SJE főmenü

Nemzetközi természettudományi módszertani konferenciát tartottak a Selye János Egyetemen

A Selye János Egyetem Kémia Tanszéke szervezésében nemzetközi tudományos konferenciára került sor 2019. november 22-23-án "15. Nemzetközi doktorandusz konferencia a természettudományi oktatáselmélet területén"  címmel. A konferencián 61 résztvevőt látott vendégül az egyetem, akik nemcsak Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország felsőoktatási intézményeiből érkeztek, hanem Kenyából, Brazíliából, Myanmarból és Laoszból is. A résztvevők a kutatási eredményeikről adtak számot. Az előadások angol, szlovák és cseh  nyelven zajlottak 6 tudományos szekcióban. A konferencia megnyitó ünnepségén körünkben köszönthettük a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karáról doc. RNDr. Beáta Brestenská, PhD. docens asszonyt és az ELTE Természettudományi Karáról Dr. Szalay Lucát, akik plenáris előadást tartottak. A konferencia megszervezésének lehetősége nagy megtiszteltetést jelentett a Selye János Egyetem Kémia Tanszéke számára, amely azt is jelzi, hogy a szakmódszertani közösség egyenrangú partnerként kezeli és elismeri a tanárképzésben a létjogosultságát és szakmaiságát. A konferencia lezárásaként 37 tanulmányt tartalmazó tanulmánykötet jelenik majd meg.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem