SJE főmenü

TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA HETE A SELYE JÁNOS EGYETEMEN

A Szlovák Oktatásügyi Minisztérium és a Tudományos és Műszaki Információs Központ (CVTI SR) által Szlovákia-szerte megrendezett Tudomány és Technika Hetének keretén belül egyetemünkön színvonalas és érdekes rendezvényekre, előadásokra került sor 2023. november 6-12-e közötti napokon. A karok tanszékei széles körű tudományos, kulturális rendezvények szervezésével kapcsolódtak be.

Gazdaságtudományi és Informatikai Karon a 2023-as évi Tudomány és Technika Hetének keretén belül november 7-én prof. Dr. Poór József, DSc. és munkatársai tartottak előadást „A foglalkoztatás és a HR legújabb trendjei a V4 országokban egy empirikus kutatás tükrében“ címen a munkaerőpiacot éintő felgyorsult átalakulásáról, a technológiai fejlődés hatásáról, amely a foglalkoztatási trendek és a HR átalakulását idézi elő. Az előadásra a VEGA 1/0688/21 sz. Foglalkoztatási stratégiák kutatása és elemzése a V4 országokban megnevezésű projekt keretén belül került sor.

 

November 8-án Ing. Takáč Ondej, PhD., az Informatika Tanszék vezetőjének „3D modellek készítve fotogrametria segítségével” c. előadásának középpontjában a 3D-modellek készítésének módszere és alkalmazási lehetőségei álltak.

Prof. Ing. Gazda Vladimír, PhD. „Szabadság - múlt, jelen és jövő.” c. előadásának fő témája a szabadság volt.

  

November 9-én prof. Molnár András, PhD. „Nukleáris sugármérés drónokkal“ c. előadásán megtudhattuk, hogy a drónok számos társadalmi és tudományos területen nagy felhasználható potenciálja közül az egyik ilyen terület a radioaktív sugárzás kimutatására való felhasználásuk.

  

Prof. Szalay László, DSc. „Miért kellett két évezred egy probléma megoldásához?c. előadásán az érdeklődők egy i.e. 3. századi problémára a 21. században kapott, számítógép segítségével megadott elmélet kifejlesztése által megoldott egyenlettípus történetével ismerkedhettek meg, amely még ma is intenzív kutatás tárgyát képezi.

Az „Ételallergia, ételintolerancia: tévhitek és evidenciák“ c. workshopon a témához kapcsolódó kutatási eredmények megosztásán túl eszmecserére, tapasztalatok megosztására is lehetőség adódott, az előadás az Erasmus+ KA2 č. 2022-2-HU01-KA220-HED-000094859 sz. projekt keretében került megvalósításra.

     

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem szombathelyi Savaria Egyetemi Központ docense, Dr. Unger Zoltán a Tudomány és Technika Hetének keretén belül előadást tartott a Tanárképző Kar biológia szakos hallgatóinak november 8-án „A Coriolis erő hatása a Duna és a Tisza nyomvonalára“ címen, melynek során a hallgatók megismerkedhettek a folyók partjainak kialakulására ható erőkkel.

 

A digitális technológia a mindennapi élet része, ehhez kapcsolódóan november 7-8-ai napokon egyszerű felfedező kísérletek valósítására került sor a Tanárképző Karon a „Digitális technológia a felfedező kreatív játékokban az óvodában I. és II.„ c. előadások idején, majd az óvodáskorú gyermekek számára alkalmazható fejlesztő játékok, digitális animációk vizsgálata folyt.  

 

November 7-én, két tartalmas előadás zajlott le a karon: „Az irodalomtanítás korszerű módszerei: művészet és/vagy tudomány?“ az irodalomtanítás innovatív módszereiről, amely során az érdeklődők kipróbálhattak olyan technikákat, amelyeket a pedagógiai gyakorlatuk, ill. pályájuk során használhatnak fel. A „Nők a Tudományban” c. előadáson és workshopon a résztvevők pedig betekintést kaptak a feminizmus történetének hullámaiba, társadalmi vonatkozásaiba, s a tudományos munka terén kiemelkedő nők munkájába, ezután a workshopon pedig lehetőség nyílt a gyakorlati tudás kipróbálására, csoportos együttműködésre.

PaedDr. Alexandra Nagyová, PhD. szemináriumot tartott "Buddy rendszer" címmel: a hallgatók megismerkedhettek a "Buddy rendszer" működésével, felhasználásával az egyetemi környezetben, amely által egymás támogatását, segítését tanulhatják meg, az egyetemi tanulmányaik során felmerülő nehézségeik megoldásánál.

November 8-án került megrendezésre az Angol Nyelv és Irodalom Tanszék által szervezett nemzetközi szimpózium: The Post-Covid Era: New Challenges and Solutions in Teaching English Language and Literature címmel. A rendezvényen a Selye János Egyetem oktatóin kívül előadtak a Pécsi Tudományegyetem, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatói.

    

 

Doc. PaedDr. Šenkár Patrik, PhD. a Szlovák Nyelv-és Irodalom Tanszékének docense a „Nyelvi, kommunikációs és irodalmi kompetenciák fejlesztése az óvodai és alsó tagozatos oktatásban – a magyar tannyelvű iskolákban(is), különös tekintettel a szlovák nyelv és szlovák irodalom tantárgyra” címmel tartott interaktív előadást, melyben az óvodai és alapiskolai képzés fontosságára helyezte a hangsúlyt a magyar tanítási nyelvű intézményeket érintően.

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem szombathelyi Savaria Egyetemi Központ docense, Dr. Tóth Gábor, november 9-én tartott „Avarok Komárom környékén (Antropológiai áttekintés)“ c. előadása által, melyen több mint 40 érdeklődő vett részt, a Komárom környéki Avar-kori sírok csontmaradványainak vizsgálati eredményeiről értesülhettek a résztvevők.

Az MTA TTK Elméleti Kémiai Kutatócsoport vezetője, Pápai Imre, DSc. a Tudomány és Technika Hetének keretén belül előadást tartott a SJE Tanárképző Kar kémia és biológia szakos hallgatóinak. A 2023. november 9-ei előadás címe a "Két út van előttem ..." - A sztereoszelektivitás eredetéről.

 
 

A Német Nyelv és Irodalom Tanszék szervezésében immár ötödik alkalommal került sor a "Komorner Germanistentag" c. rendezvényre: az érdeklődők innovatív nyelvoktatási módszereket bemutató workshopon vehettek részt, ezután a virtuális valóság nyelvoktatásban való alkalmazási lehetőségeiről szóló előadás, és egy ausztriai Erasmus-félévéről szóló beszámoló következett. A délutáni programrészben prof. Dr. Komlósiné Knipf Erzsébet tartott előadást a német nyelv mai helyzetéről a világban, ill. a közép-európai régióban. A záró rendezvényt, a komáromi középiskolások számára szervezett német nyelvi vetélkedőt, ezúttal a Selye János Gimnázium csapata nyert meg.

A „Kisebbségi kétnyelvűség a Kárpát-medencében. Nyelvhasználati színterek közigazgatás –oktatásc. nemzetközi tudományos szimpózium november 10-i két blokkjában összesen 10 előadás volt, 4 nyelvészeti, 2 nyelvpedagógiai, 2 szociológiai és 2 történelmi témával.

 

A Tudomány és Technika Hete rendezvénysorozat keretén belül november 8-án volt a Református Teológiai Karon a "Diakónia, szociális intézmények és szolgálatai" címü nemzetközi tudományos konferencia.

   

Részletes információk az egyes rendezvényekről a kari honlapokon találhatók.

A Tudomány Hetének szlovákiai rendezvényeiről a www.tyzdenvedy.sk weboldalon kaphatnak tájékoztatót.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem
https://3.33.146.175/id/ https://117.18.0.23/ https://117.18.0.16/ https://117.18.0.24/ https://topweddinglists.com/ https://ayahqq.com https://ayahqq.it.com https://klik66.com https://klik66.it.com https://radiofarmacia.org https://atendamais.org https://globelegislators.org https://chessellpotterycafe.co.uk/ https://theweddingpianist.co.uk/ https://pearlbrandsonline.com/ https://prajaiswara.jambiprov.go.id/ https://digilib.stital.ac.id/ https://lpm.stital.ac.id/ https://www.sistemasuni.edu.pe/ https://id.pandamgadang.com/ https://piaud.stital.ac.id/ https://encuestas.sistemasuni.edu.pe/ https://cecas.clemson.edu/mobile-lab/ https://sipil.teknik.untan.ac.id/ https://pacific-bike.com/public/maxwin/ https://pacific-bike.com/public/slot77/ https://pacific-bike.com/public/pkv-games/ https://pacific-bike.com/public/gacor/ https://pacific-bike.com/public/robopragma/ https://pacific-bike.com/public/slot-10k/ https://pacific-bike.com/public/bandarqq/ https://pacific-bike.com/public/dominoqq/ https://pacific-bike.com/public/rtp/ https://pacific-bike.com/public/garansi/ https://pacific-bike.com/public/scatter/ https://pacific-bike.com/public/bonus/ https://pacific-bike.com/public/thai/ https://srlcusa.org/wp-content/plugins/fix/bandarqq.html https://srlcusa.org/wp-content/plugins/fix/dominoqq.html https://srlcusa.org/wp-content/plugins/fix/pkv-games.html https://srlcusa.org/wp-content/plugins/fix/poker-qq.html https://bisniskumkm.com/wp-content/content/bandarqq/ https://bisniskumkm.com/wp-content/content/dominoqq/ https://bisniskumkm.com/wp-content/content/pkv-games/ https://bisniskumkm.com/wp-content/content/poker-qq/ https://www.automagic.com/wp-content/plugins/fix/bandarqq.html https://www.automagic.com/wp-content/plugins/fix/dominoqq.html https://www.automagic.com/wp-content/plugins/fix/pkv-games.html https://www.automagic.com/wp-content/plugins/fix/poker-qq.html https://argondentalusa.com/wp-content/plugins/fix/bandarqq.html https://argondentalusa.com/wp-content/plugins/fix/dominoqq.html https://argondentalusa.com/wp-content/plugins/fix/pkv-games.html https://argondentalusa.com/wp-content/plugins/fix/pkv-qq.html https://pioneer.schooloftomorrow.ph/ https://stem-md.swu.bg/ slot thailand slot garansi slot garansi slot thailand https://zonainformasinew.com/bandarqq/ https://zonainformasinew.com/pkvgames/ https://zonainformasinew.com/dominoqq/ https://zonainformasinew.com/mposlot/ https://www.ibyb.org/public/bandarqq/ https://www.ibyb.org/public/pkvgames/ https://www.ibyb.org/public/dominoqq/ https://www.ibyb.org/public/qiuqiu/ https://www.ibyb.org/public/slot-thailand/ https://bpkhxiitanjungpinang.com/bandarqq/ https://bpkhxiitanjungpinang.com/pkvgames/ https://bpkhxiitanjungpinang.com/dominoqq/ https://www.cksc.edu.ph/bandarqq/ https://www.cksc.edu.ph/pkvgames/ https://www.cksc.edu.ph/dominoqq/ https://www.cksc.edu.ph/pokerqq/ https://www.cksc.edu.ph/qiuqiu/ https://www.cksc.edu.ph/mposlot/ mpo slot slot thailand slot mpo https://cheersport.at/doc/pkv-games/ https://hazeportal.asean.org/core/pkv-games/ https://hazeportal.asean.org/core/bandarqq/ https://hazeportal.asean.org/core/dominoqq/ https://wespa.org/pkv-games/ https://wespa.org/bandarqq/ https://wespa.org/dominoqq/ https://kabarkita.co.id/category/ https://kabarkita.co.id/tag/ https://kabarkita.co.id/beranda/ https://seattleplasticsurgery.com/nux/pkv-games/ https://seattleplasticsurgery.com/nux/bandarqq/ https://seattleplasticsurgery.com/nux/dominoqq/ https://thedigitalsalesinstitute.com/pkv-games/ https://thedigitalsalesinstitute.com/bandarqq/ https://thedigitalsalesinstitute.com/dominoqq/ https://feminizationsurgeries.com/blog/pkv-games/ https://feminizationsurgeries.com/blog/bandarqq/ https://feminizationsurgeries.com/blog/dominoqq/ https://elmevira.com/fix/pkv-games/ https://elmevira.com/fix/bandarqq/ https://elmevira.com/fix/dominoqq/ https://predioericeira.pt/nux/pkv-games/ https://predioericeira.pt/nux/bandarqq/ https://predioericeira.pt/nux/dominoqq/ https://www.tbindonesia.or.id/wp-content/upgrade/pkv-games/ https://www.tbindonesia.or.id/wp-content/ewww/bandarqq/ https://www.tbindonesia.or.id/wp-content/ewww/dominoqq/ https://www.drphilipyoung.com/pkv-games/ https://www.drphilipyoung.com/bandarqq/ https://www.drphilipyoung.com/dominoqq/ https://rdb.rw/pkv-games/ https://rdb.rw/bandarqq/ https://rdb.rw/dominoqq/ https://www.ventour.co.id/vendor/pkv-games/ https://www.ventour.co.id/vendor/bandarqq/ https://www.ventour.co.id/vendor/dominoqq/ https://pojoktim.com/news/pkv-games/ https://pojoktim.com/news/bandarqq/ https://pojoktim.com/news/dominoqq/ http://leseng.desa.id/pkv-games/ http://leseng.desa.id/bandarqq/ http://leseng.desa.id/dominoqq/ https://luview.com/bin/pkv-games/ https://luview.com/bin/bandarqq/ https://luview.com/bin/dominoqq/ https://npiweb.com/wp-content/fix/pkv-games/ https://npiweb.com/wp-content/fix/bandarqq/ https://npiweb.com/wp-content/fix/dominoqq/ https://www.stanventures.com/wp-content/public/pkv-games/ https://www.stanventures.com/wp-content/public/bandarqq/ https://www.stanventures.com/wp-content/public/dominoqq/ https://gopindah.com/httdocs/pkv-games/ https://gopindah.com/httdocs/bandarqq/ https://gopindah.com/httdocs/dominoqq/ https://billerpay.id/nux/pkv-games/ https://billerpay.id/nux/bandarqq/ https://billerpay.id/nux/dominoqq/ https://www.fmreview.org/wp-content/docs/pkv-games/ https://www.fmreview.org/wp-content/docs/bandarqq/ https://www.fmreview.org/wp-content/docs/dominoqq/ https://payot.com.br/vendor/pkv-games/ https://payot.com.br/vendor/bandarqq/ https://payot.com.br/vendor/dominoqq/ https://rootscountryschool.com/art/pkv-games/ https://rootscountryschool.com/art/bandarqq/ https://rootscountryschool.com/art/dominoqq/ https://www.vidzeme.lv/up/pkv-games/ https://www.vidzeme.lv/up/bandarqq/ https://www.vidzeme.lv/up/dominoqq/ https://erasmus.ujs.sk/docs/pkv-games/ https://erasmus.ujs.sk/docs/bdq/ https://erasmus.ujs.sk/docs/dmq/ https://pahlawanmerah.com/v1/wp-includes/pkv-games/ https://pahlawanmerah.com/v1/wp-includes/bandarqq/ https://pahlawanmerah.com/v1/wp-includes/dominoqq/ https://tevta.gop.pk/public/pkv-games/ https://tevta.gop.pk/public/bandarqq/ https://tevta.gop.pk/public/dominoqq/ https://tevta.gop.pk/src/rtp/ https://bogamart.id/wp-content/temp/pkv-games/ https://bogamart.id/wp-content/temp/bandarqq/ https://bogamart.id/wp-content/temp/dominoqq/ https://mantraguitar.com/public/pkv-games/ https://mantraguitar.com/public/bandarqq/ https://mantraguitar.com/public/dominoqq/ https://kabanahspa.com.br/mail/pkv-games/ https://kabanahspa.com.br/mail/bandarqq/ https://kabanahspa.com.br/mail/dominoqq/ https://dbdh.org/public/pkv-games/ https://dbdh.org/public/bandarqq/ https://dbdh.org/public/dominoqq/ https://weldon.co.id/public/pkv-games/ https://weldon.co.id/public/bandarqq/ https://weldon.co.id/public/dominoqq/ https://www.sakuamal.com/pkv-games/ https://www.sakuamal.com/bandarqq/ https://www.sakuamal.com/dominoqq/ https://sustainedgeconsulting.com/pkv-games/ https://sustainedgeconsulting.com/bandarqq/ https://sustainedgeconsulting.com/dominoqq/ https://lembagatraining.co.id/lembaga/pkv-games/ https://lembagatraining.co.id/lembaga/bandarqq/ https://lembagatraining.co.id/lembaga/dominoqq/ https://lioncitysailorsfc.sg/pkv-games/ https://lioncitysailorsfc.sg/bandarqq/ https://lioncitysailorsfc.sg/dominoqq/ https://kabar-nusantara.com/social/pkv-games/ https://kabar-nusantara.com/social/bandarqq/ https://kabar-nusantara.com/social/dominoqq/ https://idenamaislami.com/wp-content/public/pkv-games/ https://idenamaislami.com/wp-content/public/bandarqq/ https://idenamaislami.com/wp-content/public/dominoqq/ http://mediagroup.co.id/sosial/pkv-games/ http://mediagroup.co.id/sosial/bandarqq/ http://mediagroup.co.id/sosial/dominoqq/ https://www.hotelaja.com/wp-includes/pkv-games/ https://www.hotelaja.com/wp-includes/bandarqq/ https://www.hotelaja.com/wp-includes/dominoqq/ https://printonline.intirimbo.com/pkv-games/ https://printonline.intirimbo.com/bandarqq/ https://printonline.intirimbo.com/dominoqq/ https://suarabaru.id/sosial/pkv-games/ https://suarabaru.id/sosial/bandarqq/ https://suarabaru.id/sosial/dominoqq/ https://jppos.id/pos/pkv-games/ https://jppos.id/pos/bandarqq/ https://jppos.id/pos/dominoqq/ https://jppos.id/pos/qiuqiu/ https://jppos.id/pos/pokerqq/ https://www.lvdiez.com.ar/pkv-games/ https://www.lvdiez.com.ar/bandarqq/ https://www.lvdiez.com.ar/dominoqq/ https://www.lvdiez.com.ar/idn-poker/ https://screenesia.com/cgi-bin/pkv-games/ https://screenesia.com/cgi-bin/bandarqq/ https://screenesia.com/cgi-bin/dominoqq/ https://screenesia.com/cgi-bin/idn-poker/ https://appointment.kbribrussel.id/wp-content/public/pkv-games/ https://appointment.kbribrussel.id/wp-content/public/bandarqq/ https://appointment.kbribrussel.id/wp-content/public/dominoqq/ https://appointment.kbribrussel.id/wp-content/public/idn-poker/ https://www.theavss.net/public/pkv-games/ https://www.theavss.net/public/bandarqq/ https://www.theavss.net/public/dominoqq/ https://www.theavss.net/public/idn-poker/ https://menggapai.id/pkv-games/ https://menggapai.id/bandarqq/ https://menggapai.id/dominoqq/ https://menggapai.id/idn-poker/ https://www.radarjatim.co/pkv-games/ https://www.radarjatim.co/bandarqq/ https://www.radarjatim.co/dominoqq/ https://www.radarjatim.co/idn-poker/ https://cloudmoodle.id/pkv-games/ https://cloudmoodle.id/bandarqq/ https://cloudmoodle.id/dominoqq/ https://cloudmoodle.id/idn-poker/ https://arusliar.co.id/pkv-games/ https://arusliar.co.id/bandarqq/ https://arusliar.co.id/dominoqq/ https://huniankita.co.id/pkv-games/ https://huniankita.co.id/bandarqq/ https://huniankita.co.id/dominoqq/ https://huniankita.co.id/idn-poker/ http://ribeiraopires.educaon.com.br/nux/pkv-games/ http://ribeiraopires.educaon.com.br/nux/bandarqq/ http://ribeiraopires.educaon.com.br/nux/dominoqq/ http://ribeiraopires.educaon.com.br/nux/idn-poker/