SJE főmenü

A Selye János Egyetem tanévkezdéssel kapcsolatos tájékoztatása

A Selye János Egyetemen a 2021/2022-es akadémiai évben az oktatás szervezése abban az esetben, ha a Komáromi járás a Covid-automata zöld és narancssárga fázisában lesz, az alábbiak szerint alakul:

  • azon előadások, amelyeken több mint 40 hallgató vesz részt, távoktatás formájában valósulnak meg;

  • a többi, tehát a 40 résztvevőnél kisebb létszámú előadások, valamint a szemináriumi és gyakorlati órák jelenléti formában zajlanak;

  • a levelezős képzés első évfolyamai számára az oktatás az első héten jelenléti formában indul;

  • a levelezős képzés felsőbb évfolyamaiban az oktatás távoktatás formájában valósul meg.

Az oktatás szervezése a karok hatáskörébe tartozik, így a hallgatók és oktatók tájékoztatása a későbbiekben az egyes karok eljárása alapján történik.

A Szlovák Rektori Konferencia álláspontja szerint a fertőzés terjedésének, a súlyos megbetegedések megelőzésének leghatékonyabb eszköze az oltás. A testület ezért a továbbiakban is javasolja az oltást a még beoltatlan hallgatók és a felsőoktatásban dolgozók számára. Egyben felhívjuk azon hallgatóink és alkalmazottaink figyelmét, akiknek szándékukban áll beoltatni magukat a koronavírus ellen, hogy az alábbi oldalakon tudnak az oltásra regisztrálni:

https://vakcinacia.nczisk.sk/registracia

https://vakcinainfo.gov.hu/

A kollégiumban elszállásolt hallgatókat az elszállásolás menetéről egy külön levélben tájékoztatjuk.

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal által kiadott, a felsőoktatást érintő rendelet megjelenése után, amely e hét végére várható, a jelen tájékoztatásban leírtakat pontosítjuk.

Komárom, 2021. augusztus 31.
Dr. habil. PaedDr. Juhász György, PhD., rektor

 

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem