SJE főmenü

Ünnepélyes tanévnyitó a Selye János Egyetemen

A hazai-és külföldi közéleti és akadémiai élet szereplőinek részvételével tartotta meg a Selye János Egyetem fennállásának 15. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségét egyetemünk. Juhász György rektor köszöntőjében kiemelte, hogy az egyetem alapítása óta eltelt másfél évtizedben nyolcezernél több oklevelet bocsátott ki az alap-, a mester- és a doktori képzésben végzett hallgatói számára.

A rektori köszöntő után Kövér László a magyar Országgyűlés elnöke, Orbán Balázs Magyarország Miniszterelnökségének miniszterhelyettese, Bukovszky László a szlovák kormány kisebbségi biztosa, Rudolf Kropil a Szlovák Rektori Konferencia elnöke és Keszegh Béla Komárom polgármestere méltatta a Selye János Egyetem múltját és jelenét.

Az ünnepség keretein belül került sor hagyományosan a rektori díjak átadására is. Ezután a Selye János Egyetem fennállásának 15.évfordulója alkalmából kitüntetéseket vehettek át az egyetem létrejöttének és működésének támogatói. Díjazottként Albert Sándor, a Selye János Egyetem  első rektora kért szót.

A rendezvényt az elsőévesek eskütétele és Szabó Barnabásnak, a SJE Hallgatói Önkormányzat elnökének szavai zárták.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem