SJE főmenü

A visszajelzés sikerességéről a rendszer információt küld:

Ezt követően A megerősített visszajelzésre kattintva a nyomtató ikon segítségével (1.) kinyomtathatja a fizetési megbízást (Vytlačiť príkaz na úhradu), mely minden szükséges banki adatot tartalmaz (számlaszám, VS, KS, ŠS, összeg).

A kinyomtatott átutalási megbízással keresse fel bankját, majd utalja át az összeget. A különböző összegeket külön-külön kell utalni, nem lehet összevonni, mivel mindegyikre más VS vonatkozik! Amennyiben rendelkezik internetbanking hozzáféréssel, az illetéket ilyen módon is átutalhatja. Ebben az esetben használja azokat a banki adatokat, melyek az átutalási megbízáson szerepelnek. A visszajelzést nem kell kinyomtatni, sem beküldeni!

Figyelmeztetés:

Az elektronikus visszajelzés megerősítése után a további feldolgozást a Kar Tanulmányi Osztálya végzi. Amennyiben a feltöltött fénykép nem megfelelő, a visszajelzés nem lesz elfogadva, az állapota „N–neprijatá“– nem elfogadott lesz. Erről a változásról az Ön e-mail címére értesítést fog kapni. Ebben az esetben a fényképet szükséges lecserélni majd újra megerősíteni. Amennyiben fényképe és adatai rendben lesznek, a visszajelzést elfogadjuk, állapota megváltozik „K – prijatá“ - elfogadottá.

Ha a kitöltés menetében problémája akad, vegye fel a kapcsolatot az AIS menedzserrel (telefonos elérhetőség: 035/3260-612 munkanapokon 08:00-tól 15:00-ig, ill. e-mail: ).

Amennyiben utólag szeretné a fényképe vagy bármely személyes adatát megváltoztatni, vegye fel a kapcsolatot a Kar Tanulmányi Osztályával: http://ujs.sk/hu/elerhetoseg.html.

 

 

 

A visszajelzés megerősítése után lehetősége nyílik kollégiumi szállás igénylésére. Erre kérdez rá a következő ablak. A kollégiumi szállás igénylésekor lehetősége van kiválasztani a kollégiumot, valamint a Megjegyzés mezőbe további igényeket (lakótárs), fontos megjegyzéseket írhat be.

Amennyiben szeretne kollégiumi szállást igényelni, kattintson az „Igen“ (Áno) gombra, majd folytassa  a következő lépéssel.Ellenkező esetben kattintson a „Nem“ (Nie) gombra, majd folytassa itt.

 

 

A „Tovább ” (Ďalej) mezőre való kattintás után a „Fénykép“ (Fotka) fülre jut. Itt tudja feltölteni saját fényképét (JPEG formátum), melynek minimális mérete 250 x 300 px! Ez a fénykép szerepel majd a diákigazolványán. CSAK IGAZOLVÁNYKÉPET fogadunk el - nem fogadjuk el azokat a képeket, melyeknek nem megfelelő a háttere (lakásrészlet, bokrok, épületek, ...), melyek más képekből vannak kivágva.

Első lépésben kattintson a  ikonra (1.). Megnyílik az a felület, amely által ki tudja keresni és fel tudja tölteni a követelményeknek megfelelő igazolványképét (2.). Ezután kattintson a „Mentés“ (Uložiť) nyomógombra (3.) és folytassa a „Tovább“ (Ďalej) mezővel a kitöltést.

 

 

A következő lépésben további ablak nyílik meg, melyben megerősítheti adatait, illetve további szükséges adatokat adhat meg magáról. A sárga színű mezőt, a személyes e-mail címet kötelező kitölteni. Amennyiben nem tölti ki, a rendszer figyelmezteti, és nem engedi tovább lépni. Ellenőrizze tehát, s ha kell, javítsa érvényes e-mail címét! Jelölje be a mezőt: „Megerősítem a személyes adatok helyességét“ (Potvrdzujem správnosť osobných údajov), ezt követően megjelenik a „Tovább ” (Ďalej) mező a jobb alsó sarokban. A folytatáshoz kattintson rá!

Ha személyes adatai közül valamelyik nincs rendben, vegye fel a kapcsolatot az adott Kar Tanulmányi Osztályával: http://ujs.sk/hu/elerhetoseg.html

 

A VSPK061 – re való kattintás után megnyílik egy új ablak, melyben láthatóak azok a tanulmányi programok, melyekre felvételt nyert. Jelölje be azt a sort, melyet szeretne visszaigazolni (1), majd kattintson a  ikonra (2). A  megjelenő listában kattintson a „Visszajelzés megerősítése“ (Potvrdiť návratku) lehetőségre.

 

A bejelentkezés után a rendszer főoldalát látja. A bal oldali menüsorból válassza a „Felvételi eljárás“ (Prijímacie konanie) lehetőséget, majd kattintson a VSPK061 – „Jelentkező visszajelzése“ (Návratky uchádzača) applikációra.

 

 

Amennyiben a bal oldalon nem jelenik meg a „Felvételi eljárás“ (Prijímacie konanie) menüpont, visszajelzése még nem lett kialakítva. Ebben az esetben vegye fel a kapcsolatot az adott Kar Tanulmányi Osztályával: http://ujs.sk/hu/elerhetoseg.html

 

Az első lépés, hogy belép egyetemünk akadémiai információs rendszerébe (AIR/AiS2).

Az internetes böngésző megnyitása után a címsorba a követezőt írja: http://ais2.ujs.sk

Az AIS2 rendszerbe saját felhasználónevével és jelszavával léphet be. Felhasználónevét és jelszavát a felvételi határozatban kapta meg. Az alábbi képeken látszik, hogy melyik adatot melyik mezőbe kell betölteni.

 

 

Abban az esetben, ha felhasználóneve vagy jelszava nem működik, vegye fel a kapcsolatot az AIS menedzserrel (+421-35-3260-­612, )

Több forrásból is visszajutott hozzánk, hogy a tanulmányok megkezdésével kapcsolatos adminsiztratív teendők megterhelőek az új hallgatók számára, akik az Akadémiai Információs Rendszert először bonyolultnak találják. Egyetemünk ezt az útmutatót készítette frissen felvett hallgatóinak, hogy elősegítse beiratkozásukat, és hivatalos ügyeik zökkenőmentes intézését. Az útmutató lépésről lépesre kalauzolja végig a felhasználót az elektronikus visszajelzés folyamatán, amely Szlovákia jogszabályai szerint a felvételt követően, az első beiratkozást megelőzően zajlik le.
 
 
A folyamat célja, hogy a felsőoktatási intézmény képet kapjon arról, hogy a felvételi kérelmet beadók közül hányan kívánnak ténylegesen is beiratkozni, s az ő igényeikről (pl. a diákigazolványok vagy a kollégiumi szállás tekintetében). A részvétel szükséges a későbbi beiratkozáshoz. Az útmutató végén néhány további szükséges lépésre hívjuk fel figyelmüket. A visszajelzéshez szükségük lesz a felvételi határozatukon szereplő adatokra, így azt javasoljuk előkészíteni.
 
A folyamat megkezdéséhez kattintson ide.
 

A 2025/26-os akadémiai év időbeosztása a SJE-en

A 2025/2026-os akadémiai év 2025.09.01-jén kezdődik és 2026.08.31-én végződik.

Beiratkozások (a nappali és levelezős képzésben részt vevő hallgatók számára):
az  alapképzés 1. évfolyamos hallgatói számára: 2025.09.01. – 2025.09.05.
elektronikus beiratkozás a felsőbb évfolyamos hallgatók számára: 2025.09.07-ig

Előzetes tantárgyfelvétel a téli szemeszterre: 2025.09.12-ig

Ünnepélyes tanévnyitó: 2025.09.12. a SJE dísztermében

Oktatás a téli szemeszterben: 2025.09.13. – 2025.12.13.

Ünnepélyes diplomaosztók: 2025.09.21. – 2025.10.31.

Kari Nyílt Napok: 2025. novembere (Tudomány és Technika Hete 2025 keretén belül)

Szakdolgozatok leadási határideje az alapképzés közös tanulmányi programjain 3,5 éves standard tanulmányi idővel: 2025.12.06-ig

Előzetes tantárgyfelvétel a nyári szemeszterre: 2025.12.01 – 2026.02.08.

Vizsgaidőszak a téli szemeszterben: 2025.12.15. – 2026.02.07.

Karácsonyi szünidő: 2025.12.22. – 2026.01.05.

Oktatás a nyári szemeszterben:
2026.02.09. – 2026.05.09.
alapképzés: I., II. évf. nappali és levelezős
mesterképzés: I. évf. nappali és levelezős
2026.02.09. – 2026.04.25.
alapképzés: III. évf. nappali és levelezős
2026.02.09. – 2026.03.28.
mesterképzés: II. évf. nappali és levelezős

Kari Nyílt Napok (RTK): 2026.03.09. – 2026.03.14.

Előzetes tantárgyfelvétel a 2026/2027-es akadémiai év téli szemeszterére: 2026.05.01-től

Vizsgaidőszak a nyári szemeszterben:
2026.05.11. – 2026.06.30.
alapképzés: I., II. évf. nappali és levelezős
mesterképzés: I. évf. nappali és levelezős
2026.04.27. – 2026.06.06.
alapképzés: III. évf. nappali és levelezős
2026.03.30. – 2026.05.09.
mesterképzés: II. évf. nappali és levelezős

Diplomamunkák leadási határideje (mesterképzés): 2026.04.13.
Szakdolgozatok leadási határideje (alapképzés): 2026.05.11.
Záródolgozatok leadási határideje (kiegészítő pedagógiai képzés): 2026.04.30.

Államvizsgák a mesterképzésben részt vevő hallgatók számára: 2026.05.11. – 2026.05.29.
Államvizsgák az alapképzésben részt vevő hallgatók számára: 2026.06.08. – 2026.06.26.
Záróvizsgák a kiegészítő pedagógiai képzés hallgatói számára: 2026.06.01. – 2026.06.26.
Államvizsgák az alapképzés közös tanulmányi programjain részt vevő hallgatók számára 3,5 éves standard tanulmányi idővel: 2026.01.12. – 2026.01.30.

Ünnepélyes diplomaosztók: 2026.06.29. – 2026.07.10.

Nyári egyetem: 2026.06.29 – 2026.07.03.

Nyári szünidő: 2026.07.01. – 2026.08.31.

Államvizsga – javító időpont: 2026.08.17. – 2026.08.28.

Jelentkezési határidő:
alapképzés (nappali és levelezős)
GIK és TKK: 2026.03.31.
RTK: 2026.05.31.
összevont képzés (nappali és levelezős): 2026.05.31.
mesterképzés (nappali és levelezős)
GIK és TKK: 2026.06.30.
RTK: 2026.05.31.
doktoranduszi képzés (nappali és levelezős)
GIK és TKK: 2026.06.15.
RTK: 2026.05.31.

Felvételi vizsga időpontja:
doktoranduszi képzés (nappali és levelezős): 2026.07.03-ig

SJE Nyílt Nap: 2026.02.13.

 

A 2024/25-ös akadémiai év időbeosztása a SJE-en

A 2024/2025-ös akadémiai év 2024.09.01-jén kezdődik és 2025.08.31-én végződik.

Beiratkozások (a nappali és levelezős képzésben részt vevő hallgatók számára):
az  alapképzés 1. évfolyamos hallgatói számára: 2024.09.02. – 2024.09.06.
elektronikus beiratkozás a felsőbb évfolyamos hallgatók számára: 2024.09.08-ig

Előzetes tantárgyfelvétel a téli szemeszterre: 2024.09.13-ig

Ünnepélyes tanévnyitó: 2024.09.13. a SJE dísztermében

Oktatás a téli szemeszterben: 2024.09.14. – 2024.12.14.

Ünnepélyes diplomaosztók: 2024.09.22. – 2024.10.31.

Kari Nyílt Napok: 2024. novembere (Tudomány és Technika Hete 2024 keretén belül)

Szakdolgozatok leadási határideje az alapképzés közös tanulmányi programjain 3,5 éves standard tanulmányi idővel: 2024.11.22-ig

Előzetes tantárgyfelvétel a nyári szemeszterre: 2024.12.01 – 2025.02.09.

Vizsgaidőszak a téli szemeszterben: 2024.12.16. – 2025.02.08.

Karácsonyi szünidő: 2024.12.23. – 2025.01.04.

Oktatás a nyári szemeszterben:
2025.02.10. – 2025.05.10.
alapképzés: I., II. évf. nappali és levelezős
mesterképzés: I. évf. nappali és levelezős
2025.02.10. – 2025.04.26.
alapképzés: III. évf. nappali és levelezős, IV. évf. levelezős
2025.02.10. – 2025.03.29.
mesterképzés: II. évf. nappali és levelezős, III. évf. levelezős

Kari Nyílt Napok (RTK): 2025.03.10. – 2025.03.15.

Előzetes tantárgyfelvétel a 2025/2026-os akadémiai év téli szemeszterére: 2025.05.01-től

Vizsgaidőszak a nyári szemeszterben:
2025.05.12. – 2025.06.30.
alapképzés: I., II. évf. nappali és levelezős
mesterképzés: I. évf. nappali és levelezős
2025.04.28. – 2025.06.07.
alapképzés: III. évf. nappali és levelezős, IV. évf. levelezős
2025.03.31. – 2025.05.09.
mesterképzés: II. évf. nappali és levelezős, III. évf. levelezős

Diplomamunkák leadási határideje (mesterképzés): 2025.04.14.
Szakdolgozatok leadási határideje (alapképzés): 2025.05.12.
Záródolgozatok leadási határideje (kiegészítő pedagógiai képzés): 2025.05.02.

Államvizsgák a mesterképzésben részt vevő hallgatók számára: 2025.05.12. – 2025.05.30.
Államvizsgák az alapképzésben részt vevő hallgatók számára: 2025.06.09. – 2025.06.27.
Záróvizsgák a kiegészítő pedagógiai képzés hallgatói számára: 2025.06.02. – 2025.06.27.
Államvizsgák az alapképzés közös tanulmányi programjain részt vevő hallgatók számára 3,5 éves standard tanulmányi idővel: 2025.01.13. – 2025.01.31.

Ünnepélyes diplomaosztók: 2025.06.30. – 2025.07.11.

Nyári egyetem: 2025.06.30 – 2025.07.04.

Nyári szünidő: 2025.07.01. – 2025.08.31.

Államvizsga – javító időpont: 2025.08.18. – 2025.08.22.

Jelentkezési határidő:
alapképzés (nappali és levelezős)
GIK és TKK: 2025.03.31.
RTK: 2025.05.31.
összevont képzés (nappali és levelezős): 2025.05.31.
mesterképzés (nappali és levelezős)
GIK és TKK: 2025.06.30.
RTK: 2025.05.31.
doktoranduszi képzés (nappali és levelezős)
GIK és TKK: 2025.06.15.
RTK: 2025.05.31.

Felvételi vizsga időpontja:
doktoranduszi képzés (nappali és levelezős): 2025.07.04-ig

SJE Nyílt Nap: 2025.02.14.

 

A 2023/24-es akadémiai év időbeosztása a SJE-en

A 2023/2024-es akadémiai év 2023.09.01-jén kezdődik és 2024.08.31-én végződik.

Beiratkozások (a nappali és levelezős képzésben részt vevő hallgatók számára):
az  alapképzés 1. évfolyamos hallgatói számára: 2023.08.21. – 2023.08.25.
elektronikus beiratkozás a felsőbb évfolyamos hallgatók számára: 2023.08.27-ig

Tantárgyfelvétel a téli szemeszterre: 2023.09.01-ig

Ünnepélyes tanévnyitó: 2023.09.08. a SJE dísztermében

Ünnepélyes diplomaosztók: 2023.09.24. – 2023.10.31.

Oktatás a téli szemeszterben: 2023.09.11. – 2023.12.09.

Szakdolgozatok leadási határideje az alapképzés közös tanulmányi programjain 3,5 éves standard tanulmányi idővel: 2023.11.16-ig

Tantárgyfelvétel a nyári szemeszterre: 2023.12.01 – 2024.02.18

Vizsgaidőszak a téli szemeszterben: 2023.12.11. – 2024.02.03.

Karácsonyi szünidő: 2023.12.23. – 2024.01.05.

Téli szünidő: 2024.02.05. – 2024.02.17. - nem azonos a szabadságok kötelező merítésével

Oktatás a nyári szemeszterben:
2024.02.19. – 2024.05.18.
alapképzés: I., II. évf. nappali és levelezős, III. évf. levelezős
mesterképzés: I. évf. nappali és levelezős, II. évf. levelezős
2024.02.19. – 2024.05.04.
alapképzés: III. évf. nappali, IV. évf. levelezős
2024.02.19. – 2024.04.06.
mesterképzés: II. évf. nappali, III. évf. levelezős

Tantárgyfelvétel a 2024/2025-ös akadémiai év téli szemeszterére: 2024.05.01-től

Vizsgaidőszak a nyári szemeszterben:
2024.05.20. – 2024.06.29.
alapképzés: I., II. évf. nappali és levelezős, III. évf. levelezős
mesterképzés: I. évf. nappali és levelezős, II. évf. levelezős
2024.05.06. – 2024.06.08.
alapképzés: III. évf. nappali, IV. évf. levelezős
2024.04.08. – 2024.05.11.
mesterképzés: II. évf. nappali, III. évf. levelezős

Diplomamunkák leadási határideje (mesterképzés): 2024.04.15.
Szakdolgozatok leadási határideje (alapképzés): 2024.05.13.
Záródolgozatok leadási határideje (kiegészítő pedagógiai képzés): 2024.05.17.

Államvizsgák a mesterképzésben részt vevő hallgatók számára: 2024.05.13. – 2024.05.31.
Államvizsgák az alapképzésben részt vevő hallgatók számára: 2024.06.10. – 2024.06.28.
Záróvizsgák a kiegészítő pedagógiai képzés hallgatói számára: 2024.06.24. – 2024.07.04.
Államvizsgák az alapképzés közös tanulmányi programjain részt vevő hallgatók számára 3,5 éves standard tanulmányi idővel: 2024.01.15. – 2024.01.26.

Ünnepélyes diplomaosztók: 2024.07.01. – 2024.07.12.

Nyári szünidő: 2024.07.01. – 2024.08.31. - nem azonos a szabadságok kötelező merítésével

Államvizsga – javító időpont: 2024.08.19. – 2024.08.23.

Jelentkezési határidő:
alapképzés (nappali és levelezős)
GIK és TKK: 2024.03.31.
RTK: 2024.05.31.
összevont képzés (nappali és levelezős): 2024.05.31.
mesterképzés (nappali és levelezős)
GIK és TKK: 2024.06.30.
RTK: 2024.05.31.
doktoranduszi képzés (nappali és levelezős)
GIK és TKK: 2024.06.15.
RTK: 2024.05.31.

Felvételi vizsga időpontja:
doktoranduszi képzés (nappali és levelezős): 2024.07.04-ig

SJE Nyílt Nap: 2024.02.14

 

A 2022/23-as akadémiai év időbeosztása a SJE-en

A 2022/2023-as akadémiai év 2022.09.01-jén kezdődik és 2023.08.31-én végződik.

Beiratkozások (a nappali és levelezős képzésben részt vevő hallgatók számára):
az  alapképzés 1. évfolyamos hallgatói számára: 2022.09.05. – 2022.09.09.
elektronikus beiratkozás a felsőbb évfolyamos hallgatók számára: 2022.09.09-ig

Ünnepélyes tanévnyitó: 2022.09.16. a SJE dísztermében

Ünnepélyes diplomaosztók: 2022.10.01. – 2022.10.31.

Szakdolgozatok leadási határideje az alapképzés közös tanulmányi programjain 3,5 éves standard tanulmányi idővel: 2022.11.30-ig

Oktatás a téli szemeszterben: 2022.09.17. – 2022.12.17.

Téli szünidő: 2022.12.23. – 2023.01.03.

Vizsgaidőszak a téli szemeszterben: 2022.12.19. – 2023.02.11.

Oktatás a nyári szemeszterben:
2023.02.13. – 2023.05.13.
alapképzés: I., II. évf. nappali és levelezős, III. évf. levelezős
mesterképzés: I. évf. nappali és levelezős, II. évf. levelezős
2023.02.13. – 2023.04.29.
alapképzés: III. évf. nappali, IV. évf. levelezős
2023.02.13. – 2023.04.01.
mesterképzés: II. évf. nappali, III. évf. levelezős

A XXXVI. OTDK - diákok nemzetközi versenye, a Gazdaságtudományi szekció megrendezése: 2023.04.20. – 2023.04.22.

Vizsgaidőszak a nyári szemeszterben:
2023.05.15. – 2023.06.30.
alapképzés: I., II. évf. nappali és levelezős, III. évf. levelezős
mesterképzés: I. évf. nappali és levelezős, II. évf. levelezős
2023.05.02. – 2023.06.10.
alapképzés: III. évf. nappali, IV. évf. levelezős
2023.04.03. – 2023.05.13.
mesterképzés: II. évf. nappali, III. évf. levelezős

Diplomamunkák leadási határideje (mesterképzés): 2023.04.17.
Szakdolgozatok leadási határideje (alapképzés): 2023.05.15.
Záródolgozatok leadási határideje (kiegészítő pedagógiai képzés): 2023.04.28.

Államvizsgák a mesterképzésben részt vevő hallgatók számára: 2023.05.15. – 2023.06.03.
Államvizsgák az alapképzésben részt vevő hallgatók számára: 2023.06.12. – 2023.06.30.
Záróvizsgák a kiegészítő pedagógiai képzés hallgatói számára: 2023.05.05 – 2023.06.16.
Államvizsgák az alapképzés közös tanulmányi programjain részt vevő hallgatók számára 3,5 éves standard tanulmányi idővel: 2023.01.16. – 2023.02.03.

Ünnepélyes diplomaosztók: 2023.06.12. – 2023.07.14.

Nyári szünidő: 2023.07.01. – 2023.08.31.

Államvizsga - javító időpont: 2023.08.14. – 2023.08.25.

Jelentkezési határidő:
alapképzés (nappali és levelezős): 2023.03.31.
összevont képzés (nappali és levelezős): 2023.05.31.
mesterképzés (nappali és levelezős): 2023.06.30.
doktoranduszi képzés (nappali és levelezős): 2023.06.15.
kiegészítő pedagógiai képzés: 2023.07.31.

Felvételi vizsga időpontja:
doktoranduszi képzés (nappali és levelezős):
GIK és TKK: 2023.07.07-ig
RTK: 2023.07.31-ig

SJE Nyílt Nap: 2023.02.14.

Beiratkozások a 2023/2024-es akadémiai évre (a nappali és levelezős képzésben részt vevő hallgatók számára):
az  alapképzés 1. évfolyamos hallgatói számára: 2023.08.21. – 2023.08.25.
elektronikus beiratkozás a felsőbb évfolyamos hallgatók számára: 2023.08.27-ig

 

A 2021/22-es akadémiai év időbeosztása a SJE-en

A 2021/2022-es akadémiai év 2021.09.01-jén kezdődik és 2022.08.31-én végződik.

Beiratkozások (a nappali és levelezős képzésben részt vevő hallgatók számára):
az  alapképzés 1. évfolyamos hallgatói számára: 2021.09.06. – 2021.09.10.
elektronikus beiratkozás a felsőbb évfolyamos hallgatók számára: 2021.09.10-ig

Ünnepélyes tanévnyitó: 2021.09.17. a SJE dísztermében

Ünnepélyes diplomaosztók: 2021.10.1. – 2021.10.31.

Oktatás a téli szemeszterben: 2021.09.18. – 2021.12.18.

Téli szünidő: 2021.12.23. – 2021.12.31.

Vizsgaidőszak a téli szemeszterben: 2021.12.20. – 2022.02.12.

Oktatás a nyári szemeszterben:
2022.02.14. – 2022.05.14.
alapképzés: I., II. évf. nappali és levelezős, III. évf. levelezős
mesterképzés: I. évf. nappali és levelezős, II. évf. levelezős
2022.02.14. – 2022.04.30.
alapképzés: III. évf. nappali, IV. évf. levelezős
2022.02.14. – 2022.04.02.
mesterképzés: II. évf. nappali, III. évf. levelezős

Vizsgaidőszak a nyári szemeszterben:
2022.05.16. – 2022.06.30.
alapképzés: I., II. évf. nappali és levelezős, III. évf. levelezős
mesterképzés: I. évf. nappali és levelezős, II. évf. levelezős
2022.05.02. – 2022.06.11.
alapképzés: III. évf. nappali, IV. évf. levelezős
2022.04.04. – 2022.05.14.
mesterképzés: II. évf. nappali, III. évf. levelezős

Diplomamunkák leadási határideje (mesterképzés): 2022.04.19.
Szakdolgozatok leadási határideje (alapképzés): 2022.05.16.

Államvizsgák az alapképzés 3,5 éves standard időtartamú közös tanulmányi programjain részt vevő hallgatók számára: 2022.01.17. – 2022.01.31.
Államvizsgák a mesterképzésben részt vevő hallgatók számára: 2022.05.16. – 2022.06.04.
Államvizsgák az alapképzésben részt vevő hallgatók számára: 2022.06.13. – 2022.06.30.

Ünnepélyes diplomaosztók: 2022.06.13. – 2022.07.15.

Nyári szünidő: 2022.07.01. – 2022.08.31.

Államvizsga - javító időpont: 2022.08.15. – 2022.08.23.

Jelentkezési határidő:
alapképzés (nappali és levelezős): 2022.03.31.
összevont képzés (nappali és levelezős): 2022.05.31.
mesterképzés (nappali és levelezős): 2022.06.30.
doktoranduszi képzés (nappali és levelezős): 2022.06.15.

Felvételi vizsga időpontja:
doktoranduszi képzés (nappali és levelezős): 2022.07.08-ig

SJE Nyílt Nap: 2022.02.14.

A 2020/21-es akadémiai év időbeosztása a SJE-en

A 2020/2021-es akadémiai év 2020.09.01-jén kezdődik és 2021.08.31-én végződik.

Beiratkozások (a nappali és levelezős képzésben részt vevő hallgatók számára):
az  alapképzés 1. évfolyamos hallgatói számára: 2020.09.07. – 2020.09.11.
elektronikus beiratkozás a felsőbb évfolyamos hallgatók számára: 2020.09.11-ig

Ünnepélyes tanévnyitó: 2020.09.18. a SJE dísztermében

Ünnepélyes diplomaosztók: 2020.10.1. – 2020.10.31.

Oktatás a téli szemeszterben: 2020.09.19. – 2020.12.19.

Téli szünidő: 2020.12.23. – 2021.01.02.

Vizsgaidőszak a téli szemeszterben: 2020.12.21. – 2021.02.13.

Oktatás a nyári szemeszterben:
2021.02.15. – 2021.05.15.
alapképzés: I., II. évf. nappali és levelezős, III. évf. levelezős
mesterképzés: I. évf. nappali és levelezős, II. évf. levelezős

2021.02.15. – 2021.05.01.
alapképzés: III. évf. nappali, IV. évf. levelezős

2021.02.15. – 2021.04.03.
mesterképzés: II. évf. nappali, III. évf. levelezős

Vizsgaidőszak a nyári szemeszterben:
2021.05.17. – 2021.06.30.
alapképzés: I., II. évf. nappali és levelezős, III. évf. levelezős
mesterképzés: I. évf. nappali és levelezős, II. évf. levelezős

2021.05.03. – 2021.06.12.
alapképzés: III. évf. nappali, IV. évf. levelezős

2021.04.05. – 2021.05.15.
mesterképzés: II. évf. nappali, III. évf. levelezős

Diplomamunkák leadási határideje (mesterképzés): 2021.04.19.

Szakdolgozatok leadási határideje (alapképzés): 2021.05.17.

Államvizsgák a mesterképzésben részt vevő hallgatók számára: 2021.05.17. – 2021.06.05

Államvizsgák az alapképzésben részt vevő hallgatók számára: 2021.06.14. – 2021.06.30.

Ünnepélyes diplomaosztók: 2021.06.14. – 2021.07.16.

Nyári szünidő: 2021.07.01. – 2021.08.31.

Államvizsga - javító időpont: 2021.08.16. – 2021.08.24.

Jelentkezési határidő:
alapképzés (nappali és levelezős): 2021.03.31.
összevont képzés (nappali és levelezős): 2021.05.31.
mester- és doktoranduszi képzés (nappali és levelezős): 2021.06.30.

SJE Nyílt Nap: 2021.02.16.

A 2019/20-as akadémiai év időbeosztása a SJE-en

A 2019/20-as akadémiai év 2019.09.01-jén kezdődik és 2020.08.31-én végződik.

Beiratkozások (a nappali és levelezős képzésben részt vevő hallgatók számára):
az  alapképzés 1. évfolyamos hallgatói számára: 2019.09.02. – 2019.09.06.
elektronikus beiratkozás a felsőbb évfolyamos hallgatók számára: 2019.09.06-ig

Ünnepélyes diplomaosztók: 2019.10.1. – 2019.10.31.

Ünnepélyes tanévnyitó: 2019.09.13., 13:00 órai kezdettel a SJE dísztermében

Oktatás a téli szemeszterben: 2019.09.16. – 2019.12.14.

Téli szünidő: 2019.12.23. – 2020.01.04.

Vizsgaidőszak a téli szemeszterben: 2019.12.16. – 2020.02.08.

Oktatás a nyári szemeszterben:
I., II. évf. alapképzés, I. évf. mesterképzés: 2020.02.10. – 2020.05.09.
III. évf. alapképzés: 2020.02.10. – 2020.04.25.
II. évf. mesterképzés: 2020.02.10. – 2020.03.28.

Vizsgaidőszak a nyári szemeszterben:
I., II. évf. alapképzés, I. évf. mesterképzés: 2020.05.11. – 2020.06.30.
III. évf. alapképzés: 2020.04.27. – 2020.06.06.
II. évf. mesterképzés: 2020.03.30. – 2020.05.09.
 
Diplomamunkák leadási határideje (mesterképzés): 2020.04.13.
Szakdolgozatok leadási határideje (alapképzés): 2020.05.11.

Államvizsgák a mesterképzésben részt vevő hallgatók számára: 2020.05.11. – 2020.05.30.
Államvizsgák az alapképzésben részt vevő hallgatók számára: 2020.06.08. – 2020.06.27.

Ünnepélyes diplomaosztók: 2020.06.08. – 2020.07.17.

Nyári szünidő: 2020.07.01. – 2020.08.31.

Államvizsga - javító időpont: 2020.08.17. – 2020.08.25.

Jelentkezési határidő:
alapképzés (nappali és levelezős): 2020.03.31.
összevont képzés (nappali és levelezős): 2020.05.31.
mester- és doktoranduszi képzés (nappali és levelezős): 2020.06.30.

SJE Nyílt Nap: 2020.02.14.

A 2018/19-es akadémiai év időbeosztása a SJE-en

A 2018/19-ES AKADÉMIAI ÉV HARMONOGRAMJA

A 2018/19-es akadémiai év 2018.09.01-jén kezdődik és 2019.08.31-én végződik.

Beiratkozások (a nappali és levelezős képzésben részt vevő hallgatók számára):
az  alapképzés 1. évfolyamos hallgatói számára: 2018.09.03. – 2018.09.07.
elektronikus beiratkozás a felsőbb évfolyamos hallgatók számára: 2018.09.07-ig

Ünnepélyes diplomaosztók: 2018.10.1. – 2018.10.31.

Ünnepélyes tanévnyitó: 2018.09.14. a SJE dísztermében

Oktatás a téli szemeszterben: 2018.09.17. – 2018.12.15.

Téli szünidő: 2018.12.22. – 2019.01.05.

Vizsgaidőszak a téli szemeszterben: 2018.12.17. – 2019.02.09.

Oktatás a nyári szemeszterben:
I., II. évf. alapképzés, I. évf. mesterképzés: 2019.02.11. – 2019.05.11.
III. évf. alapképzés: 2019.02.11. – 2019.04.27.
II. évf. mesterképzés: 2019.02.11. – 2019.03.30.

Vizsgaidőszak a nyári szemeszterben:
I., II. évf. alapképzés, I. évf. mesterképzés: 2019.05.13. – 2019.06.29.
III. évf. alapképzés: 2019.04.29. – 2019.06.08.
II. évf. mesterképzés: 2019.04.01. – 2019.05.11.
 
Diplomamunkák leadási határideje (mesterképzés): 2019.04.15.
Szakdolgozatok leadási határideje (alapképzés): 2019.05.13.

Államvizsgák a mesterképzésben részt vevő hallgatók számára: 2019.05.13. – 2019.06.01.
Államvizsgák az alapképzésben részt vevő hallgatók számára: 2019.06.10. – 2019.06.29.

Ünnepélyes diplomaosztók: 2019.06.10. – 2019.07.16.

Nyári szünidő: 2019.07.01. – 2019.08.31.

Államvizsga - javító időpont: 2019.08.19. – 2019.08.24.

Jelentkezési határidő:
alapképzés (nappali és levelezős): 2019.03.31.

összevont képzés (nappali és levelezős): 2019.05.31.
mester- és doktoranduszi képzés (nappali és levelezős): 2019.06.30.

SJE Nyílt Nap: 2019.02.14.


A 2017/18-es akadémiai év időbeosztása a SJE-en

A 2017/18-as akadémiai év 2017. 9. 1-jén kezdődik és 2018. 8. 31-én végződik.

Beiratkozások (a nappali és levelezős képzésben részt vevő hallgatók számára):
az alapképzés 1. évfolyamos hallgatói számára: 2017. 09. 04. – 2017. 09. 08.
elektronikus beiratkozás a felsőbb évfolyamos hallgatók számára: 2017. 09. 08-ig

Ünnepélyes tanévnyitó: 2017. 09. 14. a SJE dísztermében

Oktatás a téli szemeszterben: 2017. 09. 16. – 2017. 12. 16.
Téli szünidő: 2017. 12. 23. – 2018. 01. 03.
Vizsgaidőszak a téli szemeszterben: 2017. 12. 18. – 2018. 02. 10.

Oktatás a nyári szemeszterben:
I., II. évf. alapképzés, I. évf. mesterképzés: 2018. 02. 12. – 2018. 05. 12.
III. évf. alapképzés: 2018. 02. 12. – 2018. 04. 28.
II. évf. mesterképzés: 2018. 02. 12. – 2018. 03. 31.

Vizsgaidőszak a nyári szemeszterben:
I., II. évf. alapképzés, I. évf. mesterképzés: 2018. 05. 14. – 2018. 06. 30.
III. évf. alapképzés: 2018. 04. 30. – 2018. 06. 09.
II. évf. mesterképzés: 2018. 04. 02. – 2018. 05. 12.
 
Diplomamunkák leadási határideje (mesterképzés): 2018. 04. 14.
Szakdolgozatok leadási határideje (alapképzés): 2018. 05. 12.

Államvizsgák a mesterképzésben részt vevő hallgatók számára:
2018. 05. 14. – 2018. 06. 02.

Államvizsgák az alapképzésben részt vevő hallgatók számára:
2018. 06. 11. – 2018. 06. 30.

Ünnepélyes diplomaosztók: 2018. 06. 11. – 2018. 07. 17.

Nyári szünidő: 2018. 07. 01. – 2018. 08. 31.

Államvizsga - javító időpont: 2018. 08. 20. – 2018. 08. 25.

Jelentkezési határidő:
alapképzés (nappali és levelezős): 2018. 03. 31.
mester- és doktoranduszi képzés (nappali és levelezős): 2018. 06. 30.

SJE Nyílt Nap: 2018. 02. 14.


A 2016/17-es akadémiai év időbeosztása a SJE-en

A 2016/17-es akadémiai év 2016. 9. 1-jén kezdődik és 2017. 8. 31-én végződik.

Beiratkozások (a nappali és levelezős képzésben részt vevő hallgatók számára):
- az alapképzés 1. évfolyamos hallgatói számára: 2016. 09. 05. – 2016. 09. 09.
- elektronikus beiratkozás a felsőbb évfolyamos hallgatók számára: 2016. 09. 09-ig

Ünnepélyes tanévnyitó: 2016. 09. 16. a SJE dísztermében

Oktatás a téli szemeszterben: 2016. 09. 17. – 2016. 12. 17.
Téli szünidő: 2016. 12. 23. – 2017. 01. 03.
Vizsgaidőszak a téli szemeszterben: 2016. 12. 19. – 2017. 02. 11.

Oktatás a nyári szemeszterben:
- I., II. évf. alapképzés, I. évf. mesterképzés: 2017. 02. 13. – 2017. 05. 13.
- III. évf. alapképzés: 2017. 02. 13. – 2017. 04. 29.
- II. évf. mesterképzés: 2017. 02. 13. – 2017. 04. 01.

Vizsgaidőszak a nyári szemeszterben:
- I., II. évf. alapképzés, I. évf. mesterképzés: 2017. 05. 15. – 2017. 06. 30.
- III. évf. alapképzés: 2017. 05. 02. – 2017. 06. 10.
- II. évf. mesterképzés: 2017. 04. 03. – 2017. 05. 13.

Diplomamunkák leadási határideje (mesterképzés): 2017. 04. 22.
Szakdolgozatok leadási határideje (alapképzés): 2017. 05. 13.

Államvizsgák a mesterképzésben részt vevő hallgatók számára:
2017. 05. 15. – 2017. 06. 03.

Államvizsgák az alapképzésben részt vevő hallgatók számára:
2017. 06. 12. – 2017. 07. 01.

Ünnepélyes diplomaosztók: 2017. 06. 12. – 2017. 07. 14.

Nyári szünidő: 2017. 07. 01. – 2017. 08. 31.

Államvizsga - javító időpont: 2017. 08. 21. – 2017. 08. 26.

Jelentkezési határidő:
- alapképzés (nappali és levelezős): 2017. 03. 31.
- mester- és doktoranduszi képzés (nappali és levelezős): 2017. 06. 30.

SJE Nyílt Nap: 2017. 02. 14.

A 2015/16-os akadémiai év időbeosztása a SJE-en

A 2015/16-os akadémiai év 2015. 9. 1-jén kezdődik és 2016. 8. 31-én végződik.

Beiratkozások (a nappali és levelezős képzésben részt vevő hallgatók számára):
az  1. évfolyamos hallgatók számára: 2015. 09. 07. – 2015. 09. 11.
elektronikus beiratkozás a felsőbb évfolyamos hallgatók számára: 2015. 09. 11-ig

Ünnepélyes tanévnyitó: 2015. 09. 18., a SJE dísztermében
Oktatás a téli szemeszterben: 2015. 09. 21. – 2015. 12. 19
Téli szünidő: 2015. 12. 23. – 2016. 01. 03.
Vizsgaidőszak a téli szemeszterben: 2015. 12. 21. – 2016. 02. 13.

Oktatás a nyári szemeszterben:
I., II. évf. alapképzés, I. évf. mesterképzés: 2016. 02. 15. – 2016. 05. 15.
III. évf. alapképzés: 2016. 02. 15. – 2016. 05. 01.
II. évf. mesterképzés: 2016. 02. 15. – 2016. 04. 03.

Vizsgaidőszak a nyári szemeszterben:
I., II. évf. alapképzés, I. évf. mesterképzés: 2016. 05. 16. – 2016. 06. 30.
III. évf. alapképzés: 2016. 05. 02. – 2016. 06. 12.
II. évf. mesterképzés: 2016. 04. 04. – 2016. 05. 15.

Diplomamunkák leadási határideje (mesterképzés): 2016. 04. 15.

Záródolgozatok leadási határideje  (alapképzés): 2016. 05. 15.

Államvizsgák a mesterképzésben részt vevő hallgatók számára:  2016. 05. 16. – 2016. 06. 04.

Államvizsgák az alapképzésben részt vevő hallgatók számára: 2016. 06. 13. – 2016. 07. 02.

Promóciók: 2016. 06. 13. – 2016. 07. 15.

Nyári szünidő: 2016. 07. 01. – 2016. 08. 31.

Államvizsga - javító időpont: 2016. 08. 21. – 2016. 08. 26.

Jelentkezési határidő:
alapképzés (nappali és levelezős): 2016. 03. 31.
mester- és doktori képzés (nappali és levelezős): 2016. 06. 30.

 

 

 

.

A Selye János Egyetem Minőségbiztosítási Tanácsának tagságát (a rektorhelyettesi állandó tagokon kívül) a rektor javaslata alapján a Selye János Egyetem Tudományos Tanácsa hagyja jóvá. Az egyetem rektora 2021. július 13-i hatállyal nevezte ki tisztségükbe a Selye János Egyetem Minőségbiztosítási Tanácsának tagjait. A tagok megbízatási ideje négy évre, hallgatói tagok esetén két évre szól.

Elnök:

  • Dr. habil. PaedDr. Nagy Melinda, PhD.

Tagok:

  • Dr. habil. Ing. Hajabáč Machová Renáta, PhD.- a vezetőség képviselője 
  • doc. RNDr. Bukor József, PhD.  - a vezetőség képviselője 
  • prof. RNDr. Tóth János, PhD. - a vezetőség képviselője
  • prof. PaedDr. Porubský Štefan, PhD. - külső bíráló
  • prof. ThDr. Bándy Juraj - külső bíráló
  • prof. RNDr. Fečkan Michal, DrSc. - külső bíráló
  • Ing. Šeben Zoltán, PhD. - a GIK képviselője
  • Dr. habil. Mgr. Popély Árpád, PhD. - a TKK képviselője
  • Mgr. Görözdi Zsolt, PhD. - az RTK képviselője
  • Mgr. Szigeti Szilárd - a hallgatók képviselője
  • ThDr. Erdélyi Zoltán - a hallgatók képviselője 
  • Mgr. Károlyi Szikonya Judit. - a munkáltatók képviselője

1. A Selye János Egyetem belső minőségbiztosítási rendszere
2. A Selye János Egyetem Minőségbiztosítási Tanácsának Alapszabályzata
3. A SJE irányelve a belső minőségbiztosítási rendszer folyamatairól
4. Az oktatási folyamat kimeneteit igazoló dokumentumok archiválásáról szóló 4/2021 számú rektori irányelv Ugrás az AIR-be
5. 16/2021 sz. rektori utasítás Módszertani útmutató A tanulmányi programok kialakítása, összehangolása és módosítása a Selye János Egyetemen Ugrás az AIR-be
6. 5/2021 sz. rektori irányelv a tanulmányi programok, habilitációs és inaugurációs eljárás felelős személyeinek és az oktatók hatásköréről az SJE-n  Ugrás az AIR-be
7. A SJE Minőségbiztosítási Tanácsának tárgyalási rendje  Ugrás az AIR-be
8. 5/2022-es számú rektori irányelv az akadémiai alkalmazottak munkaterhelésének ütemezéséről és jutalmazásának stratégiájáról az SJE-en Ugrás az AIR-be
9. 7/2022 sz. rektori irányelv az oktatási folyamat és a tantárgyak hospitáció formájában megvalósuló rendszeres ellenőrzéséről a Selye János Egyetemen Ugrás az AIR-be

A SJE irányelve a belső minőségbiztosítási rendszer folyamatairól - 1-es számú melléklet - folyamatábra: Új tanulmányi program és habilitációs és inaugurációs eljárás jóváhagyási folyamata a SJE-n

A SJE irányelve a belső minőségbiztosítási rendszer folyamatairól - 2-es számú melléklet - folyamatábra: A tanulmányi program és habilitációs és inaugurációs eljárás harmonizációs, módosítási és megszüntetési folyamatai a SJE-n

A SJE irányelve a belső minőségbiztosítási rendszer folyamatairól - 3-es számú melléklet - folyamatábra: A belső minőségbiztosítási rendszer minőségértékelése és jóváhagyási folyamatai a SJE-n

Javaslatok az SJE minőségbiztosítási rendszerének fejlesztéséhez

Az SJE nagy hangsúlyt fektet az oktatás, az alkotó tevékenység és a szolgáltatások színvonalának növelésére. Az egyetemi minőségbiztosítási rendszer fenntarthatóságának egyik alapelve a minőség folyamatos fejlesztése a hallgatók, az alkalmazottak és egyéb érdekelt személyek  szükségletei és elvárásai alapján.

Kíváncsiak vagyunk az Ön véléményére is! A minőség javítására benyújtott javaslatokat az alábbi elérhetőségre kérjük eljuttatni: 

A beérkező javaslatokkal  az SJE minőségbiztosítási folyamatairól szóló irányelv 4. cikke  értelmében egyetemünk minőségbiztosítási testületei foglalkoznak. Az indítványok pozitív elbírálása esetén minőségfejlesztő intézkedésekre kerül sor. Amennyiben azonosítható a javaslattevő személy kiléte, az elfogadott javaslat indítványozóját kiértesítjük.

 

AKADÉMIAI NEGYEDÓRA ORSZÁGOS DIÁKFELMÉRÉS

A Szlovák Felsőoktatási Akkreditációs Ügynökség Akadémiai negyedóra országos diákfelmérésének célja feltérképezni az alap-, mester és mérnöki képzésben részt vevő hallgatók véleményét tanulmányaikkal és az oktatás feltételeivel kapcsolatban. A kitöltött kérdőívben az Ügynökség visszajelzést kapott a hallgatóktól arról, miként lehet javítani az oktatás minőségén és annak feltételein az iskolájukban. A kérdőívet 2021. május 30-ig tölthették ki a hallgatók.  

Az Akadémiai negyedóra országos diákfelmérés eredményei megtekinthetők itt 
 
További információk a diákfelméréssel kapcsolatban elérhetők a prieskum.saavs.sk oldalon. 

 


Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem
https://3.33.146.175/id/ https://117.18.0.23/ https://117.18.0.16/ https://117.18.0.24/ https://hazeportal.asean.org/core/pkv-games/ https://hazeportal.asean.org/core/bandarqq/ https://hazeportal.asean.org/core/dominoqq/ https://topweddinglists.com/ https://ayahqq.com https://ayahqq.it.com https://klik66.com https://klik66.it.com https://radiofarmacia.org https://atendamais.org https://prajaiswara.jambiprov.go.id/ https://bphm.unila.ac.id/ https://digilib.stital.ac.id/ https://lpm.stital.ac.id/ https://oku.unmaha.ac.id/ https://sipil.teknik.untan.ac.id/ https://journal.rtc.bt/ https://lpm.stital.ac.id/ https://accgroup.com/ https://revistas.pge.sp.gov.br/ https://plenainclusionmadrid.org/salud-mas-facil/ https://bsdm.uad.ac.id/ https://lpsi.uad.ac.id/ https://pjm.mercubuana.ac.id/ https://www.sistemasuni.edu.pe/ https://id.pandamgadang.com/ https://dishub.jakarta.go.id/visi-misi/ https://pacific-bike.com/public/maxwin/ https://pacific-bike.com/public/slot77/ https://pacific-bike.com/public/pkv-games/ https://pacific-bike.com/public/gacor/ https://pacific-bike.com/public/robopragma/ https://pacific-bike.com/public/slot-10k/ https://pacific-bike.com/public/bandarqq/ https://pacific-bike.com/public/dominoqq/ https://pacific-bike.com/public/rtp/ https://pacific-bike.com/public/garansi/ https://pacific-bike.com/public/scatter/ https://pacific-bike.com/public/bonus/ https://pacific-bike.com/public/thai/ slot-garansi-kekalahan https://srlcusa.org/wp-content/plugins/fix/bandarqq.html https://srlcusa.org/wp-content/plugins/fix/dominoqq.html https://srlcusa.org/wp-content/plugins/fix/pkv-games.html https://srlcusa.org/wp-content/plugins/fix/poker-qq.html https://bisniskumkm.com/wp-content/content/bandarqq/ https://bisniskumkm.com/wp-content/content/dominoqq/ https://bisniskumkm.com/wp-content/content/pkv-games/ https://bisniskumkm.com/wp-content/content/poker-qq/ https://www.automagic.com/wp-content/plugins/fix/bandarqq.html https://www.automagic.com/wp-content/plugins/fix/dominoqq.html https://www.automagic.com/wp-content/plugins/fix/pkv-games.html https://www.automagic.com/wp-content/plugins/fix/poker-qq.html https://argondentalusa.com/wp-content/plugins/fix/bandarqq.html https://argondentalusa.com/wp-content/plugins/fix/dominoqq.html https://argondentalusa.com/wp-content/plugins/fix/pkv-games.html https://argondentalusa.com/wp-content/plugins/fix/pkv-qq.html https://pioneer.schooloftomorrow.ph/ https://edp-ppend1.swu.bg/ https://stem-md.swu.bg/ https://media-profesi.com/st/ slot thailand slot garansi slot garansi slot thailand https://zonainformasinew.com/bandarqq/ https://zonainformasinew.com/pkvgames/ https://zonainformasinew.com/dominoqq/ https://zonainformasinew.com/mposlot/ https://www.ibyb.org/public/bandarqq/ https://www.ibyb.org/public/pkvgames/ https://www.ibyb.org/public/dominoqq/ https://www.ibyb.org/public/qiuqiu/ https://www.ibyb.org/public/slot-thailand/ https://bpkhxiitanjungpinang.com/bandarqq/ https://bpkhxiitanjungpinang.com/pkvgames/ https://bpkhxiitanjungpinang.com/dominoqq/ https://www.cksc.edu.ph/bandarqq/ https://www.cksc.edu.ph/pkvgames/ https://www.cksc.edu.ph/dominoqq/ https://www.cksc.edu.ph/pokerqq/ https://www.cksc.edu.ph/qiuqiu/ https://www.cksc.edu.ph/mposlot/ https://feminizationsurgeries.com/blog/pkv-games/ https://feminizationsurgeries.com/blog/bandarqq/ https://feminizationsurgeries.com/blog/dominoqq/ https://elmevira.com/fix/pkv-games/ https://elmevira.com/fix/bandarqq/ https://elmevira.com/fix/dominoqq/ https://predioericeira.pt/nux/pkv-games/ https://predioericeira.pt/nux/bandarqq/ https://predioericeira.pt/nux/dominoqq/ https://www.tbindonesia.or.id/wp-content/upgrade/pkv-games/ https://www.tbindonesia.or.id/wp-content/ewww/bandarqq/ https://www.tbindonesia.or.id/wp-content/ewww/dominoqq/ https://www.drphilipyoung.com/pkv-games/ https://www.drphilipyoung.com/bandarqq/ https://www.drphilipyoung.com/dominoqq/ https://rdb.rw/pkv-games/ https://rdb.rw/bandarqq/ https://rdb.rw/dominoqq/ https://www.ventour.co.id/vendor/pkv-games/ https://www.ventour.co.id/vendor/bandarqq/ https://www.ventour.co.id/vendor/dominoqq/ https://pojoktim.com/news/pkv-games/ https://pojoktim.com/news/bandarqq/ https://pojoktim.com/news/dominoqq/ http://leseng.desa.id/pkv-games/ http://leseng.desa.id/bandarqq/ http://leseng.desa.id/dominoqq/ https://madeinartgallery.com/art/pkv-games/ https://madeinartgallery.com/art/bandarqq/ https://madeinartgallery.com/art/dominoqq/ https://luview.com/bin/pkv-games/ https://luview.com/bin/bandarqq/ https://luview.com/bin/dominoqq/ https://npiweb.com/wp-content/fix/pkv-games/ https://npiweb.com/wp-content/fix/bandarqq/ https://npiweb.com/wp-content/fix/dominoqq/ https://www.stanventures.com/wp-content/public/pkv-games/ https://www.stanventures.com/wp-content/public/bandarqq/ https://www.stanventures.com/wp-content/public/dominoqq/ https://gopindah.com/httdocs/pkv-games/ https://gopindah.com/httdocs/bandarqq/ https://gopindah.com/httdocs/dominoqq/ https://billerpay.id/nux/pkv-games/ https://billerpay.id/nux/bandarqq/ https://billerpay.id/nux/dominoqq/ https://www.fmreview.org/wp-content/docs/pkv-games/ https://www.fmreview.org/wp-content/docs/bandarqq/ https://www.fmreview.org/wp-content/docs/dominoqq/ https://payot.com.br/vendor/pkv-games/ https://payot.com.br/vendor/bandarqq/ https://payot.com.br/vendor/dominoqq/ https://rootscountryschool.com/art/pkv-games/ https://rootscountryschool.com/art/bandarqq/ https://rootscountryschool.com/art/dominoqq/ https://www.vidzeme.lv/up/pkv-games/ https://www.vidzeme.lv/up/bandarqq/ https://www.vidzeme.lv/up/dominoqq/ https://erasmus.ujs.sk/docs/pkv-games/ https://erasmus.ujs.sk/docs/bdq/ https://erasmus.ujs.sk/docs/dmq/ https://www.lacapitalmdp.com/wp-content/cache/pkv-games/ https://www.lacapitalmdp.com/wp-content/cache/bdq/ https://www.lacapitalmdp.com/wp-content/cache/dmqq/ https://pahlawanmerah.com/v1/wp-includes/pkv-games/ https://pahlawanmerah.com/v1/wp-includes/bandarqq/ https://pahlawanmerah.com/v1/wp-includes/dominoqq/ https://tevta.gop.pk/public/pkv-games/ https://tevta.gop.pk/public/bandarqq/ https://tevta.gop.pk/public/dominoqq/ https://tevta.gop.pk/src/rtp/ https://bogamart.id/wp-content/temp/pkv-games/ https://bogamart.id/wp-content/temp/bandarqq/ https://bogamart.id/wp-content/temp/dominoqq/ https://mantraguitar.com/public/pkv-games/ https://mantraguitar.com/public/bandarqq/ https://mantraguitar.com/public/dominoqq/ https://kabanahspa.com.br/mail/pkv-games/ https://kabanahspa.com.br/mail/bandarqq/ https://kabanahspa.com.br/mail/dominoqq/ https://dbdh.org/public/pkv-games/ https://dbdh.org/public/bandarqq/ https://dbdh.org/public/dominoqq/ https://weldon.co.id/public/pkv-games/ https://weldon.co.id/public/bandarqq/ https://weldon.co.id/public/dominoqq/ https://vesperia.id/wp-includes/js/mpo/ https://vesperia.id/wp-includes/js/rtp/ https://vesperia.id/wp-content/upgrade/pkv-games/ https://vesperia.id/wp-content/upgrade/bandarqq/ https://vesperia.id/wp-content/upgrade/dominoqq https://www.sakuamal.com/pkv-games/ https://www.sakuamal.com/bandarqq/ https://www.sakuamal.com/dominoqq/ https://sustainedgeconsulting.com/pkv-games/ https://sustainedgeconsulting.com/bandarqq/ https://sustainedgeconsulting.com/dominoqq/ https://lembagatraining.co.id/lembaga/pkv-games/ https://lembagatraining.co.id/lembaga/bandarqq/ https://lembagatraining.co.id/lembaga/dominoqq/ https://lioncitysailorsfc.sg/pkv-games/ https://lioncitysailorsfc.sg/bandarqq/ https://lioncitysailorsfc.sg/dominoqq/ https://kabar-nusantara.com/social/pkv-games/ https://kabar-nusantara.com/social/bandarqq/ https://kabar-nusantara.com/social/dominoqq/ https://idenamaislami.com/wp-content/public/pkv-games/ https://idenamaislami.com/wp-content/public/bandarqq/ https://idenamaislami.com/wp-content/public/dominoqq/ https://tribunrakyat.id/pkv-games/ https://tribunrakyat.id/bandarqq/ https://tribunrakyat.id/dominoqq/ http://mediagroup.co.id/sosial/pkv-games/ http://mediagroup.co.id/sosial/bandarqq/ http://mediagroup.co.id/sosial/dominoqq/ https://beritajateng.tv/wp-content/public/pkv-games/ https://beritajateng.tv/wp-content/public/bandarqq/ https://beritajateng.tv/wp-content/public/dominoqq/ https://www.hotelaja.com/wp-includes/pkv-games/ https://www.hotelaja.com/wp-includes/bandarqq/ https://www.hotelaja.com/wp-includes/dominoqq/ https://printonline.intirimbo.com/pkv-games/ https://printonline.intirimbo.com/bandarqq/ https://printonline.intirimbo.com/dominoqq/ https://suarabaru.id/sosial/pkv-games/ https://suarabaru.id/sosial/bandarqq/ https://suarabaru.id/sosial/dominoqq/ https://postkalimantan.com/public/pkv-games/ https://postkalimantan.com/public/bandarqq/ https://postkalimantan.com/public/dominoqq/ https://postkalimantan.com/public/pokerqq/ https://postkalimantan.com/public/qiuqiu/ https://postkalimantan.com/docs/receh/ https://postkalimantan.com/docs/zeus/ https://postkalimantan.com/docs/garansi/ https://jppos.id/pos/pkv-games/ https://jppos.id/pos/bandarqq/ https://jppos.id/pos/dominoqq/ https://jppos.id/pos/qiuqiu/ https://jppos.id/pos/pokerqq/ https://www.lvdiez.com.ar/pkv-games/ https://www.lvdiez.com.ar/bandarqq/ https://www.lvdiez.com.ar/dominoqq/ https://www.lvdiez.com.ar/idn-poker/ https://screenesia.com/cgi-bin/pkv-games/ https://screenesia.com/cgi-bin/bandarqq/ https://screenesia.com/cgi-bin/dominoqq/ https://screenesia.com/cgi-bin/idn-poker/ https://appointment.kbribrussel.id/wp-content/public/pkv-games/ https://appointment.kbribrussel.id/wp-content/public/bandarqq/ https://appointment.kbribrussel.id/wp-content/public/dominoqq/ https://appointment.kbribrussel.id/wp-content/public/idn-poker/ https://www.theavss.net/public/pkv-games/ https://www.theavss.net/public/bandarqq/ https://www.theavss.net/public/dominoqq/ https://www.theavss.net/public/idn-poker/ https://menggapai.id/pkv-games/ https://menggapai.id/bandarqq/ https://menggapai.id/dominoqq/ https://menggapai.id/idn-poker/ https://www.radarjatim.co/pkv-games/ https://www.radarjatim.co/bandarqq/ https://www.radarjatim.co/dominoqq/ https://www.radarjatim.co/idn-poker/ https://cloudmoodle.id/pkv-games/ https://cloudmoodle.id/bandarqq/ https://cloudmoodle.id/dominoqq/ https://cloudmoodle.id/idn-poker/ https://arusliar.co.id/pkv-games/ https://arusliar.co.id/bandarqq/ https://arusliar.co.id/dominoqq/ https://huniankita.co.id/pkv-games/ https://huniankita.co.id/bandarqq/ https://huniankita.co.id/dominoqq/ https://huniankita.co.id/idn-poker/ http://ribeiraopires.educaon.com.br/nux/pkv-games/ http://ribeiraopires.educaon.com.br/nux/bandarqq/ http://ribeiraopires.educaon.com.br/nux/dominoqq/ http://ribeiraopires.educaon.com.br/nux/idn-poker/