr. habil. PaedDr. Nagy Melinda, PhD.

A tanulmányi program átértékelési folyamatában a hallgatók képviselője:
Zástupca študentov v procese prehodnocovania študijného programu:
Student representative in the curriculum review process:

Bc. Čičová Elizabeth

A tanulmányi program átértékelési folyamatában a szakma képviselője:
Zástupca praxe v procese prehodnocovania študijného programu:
Practice representative of the curriculum review process:

Mgr. Bachorecová Beáta

 Református teológia (Mgr.)

Alapinfók

Képzési forma/Tagozat: nappali
Akadémiai cím: Mgr.
Standard időtartam: 5 tanév/10 szemeszter
A képzés nyelve: magyar, szlovák
Tervezett létszám: 20

Tandíj: A tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén évente tandíjat kell fizetni. További információk itt.

Miért

A református teológia tanulmányi program végzőse református teológiai illetve lelkipásztori állás betöltésére jogosult. Elméleti tudással rendelkezik a biblika teológiai, írásmagyarázati, lelkigondozói, kateketikai, etikai, dogmatikai, filozófiai, egyháztörténeti és más teológiai tárgyak kérdésköreiben.

Széles látóköre képessé teszi gyülekezetek, lelki közösségek vezetésére, gyermekkel, felnőttekkel és idős emberekkel való szakavatott foglalkozásra. A tanulmányi program szerkezete megegyezik a környező országok és Európa hasonló tanulmányi programjaival, így kellő átjárhatóságot biztosít.

Követelmények

- Sikeres érettségi vizsga/Teljes középfokú végzettség. Az érettségi bizonyítvány hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni.

- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek: itt. Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.

- A külföldön megszerzett középfokú végzettséget igazoló okiratot (érettségi bizonyítványt) honosítani kell. Bővebb információ itt.

- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.

Felvételi eljárás

A felvételi eljárás része:

- a határidőn belül elküldött jelentkezési lap ellenőrzése, tartalmi vizsgálata,
- írásbeli felvételi vizsga általános műveltségből, középiskolai tananyagból, a Szentírás ismeretéből, egyházismeretből, református hitvallásismeretből és egyháztörténetből
- szóbeli motivációs beszélgetés és beszélgetés az alkalmasság-felmérése céljából, idegen nyelv és egyházi ének tárgyismerete.

Jelentkezési határidő: 2025. 05. 31.
A felvételi időpontja: 2025. 07. 04.

A felvételi feltételekről bővebben itt.


Ajánlások

- Ajánlott, de nem elvárt érettségi vizsgát tenni humán tudományokból: nyelvi társadalomtudományi, történelmi tárgyakból,
- hasznosak a zenei, egyházzenei: ének illetve hangszeres kompetenciák,


Kedvcsináló

 Teológia (PhD.)

Alapinfók

Képzési forma/Tagozat: nappali és levelező
Akadémiai cím: PhD.
Standard időtartam: 3 tanév/6 szemeszter (nappali) vagy 4 tanév/8 szemeszter (levelező)
A képzés nyelve: magyar, szlovák
Tervezett létszám: 1 nappali, 5 levelező

Tandíj: A levelező tagozatos hallgatók évente tandíjat kötelesek fizetni. A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. Adatok itt.

Miért

A Teológia tanulmányi program doktoranduszképzésének végzőse ismeri a kutatás módszertanát, saját kutatási területén belül (Ószövetség, Újszövetség, gyakorlati teológia, rendszeres teológia, egyháztörténet, vallástörténet és filozófia) széleskörű ismeretekkel rendelkezik. Képes önálló teológiai kutatásra és problémamegoldásra. Képes figyelemmel követni, elemezni és kiértékelni kutatási területe legújabb hazai és külföldi eredményeit.

Követelmények

- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése mellett a jelentkezőnek felvételi vizsgán kell részt vennie.

- A felvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell, ill. ahhoz csatolni szükséges az alábbi dokumentumokat: önéletrajz, alapszintű (Mgr., MA.) teológiai végzettséget igazoló okmány hitelesített másolata, publikációs tevékenység.

- Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.

- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.

Felvételi eljárás

A felvételi eljárás része:

- a határidőn belül elküldött jelentkezési lap ellenőrzése, tartalmi vizsgálata,

- szóbeli felvételi - beszéllgetés teológiai diszciplínák tárgyában, az alkalmasság felmérése céljából

Jelentkezési határidő: 2025.05.31.
A felvételi időpontja: 2025. 07. 04.

A kiértesítés 30 napon belül történik meg postai úton.

Ajánlások

- Ajánlott előzetes kutatási tervet kidolgozni a választott témát illetően

Kedvcsináló

 

 Tanárképzés (Bc.)

Alapinfók

Képzési forma/Tagozat: nappali
Akadémiai cím: bakalár (Bc.)
Standard időtartam: 3 tanév / 6 szemeszter
A képzés nyelve: Magyar és / vagy szlovák, angol, német
Tanári szakok szabad szakpárosításban: (tervezett létszám)

• Kémia (25)
• Biológia (50)
• Matematika (40)
• Informatika (40)
• Történelem (70)
• Német nyelv és irodalom (25)
• Angol nyelv és irodalom (90)
• Magyar nyelv és irodalom (80)
• Szlovák nyelv és irodalom (30)
• Hitoktatás (20)

Tandíj: A tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén évente tandíjat kell fizetni. További információk itt.

Miért

Az alapképzést elvégző hallgató:

- alapvető ismereteket szerez a szakpárosításának megfelelő tudományterületek tényeiről, elméleti kérdéseiről, gyakorlati módszereiről

- rendelkezik a hatékony információkeresés és -feldolgozás ismereteivel

- megtervezi és megszervezi saját önálló tanulását, a hozzáférhető források legszélesebb körének felhasználásával

- felkészült az azonos vagy hasonló területen folyó mesterképzésbe való belépéshez

- az alapképzést elvégző hallgatók elhelyezkedhetnek az oktatásügyben mint az általános- és középiskolákban működő segédtanítók, azaz pedagógiai asszisztensek, továbbá mint a gyermekek szakköri tevékenységéért felelős pedagógiai munkatársak, ill. mint a kultúra, a nyelvi és az irodalmi kommunikáció, azaz a mediális területen tevékenykedő munkatársak

Követelmények

- Teljes középfokú végzettség (sikeres érettségi vizsga). Az érettségi bizonyítvány hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni.

- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek itt. Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.

- A külföldön megszerzett középfokú végzettséget igazoló okiratot (érettségi bizonyítványt) honosítani kell. Bővebb információ itt.

- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgáraira.



Felvételi eljárás

Jelentkezési határidő itt. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése.)

- Felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezésétől, ill. regisztrációjától számított 30 napon belül írásbeli határozat készül.

- Elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2025/2026-as akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát.

Ajánlások

- Ajánlott a szakpárosításnak megfelelő vagy rokon tárgyakból érettségizni.

- Tanulmányi versenyeken való részvétel, ill. szakkörökben való tevékenység előnyt jelenthet.

- Idegen nyelv ismerete, a Microsoft Office eszközök felhasználói szintű ismerete, szervezőkészség előnyt jelenthet.

Kedvcsináló

 Tanárképzés (Mgr.)

Alapinfók

Képzési forma/Tagozat: nappali
Akadémiai cím: Mgr.
Standard időtartam: 2 tanév/4 szemeszter
A képzés nyelve: Magyar és/vagy szlovák, angol, német
Tanári szakok szabad szakpárosításban (tervezett létszám):
• Kémia (20)
• Biológia (30)
• Matematika (30)
• Informatika (30)
• Történelem (30)
• Német nyelv és irodalom (20)
• Angol nyelv és irodalom (40)
• Magyar nyelv és irodalom (50)
• Szlovák nyelv és irodalom (20)
• Hitoktatás (10)

Tandíj: A tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén évente tandíjat kell fizetni. További információk itt.

Miért

A mesterképzést elvégző hallgató:

- részletekbe menően ismeri az adott szakterület összefüggéseit, elméleteit

- ismeri szakterületének sajátos kutatási módszereit

- jól ismeri szakterülete szókincsét, az írott és beszélt nyelvi kommunikáció sajátosságait

- felkészült az azonos vagy hasonló területen folyó doktori (PhD.) képzésbe való belépéshez

- képesítést nyer a szakpárosításának megfelelő alap-, ill. középiskolai tantárgyak oktatására

Követelmények

- A választott szakiránynak megfelelő alapszintű felsőfokú végzettség (Bc.). Az alapszintű felsőfokú végzettség megszerzését igazoló okirat közjegyzővel hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni

- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek itt. Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.

- A külföldön megszerzett alapszintű felsőfokú végzettséget igazoló okiratot (diploma) honosítani kell. Bővebb információ itt.

- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgáraira.



Felvételi eljárás

Jelentkezési határidő itt. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése.)

- Felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezésétől, ill. regisztrációjától számított 30 napon belül írásbeli határozat készül.

- Elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2018/2019-as akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát.

Ajánlások

- Tudományos Diákköri Konferencián, prózamondó vagy szavalóversenyen, ill. egyéb tanulmányi versenyen való részvétel előnyt jelenthet.

- Idegen nyelv ismerete, a Microsoft Office eszközök felhasználói szintű ismerete, szervezőkészség előnyt jelenthet.

Kedvcsináló

 Óvodapedagógia és köznevelés (Bc.)

Alapinfók

Képzési forma/Tagozat: nappali és levelező
Akadémiai cím: bakalár (Bc.)
Standard időtartam: 3 év (nappali tagozat) vagy 3 év (levelező tagozat)
A képzés nyelve: Magyar és szlovák
Tervezett létszám: 150 nappali, 90 levelező
Óvodapedagógia szakirány - nappali (120) / levelező (60)
Köznevelés szakriány - nappali (30) / levelező (30)

Tandíj: A levelező tagozatos hallgatók évente tandíjat kötelesek fizetni. A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. Adatok itt.

Miért

Az alapképzést elvégző hallgató:

- alapvető ismereteket szerez a szakjának megfelelő tudományterületek tényeiről, elméleti kérdéseiről, gyakorlati módszereiről

- rendelkezik a hatékony információkeresés és -feldolgozás ismereteivel

- megtervezi és megszervezi saját önálló tanulását, a hozzáférhető források legszélesebb körének felhasználásával

- felkészült az azonos vagy hasonló területen folyó mesterképzésbe való belépéshez

- szakképesítést nyer óvodapedagógusi, ill. az iskolai klubokban tevékenykedő nevelői állás betöltésére

Követelmények

- Teljes középfokú végzettség (sikeres érettségi vizsga). Az érettségi bizonyítvány hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni.

- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek itt. Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.

- A külföldön megszerzett középfokú végzettséget igazoló okiratot (érettségi bizonyítványt) honosítani kell. Bővebb információ itt.

- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgáraira.

Felvételi eljárás

Jelentkezési határidő itt. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése.)

- Felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezésétől, ill. regisztrációjától számított 30 napon belül írásbeli határozat készül.

- Elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2025/2026-as akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát.

Ajánlások

- Ajánlott az adott szaknak megfelelő vagy rokon tárgyakból érettségizni.

- Tanulmányi versenyeken való részvétel, ill. szakkörökben való tevékenység előnyt jelenthet.

- Idegen nyelv ismerete, a Microsoft Office eszközök felhasználói szintű ismerete, szervezőkészség előnyt jelenthet.

Kedvcsináló

 Tanítóképzés (Mgr.)

Alapinfók

Képzési forma/Tagozat: nappali és levelező
Akadémiai cím: Mgr.
Standard időtartam: 2 év (nappali tagozat) vagy 3 év (levelező tagozat)
A képzés nyelve: magyar, szlovák
Tervezett létszám: 60 nappali, 60 levelező

Tandíj: A levelező tagozatos hallgatók évente tandíjat kötelesek fizetni. A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén évente tandíjat kötelesek fizetni. Adatok itt.

Miért

A mesterképzést elvégző hallgató:

- részletekbe menően ismeri az adott szakterület összefüggéseit, elméleteit

- ismeri szakterületének sajátos kutatási módszereit

- jól ismeri szakterülete szókincsét, az írott és beszélt nyelvi kommunikáció sajátosságait

- felkészült az azonos vagy hasonló területen folyó doktori (PhD.) képzésbe való belépéshez

- képesítést szerez az óvodai és az alsó tagozatos oktatásban pedagógusként, oktatási intézményekben és pedagógiai intézetekben pedagógiai munkatársként való elhelyezkedést

Követelmények

- A választott szakiránynak megfelelő alapszintű felsőfokú végzettség (Bc.). Az alapszintű felsőfokú végzettség megszerzését igazoló okirat közjegyzővel hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni.

- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek itt. Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.

- A külföldön megszerzett alapszintű felsőfokú végzettséget igazoló okiratot (diploma) honosítani kell. Bővebb információ itt.

- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgáraira.

Felvételi eljárás

Jelentkezési határidő itt. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése.)

- Felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezésétől, ill. regisztrációjától számított 30 napon belül írásbeli határozat készül.

- Elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2018/2019-as akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát.

Ajánlások

- Tudományos Diákköri Konferencián, prózamondó vagy szavalóversenyen, ill. egyéb tanulmányi versenyen való részvétel előnyt jelenthet.

- Idegen nyelv ismerete, a Microsoft Office eszközök felhasználói szintű ismerete, szervezőkészség előnyt jelenthet.

Kedvcsináló

c

 Neveléstudomány (PhD.)

Alapinformációk

Képzési forma/Tagozat: nappali és levelező

Akadémiai cím: PhD.
Standard időtartam: 3 év (nappali tagozat) vagy 4 év (levelező tagozat)
A képzés nyelve:  magyar
Tervezett létszám: 3 nappali, 6 levelező
Tandíj: A levelező tagozatos hallgatók évente tandíjat kötelesek fizetni. A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni.

Feltvételi Követelmények

- A második szintű (magiszteri) tanulmányi program sikeres elvégzése az alábbi szakok valamelyikén: 

    - Tanítóképzés,

·         - Óvodapedagógia,
·         - Neveléstudomány,
·         - Kombinált tanári szakok,
·         - Egyszakos tanári szakok.

- Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza a Selye János Egyetem címére (Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Bratislavská cesta 3322, 945 01 Komárno) a következő mellékletekkel együtt: 

• szakmai önéletrajz, beleértve a jelentkező saját eddig megjelent publikációs jegyzékét;

• a 2. szintű (magiszteri) képzés befejezését igazoló okmányok hiteles másolatai: egyetemi oklevél, államvizsga-bizonyítvány (csak más felsőoktatási intézmény abszolvensei esetén), valamint fénymásolat a diploma mellékleteiről; 

• a disszertáció kutatási terve (3 példányban) (a kutatási terv szerkezete: itt);

A jelentkező a tanszék által meghirdetett diszertációs témák valamelyikére jelentkezik. A disszertációs témák az alábbi linken érhetők el: 

- A külföldön megszerzett mesterszintű felsőfokú végzettséget igazoló okiratot (diploma) honosítani kell. Bővebb információ itt.

- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.

  

Felvételi eljárás: 

- Jelentkezési határidő: 2022. június 13..

- A felvételi vizsgabizottsági előtt történik.
- A felvételi vizsga tervezett időpontja: 2022. július 1.,
- Jelentkezési határidő (levelező tagozat) - 2. forduló: 2022. augusztus 3.
- A felvételi vizsgabizottsági előtt történik.
- A felvételi vizsga tervezett időpontja: 2022. augusztus 23.

A felvételi eljárás díja:

- Elektronikus jelentkezés esetén: 25,- eur
- Írásbeli jelentkezés esetén: 50,- eur

- A felvételi vizsga alkalmával felmérik a jelölt tájékozottságát a választott tanulmányi program tudományterületén, valamint értékelik a kutatási terv bemutatását. Javasolt, hogy a jelentkező a tervezett kutatási tervét előzetesen egyeztesse a témavezetővel. 

- A felvételi sorrend megállapításakor a bizottság figyelembe veszi a benyújtott kutatási terv igényességét, a publikációs jegyzéket, a jelentkező eddigi tudományos tevékenységét (pl. a tudományos diákköri konferencián elért eredményeket) stb.

- A jelentkezők felvételéről a bizottság javaslata alapján a dékán dönt.

- Felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről, ill. a felvételi vizsga eredményéről a jelentkező írásbeli határozat formájában kap értesítést

 Történelemdidaktika (PhD.)

Alapinformációk

Képzési forma/Tagozat: nappali és levelező
Akadémiai cím: PhD.
Standard időtartam: 3 év (nappali tagozat) vagy 4 év (levelező tagozat)
A képzés nyelve:  magyar
Tervezett létszám: 2 nappali, 3 levelező
Tandíj: A levelező tagozatos hallgatók évente tandíjat kötelesek fizetni. A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. 

Feltvételi Követelmények

- A második szintű (magiszteri) tanulmányi program sikeres elvégzése az alábbi szakok valamelyikén: 

• történelem szakpárosításban (7813 Učiteľstvo histórie v kombinácii) 
• történelem (2.1.7 História)
• egyetemes történelem (2.1.8 Všeobecné dejiny) 
• szlovák történelem (2.1.9 Slovenské dejiny) 
• a történettudomány rokon szakterületei (príbuzné odbory historických vied) 
• pedagógia (pedagogika)
 
- Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza a Selye János Egyetem címére (Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Bratislavská cesta 3322, 945 01 Komárno) a következő mellékletekkel együtt: 
szakmai önéletrajz, beleértve a jelentkező saját eddig megjelent publikációs jegyzékét;
a 2. szintű (magiszteri) képzés befejezését igazoló okmányok hiteles másolatai: egyetemi oklevél, államvizsga-bizonyítvány (csak más felsőoktatási intézmény abszolvensei esetén), valamint fénymásolat a diploma mellékleteiről; 
a disszertáció kutatási terve (3 példányban) (a kutatási terv szerkezete: itt);
 
A jelentkező a tanszék által meghirdetett diszertációs témák valamelyikére jelentkezik. A disszertációs témák az alábbi linken érhetők el: 
- A külföldön megszerzett mesterszintű felsőfokú végzettséget igazoló okiratot (diploma) honosítani kell. Bővebb információ itt.
- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.
 
- Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza a Selye János Egyetem címére (Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Bratislavská cesta 3322, 945 01 Komárno) a következő mellékletekkel együtt:
 
szakmai önéletrajz, beleértve a jelentkező saját, eddig megjelent publikációs jegyzékét;
a 2. szintű (magiszteri) képzés befejezését igazoló okmányok hiteles másolatai: egyetemi oklevél, államvizsga-bizonyítvány (csak más felsőoktatási intézmény abszolvensei esetén), valamint fénymásolat a diploma mellékleteiről; 
a disszertáció kutatási terve (3 példányban);
- A külföldön megszerzett mesterszintű felsőfokú végzettséget igazoló okiratot (diploma) honosítani kell. Bővebb információ itt.
- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgáraira.

Felvételi eljárás

- Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 6.
- A felvételi vizsgabizottsági előtt történik.
- A felvételi vizsga tervezett időpontja: 2019. augusztus 27., 13:00 óra

A felvételi eljárás díja:

- Elektronikus jelentkezés esetén: 25,- eur
- Írásbeli jelentkezés esetén: 50,- eur
 
- A felvételi vizsga alkalmával felmérik a jelölt tájékozottságát a választott tanulmányi program tudományterületén, valamint értékelik a kutatási terv bemutatását. Javasolt, hogy a jelentkező a tervezett kutatási tervét előzetesen egyeztesse a témavezetővel. 
 
- A felvételi sorrend megállapításakor a bizottság figyelembe veszi a benyújtott kutatási terv igényességét, a publikációs jegyzéket, a jelentkező eddigi tudományos tevékenységét (pl. a tudományos diákköri konferencián elért eredményeket) stb.
 
- A jelentkezők felvételéről a bizottság javaslata alapján a dékán dönt.
 
- Felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről, ill. a felvételi vizsga eredményéről a jelentkező írásbeli határozat formájában kap értesítést
 

 

 Alkalmazott informatika (Bc.)

Alapinformációk

Képzési forma/Tagozat: nappali
Akadémiai cím: bakalár (Bc.)
Standard időtartam: 3 év
A képzés nyelve: elsődlegesen a magyar
Tervezett létszám: 140

Tandíj: A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. A vonatkozó rektori irányelv.

Miért válaszd ezt a tanulmányi programot

Korunk egyik legdinamikusabban fejlődő szakterülete az informatika, hiszen a mindennapi életünket is egyre inkább átszövi az infokommunikációs technológia. Különböző független előrejelzések szerint a következő évtizedekben egyre nagyobb szükség lesz képzett informatikus szakemberekre, így az érvényesülés egyik legérdekesebb módját biztosítjátok be ezzel magatoknak. Ha érdekel, hogyan működnek különböző elektronikus eszközök és rendszerek, számítógépek, hogyan szövi át életünket a virtuális valóság, akkor jelentkezz erre a szakra!

Az alapvető elméleti ismeretek mellett megtanulsz algoritmikusan gondolkodni és programokat írni, operációs és adatbázisrendszerekkel dolgozni, számítógépes hálózatokat adminisztrálni, szoftvereket, webes és mobil alkalmazásokat fejleszteni, de foglalkozhatsz számítógépes képfeldolgozással, robotok és drónok irányításával is. A tehetséges hallgatókat igyekszünk bevonni a kutatómunkákba is, akár az Intelligens Robotikai Központ kutatásaiba is bekapcsolódhatsz (ember-gép kommunikáció, robotrendszerek együttműködése, autonóm rendszerek fejlesztése, 3D képfeldolgozás, modellezés és rekonstrukció, valamint adatbányászat). A tanszék munkatársai számos hazai és nemzetközi együttműködés keretében folytatnak kutatómunkát a feljebb felsorolt területeken.

A jól képzett informatikusok iránti kereslet a munkaerőpiacon világszerte, de régiónkban is magas és növekvő tendenciát mutat. Ezen felül az informatikai szektor még az egyik legmagasabb bérezést nyújtó piaci ágazat is. Összefoglalva: azon kívül, hogy érdekes, kreatív dolgokkal foglalkozhatsz, inspiratív környezetben tanulhatsz, még versenyképes szakmát és elhelyezkedési lehetőséget is szerzel!


A felvételi eljárásról

jelentkezési határidő (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése.)

- a jelentkezők felvételéről felvételi vizsga nélkül, az elvégzett középiskola típusa és az ott elért eredmények alapján születik döntés (bővebb információk)

- felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezését, ill. regisztrációját követően írásbeli határozat készül

- elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2025/2026-os akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát

Ajánlott képességek és jártasságok

Örömmel vesszük az alábbi készségeket és képességeket:

- az angol nyelv alapszintű ismerete,

- számítógépes ismeretek,

- logikus és algoritmikus gondolkodás.

Kedvcsináló

 Alkalmazott informatika (Mgr.)

 

Alapinformációk

Képzési forma/Tagozat: nappali
Akadémiai cím: Mgr.
Standard időtartam: 2 év (nappali tagozat)
A képzés nyelve: elsődlegesen a magyar
Tervezett létszám: 30

 

Tandíj: A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. A vonatkozó rektori irányelv.

Miért válaszd ezt a tanulmányi programot

  Vállalati gazdaságtan és menedzsment (Bc.)

Alapinformációk

Képzési forma/Tagozat: nappali és levelező
Akadémiai cím: bakalár (Bc.)
Standard időtartam: 3 év (nappali tagozat) vagy 3 év (levelező tagozat)
A képzés nyelve: elsődlegesen a magyar
Tervezett létszám: 200 nappali, 100 levelező

 

Tandíj: A levelező tagozatos hallgatók évente tandíjat kötelesek fizetni. A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. A vonatkozó rektori irányelv.

Miért válaszd ezt a tanulmányi programot

A vállalati gazdaságtan és menedzsment a vállalkozások és a közigazgatás működésének ismereteit osztja meg a hallgatókkal, hogy később a gyakorlatban vállalkozóként, vállalatirányítási szakemberként kamatoztassa tehetségét. A térségben működő vállalatok által kínált pozíciók mellett a közigazgatásban is érvényesülhetsz, de vállalkozás indítása révén akár saját ötleteidet is sikerrel valósíthatod meg. Nyelvi kurzusainkat elvégezve képes leszel nemzetközi tárgyalások lebonyolítására, így komoly szakmai karriert építhetsz akár a multinacionális vállalkozások különböző kulcspozícióinak egyikét elfoglalva, mint például HR menedzser, pénzügyi elemző, marketing menedzser, logisztikai vezető vagy akár könyvelő.

Keresett szakmára tehetsz szert, hiszen megismerheted a szlovák mellett a magyar általános gazdasági jogi (beleértve a számviteli és adózási) előírásokat, s ezzel mind a magyar, mind a szlovák vállalatok, ügyfelek számára is értékes tudás birtokában léphetsz ki a jövő munkaerőpiacára. Oktatóinktól minden segítséget és támogatást megkapsz, hogy a szlovák nyelvű tárgyakat is zökkenőmentesen teljesítsd.Ha dinamikusan fejlődő karunkat választod, egy olyan közösség részévé válsz, ahol lehetőségek széles körével találod szembe magad. Válaszd a gazdaságtan és menedzsment világát!

Felvételi követelmények

- Elfogadott felvételi követelmények

- Sikeres érettségi vizsga. Az érettségi bizonyítvány hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni.

- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek. Elektronikus jelentkezés esetén (jelentkezés.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.

- A külföldön megszerzett középfokú végzettséget igazoló okiratot (érettségi bizonyítványt) honosítani kell. Bővebb információk.

- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.

Felvételi eljárásról

jelentkezési határidő. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése.)

- a jelentkezők felvételéről felvételi vizsga nélkül, az elvégzett középiskola típusa és az ott elért eredmények alapján születik döntés (bővebb információk)

- felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezését, ill. regisztrációját követően írásbeli határozat készül

- elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2025/2026-os akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát

Ajánlott képességek és jártasságok

Örömmel vesszük az alábbi készségeket és képességeket:

-    idegennyelv-ismeret,

-    számítógépes ismeretek,

-    alapvető gazdasági összefüggésekben való tájékozottság.

Kedvcsináló

Videók

 Vidékfejlesztés (Bc.)

Alapinformációk

Képzési forma/Tagozat: nappali, közös tanulmányi program a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel közösen
Akadémiai cím: bakalár (Bc.)
Standard időtartam: 3,5 év (7 szemeszter)
A képzés nyelve: magyar
Tervezett létszám: 60

Tandíj: A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. A vonatkozó rektori irányelv.

Miért válaszd ezt a tanulmányi programot

Mit kell tenni és hogyan lehet elérni, hogy élhető, rendezett természet és épített környezet vegyen bennünket körül és még munkát is biztosítsunk az adott régióban? Érdekel, hogy bővebb környezeted, régiód milyen elvek, szabályok, gazdasági feltételek mellett tud optimálisan fejlődni? Ne habozz! Nálunk a helyed, hiszen a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Kara a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel közösen vidékfejlesztési alapképzést indít, s így tanulmányaid sikeres elvégzésével mindkét intézmény diplomáját megszerzed.

A képzés célja olyan vidékfejlesztési szakemberek képzése, akik képesek a termeléssel, szolgáltatással, szaktanácsadással összefüggő szervezési és irányítási feladatok ellátására. Az elsajátított ökonómiai, menedzsment, regionális és térségi ismeretek birtokában, ökológiai szemléletük alapján képesek a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelő szakmai munka végzésére, és ismereteiket a térségfejlesztés szolgálatába tudják állítani. A képzés 6 félév elméleti képzésből és egy félév gyakorlatból áll.

Mindkét egyetem legalkalmasabb oktatóitól minden segítséget és támogatást megkapsz, hogy a vidékfejlesztés területéhez tartozó széleskörű ismereteket sajátíthasd el anyanyelveden. Ha dinamikusan fejlődő karunkat választod, egy olyan közösség részévé válsz, ahol lehetőségek széles körével találod szembe magad. A megszerzett tudással és ismeretekkel régiófejlesztéssel foglalkozó irodákban, a közigazgatási hivatalokban, turisztikai irodákban, regionális rendezvények szervezőjeként, vagy akár projektíróként is elhelyezkedhetsz.

Válaszd a modern agráriumban megvalósuló közgazdász képzést, válaszd a vidékfejlesztési alapszakot!


Felvételi követelmények

- Elfogadott felvételi követelmények
- Sikeres érettségi vizsga. Az érettségi bizonyítvány hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni.
- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek. Elektronikus jelentkezés esetén (jelentkezés.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt köteles a kar címére postázni.
- A külföldön megszerzett középfokú végzettséget igazoló okiratot (érettségi bizonyítványt) honosítani kell. Bővebb információk.
- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.


Felvételi eljárásról

Jelentkezési határidő. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldésének határideje.)
- A jelentkezők felvételéről a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Karán felvételi vizsga nélkül, az elvégzett középiskolán elért eredmények alapján születik döntés (Bővebb információk). A tanulmányi program felvételi követelménye, hogy a jelentkező felvételt nyerjen a program partnerintézményének a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem azonos képzésébe is.

- Felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezését, ill. regisztrációját követően írásbeli határozat készül.
- Elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2025/2026-os akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát.

Ajánlott képességek és jártasságok

Örömmel vesszük az alábbi készségeket és képességeket:
-    idegennyelv-ismeret,
-    számítógépes ismeretek,
-    alapvető gazdasági összefüggésekben való tájékozottság.

Turizmus és vendéglátás (Bc.)

Alapinformációk

 Képzési forma/Tagozat: nappali, közös tanulmányi program az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel
Akadémiai cím: bakalár (Bc.)
Standard időtartam: 4 év (8 szemeszter)
A képzés nyelve: magyar
Tervezett létszám: 60

Tandíj: A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. A vonatkozó rektori irányelv.

Miért válaszd ezt a tanulmányi programot

A Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Kar „Turizmus és vendéglátás” közös (Bc.) szakmailag orientált tanulmányi programot indít az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel. A képzésben részt vevő hallgatók tanulmányaik felét a Selye János Egyetemen – 2 év, másik felét – 2 év, beleértve a szakmai gyakorlatot is – az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen abszolválják.

A képzés célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik képesek ellátni a turizmus és a vendéglátás területén felmerülő feladatokat. Gazdaságtudományi, társadalomelméleti, alkalmazott módszertani ismereteik és szakirányú tudásuk birtokában képesek irányítani és szervezni a kapcsolódó munkafolyamatokat, azonosítani és elemezni a keresletet befolyásoló tényezőket, vonzó és élményszerű kínálatot kialakítani, valamint megszervezni és lebonyolítani a turizmushoz és vendéglátáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat.

A tanulmányok előfeltételeket teremtenek a turisztikai vállalkozások magasan képzett közgazdászainak és menedzsereinek felkészítéséhez. A végzettek két idegen nyelven szerzett szakmai kommunikációs ismereteiket sikeresen alkalmazhatják a nemzetközi gazdasági és turisztikai környezetben is.


Felvételi követelmények

  - Elfogadott felvételi követelmények
- Sikeres érettségi vizsga. Az érettségi bizonyítvány hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni.
- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek. Elektronikus jelentkezés esetén (jelentkezés.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt köteles a kar címére postázni.
- A külföldön megszerzett középfokú végzettséget igazoló okiratot (érettségi bizonyítványt) honosítani kell. Bővebb információk.
- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.


Felvételi eljárásról

- Jelentkezési határidő. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldésének határideje.)
- A jelentkezők felvételéről a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Karán felvételi vizsga nélkül, az elvégzett középiskolán elért eredmények alapján születik döntés
- Felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezését, ill. regisztrációját követően írásbeli határozat készül.
- Elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2025/2026-os akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát.


Ajánlott képességek és jártasságok

Örömmel vesszük az alábbi készségeket és képességeket:

-    idegennyelv-ismeret,
-    számítógépes ismeretek,
-    alapvető gazdasági összefüggésekben való tájékozottság.


 Közgazdaságtan és vállalati menedzsment (Mgr.)

Alapinformációk

Képzési forma/Tagozat: nappali és levelező
Akadémiai cím: Mgr.
Standard időtartam: 2 év (nappali és levelező tagozat)
A képzés nyelve: elsődlegesen a magyar
Tervezett létszám: 100 nappali, 50 levelező

Tandíj: A levelező tagozatos hallgatók évente tandíjat kötelesek fizetni. A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. A vonatkozó rektori irányelv.

Miért válaszd ezt a tanulmányi programot

A tanulmányi program felkészíti az abszolvenseket a gazdasági folyamatok modern információs rendszerek általi, szofisztikált módszerek felhasználásával történő komplex irányítására. A tanulmányi program célja a menedzser felkészítése a menedzseri döntéshozatali folyamat támogatására a vállalkozói szférában, de a közszférában és az állami szervezetekben is.

A mesterképzést elvégzett hallgatók képesek:

- menedzsment problémák megoldására a vállalatgazdaságtani gyakorlatban és szélesebb körben is,

- döntéseket hozni és javaslatokat tenni a piacgazdaság keretei közt működő alanyok céljainak elérésére,

- világnyelven kommunikálni, ami a nemzetközi környezetben is képessé teszi az érvényesülésre,

- emberek nagyobb csoportját irányítani,

- a kis- és középvállalkozói szférával kapcsolatos specifikus tudás alkalmazására,

- vállalkozást indítani és családi vállalkozást alapítani.

Felvételi követelmények

- Alapszintű felsőfokú végzettség (Bc.) a 8. Ökonómia és menedzsment szakon  vagy a 8.1.1 Idegenforgalom szak tanulmányi programján. Az alapszintű felsőfokú végzettség megszerzését igazoló okirat közjegyzővel hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni

- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek itt. Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.

- A külföldön megszerzett alapszintű felsőfokú végzettséget igazoló okiratot (diploma) honosítani kell. Bővebb információ itt.

- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.

A felvételi eljárásról

jelentkezési határidő itt. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése.)

- a jelentkezők felvételéről felvételi vizsga nélkül, az alapszinten teljesített államvizsga bizonyítványában található érdemjegyek átlaga alapján születik döntés

- felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezését, ill. regisztrációját követően írásbeli határozat készül

- elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2023/2024-as akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát

Ajánlott képességek és jártasságok

Örömmel vesszük az alábbi készségeket és képességeket:

-    szakkonverzáció idegen nyelven,

-    prezentációs készségek és képességek,

-    aktuális társadalmi és gazdasági folyamatok ismerete.

Kedvcsináló



 Közgazdaságtan és vállalati menedzsment (PhD.)

Alapinformációk

Képzési forma/Tagozat: nappali és levelező
Akadémiai cím: PhD.
Standard időtartam: 3 év (nappali tagozat) vagy 4 év (levelező tagozat)
A képzés nyelve: elsődlegesen a magyar

Tandíj: A levelező tagozatos hallgatók évente tandíjat kötelesek fizetni. A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. A vonatkozó rektori irányelv.


Miért válaszd ezt a tanulmányi programot

Az abszolvens:

 - jártas a menedzseri tudományok alap- és alkalmazott kutatásban alkalmazott eljárásaiban és módszereiben,

- képes szakoktatóként, tanácsadóként, kutatóként vagy vezető beosztásban történő munkavégzésre,

- elsajátította a közgazdaságtan és menedzsment tudományok terén a tudományos munkavégzés során alkalmazott normákat, elveket és módszereket,

- önállóan tervez, szervez és értékel gazdasági jelenségeket és részt vesz a szakma elméleti ismeretek bővítésében,

- képes az önálló, rendszerezett és alkotó kutatás-fejlesztési tevékenység végzésére a gazdaság és menedzsment tudományterületén.

Felvételi követelmények

- A választott szakiránynak megfelelő mesterszintű felsőfokú végzettség (Mgr.). A mesterszintű felsőfokú végzettség megszerzését igazoló okirat közjegyzővel hitelesített fénymásolatát legkésőbb a felvételi napján le kell adni.

- Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.

- A külföldön megszerzett mesterszintű felsőfokú végzettséget igazoló okiratot (diploma) honosítani kell. Bővebb információ itt.

- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.

A felvételi eljárásról

jelentkezési határidő itt. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése.)

- a felvétel felvételi vizsga alapján történik; további információ itt

- felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről, ill. a felvételi vizsga eredményéről a jelentkező írásbeli határozat formájában kap értesítést

Ajánlott képességek és jártasságok

Örömmel vesszük az alábbi képességeket és készségeket:

-    idegen nyelvű szakirodalommal és tudományos irodalommal való munkavégzés,

-    információk matematikai és statisztikai módszerekkel történő számítógépes feldolgozása,

-    tudományos kutatás iránti érdeklődés.

Kedvcsináló

 Matematika és informatika oktatásának elmélete (PhD.)

Alapinformációk

Képzési forma/Tagozat: nappali
Akadémiai cím: PhD.
Standard időtartam:  4 év
A képzés nyelve: elsődlegesen a magyar

A képzés felvételi követelményei ITT érhetőek el.

 

Alapinformációk

Képzési forma: Nappali
Akadémiai cím: bakalár (Bc.)
A tanulmányok standard hossza: 3 tanév / 6 szemeszter
A képzés nyelve: Magyar és szlovák
Tandíj: A tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén évente tandíjat kell fizetni. További információk hamarosan itt.

Miért?

Az alapképzést elvégző hallgató:

- alapvető ismereteket szerez a  megfelelő tudományterületek tényeiről, elméleti kérdéseiről, gyakorlati módszereiről
- rendelkezik a hatékony információkeresés és -feldolgozás ismereteivel
- megtervezi és megszervezi saját önálló tanulását, a hozzáférhető források legszélesebb körének felhasználásával
- felkészült az azonos vagy hasonló területen folyó mesterképzésbe való belépéshez
- az alapképzést elvégző hallgatók elhelyezkedhetnek az oktatásügyben mint az általános- és középiskolákban működő segédtanítók, azaz pedagógiai asszisztensek, továbbá mint a gyermekek szakköri tevékenységéért felelős pedagógiai munkatársak, ill. mint a kultúra, a nyelvi és az irodalmi kommunikáció, azaz a mediális területen tevékenykedő munkatársak
- a szak azok számára ideális, akik nevelőként, szabadidős tevékenységek szervezőjeként vagy szociális nevelőként kívánnak dolgozni. Képesítést adunk azok kezébe, akik az oktatási intézményekben vagy olyan közintézményekben, illetve civil szervezetekben kívánnak hivatást vállalni, melyek gyermek- és ifjúságsegítéssel, felzárkóztatással foglalkoznak.

Követelmények

Sikeres érettségi vizsga/Teljes középfokú végzettség. Az érettségi bizonyítvány hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni.
A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek itt. Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.
A külföldön megszerzett középfokú végzettséget igazoló okiratot (érettségi bizonyítványt) honosítani kell. Bővebb információ itt.
Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgáraira.

Felvételi eljárásról

- jelentkezési határidő itt. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése.)
- felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezésétől, ill. regisztrációjától számított 30 napon belül írásbeli határozat készül
- elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2018/2019-es akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát

Ajánlott képességek és jártasságok

Tanulmányi versenyeken való részvétel, ill. szakkörökben való tevékenység előnyt jelenthet.
Idegen nyelv ismerete, a Microsoft Office eszközök felhasználói szintű ismerete, szervezőkészség előnyt jelenthet.


Alapinformációk

Tandíj és tanulmányokkal kapcsolatos díjak a Selye János Egyetemen a 2018/2019-es akadémiai évre

Az éves tandíj levelező tagozaton:

-    Alapképzés, összevont alap- és mesterképzés, Tanárképző Kar és Református Teológiai Kar összes tanulmányi programja 600,- €

-    Alapképzés Gazdaságtudományi Kar összes tanulmányi programja 500,- €

-    Mesterképzés, Tanárképző Kar és Református Teológiai Kar összes tanulmányi programja 700,- €

-    Mesterképzés, Gazdaságtudományi Kar összes tanulmányi programja 600,- €

-    Doktori képzés összes tanulmányi programja 1 000,- €

 

Az éves tandíj a standard tanulmányi időtartamot túllépve, valamint egyidejű tanulmányok esetén:

-    Alapképzés, összevont alap- és mesterképzés összes tanulmányi programja 700,- €

-    Mesterképzés összes tanulmányi programja 700,- €

-    Doktori képzés összes tanulmányi programja 1 000,- €

Tanulmányokkal kapcsolatos díjak, felvételi eljárás díja:

Alap mester- és doktori szintű tanulmányi program (összes kar, összes tanulmányi program):

-    Nyomtatott formában leadott jelentkezési lap esetén 50,- €

-    Elektronikus jelentkezés esetén 25,- €

-    A jelentkezési ív beadásáról szóló igazolás díja 1,50- €

Tanulmányokkal kapcsolatos díjak, tanulmányokkal kapcsolatban kiadott dokumentumok díja, valamint azok másolata:

     Az archív dokumentumokból származó tanulmányi eredmények kivonata:

-    1 oldal államnyelven és magyarul 5,- €

-    1 oldal idegen nyelven 20,- €

A tanulmányi eredmények kivonata a tanulmányok során a SJE Akadémiai Információs Rendszeréből:

-    Államnyelven, magyar, és angol nyelven 3,- €

-    Egyéb nyelven 15,- €

-    A tanulmányi eredmények kivonata a mobilitási programok és projektek számára államnyelven, magyar, és angol nyelven ingyenes

Diákigazolvány:

-    Diákigazolvány ISIC vizuállal és egy évre szóló ISIC licensszel (nappali tagozatos hallgatóknak) 20,- €

-    Diákigazolvány ISIC vizuál nélkül (nappali tagozatos hallgatóknak) 10,- €

-    Diákigazolvány ISIC vizuál nélkül (levelező tagozatos hallgatóknak) 10,- €

-    Igazolvány kiadása külföldi hallgató részére a SJE való rövidtávú tartózkodás esetén 10,- €

-    Diákigazolvány másolata (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak) 10,- €

-    Hallgatói jogviszony igazolás kiadása ingyenes

Tanulmányokkal összefüggő dokumentumok kiadása:

-    Kétnyelvű oklevél (államnyelven + angol nyelven, vagy államnyelven + magyar nyelven) ingyenes

-    Az államvizsgáról szóló bizonyítvány angol nyelven 5,- €

-    Az oklevélmelléklet a kiadott oklevél nyelvein ingyenes

-    A tanulmányok abszolválásáról szóló dokumentum másolata 20,- €

-    Az oklevél, valamint az akadémiai titulus kiadásával kapcsolatos tevékenységek díja (rigorózus eljárás) 100,- €

-    A diploma honosíttatás díja (akik nem a SJE-re jelentkeznek) 99,50 €

 

A rigorózus eljárás biztosításával kapcsolatos díjak:

A rigorózus eljárás, valamint a rigorózus vizsgával kapcsolatos díjak:

-    SJE Tanárképző Kar 400,- €

-    SJE Gazdaságtudományi Kar 410,- €

-    SJE Református Teológiai Kar 400,- €

 

A továbbképzés biztosításával kapcsolatos díjak:

-       Szakbővítés 500,- € / év

-       Kiegészítő pedagógiai tanulmányok 300,- € / év

-       Nyelvvizsga letételéhez való hozzájárulás 15,- €

-       Atesztációs eljárás 40,- €

 

Egyéb:

-       Az elektronikus beiratkozás ingyenes

-       Beiratkozási díj abban az esetben, ha a hallgató nem iratkozott be elektronikusan a meghatározott határidőig 15,- €

-       Tantárgyfelvétel, ill. tantárgyleadás a 2018/2019-es akadémiai évben a meghatározott határidőn túl 10,- € / tantárgy

A tandíjjal, valamint a tanulmányokkal kapcsolatos pontos, részletes információkat megtalálják ebben a
belső irányelvben.

 

 

Tandíj és tanulmányokkal kapcsolatos díjak a Selye János Egyetemen a 2017/2018-es akadémiai évre

Az éves tandíj levelező tagozaton:

- Alapképzés, összevont alap- és mesterképzés, Tanárképző Kar és Református Teológiai Kar összes tanulmányi programja 600,- €
- Alapképzés Gazdaságtudományi Kar összes tanulmányi programja 500,- €
- Mesterképzés, Tanárképző Kar és Református Teológiai Kar összes tanulmányi programja 700,- €
- Mesterképzés, Gazdaságtudományi Kar összes tanulmányi programja 600,- €
- Doktori képzés összes tanulmányi programja 1 000,- €

Az éves tandíj a standard tanulmányi időtartamot túllépve, valamint egyidejű tanulmányok esetén:

- Alapképzés, összevont alap- és mesterképzés összes tanulmányi programja 700,- €
- Mesterképzés összes tanulmányi programja 700,- €
- Doktori képzés összes tanulmányi programja 1 000,- €

Tanulmányokkal kapcsolatos díjak, felvételi eljárás díja:
Alap-, mester- és doktori szintű tanulmányi program (összes kar, összes tanulmányi program):

- Nyomtatott formában leadott jelentkezési lap esetén 50,- €
- Elektronikus jelentkezés esetén 25,- €
- A jelentkezési ív beadásáról szóló igazolás díja 1,50- €

Tanulmányokkal kapcsolatos díjak, tanulmányokkal kapcsolatban kiadott dokumentumok díja, valamint azok másolata:

Az archív dokumentumokból származó tanulmányi eredmények kivonata:

- 1 oldal államnyelven és magyarul 5,- €
- 1 oldal idegen nyelven 20,- €

A tanulmányi eredmények kivonata a tanulmányok során a SJE Akadémiai Információs Rendszeréből:

- államnyelven, magyar, és angol nyelven 3,- €
- egyéb nyelven 15,- €
- a tanulmányi eredmények kivonata a mobilitási programok és projektek számára államnyelven, magyar, és angol nyelven ingyenes.
- Diákigazolvány:

- diákigazolvány ISIC vizuállal (nappali tagozatos hallgatóknak) 10,- €


- diákigazolvány ISIC vizuál nélkül (levelező tagozatos hallgatóknak) 10,- €

- A tanulmányokról szóló igazolás kiadása ingyenes.

Tanulmányokkal összefüggő dokumentumok kiadása:

- Kétnyelvű oklevél (államnyelven + angol nyelven, vagy államnyelven + magyar nyelven) ingyenes.

- Az államvizsgáról szóló bizonyítvány angol nyelven 5 €
- Az oklevélmelléklet a kiadott oklevél nyelvein ingyenes.
- A tanulmányok abszolválásáról szóló dokumentum másolata 20,- €
- Az oklevél, valamint az akadémiai titulus kiadásával kapcsolatos tevékenységek díja (rigorózus eljárás) 100,- €
- A diploma honosíttatás díja 99,50 €

A rigorózus eljárás biztosításával kapcsolatos díjak:

A rigorózus eljárás, valamint a rigorózus vizsgával kapcsolatos díjak:

- SJE Tanárképző Kar 400,- €
- SJE Gazdaságtudományi Kar 410,- €
- SJE Református Teológiai Kar 400,- €

A tandíjjal, valamint a tanulmányokkal kapcsolatos pontos, részletes információkat megtalálják ebben a belső irányelvben.

 

 

 

Magyarország:

Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác
Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
Eszterházy Károly Egyetem, Eger
Pécsi Tudományegyetem, Pécs
Pápai Református Teológiai Akadémia, Pápa
Milton Friedman Egyetem, Budapest
Nyíregyházi Egyetem, Nyíregyháza
Széchenyi István Egyetem, Győr
Szegedi Tudományegyetem, Szeged

Románia:

SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvár

Szerbia:

Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Nový Sad
Újvidéki Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Nový Sad

Ukrajna

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem