SJE főmenü

A stressz biológiai alapjai, az eredményesség növelése” tantárgy oktatása indult

Új tantárggyal bővült a SJE-en az évente megújuló választható tantárgyak kínálata.  A 2017-es esztendő nyári szemeszterében „A stressz biológiai alapjai, az eredményesség növelése”, a stressz alapismereteinek elsajátítását elősegítő új tantárgy keretein belül a hallgatók hatékonyabb, egészségesebb, személyiségüknek megfelelő, személyre szabott  stresszoldó és stresszkezelő  technikák  alkalmazását sajátíthatják el az elméleti és gyakorlati oktatás során.

„A stresszel való megküzdésünk sokkal sikeresebb, ha ismerjük a stressz hatását szervezetünkre, és azokat a folyamatokat, amelyek bennünk lejátszódnak.  Ezek ismeretében megoldásokat tudunk alkalmazni a hosszantartó stressz káros hatásainak kivédésére - eredményességünk növelésére.”- kezdte bevezetőjét a tantárgy oktatója, Filakovszky János.

Lévai Attila, a Református Teológiai Kar dékánja, felvállalva a kurzus elindítását és megszervezését.  köszöntötte az egyetem hallgatóit, a kurzus részvevőit. Köszöntőjében kiemelte,  hogy az egyetem névadójának, Selye János születésének 110. évfordulója évében elinduló képzés jól kiegészíti az egyetem  más  jubileumi rendezvényeit,  mint például a Selye János állandó kiállítás, (http://www.ujs.sk/hu/hirarchivum/5953-selye-janos-szueletese-110-evfordulojanak-uennepe-a-sje-en.htmlhttp://www.ujs.sk/hu/kapcsolat/selye-janos-kiallitas.html), a megnyitó alkalmából megtartott tudományos szimpózium, az április első hetében megrendezésre kerülő Komáromi Egyetemi Napok stresszel összefüggő rendezvényei, valamint a június végén megvalósuló Stressz Nyári Szabadegyetem (http://www.ujs.sk/hu/hirarchivum/5999-summer-school-on-stress-june-26-30-2017-j-selye-university.html,www.stresseducation.org). A dékán hangsúlyozta, hogy a Selye János Egyetem kiemelkedő szerepet vállal Selye munkásságának minél szélesebb körben történő megismertetésében, a Selye-szellemiség hagyományának őrzésében.  Az egyetem kiemelt célja a  hallgatóinak olyan versenyképes képzést biztosítani az alapszak ismeretei mellett, amely elősegíti más készségek és képességek elsajátítását is - így növelve a hallgatók eredményességét nem csupán a tanulmányaik alatt, hanem később a munkájukban és az életükben is.

A kurzus előadói között megtalálható Szabó Sándor és Somogyi Árpád professzorok - Selye János egykori PhD. diákjai és munkatársai, Szabó Katalin, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főmuzeológusa, és további orvosok és szakemberek: Molnár Ferenc, Gálffy Balázs, Strédl Terézia, Vendégh Lejla.  

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem