SJE főmenü

Magyar állami kitüntetésben részesült Ďurdík László és Szarka László

2024. március 19-én, Magyarország nemzeti ünnepének alkalmából a Selye János Egyetem két oktatója vehetett át rangos elismerést Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén Balogh Csabától, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetétől. 

Ďurdík László szociológus, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának nyugalmazott docense, a szlovákiai magyarság múltjának és jelenének szociológiai szempontú feldolgozását szolgáló több évtizedes tudományos munkája, valamint demográfiai kutatásai elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át.

Szarka László történész, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának oktatója, volt dékánja, a történettudomány és a kisebbségkutatás területén végzett magas szintű kutató, oktató és tudományszervező tevékenysége, valamint a szlovákiai magyar felsőoktatásban vállalt szerepe elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta.

Az ünnepségen részt vett egyetemünk rektora Juhász György, valamint Nagy Melinda és Tóth János rektorhelyettesek.

A Selye János Egyetem közössége gratulál a kitüntetetteknek!

(fotó: Katona Tamás)

 

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem