SJE főmenü

 


Csatlakozz hozzánk:  

Facebook  Instagram  Tiktok  Youtube

Szabadidős tevékenység az SJE-n

A Selye János Egyetem és Komárom városa a tanulmányok mellett remek lehetőségeket kínál az aktív kikapcsolódásra.

A Selye János Egyetemen Női Kara, a Cantus Iuventus, a 2013/14-es akadémiai évben 35 taggal alakult. Jelenleg pedig több mint 70 fős létszámmal büszkélkedhet. A Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata évente több rendezvényt is szervez a hallgatók számára. Ilyenek az egyetemi bál, Komáromi Egyetemi Napok, Kari Napok, vetélkedők, beszélgetős estek. Az egyetem sportközpontjában 3 jól felszerelt terem, a tükrös fitnesz terem, az aerobik terem és a nagy tornaterem, várja az egyetem sportolni vágyó hallgatóit, alkalmazottait, valamint a nyilvánosság számára is rendelkezésre áll. A Sirály Kollégium mellett található multifunkcionális sportpálya pedig a megvilágításának köszönhetően akár az esti órákban is igénybe vehető.

Komárom város változatos helyszíneivel és gazdag programjaival remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt a kultúra és a sport kedvelőinek. A Duna és a Vág torkolatánál, 13 hektáron, közvetlenül a Selye János Egyetem Konferencia-központja mellet található a komáromi központi erőd, mely jelen állapotában is értékes történelmi látnivaló.

A városközpontban található Szlovákia egyik magyar színtársulata, kőszínháza, a Jókai Színház, mely régóta a felvidéki magyar színjátszás egyik sarokköve. Az Egressy Béni Városi Művelődési Központ évente számos zenei és színházi produkciónak ad otthont, emellett több fesztiválnak is házigazdája. A kultúra iránt érdeklődőket ezen kívül számos múzeum, könyvtár, templom, galéria is várja. A város évente több nagyszabású rendezvényt szervez. Ilyenek a hagyományos Komáromi Napok, Jókai Napok, András-napi vásár, Komáromi Borkorzó vagy a Lehár Nyár rendezvénysorozat. A filmek kedvelői pedig a korszerű, 3D-s filmek vetítésére is alkalmas Tatra Mozi nyújtotta élményeket vehetik igénybe.

A professzionális sport kedvelői is megtalálják maguk számára a megfelelő kikapcsolódási lehetőséget, hiszen a Szlovák Kupa győztes és bajnok VK Spartak UJS röplabdacsapat, a Szlovák Kupa győztes kosárlabdacsapat, valamint a második élvonalban szereplő labdarúgócsapat mérkőzésein szurkolhatnak az érdeklődők.

A város vízparti fekvése kiváló lehetőséget nyújt a vízi sportok szerelmeseinek, amelyhez nagy segítséget nyújt a Komáromi Kajak-Kenu Klub is. A városban kerékpár-, csónak- és vízibicikli kölcsönzésére is lehetőség van. Mivel Komárom városán halad keresztül a Nyugat-Franciaországot és a Fekete-tengert összekötő EuroVelo 6 kerékpárút, a regionálisan kiépített kerékpárutakkal kiegészülve változatos, több irányú túrázási lehetőségeket kínál a kerékpározók számára.

A komáromi termálfürdő egész évben várja a gyógyulni és kikapcsolódni vágyókat. A strandszezon során pedig 7 különböző medence áll a fürdőzők rendelkezésére. A télen sportolni vágyók a fedett uszoda és a műjégpálya közül választhatnak. A Hammer Gym, a Black CrossGym, a Max Gym Komárno és számos más edzőterem pedig helyszínt és eszközöket biztosít mindazok számára, akik sport gyanánt a testépítést választják.

Délutáni, estéli beszélgetésekhez remek helyszínt biztosítanak a város kellemes hangulatú bárjai, pubjai, mint például a Ramszesz, illetve a Szaturnusz, melyekben akár biliárd vagy darts mérkőzésekre is lehetőség nyílik. A Pince Egyetemi Klub rendszeres kulturális programkínálata kellően változatos (könyv bemutató, festmény kiállítás, beszélgetős est) és ezek mellett a zenés, táncos, discós szórakozást is biztosítja. A hosszú napokat megtörve, egy-egy kellemes kávé elfogyasztásához a város barátságos kávézói adnak lehetőséget. A Kávy sveta vagy a CAFE FREI gazdag kínálata ínyenceknek való minőséget nyújt.

Étkezésre számos lehetőség áll rendelkezésre az egyetem keretein belül és a város éttermeiben egyaránt. A teljesség igénye nélkül sorolva: gyorséttermek (Tripl’s), pizzázók (Lux Pizzéria, Allegra Pizzéria, Neptun Pizzéria, Tatai), kifőzdék (Melinda büfé) biztosítják a változatos és gyors étkezés lehetőségét. A street-food stílus kedvelőit várja a Francesco nevű étterem, ahol kitűnő koktélokat is kostólhatnak a quesadilla mellé. Természetesen ezek mellett működnek igényesebb színvonalú éttermek is (Bella étterem, Klapka étterem, Zucca étterem, Bow Garden…), melyek magasfokú gasztronómiai értékükkel emelik a város kultúráját. Az éttermek többsége napi menüvel is várja fogyasztóit, melyek kínálatáról előzetesen a Kam na menu? weboldalon kapnak tájékoztatást.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem
https://3.33.146.175/id/ https://117.18.0.23/ https://117.18.0.16/ https://117.18.0.24/ https://chinesemedicinenews.com/ https://revistaenigmas.com/ https://topweddinglists.com/ https://ayahqq.com https://ayahqq.it.com https://klik66.com https://klik66.it.com https://radiofarmacia.org https://atendamais.org https://thedramaparadise.com/ https://villamadridbrownsville.com/ https://gamesvega.com/ https://bhpi.org/ https://globelegislators.org https://controlesocial.cg.df.gov.br/ https://portaldecorreicao.cg.df.gov.br/ https://www.aux.com.sg/ https://global-edu.uz/ https://chessellpotterycafe.co.uk/menu https://mantraguitar.com/inc/mpo/ https://globelegislators.org/about-us/ https://mobdroplus.com/mahjong/ https://tevta.gop.pk/src/rtp/ https://id.pandamgadang.com/ https://cheersport.at/about-us/ https://goldenschmoes.joblo.com/ https://www.sna.org.ar https://www.riifo.com/id/ https://tourism.perlis.gov.my/ https://www.riifo.com/ https://ppg.fkip.unisri.ac.id/ https://feednplay.dei.uc.pt/ https://fkip.unisri.ac.id/ https://fh.unisri.ac.id/ https://map.fisip.unisri.ac.id/ https://vokasi.unbrah.ac.id/ https://inspira.dei.uc.pt/ https://training.unmaha.ac.id/ https://uk.unmaha.ac.id/ https://an.fisip.unisri.ac.id/ https://fisip.unisri.ac.id/ https://pacific-bike.com/public/thai/ https://pacific-bike.com/public/gacor/ https://pacific-bike.com/public/slot77/ https://pacific-bike.com/public/robopragma/ https://pacific-bike.com/public/mpo/ https://pacific-bike.com/public/slot-5k/ https://pacific-bike.com/public/maxwin/ https://pacific-bike.com/public/slot-10k/ https://pacific-bike.com/public/rtp/ https://pacific-bike.com/public/scatter/ https://pacific-bike.com/public/bonus/ https://pacific-bike.com/public/pkv-games/ https://pacific-bike.com/public/bandarqq/ https://pacific-bike.com/public/dominoqq/ https://srlcusa.org/wp-content/plugins/fix/bandarqq.html https://srlcusa.org/wp-content/plugins/fix/dominoqq.html https://srlcusa.org/wp-content/plugins/fix/pkv-games.html https://srlcusa.org/wp-content/plugins/fix/poker-qq.html https://bisniskumkm.com/wp-content/content/bandarqq/ https://bisniskumkm.com/wp-content/content/dominoqq/ https://bisniskumkm.com/wp-content/content/pkv-games/ https://bisniskumkm.com/wp-content/content/poker-qq/ https://www.automagic.com/wp-content/plugins/fix/bandarqq.html https://www.automagic.com/wp-content/plugins/fix/dominoqq.html https://www.automagic.com/wp-content/plugins/fix/pkv-games.html https://www.automagic.com/wp-content/plugins/fix/poker-qq.html https://www.automagic.com/wp-content/plugins/fix/slot77.html https://argondentalusa.com/wp-content/plugins/fix/bandarqq.html https://argondentalusa.com/wp-content/plugins/fix/dominoqq.html https://argondentalusa.com/wp-content/plugins/fix/pkv-games.html https://argondentalusa.com/wp-content/plugins/fix/pkv-qq.html https://www.val-chris.com/wp-content/plugins/fix/slot-garansi-kekalahan.html https://pioneer.schooloftomorrow.ph/ mpo slot https://stem-md.swu.bg/ mpo https://middlepassage.dei.uc.pt/ https://spectare.dei.uc.pt/ https://discurso.userena.cl/ https://www.makrocare.com/ https://cheersport.at/doc/pkv-games/ https://aenfis.com/cloud/pkvgames/ https://aenfis.com/cloud/bandarqq/ https://aenfis.com/cloud/dominoqq/ https://dellacortevanvitelli.edu.it/argomento/ https://graceconference.com/public/pkv-games/ https://graceconference.com/public/bandarqq/ https://graceconference.com/public/dominoqq/ https://bprbuleleng45.co.id/nux/pkv-games/ https://bprbuleleng45.co.id/nux/bandarqq/ https://bprbuleleng45.co.id/nux/dominoqq/ https://pksoganilir.com/pkv-games/ https://pksoganilir.com/bandarqq/ https://pksoganilir.com/dominoqq/ https://bhor.gov.pg/pkv-games/ https://bhor.gov.pg/bandarqq/ https://bhor.gov.pg/dominoqq/ https://contemporaryworld.ipcr.gov.ng/pkv-games/ https://contemporaryworld.ipcr.gov.ng/bandarqq/ https://contemporaryworld.ipcr.gov.ng/dominoqq/ https://phdi.or.id/pkv-games/ https://phdi.or.id/bandarqq/ https://phdi.or.id/dominoqq/ https://hazeportal.asean.org/core/pkv-games/ https://hazeportal.asean.org/core/bandarqq/ https://hazeportal.asean.org/core/dominoqq/ https://legacy.wespa.org/pkv-games/ https://legacy.wespa.org/bandarqq/ https://legacy.wespa.org/dominoqq/ https://ac-group.hr/chip/pkv-games/ https://ac-group.hr/chip/bandarqq/ https://ac-group.hr/chip/dominoqq/