SJE főmenü

A TDK egyetemi fordulója

A Selye János Egyetemen 2023. április 12-én került sor a 2022/23-as Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) egyetemi fordulójára.
A TDK meghirdetett szekcióiba beérkezett 29 tudományos pályamunka közül végül 27 került bemutatásra a következő szekciók egyikében: Gazdaságtudományok szekciója, Matematikai és informatikai tudományok szekciója, Neveléstudományok szekciója, Nyelv-és természettudományok szekciója, Történelemtudományok szekciója.
A helyezetteknek és a sikeresen szereplőknek szívből gratulálunk az elért eredményhez! Közülük az értékelőbizottságok által jelölt versenyzők az idén a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen megrendezendő Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencián folytathatják majd a megmérettetést.
Köszönjük az összes hallgató, témavezető, bíráló, értékelő-bizottsági tag és szervező áldozatkész munkáját.
Információk a  hallgatói tudományos konferencia eredményeiről elérhetők a http://tdk.ujs.sk/ címen.

Teljes létszámú az SJE Igazgatótanácsa

A januári alakuló ülését követően április 12-én tartotta idei második rendes ülését az SJE Igazgatótanácsa. A tanácskozáson megválasztásra került a tanács elnöke, alelnöke és ötödik tagja is, így a testület immár teljes létszámmal, az ötödik taggal kiegészülve folytatja tevékenységét. Az igazgatótanács határozatot fogadott el az egyes tagok megbízatási időszakára vonatkozóan is, amelyet a felsőoktatási törvény értelmében sorsolással döntöttek el a tanácstagok.

Az SJE Igazgatótanácsának tagjai: Mgr. Andruskó Imre - elnök, Ing. Patasiová Helena - alelnök, Ing. Bauer Dávid, PhD., MUDr. Pásztor Ladislav, MSc. és Ing. Szabó Arpád, CSc.

Felelősségteljes munkájukhoz sok sikert kíván az SJE akadémiai közössége!

 

 

Húsvéti üdvözlet

Áldott, meghitt húsvéti ünnepeket kíván

Dr. habil. PaedDr. Juhász György, PhD.,

az SJE rektora

A Tudományos Diákköri Konferencia egyetemi fordulója

A Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) egyetemi fordulójára április 12-én kerül sor a Selye János Egyetemen.

A  TDK-ra 30 pályamunka érkezett, melyek 5 szekcióban kerülnek bemutatásra.  Információk a  hallgatói tudományos konferencia programjáról elérhetők a tdk.ujs.sk/ címen.

 

Sikeres online tananyagfejlesztési pályázatok

Az Óbudai Egyetemen 2023.03.31-én tartották a K-MOOC online tananyagfejlesztési pályázaton sikeresen pályázók számára a megbízatás ünnepélyes átadását. A 27  - Magyarország határain kívüli oktatási intézményhez kapcsolható – nyertes pályázó közül 5 sikeres pályázó a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Karának kollégája. A pályázaton sikeresen szerepelt Dr.habil Ing. Hajabáč Machová Renáta, PhD., PhDr. Kahler Korcsmáros Enikő, PhD., PhDr. Seres Huszárik Erika, PhD., PhDr. Tóbiás Kosár Silvia, PhD, valamint Mgr. Zsigmond Tibor, PhD.. A fejlesztőknek gratulálunk, sikeres munkát kívánunk!

 

Pedagógusnapi rektori üdvözlet

Tisztelt Oktatóink!

A pedagógusnap alkalmából tisztelettel köszöntöm Önöket és köszönöm a Selye János Egyetem

és a hallgatóink érdekében kifejtett tevékenységüket.

További felelősségteljes munkájukhoz kívánok sok sikert, erőt, kitartást és jó egészséget!

Dr. habil. PaedDr. Juhász György, PhD. rektor SJE

Fenntarthatóság és környezeti nevelés – pedagógus továbbképzés

2023. március 8-án a Kémia Tanszék által szervezett szakmai pedagógus-továbbképzésre került sor a Selye János Egyetemen, amelyen a régió iskoláinak közel 30 tanára vett részt. A rendezvény szorosan kapcsolódik a Magyarországon évek óta megrendezésre kerülő Fenntarthatósági Témahéthez, melynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése az iskolai keretek között, illetve, hogy a diákok figyelmét ráirányítsa a fenntarthatóság fontosságára. A szakmai szemináriumon a pedagógusok megismerkedtek a Fenntarthatósági Témahét alapmodelljével és a 2023-as Fenntarthatósági Témahét kiemelt témáival, amelyek a biodiverztás, az energetika, fenntartható értékek és a hulladékgazdálkodás. Az adott témákban ötleteket kaptak az oktatók a tanórákba beépíthető tevékenységekre és megvalósítható projektekre a képzőktől: Kotiers Éva, a hetényi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pedagógusától és Madarász Róbert, a Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatójától. A képzés megvalósítása a Kék Bolygó Alapítvánnyal és a pontvelem.hu kezdeményezéssel szorosan együttműködve valósult meg.

Új orgonája lett a Református Teológiai Karnak

A hat regiszteres, közel négyszáz sípot tartalmazó Walcker-orgona 1967-ben épült a berlini Evangélikus Zuflucht-und-Jeremia templomban. Mivel ez évtől a gyülekezet bezárja templomát, szerették volna, ha a hangszer továbbra is betöltheti eredeti küldetését, hogy kísérve az énekszót Istent dicsőíti. 2022-ben a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztályát vezető Süll Kinga, egyetemi oktatónk sikeres pályázata folytán az Egyházzenei Osztály elnyerte az orgonát azzal, hogy az SJE Református Teológiai Kara használatára bocsátja. A hangszer szétszedését, szállítását, újraépítését és intonálását március elején a budapesti Meggyesi orgonaépítő Kft. végezte az Egyházzenei Osztály finanszírozásával. Hisszük, hogy a teológiai karon a rendszeres reggeli áhitatokon, az egyházi énekórákon, hangszerjátékon megszólaló orgona hangja lelkünk épülésére és Isten dicsőítésére szolgál. A hivatalos átadásra 2023. május 5-én kerül sor a kar első egyházzenei konferenciáján. Az ünnepélyes átadón az orgona hangja mellett felcsendül Kristóf Réka énekben mondott hitvallása is.

ÉRTESÍTÉS

A SELYE JÁNOS EGYETEM KÉPVISELŐJÉNEK MEGVÁLASZTÁSA A FELSŐOKTATÁSI DIÁKTANÁCSBA
(2023. 3. 22.)

A FELSŐOKTATÁSI DIÁKTANÁCSBA TÖRTÉNŐ VÁLASZTÁSOK JELÖLTLISTÁJA

Értesítem az akadémiai közösséget, hogy az SJE Felsőoktatási Diáktanácsba delegált hallgatói jelölt:

Maczik František 2MJ-HIdb15


A választások időpontja és helyszíne: 2023. március 22.
09.00-12.00 a Konferencia Központ előcsarnokában
13.00-15.00 a Konferencia Központ előcsarnokában

 

2023. március 10.

Bc. Mészáros János
a Választási Bizottság elnöke

 

 

2. SJE-MOL egyetemi nap

Immár másodízben jelentős érdeklődő hallgatósággal 2023. február 21-én került megszervezésre a második SJE-MOL EGYETEMI NAP a Selye János Egyetem Konferencia-központjában. A rendezvény keretein belül a MOL csoport, mint a kar egyik kiemelt stratégiai partnere ismertette a Gazdaságtudományi és Informatikai Kar hallgatóival nyári szakmai gyakorlatának lehetőségét, ill. annak feltételeit. A rendezvényen nyitó előadóként Dr. Bauer Dávid a MOL csoport HR igazgatója tartotta meg előadását a vállalatról, s annak vállalati stratégiáját kiemelve hangsúlyozta, hogy többek között nagy figyelmet fordítanak a tehetséges fiatalok felkarolására, a karrierépítésre azáltal, hogy a szakmai gyakorlatok lehetőségét felkínálva folyamatosan lehetőséget biztosítsanak egyetemista hallgatók számára közelebbről megismerni a MOL csoportot és annak munkamódszereit, s így akár leendő munkáltatójukat.

A MOL GBS Üzleti Szolgáltatások jelen lévő csapata részletezte, hogy milyen szerteágazó IT vagy éppen közgazdasági vonalon van lehetőség szakmai gyakorlatot végezni a vállalatnál. A szakmai gyakorlattal kapcsolatos további részleteket tudhattak meg a hallgatók az előadást követően a MOL standon, ahol további MOL-os szakértőkkel is találkozhattak, beszélgethettek.

VÁLASZTÁSI HIRDETMÉNY

A Selye János Egyetem Akadémiai Szenátusának felhívása

A SELYE JÁNOS EGYETEM KÉPVISELŐJÉNEK MEGVÁLASZTÁSA A FELSŐOKTATÁSI DIÁKTANÁCSBAN

(1 hely)

A választások meghirdetésének időpontja: 2023. február 22.
A választások időpontja és helyszíne: 2023. március 22.
09.00-12.00 a Konferencia Központ előcsarnokában
13.00-15.00 a Konferencia Központ előcsarnokában

A jelöltre vonatkozó nem anonim javaslatokat a választási bizottság elnökének címezve az iktatón keresztül adhatják le legkésőbb 2023. március 10., 12:00 óráig.

A jelöltek listájának közzététele: 2023. március 13-ig az egyetemi weboldalon.

A választások eredményét a választási bizottság elnöke hirdeti ki legkésőbb 2023. március 24-ig az SJE hivatalos faliújságain és az egyetem honlapján.

A választási bizottság tagjai:
Bc. Mészáros János – a Választási Bizottság elnök
GIK, SJE, Hradná ul. 21., Komárom, 94501
E-mail: 
Žemlička Adrián –
Kellermajer András Bendegúz –

Doc. PaedDr. Puskás Andrea, PhD.
az SJE ASZ elnöke

Nagy volt az érdeklődés az SJE Nyílt Napja iránt

Több év kihagyást követően ismét jelenléti formában tartotta 2023. február 14-én egyetemünk a tömegeket vonzó Nyílt Napját. A hagyományok szerint intézményünk az idén is gazdag programkínálattal várta a gimnazistákat és a középiskolásokat. A konferencia-központban a három kar bemutatóján túl helyet kapott a Spartak SJE Komárom szlovák bajnok- és kupagyőztes röplabdacsapat és a Jókai Színház standja is.

Az érdeklődők megtekinthették az egyetem épületeit, a felújított Sirály Kollégiumot, az egyetemi könyvtárat, és színes kísérőprogramok útján ismerkedhetett a tanszékeken zajló munkával is. 

Megnyitójában Juhász György rektor fontosnak tartotta kiemelni, hogy az egyetemen külső felmérések által igazolt, nemzetközi szintű tudományos munka folyik a gyakorlati tudást adó képzés mellett. Hangsúlyozta, hogy azok, akik a szlovákiai magyar felsőoktatási intézményben tanulnak tovább, lehetőséget kapnak arra is, hogy aktívan bekapcsolódjanak az Erasmus+, a Ceepus és a Makovecz hallgatói- és oktatói csereprogramokba, így nemzetközi ösztöndíjak segítségével nyitott, világot látott értelmiségiek váljanak belőlük.

A Selye János Egyetem közössége reményét fejezi ki, hogy a félezer érdeklődő közül szeptemberben sokukkal újra találkozhatunk, immáron hallgatókként.

Egyetemünkön a Tanárképző Kar és a Gazdaságtudományi és Informatikai Kar képzéseire 2023. március 31., míg a Református Teológiai Kar képzéseire 2023. május 31. a jelentkezési határidő. Bővebb információval a felveteli.ujs.sk oldalon találkozhatnak az érdeklődők.

A kutatási, fejlesztési és művészeti tevékenységek időszakos értékelései az SJE-n

A szlovák Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztérium az állami egyetemek és a Szlovák Tudományos Akadémia tudományos minőségének értékelését követően közzétette a 2014-2019 közötti időszakra vonatkozó kutatási, fejlesztési, művészeti és egyéb kreatív tevékenységének időszakos értékelésének eredményeit.

A felsőoktatási intézmények az egyes tudományterületeken belül 25, az intézmény szakmai munkájáról átfogó képet adó tudományos vagy egyéb kreatív munkát nyújtottak be értékelésre.  Az egyetemek saját hatáskörébe tartozott, hogy az egyes tudományterületekre vonatkozó kérelmet a karok szintjén vagy összegyetemi szinten nyújtják-e be. Az értékelés eredményeként kapott minőségi profil tükrözi a benyújtott kimenet világszínvonalú, jelentős nemzetközi, nemzetközi, nemzeti vagy alacsony (ún. rangsorolatlan eredmények) minősítését. A felhívásra 308 pályázó kar vagy munkahely jelentkezett, a bizottságok összesen 7 700 tudományos dolgozatot értékeltek. Az értékelésbe 10 036 egyetemi alkalmazottat vontak be. A kimeneteket a világ rangos egyetemeinek szakértői értékelték.

A Selye János Egyetem nyolc pályázatot nyújtott be a kutatási, fejlesztési és művészeti tevékenysége értékelésére azon tudományterületeken belül, amelyekben tudományos tevékenységet folytat. Az egyes tudományterületeken dolgozó kutatók viszonylag alacsony létszáma ellenére egyetemünk kiváló eredményeket ért el a tudományos értékelésben. A filozófia és teológia tudományterületen az értékelt intézmények közül a Református Teológiai Kar kapta országosan a legjobb minősítést. Az információs és kommunikációs tudományok területén az összértékelés első negyedébe kerültünk. A gazdaságtudományok, történettudományok, kémiai tudományok, matematikai tudományok és neveléstudományok kutatási területek szerinti rangsorolásban elért eredményünk összevethető a többi értékelt szlovák felsőoktatási intézmény eredményeivel. Ezen kutatási területek némelyikében szerepelnek olyan tudományos kimenetek is, amelyek az értékelést végző szakértők szerint jelentősen meghaladták a nemzeti szintű minősítést.

Az elért kutatási eredmények igazolják, hogy a Selye János Egyetemen nem csupán a szlovák, de a nemzetközi szabványoknak is megfelelő színvonalas tudományos kutatás folyik, amely szilárd alapot jelent a kimagasló tudományos tevékenységhez és egyetemi oktatóink igényes munkájához.

 

Három évvel ezelőtt alakult a szlovákiai egyetemek első konzorciuma, amelynek alapító tagja a Selye János Egyetem is

Az U10+ Konzorcium harmadik éve működik a szlovákiai felsőoktatási közegben. Az U10+ Konzorciumot 2021. január 22-én vették fel a felsőoktatási intézmények konzorciumainak nyilvántartásába.

A Konzorcium fő célkitűzései a tagegyetemek hazai, nemzetközi és uniós státuszának javítása, az oktatás, a tudomány, a kutatás és a művészeti tevékenységek minőségének biztosítása és javítása, az emberi és pénzügyi erőforrások hatékony megszerzése és felhasználása, az aktív együttműködés más egyetemi szövetségekkel és más, az oktatási és tudományos tevékenységet támogató szervezetekkel Szlovákiában és külföldön.

A konzorcium elnöksége 2023. január 26-i ülésén, amelyet a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen tartott, jóváhagyta a konzorciumnak egy új taggal, a besztercebányai Művészeti Akadémiával való bővítését. A U10+ Konzorcium elnökének újabb két évre Dr. h.c. prof. Ing. Rudolf Kropilt, PhD. a zólyomi Műszaki Egyetem rektorát választották.

Pro Meritis Interfacultatis díj egyetemünk rektorának

2023. január 13-án a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara a kar kapcsolatainak fejlesztése érdekében végzett kimagasló munkája elismeréseként Pro Meritis Interfacultatis díjat adományozott egyetemünk rektorának, Juhász Györgynek. 

Open Doors

2022. szeptember 12-én „Open Doors” címmel zajlott a Selye János Egyetemen multiplikációs rendezvény a VOLEE projekt (2020-1-RO01-KA203-079899) keretein belül. A rendezvény célja, hogy a csatolt program alapján hazai és külföldi résztvevők bevonásával új szakmai módszereket ismerjenek meg és hasznos gyakorlati tapasztalatokat adjanak át egymásnak a résztvevők.

 

Karácsonyi és újévi rektori üdvözlet

 

Rektori karácsonyi üdvözlet 2022

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kíván az SJE akadémiai és alkalmazotti közössége nevében: Dr. habil. PaedDr. Juhász György, PhD., rektor

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem