SJE főmenü

Megnyitotta 15. akadémiai évét a SJE

A szlovákiai és a magyaroszági felsőoktatási intézmények legfőbb képviselői, a közélet és a tudományos és kulturális élet képviselőinek részvétele mellett zajlott szeptember 14-én a  SJE 2018/19-as akadémiai évének megnyitója.

Juhász György rektor tanévnyitó beszédében ismertette az elmúlt időszak legfontosabb történéseit, rendezvényeit. A rektori beszámoló hagyományosan érintette az aktuális hallgatói létszámokat, az elmúlt évben megvalósult fejlesztéseket, bővítéseket, végül rövid útravalóval látta el az egyetem elsőéves hallgatóit. Az elhangzott beszéd teljes terjedelmében itt olvasható.

A rektori köszöntőt követően Peter Krajňák az Oktatási Minisztérium államtitkára és Stubendek László, Komárom polgármestere szólt az akadémiai közösséghez és a meghívott vendégekhez.

Intézményünk rektora hagyományosan ebből az alkalomból adta át a Rektori Díjakat, amelyet egyetemi oktatóink az elmúlt akadémiai évben folytatott kiemelkedő tudományos publikációs tevékenységük elismeréseként vehettek át. Az immár egyetemi polgárokká vált elsőéves hallgatóink fogadalommal erősítették meg az alma materünk iránti elhivatottságukat. Az esküt követően Szabó Barnabás, a Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket. A rendezvényen fellépett a SJE kórusa, az Orsovics Yvette tanszékvezető karnagy vezette Cantus Iuventus.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem