SJE főmenü

Értesítés - szabadság

Az SJE alkalmazotti közössége

2022. december 24. és 2023. január 8. között

üzemi szabadságát tölti,

ezért a jelzett időben az egyetem létesítményei

a nyilvánosság számára zárva tartanak.

A szabadságot követő első munkanap 2023. január 9.

 

 

 

 

 

Az SJE karácsonyi ünnepsége

Két év kihagyást követően 2022. december 15-én újra együtt ünnepelhette a közelgő karácsonyt a Selye János Egyetem alkalmazotti közössége. A rendezvény rektori évértékelővel vette kezdetét, amely során Juhász György rektor felelevenítette a 2022-es év legfontosabb eseményeit és mozzanatait. A visszatekintés után az egyetem női karának, a Cantus Iuventusnak köszönhetően igazi adventi hangulatban volt része az ünnepségen megjelenőknek. A kórust felkészítette Orsovics Yvette tanszékvezető, karnagy, közreműködtek a Tanárképző Kar oktatói Csehi Ágota és Tóth-Bakos Anita, valamint a kar hallgatói. Az ünnepség közös karácsonyi vacsorával zárult.

Pallas Athéné kiválósági ösztöndíjak átadása

2022. december 12-én került sor a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Karán a Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjprogram díjátadó ünnepségére. A rendezvény keretein belül a sikeres pályázók átvehették az okleveleiket. Beszédet mondott a Selye János Egyetem rektora Dr. habil. PaedDr. Juhász György, PhD., a Gazdaságtudományi és Informatikai Kar dékánja Dr. habil. RNDr. Csiba Peter, PhD, valamint Dr. Dubéczi Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki főtanácsadója.
 
A díjátadó után Lehmann Kristóf, az MNB nemzetközi monetáris politikai és gazdaságtudományi ismeretterjesztési igazgatójának és Sándor Márk, az MNB humánerőforrás-menedzsment igazgatójának előadását hallhatták a megjelentek. A hallgatók nevében Balázs Klaudia, az SJE GIK Közgazdaságtan és menedzsment tanulmányi programjának mesterszakos hallgatója köszönte meg a lehetőséget, melyet az ösztöndíj jelent. Az ösztöndíjprogramot a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatja.

Az SJE GIK hallgatói nemzetközi esetmegoldó projekt részesei

A Gazdaságtudományi és Informatikai Kar mesterképzésben részt vevő hallgatói idén 18. alkalommal vettek részt az amerikai Greensboro Egyetem által szervezett nemzetközi esetmegoldó projektben. Az idei résztvevőkkel immár 99 hallgatónk végezte el sikeresen a hathetes nemzetközi programot, amelyben más országokban és kontinenseken szintén üzleti szakirányokon tanuló egyetemistákkal, nemzetközi munkacsoportokban dolgoztak együtt. Hallgatóink ez alkalommal is sikeresen szerepeltek a megmérettetésen. Miközben új készségekre és kompetenciákra tettek szert, nemzetközi környezetben szerzett magabiztossággal gazdagodva megtapasztalhatták, hogy tudásban, kreativitásban és felkészültségben is versenyképesek. Az okleveleket a program egyetemi koordinátorai, Poór József és Szeiner Zsuzsanna adták át 2022. december 12-én.

 

A Cantus Iuventus adventi koncertje

A 2022. december 8-án került sor a Selye János Egyetem Cantus Iuventus női karának adventi koncertjére a komáromi Szent Rozália-templomban. A koncert fővédnöke Juhász György rektor volt. Közreműködtek: Csehi Ágota - zongora, Tóth-Bakos Anita - fuvola, pikolo, Židek Alexandra és Orlai Boglárka - szóló ének, Čulák Nikolett - narrátor. Vezényelt: Orsovics Yvette - karnagy.

A Selye János Egyetem adventi műsora

2022. december 6-án több száz néző jelenlétében zajlott a Selye János Egyetem és Hallgatói Önkormányzatának adventi rendezvénye az Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Juhász György rektor és Keszegh Béla polgármester beszéde után fellépett a Komárom Táncműhely, Emmer Péter, Derzsi György és zenekara, valamint a Pusztaszer zenekar.

Határon átnyúló együttműködés

A Selye János Egyetemmel is megújította határon átnyúló együttműködését az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem. Az erről szóló dokumentumot Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona és Dr. Juhász György rektorok látták el kézjegyükkel november 30-án, az egri Líceumban. A dokumentumban leszögezik, hogy az oktatási-kutatási projektek fejlesztésében különösen fontosak a két intézmény számára a bölcsészettudományi, a gazdaságtudományi, neveléstudományi, számítástudományi és társadalomtudományi szakterületek.

Promoting and Improving Existing Methods of Youth Participation (PRIME) - „Diákból állampolgár“

Kétéves képzési programot indít partnereivel a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) európai uniós támogatással. Az Erasmus+ finanszírozásában megvalósuló projekt lehetőséget ad többek között tanárok és közszolgálati tisztségviselők képzésére, egy tudásközpont és információs portál létrehozására.

A cél, hogy több száz Kárpát-medencei fiatal tanuljon „demokráciát”, vagyis sajátítson el mások tiszteletén alapuló vitakultúrát, álljon ki a saját és diáktársai jogaiért érdekképviseleti keretrendszereken belül.

A projektindító találkozónak Székesfehérvár adott otthont 2022. november 26-án és itt került sor a szerződések aláírására a konzorciumi partnerek között.

A „Promoting and Improving Existing Methods of Youth Participation” (röviden: PRIME) című pályázatot a 2022 és 2024 közötti időszakban a Nemzeti Ifjúsági Tanács fogja össze, és olyan szakmai szervezetekkel és egyetemekkel dolgozik majd együtt, mint a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata, a Pécsi Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Selye János Egyetem, illetve önkormányzati szervezetek - Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa – és az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala.

A PRIME program célja, hogy olyan akkreditált továbbképzések induljanak, amelyekben elsősorban a fiatalokkal foglalkozó tanárokat és önkormányzati tisztségviselőket képeznek és fejlesztenek majd. Cél továbbá egy megerősödő, határokon is átnyúló diákvezetői képzési rendszer kialakítása, illetve egy tudásközpont és információs portál létrehozása is. A program keretében összegyűjtik és terjesztik az ifjúság részvételét támogató pedagógusok, közszolgálati tisztviselők munkavégzéséhez kapcsolódó gyakorlati ismereteket, valamint feltárják és értékelik a létező jó gyakorlatokat, és ezek alapján dolgozzák ki az ágazati szakmai tudásbázist.

A program során elkészülő tudásközpont és információs portálon a képzés anyagai mellett alapszabály minták és jogi dokumentumok is elérhetőek lesznek, amelyek az alakuló diákönkormányzatok munkája mellett az érdeksérelmet szenvedett diákok és szülők panaszbejelentéseit is segíti majd.

XVII. FELVIDÉKI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA

2022. november 24-én zajlott intézményünkben a XVII. Felvidéki tudományos Diákköri Konferencia. A rendezvény a Jedlik Ányos Polgári Társulás (JAPT), a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával, a Szlovákiai Magyar Tudományos Diákköri Tanács (SZMTDT), a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara (KFE KETK) és a Selye János Egyetem (SJE) szervezői közreműködésével, továbbá az OTDT Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK) programja, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata (SJE HÖK), a Diákhálózat (DH) és tagszervezete, a Jókai Mór Diákkör (JóMóD), valamint a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) védnöksége alatt valósult meg.

Az idei évben 22 résztvevő 4 szekcióban adott számot a kutatási területéről.

A XVII. FTDK eredményei 

Danubius Young Scientist Award 2022 díj az SJE oktatójának

Az Osztrák Oktatási, Tudományos és Kutatási Minisztérium (Austrian Federal Ministry for Education, Science and Research), valamint a Duna Régió és Közép-Európa Intézet (Institute for Danube Region and Central Europe) által közösen meghirdetett “Danubius Young Scientist Award 2022” elnevezésű díját a Gazdaságtudományi és Informatikai Kar Menedzsment Tanszékének adjunktusa, Mgr. Zsigmond Tibor, PhD. nyerte el Szlovákiából.

Zsigmond Tibor 2021 augusztusában védte meg disszertációs munkáját, melynek témája „A KKV-k tudás-szervezési folyamatai az érzelmi intelligencia és az etika tükrében”. A díjat főként ennek, illetve további, a témához kapcsolódó kutatásainak köszönheti.

A „Danubius Young Scientist Award” célja, hogy támogassa a Duna-menti régióval kapcsolatos kérdések kutatását és a fiatal tudósok fejlődését. Az említett régió mind a 14 országának tudósai jelölhettek a díjra.

A nyertesek egy ünnepélyes átadó keretén belül vehették át a díjat 2022. november 10-én, Szlovéniában a Maribori Egyetem dísztermében. Az átadó a Duna-menti Rektori Konferencia (Danube Rectors’ Conference) által szervezett program része volt, így egyetemünk rektora, Dr. habil. PaedDr. György Juhász, PhD. is részt vett rajta, akit elkísért egyetemünk tanulmányi ügyekért és külkapcsolatokért felelős rektorhelyettese, Dr. habil. Ing. Renáta Machová, PhD., aki egyben a díjazott disszertációs munkájának témavezetője volt.

A rangos díj elnyeréséhez gratulálunk!

Az U10+ Szlovák Egyetemek Konzorciumának sajtóközleménye

Az U10+ Szlovák Egyetemek Konzorciumának 2022. november 2-i  zólyomi tanácskozásán a rektorok előrelépésként értékelték a követelések részbeni teljesítését.

A Konzorcium örömmel fogadja Ján Horecký, a Szlovák Köztársaság új oktatási, tudományos, kutatási és sportminisztere, a felsőoktatás problémái iránt tanúsított nyitott  szemléletmódját. A konzorciumot tömörítő felsőoktatási intézmények rektorai által megállapítást nyert, hogy részben teljesültek az „Előzzük meg az egyetemek ellehetetlenülését Szlovákiában!“ nyilatkozatban  deklarált követelések.

A megnövekedett energiaköltségek fedezésére a 2022-es év végéig 17 millió € támogatást kapnak az egyetemek. Az oktatásügyi miniszter ígéretet tett arra is, hogy a közszolgálati egyetemek jövő évi költségvetésében szerepel majd az energiaárak pótlólagos finanszírozása. Kinyilvánította továbbá, hogy elfogadja az akadémiai közösség érveit, és nem támogatja a felsőoktatásban az előző vezetés által előirányzott létszámleépítést.

A Konzorciumba tömörült felsőoktatási intézmények úgy határoztak, hogy 2022. november 17. követően tovább teljesítik küldetésüket és nem függesztik fel az oktatást, ugyanakkor ragaszkodnak a Szlovák Rektori Konferencia által 2022. szeptember 13-án megfogalmazott valamennyi követelés teljesítéséhez.

Az U10+ Konzorcium további tárgyalásokat folytat az oktatási miniszterrel, majd azok befejeztével értékeli az egyetemi követelések teljesítését.

U10+ Szlovák Egyetemek Konzorciuma

 

Az SJE nyilatkozata a 2022. november 17. után várható egyetemi helyzetről

A 2022. november 17. után várható egyetemi tiltakozó lépésekről az SJE vezetése és az Akadémiai Szenátus elnöksége az alábbi nyilatkozatot fogadta el:

A Selye János Egyetem vezetősége és akadémiai közössége is megtámogatta a Szlovák Rektori Konferencia által 2022. szeptember 13-án elfogadott „Előzzük meg az egyetemek ellehetetlenülését Szlovákiában!“ nyilatkozatát.  Az azóta eltelt időszakban több, a helyzetet javító intézkedés történt az oktatásügyi tárca részéről.

A Szlovák Felsőoktatási Intézmények Tanácsa (RVŠ-SzFIT) által, 2022. október 26-án elfogadott határozatban (https://www.radavs.sk/mdocs-posts/uznesenia-zo-zasadnutia-plena-rady-vysokych-skol-sr-zo-dna-26-10-2022/?mdocs-cat=null) a szlovákiai egyetemek képviselői pozitívan értékelik az oktatásügyi miniszter felsőoktatás irányában kifejtett igyekezetét, ám továbbra is fenntartják a Szlovák Rektori Konferencia nyilatkozatában megfogalmazott követeléseiket. A Selye János Egyetem is szerves része a szlovákiai felsőoktatási közegnek, így egyetértve az RVŠ-SzFIT nyilatkozatában megfogalmazottakkal, a többi szlovákiai felsőoktatási intézményhez hasonlóan 2022. november 17. követően intézményünk sem függeszti fel a jelenléti oktatást. Amennyiben a kormány nem teljesíti a korábbi nyilatkozatokban megfogalmazott követeléseinket, az egyetemek nagy többsége a továbbiakban is készen áll a tiltakozás egyéb formáira, amelyekről később egyeztetnek.

Ugyanakkor a Selye János Egyetemen is szándékunk a lehető legtovább fenntartani a jelenléti oktatást, hiszen az oktató és a hallgató közvetlen kapcsolatát, mint ahogy azt már  a pandémiás időszakban tapasztaltuk, nem pótolhatja semmilyen pótmegoldás. Reményünket fejezzük ki, hogy a tárgyalások eredményeként mindkét fél számára elfogadható megoldás születik.

Komárom, 2022. november 8.

 

Értesítés - Az SJE Igazgatótanácsa tagjelöltjeinek nyilvános meghallgatása

A felsőoktatásról szóló 131/2002 T. t. számú törvény 40§ (5) bekezdésével összhangban a Selye János Egyetem nyilvános meghallgatást szervez az egyetem igazgatótanácsa tagjelöltjei számára a 2022-2027 megbízatási időszakra.
A nyilvános meghallgatás időpontja és helyszíne:

2022. november 2., 13.00 – 14.30
SJE Konferencia-központ, díszterem (Vár út 2., Komárom – Hradná 2, Komárno).

Az oktatási miniszter a benyújtott javaslatok közül az alábbi jelölteket választotta:

• Mgr. Andruskó Imre
• Ing. Helena Patasiová

Az SJE Akadémiai Szenátusa a beérkezett javaslatok közül az alábbi jelölteket választotta:

• MUDr. Pásztor Ladislav, MSc.
• Ing. Bauer Dávid, PhD.


• A tagjelöltek meghallgatása betűrendben történik.
• A jelöltnek 5 perc áll rendelkezésére, hogy (prezentálás nélkül) bemutatkozzon a közönség előtt. A bemutatkozás során ajánlott az életrajzi adatokon felül az alábbi területeket érinteni: eddig szerzett tapasztalatok igazgatótanácsi tagsággal, egyetemi környezetben szerzett jártasság, motiváció az igazgatótanácsi tag tisztségének betöltésére. 
• A bemutatkozást követően a nyilvánosság és az akadémiai közösség tagjai kérdéseket intézhetnek a jelöltekhez. A kérdéseket a  e-mail címen tehetik fel; a mailbox 2022. október 31., 13.00 ó. – 2022. november 2., 14.30 ó. időszakban áll az érdeklődők rendelkezésére.
• A nyilvános meghallgatást az SJE Akadémiai Szenátusának elnöke vezeti.
• A meghallgatás elérhető lesz élő közvetítés formájában: https://www.ujs.sk/srujs2022/.

 

Komárom, 2022. október 21.


 

ujs logo

A Szlovák Rektori Konferencia állásfoglalása (2022. október 20.)

A 2023-2025-ös állami költségvetés tervezetének közzététele után a Szlovák Rektori Konferencia (SzRK) tagjai kinyilatkoztatják, hogy az “Előzzük meg az egyetemek ellehetetlenülését Szlovákiában” nyilatkozatban foglalt követelések csak részben teljesültek.

Az SzRK 2022. szeptember 13-án fogadta el a Szlovák Köztársaság kormányának címzett “Előzzük meg az egyetemek ellehetetlenülését Szlovákiában” nyilatkozatot, amelyben az egyetemek finanszírozásának hosszú távú kritikus helyzetére hívja fel a figyelmet. Ezt követően az SzRK képviselői több alkalommal is találkoztak az SZK miniszterelnökével és oktatási miniszterével, s az egyeztetések során biztosították őket arról, hogy a felsőoktatás, a tudomány és a kutatás továbbra is a szlovák kormány prioritásai közé tartoznak.

Az SzRK 2022. október 20-án tartott ülésén megállapítást nyert, hogy
1. Nem vették figyelembe az SzRK azon kérését, hogy az egyetemek 2023-as költségvetését 72 mil. €-val módosítsák. A költségvetési tervezet csak a 27 mil. €  megtartását tartalmazza, ám azt is feltételhez köti.  Az SzRK a források feltétel nélküli biztosítsát követeli.
2. A felsőoktatási intézmények ígéretet kaptak arra, hogy a kormány 17 mil.. € értékben biztosítja 2022 végéig a megnövekedett energiaköltségek fedezését. Ezek a pénzeszközök azonban a mai napig nem kerültek szétosztásra, ezért az SzRK tagjai követelik az azonnali folyósítást az egyetemek számára.
3. Ha nem valósulnak meg a felsőoktatási intézmények nemzeti és európai projektek utólagos finanszírozására vonatkozó követelményei, fennáll annak a veszélye, hogy nem teljesülnek a mérhető mutatók. A rektorok ezért követelik, hogy az egyetemeknek juttatott célirányú támogatások által haladéktalanul teljesítsék a nemzeti és európai projektek többletfinanszírozási követelményét.
4. Teljesen elfogadhatatlan és irreális a több mint 2000, felsőoktatásban dolgozó munkavállaló elbocsátására vonatkozó javaslat, ezért az SzRK  kategorikusan elutasítja az egyetemi dolgozók további leépítését.

Annak ellenére, hogy az SzRK tudomásul veszi az SzK Oktatási Minisztériumának azon erőfeszítéseit, hogy konstruktív párbeszédet folytasson az egyetemekkel, továbbra is fenntartja a 2022. szeptember 13-án megfogalmazott összes követelését.

A következőkben a rektorok tárgyalásokat kezdeményeznek az akadémiai közösségekkel az egyetemek 2022. november 17-vel kezdődő esetleges bezárásáról, és továbbra is készen állnak a tiltakozás különböző formáira.

 

Szlovák Rektori Konferencia
Pozsony, 2022. október 20.

 

ujs logo

Az SJE Igazgatótanácsa tagjelöltjeinek nyilvános meghallgatása

A felsőoktatásról szóló 131/2002 T. t. számú törvény 40§ (5) bekezdésével összhangban a Selye János Egyetem 2022. november 2-án nyilvános meghallgatást szervezett az egyetem igazgatótanácsa tagjelöltjei számára a 2022-2027 megbízatási időszakra.
 

A nyilvános meghallgatáson az alábbi tagjelöltek vettek részt:

Mgr. Andruskó Imre
Ing. Patasiová Helena
MUDr. Pásztor Ladislav, MSc.
Ing. Bauer Dávid, PhD.

A törvény 108§ (14) bekezdésével összhangban a meghallgatáson készült felvétel az alábbi linken érhető el: https://www.ujs.sk/srujs2022/.

ujs logo

Értesítés a 9878/5834/2022/RK/OO számú nyilvános kereskedelmi versenytárgyalás eredményéről

Lehota na podávanie súťažných návrhov bola do:   13.10.2022 do 10,00 hod.
Vyhodnotenie súťaže:                                               13.10.2022 o 13,00 hod.
Vyhlásenie výsledkov súťaže:                                   17.10.2022

Do obchodnej verejnej súťaže sa zapojil jeden záujemca. Komisia po preštudovaní predložených materiálov vybrala ako najvhodnejšieho uchádzača v zmysle podmienok obchodnej verejnej súťaže: Nemocnicu AGEL Komárno s.r.o., Mederčská 39, 945 01  Komárno,IČO:50828371.

 

 

V Komárne, dňa 17.10.2022

 

ujs logo

Magna Charta Universitatum

A Magna Charta Observatory konferencia harmadik napján, 2022. szeptember 16-án, 56 további új tag jelenlétében a Selye János Egyetem is csatlakozott az egyetemek küldetését és működését meghatározó alapelveket rögzítő “Magna Charta Universitatum” aláíráihoz. Az ünnepélyes aláírásra a világ legrégebbi felsőoktatási intézményében, a Rőtszakállú Frigyes német-római császártól 1158-ban egyetemi címet szerző Bolognai Egyetemen került sor.

A rendezvény résztvevőit a Bolognai Egyetem rektora, Giovanni Molari és a Magna Charta Observatory felügyelőbizottságának elnöke, Patrick Deane üdvözölték. Az első charta aláírására 1988-ban került sor Bolognában, akkor 435 felsőoktatási intézmény csatlakozott az egyezményhez. A Magna Charta Universitatum jelenleg 967 tagot számlál. Nemzetközi kapcsolataink kiterjesztése terén jelentős előrelépés, hogy intézményünk is csatlakozott az okirat aláírói köréhez.

Felhívás a Selye János Egyetem Igazgatótanácsa tagjaira tett jelölések leadására

A Tt. 131/2022-es számú, a felsőoktatási törvény, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvénymódosítás értelmében (a továbbiakban „felsőoktatási törvény“), amely szabályozza az állami felsőoktatási intézmény igazgatótanácsának jogköreit, valamint megalakításának szabályait, a Selye János Egyetem (továbbiakban „SJE“) felhívást tesz közzé jelöltállításról a Selye János Egyetem Igazgatótanácsába.

  • Jelölések benyújtására jogosult szervezetek (jelölő)

Az állami felsőoktatási intézmény igazgatótanácsának tagjelöltjére az állami felsőoktatási intézmény akadémiai szenátusához, valamint az oktatási miniszterhez javaslatot benyújthat:

- civil nonprofit szervezetek nyilvántartásába bejegyzett jogi személy (egyesület),
- községek,
- kerületi önkormányzatok,
- Szlovák Tudományos Akadémia,
- állami kutatóintézetek
- a kutatási és fejlesztési tevékenységé végzésére alkalmassági tanúsítvánnyal rendelkező egyéb jogi személy, kivéve felsőoktatási intézményeket,
- munkáltatói szövetségének képviselői,
- múzeumok,
- galériák,
- színházak.

  • A jelöltekre vonatkozó általános elvárások és feltételek (jelölt)

Az állami felsőoktatási intézmény igazgatótanácsának tagjai főként kiemelkedő tudományos vagy művészeti tevékenységet végző személyiségek, a közélet országos vagy regionális szinten elismert képviselői, az üzleti élet jelentős képviselői, akik az állami felsőoktatási intézmény küldetésével összhangban működnek, illetve jogi személyek vagyonkezelését és gazdálkodását behatóan ismerő személyek.

Felsőoktatási intézmény igazgatótanácsának tagjává kizárólag az a személy választható, illetve nevezhető ki, aki elvégezte valamely felsőoktatási intézmény alapképzését, legalább négy év vezetői tapasztalattal rendelkezik, valamint rendelkezik tapasztalattal a céges vagyonkezelésében és gazdálkodásában.

  • Összeférhetetlenség az igazgatótanácsi tagságsággal

Az állami felsőoktatási intézmény igazgatótanácsi tagság összeférhetetlen a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői tisztségével, kormánytagsággal, államtitkári tisztséggel, rektori, rektorhelyettesi és dékáni poszttal, felsőoktatási intézményben nem kari vezetőként végzett vezetői beosztással, az igazgatótanács tagjai továbbá nem lehetnek a felsoroltakhoz köthető személyek sem.

Az igazgatótanácsi tagság összeegyeztethetetlen az államigazgatásban betöltött munkaviszonnyal, minisztériumi alkalmazotti jogviszonnyal, vagy valamely minisztérium által alapított szervezetnél, intézménynél fennálló munkaviszonnyal, valamint az adott állami felsőoktatási intézmény akadémiai közösségében betöltött választott tisztséggel, vagy más felsőoktatási intézmény igazgatótanácsi tagságával.

Az állami felsőoktatási intézmény igazgatótanácsi tagságával kapcsolatos fentebb felsorolt összeférhetetlenségi okok kizárhatóságát a jelöltnek kiválasztása esetén igazolnia kell, azaz a kinevezés előtt.

  • A jelöltre vonatkozó javaslatnak tartalmaznia kell:

1. a javasolt személy szakmai életrajza

2. a javasolt személy hozzájárulása a jelöltséghez

3. becsületbeli nyilatkozat a felsőoktatási törvény §40 (4) bekezdése szerinti feltétel teljesüléséről, amely szerint teljesíti az SJE IT tagságának feltételeit, és hogy kizárható az összeférhetetlenség a SJE IT-ben való esetleges tagsággal,

4. legalább felsőoktatási alapképzést igazoló oklevél hitelesített másolata,

5. az IT-jelölt hozzájárulása az életrajz közzétételéhez és a személyes adatok kezeléshez az SJE IT tagjainak kiválasztása céljából a Tt. 18/2018-as, a személyes adatok védelméről, valamint némely törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény értelmében.

A hiánytalan ajánlásokat 2022. október 7-ig lehet benyújtani az SJE Akadémiai Szenátusa elnökének írásban, lezárt borítékban: „Javaslat az SJE IT jelöltjére“ felirattal ellátva az alábbi címen:

doc. PaedDr. Puskás Andrea, PhD.
a Selye János Egyetem Akadémiai Szenátusának elnöke
Bratislavská cesta 3322
94501 Révkomárom

A jelölő köteles a nevét és teljes címét feltüntetni az ajánlást tartalmazó lezárt boríték előlapján.
Révkomárom, 2022. szeptember 12.


1. sz. melléklet letöltése

Hozzájárulás tagjelöltséghez
a Selye János Egyetem Igazgatótanácsába

Utónév, családnév, tudományos fokozat:

Születés dátuma:

Személyi szám:

Állandó lakhely:

Telefonszám:

E-mail:

Jogi felelősségem tudatában nyilatkozom és aláírásommal igazolom, hogy hozzájárulok jelölésemhez a .................... (jelölő intézmény megnevezése) részéről a Selye János Egyetem Igazgatótanácsi tagságára.

 

Hely:   ......................................

Dátum:  ..................................

 

 .....................................................

 aláírás


2. sz. melléklet letöltése

NYILATKOZAT

a felsőoktatási törvény 40. § 3. bekezdésében foglalt feltételek teljesítéséről

 

Utónév, családnév, tudományos fokozat:

Születés dátuma:

Személyi szám:

Állandó lakhely:

Telefonszám:

E-mail:

Jogi felelősségem tudatában nyilatkozom és aláírásommal igazolom, hogy a Selye János Egyetem Igazgatótanácsa tagságához szükséges feltételeket maradéktalanul teljesítem a Tt. 131/2022-es számú felsőoktatás, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény 40. § 3. bekezdésében foglaltak szerint, azaz:

  • rendelkezem felsőoktatási alapképzéssel
  • rendelkezem legalább négy év cégvezetői tapasztalattal

jártas vagyok a céges vagyonkezelésében és gazdálkodásában

Hely:   ......................................

Dátum:  .................................. 

 

.....................................................

aláírás


3. sz. melléklet letöltése

Érintett személy (jelölt) beleegyezése

az önéletrajz megjelentetésébe és a személyes adatok kezelésébe

 

Utónév, családnév, tudományos fokozat:

Születés dátuma:

Személyi szám:

Állandó lakhely:

Telefonszám:

E-mail:

Ezúton beleegyezem önéletrajzom nyilvánosságra hozatalába és személyes adataim kezelésébe a Tt. 18/2018-as, a személyes adatok védelméről, valamint némely törvények módosításáról és kiegészítéséről szólótörvény értelmében a Selye János Egyetem Igazgatótanácsa tagjainak kiválasztása céljából.

 

Hely:   .....................................

Dátum:  ..................................

 

.....................................................

aláírás

Az SJE részvétnyilvánítása

Az SJE alkalmazotti és hallgatói közösségét mélyen megrendítette az október 2-án, késő esti órákban, Pozsony-Óváros Zoch utcai buszmegállójában történt tragikus baleset. Mélységesen megdöbbentett és elszomorított bennünket ez a rendkívüli és megbocsáthatatlan esemény, amely kioltotta öt fiatal egyetemi hallgató életét.

Ezúton fejezzük ki őszinte részvétünket a tragikus baleset áldozatai családjának, szeretteinek, barátainak és ismerőseinek. 

Az SJE őszinte együttérzéssel osztozik gyászukban. Nyugodjanak békében!

Az SJE alkalmazotti és hallgatói közössége

ujs logo

ÉRTESÍTÉS

A SJE AKADÉMIAI SZENÁTUSÁNAK HALLGATÓI RÉSZÉBE

MEGTARTOTT VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYE

Értesítem az akadémiai közösséget, hogy a 2022. szeptember 27.-28-án lezajlott választások alapján a SJE Akadémiai Szenátusának hallgatói részébe megválasztott tagok:

Tanárképző Kar:
Alexandra Židek, 2PPdb15 TKK
Adrián Žemlička 2B-HIdb15 TKK

Gazdaságtudományi és Informatikai Kar:
Mgr. Szilárd Svitek, 3TVMaIdd, GIK
Bc. János Mészáros, 1EMPdm GIK

Református Teológiai Kar:
Máté Somogyi 5RTEdm15 RTK
Mgr. István Langschadl, TEdd15 RTK

Kelt Komáromban, 2022. 09. 28.
Mgr. Tóth-Bakos Anita, PhD.
a Választási Bizottság elnöke

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem